Jeruzsálem bevétele

Lekció: Mt 16:16-18
Alapige: 2Sám 5:6-10 és Zsolt 20

Legutóbb Dávidtól úgy búcsúztunk el, hogy a pusztában bujdosott Saul üldözöttjeként, számkivetettként az embereivel. A mai napon Dávid történetében ugrunk egy nagyot, és már mint győzelmes királyt fogjuk látni magunk előtt, aki teljesen bízva Isten segítségében imádkozik győzelemért és győzedelmeskedik. Első igénket olvasom, ami a 2Sám 5:6-10

6A király pedig elment embereivel együtt Jeruzsálem alá az ország őslakói ellen, a jebúsziak ellen. Azok azonban ezt mondták Dávidnak: Nem jössz ide be, hiszen még a vakok és sánták is elűznek téged! Mert azt gondolták, hogy nem tud oda Dávid bemenni. 7Dávid azonban elfoglalta Sion sziklavárát, és ez lett Dávid városa. 8És ezt mondta Dávid azon a napon: Mindenki, aki öli a jebúsziakat, nyomuljon a csatornához! Mert ezeket a sántákat és vakokat szívből gyűlöli Dávid. Ezért mondják: Vak és sánta ne menjen be a templomba. 9Ezután letelepedett Dávid a sziklavárban, és elnevezte azt Dávid városának. Körülötte építkezni kezdett Dávid Millótól fogva befelé. 10Dávid egyre jobban emelkedett és növekedett, mert vele volt az Úr, a Seregek Istene.

1. Történeti összefoglalás

Először mindenképpen szeretném Dávid történetének azt a részét összefoglalni, ami kimaradt.

Saul haláláig, amely a gilbóa-hegyi filiszteusok elleni vesztes csatánál következett be, Dávid a csapataival az ország déli, pusztai részén telepedett le. Miután másodszor is megkímélte Saul életét, Saul már nem üldözte aktívan Dávidot. Dávid persze erre nem építhetett korábbi tapasztalatai miatt, és azért, hogy biztonságban legyen, valamint megfelelően tudjon gondoskodni az emberiről és családjaikról, csapatával a filiszteusokhoz menekült és zsoldosként a filiszteusok katonai akcióit támogatták. Dávid persze kettős játékot űzött, mivel a gáti Ákis király arra számított, hogy a renegát Dávidot az izráeliek ellen fordítani. Dávid azonban soha nem támadt a hazája ellen akkor sem, amikor Ákis ezt gondolta róla. Dávid eközben sem felejtkezett el arról, hogy ő Izráel felkent királya, és tudta, hogy ez az időszak csak átmeneti.

Miután a filiszteusok vezetői egyre erősebben fogalmazták meg Dáviddal szembeni gyanakvásukat, ezért Dávid Ciklágba helyezte a székhelyét, a déli, pusztai határvidékre. Itt várta ki végül Saul halálát.

Miután Dávid megtudta, hogy Saul és Jónátán meghalt, meggyászolta és elsiratta őket. Igen, még ellenségét, Sault is, aki mégiscsak népének királya és az Úr felkentje volt a szemében, akármennyire is elszakadt az Úrtól, akármennyire hatalmába kerítette a gonosz őrület szelleme. De Saul halálával elhárult az egyik legnagyobb akadály az előtt, hogy elfoglalhassa az Isten által neki készített királyi trónt.

De azért ennyire nem egyszerű a történet. Először még csak saját törzsének, Júdának a királya lesz, Izráel egésze nem ismerte el Dávid királyi fennhatóságát. Az izráeliek Saulnak egy kisebb fiát, Ísbósetet tekintették királynak egész Izráel fölött. Miközben tehát Dávid Isten útmutatásának hatására Hebrónban kezdett uralkodni – ez lett első királyi székhelye.

Ísbóset azonban nem uralkodhatott sokáig, miután hadseregparancsnokát Abnért – aki lényegében kezében tartotta a hatalmat – Jóáb, Dávid hadseregparancsnoka orvul meggyilkolta, két embere Ísbóset ellen hajtott végre egy merényletet. Ezeket a merénylőket Dávid elítélte és kivégeztette – soha nem akarta, hogy trónra lépéséhez gyilkosság vére tapadjon. Végül elhárult minden akadály az előtt, hogy az egész ország minden törzse elismerje Dávidot királynak, és ekkor Hebrónban, most már nyilvánosan ismét felkenték Dávidot az egész Izráel királyává. Dávid Hebróban uralkodott hét és fél évig.

Viszont ekkor még ott magasodott fölöttük Jeruzsálem, amely egy idegen, őshonos, bálványimádó kánaáni nép kezén volt. Jeruzsálembe a jebúsziak fészkelték be magukat. Kánaán elfoglalásakor Jebúszt – azaz Jeruzsálemet – nem sikerült elfoglalniuk az izráelieknek. Övék lett ugyan az ország, de az ország szíve a bálványimádás székhelye maradt. Azt pedig Dávid világosan látta, hogy amíg az ország szíve nem az övék, addig nem az övék az ország. Amíg az ország szívében nem az Úr uralkodik, addig az ország nem lehet teljesen Istené.

1.1. Szív, ami nem az Úré

Ez pontosan olyan, mint a mi életünk. Amíg az Úr nem foglalhatja el szívünkben a helyét, mondhatjuk mi, hogy az Úr uralkodik rajtam, nem lesz igaz. Lehet, hogy ezt azt az Úrnak adsz valamit magadból – az időd egy kis részét, az anyagi javaidból is valamennyit. Isten valami egészen mást kér. Ő azt mondja

Add nekem a szívedet, fiam, és tartsd szemed előtt utaimat![1]

Egyetlen ember sem lesz képes Isten útjait szem előtt tartani, aki éppen a szívét akarja megtartani önmagának és azt nem akarja odaadni az Úrnak. Helyette bármit is adsz, legyen az bármekkora áldozat az Úrért, az legfeljebb egy halott ember vallásos pótcselekvése lesz, nem az élet. Pál más összefüggésben, de rávilágít ennek az igazságára. A szeretet himnuszából hallgassatok meg néhány gondolatot:

1Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengőcimbalom. 2És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. 3És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.[2]

Bármilyen nagyszerű dolgokat mondhatsz az Úrról, egész vagyonodat szétoszthatod, mártírhalált is halhatsz – ha az Úr nincs a szívedben üres vagy. Az emberek csak a cselekedetet látják – és sokszor a nagyszerű dolgokat és áldozatokat látva kifejezik az elismerésüket; közben ketten látjátok, azt hogy miből fakadnak ezek a nagyszerű dolgok. Az Úr és te. De igazán tisztán csak az Úr láthatja, mert az ember még magát is hajlamos becsapni. Hajlandó becsapni magát és másokat is, hogy mondjuk emberbaráti cselekedet visz végbe, miközben mindez valójában csak pénzért történik. De Isten még a saját önbecsapásaink sem tudják megtéveszteni.

„A szívedet add nekem”-szól az Úr. De miért? Mert onnan indul ki az élet![3]

Életről azonban bibliai alapon csak egyféleképpen beszélhetünk – úgy, hogy Krisztus az élet.

Én vagyok ... az élet[4] - mondja Jézus.

Nekem az élet Krisztus ...[5]

- mondja Pál apostol, akinek az szíve Krisztusé lett.

Ő az igaz Isten és az örök élet[6]

- tesz róla bizonyságot János apostol a levelében.

Az ország akkor lesz az Úré, ha Jeruzsálem az Úré. Az életed csak akkor Krisztusé, ha a szíved Krisztusé.

2. Jeruzsálem jelentősége

Amikor Dávid dönt Jeruzsálem elfoglalása mellett, nem egy politikai, hanem egy hitbeli döntést hoz. Mert tudja, hogy soha nem lehet Izráel teljesen az Úré, ameddig az ország szívében bálványok és bálványimádók fészkelnek. Elsősorban ezért vonult fel Jeruzsálem ellen.

Jeruzsálem azonban nem pusztán csak egy város. Ha az lenne, talán nem is kellene erről a történetről különösebben beszélni. Jeruzsálemnek ugyanis Isten mind a teljes világtörténelemben, de azon túl is örök üdvtervében központi szerepet szánt. Ha van a világnak szellemi középpontja, az minden bizonnyal Jeruzsálemben van. De miért olyan jelentős Jeruzsálem?

2.1. Ábrahám pátriárka

Legelőször is Ábrahám pátriárka miatt. Ábrahám pátriárkának, minden üdvösségre elhívott hívő az ősatyjának életében két jelentős eseménynél is nagy prófétai jelleggel jelenik meg Jeruzsálem.

2.1.1. Melkisédek

Az első jelentős esemény, akkor történt, amikor Ábrahám a sziddím-völgyi háború után egy titokzatos személlyel, Melkisédekkel találkozott. Ő ekkor Sálem (azaz Jeruzsálem) királya, és a Felséges Isten papja volt. Eljött Ábrahámhoz, kenyeret és bort vitt Ábrahám elé és megáldotta őt. Az Újszövetség tanítása világossá teszi, hogy Melkisédekben különleges módon Krisztus jött közel Ábrahámhoz és áldotta meg, neki pedig Ábrahám tizedet adott. Krisztus Jeruzsálem királya.

2.1.2. Izsákkal a Mórijjá-hegyen

Egy későbbi alkalommal Isten próbára tette Ábrahámot. Azt kérte tőle, hogy az ígéretben neki adott fiút, Izsákot áldozza fel Mórijjá-hegyén. Ez a hegy Jeruzsálemben a Sion magaslata volt, ahova később az Úr templomát is felépítette Salamon[7] Dávid útmutatásai alapján.

Izsák feláldozására nem került sor, mert a próba odáig tartott, amíg Ábrahám felemelte a kést, hogy elvégezze az áldozatot, ám ekkor az Úr angyala megállította a pátriárkát, és a fiú helyett végül egy a bozótban fennakadt kost áldozott fel Ábrahám.

A mennyei Atya azonban nem szakította meg a Fiú értünk hozott helyettes áldozatát Jeruzsálemben a Golgotán. Így Jeruzsálem számunkra Krisztust-követők számára a legszentebb értünk hozott áldozat helye és jelképe, szellemi értelemben valóban a világ közepe, ahol lezajlott megváltásunk története.

2.2. A mennyei Jeruzsálem

Azonban mégsem a földi Jeruzsálemhez kötődünk, hanem a mennyeihez, amelyről Pál apostol azt mondja:

a mennyei Jeruzsálem, a mi anyánk[8]

Krisztus váltságában születtünk újjá arra a reménységre, hogy nekünk itt nincsen maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Erről az eljövendőről szól a prófécia:

Láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amint alászáll a mennyből ...[9]

Ezt az eljövendő Jeruzsálemet kaptuk ígéretként. A városban ott van az élet vizének a folyója a város főútjának közepén. A folyó egy helyen két ágra szakad, ott egy gyönyörű szigeten áll az élet fája, amely az örök élet gyümölcseit termi a mennyei üdvösség királyságának a lakói számára.

Dávid, mint Izráel felkent királya próféta is volt – tudta, hogy Jeruzsálemnek Isten fennhatósága alá kell kerülnie, hogy ott majd felépülhessen az Úr temploma, hogy ott majd a Krisztus engesztelő áldozat legyen, hogy ott majd Krisztus feltámadjon – és az idők végén Krisztus eljövetelekor már a mennyei Jeruzsálem szálljon alá a mennyből.

Csakhogy Kr. e. 1000-ben a földi Jeruzsálemben a jebúsziak ott vannak a városban, ott vannak a sziklavárban, a bevehetetlen magaslaton. Hogyan lesz ez az Úré?

Ami egészen biztos, hogy a Sion sziklavára olyan erős volt, hogy a jebúsziak azt gondolták, hogy játszva visszaverhetnek minden támadást. Nem véletlenül gúnyolódnak Dávidon azzal, „még a vakok és sánták is elűznek téged.” Meg voltak győződve arról, hogy Jeruzsálem védművei olyan erősek, hogy akár még a vakok és a sánták is meg tudnák védeni azt bármilyen ellenségtől.

Ezt Dávid is látta. De Dávid nemcsak ezt látta. Dávid azt is látta, amit a jebúsziak nem. Dávid előtt már volt többször is olyan akadály, amely legyőzhetetlennek tűnt. Azokat az akadályokatt is sikerrel győzte le a Seregek Urának nevében. Ő már legyőzte Góliátot. Mivel tudta, hogy csak az Úr segítségében bízhat, az Úrhoz fordult.

Mostani második alapigénk a 20. zsoltár, amely egy győzelemért mondott zsoltár. Történetileg közvetlenül nem köthető Jeruzsálem ostromához, de az a lelkület fogalmazódik meg benne, amivel Dávid Jeruzsálemet is ostromolta. Látjuk: Sámuel 2. könyvének leírása alig több, mint egy egyszerű történeti leírás – de a lelki hátteret ehhez az ostromhoz a 20. zsoltár festi meg.

1A karmesternek: Dávid zsoltára. 2Hallgasson meg téged az Úr a veszedelem napján, legyen oltalmad Jákób Istenének neve! 3Küldjön neked segítséget szentélyéből, erősítsen a Sionról! (4) Gondoljon sok ételáldozatodra, égőáldozatodat fogadja szívesen. (Szela.) 5Adja meg szíved vágyát, teljesítse minden tervedet! 6Akkor örvendezünk győzelmednek, és zászlót emelünk Istenünk nevében. Teljesítse az Úr minden kérésedet!

7Jól tudom, hogy az Úr győzelmet ad felkentjének, felel neki szent egéből győzelmes jobbjának hőstetteivel. 8Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét. 9Ők térdre rogynak és elesnek, mi pedig felkelünk és talpon maradunk. 10Uram, segítsd meg a királyt! Hallgass meg minket, ha hozzád kiáltunk!

Végül nem derül ki, hogy Dávidnak hogyan sikerült elfoglalni a várost, majd az erődítményt. Nem olvasunk olyan nagy csodáról, mint Jerikó esetében. Nem ismerjük az ostrom körülményeit. Nem tudjuk, hogy csellel vagy erővel foglalták-e el. De egyet tudunk – Isten segítségében bízva és az ő segítségét várva vágtak bele és győztek, mert tudták, hogy ez Isten akarata – már kétszáz éve.

3. „Igen, de …”

Szeretném ma egy nagyon fontos dologra felhívni a figyelmet. Ez pedig egy egyszerű kifejezés. Így szól:

„Igen, de ...”

Az kérdés, hogy mikor és hogyan mondjuk? Általában akkor szoktuk mondani azt, hogy „igen, de ...” amikor egy lépést hitből kellene megtennünk, de nem akarjuk, nem merjük; amikor a hitből való lépéshez nincs hitünk. A mi „igen, de ...” kezdetű mondataink rendszerint a kifogásainkat vezetik be.

Helyezzük ezt Jeruzsálem elfoglalásának környezetébe.

El kell foglalni a várost, az Úrnak adni az ország szívét. Az Úr velünk van, az ő akaratát teljesítjük. Ilyen helyzetben mit mondunk mi? „Igen, de erős a fellegvár, nagy magaslaton van.” A magaslatra, az erődítmény erejére hivatkozva azt mondjuk: „Igen, de mégsem megy …”

Nézzük meg, hogy az „igen, de …” mit jelent Dávidnak! Dávid felnéz Jeruzsálem sziklavárára. Ezt el kell foglalni, és az ország szívét az Úrnak adni. A magaslaton erős falak, a falakon gúnyolódó jebúsziak. „Igen, de az Úr velünk van és győzni fogunk.”

Jól tudom, hogy az Úr győzelmet ad felkentjének, felel neki szent egéből győzelmes jobbjának hőstetteivel.

Ez is egy „igen, de ...”, de milyen másmilyen igen de. Ők bízhatnak a harci kocsikban, emlegethetik lovaikat dicsekedve. Fegyvereik élét, védműveik erejét mutogathatják. Mi velük szemben védtelenek vagyunk. Mégis ők fognak térdre rogyni, mi pedig felkelünk és talpon maradunk.

Dávidot az erős falak nem bizonytalanítják el, hanem zsoltárt énekel. Igen, de az Úr fog győzelemre vinni minket. Dávidot a jebúsziak gúnyolódása sem gyengíti meg a szívében, hanem nekifeszül és így olvassuk:

Dávid azonban elfoglalta Sion sziklavárát.

Hány és hány ilyen erődítmény áll velünk szemben az életünkben? Hányszor veselkedtünk neki újra, hogy legyőzzük rossz szokásainkat, saját természetünk gyengeségeit? Hányszor buktunk el újra és újra ugyanabban a bűnben, egyre mélyebbre jutva a csüggedésben. Hányszor eresztettük el útjára meggondolatlanul sértettségből, rosszindulatból bántó és vádló szavainkat mélységes fájdalmat okozva másoknak. Pedig annyiszor megfogadtuk már, hogy nem tesszük. És minden alkalommal halljuk a Sátán gúnyolódását: sohasem fogod legyőzni a rossz szokásaidat; soha nem leszel képes uralkodni a szádon.

És mi a mi válaszunk? Az, hogy tudom, hogy győznöm kéne, de mégsem tudok? Vagy azt: Tudom, hogy ilyen vagyok, de az Úr nevét hívom segítségül, és el fogja küldeni a segítségét, hogy végül bevegyem ezt az erődítményt is az életemben.

Jeruzsálem a pogány fészek nem állhat meg az Úr katonái előtt.

4. Jézus ígérete Péternek és az Egyháznak

Ha ezt látjuk, akkor nézzünk újra Jézus Péternek tett ígéretére. Sokszor átsiklunk fölötte, vagy egyszerűen rosszul értelmezzük ezt az ígéretet:

Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.[10]

Milyennek alapította meg Krisztus az Egyházát? Olyannak, amelynek állandóan védekeznie kell mindennel szemben, ami támadja? Aminek félnie kell mindentől, ami támadja? Éppen ellenkezőleg. A hitvalló egyház olyan, ami előtt nem állhatnak meg a pokol erői és a pokol kapui.

Milyen keresztyénségképet ad nekünk Krisztus? Olyat, ami szüntelenül védekezik és védeni kell? Nem, olyat, ami támad. Amivel szemben a pokol kapui összeomlanak.

Jézus amikor először kiküldi a tanítványait még földi életében, hogy hirdessék az Isten országát, a következőt mondja:

Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején, és hogy semmi se árthasson nektek.[11]

Pál az efézusiakhoz írt levélben az Isten fegyverzetének felöltésével kapcsolatban azt írja:

Vegyétek fel ... a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.[12]

A kard – bár lehet vele védekezni – alapvetően egy támadó fegyver. A Lélek kardja egy olyan támadó fegyver, amely az igazság igéjével leplezi le a hazugságot, hogy hozza felszínre Isten igazságát. De mire támad? A pokol és a halál erőire. Azokra az erőkre, amely az emberi szívekben fészkel, ahogy a jebúsziak az ország szívében.

Hol vannak a pokolnak azok a kapui, amelyek nem állhatnak meg Krisztus egyháza előtt? Itt most nem egy a poklot lezáró kaput kell elképzelnünk – ki akarna oda bejutni? Egyébként sem a pokol kapuját, hanem a poklok kapuit mondja Jézus. A poklok kapui olyan kapuk, amelyeknek ki kell nyílnia, amelyeknek össze kell törnie a Krisztus egyháza előtt.

A zsidókhoz írt levélben azt olvassuk:

14Krisztus … halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; 15és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.[13]

Minden emberi szív olyan, amit a poklok kapui zárnak el Krisztus elől. Minden emberi szív olyan, ahol a bálványimádás, az istentelenség, a bűn, a halál és a pokol erői uralkodnak addig, amíg Isten ezeket a kapukat ki nem nyitja, be nem töri. A 107. zsoltárban is van erről egy érzékletes kép, ahol azt olvassuk:

10Vannak, akik sötétségben ültek, a halál árnyékában, nyomorultan vasra verve, 11mert engedetlenek voltak Isten parancsával szemben, megvetették a Felséges döntését. 12Ezért szenvedéssel törte meg szívüket, elbuktak, nem volt segítőjük. 12De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. 14Kihozta őket a sötétségből, a halál árnyékából, köteleiket pedig letépte. 15Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, 16mert betörte az érckapukat, és leverte a vaszárakat.[14]

Ezek a poklok kapui, amelyek nem diadalmaskodhatnak Krisztus egyháza előtt. A harc nem test és vér ellen folyik, ezért nem is emberi eszközökkel vívják. Mivel a harc a szívekért zajlik, hogy a szívek Krisztuséi legyenek, ezért egészen sajátosak az Isten által adott eszközök. Ezek:

– Krisztus szeretete és irgalma

– Krisztus beszédének igazsága, az evangélium.

A bűn miatt az emberek halálra vannak ítélve. A halál ereje és a halál félelme munkálkodik bennük. Isten pedig nem azért alapította meg a földön Krisztus egyházát, hogy védekezzen, hanem azért, hogy támadjon. De hogyan?

Ez az, amit Pál olyan világosan fogalmaz meg a rómaiakhoz írt levelének elején:

Azért szívem szerint kész vagyok az evangéliumot hirdetni nektek is, akik Rómában vagytok. Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe …[15]

Mit tesz az apostol? Szíve szerint megosztja az evangéliumot, hogy Isten igazsága hitből hitbe, szívtől szívig érjen. Ez nem úgy tűnik, mint egy védekező keresztyénség.

Mit mutat nekünk Isten?

Dávid meglátja, hogy az ország szívében a bálványimádó pogányok még mindig ott fészkelnek. Magas a sziklavár, erősek a falak. De Isten erejébe vetett hittel megy, zsoltárt imádkozva.

Krisztus látja azt, hogy az emberek szívét a pokol kapui zárják le, és elküldi egyházát, hogy diadalmaskodjanak az evangélium szavával a poklok kapuin, hogy Krisztus evangéliuma leverje a vaszárakat a szívekről, hogy Krisztus uralkodhasson az emberi szívekben.

Manapság már szinte mindennap azt halljuk, hogy meg kell védeni a keresztyénséget. Az evangélium alapján ez egy teljesen hamis állítás. Az a baj, hogy ezt még a keresztyének is elhiszik. Az a keresztyénség, amelyet úgymond meg kellene védeni, már nem lehet megvédeni.

Az a keresztyénség, amelyik nem veszi fel Lélekben és igazságban a a Lélek kardját, amely az Isten beszéde, nem veszi fel a támadó pozíciót, amelyik már nem kész az evangéliumot hirdetni, mert szégyelli, mert fél, már nem is hordozza Isten hitből hitbe adott kinyilatkoztatását.

Krisztus arra adott küldetést, miután meghívott az örök életre, hogy ne diadalmaskodhassanak rajtunk a pokol kapui. Hogy mindazok megszabadulhassanak, akiknek szívét a pokol kapui zárják el Isten szeretete és kegyelme elől.

Mit mondtok erre? Áment mondotok rá? Vagy azt mondjátok: „igen, de …”, hogy azután valamilyen kifogással nyugtassátok meg a lelkiismereteteket?

Be kell venni a szíveket Krisztusnak, aki az életét adta azért, hogy megszabadítson a bűntől, a haláltól és a halálfélelemtől. Ehhez pedig Dáviddal együtt merítsetek bátorságot pl. a 20. zsoltárból. Ámen.

 

[1]Péld 23:26

[2]1Kor 13:1-3

[3]Péld 4:23

[4]Jn 14:6

[5]Fil 1:21

[6]1Jn 5:20

[7]2Krón 3:1

[8]Gal 4:26

[9]Jel 21:2

[10]Mt 16:18

[11]Lk 10:19

[12]Ef 6:17

[13]Zsid 2:14-15

[14]Zsolt 107:10-16

[15]Rm 1:16-17

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok