Isten dicsérete a harcban

Lekció: Zsol 20

Alapige: 1Sám 17:1-54

Letöltés, meghallgatás

Amikor Max Lucado megírta a Dávid életéről szóló könyvet, ezt a címet adta neki:Harc az óriásokkal; vagy Szembenézve az óriásaiddal. Ez a cím Dávid élettörténetének legismertebb eseményére utal: amikor Dávid megküzdött Góliáttal. Erről a történetről még olyanok is hallottak valamilyen formában, akik nem ismerik a Bibliát és nem is érdeklődnek iránta. Egy olyan történet ez, ami arról szól, hogy az, akinek semmi esélye a győzelemre, mégis győzni tud. Egy fiatal ifjú, hogyan győz le egy harcedzett óriást párviadalban. Körülbelül ennyivel lehet összefoglalni Dávid és Góliát történetét, és ami leginkább eszébe jut az embereknek erről. De ha csak ennyi lenne a történet, nem lenne érdemes szót vesztegetni rá, hiszen időnként előfordulnak ilyen meglepő fordulatok – ahogy pl. a finnek sikeresen szálltak szembe a Szovjetúnióval és ehhez hasonlók, vagy egy alig jegyzett focicsapat győz a sztárcsapat ellen. Ilyenek időnként előfordulnak.

Ez a történet azonban, mint Dávid életének többi története, ez is Isten dicséretéről szól. A mai alapigénk az 1Sám 17. fejezete. (Annyira hosszú, hogy most a textust nem vetítjük)

1A filiszteusok összevonták seregeiket a harcra. A júdabeli Szókónál gyűltek össze, és tábort ütöttek Szókó és Azéká között Efesz-Dammímnál. 2Saul és az izráeliek is összegyűltek, tábort ütöttek az Élá völgyében, és csatarendbe álltak a filiszteusok ellen. 3Az innenső hegyen álltak a filiszteusok, a túlsó hegyen pedig az izráeliek. Közöttük völgy volt.

4Ekkor kilépett a filiszteusok seregéből egy kiváló harcos, név szerint Góliát, aki Gát városából való volt. Magassága hat könyök és egy arasz volt. 5Fején rézsisak volt, öltözete pikkelyes páncél, páncélja ötezer sekel súlyú rézből volt. 6Lábán rézvért és vállán rézdárda volt. 7Lándzsájának a nyele olyan vastag volt, mint a szövőszék tartófája, lándzsájának a hegye pedig hatszáz sekel súlyú vasból volt, és egy pajzshordozó ment előtte. 8Így állt ki, és odakiáltott Izráel csatasorainak: Miért vonultatok ki, és készültetek fel a harcra? Nézzétek, én filiszteus vagyok, ti pedig Saul szolgái! Válasszatok ki magatok közül egy embert, hogy síkra szálljon velem! 9Ha le tud győzni, és megöl engem, akkor mi leszünk a ti szolgáitok; de ha én győzöm le, és én ölöm meg őt, akkor ti lesztek a mi szolgáink, és ti szolgáltok nekünk. 10Ezt is mondta a filiszteus: Én itt most kigúnyolom Izráel csatasorait. Állítsatok szembe velem valakit, hogy megvívjunk egymással! 11Amikor meghallotta Saul és egész Izráel a filiszteusnak ezt a beszédét, megrettentek, és igen féltek.

12Dávid annak az efrátai embernek volt a fia a júdai Betlehemből, akinek Isai volt a neve, és nyolc fia volt. Ez az ember Saul idejében már öreg volt ahhoz, hogy bevonuljon a férfiakkal. 13De Isai három nagyobbik fia hadba vonult Saullal. Annak a három fiának, akik hadba vonultak, ez volt a neve: az elsőszülötté Eliáb, a másodiké Abinádáb, a harmadiké pedig Sammá. 14Dávid volt a legkisebb. A három nagyobb elment Saullal.

15Dávid el-elment Saulhoz, de visszatért, hogy apjának juhait legeltesse Betlehemben. 16A filiszteus pedig megjelent reggelenként és esténként, és kiállt negyven napon át.

17Egyszer ezt mondta Isai a fiának, Dávidnak: Vidd el testvéreidnek ezt a véka pörkölt gabonát meg ezt a tíz kenyeret, és szaladj el a táborba testvéreidhez. 18Ezt a tíz sajtot pedig vidd el az ezredesnek, és tudd meg, hogy jól vannak-e a testvéreid, és hozz tőlük valami jelet. 19Az Élá-völgyben vannak ők, ahol Saul és az izráeli férfiak harcban állnak a filiszteusokkal.

20Felkelt tehát Dávid korán reggel, rábízta a nyájat egy bojtárra, felszedelőzködött, és elment, ahogyan Isai parancsolta neki. Amikor eljutott a szekértáborig, éppen akkor fejlődött csatarendbe a sereg harci zaj közepette. 21Csatarendbe állt Izráel is, meg a filiszteusok is: egyik csatasor a másikkal szemben. 22Dávid rábízta holmiját arra, aki a fölszerelést őrizte, és a csatasor felé futott. Odaérve megkérdezte bátyjait, hogy jól vannak-e. 23És miközben beszélgetett velük, előállt a filiszteusok csatasorából a Gátból való harcos, a Góliát nevű filiszteus, és most is ugyanúgy beszélt, Dávid pedig meghallotta. 24Amikor az izráeli férfiak meglátták azt az embert, mindnyájan elfutottak előle, mert nagyon féltek. 25Ezt mondták az izráeliek: Láttátok ezt az embert, aki előállt? Azért állt elő, hogy csúfolja Izráelt. Ha akadna olyan ember, aki megölné, gazdagon megajándékozná a király, még a leányát is hozzáadná, és fölmentené apjának a házát Izráelben minden szolgálat alól.

26Akkor ezt mondta Dávid a mellette álló embereknek: Mi történik majd azzal az emberrel, aki megöli ezt a filiszteust, és megmenti Izráelt a gyalázattól? Mert ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni meri az élő Isten seregét? 27A nép pedig elmondta neki szóról szóra, hogy mi történik azzal, aki ezt levágja. 28Amikor a legidősebb bátyja, Eliáb hallotta, hogy Dávid az emberekkel beszélget, haragra gerjedt Eliáb, és ezt mondta: Minek jöttél ide, és kire bíztad azt a néhány juhot a pusztában? Tudom, hogy vakmerő vagy, és rosszban töröd a fejed. Csatát akarsz te látni, azért jöttél ide. 29Dávid ezt felelte: Ugyan mit követtem el? Hiszen ez csak beszéd volt! 30És elfordult tőle egy másikhoz, és az is ugyanazt mondta, meg a hadinép is ugyanúgy válaszolt neki, mint az előbb. 31Amikor meghallották, mit beszélt Dávid, jelentették Saulnak, ő pedig magához rendelte. 32Dávid ezt mondta Saulnak: Senki se csüggedjen el emiatt, elmegy a te szolgád, és megvív ezzel a filiszteussal. 33De Saul ezt mondta Dávidnak: Nem mehetsz el, hogy megvívj ezzel a filiszteussal, mert még fiatal vagy, ő pedig harcedzett férfi fiatal kora óta.

34Dávid azonban így felelt Saulnak: Pásztor volt a te szolgád apja juhai mellett, és ha jött egy oroszlán vagy medve, és elragadott egy bárányt a nyájból, 35utánamentem, leterítettem, és kiragadtam a szájából. Ha pedig ellenem támadt, megragadtam a szakállánál fogva, leterítettem, és megöltem. 36Leterítette a te szolgád az oroszlánt is, a medvét is: így jár majd ez a körülmetéletlen filiszteus is, mint azok közül bármelyik, mivel csúfolta az élő Isten seregét. 37Azután ezt mondta Dávid: Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is. Saul így felelt Dávidnak: Menj el, az Úr legyen veled! 38És felöltöztette Saul Dávidot a saját ruhájába, a fejére rézsisakot tett, és páncélba öltöztette. 39Felkötötte Dávid Saul kardját is a ruhája fölé, és járni akart, mert még nem próbálta. Ekkor azonban Dávid ezt mondta Saulnak: Nem tudok én ezekben járni, mert nem próbáltam. Le is vetette Dávid ezeket. 40Kezébe vette a botját, és kiválasztott a patakból öt sima kövecskét; beletette azokat a pásztortáskájába, a tarisznyájába, és parittyával a kezében közeledett a filiszteushoz.

41A filiszteus is elindult, és egyre közelebb jött Dávidhoz, és előtte ment a fegyverhordozója. 42Amikor a filiszteus rátekintett, megvetően nézett Dávidra, mert fiatal volt, pirospozsgás és jó megjelenésű. 43És ezt kérdezte a filiszteus Dávidtól: Hát kutya vagyok én, hogy bottal jössz ellenem? És szidni kezdte a filiszteus Dávidot Istenével együtt. 44Ezt mondta a filiszteus Dávidnak: Gyere csak ide, hadd adjam testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak! 45Dávid így felelt a filiszteusnak: Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek Urának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál. 46Még ma kezembe ad az Úr, leváglak és a fejedet veszem, a filiszteusok seregének a hulláit pedig még ma az égi madaraknak és a mezei vadaknak adom. És megtudja mindenki a földön, hogy van Isten Izráelben. 47És megtudja az egész egybegyűlt sokaság, hogy nem karddal és lándzsával szabadít meg az Úr. Mert az Úr kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket.

48Amikor a filiszteus nekikészült, és egyre közeledett Dávidhoz, Dávid is kifutott gyorsan a csatasorból a filiszteus elé. 49Belenyúlt Dávid a tarisznyájába, kivett belőle egy követ, a parittyájával elröpítette, és úgy homlokon találta a filiszteust, hogy a kő belefúródott a homlokába, és arccal a földre zuhant. 50Dávid tehát erősebb volt a filiszteusnál, bár csak parittyája és köve volt. Legyőzte a filiszteust, és megölte, pedig nem volt kard Dávid kezében. 51Azután odafutott Dávid, rálépett a filiszteusra, fogta annak a kardját, kihúzta a hüvelyéből, megölte vele, és levágta a fejét. Amikor látták a filiszteusok, hogy meghalt a vitézük, megfutamodtak. 52Ekkor elindultak az izráeliek és júdaiak, és csatakiáltással üldözték a filiszteusokat a völgy irányában egészen Ekrón kapujáig. Ott feküdtek a filiszteusok halottai a Saaraim felé vivő úton egészen Gátig és Ekrónig. 53Azután visszatértek Izráel fiai a filiszteusok üldözéséből, és kifosztották a táborukat. 54Dávid pedig fogta a filiszteus fejét, és Jeruzsálembe vitte, fegyvereit pedig otthon helyezte el.

1. Háborús helyzet

Történetünk idején Izráel hosszan elhúzódó háborús állapotok között élt. A korszakot az állandó háborúskodás töltötte ki, a kánaáni kis népek állandóan harcoltak, szinte mindenki-mindenkivel, de legfőképpen Izráellel. A kánaáni népek közül Izráelnek a filiszteusokkal gyűlt meg a legtöbb baja, akik kb. ugyanakkor foglalták el a Palesztina Földközi-tenger melletti partvidékét, amikor Izráel népének honfoglalása történt. Bár kisebb nép voltak, mint az izráeliek, de sikeresen tudtak hadakozni Izráellel, mivel a zsidó nép – és erre maguk a bibliai leírások is utalnak – még a bronzkorban,a filiszteusok pedig már a vaskorban éltek, iparilag és katonailag fejlettebbek voltak a zsidóknál. Amikor arról olvasunk a Bírák könyvében, hogy Dán törzse magának új területet keres, akkor lényegében a filiszteus hódítás miatt voltak kénytelenek elhagyni az eredetileg nekik kijelölt kánaáni területet.

A mai történetünk azzal kezdődik, hogy a filiszteusok összevonták erőiket egy ütközetre. Erre válaszul a zsidók is összegyülekeztek és az Élá-völgye körüli magaslatokon foglaltak el stratégiai állást. Azután farkasszemet néztek, egyik csapatnak sem akarózott kimozdulni az előnyös pozícióból, és ezért nem is kezdeményeztek harcot.

2. Megjelenik Góliát

És ebben a helyzetben megjelenik Góliát a három méteres óriás. Ijesztő és félelmetes jelenség. Hatalmas ember, hatalmas fegyverzettel és óriási arccal.Olyan fickó, akivel nemcsak egy sötét utcán, de még fényes nappal sem szívesen találkoznánk, és ha tudnánk elkerülnénk. Góliát felszerelésének a súlya is tekintélyt parancsoló, nemcsak a termete. Úgy tűnik nem is volt kétséges Góliát számára sem, hogy ha bárki is kiáll vele szemben, csak ellenfele húzhatja a rövidebbet. Nem is mer vele kiállni vele szemben senki. Persze, hogy gúnyt űz az egész izrálei hadseregből, az élő Isten seregéből, ezáltal magából Istenből is. Látszik, hogy Góliát nem tanult történelmet. Mert ha Góliát tanult volna történelmet – legalábbis azt a történelmet, amelyik az élő Istent nem hagyja ki a valóságból – akkor Góliát tudta volna, hogy Istennel nem érdemes ujjat húzni. Mert arról lehetett tudomása, hogy Izráel népét időnként le lehet győzni, de Istent nem lehet legyőzni.

Nem sokkal korábban legfeljebb egy-két évtizeddel azelőtt történt, hogy a filiszteusoknak sikerült ugyan legyőzni az izráelieket, sőt még a szövetség ládáját is sikerült zsákmányul megszerezniük, amit nagy örömmel helyeztek el Asdódban istenüknek Dágónnak a templomában. Csakhogy másnap reggelre Dágón szobra arccal a földön feküdt az Úr ládája előtt. Visszatették a szobrot a helyére, megint eltelt egy éjszaka, reggel ismét a földön volt Dágón szobra az Úr ládája előtt, de most már le volt törve a szobor feje és két kézfeje is. De csak ezután következett a nagy baj, mert valamilyen ragály ütötte fel a fejét a város lakóin. Tanácskoztak mi legyen. Vigyük máshova a ládát. Ekkor vitték Góliát városába, Gátba. De a ragály ott is kiütött. Vitték volna Ekrónba, de az Ekróniak már köszönték, nem kértek belőle. Mi legyen? – tanácskoztak a városok fejedelmei, végül arra jutottak, menjen vissza a láda a maga helyére, Izráelbe.

De Góliát és gáti barátai nem tanultak történelmet; vagy elhallgatták előlük. Vagy egyszerűen olyan kemény fejű volt, hogy soha semmiből nem tanult. Mert vannak emberek, akik soha semmiből nem tanulnak. Inkább veszni hagyják a saját békéjüket, a saját életüket, de akkor is szembe mennek Istennel.

Ilyen volt Góliát, akit elvakított saját testi ereje, és elvakított az izráeliek negyven napon át tartó gyáva lapítása.

3. Dávid is színre lép

Ebben a helyzetben lép színre Dávid. Korábban időnként szolgált a királyi udvarban lantjátékával és énekével, de azóta eltelhetett néhány év, mivel Saul nem ismeri meg őt. Dávid ugyan Isten választott felkentje, de még mindig a legkisebb fiúként a nyájat őrzi. Az elhúzódó éláh-völgyi csata miatt az apja utánpótlást küld a táborba Dáviddal, és híreket is vár tőle. Dávid a táborba érkezve meglepve látja, hogy bár a seregek csatarendbe állnak egymással szemben, de még sincs harc, ehelyett az óriás a két sereg között bömböli a maga sértéseit és káromlásait.

Érdeklődni kezd az iránt, hogy ha valaki legyőzi a filiszteust, annak milyen jutalmat ígért a király. A testvére, aki Góliáttal ugyan nem mer kiállni, a „kisöcsit” kioktatja, hogy mit keres ott ahelyett, hogy a dolgát tenné a nyájnál.

Saul is megtudta, hogy van itt egy hetyke fiatalember, aki valahogy máshogy beszél, mint a többi zsidó. Saul előtt pedig Dávid világossá teszi, hogy ő bizony kész megvívni Góliáttal. Kiderül, hogy a király se rá fogadna a bukmékereknél.

Dávid azonban vállalja a csatát és győz. Nem az esélytelenek nyugalmával, hanem a hit erejével lép ki a harcmezőre. Ennek a győzelemnek a titkait fogjuk most megnézni.

4. Dávid győzelmének titkai

Mielőtt Dávid győzelmének titkait átvennénk, szeretnék mindenképpen egy előzetes megjegyzést tenni, és szeretném, ha ezt úgy jegyeznétek meg, mint Dávid győzelmének végső értelmét a Krisztusban.

Az efézusi levél 6. fejezetében azt írja Pál apostol:

Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.[1]

A keresztyén ember ebben a világban folyamatosan egy szellemi harcban áll, mert ez a világ gyűlöli Istent és ebből fakadóan gyűlöli Isten Krisztusban megváltottait. Néha erőszakosan gyűlöli, néha megvetően és lenézően gyűlöli; néha üldözi, néha kineveti, néha elszigeteli – de gyűlöli és ezt különböző módokon az értésünke adja. Ez a harc alapvetően egy szellemi harc, amelyben szellemi erők és hatalmak ellen küzdünk. Ők a mi Góliátjaink is, akik aztán különböző bűnökkel igyekeznek megterhelni az életünket.

Most nézzük Dávid győzelmének a titkait.

4.1. Dávid komolyan veszi az Istent ért sértést

Először is Dávid komolyan veszi az Istent ért sértést és gyalázatot. Annyira komolyan veszi, hogy tudja, itt már nem lehet csendben maradni. Igen, miközben Góliát Izráel seregeit gúnyolja, Istent is gyalázza. És a zsidók közül egynek sem volt mersze kiállni Istenért. Nyilván morogtak magukban, hogy mit képzel ez a Góliát, de szembeszállni, kiállni senki sem mert vele.

4.2. Dávid Istent látja hatalmasnak, nem Góliátot

De miért nem mert szembeszállni senki Góliáttal? Mert Góliátot hatalmasnak látták – Istenüket pedig nem látták elég hatalmasnak ahhoz, hogy sikerrel szembeszállhassanak Góliáttal. Góliát valóban hatalmas volt, még Saul király is eltörpült mellette, aki népének tagjai közül egy fejjel kimagasodott. Annyira hatalmasnak látják Góliátot, hogy Istenről már nem is beszélnek. Már nem is említik az ő nevét. Góliát – na róla beszélnek eleget – meg futnak is előle. Isten népének táborából csak Isten nevének az említése hiányzik.

Dávid üde színfoltként jelenik meg és kezd el újra Istenről beszélni az embereknek.

Akkor ezt mondta Dávid a mellette álló embereknek: Mi történik majd azzal az emberrel, aki megöli ezt a filiszteust, és megmenti Izráelt a gyalázattól? Mert ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni meri az élő Isten seregét?[2]

Dávid ezzel a mondattal újra a helyes megvilágításba helyezi a dolgokat. De máris szinte halljuk, a szkeptikusokat. Halljuk Eliábot, aki leszólja a kisöcsit, hogy mit akar itt és mit okoskodik; ahogy leszólják a harcedzett férfiak, hogy kisfiam semmit se tudsz te a harcról, naiv vagy, hogy itt Istennel jössz. De az igazi valóság Góliát. Saul is figyelmezteti Dávidot:

De Saul ezt mondta Dávidnak: Nem mehetsz el, hogy megvívj ezzel a filiszteussal, mert még fiatal vagy, ő pedig harcedzett férfi fiatal kora óta.[3]

Ő a profi világbajnok a nehézsúlyban, te pedig még kesztyűt sem húztál; én ezt nem engedem meg. Dávid azonban eltökélt. Tudja ő, hogy kicsi és katonai, harci tapasztalata nincs, de van egy hatalmas Istene, akinek az erejét már megtapasztalta az életében. Mert nem azt jelenti, hogy Dávid a kisszobájának mélyéről bújt volna elő és addig a telefonját nyomogatta volna. Volt neki tapasztalata – kint a mezőn az oroszlánnal és a medvével. De ez a tapasztalat csak abban erősítette meg, hogy aki Isten nevével jár, azt Isten megerősíti. Hozzá képest a medve és az oroszlán is nagy. De neki hatalmas Istene van, akinek éppen ezért nincs félnivalója.

Vajon milyennek látjuk a mi Istenünket? Egy pakisztáni asszony, akinek a sorsát a nemzetközi közvélemény is figyelemmel kísérte legyen intés és bátorítás mindannyiunknak. Asia Bibit egy gyümölcsösben végzett idénymunka közben muszlim munkatársnői megalázták, mert egy olyan kútból ivott vizet, ami a számára tiltott volt, ezért hitetlen keresztyénnek és tisztátalannak nevezték őt. A vád tanúi szerint Asia Bibi a hitéről bizonyságot téve válaszolt nekik: „Én hiszek a vallásomban és Jézus Krisztusban, aki az emberiség bűneiért meghalt a kereszten. A ti Mohamed prófétátok tett valaha valamit is az emberiség megmentéséért?”Mondta ezt egy olyan országban, ahol istenkáromlásért könnyen szabnak ki halálbüntetést, Mohamed prófétára pedig bármilyen kedvezőtlen megjegyzést tenni egyenlő az istenkáromlással. 2010-ben halálra ítélték az öt gyermekes édesanyát, azóta börtönben ült. Idén október 31-n a legfelsőbb bíróság felmentette, mivel azonban a muszlimok megtorlásától tartania kell a férje menedéket kért külföldön és talán azóta már el is hagyta Pakisztánt, és úgy tűnik Kanadában kapott menedéket.

De imaórán is sokat imádkoztunk ezért az asszonyért, aki éveken keresztül kiállt azért, mert hitt Jézusban. „Nem fogok áttérni. Hiszek a vallásomban és Jézus Krisztusban.”

4.3. Isten népéért szállt harcba

Dávid nem a saját igazáért küzdött. Dávid azt látta, hogy Isten szeretett népét érte támadás, és őértük állt ki. Ezért a gyáva, ugyanakkor vele szemben fölényes és megalkuvó népért. De Dávid mégis Isten népének látja őket, ahogy mondja is: „az élő Isten serege” .

Sokan elgondolkoztak azon, hogy Jézus miért azokat az embereket választotta tanítványainak, akiket választott. Volt köztük korrupt hivatalnok, műveletlen halász, terrorista/hazafi és még ki tudja miféle emberek. Ők lettek a tanítványok, akik időnként a hitetlenségükkel és kicsinyhitűségükkel, a torzsalkodásaikkal bosszantották őt. Végül mégis azt mondta nekik:

Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. … Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.[4]

Jézus az életét adja a barátaiért, így áll ki a mi hatalmas ellenségünk, a Sátán ellen, győzi le és vált meg minket.

Dávid Isten népért, az egyházért áll ki harcra. Nem magáért, a maga örökségéért vagy a maga igazáért harcol. Még csak nem is őt érte támadás. Szépen hazamehetne és mondhatná, hogy intézzek el ezt a nagyok. És még csak meg sem érdemlik, hogy kiálljon értük. De Isten népét nem lehet külön gyalázni úgy, hogy az Istent is ne gyalázná.

Ezért tölt el szomorúsággal, hogy olyan sokszor lapítunk, ha a testvérünket, a gyülekezetünket vagy az egyházat támadás éri. Lapítunk, mert nem akarunk belekeveredni. Lapítunk, mert nem akarunk kellemetlenséget. Lapítunk … mert lapítunk. Azért a történetben is sokan lapítanak – de Dávid kiáll: kiért? Isten népéért.

4.4. Dávid jól méri fel az esélyeket

Ebben a történetbe egyedül Dávid méri fel jól az esélyeket. Mindenki Dávidot látja esélytelennek. Ő viszont tudja, hogy Góliát az esélytelen. Kapott időt, hogy tomboljon, hogy gyalázkodjon. Kapott negyven napot, amelyen minden egyes nap győztesként távozhatott a harcmezőről. (Úgyis győztes volt, hogy nem állt ki vele szemben senki.) De amikor Dávid szembesétál a mezőn Góliáttal, akkor Góliát nem Dáviddal fog küzdeni. Nem véletlen, hogy amikor Góliát elkezdi őt gyalázni és szidalmazni, akkor megmutatja Góliátnak, hogy kivel áll szemben valójában:

Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek Urának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál. 46Még ma kezembe ad az Úr, leváglak és a fejedet veszem, a filiszteusok seregének a hulláit pedig még ma az égi madaraknak és a mezei vadaknak adom. És megtudja mindenki a földön, hogy van Isten Izráelben.[5]

Isten nélkül az ember sohasem méri fel jól az esélyeket. Persze ennek lehetnek néha vadhajtásai is. Amikor pl. egy focicsapat azt gondolja, hogy ha hűségesen imádkoznak, akkor győzni fognak. Azért Dávid és Góliát küzdelme nem egy sportesemény. Ezzel nem mondom, hogy sportolók ne imádkozzanak – de sokkal fontosabb a tiszta és becsületes játékért imádkozni, mint a győzelemért.

Dávid tehát jól méri fel az esélyeket – tudja, hogy ki az esélyes. Istent ugyanis nem lehet legyőzni.

4.5. Isten dicséretével indul a harcba

Az ötödik pedig ebből következik. Isten dicséretével indul harcba. Nem is fohásszal, hanem dicsőítéssel. (Nem derül ki, hogy Dávid egyébként imádkozott-e, mert erre nem tesz hangsúly a szöveg) Isten nevének dicsőítésével megy a harcba.

Saulnak azt mondja:

Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is.

Góliátnak pedig ezt mondja:

Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek Urának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál.

Te a kardodban bízol, én Istenemben bízok. Dicséri Istenét. És ebből a győzelemből és dicséretből is fakad az a 20. zsoltár, amelyben Dávid és Góliát küzdelmének lelki élményeit látom összefoglalva. Dávid egyik énekéhez sem írta oda, hogy ez az eset ihlette volna meg, ezért különböző szófordulatokban való utalásból láthatjuk, hogy Dávid lelkéből ennek a történetnek a lenyomata, hogyan tör föl Isten dicsőítéseként.

5. Dávid dicséretre tanítja utódait

Ha megnézzük a 20. zsoltárt, azt látjuk, hogy a felkent királyokért imádkozik. Az utódaiért. Ez világosan kiderül az utolsó versből:

Uram, segítsd meg a királyt! Hallgass meg minket, ha hozzád kiáltunk! [6]

Dávid utódai Jeruzsálem trónjának Isten által felkent királyai voltak, bár többször voltak engedetlenek, mint hívők. De mégis Isten ígéretének továbbvivői akár engedetlenek, akár engedelmesek. És Dávid értük is imádkozik, őket is tanítja, hogy forduljanak az Úr felé, hívják őt segítségül, mert ők Isten felkentjei. És elmondja nekik az istenfélők harcba indulásának legfontosabb szabályát:

Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét.[7]

Ők a haditechnikába bíznak, mi pedig Istenünk nevében. És akkor ezt a zsoltárt imádkozva eszükbe juthat, eszünkbe juthat az a Dávid, aki így ment Góliáttal szembe és győzött:

de én a seregek Urának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened

Tanulságok

1. Isten gyermekei ebben a világban nem test és vér ellen küzdenek, hanem szellemi hatalmak ellen. (vö. Ef 6:12)

2. Isten gyermekei komolyan veszik az Istent és egyházát ért sértést, és Isten fegyvereivel szembeszállnak vele. (Ezek elsősorban szellemi fegyverek.)

3. Isten gyermekei tudják, hogy valójában Góliát az esélytelen Istennel szemben. (Akármeddig is kap lehetőséget tombolni.)

4. Isten gyermekei nem félnek Isten dicséretétől a harc előtt és nem feledkeznek meg Isten dicséretéről a harc  után.



[1]Ef 6:12

[2]1Sám 17:26

[3]1Sám 17:33

[4]Jn 15:13.15

[5]1Sám 17:45-46

[6]Zsolt 20:10

[7]Zsolt 20:8

 

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok