Nyomtatás

Isten választottainak dicsérete

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

 

Lekció: Zsolt 8

Alapige: 1Sám 16:1-13

 

Egy dicsőítő élet.Ezen a címen igyekszünk megismerni és megérteni Dávidnak, Isten választottjának, az Isten szíve szerint való férfinak az életét, de nemcsak a történeteit, hanem imádságait és zsoltárait is segítségül hívjuk, hogy meglássuk – hogyan lehet a mi életünk is Isten szíve szerint való dicsőítő élet. Ma megnézzük, hogyan kezdődött. 1Sám 16:1-13

Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: Meddig bánkódsz még Saul miatt, hiszen én elvetettem, és nem marad Izráel királya? Töltsd meg olajjal a szarudat, és indulj! Elküldelek a betlehemi Isaihoz, mert ennek a fiai közül szemeltem ki a királyt. Hogyan mehetnék oda? – kérdezte Sámuel. Ha meghallja Saul, megöl engem. De az Úr ezt mondta: Vigyél magaddal egy üszőborjút, és ezt mondd: Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az Úrnak. De Isait hívd meg az áldozati lakomára. Én pedig majd tudtodra adom, hogy mit kell tenned: azt kend fel, akit én mondok neked!

És úgy tett Sámuel, ahogyan az Úr megmondta neki. Amikor megérkezett Betlehembe, remegve mentek eléje a város vénei, és azt kérdezték: Békés szándékkal jöttél-e? Békés szándékkal – felelte. Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az Úrnak. Szenteljétek meg magatokat, és jöjjetek velem az áldozatra! Miután szentnek találta Isait és fiait, meghívta őket az áldozati lakomára.

Amikor megérkeztek, és meglátta Eliábot, ezt gondolta: Biztosan ez lesz az Úr felkentje, aki most itt van. De az Úr ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van. Ekkor Abinádábot szólította Isai, és odavezette Sámuel elé, de ő ezt mondta: Őt sem választotta az Úr. Azután Sammát vezette oda Isai, de ő ezt mondta: Őt sem választotta az Úr. Így vezette oda Isai Sámuel elé mind a hét fiát, de Sámuel ezt mondta Isainak: Ezeket nem választotta az Úr. Majd megkérdezte Sámuel Isaitól: Minden fiad itt van? Hátra van még a legkisebb - felelte ő –, de ő éppen a juhokat őrzi. Erre Sámuel ezt mondta Isainak: Üzenj neki azonnal, és hozasd ide, mert addig nem ülünk le, amíg ő meg nem érkezik. Üzent tehát neki, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt. Akkor ezt mondta az Úr: Rajta! Kend fel, mert ő az! Sámuel pedig fogta az olajos szarut, és felkente őt testvérei jelenlétében. Akkor az Úr lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt. Sámuel pedig elindult, és elment Rámába.

1. Röviden az előzményekről

Nem tehetjük meg, hogy a lehető legrövidebben ne beszéljek az előzményekről. Miután Izráel Mózes vezetésével kivonult Egyiptomból, negyven évvel később Józsué vezetésével birtokba vette Kánaán földjét, az Ábrahámnak megígért országot, a törzsek berendezkedtek a maguk törzsi területén és egy elég laza törzsszövetségben éltek. A Bírák könyvének különböző történetei bemutatják, hogyan távolodtak el az izráelita törzsek szövetséges Istenüktől, hogyan lett egyre nagyobb lelki és ebből következő erkölcsi zűrzavar az országban, míg végül így értékelte a Szentlélek által a könyv írója a korszakot:

Abban az időben nem volt király Izráelben, mindenki azt csinálta, ami neki tetszett.[1]

Érezzük, hogy egy olyan korszak ez, ahol valami nincs rendjén. A nép is érezte, hogy valami nincs rendjén, és ezért rendre vágyott. És jött a nagy ötlet: legyen király. Nem is lenne ez baj, ha a királyok Királyához térnének vissza, és ő lenne a királyuk. De nem, nekik olyan király kell, amilyen a pogányoknak is van. Odafordulnak Sámuel prófétához ezzel a kéréssel:

Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogyan az minden népnél szokás![2]

Sámuelnek ez nagyon nem tetszik, de az Úr belemegy, azt mondva:

Hallgass a nép szavára mindenben, amit mondanak, mert nem téged vetettek meg, hanem engem vetettek meg, hogy ne legyek a királyuk.[3]

Ezek után jelöli ki az Úr Sault királynak, és a népnek ez nagyon tetszik, mert Saul szép szál férfi, egy fejjel magaslik ki a nép közül. Csakhogy szívében nem teljesen az Úré, ezért Isten előtt ő nem alkalmas király; ő nem keresi az Urat, és később még sok mindent meg fogunk tudni róla, de most elég annyi, amennyit az alapigénk mond:

„elvetettem őt, nem marad Izráel királya”

2. A választott keresése

Isten világosan elmondja Sámuelnek, hogy van egy választottja, akit meg kell keresnie. Szegény Sámuel. Már rég nyugdíjba vonult és a nyugdíjas éveit kellene élveznie. A királyválasztás után elbúcsúzott a néptől[4], azt hitte feladatai véget értek, visszatért szülőföldjére Rámába; de Istennek újra szolgálatba kellett állítania őt; előbb azért, hogy közölje Saullal, hogy

Mivel te megvetetted az Úr igéjét, ő meg elvetett téged, és nem leszel király![5]

ezután is hazatért Rámába és szomorkodott Saul miatt, de még mindig nem értek véget a feladatai. Isten még mindig nem engedte nyugdíjba, megint szólt hozzá és elküldte Isaihoz Betlehembe. Többet nem mondott neki, csak ennyit: a betlehemi Isai fiai közül választottam magamnak királyt.

Így kellett az idős Sámuelnek elmennie Betlehembe. Izgalmas azonban a feladat, hiszen nem tudja ki lesz a választott. Ennek megfelelően, amikor megszervezi az áldozati lakomát és szentnek találta Isait és a fiait az áldozati lakomára, sorban jöttek is elé Isai fiai. Lehet, hogy Isai is furcsának találta Sámuel kérését, hogy így fel kell vonultatnia a fiait, lehet, hogy Sámuel nagy vonalakban beavatta, de teljesítette.

Jön az első, Eliáb. Sámuel számára úgy tűnik, hogy még az Isten is királynak teremtette. Szép szál legény, dagadó izmokkal; de Sámuel hallja is az Úr szavát:

Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt.

És már talán halljuk is a 147. zsoltárból – aminek nincs megnevezve a szerzője, ezért vsz. nem Dávidé, de azért nagyon igaz:

Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban gyönyörködik. Az istenfélőkben gyönyörködik az ÚR, azokban, akik az ő szeretetében bíznak.[6]

Ezért is folytatja az Úr így Sámuelnek Eliáb[7]elvetésének az indoklását:

Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.

Ezt még ennyi prófétai szolgálati év után is még mindig tanulnia kell Sámuelnek. Sámuel már elmondta Saulnak, hogy ő nem maradt Isten szemében király, mert az Úr már keresett magának „szíve szerint való embert”; de még mindig nem tud elszakadni azoktól a berögzült gondolatoktól, hogy az elsőszülöttnek kell lennie – akit a törvény szerint mindig az Úrnak kell szentelni – és ráadásul szép, megtermett férfi is. Biztos ő az.

De jó, hogy Sámuel nem a belé rögzült eszményképre, hanem az Úr szavára hallgat, ezért hívatja a második fiút. Itt már Sámuel nem gondol semmit, hanem csak vár az Úr szavára. De sem Abinádábot[8], sem Sammát, sem a további négy fiút nem választotta Isten. Jönnek a fiúk és Isten nem szól egy szót sem. Most akkor mi van? Itt van Isai mind a hét fia – Isten azt mondta, hogy közülük választ királyt, erre most nem szól semmit. Sámuel talán valamit rosszul értett? De valami szöget üthetett a fejébe. Itt van az összes fiad?

Hát nincs. Van egy kis vakarcs a mezőn, a legkisebb, akire a juhokat bíztam, arra még jó. Valóban ezt mondja Isai, amikor azt mondja, hogy „hátra van még a legkisebb”. Nem egyszerűen csak arról van szó, hogy a legfiatalabb, hanem a kifejezés a családi rangját is jelentette. Egy olyan szó van itt, amit ha egy magánhangzóval módosítanak, akkor azt jelenti kisujj. Szóval nem egy nagy szám a kölök. Az ő szerepe az családban, hogy a nagyobbak mindig őt cukkolják, tréfálják meg kegyetlen tréfáikkal, rajta nevessenek és gúnyolódásuk állandó céltáblája legyen. Akire a legalantasabb munkát bízzák, amit a családban ő is elvégezhet. Akire nem is gondoltak, eszükbe sem jut, hogy számíthat, „ottfelejtették a juhakloknál”. No, szóval még ő van hátra.

Hát akkor jöjjön ő is – könnyebbül meg Sámuel – mert addig nincs lakoma, amíg ő nincs itt. És megérkezik Dávid, a mindenki szemében kis vakarcs – de az Úr szemében egészen más, és ezt már Sámuel is látja, és bár a külsejét írja le, mégis mindez a belsőjéről beszél. A pirospozsgás – egészséges; szép szemű és jó megjelenésű – ami azt jelenti, ahogy arról Jézus beszél:

A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz.[9]

Dávidot mindenki más kis vakarcsnak látja – de Sámuel az Úr szemén keresztül látja azt a szíve szerint való embert, aki, egészséges, tiszta szemű és jó megjelenésű ember volt. Nos ekkor, már szólt az Úr:

Rajta! Kend fel, mert ő az!

Sámuel pedig engedelmeskedett és családi körben elvégezte Dávid királlyá felkenését, de ami ennél még fontosabb, a Szentlélek, az Úr Lelke megpecsételte ezt oly módon, hogy nemcsak átmenetileg szált Dávidra, hanem innentől kezdve vele maradt.

3. Dávid Isten kiválasztottja öröktől fogva

Az első, amit megérthetünk, és majd látni fogjuk azt is, hogy Dávid is megérti – Isten kiválasztottja öröktől fogva.

Honnan tudhatjuk ezt? Egyrészt származását tekintve, amit végigkísérte Isten ígéretei. Ebből emelnék ki néhányat.

Ábrahámtól származik, akinek azt ígéri Isten, hogy

Nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled. Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. Neked adom és utódaidnak a földet, hol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek.[10]

Ábrahám unokájának, Jákóbnak a Júdához szóló áldásaa következő, nagyon fontos állomás az ígéretek sorában:

Júda, téged magasztalnak testvéreid. Kezed ellenségeid nyakán lesz, leborulnak előtted atyádnak fiai. Fiatal oroszlán vagy, Júda, prédától lettél naggyá, fiam! Lehevert, elnyújtózott, mint a hím oroszlán vagy a nőstény oroszlán – ki merné fölkelteni?! Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Siló, akinek engednek a népek. [11]

Ebből is látszik már, hogy Isten előre döntött arról, hogy Júda törzse lesz a Messiás királyi háza – és nem Benjámin, ahonnan Saul is származott.

Egy különleges és csodálatos áldás a következő állomás, amelyet egy pogány asszony kap. Ruth, aki Izráel Istenét választotta Istenéül és Izráel népét népéül. Amikor férjhez ment így áldották meg Betlehem vénei, és ez az áldás a Szentlélektől jött:

Adja az Úr, hogy ez az asszony, aki a házadba megy, olyan legyen, mint Ráhel és Lea, akik ketten építették föl Izráel házát. Gyarapodjál Efrátában, legyen híres a neved Betlehemben! Legyen olyan a házad, mint Pérec háza, akit Támár szült Júdának, annak az utódnak a révén, akit majd az Úr ad neked ettől a fiatalasszonytól![12]

Isten Dávid öröktől való kiválasztását megerősítette prófétai ígéretekkel – amiről lehet, hogy Dávid a nyolcadik fiú, a kis vakarcs mit sem tudott. De az ő háza lesz a Messiás, az egész világ megváltójának háza. A Szentírás 972 versében van leírva a neve, és az Újszövetség is ötvenkilencszer hivatkozik rá. És Dávidnak nagyon fontos szerep jut üdvösségünk történetében, amiről Jézus a Jelenések könyvében így beszél:

Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag.[13]

Dávid része tehát a Messiás leszármazási vonalának, részese Isten megvalósult ígéreteinek és részese az üdvtörténetünknek, a mi üdvösségünknek is.

4. Dávid dicsőíti Istent a kiválasztás ajándékáért

Magában a történetben Dávid elég passzívan jelenik meg, szinte elszenvedője az eseményeknek. Amikor hívatnak érte, akkor odajön, amikor odaállítják Sámuel elé, akkor odaáll, amikor Sámuel felkeni őt olajjal királlyá, akkor sem szól egy szót sem. Hirtelen valószínűleg nem tudott mit kezdeni a helyzettel ez a kis vakarcs. Hiszen eddig ő volt az utolsó, ő is elhitte ezt magáról, most pedig hirtelen kiderült, hogy ő Isten választottja, akit öröktől fogva kiválasztott arra, hogy király legyen, és királyi háza a Messiásban szilárdan és örökké álljon.

De ahogy, Isten Lelke dolgozik a szívében kiválasztottságának tudata csodálatos énekekké és imádságokká formálódik.

4.1. Dávid kiválasztása nem emberi kiválóságai miatt történt

Bizonyára őt is foglalkoztatta, hogy Isten miért pont őt választotta? Őt, akit senki sem választott volna, akit ottfelejtettek a juhoknál, amikor ment a casting a királyságért. Őt a kis vakarcsot – miért?

Amikor lehajol hozzánk Isten kegyelme, amikor megszólít Krisztus evangéliuma, amikor beárad a szívünkbe Isten szeretete a Lélek által, amikor szembesülünk Jézus Krisztus áldozatán keresztül Isten kiválasztásával és elhívásával akkor normális esetben nemcsak örvendezünk ennek.

Lehet, hogy hamar, lehet hogy később – amikor támadnak a gyengeségeink, amikor úgy érezzük nagyon nem tudunk „jó keresztyének” lenni, felmerül a kérdés. Miért? Miért választott Isten? Tele van az életem sérülésekkel; tele vagyok defektekkel, hitetlenséggel és kételkedéssel; akármennyire szeretném, nem tudom megélni azt az ideális keresztyén életet, amit a Biblia felém közvetít – miért lehetek mégis Isten választottja? És Dávidnak is ezt kellett megértenie: Isten számára egyáltalán nem akadály, hogy ő a kis vakarcs – vagy legalábbis mindenki annak látja, még ő saját magát is.

És amikor a kiválasztottságért dicsőíti Istent, pont ez az első, amit megfogalmaz:

Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön, az égen is megmutattad fenségedet! Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat ellenfeleiddel szemben, hogy elnémítsd az ellenséget és a bosszúállót.[14]

Látjuk, hogy amikor Dávid erről énekel, az nem pusztán egy költői fordulat – a hátrahagyott legkisebb, a gyermek, a kis vakarcs személyes élménye, amelyben rácsodálkozik és dicséri Isten választását; hogy hatalmának ereje akkora, hogy a kis vakarcsok, a hátrahagyottak, a legkisebbek, a megvetettek különös eszközök Isten kezében, hogy építse hatalmát és országát. És máris nem kell sokat töprengenünk, hiszen Dávid élete tükrözi vissza ezt: az utolsó, a hátrahagyott, a semmibe vett az, akit Isten kiválaszt, felemel és felken, hogy eszköze legyen királyi uralmában, ahogy mondja is:

„Isai fiai közül választottam magamnak királyt.”

Dávid világosan megértette, hogy kiválasztása nem emberi kiválósága miatt történt. Isten nem azért választotta ki, mert alkalmas, hanem mivel kiválasztotta őt, alkalmassá tette.

Soha ne gondold azt, hogy azért lehetsz Isten választottja, mert bármivel is méltóvá lettél volna rá. A kiválasztás lényegében mindig a méltatlanoké, akik tudják, hogy méltatlanok rá. Pál apostol ezt így világítja meg a korinthusiaknak:

Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket: és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt.[15]

Isten választása nem emberi szempontok, hanem kizárólag isteni szempontok szerint történik. Különösen is fontos üzenet ez, ha megnézzük, hogy a társadalmunk mennyire felszínesen és szemre értékel bennünket. Még Sámuel is első látásra Eliába mellett döntött volna. És bizony az értékmérő a bicepszméret, a ház mérete, a ruha márkajelzése, a telefon kijelzőjének mérete, diplomák amelyeket szereztünk, a plecsnik, amiket a mellünkre tűztek – de közben a szorgalmas munkát alig értékelik, a hűséget nem jutalmazzák; És Isten ebbe kiáltja bele Sámuelnek a szívébe és a te szívedbe is:

Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.

Isten kiválasztó szempontjai pedig az örökkévalóságban vannak elrejtve, és Krisztusban tárja fel előtted azokat.

4.2. A hatalmas Isten az apró embert választja dicsőségének eszközévé

A második, amire Dávid rádöbben, hogy ő aki a hatalmas Istenhez képest mennyire parányi, mégis dicsőségének eszközévé választotta Isten.

Dávid felnéz az égre és mit lát? Isten keze alkotását. Látja a napot, a holdat és a csillagokat. A juhok melletti egyedüllétében, a természet csendjében volt lehetősége elmélkedni ezeken a dolgokon. Ő még olyan csillagos eget láthatott, amilyet ma már nem nagyon láthatunk. Nagyon vidékre kell menni, hogy egy szép tiszta éjszakán csodálatos csillagos égboltot lássunk. De aki már látott tiszta éjszakai égboltot, annak a szíve beleremeghetett ebbe a csodába és megértheti Dávid énekét:

Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg.[16]

Dávid miközben ránehezedik a teljes világegyetem súlya, arra döbben rá, hogy Isten bármit választhatott volna dicsőségnek eszközévé.

A teremtés csodálatosan sokat visszatükröz Isten dicsőségéből. Ezért döbben meg Dávid és csodálkozik rá, hogy Isten mégis őt, a picike emberkét választotta dicsőségének eszközévé éppen azáltal, hogy megmutassa rajta irgalmát.

Isten pontosan arra választott ki bennünket, hogy megismertesse dicsőségnek gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségre készített, és amilyenekké minket is elhívott.[17]De sokszor nincsenek erre szavaink. De vannak olyan ihletett szavak, amelyek szánkra tudják hozni Isten dicsőítését – pontosan ilyen ihletett szavak Dávid szavai a 8. zsoltárban.

A parányi kicsi ember, akik vagyunk mégis Isten irgalmának olyan eszözei, akiket Isten dicsőségre készített. Ha van célja és értelme az életednek, akkor pontosan ez: Isten irgalmának eszközeként eljuss a dicsőségre, amelyre Isten elhívott Krisztusban.

4.3. Isten választottait Isten Lelke pecsételi el

Sámuel beteljesítette küldetését amikor a felkenésre való olajjal felkente Dávidot; de magát a felkenetést a Szentlélek végezte el:

Akkor az Úr lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt.

Dávid Lélek általi felkenetése egy kuriózum az Ószövetségben. Ebben az értelmben majdhogynem az első újszövetségi alak. Rájövünk-e, hogy miért?

Ha megvizsgáljuk az ószövetségi szentek életét, akkor azt látjuk, hogy az Úr Lelke csak időlegesen ragadta meg őket. Felhatalmazta és erővel ruházta fel őket egy bizonyos feladatra, és amikor azt elvégezték, visszavonult az Úr Lelke. Dávidról viszont azt olvassuk, hogy miután az Úr Lelke szállt Dávidra, attól kezdve vele is maradt.

Ebből egyrészt megérthetjük, hogy Isten kiválasztását, amelyre Krisztusban elhív mindannyiunkban a Szentlélek érvényesíti. Jézus világosan megígérte tanítványainak, hogy ha ő elmegy, nem hagyja árván az övéit, mert maga helyett, az Atya és önmaga nevében elküldi a Szentlelket[18]. Péter pedig minden hallgatójának világossá teszi: ha megtértek Jézus Krisztus nevében, akkor megkapjátok a Szentlélek ajándékát. És azt ígéri Jézus, hogy a Szentlélek nálatok lakik, sőt bennetek lesz és soha nem hagy el benneteket.

Ahogy Dávidot sem hagya el a Szentlélek, aminek később még lesz jelentősége. De éppen ezért Dávid szíve mindig Isten színe előtt volt. Teljesen kinyitotta Isten előtt a szívét, hogy ő legyen szívének vizsgálója és életének megtartója. Így fejezzük be a mai üzenetünket az ő imájával, amelyben odaadja a szívét Istennek, hogy Lelkével vizsgálja át és vezesse őt.

Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján![19]



[1]Bir 17:6, továbbá: Bír 18:1; 19:1; 21:25

[2]1Sám 8:5

[3]1Sám 8:7

[4]vö. 1Sám 12

[5]1Sám 15:23

[6]Zsolt 147:10-11

[7]„Az én Istenem Atya”

[8]„apám bőkezű”

[9]Mt 6:22

[10]1Móz 17:6-8

[11]1Móz 49:8-10

[12]Ruth 4:11-12

[13]Jel 22:16

[14]Zsolt 8:2-3

[15]1Kor 1:26-29

[16]Zsolt 8:3-5

[17]Rm 9:23

[18]pl. Jn 14:16-18

[19]Zsolt 139:23-24