Nyomtatás

Isten nem hagy cserben

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Lekció:Lk 18:18-27

Alapige:Lk 10:28-30

A keresztyén szépirodalmi kínálatban található egy regény, amelynek  címe: „Az Ő nyomdokain avagy Mit tenne Jézus?” Számomra nagyon érdekes regény. A langyos keresztyénség és az elkötelezett keresztyénség közötti különbséget mutatta meg egyetlen kérdésen keresztül: „Mit tenne Jézus?” A főhős az életének különböző helyzeteiben és fordulataiban ezen a kérdésen keresztül kereste a választ a lépéseire.

Jézus elhívása az ő követésére egyben egy elkötelezettségre hívás is. Jézust nem lehet követni elköteleződés nélkül. Erre világít rá a gazdag ifjú története is, aki az elköteleződés nélküli langyos vallásosság egyik újszövetségi főalakja. Egy megbecsült, kiemelten vallásos ember, de amikor döntenie kellett Jézus és a saját élete között, akkor ő a saját életét választotta.

Gyülekezetünk 71 éves. És ez az évforduló, ez az ünnep tegyen bennünket a hálával együtt csendessé Isten előtt – mennyire vagyunk elkötelezettek Jézus követésében? Keressük erre együtt a választ Isten előtt.

Alapigénket a református bibliaolvasó kalauz napi igéjéből olvasom: a Lk 18:28-30

28Ekkor így szólt Péter: „Íme, mi elhagytuk mindenünket, és követtünk téged.” 29Ő pedig ezt mondta nekik: "Bizony, mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, 30hogy ne kapná vissza sokszorosát már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet.”

1. Péter gondolkodásmódja

Miután tehát a gazdag ifjú elment Jézustól, és Jézus az Isten országába való bemenetel lehetetlenségéről beszélt, Péter rögtön reagált erre.

Hogy is mondta Jézus? Az Isten országába bemenni

„az lehetetlen az embereknek lehetetlen, Istennek azonban lehetséges.”

Ha ez így van, akkor vajon, amit ők tettek az is fölösleges volt?

Péter azt mondja:

„Íme, mi elhagytuk mindenünket, és követtünk téged.”

A gondolat befejezetlenül maradt, mintha ott lebegne mögötte a kérdés – amit Máté le is jegyzett: „…mi lesz hát a jutalmunk?”[1]

Ha egybevetjük egymással a bibliai szakaszokat, akkor azt láthatjuk, hogy Péter nagyon megdöbbent: Mi mindent elhagytunk. Mi ott hagytuk a házainkat, a családjainkat, lemondtunk a teljes egzisztenciánkról, megélhetésünk melletted teljesen bizonytalanná vált, hiszen ott hajtjuk le a fejünket, ahol te – és ha nincs hol, nekünk sincs hol, azt esszük, amit te – és ha nincs mit, akkor nekünk sincs mit. Azt gondoltuk, hogy egy ilyen áldozat elég ahhoz, hogy nagy jutalmunk legyen. Most pedig azt mondod lehetetlen? Még így is lehetetlen? Csak az Istennek lehetséges, akkor pedig nemcsak ránk vár jutalom, hanem másokra is? De akkor mire való, hogy mi ennyire megtagadtuk magunkat? Mire való, hogy ennyire elköteleztük magunkat melletted? Csak lesz valami jutalom? A testi gondolkodású ember újra és újra ehhez a kérdéshez jut vissza.

Péter még nem szabad az egyik legáltalánosabb evilági alapelvtől: „do ut des”, „adok, hogy adj”. Bár manapság azt mondhatjuk, hogy már ez is egy emelkedettebb erkölcsi gondolkodásra vall, mert világunk inkább az „adj, azután majd adok én is”, vagy az „adj, talán én is adok majd” elvek szerint rendeződik egyre inkább. De még az „adok, hogy adj” alapelve is e világ gondolkodására épül.

Mennyien akarják ilyen alapelvek mentén felépíteni az Istennel való kapcsolatukat. Sokan még úgy is, hogy előbb Isten húzzon ki a gödörből, előbb Isten segítsen a bajomban, majd azután talán én is néha meghallgatom, amit mond. De úgy is: megteszem a vallásos kötelezettségeket, ezután Isten biztosítsa a békés, nyugodt életemet és jólétemet, hagyja jóvá az útjaimat, teljesítse kívánságaimat.

Péter így gondolkodott: mi mindent otthagytunk Jézus követéséért, ennek biztos meglesz a maga jutalma, ha nem is itt a földön, de legalább a mennyei dicsőség formájában. És kénytelen volt szembesülni azzal, hogy még egy ilyen hatalmas odaszánás is lehetetlenné teszi az üdvösség kiérdemlését. Nem azért kell ezeket otthagyni, hogy valami mást érdemeljünk, hanem azért, hogy szabadok legyünk tőlük az Istennel való kapcsolatra. Arra, hogy ami embereknél lehetetlen, az Istennél lehetségessé váljon: az örök élet ajándéka szabadon átvehető lehessen.

Nehogy azt gondoljuk, hogy amikor lemondunk az életünkről, akkor mi Istennek adtunk valamit, amiért ő cserébe majd ad valamit, amit szeretnénk. Amikor mi lemondtunk az életünkről, akkor nem valami értékeset tettünk le, hanem azt, ami akadályozott minket abban, hogy Krisztus élhesse bennünk az életét. Ez nagyon fontos különbség. Nem a jutalomért, hanem magáért Krisztusért történik mindez. Különösen akkor, ha majd megnézzük, hogy mit is helyez kilátásba Jézus azok számára, akik szabadokká válnak földi kötődéseiktől.

Valaki persze mondhatná, hogy a tanítványoknak könnyű volt lemondani, nekik nem volt olyan nagy vagyonuk, mint a gazdag ifjúnak. Ezzel szemben két okot is fel lehet hozni, hogy nem igaz. Máté, mint vámszedő valószínűleg nem volt szegény, sőt biztos, hogy vagyonos ember volt. Mindeközben pedig nyugodtan gondolhatunk Zákeusra is, aki ugyan nem lett Jézus tizenkét apostolának egyike, de hogy Jézus közelében szabaddá vált vagyonának röghöz kötöző erejétől, az világosan látszik.[2]

A másik ok: vajon miért gondoljuk azt, hogy a nagyobb vagyonról nehezebb lemondani, mint a kisebbről. Biztos, hogy így van ez? Vajon könnyebb volt Péternek lemondania a halászhálójáról, hajójáról, házikójáról, családjáról? Az élet nem ezt mutatja. Azok is, akik nem vagyonosak, foggal körömmel ragaszkodnak a maguk élethez, ahhoz, amijük van. Ugyanúgy nem szabadok a tulajdonuktól, mint a gazdagabbak. A testi gondolkodás az, amelyik ennyire mennyiségi szemléletű. Arról persze könnyű lemondani, ami nincs – de ami van, arról piszok nehéz. A Jézusért való lemondás nehézsége nem a vagyon nagyságában rejtőzik, hanem abban, hogy valaki vágyik-e lelki dolgokra vagy sem. Valaki vágyakozik-e Isten után vagy sem. Tehát nem attól függ a lemondás, hogy mi van a zsebében, hanem attól, hogy mi van a szívében.

2. Jutalom helyett következmény

Jézus felel Péter kérdésére. Nem jutalomról beszél, hanem következményről. Mert Jézus követésének és az evangéliumhoz való hűségnek elsősorban nem jutalma van, hanem következménye. Mi a jutalom és a következmény közötti különbség? A jutalmat kevés kiemelt kapja meg, a következmény mindenkit érint. Jézus is azt mondja:

„Bizony, mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapná vissza sokszorosát már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet.”

A jutalom olyan dolog, amiből ki lehet maradni; a következmény olyan, amiből nem lehet kimaradni.

Nagy állami ünnepek alkalmával a köztársasági elnök kitüntetéseket szokott osztogatni olyanoknak, akiket felterjesztenek. Művészeknek, tudósoknak, közéleti személyiségeknek. Olyanoknak, akikről másvalaki azt gondolta, hogy őket érdemes kitüntetni, mert hozzátettek valamit a társadalom gyarapodásához. De azt is tudjuk, hogy nemcsak ők voltak hűségesek a maguk szakterületén, nemcsak ők végeztek jó munkát, hanem nagyon sokan mások is rajtuk kívül. De ők vagy máskor kapnak ilyen kitüntetéseket, vagy a legtöbben egyáltalán nem kapnak. A legszorgalmasabb és legbecsületesebb szemétszállító munkás sem kap állami kitüntetést – én ilyet legalábbis még nem hallottam. Pedig, hogy mennyire fontos a munkájuk rögtön kiderül akkor, ha egy darabig nem viszik el a szemetet.

A világ egyeseket jutalmaz, másokat nem.Van, akiket észrevesz, de még többeket nem. Isten azonban nem ilyen. Ő mindannyiunkat lát. De nemcsak a cselekedeteinket látja, hanem a szívünket is. Sőt azt nézi, ami a szívünkben van. Ott van-e a szívedben Úrként Jézus Krisztus?

Tehát mi a következménye annak, ha valaki Jézusé lesz? Ha valaki teljesen odaadja magát neki. Először is az, hogy a hozzá való kötődés bizony elszakíthat régi kötődéseket. A Szentírás arról is beszél, hogy akár még családi kötődéseket is elszakíthat az evangélium, bár Jézusnak ez nem célja. Jézusnak nem célja az, hogy életeket kiszakítson a családból; fokozottan érvényes ez a családfenntartókra, akiknek gondot kell viselniük a rájuk bízottakra, hitre jutva sokkal inkább, mint azelőtt. De Jézus beszél ezekről a kötődésekről is, amelyek tartozhatnak úgy a régi élethez, hogy meg kell szakadniuk.

De azt már jelentheti, hogy a családban Krisztus uralmát tesszük az első helyre. Néha csodálkozva látom, hogy vannak emberek, akik őszintén elkötelezettek a saját életüket tekintve nézve, de mintha gyermekeik életében már nem tartanák olyan fontosnak – mintha saját maguk megtagadott világi vágyait rejtetten szeretnék megélni a gyermekeikben.

Na de mi a következmény? Röviden összefoglalva azt mondhatjuk: aki az életét teljesen és radikálisan Isten kezébe tette le, azt Isten nem fogja cserbenhagyni. Aki lemond a családról – akár úgy, hogy nem alapít családot – Krisztusért, annak is lesz családja; aki lemond a fedélről a feje felett, annak is lesz fedele.

Valahogy úgy, ahogy John Wesley az evangélizációért lemondott arról, hogy saját parókiája legyen. Később pedig az írta: „parókiám az egész világ.” Az a kérdés: mennyire tudod kiszolgáltatni magadat Krisztusnak? Mert minél inkább ki tudod szolgáltatni magadat neki, annál inkább megtapasztalod az ő gondviselését.

3. Márk „kiegészítése”

Jézus azonban mond még mást is, amit Lukács (és Máté) nem, de Márk leír, és ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Jézus hozzáteszi

ne kapná vissza a sokszorosát … üldöztetésekkel együtt

Meglepő fordulat. Ez egészen világosan rávilágít a következmény természetére. Minél több a nehézség, annál inkább meg fogjuk tapasztalni azt, hogy az elkötelezett keresztyének egymás testvérei, akik szeretettel fogadják be egymást, ha ez szükségessé válik. És mindennek a végén a mennyei otthon békéje és ajándéka vár.

Ahogy ezen az Igén elcsendesedtem döbbentem rá arra, hogy itt Jézus ugyan egy csodálatos ígéretet ad az ő követőinek, az egyháznak, de az utolsó mondatból az is kiderül, hogy legalább olyan komoly figyelmeztetés is: legyél te az a különb testvér, különb anya, különb gyermek, amiről itt az Ige beszél. Legyél te is az, akin keresztül meg lehet tapasztalni az elkötelezettség áldását.

Nagyon komoly figyelmeztetés minden elbizakodottsággal szemben. Ebben az összefüggésben arra figyelmeztet, hogy ne dőljünk be a látszatnak. Magunkkal kapcsolatban sem. Mert nagy a kísértése annak, hogy azt gondoljuk a kegyes, vagy az egyházi aktivitás bevisz minket a mennybe. Testvéreim! Óvakodjunk attól, hogy így építsük fel az életünket. A kegyes és egyházi aktivitás is lehet hamis indulatból, amely nem a mennybe, hanem a kárhozatba visz. Egyedül és kizárólag életünk Krisztusnak való odaadása visz be bennünket a mennybe.

Ha pedig életedet Krisztusnak adod, bizonyos lehetsz abban, hogy ő nem hagy cserben sem itt e földön, sem odaát.Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk, szeretnék magasztalni téged azért, hogy te előbb hagytál el mindent értünk. Te előbb mondtál le mennyei dicsőségedről és vállaltad a dicstelen alakot azért, hogy megtalálj és Istenhez vezess minket. Köszönjük, hogy példáddal, és áldozatod megtisztító erejével is meg akarsz tisztítani bennünket ettől a világtól, ennek a világnak az alapelveitől, hogy a te mennyei alapelveidre épüljön fel a mi örök életünk. Köszönjük, hogy érdemtelen életünket megváltva tettél minket alkalmassá a mennyei életre. Megvalljuk neked, hogy nagyon nehéz lemondani a saját életünkről, hogy az egészen a tiéd legyen. Szentlélek Úristen téged hívünk segítségül, hogy világosságod és erőd tegyen erre minket képessé. Köszönjük, hogy nem hagyod cserben a hozzád fordulót.

Ámen.

Imádkozzunk!

Irgalmas Isten! Köszönjük neked, hogy minket új szövetség részeseivé s az új Jeruzsálem dicsőségébe hívtál el. Segíts minket s add, hogy elnyerve bűneink bocsánatát és megtisztulva bűneinktől Fiad vérében, mindig meghalljuk a te beszédedet és hűségesen engedelmeskedjünk neki.

Adj nekünk igazik felülről való bölcsességet. Őrizz meg minket irigységtől és civakodástól; add, hogy a békességen munkálkodjunk és mint a te engedelmes gyermekeid mindig szelíden és csendességben éljünk.

Köszönjük neked, Úr Jézus Krisztus, hogy nem azért jöttél a világra, hogy neked szolgáljanak, hanem, hogy te szolgálj és adjad a te életedet váltságul sokakért. Segíts minket, hogy szüntelenül emlékezzünk a te tanításodra, hogy aki szereti az ő életét, elveszti azt. Légy segítségül nekünk és add, hogy kövessünk téged szenvedéseidben és halálodban, hogy veled együtt élhessünk is dicsőségben. Vésd szívünkbe egyre mélyebben Igédet, hogy hűségesen küzdjünk az élet útján és elnyerjük végre az igazság hervadhatatlan koszorúját. Ámen.



[1]Mt 19:27

[2]vö. Lk 19,1-10