Nyomtatás

Elindulás Sareptába

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 
Készült: 2011. március 06. vasárnap, 10:00
Írta: Gyimóthy Zsolt

Alapige: 1Kir 17:8-16 Lekció: Lk 4:25-27

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Powered by RapidPlugins

 

Ekkor így szólt hozzá az ÚR igéje: Kelj föl, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és lakj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. Fölkelt tehát, és elment Sareptába. Amikor a város bejáratához érkezett, éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett. Odakiáltott neki, és ezt mondta: Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam! Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal! De az asszony így felelt: A te Istenedre, az élő ÚRra mondom, hogy nincs honnan vennem. Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve ételt készítsek magamnak és a fiamnak. Ha azt megesszük, azután meghalunk. Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! Mert így szól az ÚR, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki, míg az ÚR esőt nem ad a földre. Az asszony elment, és Illés beszéde szerint járt el. És evett ő is, meg az asszony és a háza népe is minden nap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az ÚR ígérete szerint, amit megmondott Illés által.

A történet fonalát ott vesszük fel, hogy Illés „fölkelt … és elment Sareptába.” A legutóbb azokat a kérdéseket vizsgáltuk, hogy az engedelmességének milyen lehetséges kifogások felett kellett győzedelmeskednie, mint például, hogy pogányok lakta területre menjen, vagy rábízza magát egy emberi gondviselőre, akiről ráadásul azt sem tudja, hogyan fog róla gondot viselni, hiszen a társadalom legszegényebb rétegéhez tartozó özvegyasszonyról van szó.

Ma Illés történetét már nem csak Illés nézőpontjából fogjuk vizsgálni, hanem a sareptai korszak egy másik főszereplőjének nézőpontjából is. Ettől ez még Illés története marad, de időközben fontosakká válnak majd azok a szereplők is, akikkel a próféta találkozik, akik felé szolgál. A mai napon az özvegy és Illés találkozásának történetéből a találkozás körülményeit és üzenetét fogjuk látni.

1. A kijelölt özvegy

Milyen információkkal rendelkezik Illés erről az asszonyról, mielőtt találkozott volna vele? Azt már tudjuk, hogy özvegy, aki éppen özvegysége okán valószínűleg nagyon szegény is; ezt általában feltételezhették abban a korban, így Illésben teljes joggal lehetett ilyen előfeltétel.

Egy másik információ az asszonyról, még akkor, amikor Illés elindult a következő volt: „Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.” Nem hagyott nyugodni ez a „megparancsoltam” kifejezés.

Mit jelentsen ez a „megparancsoltam”? Talán azt, hogy a Baál-kultusz tengerében élt egy hívő asszony, aki odafordult az élő Istenhez és hit által kapcsolatban volt vele? Talán Isten Lelke már elfordította ezt az asszonyt a pogányságtól és odafordította az élő Istenhez? Vagy egy valamilyen oknál fogva Izráelből elszakadt istenfélő zsidó asszonyról van szó? Olyan valakiről, akihez Isten szólt, és aki képes és alkalmas volt meghallani Isten szavát?

Ha nem ismerjük a történet egészét és csak itt megállunk a történetben, sok minden eszünkbe juthat. A teljes történet fényében ugyanakkor láthatjuk, hogy szó sincs olyasmiről, hogy ez az asszony az Illéssel való találkozás előtt hívő lett volna, vagyis kapcsolatban lett volna az élő Istennel. Ha beletekintünk a történetbe, akkor ilyeneket olvasunk. Ezt mondja Illésnek:

A te Istenedre, az élő ÚRra mondom …

Azt is látjuk, hogy az itt leírt események végére jut el az asszony ehhez a hitvalláshoz:

Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az ÚR igéje!

Ez az asszony még egyáltalán nem hívő. Nincs köze Istenhez. Tud Istenről. Annyit mindenképpen, amit minden Izráellel határos országban élő pogány ember tudott. A zsidók Istene Jahve, és ők egyetlen más Istent sem hajlandók elismerni istennek, de ezt Jahve sem hagyja. Sőt a pogányok ha Istennel találkoztak, az a számukra legtöbbször rettenetes találkozás volt, mert a Seregek Urának haragjával szembesültek.

Ki is alakult bennük egy teljesen egyoldalú istenkép – a mindig mindenhol haragvó Jahve, aki még a sajátjaira is rendszeresen megharagszik, őket is csapásokkal sújtja. Mindenesetre ehhez az Istenhez az irgalom és könyörület képzete a pogányokban végkép nem társult – pedig Isten a hozzá térő pogányokhoz is szeretettel viszonyult. Éppen az ószövetségi kor ábrázolja ki a legjobban, hogy Isten haragja elől éppen Istenhez kell menekülni. Ez az asszony nagyjából annyit tudhatott az Úrról, amennyit egy mai átlagos ember is tudhat és gondolhat Istenről.

Az asszony szavából ez a „te Istened” kifejezés bennem fájdalmas emlékeket idéz; édesanyám betegségének a vége felé ő használta többször ezt a kifejezést – azt mondta: „a te Istened nem gyógyít meg engem.” A „te Istened” – tudok erről az Istenről, de nekem nem Istenem. Így van a világ is. Tudnak arról, hogy a keresztyéneknek van egy Istenük, de nekik semmi közük hozzá.

Szóval ez az asszony is tud Istenről, de neki nem istene, nem hisz benne élő hittel és inkább félelemmel és rettegéssel tölti el Isten neve, mint örömmel, vágyakozással és bizalommal.

Szóval akkor hogyan mondhatja Isten ezt: „megparancsoltam”? Hogyan parancsolhat Isten olyan valakinek, aki nem érti őt, aki számára Isten idegen? Itt meg kell értenünk azt, amit Isten eredetileg mond. Ugyanis az itt szereplő „megparancsolni” kifejezést pontosabb az „elrendel” „meghatároz” vagy „kijelöl” szavak valamelyikével fordítani. És akkor valahogy így kellene hangoznia a szövegnek: „úgy határoztam, hogy egy özvegyasszony fog gondoskodni ott rólad” – vagy még inkább: „kijelöltem egy özvegyasszonyt, hogy gondoskodjon rólad.” Vagyis az özvegy még mit sem sejt arról, hogy része az örökkévaló Isten különleges és számára is csodálatosan kegyelmes tervének, de Isten minderről már előre rendelkezett.

De sokan éltük már ezt át egészen különleges módon. Mert az Istenben való életünk nem akkor kezdődik el, amikor megismerjük Istent, hanem sokkal korábban. Még mielőtt megszülettünk. Jeremiás a prófétai elhívásakor értette meg ezt:

Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek.”1

Isten már azelőtt kijelölte Jeremiást az ő prófétájának, hogy megszületett volna. De mehetünk még korábbra is, ahogy az Efézusi levélben írja Pál apostol:

Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.2

Vagyis Isten a hívőket már a világ teremtése előtt kijelölte az üdvösségre és hogy szent és feddhetetlen életet éljenek Isten előtt szeretetben. Erre is tekintettel írja Pál azt a római levélben

Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.3

Ezért fontos: az életed és a történeted Istenben nem akkor kezdődött el, amikor te láttad belépni Krisztust az életedbe, amikor megismerted és elfogadtad őt, hanem már a világ teremtése előtt ki voltál jelölve az üdvösségre és az Isten imádatára és szolgálatára.

És Isten előre elkészítette a megbékélés és megengesztelődés lehetőségét a számunkra, amikor azt mondja nekünk az Írás: „Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.”4

Hatalmas vigasztalás ez a bűn és a gyengeségek támadása közepette. Krisztusban a bukásaink és gyengeségeink ellenére sem kell félnünk attól, hogy elveszünk, mert Isten Krisztusban kijelölt és elválasztott minket önmagának. Az üdvösség éppen ezért nem rajtad múlik, hanem kizárólag Isten kegyelmén, amelyhez odavezet, és amelyben vezet – és a bűn minden támadása közepette ragaszkodhatsz ahhoz, amit Isten így mondott:

Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben. Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre.”5

Ez az asszony még mit sem tud arról, hogy Isten őt ilyen különleges módon kijelölte az ő országa számára és ezzel együtt arra, hogy Illésről gondoskodjon. De Isten egészen határozottan kezében tartja az eseményeket és halad az élete abba az irányba, hogy megismerje Istent.

Hányszor érthetjük meg Istennek ezt a titkát már a hit szemével látva. Azt, hogy Isten mennyi szeretettel készítette számodra a helyet Krisztusban. Mert az volt a terve, hogy megmentsen, üdvözítsen, és az volt a terve, hogy szolgálj az ő országának.

Illés ennyit tudott: Sareptában egy özvegyasszonyhoz kell mennie, akit Isten jelölt ki arra, hogy gondoskodjon róla.

2. A kijelölt asszony felismerése

No de hogyan fogja felismerni? Erről Isten semmit nem mondott. Illésnek úgy kell elindulnia Sareptába, hogy nem tudja a címet. Úgy kell odamennie a városba, hogy ott senkit sem ismer, aki útbaigazíthatná.

Néha úgy gondoljuk, hogy Istennek sokkal pontosabbnak kellene lennie, akkor könnyebb lenne elindulni is.

Felidéződhet előttünk Anániás esete Damaszkuszban. Miután Pál apostolt Jézus Krisztus útközben megszólította, akinek dicsőségétől Pál apostol meg is vakult és úgy kellett bevezetni a városba, és három napig böjtölt és imádkozott egy helyen, az Úr megszólította Anániást látomásban és azt mondta neki:

„Az Úr pedig így szólt hozzá: „Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában Sault, akit Tarzuszinak neveznek: mert íme, imádkozik, és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson.”6

Azt mondjuk: ez igen, ez útmutatás. Egyenes utca, Júdás háza. Sőt ott név szerint a Tarzuszi Sault kell megkeresni. Aztán kiderül a történetből az is, hogy még egy ennyire pontos útmutatásnak sem olyan könnyű engedni. Anániás már hallott a Tarzuszi Saulról. És hiába a határozott parancs, a pontos útmutatás, Anániás lényegében azt mondja Istennek: „Uram, valami tévedés lesz a dologban, mivel ő azért jött Damaszkuszba, hogy elfogja a te követőidet.” Érthető Anániás vonakodása, ha abból indul ki amit az emberek mondanak; de mi van akkor, ha abból indul ki, amit az Úr mond?

Isten pontosan annyi információt közöl Anániással is, alapigénkben pedig Illéssel is, ami ahhoz kell, hogy hittel rábízza magát az Úr szavára, elinduljon és ezáltal megtapasztalhassa Isten szavának azt az erejét, amely áldásul jön az engedelmességért.

Szóval hogyan fogom felismerni az asszonyt? Illésben végig ez a kérdés dolgozhatott, amíg megtette azt a kb. 130-150 km-t az aszályban étlen-szomjan. A kérdés azonban nem akadályozza meg őt abban, hogy menjen.

És hogy Isten hogyan rendezi az eseményeket: a kijelölt özvegyasszony éppen akkor szedegetett fát a város határában, amikor Illés odaérkezett a város kapujához. Rögtön látta, hogy ez egy özvegyasszony – azt még nem tudta, hogy ő az a bizonyos özvegy, akit Isten kijelölt, de ki fog derülni. Vajon készséges lesz-e vagy elutasító.

Megszólítja: „Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam!” – és az asszony készségesen elindul, hogy szolgáljon neki, az idegennek. Eddig rendben van. Folytatja: „Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal!” Erre már egy kicsit összetettebb és vonakodóbb a válasz.

A te Istenedre, az élő ÚRra mondom, hogy nincs honnan vennem. Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve ételt készítsek magamnak és a fiamnak. Ha azt megesszük, azután meghalunk.”

Most hogyan tovább, hiszen ennek a szerencsétlennek semmije sincs, hogyan gondoskodik majd rólam? Hát csak úgy, ha Isten is gondoskodik róla is. És Illés, az az Illés, aki már megtapasztalta, hogy hollók hoztak neki ételt, őszinte hitből fakadó bátorsággal hallgat a Szentlélekre és azt mondja:

Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! Mert így szól az ÚR, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki, míg az ÚR esőt nem ad a földre.

Az eredmény: „Az asszony elment, és Illés beszéde szerint járt el. És evett ő is, meg az asszony és a háza népe is minden nap.”

A jövő héten folytatjuk még ennek a történetnek az üzeneteit, ma még csak ennyit jegyezzünk meg: amikor Isten mutat egy irányt és ad egy parancsot, de nem ad annyira pontos leírást mint Anániás esetében a legjobb, ha úgy hagyatkozunk Istenre, hogy az első amit elénk hoz, az lesz az. Ezt majd meg is fogja erősíteni, ahogy ebben a történetben is teszi.

Ebből a szempontból nem egyedülálló az, ami Illéssel történik. Amikor Ábrahám úgy dönt, hogy nem a pogány kánaáni lányok közül választ feleséget az ígéret gyermekének Izsáknak, elküldte öreg hűséges szolgáját Aram-Naharaimba, hogy a rokonok közül hozzon feleséget. Az öreg szolga sem tudott többet, csak annyit, hogy oda kell menni: de hogy kit kell keresni a városban, arról fogalma sem volt. Ezért leült a városon kívül a város kútjánál, pihent és közben imádkozott.

URam, Ábrahámnak, az én uramnak Istene! Adj eredményt még ma, és mutasd meg hűségedet az én uram, Ábrahám iránt! Ideállok a forrás mellé, amikor a városbeli leányok kijönnek vizet meríteni. Legyen úgy, hogy ha azt mondom valamelyik leánynak: Nyújtsd ide a korsódat, hadd igyam! – ő pedig azt mondja: Igyál, sőt még a tevéidet is megitatom – akkor őt rendelted szolgádnak, Izsáknak, és ebből tudom meg, hogy megmutattad hűségedet uram iránt! 7

És mi történt? Az első lány, aki jött Rebeka volt. És amikor az öreg szolga vizet kért tőle, pontosan úgy tett, ahogy ő az Úrtól kérte. Az első – és ezt Isten meg is erősítette. Nem egyéb ez, mint hittel való ráhagyatkozás – mert különben az ember kezd el válogatni. Van, amikor csak ez marad, mert egyszerűen az információ is csak ennyi: Sareptába egy özvegyasszonyhoz.

Szeretnék elmondani egy történetet a mi életünkből, ahogy ezt mi magunk is megéltük. Isten nagyon határozottan azt helyezte a szívünkre még a házasságunk elején, hogy a vér szerinti gyermekeink mellé legalább még egyet fogadjunk örökbe (nem is tudtuk, hogy lehetnek-e vér szerinti gyermekeink), mert igenis komolyan akartuk venni Jézusnak azt az útmutatását

És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be.8

Évekig hordoztuk ezt az elhívást várva ennek beteljesülésére. Időnként elindultunk, de Isten minden utat lezárt. Ez is világos volt a számunkra – túl hosszúra nyúlna, ha részletezném. Amikor azonban eljött az alkalmas idő – végigjártuk az adminisztratív teendőket, onnantól kezdve vártunk és Isten azt helyezte a szívemre: az első lesz az. Az elsőnek kell lennie, anélkül hogy tudnánk ki lesz és milyen lesz. És ez az első lett Csobánka, ami bizonyos értelemben csodaszámba ment, hiszen az a szociális munkás, aki úgymond őt választotta, egyáltalán nem ismert minket. És amikor a Csodák Palotájában a ruhatáros hölgy rácsodálkozott, hogy öt gyermekünk van és azt mondtuk neki, hogy az egyiket örökbe fogadtuk, megkérdezte, hogy melyiket. Mi meg visszakérdeztünk, hogy melyikre gondol. Nem találta el.

És higgyétek el még ez sem ment kételyek nélkül, voltak kétkedést elősegítő tényezők is – de minden kétkedésünk között ez adott újra és újra megerősítést: Isten azt érlelte ki a szívünkben, hogy az első lesz az. És tudjuk, hogy ő az akkor is, ha nehézségeken kellett és esetleg kell majd átmennünk.

Illés számára annyi volt az információ, hogy egy Isten által kijelölt özvegyhez kell mennie, semmi több. De ezt az özvegyet úgy jelölte ki Isten az ő országa számára, hogy kijelölte őt arra, hogy hit által gondoskodjon Illésről. Ahogy Illés odaért Sareptába Isten egyből odavezette elé azt az asszonyt, akit kijelölt. És megkezdődik egy hosszú ideig, több mint két évig tartó Sareptai korszak, amelynek üzeneteivel a jövő héttől folytatjuk.

Aranymondás: Róm 8:29 „Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez …”

1Jer 1:5

2Ef 1:3-4

3Rm 8:29-30

4Rm 5:10

51Pt 1:5-7

6ApCsel 9:11-12

71Móz 24:12-14

8Mt 18:5