Nyomtatás

Ne a veszendőt keresd Jézusban!

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Lekció: Ézs 53

Alapige: Jn 6;22-27

 Letöltés, meghallgatás!

A görög regék Sziszüphoszt, Korinthus királyát úgy tartják nyilván, mint egy nagyon gonosz és véresen kegyetlen királyt, aki állandóan arra kereste az alkalmat, hogy ártson az idegeneknek és orvul meggyilkolhass őket. Végül Athén királya Thészeusz bosszulta meg rajta az ártatlanul kioltott életeket, de – így a görög rege – Sziszüphosz halála után az Alvilág legsötétebb mélységébe, a Tartaroszba került, hogy ott időtlen időkig egy kősziklát gördítsen a hegytetőre, de hiába verejtékezik, a kőszikla mindig visszagördül a lejtőn. Innen ered az értelmetlen és hiábavaló munkára és dolgokra alkalmazott jelző: sziszifuszi.

Ez a görög legenda nagyon jól illusztrálja az emberek többségének az életét. Sziszifuszi életek. A Szentírás kétféle embert különböztet meg alapvetően a földön élők közül – a halottakat, akik a halálnak, az ördögnek és a sötétségnek a fiai – bár ezzel abszolút nincsenek tisztában; és az élőket, akik meghallották Jézusnak az Isten Fiának a hangját és szavára kimenekültek az életre és a világosságra – ők viszont tudják, hogy Krisztus nélkül halottak voltak, de Isten feltámasztotta őket.

A halottak azok, akik ebben a világban teljesen hiába – sziszifuszi módon – élnek. Verejtékeznek, küzdenek – sokszor nagyon tisztességesen és becsületesen élnek – és mégis hiába, amikor csak hiábavaló életük gyümölcsét aratják majd le akkor, amikor az igaz bíró ítél ama napon. És éppen ezért az életük nem más, mint hiábavaló boldogságkeresés.

A napi bibliaolvasásunkban a Máté evangéliumában kétszer is találkoztunk a csodálatos kenyérszaporítás történetével. János azonban megmutatja a kenyérszaporításnak az utóéletét is. És az látszik, hogy Jézus nemcsak enni adott az éhes embereknek, hanem ugyanakkor tanította őket az örök értékekre is, amit ezzel a címmel foglalhatunk össze: Ne a veszendőt keresd Jézusban. Alapigénk a Jn 6:22-27

22Másnap a tenger túlsó partján maradt sokaság megállapította, hogy ott nem volt más hajó, csak egy, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival együtt abba a hajóba, hanem csupán a tanítványai mentek el. 23Ellenben Tibériásból jöttek hajók, annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután hálát adott az Úr. 24Amikor tehát látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a hajókba, elmentek Kapernaumba, és keresték Jézust. 25Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” Jézus ezt válaszolta nekik: „Bizony, bizony, mondom néktek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. 27Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten.”

Történetünkben a sokaság Jézust kereste. Milyen sokaság ez, kik keresték Jézust? Azok az emberek, akik jóllaktak az öt kenyérből és a két halból, amelyet Jézus megáldott, megszaporított és nekik adott.

Hatalmas csoda volt, királlyá is akarták tenni Jézust, de nem hagyta, hanem teljesen egyedül visszavonult a hegyre. Nem nyugodott bele azonban a sokaság ebbe a sikertelen koronázási kísérletbe, hanem tovább kereste Jézust. Azt is sikerült megállapítani, hogy Jézust hiába keresik tanítványai körében, mert nem utazott velük. Tovább tart a nyomozás, míg végül Kapernaumba rátalálnak Jézusra és szinte számonkérően meg is kérdezik tőle „Mester, mikor jöttél ide?” Jézus nem is válaszol erre a kérdésre, bármennyire is szeretné a nép kontroll alatt tudni megválasztásra szánt királyát; az élő Istent, Isten Fiát nem lehet emberi ellenőrzésre és számadási kötelezettségre vonni.

                Az ember sokféle módon keresi a boldogságát ebben a világban. Egy esetben mondhatjuk azonban azt, hogy ez a keresés nem lesz hiábavalóvá. Ha Jézust keressük, és őt találjuk meg, majd őt követjük. És mai böjtfő vasárnapunkon ezzel szólít meg bennünket Isten. Hogy a boldogságunkat ne a veszendő dolgokban, a veszendő eledelben keressük, hanem az örök életre megmaradóban.

Tehát Jézust kell keresnünk ebben a világban. Ez a sokaság őt kereste – ezt érdemes figyelembe venni. Volt egy Jézus-tapasztalásuk, ami azt jelentette a számunkra, hogy ahol Jézus van, ott nekik is több van. És kellett nekik a több. Kellett az a több, amit Jézustól kaptak. Ezért keresték Jézust, ezért vállalták Genezáreti-tavon az átkelést. Ezért hagyták el otthonaikat és megszokott környezetüket.

Igen, Jézust kell keresni, akár megszokott környezetünkön túl is. Valahogy mindig ez következik be akkor, amikor eljövünk ide, az Isten népének közösségi alkalmaira. Kilépünk a teljesen privát saját világunkból és abba környezetbe lépünk, ahol Jézus a közösség számára van jelen. Szegény az az élet, amelynek mindennapjaiban nincs ott Jézus, de a leggazdagabb az az élet, amelyik a Jézus által adott közösségben is tapasztalja Jézus jelenlétét. Aki otthon maradt – egyszer átélte Jézus csodáját –, de utána már nem találkozott Jézussal. A személyes életben Jézus akkor van jelen – és ez a Biblia látása, – ha az a közösségi keresztyén, a Krisztus földi testéből veszi az impulzusait.

Azoknak szól most ez az Ige, akik már láttak a sokasághoz hasonlóan jeleket Jézustól, akik már csodákat éltek át Jézus jelenlétében, akik már átélték azt, hogy Jézus megszólított őket.

Történetünkben az emberek nem egy idegen Jézust kerestek. Egy olyan Jézust, akit hallottak tanítani. Aki az Atya szeretetének evangéliumát, a szegényeknek szóló evangéliumot hirdette, hogy nyitva áll az Isten Országa a bűnösöknek, akik akarják, hogy gyógyuljon az életük. Jézusnak nagyon kevés beszéde és prédikációja van lejegyezve. De egész biztos az, hogy a legfontosabbat mindenki hallotta tőle, és mindenki ugyanúgy hallotta tőle, mert ő nem unta meg az örömhír hirdetését. Azt, hogy kik a boldogok, azt, hogy Isten hogyan gondolkodik a törvény felől, azt, hogy ő az Isten szeretetét hozta el a világba, azt, hogy hogyan lehet nem halott, hanem élő módon vallásos életet, hitvallásos életet élni. Ez a tömeg hallotta Jézust tanítani, tehát már ismerték. De látták a csodajelet is, amelyet tett: megszaporított isteni erejével öt kenyeret és két halat. Tehát a hallott, valamint jeleiben és csodáiban látott Jézust keresték. Jó irányba mozdultak, sőt valóban áldoztak azért, hogy megtalálják őt.

Te is láttál már jeleket tőle. Lehet, hogy nem vetted észre, de biztos, hogy láttál. Jézus jelenléte sohasem nyomtalan. A vak nem veszi észre, de a hívő szív észreveszi. Láttál megújult életeket. Isten legnagyobb csodája az, hogy életeket újít meg. Jézus különleges gyógyítása, amikor a lelkiismeretet gyógyítja meg. Lehet, hogy zavart? Lehet, hogy azt mondtad Isten élet-újító csodájára, hogy „az az ember mit keres itt, amikor ilyen meg olyan volt.”

Hadd ajánljam figyelmedbe a farizeusok zúgolódását:

„A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: „Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük.”(Lk 15,2)

Azok zúgolódnak, mert zavarja őket Isten újjáteremtő munkája, őket a nagy vallásosokat; Jézus azonban azt mondja nekik, miután elmondta a tékozló fiú példázatát, a példázatbeli atya szájába adva a szavakat, így mutatva meg, hogy mit gondol Isten:

„Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.”(Lk 15,32)

Láttad és hallottad már annyi más ember bizonyságtételét is, és a legfontosabb csodákat is láttad: ahogy Jézus Krisztus munkálkodik gyarló életedben. Remélem mindezek téged arra ösztönöznek, amire a sokaságot is: mindig közelebb és közelebb kerülj Jézushoz azzal, hogy keresed az Ő akaratát.

                Jézus azonban a rátaláló sokaság számára világossá teszi azt, hogy csak úgy lehet követni, ha a legfontosabbat és legnagyobbat kérjük, az örök életet. Aki ennél kevesebbel megelégszik, azzal az Emberfia nem elégszik meg. Jézus ismerjük jól ezt az ígéretét:

    „Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el;”(Jn 6,37)

                Itt azért mégis látjuk, hogy Jézus szavaiban munkálkodik egy elutasítás is:

    „Bizony, bizony, mondom néktek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok.” (Jn 6,26)

                Ebben benne van az az üzenet, hogy ti nem énhozzám az Emberfiához jöttetek, hanem hozzám úgy jöttetek, mint egy varázslóhoz. Nem az kell nektek, amit én akarok adni, hanem be akarjátok érni azzal, ami egyébként veszendő.

Van a keresztyénségnek is egy nagy kísértése, amely kísértésről világosan árulkodik a tömeg indulata, amelyet Jézus leleplez. A tömeg teljesen félreértette a megszaporított kenyerek és halak csodáját. A lelki eledel sokkal kevésbé érdekelte, mint a testi eledel, inkább csak az utóbbiért keresték fel Jézus népkonyháját, és próbálták meg őt királlyá tenni. De hoppon maradtak, mert Jézus nem ismételgette ezt a csodát. Nekik egyetlenegyszer cselekedte meg (másik négyezernek máskor tett ugyanilyet). De Jézus megmagyarázza csodáját: olyan jel, ami sokkal többre mutat és amelyért érdemes fáradozni:

„Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten.”(Jn 6,27)

Jézus Krisztus itt kiigazítja azokat az embereket, akik a „hasuk érdekében” akarták követni Őt és azt hitték, hogy most már Jézus fog gondoskodni e világi szükségeikről és biztosítja számukra a munka nélküli megélhetést. Ők még csak ezt látták Jézusban, Jézus ezért tanítja őket, hogy ráirányítsa figyelmüket az örök értékekre, amiket az Őt keresőknek és megtalálóknak valóban kérni kellene. Így igazít ki Jézus minden későbbi „krisztuskövetőt” is, aki hamis okokból akarja követni Őt. Önmagában nem baj az, ha valaki e világi okok miatt kezdi el Őt keresni. Sőt azt is elmondhatjuk, hogy nagyon kevés az olyan ember, aki ne így kezdett volna el ismerkedni Jézussal. Gyógyíts meg, gyógyítsd meg a fiamat, segíts, mert mélyre jutottam. És hiszem azt, hogy Jézus ezekre a kiáltásokra válaszol. De azt mindenképpen el kell döntenie minden embernek, mert Jézus erről is szól: kell-e az, amit adni Jézus igazán jött, vagy megragadunk ezen a kárhozott pogányosan vallásos szinten.

A fogyasztói szemléletbe belehajszolt világunkban különösen élessé válik a különbség, amit Jézus a testi és lelki kenyér fontossága között megállapított.

Csak egy nagyon rövid kérdés: úgy igazán mikor böjtöltél utoljára, a maga legegyszerűbb eredeti értelmében? Mai világunk keresztyénei sokan már azt sem tudják, hogy mi a böjt, annak mi a célja és értelme, hogyan kell böjtölni. A böjtnek egyrészt éppen az az üzenete, hogy megvonom magamtól a táplálékot, mert az én kereszten megáldoztatott Uram és Istenem fontosabb számomra mint az eledel – és a böjti időszakban – ami lehet az egész keresztyénség hagyományos böjti időszaka, de lehet valamilyen személyesen kitűzött böjti cél – begyakorlom, hogy el tudjam fordítani a tekintetemet a saját önző céljaimról és vágyaimról, és egyre inkább Jézusra fordítom a tekintetemet.

Nagy kísértés manapság az a terjedő irányzat a keresztyénségen belül, ami sokszor túlhangsúlyozza a sikert és a „happy”-t. Sokan mennek oda, ahol a bizonyságtételek arról szólnak és nyíltan vagy bújtatva azt ígérik az embereknek vallásos alapon, hogy ha elég nagy a hitük, akkor autó és sikeres karrier, szép házastárs, egészség és sok-sok pénz áll a házhoz. Azoknak, akik így gondolkodnak fel kell idézni Jézus alakját, akinek az élete nem a sikerben, hanem a kereszt győzelmében csúcsosodott ki, és akinek a földi élete maga volt a lemondás. A lemondás értünk, hogy megválthasson minket. Ennek megerősítéseképpen elég, ha ismét visszaidézzük a ma hallott próféciájt Ézsaiástól.

A mai ember pedig már a feleslegéről sem tud lemondani az Isten Országáért és Jézusért, nemhogy a szükségéről.

Nehémiás könyvébe ha belelapozunk, akkor a következőt olvassuk:

„Attól a naptól fogva, hogy Artahsasztá király Júda országának a helytartójává nevezett ki, uralkodása huszadik évétől a harminckettedik évéig, azaz tizenkét éven át, nem ettük a helytartónak járó kenyeret, sem én, sem rokonaim. A korábbi helytartók viszont, akik előttem voltak, megterhelték a népet, mert kenyérért és borért több mint negyven ezüst sekelt szedtek be tőlük, és legényeik is hatalmaskodtak a népen. De én nem tettem így, mert istenfélő vagyok.”(Neh 5,14-15)

Azaz arról mondott le, ami jog szerint megillette őt, hogy minél előbb felépülhessen az Isten városának Jeruzsálemnek a fala, hogy minél előbb helyreállhasson az Isten népe.

Tudni kell azt, hogy a földi áldások között lehet jólét, és a szegénység nem szükségszerűen keresztyén erény, de a fontossági sorrend nem mindegy:

„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.”(Mt 6,33)

Az Isten Országa a legnagyobb kincs és akinek ez nincs, az nagyon szegény ember. De akinek ez van, az mindenkinél gazdagabb a világon és hálaadással fogadja el azt a ráadást, amit Isten ehhez hozzátesz legyen az kevés vagy sok. De jaj, ha a ráadás lesz a fontos.

                Ezért végül egy nagyon érdekes buzdítást olvasunk az evangéliumban:

    „Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek,”

                Jézus mondja. Fáradozni, dolgozni kell a mennyei kenyérért. De ez semmiképpen nem vihet bennünket az érdemszerző jócselekedetek irányába. Tehát továbbra is maradunk abban, hogy az üdvösség és megigazulás egyedül kegyelemből adatik és hit által vehető át. De azt is tudjuk, hogy a megtérésnek van gyümölcse, amely terem – ezért inti nagyon keményen Keresztelő János hallgatóit:

    „Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt, és ne gondoljátok, hogy ezt mondhatjátok magatokban: A mi atyánk Ábrahám!”(Mt 3,8)

                A hit megváltoztatja az egész embert és egész élettét, magatartását. Ezért mondja azt Jakab: „a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jak 2,17) Halott hit. A halott hitű ember halott ember.

Valaki egyszer elmesélte, hogy látott a földön egy tízezer forintost. Megörült neki, lehajolt és felvette. A másik oldala teljesen üres volt. Fénymásolták. De ha nem fénymásolat lett volna, hanem eredeti, akkor is értéktelen. Mert ha a pénznek csak az egyik oldalára van nyomtatva, az a pénz érvénytelen. Így van ez a Krisztusban való hit és a jócselekedetek, valamint a Krisztusnak való szolgálat kapcsolatában. Ez a két dolog ugyanannak az éremnek a két oldala. És ha az egyik hiányzik – hamis. Ha azt mondod tehát, hogy hited van – akkor fáradozz is ebben a hitben nem a veszendő eledelért, hanem az örök életre megtartó eledelért.

Ámen.