Nyomtatás

Egy név mind felett

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Egy n

é

v mind felett

Egy n

é

v mind felett

Lekci

ó

É

zs 55:6­13

Alapige: Mt 1:18­25

Egy n

é

v mind felett

Lekci

ó

É

zs 55:6­13

 

Alapige: Ézs 55,6-13

Lekció: Mt 1,18-25

 Letöltés, meghallgatás!

Nevek vesznek bennünket körül ebben a világban, s magunk is viselünk nevet. Voltak korok, amikor egy-egy név, az öröklődő családnév és a kapott keresztnév sok mindent elárult: szülőhelyet, foglalkozást, tulajdonságot, jellemvonást, testalkatot, nemzetiséget és még sorolhatnánk, mi mindent. Manapság is összeköttetést jelent a le- és felmenőkkel, valamint megszólíthatóságot biztosít, és lehet az azonosítás eszköze is.

A bibliai korban adott nevek különleges vonásokkal bírtak. Beszélő nevek voltak, és az elnevezések nagy része egy teljes mondatból rövidült le egy szóvá, amely gyakran életprogramot, küldetést, végrehajtandó feladatot is adott viselőjének.

A bibliai beszélő nevek sokaságából kiemelkedik Jézus neve. Különleges név ez, mert a „nomen est omen” mondás Jézus nevénél tökéletesen érvényesült: Ő pontosan az, akinek hívjuk — Jézus, azaz szabadító, megmentő, bajból kisegítő, üdvözítő. Héberül: Jehosua - „Jahve megszabadít”. Jézus személyének lényege, életének tartalma és neve egybeesik. „Soha senkire úgy nem illett rá ez a név, mint Jézusra, és semmilyen más név nem illett volna rá úgy, mint ez a név.” (Victor János) A Jézus neve üdvözítő név, amelyet az Atya akaratából adott József a született fiúnak. Ennek a történetét hallgassuk meg Mt 1:18-25-ból.

Jézus Krisztus születése pedig így történt. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. 19Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. 20Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. 21Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” 22Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: 23„Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek” - ami azt jelenti: Velünk az Isten. 24József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét, 25de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.

1. Jézus neve üdvözítő név

Isten meg is magyarázza Józsefnek, hogy miért a Jézus nevet adja:

mert ő szabadítja meg népét bűneiből.

Bűneinkből Ő szabadít meg minket az üdvösségre: Jézus Jézussá-lételének két egymással összefüggésben lévő mozzanatát vallja meg ez az állítás. Jézusnak nevezzük, mert Ő bűneinkből megszabadít (megvált) és Ő üdvözít.

Világosan látnunk kell azt, hogy nincs üdvösség és nincs örök élet megváltás nélkül. Jézus nem vallásalapítóként, bölcselkedő filozófusként vagy ideológusként lépett fel, hanem bűnné lett érettünk, Isten Bárányaként elhordozta a világ bűneit.

Éppen ez a nagy különbség közte és a vallásalapítók között. Buddha nem halt meg érted. Mohamed sem halt meg érted, ő sokkal inkább elvenni szerette mások életét. Ezzel szemben Jézus a legnagyobb jót, az üdvösség ajándékát, a megváltás poklán keresztül szerezte meg nekünk. Nagyon mélyre kellett hatolnia Jézusnak ahhoz, hogy az ember életlehetőségét a mennyei magasságba emelje.

Jézus Krisztust az ismeri fel igazán, aki ki tudja mondani, hogy Ő a szabadító és „semmilyen üdvösség másban nem keresendő, sem nem található. Krisztus vagy tökéletes üdvözítő az ember számára, vagy semmit sem jelent. Csak Jézus volt képes üdvösséget szerezni, mert az ember maga képtelen volt erre, ahogyan azt a zsidó nagytanács előtt Péter is megvallotta:

„nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk”[1]

Az üdvözítő Jézus páratlanságának és teljességének felismerése minden korszakot válaszút elé állít. Jézus megismerésének mércéje az, hogy Benne felfedezzük-e, meglátjuk-e az Isten üdvözítő Fiát. Már az evangéliumban is fölvetődik a kérdés Jézus ajkán:

Kinek mondanak engem az emberek?[2]

A tanítványok megszólaltatják a közvélemény válaszait: vannak, akik Illésnek, Keresztelő Jánosnak, vagy valamelyik más prófétának vélik őt. Péter személyesen vall:

„Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia”.[3]

De a tanítványokban is többször fölmerül ez a kérdés, kicsoda ez, aki lecsendesíti a tengert, aki démonokat űz, aki hatalommal prédikál és gyógyít, s ezekben más és más arcát mutatja meg.

Örök és személyes választ igénylő kérdés marad minden időben Jézussal kapcsolatban: Kicsoda ez? -  erre a kérdésre a mögöttünk lévő évszázadban is születtek tipikusnak mondható válaszok. Lássunk ezek közül néhány jellegzetes választ:

Martin Buber zsidó teológus számára Jézus a tökéletes, a minta-zsidó, aki betöltötte a törvényt.

Karl Jaspers filozófus Jézus alakjában a tisztító hatású embert látta meg, aki előtt feltárultak a takargatott dolgok is, és leplezetlenül vizsgált mindenkit, akinek a kisugárzása nem tűrhette el a szellemi mocskot.

Az egzisztencialista Nobel díjas író, Albert Camus, a lázadó embert értékeli nagyra a kereszten lévő Jézusban, mert ott kimondta ezt a mondatot: „Én Istenem, én Istenem miért hagytál el engemet?”  - s így lázadva halt meg.

Ernst Bloch, a reménység filozófiájának megalkotója azt mondta, hogy Jézus a tűzzel-vassal harcoló forradalmár.

Arthur Miller, amerikai író az első hippit látta Jézusban, mert az volt az otthona, ahol éppen volt: a rókáknak volt barlangjuk, az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nem volt hová lehajtania a fejét.

És hát még szupersztár is lett belőle, és persze ne feledkezzünk meg az Istentől elszakadt világ népi Jézusáról sem, akit úgy hívnak, hogy … Jézuska.

És mindezekkel szemben ott áll hatalmasan, mindenek felett az evangélium Jézusa, az egyetlen hiteles Jézus kép, aki Betlehemben emberré lett, aki a Golgotán engesztelő áldozattá lett és aki feltámadása után az Olajfák-hegyén dicsőülten a mennybe ment és Jeruzsálemben kiárasztotta a Lelkét, akinek a neve minden név felett való név: Jézus neve az egy név mind felett, akit tisztelhetünk, imádhatunk és akitől várhatjuk testünk feltámadását, és az örök életet.

A karácsonyi evangélium arra figyelmeztet bennünket, hogy a Jézus teljes elfogadása az igazi. Benne érkezett el az a felszabadultság, amelyben az új teljesen uralomra jut, s akkor az ember nyugodtan eldobhatja a töredékest, mert van rálátása az egészre, az egyszer s mindenkorra érvényes, üdvösséget kínáló váltságműre. Erre tekintve ki tudja választani az értéket, a megtartásra érdemest, az örökérvényűt, és alkalmazni tudja, használhatóvá tudja tenni a mában. A karácsonyi üzenetből sugárzik az a kizárólagosság-igény, amely az egyedül üdvözítő Jézusra tekint, mert Jézus nem csupán az egyik az üdvhozók közül, hanem az egyetlenegy Üdvözítő és Megváltó. Legyen a Jézus neve a Te számodra is üdvözítő név!

2. Krisztus kettős természetének titka

Jézus születésekor világossá vált: Ő egy különleges lény, olyan valaki, akinek kettős természete van. Szorosan kötődik Istenhez, és köze van az emberekhez, s ez egy óriási titok. Ilyen valaki nem volt és nem is lesz több mint Ő.

Ezt a titkot két oldalról fenyegette minden időben tévtanítás, ami a legkorábbi időktől kezdve megnyilvánult. A két megállapítás, fogantatott Szentlélektől - született Szűz Máriától, ebbe a két irányba hadakozik.

Az egyik csoport nem ismerte el Isten Fiának Jézus Krisztust. Csupán József és Mária fiának tartották. Ezzel az állítással túlhangsúlyozták a Jézus Krisztus emberi természetét, és elvitatták tőle az isteni természetet. Erre a tévtanításra azt kell felfedeznünk a karácsonyi történetből, hogy egyértelmű Máté evangélista leírása, hogy Jézus nem Józseftől fogant, hanem a Szentlélektől. A Szentlélek az Ige hatalmával tette ezt a csodát. Egy olyan titokról van itt szó, amelyik beletartozik a „bolondság és botrány” kategóriáiba. Éppúgy „bolondság” ez, mint a feltámadás vagy a mennybemenetel. Hihetetlen dolog, és emiatt a keresztyénség botrányköve a szűztől való fogantatás.

Mit akar kifejezni ez azon túl, hogy tiltakozik a csak emberré degradált Jézus személye ellen? Azt, hogy bár Jézus tényleg nagyon sokban hasonlít hozzánk, és Ő teljes mértékben ember volt, kivéve a bűnt. De Isten megelégelte a bűnnek azt a folytonosságát és folyamatát, amit az ember generációkon át magával hozott. A természet rendje az, hogy az ember hozza magában az eredendő bűn láncolatát. Ez a láncolat tőlünk függetlenül szépen megy tovább. Ez az ember öröksége. Isten a bűnnek ezt a láncolatát meg akarta törni. Éppen ezért nem férfiú akaratából, vagy vágyából született a betlehemi gyermek, hanem valami olyan beavatkozás által, ami ezt a bűnláncolatot megszakította. Ennek a titkos, külső beavatkozásnak a kifejezése az, hogy fogantatott Szentlélektől, azaz: biztosan nem úgy fogantatott, ahogy mi fogantattunk. Ezzel Isten önmagához kapcsolta ezt a születendő gyermeket, nem hagyta benne a bűn láncolatában, ezért volt mindenben hasonlatos hozzánk, kivéve a bűnt.

A másik téves elgondolás az volt, hogy azt mondták: Jézus Krisztusnak nem volt igazi teste. Jézus csak Isten Fia volt, de nem volt igazi ember, hanem csak látszólag. Azt mondták: elvitatjuk, hogy Mária szülte. Erre azt mondta a hitvallás: fogantatott Szentlélektől, de született Szűz Máriától. Vagyis azon a módon jött világra, ahogyan mi. Máriának nagy szerepe volt ebben! - Jézus sírt, evett, elfáradt, aludt, emberi funkciókat végzett, ez mind az Ő életének emberi vonása. Igenis tudomásul kell venni ennek a csoportnak, hogy Ő ember is volt.

S azért hitelesek szavai, mert végigjárta azt az életet, amit mi.

3. Immánuel - a hétköznapokra átmentett ünnep lényege

„Velünk az Isten”- szól a bátorítás Jézus születése előtt. „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” - szól a bátorítás mennybemenetele előtt. Olyan ez a két kijelentés, mint egy összetartó keret, egy szoros gyűrű. Ezek tartják össze az evangélium kezdő és végpontja közötti eseményeket.

Ez a mondat, „Velünk az Isten”, azonban nem csak a Máté evangéliumára jellemző, hanem az egész Szentírás ezt hirdeti.

Már az ószövetségi ember vigasztalása is ez az ígéret volt: veled leszek... Amikor Isten valakit kiszemelt magának, kiválasztott valamilyen nehéz feladatra, vagy valami olyat kért tőle, aminek a végrehajtására kevésnek érezte magát az ember, akkor Isten mindig ezzel az ígérettel vértezte fel a kiválasztottat, mint egy pajzzsal: én veled leszek. Aki ezt elhitte, az valóban el tudta látni a rábízott feladatot.

Ezt az ígéretet kapta Mózes, amikor Istentől azt a küldetést kapja, hogy szabadítsa ki népét az egyiptomi fogságból[4]. Ez teszi képessé Józsuét a honfoglalásra[5], ennek segítségével kormányozták a népet a bírák[6], a királyok[7], ezzel az ígérettel a szívükben merték kockára tenni életüket a próféták[8].

Az ószövetségi ember számára ez volt az örömhír, az életforrás, a reménység. Amikor Ézsaiás arról az Úrtól rendelt férfiúról beszél, akitől a nép üdvössége függ[9], akkor a gyermek nevét Immánuelnek prófétálja, ami azt jelenti: velünk az Isten.

De vajon miért jelentett oly sokat az Ószövetség emberének ez az ígéret? Azért, mert ahol, és amikor ez elhangzik, ott ez szabadulást, győzelmet, jót jelent. Míg az Isten közelléte, jelenléte a hitetlenek számára ítélet, addig az az övéinek kegyelem. Tehát, aki ezt az ígéretet kapja az Ószövetségben, legyen az nép, egyén, kicsi vagy nagy, öreg vagy fiatal, férfi vagy nő, annak az Istennel való közösség a legfőbb jót hozza.

Akinek Isten a jelenlétét, a vele létét ígéri, az előtt lehet bármi és bárki, nem vész el. Lehet előtte fáraó, Vörös-tenger, Jerikó falai, erősebb és ügyesebb népek, modernebb haditechnika, cselszövés — bármi: ha Isten vele, nem lehet senki és semmi eredményesen ellene.

Ezt tudva érthetjük meg annak a névnek a sokat mondó jelentését, amellyel Máté evangéliuma az ézsaiási prófécia beteljesedését hirdeti.

Jézus az, aki az Immánuel, akiben valóság lett: velünk az Isten!

Sokan természetesnek vesszük ezt, de ha mindazt felidézzük, amit az ember valaha is tett ennek a mindent elsöprő kijelentésnek a megvalósulása ellen, ahogy kereszttel fogadta a Jézusban megjelent Istent, ahogy az államvallássá lett keresztyén egyház visszaélt ezzel az ígérettel és elbízta magát, ahogy a reformáció népe megcsontosodott napjainkra és felrázásra szorul, vagy ahogy mi rugódozunk a velünk lévő Isten ellen, az mind azt mutatja, hogy ez egyáltalán nem természetes. A hit történetére és önmagunkra nézve az lenne a természetes, ha az Írásban az állna: „Ellenünk az Isten!” Igazság szerint ezt érdemelnénk, de mi azt kaptuk: velünk az Isten!

Még akkor is igaz ez, amikor úgy érezzük, és az ellen panaszkodunk, hogy most ellenünk fordult. Hamar kiszalad a szánkon egy nyitott sírnál, egy betegségben, egy sikertelenségben, hogy ellenünk az Isten, pedig csak figyelmeztetés a baj, a próba arra, hogy Ő igazságos Isten, hosszútűró, de egyszersmind irgalmas is. És mivel sem igazságát, sem irgalmasságát nem hajlandó feladni, ezért bár ellenünk kellene lennie, mégis Immánuellé tette egyszülött Fiát az Isten, ami azt jelenti: velünk az Isten!

Az Isten jelenlétének ténye volt az első karácsonyon a vigasztalás Józsefnek és Máriának az idegen helyen, a kétes indulásnál, az Egyiptomba menekülésnél. Ez a tény hajtóerővé vált Jézus számára is. Ez vitte előre az országszerte tanítót, gyógyítót, jót tevőt a keresztig, és ez az erő volt az, ami a halálban is vele volt, akkor is, amikor Ő már Így kiáltott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Még itt is Vele volt, és feltámasztva kihozta a Fiút a halálból.

Máté evangéliumának tetőpontja a feltámadott Krisztus „kiáltványa”, aki meghirdeti: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön..., és megígéri:

„Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”

Amit Krisztus születésénél reá vonatkozóan hallottunk, azt földi munkásságának végén, az evangélium utolsó szavaiban, mint vigasztalást halljuk tanítványai felé: veletek leszek...

Jézus tudja, hogy egyedül nem lesz egyszerű a dolguk. A sikeres munkálkodás, a bizonyságtevő élet csak Vele, Jézussal képzelhető el.

Karácsony ünnepén minket is, kései tanítványait ezzel vigasztal: veletek leszek minden napon. Aki ezt hiszi, és elfogadja Jézus társaságát élete útján, az át tudja menteni karácsonyát a hétköznapokba, mert minden külsőség, vendég eltűnhet, de a karácsony lényege: Jézus Krisztus jelenléte az életünkben, az megmarad. Aki nem küldi el magától ezt a társat, az nem marad egyedül akkor sem, amikor a messzire szakadt gyermekek, unokák lármája nem veri fel a ház nyomasztó csendjét; az tud több kedvességet adni, amikor az átlag férj vagy feleség találékonysága, karácsonyi kedvessége szürkeségre, közömbösségre vált át a társa iránt. Aki tudja, hogy Jézus Krisztus vele van, az nem lesz életunt öreg, amikor a karácsonyi ajándékok után újra elfelejtett öreg lesz. És azok, akikkel Jézus van, azok képessé válnak arra, hogy békességet szerezzenek azokban a munkahelyi, családi ellenségeskedésekben, amik háromnapos fegyverszünet után újra akarnak kezdődni.

Ha Jézus veled marad minden napon, akkor te is oda tudsz állni mások mellé, társ tudsz lenni. Ez a képesség az a karácsonyi ajándék, amit minden nap közöl velünk Jézus, és ez az az ajándék, amit mi továbbadhatunk másoknak. Ez nem kiemel az emberek közül, hanem betagol, közösséget munkál, hogy igaz legyen a „velünk az Isten” többes száma.

Egy név mind felett –

hogy nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké;

Ámen.



[1]ApCsel 4:12

[2]Mk 8:27

[3]Mt 16:16

[4]2Móz 3:12

[5]Józs 1:5

[6]Bír 6:16; 1Sám 3:19

[7]2Sám 7:8-9; 2Kir 18:7

[8]Jer 1:8.19

[9]Ézs 7:14