Nyomtatás

Illés új út előtt

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Alapige: 1Kir 17:8-10a Lekció: Apcsel 16:1-10

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

 

A múlt héten annak a kérdését jártuk körbe, hogy mit élhetett át Illés a kiszáradó Kerít-patak mellett. Három dolgot láttunk meg.

  1. Isten azt akarta, hogy Illés bizalma növekedjen;

  2. Illésnek meg kellett értenie, hogy nem kényelmesedhet el a Kerít-patak mellett.

  3. Látnia kellett, hogy Isten új utakat készít a számára.

Ez az új út pedig a Szidónhoz tartozó Sareptába vezetett egy szegény özvegyasszonyhoz. Innen folytatjuk Illés történetét az 1Kir 17:7-16 alapján.

Egy idő múlva azonban kiszáradt a patak, mert nem volt eső az országban. Ekkor így szólt hozzá az ÚR igéje: Kelj föl, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és lakj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. Fölkelt tehát, és elment Sareptába.

1. Az új út előfeltétele: türelem

Ahogy kiszáradt a patak, szólt az Úr igéje Illéshez. Nem előbb. Akkor, amikor kiszáradt. Illésnek egészen addig késznek kellett lenni arra, hogy várjon. Az Isten új útjának a meglátásához, meghallásához egy ilyen előfeltétel a türelem.

Nagy iskola a türelem iskolája. Illésnek ott a Kerít-patak mellett ezt a türelmet is meg kellett tanulni. Ez az a türelem, ami csak a Szentlélektől tanulható meg. Ha valaki felidézi magában, hogy mit tanít a Galata levélben Pál a Lélek gyümölcséről, annak eszébe juthat az, hogy a Lélek gyümölcsében ott van a türelem is1. Ott van a szeretet, az öröm, a szelídség, a szívesség, a jóság, a hűség és önmegtartóztatás mellett a türelem is. Illésben ott munkálkodott a Szentlélek, aki megtanította a türelemre. Ezt a lelket ismerte fel Elizeus próféta is, Illés tanítványa is, aki azt kérte Illéstől: „Jusson nekem a benned működő lélekből kétszeres rész!”2

Erre a türelemre szükség van ahhoz, hogy Isten útját tudjuk járni, amikor új útra vezet. Mert enélkül a türelem nélkül a magunk útjait kezdjük el járni. Enélkül a türelem nélkül arra fogunk indulni, amit mi látunk jónak és nem arra, amire Isten vezet.

Tudom, hogy nagyon nehéz ez a türelem. Amikor az ember már indulna. Legyen az akár új lehetőségek felkutatása, új szolgálat vagy új élethelyzet. Egy olyan helyzetben, amikor az oroszok már a spájzban vannak, vagy éppen alig mutatkozik pár csepp víz a patakban még mindig várni útmutatásra vajon nem felelőtlenség-e?

Amikor ott van előttünk a határidő és dönteni kellene és még mindig nem tudjuk, hogy mit akar Isten, könnyen elszakad a cérna és indulunk és intézkedünk. De türelem nélkül komolyan annak a veszélynek tesszük ki magunkat, hogy nem az Isten indította útra fogunk lépni, hanem a saját megoldásaink útjaira.

Ezt a türelmet ne tévesszük össze a tunyasággal vagy tutyimutyisággal. A tunya vagy tutyimutyi azt mondja: jól van ez így is. A tunya és tutyimutyi éppen hogy sehova nem akar továbblépni, nem akar indulni – és rosszabb esetben még Istenre is mutogat; inkább ott kesereg a kiszáradt patak mellett és azon sopánkodik, hogy Isten miért nem ad több vizet. Miért nem maradhatott minden úgy, mint addig? Nem. Az a türelem, amiről beszélek, nem egyszer izgatott feszültséggel párosul. Amikor már indulnék, indulni kellene – de visszatart a türelem, mert még nem szólt az Isten.

Erre egy példát hadd mondja az Újszövetségből. Kevés olyan Krisztusért égő és tevékeny embert ismerhetünk, mint amilyen Pál apostol volt. Ő megállás nélkül ment az evangéliummal, szolgált Krisztus igéjével, alapította a gyülekezeteket, a megalapított gyülekezeteket gondozta. Volt Pál apostolnak egy remek missziói munkaterve. Szeretett volna eljutni néhány helyre, ahol gyülekezeteket alapítottak. Azután más helyekre, hogy új gyülekezeteket plántáljon. Figyeljünk arra, amit most olvasok az Apostolok Cselekedeteiből:

Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában.3

A Szentlélek volt, aki nem engedte nekik, hogy Ázsia tartományban hirdessék az igét. Nem derül ki, hogy ezt Pálék hogyan értették meg. Sőt eleinte még azt sem érthették, hogy miért zárja be a Szentlélek ezt a szolgálati lehetőséget. Azt viszont megértették, hogy az ő eredeti tervük nem az Isten terve. Mi legyen? Akkor nyilván más úton kell menni. Megfogalmazódott az új terv, el is indultak de nyilván az Úr elé is tárták mindezt imádságban. Én legalábbis ezt érzem természetesnek őket ismerve.

Amikor Mízia felé mentek, Bitíniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket.4

Mit kellett felismerniük? Akkor ez sem az Úr terve volt. Egyetlen lehetőség maradt előttük: akkor menjünk Tróászba és addig ne tegyünk egy lépést se, amíg nem értjük meg mit akar Isten, mert most úgy látszik sem Frígiában, sem Galáciában, sem Ázsiában, sem Bitiniában nem szolgálhatunk. Tróászban várni kellett. Hogy meddig azt nem mondja az Írás, azt viszont mondja:

Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak: egy macedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: „Jöjj át Macedóniába, légy segítségünkre!”5

És miután a világos hívást megkapták azonnal indultak.

A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Macedóniába, mert megértettük: oda hívott minket az Isten, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.6

Látjuk azt, hogy Pál sem volt tunya, hiszen egyből indult. Előbb meg kellett érteni, hogy merre ne – azután türelemmel várni, hogy Isten hova hívja őket – és amikor megértették, akkor kétség nélkül indultak.

Ahhoz, hogy Isten elvezethessen az ő új útjaira a Lélektől kapott türelemre van szükségünk. Ez a türelem az, amivel ráhangolódunk Isten akaratára és azonosulunk vele. Amikor pedig azt mondja indulj, akkor indulj! Amikor azt mondja gyere, akkor gyere!

2.Felkészülve a meghökkentőre

Ezt mondja Illésnek is Isten, amikor ennek Isten óráján eljött az ideje.

Ekkor így szólt hozzá az ÚR igéje: Kelj föl, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és lakj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. Fölkelt tehát, és elment Sareptába.”

Illést ennyire felkészítette Isten Lelke türelemmel. Ha nincs ez a teljes azonosulás Istennel, akkor számtalan kifogást emelhetett volna Illés. Istennek ez a parancsa egyáltalán nem szokványos, sőt kifejezetten meghökkentő.

Általában működő gyakorlat, hogyha egy új út előtt állunk és Isten elé tárjuk, hogy gondoljuk végig azt, hogy mi szól ellene és mi szól mellette. Ez sokszor működik, de néha Isten azt mondja: ha megírtad a listát, akkor most szépen dobd el. Lehet, hogy mindezt szépen végiggondoltad, elém tártad. De ha elém tártad, akkor most azzal mutathatod meg, hogy bízol bennem, ha eldobod a listát és arra a teljesen meghökkentő új útra lépsz, amit én mutatok neked.

Ez nem teszi hiábavalóvá a gondolkodást. Nem teszi hiábavalóvá az útkeresést – és nagyon sokszor a Szentlélek jó eszköze, hogy alaposan gondoljuk végig a lehetőségeket pró és kontra. Nem teszi hiábavalóvá, hogy végiggondoljuk az Úr előtt a mellette és ellene szóló érveket. De a legerősebb érv mégis mindig az Úr szava legyen.

Ha Illés készített volna ilyen listát, akkor a következőket kellett végiggondolnia az új út előtt azzal kapcsolatban, amit az Úr mondott neki.

2.1. Pogányok közé

A parancs először is arra vonatkozik, hogy hagyja el Izráel földjét és menjen a pogányok közé. De nem is akárhova. Oda, ahonnan Jezábel származott, ahonnan a Baál -kultusz elárasztotta az országot. Annak a pogányságnak a központjába, ahonnan Izráel aktuális romlása közvetlenül származott.

Milyen kifogásokat kellett leküzdenie Illésnek.

  1. Mi keresnivalóm lenne a pogányok között? Hiszen a pogányok nem tartoznak a választott néphez. Egyáltalán semmi közük Istenhez, csak bálványokat imádnak, méltók Isten ítéletére. Ilyen gondolatok teljesen természetes módon fakadtak fel egy elkötelezett próféta szívéből is. Hiszen Isten kijelentette a törvényében, hogy a bálványimádás következménye büntetés. Mit keresnék én olyanok között, akik méltók a büntetésre? Gondolhatunk bátran Jónás prófétára is, amikor Isten az asszírok fővárosába Ninivébe küldte. Esze ágában nem volt oda menni, úgyhogy el is indult az ellenkező irányba, hogy még messzebb legyen Ninivétől. Isten azonban elég határozottan terelte őt Ninive felé.

  2. Isten határozott ígéretei Izráelre vonatkoznak, akkor miért nem Izráelbe kell mennem? Mégiscsak ők a választottaid, még ha el is fordultak tőled. Nem őket kellene meggyőznöd arról, hogy mégiscsak te vagy az Isten? Sőt. Ha ők elfordultak tőled, akkor mit várhatnánk a pogányoktól?

  3. Egy harmadik nagyon gyakorlatias kifogás lehetett volna: Uram, olyan jól elrejtettél itt a pataknál. Most meg odaküldesz, ahol pillanatok alatt kitűnik, hogy én más vagyok – az asszony is egyből felismeri Illésről, hogy zsidó. Ha eddig nem találtak rám Aháb és Jezábel ügynökei, Jezábel otthonában biztosan egyből kiszúrnak. Ez valami tévedés lesz Uram.

Mindezzel szemben azzal, hogy Isten a pogányok közé küldi Illést a következőket érthette meg ő és érthetjük meg mi is.

  1. Istennek nemcsak a zsidók között vannak választottai. Ez már az Ószövetségben is újra és újra kiütközik – gondoljunk például Ráhábra a jerikói prostituált nőre, vagy Ruthra a móábita özvegyre. Jézus Krisztusban azonban egészen egyértelművé tette Isten, hogy az üdvösség a zsidók közül támad7, de az egész világ számára felkínálja Isten. Hiszen így tesz róla bizonyságot Keresztelő János: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!”8 Vagy maga Jézus is: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”9 Így lehettek ti magatok is Isten választottai, akiket Isten kiválasztott az örök életre és ezért lehettetek hívőkké10.

  2. Isten a prófétáit, Krisztus a tanítványait oda küldi, ahol nem szeretik Istent. Ez az új út. Ha időnként ki is vesz a világból és elrejt, az átmeneti állapot lehet. Ezt átélhetjük hétről hétre az istentiszteleten vagy a kiscsoportos biblitanulmányozásban is.

    Ugyanakkor Isten gyermekei alapvetően egy ellenséges világban élnek – de ehhez az ellenséges világhoz van küldetésük is. Amikor Isten útnak indítja Illést, akkor nem egy másik rejtett patakhoz irányítja, hanem az ellenséges világba. Ott ahol Istent egyáltalán nem szeretik, sőt akár Isten választottait gyűlölik is. Ilyen hely volt Szidón. Ilyen hely Isten gyermekei számára a világ. „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé …”11 mondja Jézus a tanítványainak. Utolsó nagy főpapi imájában pedig így imádkozik az övéiért:

    Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba …”12

  3. Isten először mindig a meghívottakhoz szól. De ha a meghívottak nem törődnek az ő szavával, ez egyáltalán nem korlátozza Istent abban, hogy kiterjessze a meghívását másokra. Jézus is a szidóni pogány asszonynak azt mondta először, amikor a lánya gyógyulásáért fordult hozzá: „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.”13

    Amikor Jézus földi életében kiküldi a tanítványok csapatát az első missziói gyakorlatra azt a parancsot adja nekik: „Pogányokhoz vezető útra ne térjetek le, samaritánusok városába ne menjetek be, inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz. Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa!”14

    Az apostolok ezt a fontos missziói alapelvet betartva alapították az új gyülekezeteket. Pálék először mindenhol a zsinagógákban hirdettek Krisztust. Akik elfogadták az Isten országának meghívását azok a gyülekezet tagjai lettek, de rendszerint kizavarták őket a zsinagógákból. De ekkor mindig odafordultak a pogányokhoz is. Egyszer nagyon keményen szembesítette is hallgatóságát Istennek ezzel a tervével: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.”15

    Szeretném, ha mindenképpen megértenétek valamit: az, hogy Isten vasárnapról vasárnapra meghív benneteket a jelenlétébe, hogy beszélgessen veletek, az, hogy itt lehettek és hallgathatjátok Isten Igéjét a világ legnagyobb kiváltsága. A kérdés az, hogy ezzel a kiváltsággal mit kezdtek. Valóban érdemtelen kiváltságosoknak látjátok magatokat – vagy például úgy látjátok, hogy vasárnap letudjuk Isten felé a kötelezőt; sőt még ti tesztek szívességet Istennek azzal, ha eljöttök – vagy valóban ajándék és kiváltság, hogy Isten hétről hétre valamit hozzá akar tenni a hitetekhez, a lelketekhez a növekedésetekhez. Ez a meghívás lényege. A meghívás úgy szól az Isten országába, hogy induljatok el az ország felé és ehhez Isten minden segítséget megad nektek. De ne gondoljátok azt, hogy ha ti ezzel nem törődtök, nem becsülitek, akkor Isten ettől kétségbe esik. Nem – ő meg fogja hívni azokat, akiket méltatlannak tartotok és ők elfogadják a meghívást. A nagy vacsora példázata nagyon érzékletesen mutatja ezt be: „A ház ura megharagudott, és ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat. A szolga aztán jelentette: Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még van hely. Akkor az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam. Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat.”16 A meghívottaknak, akik elutasítják ezt az érdemtelen kiváltságot újra és újra szembesülniük kell azzal a megszégyenítő ténnyel, hogy Isten betölti az ő üresen maradt helyeiket másokkal. „Ha egy helyen nem fogadnak be titeket, és nem is hallgatnak rátok, akkor kimenve onnan, még a port is verjétek le lábatokról, bizonyságul ellenük.”17 A testi Izráelre nézve Pál apostol pedig így fogalmaz: „az ő elesésük által jutott el az üdvösség a pogányokhoz, hogy Isten féltékennyé tegye őket.”18

    Illésnek ez az új útja a pogányokhoz azt a figyelmeztetést adja nekünk: ha nem látjuk be, hogy meghívottakként érdemtelen kiváltságosok vagyunk, akkor Isten a mi helyünket azoknak fogja adni, akik kapva kapnak a meghíváson és ezért érdemeseknek találtatnak a Krisztusért. Ha a meghívás igazi mély és belső elfogadása helyett megelégszünk a bejáratott, megszokott de kiürült, élettelen vallásossággal Isten meg fog szégyeníteni bennünket azokkal, akik befogadják életükbe Isten meghívását és beengedik életükbe Jézust.

2.2. Egy özvegyasszonyhoz

A parancs második része arról szól, hogy egy özvegyasszonyhoz menjen, aki majd gondoskodni fog róla. Nőként özvegynek lenni a régi történelmi korszakokban egyet jelentett a kiszolgáltatottsággal és a mélyszegénységgel. Ha kitört egy válság, egy éhínség, akkor az özvegyek és az árvák voltak a legvédtelenebbek.

Itt is nézzük meg először azt, hogy Illésnek milyen kifogásokat – kontra érveket kellett legyőznie a gondolkodásában.

  1. Pont egy özvegyhez? Hogy fog tudni gondoskodni rólam egy özvegyaszony, ha már neki magának sem lesz elég? Ha egy előkelő családhoz, egy üzletemberhez, vagy valamilyen földműveshez küldene, aki bölcsen tartalékolt a bőség idején, mint József Egyiptomban. De egy özvegyasszonynak mije van, amivel gondoskodhatna rólam?

  2. Egy emberre bízod a rólam szóló gondviselést? Nem lehetne inkább a hollókra továbbra is? Az emberek annyira megbízhatatlanok. Lehet, hogy eleinte még meg is teszi, amit parancsoltál, de mi lesz ha belefárad? A hollóknak nincsen szabad akaratuk, ezért pontosan azt fogják tenni, amit mondasz, de az embereknek van … és mondhatnak nemet. Vajon ez az asszony nem fogja-e tehernek érezni, hogy ebben a szegény időszakban még én is ott legyek a nyakán? Ráadásul az emberek semmit sem tesznek érdek nélkül. Ez a hollós megoldás jobb megoldásnak tűnt, mert így csak neked vagyok kiszolgáltatott, miért kell még ebbe egy szegény asszonyt is belekeverni, ami csak bonyolítja a helyzetet. A hollós megoldás biztosabbnak tűnt mint ez.

    Gondoljuk végig: nem egyszerűbb teljesen valami isteni csodára bíznunk magunkat – még ha néha nehéz is – mint ha még egy emberi szereplő is van a dologban a maga nyűgjeivel, engedetlenségeivel, hibáival. Az emberi tényező éppen a bűn miatt annyira megbízhatatlan, nem? Nem jobb teljesen az Isten kezében lenni, mint még emberek kezében is? Amikor Dávid királynak egy engedetlensége végén Isten felajánlja, hogy választhat három büntetés közül, akkor Dávid is arra jut: „Igen nehéz helyzetben vagyok. Inkább essem az ÚR kezébe, mert igen nagy az ő irgalma. Csak ember kezébe ne essem!”19 Jó is rossz is jobb, ha Isten tisztán Isten kezéből jön, mintha még emberek keze is benne van a dologban.

Ezek után viszont ezekkel az érvekkel szemben mi az, amit Illéssel együtt meg kell értenünk.

  1. Amikor Isten Illéssel cselekszik, akkor nem csak róla van szó. Sőt elsősorban nem róla van szó. Ő egy nagyszerű tervben részes, abban eszköz. Ez a mai embernek, aki mindig a világ középpontjában szeretne lenni és azt akarja megélni, hogy minden őérte van, borzasztóan hangzik. Mi az, hogy nemcsak rólam van szó? De amikor Isten szeretete beárad a szívünkbe a nekünk adatott Szentlélek által, akkor nemcsak azt élem át, hogy Krisztusnak növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem, hanem azt is, hogy a nálam méltatlanabbnak tartottat is különbnek tudjam tartani önmagamnál – mert ez a Krisztus indulata. „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt …”20

    Amikor Illés megérti, hogy az egész eseménysorozat nem pusztán érte van, ez nem megrabolja és megszegényíti Illést, hanem hihetetlen méltósággal ruházza fel. Az, hogy Isten milyen csodálatosan munkálkodott érte – mert előbb érte munkálkodott és mentette meg őt – azután viszont rajta keresztül is munkálkodni akar.

    Isten egészen csodálatosan munkálkodott értetek, amikor Krisztust azért adta, hogy a bűneiteket megbocsássa és a megváltásban a bűntől megszabadítva kicserélje a bűnös természeteket egy igaz és szent természetre. Ő örök életet ajándékozott nekünk. Amikor azt gondoljuk végig, hogy Isten mi mindent akar véghezvinni rajtunk keresztül, azt mindig abból kiindulva tesszük, hogy Isten előbb mit tett értünk. Ezért is írja János apostol: „Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.”21

    Ez az út már nemcsak Illésért van – legalább annyira van azért az özvegyért; és majd ezen túl legalább annyira lesz Izráelért, a választottakért.

  2. A második, amit a teljes történet fényében láthatunk és érthetünk az, hogy Illésnek Isten csodálatos gondoskodását kell tovább vinnie. Ezt a Kerít-patak mellett Illés még nem biztos, hogy érti – hiszen Isten csak annyit közöl vele, hogy „megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.” De ha az egész kép előttünk van, akkor ki gondoskodik kiről? Talán az özvegyasszony Illésről? Nem. Isten gondoskodjon erről a szegény özvegyasszonyról. Vagyis Illés nagy szolgálata lesz ezen az új úton, hogy Isten gondoskodását továbbvigye – és mint Isten embere ebből az isteni gondoskodásból maga is részesüljön. Isten kegyelmével és gondoskodásával kell továbbmenni.

  3. A harmadik pedig, amit Illéssel meg kell értenünk az pedig éppen az emberi tényezőre vonatkozik. Isten az ő országának munkájáról, az ő egyházáról és az ő munkásairól – ha időnként küld is hollókat, vagy tyúkot tojást tojni (Johannes Brenz) – elsősorban a hűséges választottakon keresztül gondoskodik. Ez egy nagy törvényszerűsége Isten országának. Jézus Krisztus az ő országának földi ügyét az elhívottakon és választottakon keresztül finanszírozza. De hogyan? Úgy, hogy egyébként ennek minden feltételét ő biztosítja. Ő fogja megtölteni a korsót és a fazekat olajjal és liszttel – és akiről így gondoskodik, annak a szívét is átformálja, hogy maga se vonja ki magát ebből a folyamatból. Így lesz Illésnek étele és itala az özvegy házában.

    Ez az, amit ma is világosan kell látnia Isten meghívottainak és választottainak. Isten az ő országának ügyeit nem a hollókon, hanem a választottakon keresztül finanszírozza – a rendszeres és hűséges áldozatvállalással – mindezt azonban tudva: Isten az, aki eleget ad a korsóba és a fazékba, Isten az, aki feltölti a bankszámlámat és a pénztárcámat.

    Itt fontos egy személetbeli váltás. Sokan úgy gondolják, hogy ők maguk teremtik elő és termelik ki – és akkor ebből egy kicsit még lehet csorgatni Istennek is, nem árt vele is jóban lenni. Így gondolkodik a pogány. Az új gondolkodás pedig azt mondja: Isten megáldott, és mindent tőle kaptam. Ezt azért is kaptam, hogy rajtam keresztül is biztosítsa és finanszírozza az életek megmentéséről, az ő országa növekedéséről és az ebben fáradozókról a gondviselést. Illésnek pedig a hollók után rá kellett hagyatkoznia az özvegyasszonyra, hogy így gondoskodhasson Isten az özvegyről, az özvegy pedig Illésről.

Szeretném röviden összefoglalni:

Isten új utat készített Illésnek. Ennek az új útnak a megértéséhez türelem kellett, amelyet a Szentlélek formál ki mindannyiunk életében. Amikor Isten új utat készít, akkor fel kell készülnünk akár meghökkentő dolgokra is. Illésnek két meghökkentő dolgot kellett megértenie: Isten pogányok közé küldi, és egy szegény özvegyasszonyra fogja rábízni a róla való gondoskodást. És hogy mi történik Sareptában, arról a jövő héten – hiszen miután Illés kapcsán mindezt végiggondoltuk azt olvassuk: „Fölkelt tehát, és elment Sareptába.”

Aranymondás: Mt 10:16 „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.”

1vö. Gal 5:22 „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, …”

22Kir 2:9

3ApCsel 16:6

4ApCsel 16:7

5ApCsel 16:9

6ApCsel 16:10

7Jn 4:22 „Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad.”

8Jn 1:29

9Jn 3:16

10ApCsel 13:48 „Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek.”

11Mt 10:16

12Jn 17:15-18

13Mt 15:24

14Mt 10:5-7

15ApCsel 13:46

16Lk 14:21-24

17Mk 6:11

18Rm 11:11

191Krón 21:13

20Fil 2:3-5

211Jn 4:19