A harag – ami lehetőség Isten dicséretére

Lekció: Rm 12:16-21

Alapige: Zsolt 37:1-11 és 1Sám 25

 Letöltés, meghallgatás

Nagyon sokszor vagyunk zavarban a harag kérdésével kapcsolatban. A világban számos olyan hatás éri az életünket, amely haragot vált ki. Ez akár napi szinten a családban is megtörténhet férj-feleség, szülő-gyermek viszonylatában; kilépve a családból pedig azt tapasztaljuk, mintha egyre alacsonyabb lenne az emberek haragküszöbe és ennek hatásai alól saját magunkat sem mindig tudjuk kivonni.

Ez komolyan megállít minket azzal kapcsolatban, hogy gondolkodjunk el a haragról. Általában a haragot rossznak gondoljuk, mégis úgy érezzük jogunk van hozzá és mintha ragaszkodnánk is ehhez a jogunkhoz.

Keresztyénként azonban küzdünk vele, hiszen úgy gondoljuk, hogy a harag bűn (különösen, ha ránk haragszanak), máskor pedig úgy érezzük, hogy mégiscsak egy olyan természetes érzés, amit lehet, hogy mégsem kellene bűnnek tekinteni. Erre még ilyen bölcsességeink is vannak: „Érted haragszom, nem ellened.”

Vannak, akik mentségként még azt is megfogalmazzák, hogy volt amikor Jézus is haragudott. Nemcsak akkor, amikor a templomból kiűzte az árusokat és pénzváltókat, hanem olvasunk egy alkalomról, amikor a zsinagógában azt figyelték, hogy szombaton meg fog-e gyógyítani egy béna kezű embert. Jézus pedig átlátott rajtuk és azt olvassuk:

Ekkor haragosan végignézett rajtuk, és sajnálta őket szívük keménysége miatt;[1]

Ha a bűntelen Jézus haragudott, akkor a harag csak nem lehet bűn. De akkor hirtelen felidézi előttünk a Lélek Jézusnak az erről mondott tanítását:

Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. 22Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! – méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére.[2]

Ebben az esetben viszont azt kell látnunk, hogy Jézus világosan bűnnek, törvényszegésnek jelenti ki a haragot, hiszen a harag méltóvá tesz arra, hogy ítélet alá kerüljön az ember. „Aki haragszik méltó arra, ogy ítélkezzenek felette ...” Ezért nem mentség a számunkra, hogy az ember Jézus haragudott és haragja bizonyos formákban meg is nyilvánult. Jézus nem ad nekünk ilyen kibúvót és felmentést.

Ám akkor rögtön elénk kerül Pál apostolnak az efézusiaknak írt tanítása, amelyben így tanítja őket:

„Ha haragusztok is, ne vétkezzetek”: a nap ne menjen le a ti haragotokkal,[3]

Vannak, akik Pálnak ebből a tanításából azt a következtetést vonják le, hogy Pál magát a haragot nem is tekinti bűnnek, ha az ember egyébként nem vétkezik. De ha egymás mellé állítjuk Jézus és Pál tanítását, egy másik kép rajzolódik ki előttünk: a harag az a bűn, amely további bűnökhöz vezet. Legyen intő példa Kain haragja, aki előbb haragudott, amelyre Isten rá is mutatott; mivel pedig nem állt meg haragjában ez vezetett tovább oda, hogy megölje a testvérét Ábelt.

Viszont gondoltatok-e már arra, hogy a harag egy olyan helyzet, amely nem további bűnök felé visz tovább, hanem lehetőséget ad Isten dicséretére?

Ezt igyekszünk ma meglátni Dávid életéből. A bibliai történet az 1Sám 25-ből olvasható. És bár nincs olyan zsoltár Dávid zsoltárai között, amely közvetlenül ehhez a történethez kapcsolható, mégis Dávidnak van olyan zsoltára, amely megmutatja azt, hogy a harag a bűn helyett, hogyan ad lehetőséget Isten dicséretére.

A történet

Miután Dávid a barlangban megkímélte Saul életét és különváltak útjaik. Dávid sem maradt Éngediben, hanem tovább ment, még mélyebbre Júda pusztájába. Úgy tűnik, hogy Máón és Karmel vidékére. Itt élt egy gazdag földesúr, Nábál, akinek háromezer juha és ezer kecskéje volt. Valószínűleg ő volt a környék leggazdagabb, embere. Dávid, akinek hatszáz embere komoly katonai potenciált jelentett, egyáltalán nem élt vissza ezzel a katonai erővel. Nem zsarolta Nábált védelmi díj szedésével, nem követelt tőle ellátmányt az emberei számára ún. védelem fejében, sőt azt is megtiltotta az embereinek, hogy bármihez is hozzányúljanak abból, ami Nábálé, sőt még azt látjuk, hogy teljesen önzetlenül segítséget is nyújtott a nyáj védelmében. Ezt Nábál pásztorai maguk is megerősíti, hogy sokkal nagyobb biztonságban érezték magukat Dávid emberei közelében.

Amikor eljött a birkanyírás ideje, ami nagyon komoly ünnepi időszaknak számított, hiszen a gyapjú értékesítéséből Nábál nagy haszonra tett szert. Az ilyen időszak az ünnepé és a nagylelkűségé. Dávid ebben bízva elküldi néhány emberét Nábálhoz segítséget kérni tőle maga és az emberei számára. Ebben azt is megüzeni, hogy van oka örülni, és nagy hasznához Dávid segítsége is hozzájárult, azzal segített neki őrizni a nyájat. Figyeljük meg: Dávid nem a számlát nyújtja be a kéretlen segítséghez, hanem teljesen rábízza Nábálra, hogy milyen módon ajándékozza meg Dávidot:

Légy jóindulatú ezekhez a legényekhez, hiszen örömnapra érkeztünk. Adj azért ajándékot tehetséged szerint szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak![4]

Nábál válasza erre egészen elképesztő és mint kiderül végtelenül ostoba is. Pökhendi és gőgös módon utasítja vissza Dávid embereit lényegében lesenkizve Dávidot.

Ki az a Dávid, ki az az Isai fia? Manapság sok olyan szolga van, aki elszökött urától. Talán fogjam a kenyeremet, vizemet, levágott marháimat, amelyeket a nyíróknak levágtam, és adjam oda olyan embereknek, akikről azt sem tudom, hová valók?[5]

Fordítsuk le ezt a mai nyelvre: ki ez jöttment senki, aki itt kéregetni mer nálam? Szándékos, durva sértés. Olyan pökhendi és arrogáns, hogy az embernek valóban kinyílik a zsebében a bicska. Naná, hogy Dávidban is felemeli a fejét a régi Dávid, amikor meghallja ezt a durva elutasítást, neki is indul nagy haraggal, hogy megtorolja ezt a sértést azzal, hogy kiirtja Nábál egész háza népét.

Pedig Nábál már nagyon is tudhatná azt,  hogy ki Dávid. Dávid családja nem is lakott tőle messze – sőt még az is lehet, hogy kötöttek közösen üzleteket, hiszen Isai is juhokat tartó gazda volt.

Izráelben eddigre már az sem volt titok, hogy Dávid Isten választott királya. Ezt már Saul is elismerte, Jónátán is kinyilvánította, Abigail, Nábál felesége is tudta; Nábálnak nagyon is tudnia kellett, hogy Izráel eljövendő felkent királyával beszél ilyen módon. Nábál ezért nemcsak Dávidot a maga személyében sértette meg, hanem Isten felkentje, kiválasztott szolgája ellen beszélt arrogáns és ostoba módon. És ezzel szándékosan és tudatosan Istent is megsértette. Vajon ez ad-e jogot Dávidnak arra, hogy Nábált keményen megbüntesse egész háza népével együtt?

Volt ennek a Nábálnak egy okos és szép felesége. Ő Abigail. Ő nem tudott erről a látogatásról, de Nábál legényei, akik tanúi voltak Nábál és a Dávid katonái közötti beszélgetésnek, érezve, hogy ebből nagy baj lesz, elmondják Abigailnak, hogy mi történt. Abigail megérti a veszély mértékét és a férje tudta nélkül felpakol, hogy ha még egyáltalán lehetséges, akkor elhárítsa a bajt.

Az úton találkozik is Dáviddal és alázatosan kéri tőle, hogy fékezze magát, sőt nagyon érdekesen fogalmaz:

az ÚR tartott téged vissza a vérontástól, és attól, hogy magad állj bosszút.[6]

Abigail azzal a bizalommal beszél Dáviddal, hogy az Úr már meg is állította őt. Azzal érvel, hogy Dávid az Úr harcait harcolja és Isten ezért be fogja teljesíteni Dávidnak tett ígéretét. Viszont amikor ez bekövetkezik és visszanéz, akkor mit fog majd látni? Óva inti attól, hogy bármi olyasmi legyen benne, ami beszennyezi uralmát. Inti, hogy ne legyen semmi olyan ami beszennyezi a lelkiismeretét, hogy ok nélkül ontott vért.

Mert mi is történne? Az, hogy Dávid egy sértést vérontással torol meg, de nemcsak a sértő vérét ontja, hanem egész háza népének a vérét. Vajon nem ismerős ez valahonnan? Ez bizony Saul lelkülete, aki Nób egész városának lakosságát kiirtatta azért, mert segítettek Dávidnak úgy, hogy nem is tudtak arról, hogy Dávid menekült Saul elől. Ez Kain és Lámek lelkülete, aki azt mondta a feleségeinek:

Embert ölök, ha megsebez, gyermeket is, ha megüt. Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres Lámekért.[7]

Valamit mást is világossá tett Dávid Abigail. Ha Dávidot sértés is érte Nábál részéről, ez a sértés igazából az Úr ellen irányult; ha pedig az Úr úgy dönt, majd igazságot szolgáltat nevének és Dávidnak is – Abigail pedig Dávid számára megprófétálta Nábál sorsát:

Úgy járjanak ellenségeid, mint Nábál, és akik vesztedre törnek, uram![8]

Gondoljuk meg! Dávid, akit a barlangban a benne levő Lélek visszatartott attól, hogy Sault megölje, most haragjában nem hallgat a benne levő Lélekre. Mert a Lélek szelíden munkálkodik bennünk és az indulatunk, a haragunk ennyire süketté tud tenni a Lélek hangjára bennünket. De mégsem teljesen – tud küldeni nekünk olyan testvért, férfit vagy nőt, aki a Lélek eszköze abban, hogy haragunk és sértettségünk zajában újra a bennünk levő Lélek hangját halljuk.

Dávidot ez a figyelmeztetés lecsendesítette helyreállította a Lélekben és visszafordult anélkül, hogy bosszút állt volna.

Nábált pedig utolérte a végzete. Miután jól kimulatta magát, amikor reggel a felesége beszámolt neki arról, hogy mi történt és mit végzett, Nábál vagy egy kemény, de nem azonnal ható szívinfarktus, vagy egy durva agyvérzés leverte a lábáról és tíz nap múlva meghalt.

Ezt meghallva Dávid felszabadult örömmel dicsérte az Urat, aki megállította őt és leperelte perét Nábállal.

Áldott az Úr, mert befejezte peremet Nábállal, aki gyalázott engem; visszatartotta szolgáját a gonoszságtól, és visszafordította az Úr a gonoszságot Nábál fejére![9]

Mivel egyik zsoltárában sem hivatkozik Dávid, hogy ez a történeti esemény ihlette volna, mégis több zsoltárban is fellelhetőek ezek a gondolatok, de lelki kapcsolatot leginkább a 37. zsoltárban fedezhető fel. Hallgassuk meg ezt a zsoltárt!

Dávidé. Ne indulj haragra a gonoszok miatt, ne irigykedj a cselszövőkre! Mert hamar elhervadnak, mint a fű, elfonnyadnak, mint a zöld növények. Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz. Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít.

Légy csendben, és várj az Úrra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja! Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz! Mert a gonoszok kipusztulnak, de akik az Úrban reménykednek, azok öröklik a földet. Egy kis idő még, és nem lesz meg a bűnös, körülnézel, de nyomát sem találod. Az alázatosak öröklik a földet, és teljes békességet élveznek.

Ármánykodik a bűnös az igaz ellen, és acsarkodik ellene. Az Úr nevet rajta, mert látja, hogy eljön majd a napja. Kardot rántanak a bűnösök, kifeszítik íjukat, hogy elejtsék a nyomorultat és a szegényt, levágják az egyenes úton járókat. De kardjuk saját szívüket járja át, és íjaik összetörnek. Többet ér a kevés az igaznak, mint a gazdagság a sok bűnösnek. Mert a bűnösök karja összetörik, de az igazakat támogatja az Úr. Ismeri az Úr a feddhetetlenek életét, és örökségük megmarad örökké. Nem szégyenülnek meg a gonosz időben sem, jóllaknak az éhínség napjaiban is. De megsemmisülnek a bűnösök, elenyésznek az Úr ellenségei, mégha olyanok is, mint a viruló rétek, füstként enyésznek el.

Kölcsönt kér a bűnös, és nem adja vissza, de az igaz könyörületes és adakozó. Akiket megáld az Úr, öröklik a földet, akiket megátkoz, elpusztulnak. Az Úr irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki. Ha elesik is, nem marad fekve, mert az Úr kézen fogja. Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált. Mindenkor könyörül, és kölcsönad, gyermeke áldott lesz. Kerüld a rosszat, tégy jót, és itt lakhatsz mindvégig. Mert az Úr szereti a jogosságot, és nem hagyja el híveit. Megőrzi őket mindenkor, a bűnösök utódait pedig kiirtja. Az igazak öröklik a földet, és ott laknak mindvégig. Bölcsen beszél az igaznak a szája, és a nyelve igazat mond. Isten törvénye van a szívében, nem ingadoznak léptei.

Leselkedik a bűnös az igazra, és meg akarja ölni. De az Úr nem hagyja, hogy kezébe kerüljön, és nem engedi, hogy bűnösként elítéljék. Reménykedj az Úrban, maradj az ő útján! Ő felmagasztal, és öröklöd a földet; meglátod, hogy kiirtja a bűnösöket. Láttam egy erőszakos bűnöst: olyan volt, mint egy terebélyes zöldellő fa, de egyszer csak eltűnt, nem volt többé, kerestem, de nem lehetett megtalálni. Vigyázz, hogy feddhetetlen légy, ügyelj, hogy becsületes maradj, mert a jövő a béke emberéé! De a vétkesek mind megsemmisülnek, a bűnösök vége pusztulás. Az igazak segítséget kapnak az Úrtól, erőt a szükség idején. Megsegíti az Úr, megmenti őket, megmenti a bűnösöktől, megszabadítja őket, mert hozzá menekülnek.

Nem tudni, hogy Dávid mikor írta ezt a zsoltárt, az, hogy ez a tanító jellegű költemény több tapasztalatot is egybesűrít arra enged következtetni, hogy később érettebb fejjel énekelhette meg ezt a zsoltárt. Sőt maga is megfogalmazza, hogy ezt már érettebb fejjel, több bölcsességgel adja tovább:

Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz ...

A fő témánk az, hogy látjuk-e azt, hogy a haragunk is egy lehetőség arra, hogy Istent dicsőítsük?

Egy felszólítással indít:

Ne indulj haragra a gonoszok miatt, ne irigykedj a cselszövőkre!

Az biztos, hogy a történetben Dávid nem sokat gondolkozott, hanem máris fegyverbe szólította embereit, amikor elérkezett hozzá a sértés és az elutasítás. Ő bizony haragra indult. Nábál gonosz és ostoba volt, olyan, aki megérdemelte sorsát.

De miért ne induljon haragra Isten gyermeke, amikor gonoszságot lát, vagy gonoszság éri az életét? A gonoszságra teljesen természetes reakciónk a harag. Dávid is ezt a természetes haragot élte meg, de a vele szembejövő Abigail intése figyelmeztette: haragjában kilépett a Lélek fennhatósága alól. A gonoszságra adott harag e világ fiainak természetes reakciója és nem a Lélektől vezetett gyermekeké.

Amikor Dávid nekiindult a legényeivel, akkor őt már nem a Szentlélek vezette, hanem a harag. A harag az egyik legerősebb és legkevésbé kontrollálható érzés bennünk – mekkora szükségünk van a Szentlélekre, hogy megfékezze bennünk a haragot. Hogyan is jellemzi Pál a Szentlelket?

erő, a szeretet és a józanság lelkét.[10]

Amikor Dávid nekiindult mi volt benne? Erő? Nem, hanem erőszak. Szeretet? Ellenkezőleg gyűlölet és pusztításvágy. Józanság? A legkevésbé sem. Egyáltalán nem mérlegelte azt, hogy ez milyen következményekkel jár a lelki életére nézve, a Lélekben járásra. És A 37. zsoltárban éppen ezért int ő maga is józanságra, mert megtapasztalta, hogy milyen az, amikor elhagyja a józanság Lelkének útját. Most már ő maga figyelmeztet:

Ne indulj haragra a gonoszok miatt, ne irigykedj a cselszövőkre! Mert hamar elhervadnak, mint a fű, elfonnyadnak, mint a zöld növények.

A józanság Lelkének üzenete: gondold végig. A gonoszok élete mulandó. Élik az életüket, azután vége. Nekik nincs békesség, nincs boldog feltámadás, nincs örök és boldog közösség az Úrral a mennyben. Nincs ebben semmi káröröm, hanem éppen ellenkezőleg. Ez a puszta tény megtanít arra, hogy az igazán fontos dolgokra figyeljünk. Így irányította Abigail Dávid figyelmét újra az igazán fontos dolgokra. Amit Dávid így ad tovább:

Bízzál az Úrban, és tégy jót … Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik …  Légy csendben, és várj az Úrra!

A zsoltárban két dolog váltakozik, amire emlékezteti magát Dávid. Az egyik a bűnösök mulandósága, a másik az Úrban bízók örök jutalma. Nézzünk erre egy példát a szövegből:

Légy csendben, és várj az Úrra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja! Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz! Mert a gonoszok kipusztulnak, de akik az Úrban reménykednek, azok öröklik a földet. Egy kis idő még, és nem lesz meg a bűnös, körülnézel, de nyomát sem találod. Az alázatosak öröklik a földet, és teljes békességet élveznek.

Megszólal a józanság Lelkének intő szava. Hagyd, hogy az Úr cselekedjen!

De ott van a heves indulat, ami mindig úgy kezdődik: igen, de. De meddig várjak! De mikor lesz nyilvánvalóvá igazságom? Dávid is megértette, hogy ha az Úrra vár, akkor az idejét és a módját is le kell tennie az Úr kezébe.

Történetünkben Dávidnak nem kellett sokáig várnia. Másnap reggel Nábál már ágynak esett és tíz nap múlva meghalt. De jó lenne, ha Isten mindig ilyen gyorsan megmutatná, hogy az igazak mellett áll. Dávidnak azonban az élete során azt is meg kellett tanulnia, hogy nem jön mindig ennyire gyorsan a segítség. Arra, hogy Saulon is megmutassa igazságának hatalmát, sokkal többet kellett várnia. De ha átadtad ügyedet Istennek ő nem fog sem késni, sem sietni. A zsoltár egy későbbi részében így bátorít Dávid:

Reménykedj az Úrban, maradj az ő útján! Ő felmagasztal, és öröklöd a földet; meglátod, hogy kiirtja a bűnösöket.[11]

Dávidnak az ördög egy újabb remek csapdát készített. Az előzőt a barlangban olyan sikeresen kerülte el. Most az igazságtalan sértést és Dávid haragját használta fel. Dávidot az indulata elvakította és süketté tette a Szentlélek hangjára és már elindult Saul útján, amin ha végigmegy, akkor hiába veszi át majd a királyságot, Saul királyságát fogja folytatni. Isten azonban elé küldte egy alázatos és bölcs szolgáját Abigail személyében, hogy a Lélek hangjával figyelmeztesse Dávidot, hogy ő nem a saját harcait, hanem az Úr harcait vívja és ezért nincs helye a saját indulatainak. És hogy mennyire a Lélek munkálkodott Dávidban mutatja az, hogy az Úr józan lelke Dávidot lecsendesítette, sőt alázatra indította, hogy elfogadja egy asszony bölcs tanácsát.

Ez pedig lehetőséget adott arra, hogy Dávid teret engedjen az Úrnak és ahogy az Úr józanságra vezette azzal dicsőítette az Urat. Éppen ez dicsőíti az Urat, ahogy az Úr megfékezi gyermekei haragját, lecsendesíti szívüket.

Ezt Krisztusban nyújtott váltságának ígéreteivel teszi, hiszen nekünk vannak olyan ígéreteink az Úrtól, amely szerint örök örökséggel rendelkezünk, legyenek e világ fiai bármilyen szerencsések, gőgösek, fennhéjázók és hatalmasok. Életük mégis olyan mint a fű, amely ma van, holnap pedig már sehol sincs.

A harag egy lehetőség Isten dicséretére. Nem a harag dicsőíti az Urat, hanem az, ahogy Isten gyermekének haragját lecsendesíti az Úr Lelkének józansága, megtanít várni az Úrra, megtanít csendben lenni előtte és bízna abban, hogy mindig munkálkodik.

Tanulságok

1. Az Úr lelke a józanság Lelke.

2. Aki haragjában cselekszik vagy beszél, nem hallja az Úr Lelkének hangját.

3. Ha Isten testvért küld, hogy emlékeztessen minket arra, hogy kik vagyunk Krisztusban, és mi a terve velünk, hallgassunk rá.

4. Higgyük el, hogy ha várni is kell Isten igazságára, az sohasem késik.

5. Dicsérjük az Urat, hogy józanságának Lelkével és ígéreteinek megerősítésével lecsendesítette haragunkat, ami csak rosszra vitt volna bennünket.

 

[1]Mk 3:5

[2]Mt 5:21-22

[3]Ef 4:26

[4]1Sám 25:8

[5]1Sám 25:10-11

[6]1Sám 25:26a

[7]1Móz 4:23-24

[8]1Sám 25:26b

[9]1Sám 25:39

[10]2Tim 1:7

[11]Zsolt 37:34

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok