Lk

Lekció: Préd 3:1-8
Alapige: Lk 10:38-42

A Prédikátor könyvének talán az egyik legismertebb szakaszát olvastam fel lekcióként – amelyben azt igyekszik értésünkre adni Salamon – elvégezni a szívünkben a Szentlélek, hogy mindennek megvan a megszabott ideje. Bölcs az az ember, aki mindent a maga idejében végez el.

Nagyon sokszor nem azért kerülünk időzavarba, mert valóban kevés az idő, hanem azért, mert nem bánunk vele jól. Pál az időket egyenesen gonoszaknak nevezi, amikor arra tanítja az efézusiakat:

Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.

Lekció: Lk 7:36-50

Alapige: Fil 2:12-13

Letöltés, meghallgatás! 

A csütörtöki konfirmációi órán feldobtam a kérdést, hogy milyen ünnep közeledik? Eleinte csönd, majd elhangzik a válasz: halottak napja. Igen. Ez lett ünneppé. Meg a halloween. De nekünk reformátusoknak mégis csak valami más. A reformáció. Nem tudom, hogy volt-e valaki, aki már föltette a kérdést: miért is ünnepeljük a reformációt, ezt az egyháztörténeti fordulatot? Hiszen hol van ez a karácsonyhoz, a húsvéthoz vagy a pünkösdhöz képest, amelyben Istennek az üdvösségünkért elvégzett nagy tetteire emlékezünk és betelünk annak az erejével? Van-e köze egyáltalán a reformációnak az üdvösségünkhöz?

Lekció:Lk 18:18-27

Alapige:Lk 10:28-30

A keresztyén szépirodalmi kínálatban található egy regény, amelynek  címe: „Az Ő nyomdokain avagy Mit tenne Jézus?” Számomra nagyon érdekes regény. A langyos keresztyénség és az elkötelezett keresztyénség közötti különbséget mutatta meg egyetlen kérdésen keresztül: „Mit tenne Jézus?” A főhős az életének különböző helyzeteiben és fordulataiban ezen a kérdésen keresztül kereste a választ a lépéseire.

Lekció: Mt 9:9-13

Alapige: Lk 15:1-7

Letöltés, meghallgatás! 

 

 

Vannak bizonyos igeszakaszokkal kialakult érzéseink – ahogy mindig olvassuk azokat. Ez vagy abból fakad, ahogy először találkoztunk a történettel és akkor értelmeztük és akkor mindig ugyanúgy értelmezzük; akár úgy, hogy megszólító, megérintő magyarázatot hallottunk és úgy értelmeztük és azután mi is mindig ugyanazon az értelem nyomán olvassuk újra és újra az igéket. Azután történik valami az életünkben, ami valahogy más megvilágításba helyezi ugyanazt az igét. Nem változtatja meg az értelmét – hacsak eleve nem értelmeztük rosszul – hanem kitágítja és elmélyíti. Egy ilyen példázatot és történetet szeretnék megosztani veletek a Lukács evangéliumából. Lk 15:1-7

Lekció: Mt 24; 3-22

Alapige: Lk 18;8

 Letöltés, meghallgatás!

Emberi életünk kérdései két nagy kérdés köré csoportosulnak – a kezdet és a vég kérdései köré. Hogyan kezdődött minden és hogyan ér véget minden. Valóban van kezdet és van vég? És ha van kezdet, akkor az a nagy bumm, vagy az Isten „legyen” szava? És ha van vég, akkor az a nagy reccs, vagy Jézus „Bizony, hamar eljövök!” szava? És ha van kezdet, akkor mikor volt az, és ha van vég, mikor lesz az?

Egy másik idősebb testvér

Alapige: Lk 15:32 Lekció: Lk 15:1-10

 Letöltés, meghallgatás!

A múlt héten vasárnap befejeződött az Aliansz imahét, amelyen napról napra „A tékozló fiú”-ként ismert példázat nyomán értettük meg Isten üzeneteit a kegyelemről. Az üzenet azonban nem ért véget a múlt héten, előre jeleztem, hogy a példázatról ma még egyszer szeretnék szólni.

A múlt héten a következő dolgokat láttuk meg az idősebb testvér személyére összpontosítva.

1. Az egész példázat eredeti címzettjei elsősorban nem azok, akik elszakadva és az atyától távol élve tékozolják el életüket. Bár a példázat róluk is szól, azokról, akik ebből a távoli, elveszett, a bűn mélységének állapotából visszatalálnak az Atyai házba, de mégsem nekik. A példázat elsősorban azoknak szól, akik ott vannak az atyai házban, mindig az Atyával vannak, élvezik az atyai ház jólétét, benne vannak az atyai ház kegyelmi helyzetében és kiváltságában, de azt gondolják, hogy ez az ő érdemük, és amikor tékozló testvéreik meglelik Atyjuk visszafogadó és ölelő szeretetében a kegyelmet nemhogy örülni nem tudnak Atyjuk testvérük iránti rajongó és örvendező szeretetének, hanem távol akarnak maradni az üdvösség ünnepétől, nem akarnak együtt örülni és ünnepelni Atyjukkal és a házban levőkkel, hanem távol állva duzzognak és vádaskodnak. Azt is elmondtam, hogy a templomban jellemzően az idősebb testvérek ülnek. Nagyon nehéz ezt a példázatot jól érteni, ha egyébként idősebb testvérként mi a fiatalabb testvérrel akarunk azonosulni. Az totálisan félrevezet bennünket saját valós állapotunk meglátásától.

2. Az idősebb fiú duzzogó ellenállása mögött két nagyon komoly vád fogalmazódik meg az Atyával szemben: az apja jobban szereti a bűnösebb testvért, sőt őt szereti igazán és ezért az apja igazságtalan vele szemben.

3. Az apa erre a vádra válaszol, és válaszának első felében elmondja a fiának, hogy egyrészt szereti: „Fiam, mindig velem vagy”; másrészt azt is elmondja, hogy nem igazságtalan vele: „mindenem a tiéd”. De az apa válasza nem ér véget abban, hogy kemény szívű, duzzogó és vádaskodó fiát megerősíti abban, hogy a szeretete iránta töretlen, és az örökségét semmi sem veheti el. Visszatekintésül ennyit, ennél persze sokkal mélyebbre mentünk, ha valaki nem lehetett itt, vagy szeretné újra felidézni a honlapunkon megtalálja az igehirdetést a bal oldalon a „friss istentisztelet”cím alatt.

Az apa azonban ennél többet is elmond. Elmondja azt,hogy ebből az állapotából és helyzetéből fakadóan milyennek kellene lennie a szívének. Ezen csendesedjünk ma el, hogy tud-e ilyen lenni a szívünk, és ha kell kérjük Atyánk bocsánatát, hogy megújítson minket. Ma az apa idősebb fiának adott válaszának második felét nézzük meg. Lk 15:32

Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.

1. oldal / 3

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok