A gyönyörűség

Lekció: 1Jn 2:7-11

Alapige: Zsolt 133

 Letöltés, meghallgatás

Az evangéliumot nem értő ember számára az Istentől jövő bűnbocsánat, nemcsak teljesen érthetetlen, hanem egyenesen botrányos.

A sógorommal beszélgettünk egyszer, aki azt a kérdést tette fel nekem, hogy a legborzalmasabb náci bűnös is, ha megtért, akkor Isten feltétel nélkül megbocsát neki? Mi erre a válasz? Az, hogy igen. „De ez így túl könnyű.” - volt a véleménye. Igen túl könnyűnek látszik. De a következőket nem érti az evangéliumot nem ismerő ember.

Az egyik, hogy a megtérés egyben a lélek teljes meghalása és összetörése a bűn súlya alatt. Amikor valaki ténylegesen szembenéz a bűnével, annak súlyával, a lelkében visszaszáll a fejére mindaz a rengeteg fájdalom, amit okozott, hogy tényleg szinte belepusztul, az nem túl könnyű.

A másik, hogy amikor az ember ebből az állapotból kinyújtja a kezét a bűnbocsánat felé, az a Krisztus fogja meg, akinek kezeit szögek ütötték át. És azért ütötték át azok a szögek Krisztus kezeit, hogy azt a mérhetetlen bűnmennyiséget, ami az emberből előjön átvegye és bűnhődjön értük.

A külső szemlélőnek ez túl könnyű – de hogy mi megy vége az emberben és mi megy végbe Krisztus és az ember között: az mindennek mondható, de könnyűnek nem. Nem véletlenül mondja Pál azt, hogy

A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.[1]

Dávid bűnbánati imájában a múlt héten ezt az összetörést és meghalást láthattuk, amire Isten azt válaszolta:

Az Úr is elengedte vétkedet, nem halsz meg.[2]

Kész. Teljes a bocsánat. És akkor jönnek a hangok. Na nem már, ez túl könnyű. És itt történt valami, amit a múlt héten lehet, hogy nem sikerül világosan elmondanom, mert különböző beszélgetésekből rájöttem, hogy voltak, akik félreértették.

Erre szeretnék visszatérni még egy rövid ideig – hogy azután innen lépjünk tovább. Nátán a bűnbocsánat meghirdetése után még hozzáfűzte az Úr kijelentését:

Mivel azonban ezzel a tettel okot adtál az Úr ellenségeinek a gyalázkodásra, azért meg kell halnia a fiadnak, aki született neked.[3]

Azzal kezdtem, hogy ezt a mozzanatot nem érthetjük meg az evangélium nélkül. Az evangélium elmondja: a bűnért mindenképpen elégtételt kell fizetni. Ezt vagy a vétkesnek kell, de akkor meg kell halnia. Vagy egy helyettes áldozatnak, de annak a helyettes áldozatnak tökéletesnek, szentnek és tisztának kell lennie. Ez a helyettes áldozat pedig Jézus Krisztus golgotai halála. Nem a gyermek halála a helyettes áldozat Dávid bűnére és bűneire sem, hanem Krisztusé. A gyermek halála azt a drámát ábrázolja ki, amit az Atyának jelentett, hogy az ő Fia legyen engesztelő áldozat a mi bűneinkért. Ez a történet abban segít nekünk, hogy érzelmileg is bele tudjunk gondolni, hogy mit jelentett mennyei Atyánknak, hogy a mi bűneinket Jézus haláláért megbocsássa.

Ettől persze ebben a történetben még van közvetlen összefüggés a kisgyermek halála és Dávid bűne között. Ez a közvetlen összefüggés azonban nem az Atyának való elégtétel, hanem az emberek megbocsátásra való képtelensége között van.

Az Úr ellenségei ugyanis nem elégednek meg azzal, hogy valaki megbánja a bűnét és összetörik alatt. Azt mondják: „nehogy már csak ennyi legyen”. Ez így túl könnyű. Fizessen a bűnéért. Dávidnak ezért az emberek – az Úr ellenségei miatt kellett – fizetnie ilyen fájdalmasan a bűnéért, hogy el kellett veszítenie a gyermeket. Ezután viszont némuljon el minden száj, amely szerint a megtérés és a bűnbocsánat túl könnyű.

Volt azonban Nátánnak egy másik próféciája is, amellyel Dávidnak szembe kellett néznie és amely később nagyon fájdalmas gyümölcsöket termett a számára.

10Ezért nem távozik el soha a fegyver a te házadtól, mivel megvetettél engem, és elvetted a hettita Úriás feleségét, hogy a te feleséged legyen. 11Ezt mondja az Úr: Éppen a saját házadból fogok bajt hozni rád. Feleségeidet szemed láttára veszem el, és másnak adom, aki fényes nappal fog a feleségeiddel hálni.[4]

Ez a próféciát Nátánnak olyan határozottsággal kell kihirdetnie, hogy nincs kétség afelől – ezt Dávid már nem háríthatja el. Be is következik mindez.

Három történet, amelyek egymást követik és egymásból következnek. Ma röviden az első kettőről és a harmadikról bővebben legközelebb szeretnék beszélni.

Amnón és Támár

Az első történet Amnónról és Támárról szól a 2Sám 13-ból.

Dávidnak már felnőttek a gyermekei. Legidősebb fia Amnón volt és mint ilyen, ő volt a trónörökös. Amnón viszont egy a hatalomba és kiváltságokba beleszületett herceg volt, akinek a jellemét végletesen eltorzította, hogy mindent megkapott, amit csak akart. Bármit megtehetett következmények nélkül.

Egyszer szemet vetett a féltestvérére Támárra, akibe úgymond betegesen beleszerelmesedett. De a történetből kiderül, hogy ez a szerelem nem volt több puszta gerjedelemnél. Unokatestvérének és barátjának a tanácsára Támárnak egy csapdát készített és megerőszakolta a lányt, a lány hiába könyörgött, hogy ne tegye, hajlandó még feleségül is menni hozzá. Még az erőszak után is hajlandó lett volna erre Támár, de az erőszak után Amnón már annyira meggyűlölte a lányt, hogy kilökte az utcára. Amikor Dávid ezt meghallotta nagyon megharagudott, de nem tett semmit, hagyta elülni az ügyet.

Absolon bosszúja

A második történet ennek a folytatása és folyománya. Absolonban ugyanis izzott a harag és a bosszúvágy, amelyet sikerült jól ellepleznie, így két évvel később durva bosszút állhatott azzal, hogy összeesküvést szőtt és orvul meggyilkoltatta Amnónt egy ünnepi lakomán. Az igazságszolgáltatás és büntetés elől elmenekült Gesúrba, nagyapjához Gesúr királyához, ahonnan anyja származott.

A harmadik történet pedig Absolon pártütése és lázadása lesz, de erről majd a következő alkalommal szeretnék beszélni.

Dávid házában tehát tényleg felütötte a fejét az előre megjövendölt erőszak. A testvérek egymás ellen fordultak, erőszakkal, gyilkossággal – végül pedig a talpon maradó az apja ellen is felkelt.

Ez Dávid számára fájdalmas próbatétel volt, és újra és újra nehéz szívvel emlékezhetett vissza arra, hogy ennek a magjait ő vetette el. Egyvalamit azonban világosan láthatunk Dávidon. Soha nem kérte számon az Úron mindezt azzal: hogy ha megbocsátottál, akkor ezt miért kell elszenvednem.

Két dolgot Dávid egészen biztosan megértett. Isten bocsánata eltörölte az összes vétkét. A másik, hogy ha tettének vagy tetteinek következményeit mégis hordoznia kell az életében, az ellen nem lázad, hanem alázatosan elfogadja. Dávidon nem látjuk, hogy bármikor is megkérdőjelezné Isten kegyelmét; még akkor sem, amikor tette következményének nagyon keserű poharát kell kiinnia, úgy, hogy a „tulajdon házából hoz rá bajt az Úr.” Ez Dávidot alázatban tartja Isten előtt.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne vágyhatna békességre saját háza népe körében. Ennek a vágynak az egyik zsoltára a 133. zsoltár, amelynek közvetlenül nincs semmi köze a történetéhez, de közvetetten mégis benne van a hiányzó békesség utáni vágyakozás.

Zarándokének. Dávidé. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.

Dávid gyönyörűségesnek nevezi, ha a testvérek között egyetértés és békesség van. Ez a békesség és egyetértés nagyon is hiányzott Dávid családjából.

1. Dávid hibái és bűnei

Bár Nátán próféciája egyetlen eseményhez köti azt, hogy Dávid házából soha nem távozik el a fegyver, ha olvassuk Dávid történetét, akkor felfedezünk az életében további olyan hibákat és bűnöket, amelyek ennek az ítéletnek az erejét felerősítik.

1.1. Dávid erélytelensége

Dávid amilyen határozott és erős vezetője népének, amilyen világos és céltudatos a választott nép fölötti uralkodásban, annyira híjával van az erélynek és a bölcsességnek saját háza népén belül.

Amikor meghallja Amnón szörnyű cselekedetét, amelyet a lánya Támár ellen elkövetett felháborodik és megharagszik. De nem tesz semmit. Amnón pedig ismét elkönyvelhet az életében valamit, aminek nincs következménye.

Ugyanígy, amikor Absolon megöli Amnónt, Dávid egy ideig tervezgeti, hogy letartóztatja, de végül mégsem tesz semmit. Dávid éppen a saját háza népében bukik meg vezetőként.

Egyáltalán nem véletlen, amikor Pál arról ír, hogy melyek a kívánatos jellemvonásai a gyülekezet vezetőinek a többi között azt is írja:

olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli. 5Mert ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni az Isten egyházára?[5]

Dávid saját háza népén belüli erélytelensége lesz a bűne mellett a másik nagy oka annak, hogy család viszonyait az erőszak, a harag, a gyűlölködés és a bosszú borítja vérbe.

1.2. Az erélytelenség háttere

Mi áll ennek az erélytelenségnek a hátterében?

1.2.1. Lehetséges bűntudat (?)

Vannak, akik arra gyanakodnak, hogy a Betsabéval való vétkezése miatti bűntudata bénította le Dávidot. Saját életünkben is találhatunk erre nyomokat – hogyan inthetnék meg valakit egy vétke miatt, ha magam is érintett vagyok hasonlóban? Nagyon fontos látnunk – nem Isten különleges és szeplőtelen szentjei rendelkeznek ilyenre felhatalmazással – mert ilyenek nincsenek is. Nekünk bűnösként kell a másikhoz mennünk. Akár bűnbánatot akár az intést gyakorolni. Persze nem úgy, hogy ahogy Pál a rómaiknak ír:

21ha tehát mást tanítasz, magadat nem tanítod? Aki hirdeted, hogy ne lopj, lopsz? 22Aki azt mondod, hogy ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy? 23Aki a törvénnyel dicsekszel, a törvény megszegésével gyalázod az Istent?[6]

Szóval nem így – hanem úgy, hogy én is ismerem a bűn mélységeit és a mélységből kivezető utat. Én is bűnös vagyok, akin Isten megkönyörült. Szóval nem engedhetjük meg azt, hogy a korábbi vétkeink miatt, amelyeket Isten megbocsátott és amelyekkel szemben harcolunk a Sátán vádjainak a következtében lemondjunk a bűnnel szembeni és az Isten dicsőségéért folytatott küzdelemről.

Ez azonban csak egy elmélet Dáviddal kapcsolatban, egyértelmű bibliai bizonyítékot nem látok arra, hogy ez tette volna őt erélytelenné. De van valami más, ami viszont világosan látszik és nagyon sok család életét ez teszi tönkre.

1.2.2. Gyermekei iránti szeretete – bölcsesség nélkül

Az határozottan látszik, hogy Dávid nagyon szereti a gyerekeit. Nézzünk néhány példát.

Amikor a Betsabétól született első gyermek súlyosan megbetegszik Dávid hét napon át böjtöl és a földön fekve imádkozik a gyermek gyógyulásáért. Miután meghalt a gyermek befejezte a böjtöt és az imádságot. Amikor ezt a szolgái nem értették, azt mondta:

22Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert ezt gondoltam: Ki tudja, talán könyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyermek. 23 De most, hogy meghalt, miért böjtöljek? Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám.[7]

Amnónnak és többi fiának a halálhírét hallva egyből sírva a földre borul és megszaggatja a ruháját. Bár a többi fiának a halálhíre végül is álhírnek bizonyult, Amnón halála miatt csak három év alatt tudott megvigasztalódni.

Amikor Absolon halálosan üldözi őt, de fordul a kocka és már Dávid áll győzelemre, külön kéri, szinte könyörög, hogy Absolonnak bántódása ne essék. Világos, hogy nagyon szereti Dávid a gyerekeit. De éppen ez lett a gyengesége. Mert szeretete erélytelenséggel párosult. Nem adott nekik határozott és világos vezetést az Isten szerinti életre – amiben az is benne foglaltatik, hogy a tetteknek van következménye. Amnón tettének is. És azzal, hogy Amnón tettének nem lett következménye, de tényleg semmilyen következménye mi történt?

Az, hogy Amnón az igazságos felelősségrevonás helyett egy önbíráskodó bosszú áldozata lett; mert ha nincs igazságos felelősségre vonás, ha nincs igazságos következmény, akkor lesz igazságtalan bosszú. És megállíthatatlanná vált a romlás folyamata, hiszen ekkor a másik gyerek vált testvérgyilkossá. Nem Dávid szeretete volt a bűn, hanem az erélytelensége és a bölcstelensége, amit pont ott hagyta őt cserben, ahol a legnagyobb szükség lett volna rá. És ez végül a szeretetét is komolytalanná tette a saját gyermekei szemében.

Amit Dávid megértett Istennel kapcsolatban, aki felkínálta neki a bűnbánat és bűnbocsánat útját, nem adta tovább a gyermekeinek. Amnónnak és Absolonnak sem kellett szembesülnie a bűnével, aminek az lett a következménye, sem a felelősségrevonással nem kellett számolniuk, de ami még fontosabb ezáltal nem nyílhatott meg előttük a bűnbánat és a bűnbocsánat útja.

És alig van súlyosabb hiba, sőt bűn, mint az, ha az ilyen szülői szeretet éppen a kegyelem megismerésének útját zárja el a gyermek elől. A következménynélküliség ugyanis nem kegyelem.

Szóval Dávid a saját háza népében keserűen kellett, hogy megtapasztalja azt, hogy mit jelent ha a testvérek között nincs egyetértés és békesség, saját gyermekei fordultak egymás ellen önzésből, haragból és gyűlöletből és bosszúból – majd ellene is.

Csoda-e, ha egy rövid zsoltárban, de annál erősebb vággyal a szívében énekli:

Zarándokének. Dávidé. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!

Énekli ezt úgy, hogy ebben a gyönyörűségben nem sok része volt. Van, hogy akkor látjuk meg valaminek az igazi értékét, amikor hiányzik. Dávid nem látta gyermekei életében ezt az egyetértést és békességet.

2. A drága olaj és a Hermón harmatja

Két képet használ, hogy kifejezze az egyetértés szépségét.

Az egyik:

Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára.

A másik:

Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére.

Nekünk ez a két kép nem sokat mond. Át is siklunk fölötte. De vajon mégis mit jelenthet? Hogyan fejtsük meg ezt a két hasonlatot?

2.1. Zarándokének

Fontos ez azért is, mert ez a zsoltár nem pusztán a családi élet békéjéről szól. Ez a zsoltár ugyanis egy úgynevezett zarándokénekké lett. Nem tudom, hogy maga Dávid annak szánta-e, de Izráel hívői így kezdték el énekelni.

A zarándokénekeknek különleges csoportot alkotnak a zsoltárokon belül. Az a jelentőségük, hogy az emberek ezeket akkor énekelték, amikor a templomba mentek ünnepelni.

Akkoriban nem úgy jártak akkor az emberek templomba, mint manapság, hogy behuppantak az autóba és gyorsan elgurultak majd hazagurultak. Ennél csak egy rosszabb van: a buszmenetrend.

Egy barátom mesélte, hogy egy vidéki megyeszékhelyen prédikált és a következő élménye volt. Az emberek egy része még a kezdés után 10-15 perccel is érkezett. Mert akkor jött a busz. Mások meg már az istentisztelet vége előtt 10-15 perccel felálltak és mentek kifelé: mert akkor ment a busz. De a legrosszabb élménye az volt, hogy miután véget ért az istentisztelet, nem tudott rendesen kimenni a templomajtóba elbúcsúzni a gyülekezettől, mert mindenki tolongott kifelé, hogy elérje a buszt. Kezeljük megértéssel a dolgot: vasárnap a következő busz biztos csak nagyon későn ment volna. De azért tegyük fel a kérdést – volt annak a gyülekezetnek tényleg istentisztelete: ami Isten Igéjével kezdődik és Isten áldásával fejeződik be?

Ennek köze van a képekhez, amit a zsoltár elénk fest. A zarándokok ugyanis nemegyszer napokig, sőt akár hetekig is utazta azért, hogy eljussanak a Sion szentélyébe. Aki messzebb lakott, az már csak a nagy zsidó ünnepekre ment fel áldozatot bemutatni. A zarándokénekeket útközben énekelték.

2.2. Áron szakállára lecsorgó olaj

Nézzük röviden az első képet – olyan mint az Áron fejéről lecsorgó olaj.

Áron volt Izráel első főpapja, akit a szent olajjal felkentek a papi szolgálatra. Egyszerre Izráelnek mindig egy főpapja volt. Azt lehet mondani, hogy igazi kiváltság ez. Dávid azt mondja: testvéri egyetértésben és békességben élni kiváltság. Ezt a kiváltságot adja nekünk Krisztus, amikor bevon az ő közösségébe. Krisztushoz tartozni kiváltság. Ezt az evangélium is mondja:

 Azután felment a hegyre, és magához hívta, akiket akart; ők pedig odamentek hozzá.[8]

Márk félreérthetetlenül mondta. Azokat hívta magához, akiket ő akart. Erre egy másik alkalommal fel is hívja a tanítványai figyelmét:

Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket …[9]

Dávid látja és tudja, hogy egyetértő testvéri közösségben lenni mekkora kiváltság. Gyermekei nem találták meg a kiváltsághoz vezető utat. Azt gondolták hercegi helyzetük teszi őket kiváltságosokká. Pedig igazán kiváltságossá az egyetértő testvéri közösség tette volna őket.

Sok keresztyén nem látja magát kiváltságosnak abban, hogy a Krisztus közösségéhez tartozhat. Ez abból látszik, hogy mindig azt veszi észre, hogy min sértődhet meg vagy éppen mit bírálhat a közösségen. Így lehet tökéletesen megmérgezni Isten különleges ajándékát.

2.3. A Hermón harmatja

Ami Sionra leszáll. A Hermón hegy Izráel északi határa, amelyet állandó hótakaró borított. A nyári hőségben a reggel és este leszálló harmat adja a felüdülést és a frissességet.

A forró nyári hónapokban nagyon lehet érezni a különbséget. Gyálon a kánikulai időszakban alig van harmat és alig hűl le a levegő. Németbányán is ugyanolyan forróság van nappal, de este, amikor leszáll a harmat és lehűti a levegőt még fázni is lehet. Reggel pedig nagy kövér harmat van a kinti füvön. A kánikulai időszakban micsoda felüdülést jelent.

A testvéri egyetértés közössége ilyen felüdülést nyújthat azoknak, akik meglátják mindezt a Krisztusban. Nem azt mondom, hogy ez mindig így van. Sok közösséget feszítenek kezeletlen, önző és testi indulatok. Ha nem így lenne, nem lenne a sok figyelmeztetés a Bibliában. Ilyenekre gondolok, amit Pál apostol írt például a rómaiaknak:

Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint.[10]

Mint ahogy éves igénk is irányíthatja a figyelmünket ebbe az irányba:

Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.[11]

Nyilván ezért meg kell dolgozni. Aki elfut előle soha nem tudja meg, milyen az, amikor a testvéri közösségben egyetértésre jutva felüdíti a lelket.

Befejezés

Dávidnak ez a gyönyörűsége – ami a családjában nem adatott meg:

Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!

Majd a végén levonja a végső tanulságot:

Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.

De jó lenne erről is még beszélni, de már nagyon elment az időnk így még egy apostoli intéssel szeretném zárni, amit a korinthusiaknak: fogadjátok meg, imádkozzatok ezért és üdüljetek fel általa:

Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.[12]

Ez nemcsak a mi gyönyörűségünk lesz, hanem ami még fontosabb magának az Úrnak gyönyörűsége, mert a testvéri egyetértés valóban dicsőíti az Urat. Ámen.

 

[1]Rm 6:4

[2]2Sám 12:13

[3]2Sám 12:14

[4]2Sám 12:10-11

[5]1Tim 3:4-5

[6]Rm 2:21-23

[7]2Sám 12:22-23

[8]Mk 3:13

[9]Jn 15:16

[10]Rm 12:16

[11]Jn 13:35

[12]2Kor 13:11

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok