"Mindig velem vagy és mindenem a tiéd"

Mindig velem vagy és mindenem a tiéd

Alapige: Lk 15:31      Lekció: Lk 15:11-32

 Letöltés, meghallgatás!

Ezen a héten estéről estére annak a példázatnak az üzeneteit vettük át, amelyet úgy ismerünk, hogy a tékozló fiú példázata. Azt is tudjuk azonban, hogy ez a példázat nem egy tékozló fiúról szól, hanem két tékozló fiúról, és bizonyos értelemben sokkal még inkább egy tékozló apáról. Mindhárom szereplőről el lehet mondani, hogy tékozló, bár más-más értelemben.

A példázat a Biblia legismertebb szakaszainak egyike. Van benne egy fiú, akinek fullasztó volt az apai ház légköre és rendje. Nem azért, mert az a légkör olyan rossz volt, hanem azért, mert ő akart máshogy élni. Ezért kikérve örökrészét a lehető legmesszebb ment az apai háztól, hogy megvalósítsa az álmait; ezek az álmok csalókák voltak és súlyos tragédiába torkolltak. A tragédia mélypontján – amikor a fiúnak már nem maradt semmije, sem pénze, sem barátai, de még emberi méltósága sem, csak maradt egy emléke az apai házról – ez a fiú magába szállt és meglátta önnön magát saját sötétségeiben; ekkor úgy döntött, hogy bűnbánattal hazatér apjához és annyi kegyelmet kér, hogy lehessen egy szolga abban a házban, ahol korábban fiú volt. Álmában nem gondolta volna, hogy ismét fiú lehet a házban. Az apa azonban nagy örömmel fogadta vissza meghalt és elveszett fiát; azzal az örömmel, hogy a fiú halott volt, de újra él, elveszett, de újra meglett. Ez a visszafogadás pedig nagy örömmel és lakodalmas ünnepség keretében történt. Eddig szól a példázat első fele.

De a példázat nem ér itt véget. Van egy másik fiú is. Az idősebb, a fő örökös, aki otthon maradt az apai házban. Öccse hazaérkezésekor is dolgozott a mezőn. Csak munka után hazaérve tudta meg, hogy mi történt. Olyan keserű harag töltötte el a szívét, hogy be sem akart menni a házba. Apja azonban kiment hozzá és kérlelte őt, hogy csatlakozzon. De ez a kérlelés nem hatotta meg a szívét, sőt apjának szemére hányta azt, hogy ő soha semmi jót nem kapott az apjától, még egy gidácskát sem, hogy mulathasson a barátaival, bezzeg amikor a hóhányó hazaérkezett a hízott borjút vágta le és úgy ünnepel zenével és tánccal. Idáig vettük a héten a példázatot. És most hallgassuk meg az apát, amit ennek a fiúnak mond. Legalábbis az első felét, erre fogjuk ma helyezni a hangsúlyt. Lk 15:31

Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied.

1. Kiknek szól a példázat

Ahhoz, hogy ennek a mondatnak az igazi súlyát értsük, fontos kicsit visszatérnünk a példázat előttre és leszögeznünk azt, hogy kiknek mondta Jézus ezt a példázatot. Kik ennek a példázatnak az eredeti címzettjei.

Nézzük először magát a helyzetet.A fejezet elején a következőket olvassuk:

A vámszedők és a bűnösök mindnyájan igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: „Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük.”

Azt látjuk, hogy kétféle ember van Jézus körül. Egyrészt ott vannak a vámszedők és a bűnösök. Ezek a vámszedők és bűnösök is igyekeztek Jézushoz, hogy meghallgassák őt. Jézus pedig szívesen hirdette nekik is az Isten szeretetéről, igazságról, kegyelméről szóló szabadító jó hírt, az evangéliumot. Hogy van esélyük egy új életre, van esélyük az Istentől megáldott, tiszta életre, miután Isten megszabadította őket bűneikből.

És van egy másik hallgatói csoport. Ők is szívesen hallgatták volna Jézust. A farizeusok és az írástudók szívesen hallgatták az ige magyarázatát; és Jézus érthetően, tisztán, megalkuvás nélkül és szigorúan magyarázta az írásokat. A farizeusokkal nem az volt a gond – legalábbis nem minden esetben – hogy nem hallgatták szívesen Jézust. Sokkal inkább az, hogy magukat erre alkalmasnak és méltónak találták, míg a vámszedők és bűnösök jelenléte zavarta őket. Elrontották az áhítatot, elrontották az ige mélyebb értelme fölötti elmélyülést. És a bűnösöknek a zavaró jelenléte miatt zúgolódtak. Szinte látom, ahogy a bűnösök miatt nem mennek közelebb Jézushoz, csak nehogy hozzájuk kelljen érni a nagy tolongásban, és maguk is bepiszkolódjanak lelkileg. Úgy érzik, hogy Jézus közeléből ezek a bűnösök kitúrták őket, akik sokkal méltóbbak ahhoz, hogy ott legyenek Jézus közelében. És nem is értik, hogy Jézus ezt miért tűri és miért így csinálja. Jézus látja őket távolabb állni, és zúgolódni és ezt a példázatot nekik mondja el.

Ő erre ezt a példázatot mondta nekik:

És elmond három példázatot – a tékozló fiú példázatával zárva. Tehát kiknek mondja? A példázatot a farizeusoknak és az írástudóknak mondja. Ezt most nem a vámszedőknek és a bűnösöknek mondja. Ezt egyébként a példázat szövege is megerősíti, hiszen a példázat szövegében az apa egy szót sem szól fiatalabbik fiúnak. Figyeljünk csak:

A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.”

Az egész példázatban az apa egy szót sem szól a fiúhoz – itt is a szolgáknak beszél. Az idősebb fiút az apa megszólítja:

Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.”

Ha ezt megértjük, akkor fogjuk azt is érteni, hogy kik a megszólítottjai elsősorban ennek a példázatnak.

Jézus szerintem jól tudta, hogy kik fogják a legtöbben hallani ezt a példázatot, amikor az évszázadok és évezredek során ezen keresztül hirdetik az evangéliumot. A legtöbben azok fogják hallgatni, akik a templom padokban ülnek. Az a közösség, amelyik hétről hétre ott van a templomban.

Az a közösség, amelynek tagjai között sokan már gyerekkoruktól kezdve ismerik és hallják az evangéliumot.

Az a közösség, amelynek tagjai talán sosem kellett, hogy átéljék azt a fajta döbbenetes fordulatot, hogy a szó szoros értelemben a disznók vályújától, a bűn és gonoszság mélységeitől vegyen fordulatot az életük a kegyelem hazahívó szavára.

Az a közösség, amelynek tagjai már lehet, hogy már évek, sőt évtizedek óta átélték életük nagy fordulatát és élhetnek egy Istennel rendezett, egy vallásos rutin által berendezett (és ezt most nem is negatív értelemben mondom) életet, amelyben minden a helyén van; helyén van az istentisztelet, helyén a hit, helyén van az imádság. Ahol a legnagyobb probléma nem az, hogy mit is kezdjek az életem mélységeivel, hanem az, hogy bizonyos igét hogyan is értelmezzek helyesen – ha egyáltalán akarom.

Ez a példázat elsősorban nem a bűntanyák, nyomornegyedek lakóinak, nem a nyilvánosházak és utcasarkok lányainak, nem a csalóknak, neppereknek, üzéreknek, kábítószerfüggőknek, hajléktalanoknak és más az emberi nyomorúság mélységeiben élőknek szól. Félreértés ne essék – róluk is szól, és az Atya irántuk való elképesztő szeretetéről és irgalmáról is szól. De valamiért nem nekik szól.

Persze, ha az előbb említett helyeken szólaltatjuk meg az evangéliumot, akkor a kisebbik fiút kell az igehirdetés középpontjába helyezni. De itt a templomban valami mást kell meglátni.

Azt, hogy a templomban – ez akár tetszik, akár nem – nem kisebb fiúk ülnek rendszerint, hanem az idősebb testvérek. Egy olyan közösség tagjai, akik a történet szerint zúgolódnak, mert ők is hallgatnák Jézust, de a vámszedők és a bűnösök zavarják őket. És ha Jézus enged a zúgolódásuknak, elérik céljukat: nem lesznek vámszedők és bűnösök ott, nem fogják őket zavarni, akkor ők zavartalanul hallgathatják Jézus igemagyarázatát.

Vajon ha körbenézünk – nemcsak magunk körül, hanem általában az egyházi közösségekben, nem ez a képlet? Nem értük-e azt el, amire Jézus fel akarta hívni a figyelmet? Sikerült kiiktatni a zavaró tényezőket és tudunk áhítattal Jézus szavára figyelni.

Akkor bizony figyeljünk most Jézus szavára áhítattal – de hagyjuk azt is, hogy meglássuk: a templomban sokkal inkább azok ülnek itt és most is, akiknek a példázat is eredetileg szólt.

Ha olvassuk a példázatot nem szeretünk azonosulni az idősebb fiúval, hiszen olyan ellenszenves. Nem érti igazán apját és apja szívét. Szeretnénk azt hinni, hogy mi értjük. És valamilyen furcsa, torz módon elkezdünk szimpatizálni a kisebbik fiúval. Mindjárt megváltozik azonban a helyzet, amikor egy ilyen kisebb fiú mellénk ül a buszon. Pláne, ha egy nálunk bűnösebb és büdösebb mellénk ül a templomban. Vagy mindjárt megváltozik a képlet, amikor egy ilyen kisebbik fiúnak mások örülnek a gyülekezetben, bennünket pedig mintha észre sem vennének, pedig mennyi mindent köszönhet nekünk a gyülekezet. De mindenki arról a megtérőről beszél, az ő bizonyságtételének örül, minket meg háttérbe szorítanak.

2. A fiú vádja

Ez fogalmazódik meg az idősebb fiú vádjában.

Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút.

Pénteken az idősebb fiú lelkületéről volt már szó, de most két dologra szeretnék ezzel kapcsolatban rámutatni, ami pénteken nem hangzott el. Ez pedig benne van kimondatlanul a fiú vádjában. Erre a vádra válaszol az apa.

Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied.

Érdemes figyelni arra is, hogy itt van egy ellentétes kötőszó, ami jobban feltűnik, ha így fordítjuk:

De ő ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied.

Az apa a fiú vádjára válaszol. De mi is a vád, ami a kimondott szavak mögött van?

2.1. Őt jobban szereted mint engem

Az első vád az, hogy őt jobban szereted. Hiszen neki örülsz, amikor ő visszatér vele mulatsz, én pedig itt egész eddigi életemben hűségesen szolgáltam, de még ennél kevesebbre sem méltattál. Sőt! Őt szereted, engem meg nem szeretsz. Ha engem szeretnél, akkor mulathatnék a barátaimmal. De te vele mulatsz, míg én a mezőn szolgáltam. Amíg én itthon voltam veled, addig is csak őt vártad haza rám meg alig figyeltél.

Vajon nem ez a vád jelenik meg sokszor közöttünk? Nem ez fogalmazódik meg a farizeusok zúgolódásában is? Ha Jézus a vámszedőket és a bűnösöket szereti, akkor minket nem szeret. Ha Isten ilyenekre tékozolja a kegyelmét, akkor minket nem szerethet. Ha a másikat szeretik, akkor engem nem szeretnek. Ha az ő bizonyságtételének örülnek, akkor engem nem szeretnek. Amikor a másik iránt kifejezik a szeretetüket, akkor tőlem megvonják azt. Vannak, akik annyira ki akarják sajátítani maguknak a figyelmet mindig, hogy ha a másikra is hárul figyelem, sőt ahogy itt ebben a példázatban egy ponton több figyelem, akkor keserűn duzzognak, hogy ők már nem számítanak, őket nem szeretik. Azt hiszem ez is valami olyan, amit bűnként meg kellene vallani és le kellene tenni; amiből meg kell térni.

Mintha a szeretet így működne, hogy ha az egyiknek adják, akkor a másik nem kaphat. E világ fiai között lehet, hogy így működik, de Isten királyságában más a szeretet természete. De ezt nem érti az idősebb fiú és nem értik azok, akik irigylik a mások iránt megnyilvánuló szeretetet.

2.2. Igazságtalan vagy velem

És ebből fakad a másik vád is. Ha őt szereted, engem meg nem, akkor igazságtalan vagy velem. Mert milyen igazság ez. nekem egy kis gida sem, neki meg, aki eddig csak bánatot okozott neked, aki a vagyonodat és az egész életét elherdálta most, hirtelen teljes jogú fiúként, hízott borjút levágva fogadod vissza. Sem én nem érdemlem ezt, sem ő nem érdemli ezt. Ez nagyon igazságtalan. Igazságtalan vagy apám. Nekem kellene levágatnod a hízott borjút, aki mindig hűséges voltam hozzád, őt meg el kellene zavarni vissza oda, ahonnan jött. Ez lenne az igazságos.

3. A válasz: evangélium

És ezekre a vádakra válaszol az apa, amikor ezt mondja:

Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied.

Az első, amit meg kell látnunk: Jézus a farizeusoknak is evangéliumot, örömhírt hirdet. Nem kárhoztatja őket, hanem azt akarja, hogy meglássák: az atyának hozzájuk is van irgalma és kegyelmes szava. Nézzük ezt meg a fiú vádjainak fényében.

3.1. Szeretlek

Az első, amit elmond neki: fiam, szeretlek. Azt hiszem ebből, amit az apa így mond Fiam, te mindig velem vagy!” érezzük, hogy ez nem a „na te a nyakamon maradtál” lelkületéből szólal meg, hanem az, hogy te mindig itt vagy ahhoz, hogy szerethesselek, hogy érezd, szeretlek téged. Csakhogy ez a szeretet egészen más, mint amit ez a fiú gondol a szeretetről.

A farizeus és a vallásos ember azt gondolja, hogy természetes, ha a mennyei Atya szeret.Hiszen megtartom törvényeit és parancsolatait. Én jó vagyok, ezért szeret az Isten. Pontosan ezért kerül szembe az Atyával, amikor azt látja, hogy a hozzá visszatérő, feslett, az életét eltékozló és az Atya szeretetét korábban semmibe vevő fiát is szereti. Ő úgy gondolja, hogy Istennek a jókat kell szeretnie, a rosszakat pedig gyűlölnie. Ha pedig a rosszakat szereti, akkor én a jó, aki szolgálok neked, igenis nem szeretsz.

És itt valami mély ellentét húzódik meg a fiú és az apa között, ami a felszínre tör. Ez nem egy egyszerű összeszólalkozás, hanem egy a fiúban mélyen megbújó feszültségnek a kirobbanása. Mert alapjaiban kérdőjelezi meg ennek a fiúnak önnön jóságába vetett hitét.

Azt, hogy ki a jó és ki a rossz, azt nem tudjuk önmagában érteni, csak ha valami mással hasonlítjuk össze. Az idősebb fiú egy nagyon kényelmes összehasonlítást választott. Mondhatni úgyis, hogy nem túl sportszerű összehasonlítást. Ebben az összehasonlításban csak ő nyerhet. Az öccse rossz fiú, ő a jó fiú. Így van? Így van. Ha a két fiút összehasonlítjuk, vitathatatlan az idősebbik fiú jósága. Ne mondjuk az idősebbik fiúra, hogy rossz fiú. A szülők inkább ilyen gyermekre vágynak, aki megcsinálja a házi feladatát, segít a házimunkában, időben hazaérkezik az iskolából, jó helyen tanul tovább, rendes barátai vannak, sikeresen épít karriert, jól házasodik, szép unokákkal örvendezteti meg a szüleit és még sorolhatnám. Senki sem vágyik olyan gyerekre, aki soha nem ér haza időben, nem tanul rendesen, ehelyett a házibulik és a romkocsmák sztárja, aki elpazarolja a tehetségét, aki még a szüleit is meglopja, hogy piára vagy drogra költse, aki szemtelen és durva a szüleivel, valami drogtanyán köt ki, börtönbe kerül, nemi betegségeket szed össze. Tehát ne legyünk álszentek. Az idősebb fiú jó fiú – ha az öccsével hasonlítjuk össze.

De mi van, hanem vele hasonlítjuk össze? Hanem az apával? Akinek jósága felülmúlja a kisebbik gyerek rosszaságát, de felülmúlja idősebb fiának a jóságát is, és leleplezi jóságának valódi mozgatórugóit. Mert az apa jóságának fényében lelepleződik, hogy az a jóság nem is olyan jó. Az apa jóságának fényében valami egészen más derül ki erről a fiúról – az, hogy kérlelhetetlen, kemény szívű és haszonelvű. Akinél nincs lehetőség új esélyre és aki úgy gondolja, hogy jóságáért neki több jár, mint másnak. És ha az apa a rosszat is ugyanúgy szereti, mint őt, akkor nem érdemes jónak lenni. Ezért, amikor a kisebbik fiú hazatér neki meg kell bánnia minden rossz cselekedetét. De ilyen nincs a báty rovásán. Neki viszont ahhoz, hogy részt tudjon venni az örömünnepen, az üdvösség ünnepén meg kell bánnia jóságának mozgatórugóit.

Mi van, ha saját jóságunkat nem a másik rosszaságával hasonlítjuk, hanem Isten jóságával?

És itt szegez nekünk egy komoly kérdést a történet. Amikor szolgálunk, azt miért tesszük? Kétféleképpen tehetjük. Tehetjük szolgaságból és tehetjük fiúságból. És mennyire más a két lelkület. A történet nem azt mondja, hogy az apai házban nincs szolgálat és nem kell szolgálat. A hitbeli érettséghez hozzátartozik a szolgálat. A szolgálat nélküli keresztény még kiskorú csecsemő keresztyén. De a szolgálat lelkülete sem mindegy. Aki szolgaságból szolgál, jutalomért, elismerésért, dicséretért teszi; aki pedig fiúságból szolgál, az tudja, hogy már mindent megnyert az apa szeretetével.

És amikor az apa azt mondja, hogy „Fiam, te mindig velem vagy”akkor ezzel nem azt mondja neki, hogy azért szeretlek mert jó vagy, mert szolgálsz, mert mindig rendes voltál, hanem azért, szeretlek, mert a fiam vagy. Ugyanazért szeretlek, mint a másikat – mert a fiam vagy. És azzal, hogy vele ellentétben mindig itt vagy, velem vagy, mindig volt egy nagy előnyöd: minden nap szerethettelek. Minden nap együtt ülhettünk le a vacsorához. Minden nap elmondhattad, ha valami bánt, vagy valamit szerettél volna. Minden nap feltehetted a kérdéseidet és minden nap megoszthattad az örömeidet. És én minden nap örülhettem neked, és büszke lehettem rád. Nem sokkal jobb ez, mint a távolban a disznók vályújánál?

Jézus itt a farizeusnak, a vallásos és a jó embernek hihetetlenül nagy evangéliumot mond. A mennyei titeket is szeret. És az a szeretet több annál, hogy jók vagytok. Az evangéliumokból néha rossz következtetést vonunk le. Azt gondoljuk, hogy Jézus a bűnösöket és a vámszedőket szereti, a farizeusokat pedig nem szereti. Nem. Jézus a farizeusokat és az írástudókat is szereti. A zsinagógában levőket is szereti. A templomban ülőket is szereti, és örül, ha velük lehet. Örül nektek, hogy most itt vagytok és veletek ünnepelhet. El akarja mondani nektek, hogy nem a jóságotokért szeret titeket, hanem azért, mert fiak vagytok, akik az Atya jelenlétében ültök. Nem a teljesítményetekért szeret, hanem a fiúságotokért szeret. Nem a szolgálatotokért szeret, hanem mert mint gyermekek, fontosak vagytok a számára.

Élvezzétek annak az ajándékait, amit ez a mondat jelent: velem vagy. Velem vagy akkor, amikor kinyitod a Bibliádat. Velem vagy, amikor elmondod az imáidat, velem vagy, amikor szolgálsz. Velem vagy örömeidben és velem vagy nehézségeidben. Velem vagy a fájdalmaidban és sikereidben. Tudsz ennek örülni?

3.2. Nem vagyok veled igazságtalan

Amellett, hogy az apa fiának vádjával elmondja neki, hogy szereti, azt is elmondja, hogy nem igazságtalan vele. Fiam, ... mindenem a tiéd!”

A teljes örökséggel rendelkezel, ami azt is jelenti, hogy te mindig otthon lehetsz. Neked otthonod és biztonságod van nálam, amit senki nem vehet el tőled. Ezt eddig sem vesztetted el, ezután sem kell, hogy elveszítsd, hiszen ez az otthon mindig a tiéd marad. Azzal, hogy az öcséd megmenekült neked nem jut kevesebb a szeretetemből és nem jut kevesebb abból, ami már a tiéd. Éppen azért kérleli az apa a fiát, hogy jöjjön be az ünnepségre, mert nem akarja, hogy saját jóságának tudata szembefordítsa azzal az örökséggel, ami mindig is az övé volt és mindig is az övé maradhat.

Mert igaz: Isten országában mindenkinek saját öröksége van, amit az Atyától kaphatunk. Értsük meg ezt jól. Örökségünk nem lesz több, ha kevesebben vagyunk, és nem lesz kevesebb, ha többen vagyunk. Amikor valaki örökséget kap Isten országában, akkor mennyei Atyánk nem a többiek örökségéből veszi el azt. Azzal egyikőtök öröksége sem lesz kisebb, ha valaki megtér egy eltékozolt életből, sőt akkor sem, hogy ha a Krisztussal keresztre feszített latorhoz hasonlóan utolsó sóhajával fordul oda kegyelemért Krisztushoz. Sőt! Nem kevesebb, hanem több lesz az örökséged neked is.

Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied.

Mondja Atyád. Ez sokkal több, mint amit bárki bármikor elmondhat. Tudsz-e így velem örülni, elveszett öcséd megtalálásának, hiszen szeretetemet és örökségemet nem veheti el tőled senki és semmi?

Itt azonban nem ér véget az apa mondanivalója – de erről majd a jövő héten beszélünk.

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok