Önfeledt dicséret az Úr jelenlétében

Lekció: Zsolt 132

Alapige: 2Sám 6:12-23

 Letöltés, meghallgatás

A múlt héten azt láttuk, hogy mennyire fontos volt Dávid király számára Jeruzsálem bevétele. Jeruzsálem volt az ország szíve – elsősorban nem politikai, hanem hitbeli és üdvtörténeti okokból. (A múltkor nem tértem ki rá, ma is csak röviden jegyzem meg, hogy ebből fakadóan egyáltalán nem véletlen a Jeruzsálem körüli politikai hercehurca; annak évezredes okai vannak és ez a probléma azért nem fog megoldódni, mert a Jeruzsálemről lemondás az önfeladással lenne egyenlő.) Az ország szíve pogány kézen volt. Dávid tudta, hogy el kell foglalni, nem ijedt meg a feladata nagyságától, nem mondogatta az „Igen, de ...” kezdetű kifogásait.

Sikerült is elfoglalni Jeruzsálemet, Sion sziklavárát, és Dávid át is helyezte oda a trónját, Jeruzsálem lett az ország fővárosa. De még mindig hiányzik valami. Még nem teljesen fejeződött be Jeruzsálem bevétele. Az majd csak akkor lesz teljes, ha Jeruzsálemben ott áll az Úr trónja – maga az Úr fog személyes jelenlétével uralkodni. Ehhez pedig Jeruzsálembe kell vitetni az Úr ládáját. A történet a 2Sám 6-ban olvasható, ennek most csak a második felét olvasom fel, a történet első fele is tele van izgalmas üzenetekkel, de most elsősorban arra koncentrálunk, ami a 2Sám 6:12-23-ban és az előbb olvasott Zsolt 132-ben van megírva.

De jelentették Dávid királynak, hogy megáldotta az Úr Óbéd-Edóm háza népét és mindenét az Isten ládájáért. Elment Dávid, és örvendezve vitte az Isten ládáját Óbéd-Edóm házából Dávid városába. 13Amikor hat lépést tettek azok, akik az Úr ládáját vitték, ő egy bikát és egy hízott borjút áldozott. 14Dávid teljes erővel táncolt az Úr színe előtt, és gyolcs éfódot kötött magára Dávid. 15Így vitte el Dávid és Izráel egész háza az Úr ládáját örömrivalgással és kürtzengéssel. 16De Míkal, Saul leánya éppen akkor tekintett ki az ablakon, amikor az Úr ládája Dávid városába ért, és látta, hogy Dávid király ugrálva táncol az Úr színe előtt, ezért szívből megvetette őt.

17Az Úr ládáját bevitték, és odatették a helyére, annak a sátornak a közepén, amelyet Dávid vont fel. Akkor Dávid égőáldozatokat és békeáldozatokat mutatott be az Úr előtt. 18Miután Dávid befejezte az égőáldozat és a békeáldozat bemutatását, megáldotta a népet a Seregek Urának nevében. 19Majd az egész népnek, Izráel egész sokaságának, minden férfinak és nőnek osztott egy-egy lepényt, préselt datolyát és aszúszőlőt. Azután az egész nép hazament.

20Dávid is visszatért, hogy megáldja háza népét. De Míkal, Saul leánya kijött Dávid elé, és ezt mondta: Milyen dicső volt ma Izráel királya! Úgy mutogatta magát szolgáinak a szolgálói előtt, ahogyan csak féleszű ember szokta magát mutogatni! 21Dávid ezt felelte Míkalnak: Az Úr színe előtt jártam szent táncot, aki engem választott apád helyett és egész háza népe helyett, és engem rendelt az Úr népének, Izráelnek a fejedelmévé. Igen, az Úr színe előtt! 23És ha még ennél is jobban megalázkodom, és még alávalóbb leszek magam előtt, akkor is tisztelni fognak a szolgálók, akiket te emlegetsz. 24Ezért nem lett gyermeke Míkalnak, Saul leányának holta napjáig.

1. A láda jelentősége

Muszáj megértenünk ennek a ládának a jelentőségét, amit szövegünk az Isten ládájának nevez. Ez a legismertebb történelmi zsidó ereklye, az ún. frigyláda, vagy szövetség ládája. Ha valaki jártas Indiana Jones világában tudja, hogy Spielberg az első Indiana Jones filmet a frigyládának szentelte, aminek persze vajmi kevés köze van a valósághoz, de kalandfilm alapanyagnak kiváló. Eszerint a szövetség-láda egy mágikus tárgy, amely hatalmassá és legyőzhetetlenné teszi a birtokosát. De a film végére kiderül, hogy a láda nem irányítható és nem befolyásolható emberi eszközökkel. Ennyiben a kalandfilmnek még van is köze az eredeti szövetségláda valóságához.

Mi is ez a szövetség-láda? Miután az Úr kihozta népét Egyiptomból, a Sínai-hegynél szövetséget kötött népével, a törvény szövetségét. A Tíz Ige mellé rendelt még erkölcsi és vallási rendelkezéseket is. A vallási rendelkezésekben, miután Isten arra adott utasítást, hogy készítsenek neki egy szent hajlékot, szent sátrat, arról is rendelkezett, hogy készítsék el a szövetség ládáját, amit neveznek bizonyság ládájának is.

Ez a láda akácfából készült, kívül belül bevonták arannyal. Méretei kb. 130x80x80 cm volt. A teteje színaranyból készült, ezen voltak találhatók az arany kerúbok egymás felé fordított szárnnyal. A láda hordozásához a négy karikát kellett a négy sarokra rögzíteni és aranyozott rudak segítségével kellett hordozni.[1] A hordozásnak szigorú szabályai voltak. Ebbe a ládában helyezték el a Tíz Ige két kőtábláját, mannát egy aranyedényben és áron kivirágzott botját.[2]

A láda jelentőségét maga az Úr jelentette ki Mózesnek a következő szavakkal:

Ott jelenek meg neked, és beszélek veled a födélről, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak. Beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak.[3]

Isten a szövetség-ládához kapcsolódóan a jelenlétét ígéri. Ezt pedig meg is tapasztalja Izráel népe pl. Jerikó ostrománál, ahol a láda van az élen, amikor körbejárják a várost.

Egy idő után azonban a zsidók is sokkal inkább babonásan, mágikus eszközként tekintettek a ládára – magukkal vitték a csatába, hogy mint egy fegyvert használják ellenségeik ellen. Ez azonban már így nem működött. Isten soha nem manipulálható és kényszeríthető; áldást és segítséget ígér azoknak, akik szeretik és szeretetből engedelmeskednek neki, de a hitetlenséget és az engedetlenséget semmilyen mágia vagy babonaság nem tudja pótolni. Ezért is került egy vesztes csata után a láda a filiszteusok kezébe, akik úgy gondolták, hogy ezt a ládát Dágon Isten szobra elé helyezik ezzel is kifejezve, hogy ők legyőzték Izráel Istenét. Az Úr azonban megalázta a pogány bálványt és a filiszteusok között egy járványos tört ki, akik ezt a láda jelenlétének tulajdonították, ezért visszaküldték az Izráelbe.

Összefoglalva: a láda az Úr jelenlétét adta a választott népnek.

2. Hol a láda?

Ezek után azt gondolnánk, hogy Izráel népe mekkora nagy becsben tartja a szövetség ládáját. Központi helyen, elit alakulatokkal védve. Valóban szent ereklyeként, szükség esetén a Mózesnek tett ígéretre alapozva odajárulva elé útmutatásért az Úrhoz. Ehhez képest az Úr ládája teljesen félre van téve. Nem ám a szent sátorban, hanem Baalé-Jehúdában, más néven Kirjat-Jeárímban[4] van, Jeruzsálemtől kb. 10-15 km-re, ahova akkor vitték az izráeliek, miután a filiszteusok visszaküldték a ládát hozzájuk. De a korábbi vereség után nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget. A 132. zsoltár is utal arra, hogy a láda nem ott van, ahol lennie kellene és nem úgy van becsben tartva, ahogy azt becsben kellene tartani.

Hallottuk, hogy a láda Efratában van, és rátaláltunk Jaar mezőin.[5]

Szóbeszédek alapján kell keresni és megtalálni. Izráelnek már nem tett vonzóvá az Úr jelenlétét a láda közelsége. Sőt inkább tartottak az Úr jelenlététől ezért inkább félretették.

Nagyon sok embernek van ilyen ellentmondásos kapcsolata az Úrral, mint amilyen Izráelnek volt ebben a korszakban. Tudták, hogy az Úrhoz, Izráel Istenéhez tartoznak, de ez lényegében nem jelentett többet, mint egy kulturális különbözőséget a többi néptől. Ezt nagyon jól mutatja az, ahogy Saul, ahogy Saul a vereséget és a halált kezeli. Azt mondja a fegyverhordozójának:

Húzd ki a kardod, és szúrj át vele, hogy ha ideérnek ezek a körülmetéletlenek, ne ők szúrjanak le, és ne űzzenek gúnyt belőlem![6]

Saul számára már Isten közelsége semmit nem jelent – de az, hogy ő nem körülmetéletlen pogány az még valami. Kulturálisan ő még a választottakhoz tartozik, de Isten nincs jelen az életében. Pedig a körülmetéltség minden egyes alkalommal arra emlékeztette, hogy az Úr szövetséget kötött vele. De ő már inkább félt az Úr jelenlététől és már régen nem az Úr útján járt.

Ma nagyon sokan pontosan így keresztyének, ahogy Saul zsidó volt. Kulturálisan a keresztyénséghez tartoznak, még akkor is, ha nem tetszik nekik – formálisan meg vannak keresztelve. Ezzel egyébként egy rendkívüli ajándékot kaptak: Isten kötött velük szövetséget Krisztusban. De minden szövetség annyit ér, amennyire komolyan veszik. Jézus azt ígéri a vele kötött szövetségben, hogy minden nap velünk lesz a világ végezetéig. De mintha ez sokak számára egyáltalán nem lenne vonzó. Persze, ha úgy lenne velük mint egy sikert hozó talizmán, talán még jó is lenne. De amikor az Úr megjelenik valahol, ott Ő szentségével jelenik meg. Úgy, ahogy a ládában is hatalmával és szentségével is megjelenik, szentségének jelenlétébe akar bevonni. Ez viszont már inkább ijesztő. Na pont ezért tették félre az izráeliek az Úr jelenlétét jelképező, sőt ígérete szerint biztosító ládát. Ezért teszik félre sokan az életükben Krisztust.

3. A láda útja Jeruzsálembe

De nem így Dávid! Ő a ládát Jeruzsálembe viteti, hogy az Úr népe közrében legyen. Az Úr az ország szívében legyen. Egy megfelelő templomot is akar építeni az Úrnak, hogy ott legyen a Szentek Szentjében a láda. Templomot nem építhet, de a láda Jeruzsálembe kerül. Nézzük meg a láda útját Jeruzsálembe.

3.1. Az Úr a király és nem Dávid

A legelső az, hogy Dávid, miután elfoglalta az ország szívét, hogy azt teljesen és maradéktalanul átadja az Úrnak. Ezzel Dávid alapvető dolgokat nyilvánít ki.

Az Urat az ország egy félreeső helyéről behozza a középpontba. Arra a helyre, amely egyedül az Urat illeti. A 132. zsoltárban látjuk ennek a folyamatnak a lelki hátterét. A zsoltárt nem Dávid írta, de a láda Jeruzsálembe viteléről szól. Ebben a következőket olvassuk:

Mert a Siont választotta ki az ÚR, azt kívánta lakóhelyéül: Ez lesz lakóhelyem örökre, itt fogok lakni, mert így kívánom![7]

Ez volt tehát Jeruzsálem elfoglalásának igazi célja. Nem tudjuk, hogy Dávidhoz mikor és hogyan ért el az Úr szándékának az ismerete. Hogy Sámuel mondta el neki, amikor felkente királlyá; egy próféta mondta el neki hebróni uralkodása idején; felnézett Jeruzsálemre és a vele levő Szentlélek sugallta a szívébe; nem tudjuk hogyan, de azt látjuk, hogy Isten kijelentette, Dávid megértette elfogadta és esküt tett:

Nem megyek be addig házamba, nem fekszem le fekvőhelyemre, szememet nem hagyom aludni, szempilláimat nyugodni, míg nem találok helyet az ÚRnak, lakóhelyet Jákób erős Istenének!

Addig nem fog palotát építeni és a palotába beköltözni, amíg az Úr ládáját nem viszi fel a Sionra, arra a helyre, amit Isten lakóhelyéül választott.

Világos: Dávid Jeruzsálemet nem magának foglalta el, hanem az Úrnak; nem azért, hogy ő legyen király Jeruzsálemben, hanem azért, hogy az Úr legyen a király Jeruzsálemben.

3.1.1. Jézus az életünk feletti uralmat kéri

Amikor Jézus belép az életünkbe és a szívünket kéri, akkor lényegében az életünk feletti uralmat kéri. Egészen addig, amíg ő nem hódítja meg a szívünket, valamilyen bálvány fog uralkodni benne. Mi, ha akarnánk sem tudnánk meghódítani a szívünket önmagunknak. Sokszor a benne uralkodó bálvány elhiteti velünk, hogy saját magunk vagyunk az életünk és a szívünk urai, de ez soha nem lehet igaz. Jézus világosan mondja:

 aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája.[8]

A legtöbb ember nem veszi komolyan a bűnt. Szívesen szolgál a bűnnek. Mivel nem követ el minden bűnt, sőt nem követ el súlyosnak vélt bűnöket, ezért nem is gondolja, hogy bűnt követ el. Ma már alig van az embereknek bűntudata. Önérzete, igazságérzete mindenkinek nagy van, bűnérzete pedig szinte egyáltalán nincs.

De ismerek embereket, akik felismerik az életükben uralkodó bűnt és fellázadnak ellene. De nem tudják legyőzni, lerázni mert az emberi életen úrrá lett a bűn és a bűn által a halál[9]. Ezt a hamis uralkodót kell kiirtani. Ezt mi nem tudjuk megtenni. Hiába akarnánk mi átvenni az uralmat a bűn felett: nem tudjuk. Az Úrnak kell azt elfoglalni. Vajon el tudja foglalni? Vajon az, akinek adatott a hatalom a mennyen és a földön, tud uralkodni hatalmával az életeden? Mert az életed az, amit nem vesz el tőled erőszakkal. Ha nem adod oda neki, akkor a tiéd marad; vagy legalábbis azt hiszed a tiéd marad, és rövid életed végén az örök halál vár. Ha odaadod neki, akkor az övé lesz és az örök életnek örökösévé lettél.

Dávid, amikor az Úr ládáját Jeruzsálembe vitte, világossá tette azt, hogy valójában az Úr Jeruzsálem királya, és hitt az Úr szent jelenlétében, amely megszenteli Jeruzsálemet.

3.2. Dávid tánccal és áldozattal örvendezik az Úr jelenlétében

Dávid lényegében egy különleges istentiszteletben vesz részt.

Amikor hat lépést tettek azok, akik az Úr ládáját vitték, ő egy bikát és egy hízott borjút áldozott. Dávid teljes erővel táncolt az Úr színe előtt, és gyolcs éfódot kötött magára Dávid.

Ez itt nagyon sok hívő ember számára egy nagyon nehezen emészthető szakasz. Pontosan úgy, ahogy Mikálnak, a feleségének is emészthetetlen volt. A király táncol és ugrál úgy tűnik magán kívül, szinte meztelenül az Úr ládája előtt és áldozatokat mutatnak be az Úrnak.

Mégis miféle istentisztelet az ilyen? Az igazi istentisztelet méltóságosan, szépen, kiszámíthatóan hömpölygő esemény, a lehető legkevesebb érzelem kimutatásával. Na jó, a tekintet illendő elfelhősödése megengedett, egy kis zsebkendővel az is helyreigazítható. No de érzelmeket kifejezni – zokogni, kacagni, tapsolni, hát még táncolni és ugrálni. Micsoda viselkedés ez kérem? Nem illik az istentisztelethez.

Az a baj, hogy ilyet sehol sem állít a Szentírás: sem az Ó-, sem az Újszövetségben. Figyeljük meg eközben, hogy miről tudnak vitatkozni a legvehemensebben és a legtöbbet a gyülekezetekben és az egyházban Arról, hogy mi illik az istentisztelethez és mi nem. Ami ugyan egy fontos téma, de nemegyszer a megközelítés rossz. Mert miközben súlyos bűnöket elfednek és elkendőznek hitvitát csinálnak az ízlésből.

Mi is, ha láttuk volna Dávidot, a legtöbben valószínűleg Míkallal értettünk volna egyet: amit Dávid csinált az ízléstelen. Bár Míkál semmilyen bűnt nem tudott Dávid szemére hányni, mégis megvetette az ízléstelenségéért. De Isten egyáltalán nem mondja, hogy amit Dávid tett az ízléstelen. Sőt Míkál ezáltal Istennel is szembekerül.

Isten ugyanis látta, hogy Dávid mennyire örül, hogy Isten jön Jeruzsálembe, hogy ő uralkodjon, Isten látja, hogy Dávid mennyire szereti őt. Márpedig Isten számára ez egyáltalán nem ízléstelen.

Amit biztosan állíthatunk:

1. Dávidnak az Úr jelenléte és az istentisztelet túláradó örömöt jelentett. És itt az öröm valóban túláradó volt. Ezért nem befolyásolhatták az elítélő emberi vélemények. Dávid ugyan átlépte az íratlan illendőségi szabályokat, amit tett ugyanakkor mégsem volt sem erkölcstelen, sem, sem istentelen. Mikál mégis szóváteszi, hogy mennyire nem viselkedik királyhoz méltón. Egyenesen féleszűnek nevezi. Dávid egyszerűen nem tud azzal foglalkozni, hogy az öröméről mit gondolnak mások. Az túlcsordul rajta. Dávid ezt nem direkt csinálja. Nem azért, ugrál és táncol, hogy pukkasszon, botránkoztasson másokat; az ő szíve az Úrral telik meg és csak az Úrra és a neki bemutatott áldozatra figyel.

Ugyanakkor érdemes azt is észrevenni, hogy Dávid örömében nemcsak táncol, hanem milyen komolyan adakozik is, jót cselekszik az emberekkel. Minden egyes embernek adott kenyeret, préselt datolyát és aszú szőlőt. Nem azt mondja, hogy nem érdekelnek az emberek. Őt érdeklik az emberek és bevonja őket is az istentiszteletbe.

2. A kívülállók – ahogy Dávid esetében Míkál – nem értik az istentisztelet ünneplését, sőt megvetik azt. Nem értik, mert nem érhetik. Egy ember, akinek a szívében nem Krisztus van, hogyan is érthetné Krisztus ünneplésének titkát.

Hogyan érthetné a könnyeket, ami kicsordul, ha valakit szíven talál az Ige?

Hogyan érthetné a kacagást, ami feltör, amikor Krisztus megváltó öröme felszabadítja a lelket.

Hogyan érthetné az éneket? Hogyan érthetné, hogy a tánc az Úré, amikor a lélekkel az egész test imádkozik?

Egy kívülálló számára az istentisztelet, annak bármilyen formája, eleme nevetséges, kínos vagy éppen botrányos. De nem azokra gondolok, akik beesnek az utcáról, akik esetleg először találkoznak az istentisztelet valamilyen formájával. Hanem a Míkalhoz hasonlókra, akik rendszeresen bent vannak az istentiszteleten, mégis kívülállók maradnak. Úgy is fognak viselkedni mint Míkal.

Dávid megmutatta: istentisztelete tényleg Istenre irányul, mert ő Istent tette királlyá mind a saját, mind az ország szívében. Számára Isten jelenléte nem ijesztő, hanem az öröm forrása. Ezt pedig az istentiszteleten kívül maradó Míkál megvető véleménye sem befolyásolja.

 

[1]2Móz 25:10:22

[2]Zsid 9:4

[3]2Móz 25:22

[4]1Krón 13:6

[5]Zsolt132:6

[6]1Sám 31:4

[7]Zsolt 132:13-14

[8]Jn 8:34

[9]Rm 5:21

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok