Egy másik idősebb testvér

Egy másik idősebb testvér

Alapige: Lk 15:32 Lekció: Lk 15:1-10

 Letöltés, meghallgatás!

A múlt héten vasárnap befejeződött az Aliansz imahét, amelyen napról napra „A tékozló fiú”-ként ismert példázat nyomán értettük meg Isten üzeneteit a kegyelemről. Az üzenet azonban nem ért véget a múlt héten, előre jeleztem, hogy a példázatról ma még egyszer szeretnék szólni.

A múlt héten a következő dolgokat láttuk meg az idősebb testvér személyére összpontosítva.

1. Az egész példázat eredeti címzettjei elsősorban nem azok, akik elszakadva és az atyától távol élve tékozolják el életüket. Bár a példázat róluk is szól, azokról, akik ebből a távoli, elveszett, a bűn mélységének állapotából visszatalálnak az Atyai házba, de mégsem nekik. A példázat elsősorban azoknak szól, akik ott vannak az atyai házban, mindig az Atyával vannak, élvezik az atyai ház jólétét, benne vannak az atyai ház kegyelmi helyzetében és kiváltságában, de azt gondolják, hogy ez az ő érdemük, és amikor tékozló testvéreik meglelik Atyjuk visszafogadó és ölelő szeretetében a kegyelmet nemhogy örülni nem tudnak Atyjuk testvérük iránti rajongó és örvendező szeretetének, hanem távol akarnak maradni az üdvösség ünnepétől, nem akarnak együtt örülni és ünnepelni Atyjukkal és a házban levőkkel, hanem távol állva duzzognak és vádaskodnak. Azt is elmondtam, hogy a templomban jellemzően az idősebb testvérek ülnek. Nagyon nehéz ezt a példázatot jól érteni, ha egyébként idősebb testvérként mi a fiatalabb testvérrel akarunk azonosulni. Az totálisan félrevezet bennünket saját valós állapotunk meglátásától.

2. Az idősebb fiú duzzogó ellenállása mögött két nagyon komoly vád fogalmazódik meg az Atyával szemben: az apja jobban szereti a bűnösebb testvért, sőt őt szereti igazán és ezért az apja igazságtalan vele szemben.

3. Az apa erre a vádra válaszol, és válaszának első felében elmondja a fiának, hogy egyrészt szereti: „Fiam, mindig velem vagy”; másrészt azt is elmondja, hogy nem igazságtalan vele: „mindenem a tiéd”. De az apa válasza nem ér véget abban, hogy kemény szívű, duzzogó és vádaskodó fiát megerősíti abban, hogy a szeretete iránta töretlen, és az örökségét semmi sem veheti el. Visszatekintésül ennyit, ennél persze sokkal mélyebbre mentünk, ha valaki nem lehetett itt, vagy szeretné újra felidézni a honlapunkon megtalálja az igehirdetést a bal oldalon a „friss istentisztelet”cím alatt.

Az apa azonban ennél többet is elmond. Elmondja azt,hogy ebből az állapotából és helyzetéből fakadóan milyennek kellene lennie a szívének. Ezen csendesedjünk ma el, hogy tud-e ilyen lenni a szívünk, és ha kell kérjük Atyánk bocsánatát, hogy megújítson minket. Ma az apa idősebb fiának adott válaszának második felét nézzük meg. Lk 15:32

Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.

1. Az apa szíve

Mivel szembesül a fiú az apának ebben a mondatában azok után, hogy előbb azzal szembesült, hogy az apja nagyon szereti őt és nem bánik vele igazságtalanul, hiszen apja öröksége korlátlanul a rendelkezésére áll.

Azzal szembesül, hogy nincs olyan szíve, mint az apjának. Így egy kicsit nézzünk bele mennyei Atyánk szívébe, legalább annyira, amennyire ez a példázat feltárja azt.

Amikor az apa azt mondja, hogy Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.”Akkor ebből elsősorban azt látjuk meg, hogy az apa szíve örül meghalt és feltámadt, elveszett és megtaláltatott fiának.

A példázat annyira képszerű, hogy hajlamosak vagyunk talán még ezt mondatot is jelképesnek tekinteni. Pedig amikor az apa távolból hazatérő fiáról beszél mint aki meghalt és újra él, aki elveszett és újra meglett, a mi állapotunkat nem is annyira jelképesen fejezi ki.

A Biblia szerint mindenki, aki távol van az Atyai háztól halott és elveszett– akár annyira távol van, mint a kisebbik fiú, akinek elveszettsége teljesen nyilvánvalóvá válik élvhajhász életmódjában és még látványosabbá a disznók vályújánál; de az is, aki csak annyira marad távol, mint az idősebbik fiú, pár méterre az ajtótól – de szívében és lelkében annyira távol az apai háztól, és a mennyei örömünneptől, akkor amikor apja örül annak a testvérnek, aki újra él és újra megvan, ott van az apai házban és élvezi teljesen érdemtelenül az apai ház gazdagságát, biztonságát. Az apa örül és ujjong, hogy visszaadhatja meghalt és újra élő, elveszett és újra meglett fiának fiúságát, fiúi méltóságát. És ugyanezt akarja adni idősebb fiának is. Mert végül is mondjuk ki – ennek az idősebb fiúnak az elveszettsége itt és most válik nyilvánvalóvá, akkor amikor az apja elmondja neki „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied.”De a szívében mégis keménység van, büszkeség van, irigység és ítélkezés van. Egyszer pontosan ezért mondja Jézus a farizeusoknak és az írástudóknak: „Bizony, mondom néktek: a vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában.”1

És az apa már azzal is elégedett lenne, ha idősebb elveszett fia úgy lenne újra meg, idősebb halott fia úgy élne újra, hogy örül és ujjong újra élő és újra megkerült testvérének.

Mielőtt mélyebbre mennénk – mert most mélyebbre fogunk menni – álljunk meg itt: mennyei Atyádnak, már az is elég lenne, ha duzzogás, irigység, ítélkezés helyett együtt tudnál örülni Atyáddal és újra élő, megkerült testvérednek. És ez azért van így, mert mennyei Atyád szíve ilyen és ő szeretne veled is örülni, és szeretné, ha vele tudnál örülni.

2. A másik idősebb testvér

De mégis Jézus valami többet akar megmutatni neked. Itt láttunk egy idősebb testvér, akinek másmilyennek kellene lennie, mint amilyen. Akinek vigadnia és örülnie kellene. De az Atya még ennél is többet akar és ez egy olyan igazság, amit Jézus nem mond ki nyíltan, mégis ha belenézünk a példázat mélységébe, szépen és világosan kirajzolódik a számunkra.

2.1. A három példázat az elveszettségről

Segít a megértésben, ha figyelünk arra, hogy Jézus itt három példázatot mond el egymás után. Az elveszett juh, az elveszett drahma és az elveszett fiú példázatát. (Tékozló fiú helyett jobb lenne elveszett fiút mondani, hiszen az apa is így mondja: elveszett a fiam és újra meglett.)

Három példázat, amelyek nagyon hasonlóak.

Az elsőben van egy elkóborolt juh. Jézus felteszi a kérdést a hallgatóinak – ugye emlékszünk, ők az írástudók és a farizeusok – hogy ki az, aki közülük nem megy el az egyetlen elveszett juha után? Ez nem a jó pásztor példázata, amelyben a jó pásztor utána meg az egyetlen elveszett juhnak, hanem a kérdés a hallgatóságnak szól:

Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja?2

A második példázatban van egy elgurult pénzérme, aminek a megtalálásáért az asszony, aki elveszítette az egész házat kitakarítja.

A harmadik példázatban pedig egy fiú veszik el.

A három példázat hasonlósága egyértelmű. Mindegyikben van valami ami elvész: egy bárány, egy pénzérme, egy fiú. És aki ezeket elvesztette, mindhárom esetben visszakapja őket.

De valahogy az elveszett fiú példázata mégis valamiben nagyon más. És nem abban hogy sokkal hosszabb, mint a másik kettő.

Az első két példázatban ugyanis valaki keresni kezd, nem nyugszik bele, hogy elvesztette a számára értékest, és addig nem nyugszik, amíg meg nem találja.

De a harmadik példázatban senki nem indul a fiú keresésére. Az első két példázatot hallva nem ezt várnánk?

És úgy tűnik, hogy az apa nem megy elveszett fia után, hogy megkeresse őt. Ezt még az igehirdetők is szeretik kiemelni: az apa nem megy elveszett fia után, hogy jusson csak el a disznók vályújáig, és majd ott a mélységben hátha magába száll. Szerintetek tényleg így gondolkozik mennyei Atyánk?

Nos, azt gondolom, hogy jobb, ha ezt a történetet egy másik oldaláról szemléljük, mert erről az oldalról rossz helyre tesszük a hangsúlyt. Többről szól ez a történet, mint arról, hogy az apa nap mint háza verandáján szomorúan szemléli, hátha meglátja a távolban elveszett kisebbik fiát.

De, ha az apa nem indul el, akkor tegyük el a kérdést: kinek kellett volna volna megkeresnie a fiút? ... Eszünkbe jut-e az a másik bibliai történet két testvérről, amit Jézus jól ismert? ... Amikor Isten megkérdezi az idősebb testvért arról: „Hol van a testvéred?” A szituáció más, de a kérdés ugyanaz. Mi volt a válasz? „Nem tudom, hát őrzője vagyok én a testvéremnek?”? Pedig igen. Isten nemcsak azért kérdezte Káint – nem tudom, hogy ráismertünk-e Káin és Ábel történetére – mert Isten tudta, hogy mit tett Káin Ábellal, hanem azért is, mert érzékeltetni akarta: igen, ő felelős a testvéréért, bizony őrzője ő a testvérének.

A vietnámi háború idején egy fiatal amerikai katona bevetés közben eltűnt. A család semmilyen hivatalos csatornán nem kapott róla információt, ezért a bátyja elrepült Vietnámba, és az életét kockáztatva bejárta a dzsungelt és a harctereket az öccse után kutatva. A hatalmas veszély ellenére sem sérült meg, mert mindkét oldalon hallottak róla, és tisztelték az ügyet, amiért jött. Sokan csak így nevezték: „a testvér”.

Talán kezdjük már kapiskálni azt, hogy mit is akart mondani Jézus. Jézus nem azt akarja érzékeltetni, hogy az apa azért nem ment a fia után, hogy a disznók vályújáig jusson, majd ott magába szálljon és hazatérjen. Ebben a példázatban is kellene lennie valakinek, aki utána megy az elveszettnek. Ahogy valaki utána megy elveszett bárányának, ahogy valaki utána megy az elveszett pénzérméjének, itt is kellene lennie valakinek, aki utána megy az elveszett testvérének. Tegyük félre nyugodtan a példázatból ezt a gondolatot, hogy az apa nem ment utána a fiának. És hogy miért mondom ezt? Mert ebben a példázatban van egy másik idősebb testvér is.

2.2. Az igazi idősebb testvér

Ott van ez az idősebb testvér a példázatban, csak nem mint szereplő, hanem mint mesélő. Ez a másik idősebb testvér meséli el a példázatot a többi idősebb testvérnek, - nektek, nekünk, hogy lássuk mit kellett volna tennünk, vagy mit kellene tennünk.

Nemcsak örülni és vigadni az életre jutott és újra meglett testvérnek, hanem nekünk magunknak kellene utána menni az elveszett kisebb fiaknak, hogy bekerüljenek Isten családjába.

Annak az idősebb testvérnek, akinek ez a másik idősebb testvér meséli a példázatot valójában ezt kellett volna mondania az apjának: „Apám, az öcsém hülyeséget csinált és összeomlott az élete. De megkeresem és hazahozom. És ha elköltötte az örökségét – amit feltételezek, akkor majd a saját költségemen hozom vissza a családba.

Mert az apa így keresi elveszett fiait – az idősebb testvéreket küldi utánuk, akik sokszor ahelyett, hogy valóban elmennének, inkább duzzogni kezdenek az apára és irigykedni a hazatért testvérekre, hogy őket ünneplik, őket szeretettel veszi körbe az apai ház; ahelyett, hogy meglátnák – ők már régen ebben a szeretetben vannak és ennek a szeretetnek az erejével saját maguknak kellene elveszett testvéreik után menni. Testvéreim! Nagyon kényelmes ez az álláspont, hogy az apa nem megy az elveszett fiú után – de ez nem igaz. Az apa az idősebb testvéreken keresi elveszett kisebb fiait.

Mert Jézus – a példázat elmesélője – az az igazi idősebb testvér, aki azért született a földre, hogy „megkeresse és megtartsa az elveszettet.”3

Ő valóban az az idősebb testvér, aki utána megy fiatalabb testvéreinek. Neki mindannyian fiatalabb testvérek vagyunk. Ő odaállt a mennyei Atya elé, elmegyek értük és hazahozom őket. És ezt a saját költségén tette meg.

Pál apostol filippiekhez írott levelében így foglalja össze:

mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, 7hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; 8megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.4

Ez a himnusz elmondja azt, hogy van igazi idősebb testvérünk. Gondold el kire van szükséged! Olyan testvérre vágyunk, aki nem csupán a szomszédos országba jön el utánunk, hanem eget-földet bejár értünk. Aki nemcsak egy bizonyos összeget fizet ki értünk, hanem az életét is odaadja, hogy visszavigyen minket Isten családjába – mert olyan nagy a tartozásunk. Akár idősebb, akár fiatalabb testvérként, de vétkeztünk az apa ellen.

A megbocsátásnak mindig van ára, de azt nem az fizeti, akinek megbocsátanak. De valakinek fizetnie kell. Csak a nagyobbik testvér segítségével tud visszatérni a fiatalabb a családba. A mi igazi bátyánk megfizette a tartozásunkat helyettünk a kereszten.

Ott Jézusról leszedték a köntöst, hogy mi meg nem érdemelt méltóságba öltözhessünk. Jézus a kereszten számkivetett lett, hogy mi kegyelemből, ingyen Isten családjába visszatérhessünk. Ő az ítélet keserű poharát itta ki, hogy mi az Atya öröméből ihassunk. Csak ha fizet értünk a mi valódi idősebb testvérünk, akkor léphetünk be mennyei Apánk örömünnepére.

Ezért végül ez a történet az kérdezi tőlünk és ugyanakkor mutatja meg, hogy hogyan válthat át a szívünk félelemből, haragból, irigységből örömbe és hálába? Így: ha megérint bennünket annak a belátása, hogy milyen sokba került megtalálni és hazavinni minket.

Szeretném azzal befejezni, amit az apa végül idősebb fiának mondott:

Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.

Ott állnak kint az ajtó előtt. Az apa és idősebb fia. Bent öröm, az üdvösség öröme. Kint harag, irigység és gyűlölet. Az apa kimegy keserű szívű fia elé, és hívja ebbe az örömbe. Elfogadod-e ezt a meghívást, hogy együtt örülj – az apával, aki örül meghalt és feltámadt, elveszett és újra meglett fiainak. Vagy visszautasítod az apát és magadra maradsz keserű szíveddel. A történetet nem Jézus fejezi be – azt csak te fejezheted be. Ámen.

1Mt 21:31

2Lk 15:4

3Lk 19:10

4Fil 2:6-8

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok