Nyomtatás

Egy hétköznapi ember szemben a világgal

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 
Készült: 2011. február 06. vasárnap, 10:00
Írta: Gyimóthy Zsolt

Alapige: 1Kir 17:1-6 Lekció: Mt 9:9

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Powered by RapidPlugins

 

Hallgassunk meg egy leírást a 70-es évek átlagemberéről.

65 kiló, 166 cm magas, barna hajú, barna szemű

Várható életkora 60 év felett van

Csak magyarul beszél és sírva vígad.

Évente 73 kiló húst, 335 tojást, 30 kiló zsíradékot

62 kiló krumplit, 500 duplát, 35 liter bort,

87 liter sört, 9 liter töményet fogyaszt.

2 és fél kiló dohányt szív el.

Közép-Európában él, ahol az évi középhőmérséklet 10 C fok

Átlagban napi 5 órán át süt rá a nap

Évente 10 könyvet olvas, 137 újságot vesz.

Kétévente jár színházba, 15 ezer forintja van a takarékban.

4151 forintot keres havonta,

Harmadmagával él egy lakásban, amelyben hűtőszekrény,

Mosógép, rádió és televízió is van.1

Azóta – úgy kb. 30 év távlatában – nagyot változott a világ, részleteiben valószínűleg a P. Mobil együttes is máshogy írná le ma az átlagembert – de a lényeg nem változik. Mindig lesznek átlagemberek, akik átlagos életet élnek.

Illés próféta történetében az első üzenet, amit megértettünk, hogy Illés teljesen hétköznapi ember volt, olyan mint mi – és Illés mégsem élt átlagos életet, mert Isten a kezébe vette az életét. Illés történetéből hatalmasan kiragyog, hogy mivé válhat egy hétköznapi ember Isten kezében. Illést egyáltalán nem hétköznapi helyzetekben fogjuk szemlélni újra és újra. Mai alapigénk az 1Kir 17:1-6

A Gileádban lakó tisbei Illés ezt mondta Ahábnak: Az élő ÚRra, Izráel Istenére mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, hanem csak az én szavamra.

Azután így szólt hozzá az ÚR igéje: Eredj el innen, menj kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre! A patakból majd ihatsz, a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy gondoskodjanak ott rólad. Elment tehát, és az ÚR igéje szerint járt el. Odaérve letelepedett a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre. A hollók hordtak neki kenyeret és húst reggel, kenyeret és húst este, a patakból pedig ivott.

1. Illés kora

Soha nem fogjuk igazán megérteni Illést, ha nem értjük meg azt a kort, amiben élt, és nem tudjuk valamilyen módon a saját korunkhoz kapcsolni azt a korszakot.

1.1. Történeti áttekintés

Először hadd adjak egy rövid történeti áttekintést a zsidó nép történetéről, egészen Illés korszakáig.

Isten elhívta Ábrahámot, hogy engedelmességével jel és bizonyság legyen az egyetlen, élő és valóságos Istenről, egy olyan korban, amelyben egyáltalán nem ismerték Istent, az emberek mindenféle isteneket találtak ki maguknak. Ez az Ábrahám lett a választott népnek a zsidóknak az ősatyja, és Isten mindig az ígéret vonalán vezette választottait. Ábrahám unokája Jákób a családjával Egyiptomba költözött, ahol 400 év alatt néppé növekedett, de közben az egyiptomiak rabszolgasorba kényszerítették a zsidókat, valamint adminisztratív eszközökkel – mint pl. a zsidó fiúk megölése – teljesen be akarták olvasztani őket az egyiptomi társadalomba.

Isten ekkor elhívta Mózest, akire azt a feladatot bízta, hogy vezesse ki a népet Egyiptomból, és vezesse be Kánaán földjére, ami a nép életében egy kemény 40 éves időszak volt, a pusztai vándorlás kora. Józsué korszakában elfoglalták Kánaán földjét. A zsidók eleinte laza törzsi szövetségben éltek, ez a bírák korszaka, de egyre nehezebben tudtak ellenállni a különböző népek támadásainak, valamint a kulturális kihívásoknak, aminek következtében egy erős központi kormányzatot alakítottak ki, és a laza törzsszövetség átadta a helyét a királyságnak.

Az egységes királyság elég nehezen alakult ki, és nem is tartott sokáig – Saul, Dávid majd Salamon uralma után a királyság kettészakadt egy északi országra, amelynek Izráel lett a neve, és egy délire, amelynek Júda. Ennek azonban nemcsak politikai, hanem vallási következménye is lett – az egységes kultusz is kettészakadt, míg délen megmaradt az ÚR tisztelete jeruzsálemi központtal, addig az északi királyok, hogy a vallás által is biztosítsák uralmukat, létrehozták a maguk kultuszát két központtal, amelyeket az ország déli és északi határán épített ki Jeroboám Bételben és Dánban. Itt állították fel a két aranyborjú szobrot, és ezekre mondták azt, hogy „Eleget jártatok már Jeruzsálembe! Itt vannak isteneid, ó Izráel, akik kihoztak téged Egyiptomból!”2

Ezzel azonban megkezdődött a két országrész egyre nagyobb mérvű eltávolodása mind politikai, mind vallási értelemben, de megkezdődött az Úrtól való elfordulás következtében egy olyan hitbeli, vallási és erkölcsi romlás is, amely végül katasztrófába és pusztulásba vezetett. Isten azonban újra és újra küldte a prófétáit, adta az üzeneteit, hogy ezt a romlást megállítsa, a népet megtérésre hívja, mind Júdában, mind Izráelben.

Amikor Illés váratlanul színre lép, lelkileg már gyakorlatilag a mélypontra süllyedt Izráel. A király ekkor Aháb – vele még fogunk találkozni párszor, és uralkodását a következőképpen jellemzi a Szentírás az 1Kir 16 végén:

Aháb, Omri fia Ászának, Júda királyának a harmincnyolcadik évében lett Izráel királya. Huszonkét évig volt Aháb, Omri fia Izráel királya Samáriában. Aháb, Omri fia azt tette, amit rossznak lát az ÚR, még inkább, mint valamennyi elődje. Nemcsak folytatta Jeroboámnak, Nebát fiának a vétkeit, hanem feleségül vette Jezábelt, a szidóniak királyának, Etbaalnak a leányát, és a Baalt kezdte tisztelni és imádni. Oltárt is állított a Baalnak a Samáriában épített Baal-templomban. Készíttetett Aháb Asérá-szobrot is, és még inkább bosszantotta tetteivel Aháb az URat, Izráel Istenét, mint Izráel valamennyi királya őelőtte.3

1.2. A hitbeli elhajlás

Isten végig nagyon kegyelmesen vezette őket, újra és újra megmentette és megáldotta – ők mégis egyre távolabb és távolabb kerültek Istentől. Az Úr az egyetlen Isten és ők mégis egyre többet és egyre jobban Kánaán isteneit beengedték az életükbe, odafordultak a Baálhoz és Asérához. De miért is?

1.2.1. Az igaz és hamis vallás összeütközése

Izráel népe az ókorban egy sajátos helyzetet töltött be. Nem volt még egy olyan nép abban a korszakban, mint a zsidók. Rendkívüli módon különböztek az összes többi néptől.

A feleségem Hérodotosznak a Görög-perzsa háborúkról írt művét olvassa és nagyon sok érdekes dolgot tud meg az ókori népekről. Az egyik ilyen érdekesség ezeknek a népeknek a vallásához kötődik. Minden népnek megvolt a maga vallása, és megvoltak a maga istenei. És mégis nagyon hasonlítottak egymáshoz. Mert ha egy görög elment Egyiptomba, akkor nagyjából a következőt tapasztalta: az egyiptomiak istenei lehet, hogy mások mint az övéi, de mégis nagyon hasonlóak. Kis módosítással egyik istenség behelyettesíthető a másik istenséggel.

Nagyjából úgy nézett ki a dolog, hogy én odahaza hiszek az én isteneimben, elmegyek máshova, nem nagyon kell változtatnom semmin, hogy higgyek az ottani istenekben is. Itt is bemutatok áldozatot, ott is bemutatok áldozatot – mikor melyik isten segítségét akarom elérni, ahhoz fordulok. Kánaánban, ha kell egy kis eső Baálhoz fordulok, Egyiptomban Tefnuthoz a csapadék istennőjéhez, rómaiként pedig mondjuk Austerhez; ha valamiért a folyók istenét keresem, Egyiptomban Anuketnek vagy Hapinak mutatok be áldozatot, görögként Akhelóosznak; ha háborúban szeretnék segítséget kapni, akkor egyiptomiként Anhurt hívom segítségül, görögként Árészhez, rómaiként Marshoz fordulok. És ilyen vagy olyan módon minden népnek megvoltak a maga istenei, ha valamire meg éppen nem volt, akkor kölcsönvették őket más népektől. Vagyis nagyjából úgy kezelték az egész kérdést, hogy miközben a saját isteneinket a maguk nevén hívjuk, más-más elnevezéssel, de mégis nagyjából ugyanazokat az isteneket imádjuk.

Ezzel szemben itt volt Ábrahám, Izsák, Jákób és Mózes népe, akik azt merészelték állítani: ezek az istenek csak ócska bálványok, aki ezekhez fordul a hazugság foglya, egyetlen Isten van, aki kiábrázolhatatlan, egyetlen Isten van, aki teremtette a világot, aki kormányozza: aki felhozza a napot, aki megadja az esőt, aki elküldi a villámokat és a szelet, aki kezében tartja az egész világot: ez az egyetlen Isten az, aki Jahveként jelentette ki magát a zsidóknak. Minden más Isten hazug és hamis bálvány.

Higgyétek el, soha nem fogjátok megérteni a saját hiteteket és helyzeteteket sem a világban, ha nem értitek meg a zsidók hitét és helyzetét abban a korszakban. Mert miközben az egyiptomiak, a főniciíaiak, a punok, a latinok, az etruszkok, a görögök, a perzsák és babilonaiak és még mindenféle nép imádta a maga isteneit és elismerte a másik nép isteneit, sőt akár még imádkozott is hozzájuk, addig Isten választott népe ezeket nem ismerte el, nem tekintette isteneknek, hazugságnak, bálványimádásnak és gyalázatos förtelemnek tartotta a kultuszukat.

Tudjátok, ma amikor Jézus tanítványaiként azt merjük mondani, hogy Krisna nem isten, hanem egy gyalázatos bálvány, Buddha nem isten, hanem csak egy hiábavaló hazugság, az iszlám nem igaz, hanem hamis vallás, sőt a messiást elutasító zsidó vallás sem egyéb, mint egy zsákutca, ami nem képes üdvözíteni, akkor pontosan azzal szembesülünk, amivel Illés is szembesül, amikor elhívja Isten. Amivel szembesül egy ókori, Istenhez hűséges zsidó ember. Szembeszáll az egész világgal. Szembeszáll a királlyal, az egész királyi udvarral, Jezábellel a pogány királynővel – sőt még az Úrtól elfordult teljes néppel is.

Igen: Jézus tanítványai szembeszállnak az egész világgal, amikor azt állítjuk, hogy egyetlen út vezet Istenhez, egyetlen út vezet a mennybe, ez pedig Jézus Krisztus váltsága. Nincsen örök élet Krisztuson kívül, ezért hiábavaló bálványimádás még Máriához vagy bármilyen szenthez is fordulni közbenjárásért. Ezért nem lehet örök élete sem a Krisna hívőnek, sem a buddhistának, sem a muszlimnak, sem a júdaista zsidónak. És nincsen örök élete az ateistának és a mammont szolgáló piaci fogyasztónak sem.

Mert a Krisnásnak akkor van örök élete, ha elfordul Krisnától és odafordul Krisztushoz, a buddhista megtagadja Buddhát és odafordul Krisztushoz, a muszlim hátat fordít a Koránnak és odafordul Krisztushoz – az élete értelmét az anyagi biztonságban kereső elfordul a mammontól és odafordul Krisztushoz, a júdaista elfordul a Tórától és a Talmudtól és odafordul Krisztushoz.

És ha ezt nem itt a templomban mondom, vagy mondjátok ti, hanem bárhol máshol – azonnal kiveri a biztosítékot, azt mondják rám – ill. ránk, hogy intoleránsak és vallásilag türelmetlenek vagyunk – és gyűlöl minket a világ. Gyűlöl, mert azt mondják rólunk, hogy gyűlöljük őket. De ez nem igaz. Hajlandóak vagyunk tisztelettel fordulni akárki meggyőződése és emberi méltósága felé – de az attól még hazugság és hamis vallás marad.

1.2.2. Az Istennel szemben álló világ kísértése

De éppen itt van a nagy kísértés is. Mert egyáltalán nem jó szemben állni az egész világgal. Ez kísértette Izráelt is. Ez volt, ami újra és újra elfordította Izráelt az Úrtól és odafordította őket Baálhoz, Asérához, Molokhoz, Baal-Peórhoz és mindenféle bálványokhoz. Baál és Aséra a kánaáni termékenység istenei voltak. A hiedelmek szerint ők adták az esőt és a természet megújulását. És míg Jahve adott mannát és fürjeket a pusztában, vajon Kánaánban, a földet művelve nem lehet odafordulni ezekhez is? Neki nem lehet áldozatot bemutatni?

A nagy kísértés éppen az, hogy miért kellene szembeszállni az egész világgal, nem lehetne egy kicsit jobban hasonlítani a környezethez? Nem lehetne olyanná válni, mint bárki más? Miért kellene kitenni magunkat a megvetésüknek és a gyűlöletüknek – nekik is lehet igazuk a maguk módján, nem?

Izráel újra és újra azzal a kísértéssel szembesült, hogy ha egy kicsit jobban hasonlítanánk a környező pogány népekhez, akkor könnyebb lenne az életünk. Ezt a vágyukat fogalmazták meg akkor is, amikor királyt akartak Izráelnek. Isten tervében benne volt a királyság – de a nép megfogalmazott vágya mégsem e szerint a terv szerint alakult. Sámuel prófétához ezzel a kéréssel fordultak:

Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogyan az minden népnél szokás!4

Lényegében azt mondják: nem akarunk annyira különbözni tőlük. Nem akarunk annyira mások lenni mint ők. Nem azért akartak királyt, hogy Isten a királyon keresztül uralkodjon rajtuk, hanem azért, hogy hasonlítsanak a pogányokhoz. Ez a hasonlítani vágyás nemcsak a király kérésében mutatkozott meg. A vallásosságukban is. Ha imádkozunk a baalokhoz is, akkor nem kell azt éreznünk, hogy annyira szemben állunk a világgal. Csak egy kicsit hadd legyünk olyanok mint ők. Nem akarjuk mi elhagyni az Urat – de szeretnénk, ha az Úr is olyan lenne, mint a többi Isten. Legyen az Úrnak is szobra mondjuk egy aranyborjú – Jeroboám aranyborjú kultuszának van valamiféle hagyománybeli gyökere, hiszen Áron a Sínai-hegynél már próbálkozott hasonlóval. És ne csak az Urat tiszteljük, hanem tiszteljük Baalt is, Asérát is, Molokot is, Romfát5 is. Csakhogy Isten ebbe nem megy bele.

Ne legyen más istened rajtam kívül! … mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!6

Ha te az enyém vagy, akkor teljesen másnak kell lenned. De ők nem akarnak teljesen mások lenni. Olyanok akarnak lenni mint a jebúsziak, mint a hettiták, mint a filiszteusok, a tírusziak és a szidóniak. És ennek propagálásában élen jár a kormány – Aháb és felesége Jezábel. Ugyanolyan átlagosak akarnak lenni, lehetőleg próbáktól és nehézségektől mentesen. Tudják és érzik, hogy a világ gyűlöli azt, ami különbözik tőle. Mert Izráel léte, az egyetlen Istenbe vetett hite ítélet az életük, a hitük és az isteneik fölött. Izráel nem követheti a Baalokat és Asérákat is. Izráelnek az egyetlen Istent kell követnie. És egyre kevésbé követik, mert olyanok akarnak lenni, mint minden nép, nem akarnak szemben állni az egész világgal.

Ez a kísértés ma sem más. Amikor Jézus elhív a tanítványának, akkor elhív ettől a világtól. Elhív attól az élettől, amit a világ él. Kihív a hamis istenek és hamis hiedelmek szövevényéből. Kihív abból az életből, amelyben minden értéket az anyagiakra határoznak meg. Jézus Krisztus szembefordít a világgal és azt mondja: nézd meg az életet amit élsz. Folytatni akarod? Vagy választasz engem mint Uradat és Istenedet?

Ugyan a kísértés más-más formát ölt, a kísértés lényege ugyanaz marad. Egyetlen szóban össze lehet foglalni – Jézus foglalja össze így: mammon. És nem lehet egyszerre két urat szolgálni. Nem szolgálhattok egyszerre Istennek és a mammonnak.

Illés korában a mammon Baal arcát öltötte fel. Ő adja az esőt és ő adja a növekedést, amiből lehet aratás – hitték el a kánaáni hazugságot.

A földbirtokrendszer korszakában a földbirtok arcát öltötte fel a mammon. Az jelentette a biztonságot nyújtó megélhetést – nem Isten. Ezért házasodott föld a földdel, ezért nem születtek csak egykék, hogy ne kelljen osztani.

A tőke korszakában pedig egyszerűen csak a pénz a mammon, ami bármivé válhat. Válhat arannyá, válhat befektetéssé, válhat házzá és autóvá. A fogyasztói társadalomban ez a mammon a fogyasztás.

Ma is nagy a kísértés – igazodni a fogyasztásban a világhoz, nem gondolkozni abban, hogy megtartsuk az elég mértékét – mert az elég és a szükséges mértéke is vágyak által felkorbácsolt hatalmas mennyiségű fogyasztássá növekszik. Ha a hetvenes évek átlagemberének lakásában hűtőszekrény, mosógép, rádió és televízió is van, ugyanez a XXI. század fogyasztójának felsorolásában a következőkkel egészül ki: autója, mobiltelefonja, számítógépe – esetenként több is – mosogató- és szárítógépe és mindeközben rengeteg hitele is van.

Vajon keresztyénként nem hajlunk arra, hogy mindez nekünk is legyen? Nem azt érzitek, ha ez nektek nincs, akkor ti már kevésbé értékesek vagytok, kevésbé kényelmes az életetek? Nem az a kísértés, hogy miközben azt mondjuk Krisztust követjük – az életünk inkább azt tükrözi vissza, hogy valójában a tömeg, a fogyasztói minta diktatúráját követjük? És még áldásnak is merjük ezt nevezni. Szembefordulunk még bármiben is a világgal? Ki merjük még jelenteni, hogy az életünk Krisztusé és nem a mammoné?

Korunk globalista fogyasztói és jóléti szemléletének az a borzasztó kísértése, hogy kényelembe helyez. Folyamatosan növeli a komfortérzetet és erősíti a még nagyobb komfortérzet utáni vágyat. Szánalmasan átlagosak akarunk lenni és maradni, mert ez ringat kényelembe minket – és lelkesen bólogatunk a fotelben, amikor halljuk Jézust ezt mondani nekünk: „Kövess engem.” Hajlandóak vagyunk erre bólogatni addig, amíg megvan a fotelünk. De fölállni belőle – fölkelni a vámszedőasztal mellől, otthagyni a halászhálókat, hogy emberhalásszá legyünk … Ez korunk mammona – a komfortérzet minél nagyobb növelése.

Talán úgy érzitek kemények ezek a szavak. De ne gondoljátok, hogy amikor ezt mondom, magamra nem gondolok. Engem is keményen kérdőre vonnak. Amikor ebbe a tükörbe belenézek, akkor magamat is benne látom. És nem jó ebbe a tükörbe nézni és hallani az ige szavait: „Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg a gondolkozásotok megújulásával, hogy megítélhessétek mit akar az Isten.”7

Jézusra gondolok, akiről azt mondja az Írás: „megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel”8 „gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.”9 - És elképzelem azt, ahogy az Atya és Fiú a maguk belső egységében beszélgetnek és azt mondja az Atya a Fiúnak. Fiam, emberré kell lenned, hogy megválthassam őket. Rendben.

De egy szegény családban kell majd felnőnöd, üldözni fognak, nem lesz majd hol lehajtanod a fejedet, utálni fognak pedig te szereted őket, senki nem fog érteni téged, néha ennivalód sem lesz, és a leggyalázatosabb módon kell meghalnod értük. De máshogy nem lehet örök életük. És mi lett volna, ha azt mondja a Fiú: Atyám, én szeretnék inkább itt maradni a jobbodon. Ha tényleg ilyenek, nem is érdemlik meg, hogy odamenjek közéjük, jobb nekem itt a dicsőségben, mint ott a gyalázatban. Ha ezt mondta volna, akkor nincs remény – de ő otthagyta a mennyei dicsőséget és végigjárta a megváltás útját értünk. Szembeszállt az egész világgal, hogy végül meghaljon érte – és benne érted és értem.

2. Illés színrelépése

Nem tudom, hogy Illés aki ugyanolyan hétköznapi ember volt mint mi, élte-e és ha igen meddig az izráeli átlagember életét, és ment Bételbe vagy Dánba az aranyborjúnak áldozatot bemutatni. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Ezt nem tudjuk. De egyszer Isten megszólította és azt mondta: „Illés, mostantól csak az enyém legyél és csak nekem szolgálj.” „Igen, Uram – mondhatta Illés – Mit kell tennem?” Oda kell menned a király elé és azt mondani neki: „Az élő ÚRra, Izráel Istenére mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, hanem csak az én szavamra.”

Nem tudom, hogy Illés könnyen fogadta-e az Úrnak ezeket a szavait, vagy Mózeshez hasonlóan eleinte szabódott-e. Nem tudom, hogy mondott-e valami ilyesmit: „Ki vagyok én, hogy a királynak ilyet mondjak? Egyáltalán hogy jutok oda, hiszen testőrei vannak. És ha ezt mondom a királynak, akkor meg fognak verni, lehet, hogy meg is ölnek. Nem fogja tűrni, de Jezabel még annyira sem. Uram, én szívesen a rendelkezésedre állok, de lehetetlent ne kérj tőlem, hiszen én csak egy átlagember vagyok.”

Nem tudom, mert nem ismerjük elhívásának előzményeit – őt már csak akkor látjuk, amikor végül is berobog a királyi palotába és meghirdeti a szárazságot. Illés egyszerűen átadta az életét Isten kezébe, és szembeszállt az Úr nevében az egész országgal és a királlyal és ennek a hétköznapi embernek megkezdődött Isten kezében a rendkívüli élete.

Isten titeket is erre hív: hogy Jézus Krisztus nevében szálljatok szembe a mammonra építő, a kényelmet szerető és az anyagiak után loholó világgal és lépjetek ki az átlagosból egy rendkívüli életre.

Ennek az életnek a megismerését Isten segítségével folytatjuk annak a vizsgálatával, ahogy Isten majd elrejti Illést.

1P. Mobil: Átlagember

21Kir 12:28

31Kir 16:29-33

41Sám 8:5

5ApCsel 7:49 „Sőt inkább hordoztátok a Molok sátorát és a Romfa isten csillagát, azokat a képeket, amelyeket készítettetek, hogy leboruljatok előttük. Száműzlek ezért titeket Babilonon túlra.”

62Móz 20:3-4

7vö. Rm 12:1-2 „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”

8Fil 2:7

92Kor 8:9