A Feltámadott közössége

Lekció: Jn 20:1-10
Alapige: Jn 20:19-29

 Letöltés, meghallgatás

Az előbbi kis jelenet, amit a Talentum-körösök előadtak jól érzékeltette azt, hogy azok, akik nem szerves és aktív tagjai a keresztyén közösségnek milyen értetlenül, sokszor idegenkedve tekintenek arra a templomi és istentiszteleti közegre, amely nekünk annyira természetes. Teljesen természetes, hogy nem értik, és ami nekünk megszokott és otthonos, minden elemében és mozzanatában, számukra nehezen értelmezhető és idegen.

De elég, ha csak arra gondolunk, hogy ha református emberként részt veszünk egy római katolikus szertartáson, azon mi magunk hogyan érezzük magunkat. Mikor a saját közegünkből kilépünk és átkerülünk egy másik közegbe, ott számukra, akik beavatatlanok vagyunk abba a kulturális közegbe, mennyire furcsa és idegen minden. Én személy szerint soha nem tudtam otthonosan és jól érezni magamat egy római katolikus szentmisén, hiszen bár keresztyén istentisztelet mégis olyan dolgok történnek ott, ami miatt nem érzem jól magamat, és ezt teszi az istentisztelet nagy részét; az evangélikus istentisztelet már számomra református ember számára, már közelebb áll, de mégis idegen és szokatlan, nem tudom otthonosan érezni magam benne. Az újprotestáns istentiszteletek kötetlensége és egyszerűsége – ami lényegében dicsőítésből, imából és Bibliára alapozott igehirdetésből áll – egészen közel áll hozzám, ott viszont sokszor a parttalanság és a kiszámíthatatlanság okoz kényelmetlen érzést. Mindenképpen a református istentiszteleti hagyomány az, amiben otthonosan tudom érezni magam, még akkor is, ha néhol ez egy kicsit dohos és poros; természetes, hogy más felekezeti hagyományból érkező ember számára pedig a mi felekezet hagyomány okozhat bizonyos idegenséget és kényelmetlenséget. Ha ezt megértjük, akkor érthetjük meg azt, hogy mennyire értetlenül áll az istentiszteletünk – és bármilyen istentisztelet – előtt egy olyan ember, aki teljesen kívülállóként érkezik. Ez teljesen természetes – de mi az, ami feloldhatja ezt a bizonytalanságot és értetlenséget? Nem más, mint az, hogy megtapasztalja valamilyen titokzatos módon annak a Feltámadottnak a jelenlétét, aki megáll tanítványai közösségének közepén. Semmilyen liturgia, semmilyen ez irányú változtatás nem fog segíteni ezen. Egyetlen dolog: ha a tanítványi közösség bizonyos ismertetőjelét adja annak, hogy ők a Feltámadott tanítványi közössége.

Mi is ez az ismertetőjel? Amit maga Jézus adott:

Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.[1]

Az a reménységem, hogy a húsvéti történetből ezt is felfedezzük és beépítjük az életünkbe. Alapigénk a Jn 20:19-29

19Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: „Békesség néktek!” 20És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. 21Jézus erre ismét ezt mondta nekik: „Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.” 22Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyetek Szentlelket! 23Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.”

24Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus. 25A többi tanítvány így szólt hozzá: „Láttuk az Urat.” Ő azonban ezt mondta nekik: „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.”  

26Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: „Békesség néktek!” 27Azután így szólt Tamáshoz: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.” Tamás pedig így felelt: „Én Uram, és én Istenem!” Jézus így szólt hozzá: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”

1. A tanítványok és a megígért feltámadás

Amit az evangéliumok nagyon fontosnak tartanak hangsúlyozni, hogy a tanítványok egyvalamit egészen biztosan nem hittek: azt, hogy Jézus fel fog támadni a halálból.

Nem hitték, akkor, amikor Jézus a halálával kapcsolatban a halála utáni feltámadását is bejelentette, aminek Péter hangot is adott:

„Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!”[2]

Nyilván nem a feltámadásra gondolt ez alatt, hanem Jézus halálára – a feltámadásról szóló részt már meg sem hallotta; ami mutatja, hogy sokszor nem hallunk meg fontos információkat, csak amit hallani akarunk.

Amikor Péter és a „szeretett tanítvány” Máriától azt a hírt hallották, hogy üres a sír, mert – ahogy Mária fogalmaz - „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk hova tették”, rögtön futnak, hogy megnézzék. Eszükbe sem jut, hogy a történetnek más magyarázata is lehet – mégpedig az, amit Jézus előre megmondott, hogy fel fog támadni a halálból, mint ahogy Máriának sem jutott eszébe. És az üres sírt látva – bár a „szeretett tanítvány”-ról azt olvassuk, hogy „látott és hitt”, mégis azt a megjegyzést fűzi hozzá:

Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.[3]

Amit határozottan leszögezhetünk: a tanítványok nem hitték, hogy Jézus feltámadt a halottak közül.

2. A tanítványi gyűlés

Ezután este összegyűlt a maradék tanítványi közösség, félelemből bezárkózva és titokban. Ketten hiányoztak, az áruló és öngyilkos Júdás, valamint Tamás. Hogy azért hiányzott-e, mert nem találták meg, vagy ő nem akart menni, nem tudjuk. De összejöttek tízen és bezárkóztak egy szobába. De miért jöttek össze? Nem tudjuk, csak találgathatunk.

A történetből fakadó legegyszerűbb következtetés az, hogy hallottak az érthetetlen hírről, hogy Jézus sírja üres és nem tudni miért. Ez lehetett a kiváltó ok. De mégis miért jöttek össze? Mit akartak megbeszélni? Egyáltalán mi volt a céljuk ezzel az összejövetellel?

Ez nem derül ki. De mégis úgy érezték, hogy össze kell jönniük. Ez pedig megmutat nekünk egy nagyon fontos dolgot.

Akik Krisztushoz tartoznak, összetartoznak.

Gyenge még ez a kötelék. Nincs mögötte az élő Krisztusból fakadó és az élő Jézusba vetett hit, de mégis érzik azt, hogy összetartoznak, össze kell jönniük. Mi köti össze őket?

Összeköti őket az a hívó szó, amit három évvel korábban hallottak, és aminek engedtek.

Összeköti őket az a három év, amit Jézus közelében töltöttek.

Összeköti őket az utolsó vacsora, és az, ami az utolsó vacsorán elhangzott: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

Biztos, hogy ez az utolsó az, amire a legkevésbé gondolnak még ekkor, mert dehogy akarnak ők kiállni azzal, hogy Jézus tanítványai. De mégis ott van a háttérben az utolsó vacsora emléke.

Ugyanakkor mégis hitetlenül és értetlenül állnak az üres sír ténye előtt – nem hiszik a feltámadást. Ennek a tanítványi közösségnek húsvétkor még egyáltalán nincs húsvéti hite.

3. A húsvéti gyülekezet

Kétezer év távlatából azt gondolom, hogy sokszor tévesen tekintünk a ma összegyülekező húsvéti közösségre. Ez a tévedésünk az, hogy azért jövünk össze húsvétkor, mert mindannyian hisszük a feltámadást. Ez a tévedésünk akkor is igaz, hogy sokan hiszik azt, hogy Jézus már megváltoztatta az életüket, mert meghallották az ébresztő szót:

Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.[4]

Kétezer éve hirdeti az evangélium és az evangélium egyháza, hogy minden keresztyén hit alapja és központi magja Jézus halála és feltámadása. És hirdetjük azt, hogy mindez alapvető hatással van az életünkre – először is az Istennel való kapcsolatunkra, másodszor pedig a keresztyén erkölcsi magatartásra, amelynek ez a hit adja meg a gondolati és belső szervezőerejét. Ténylegesen ilyen a húsvéti keresztyén ünneplő közösség?

Nem. Az első húsvéti közösséget sem ez a hit hívta életre. Sok volt még ott is az értetlenség, a hitetlenség és még nem az a szeretetközösség volt, amit Jézus rájuk hagyott az utolsó vacsorán.

Mégis valami összeköti ma is a húsvéti keresztyén közösséget – nem feltétlenül az élő hit; ami nem azt jelenti, hogy ennek így is kell maradnia. Erről éppen maga a történet árulkodik.

De összeköti a mai keresztyén közösséget a kétezer éves krisztusi hagyomány.

Összeköti a húsvéti gyülekezetet az ünnep hívó szava.

Összeköti a keresztyén vallásos emlék, ami az ősök hitében, a kulturális közegben, a keresztségben és a konfirmációban ölt alakot.

De ez még nem egyenlő a feltámadásba és az élő Krisztusba vetett hittel, és ebből a hitből fakadó szeretetközösséggel és a megszentelt élettel. Ahhoz, hogy a tanítványi közösség élő és tanúságtevő közösség legyen, az Atya megváltó szeretetének bizonyítéka több kell. Ezt a többet mutatja meg és adja mai igénk üzenete.

4. A Feltámadott belépése

Azt olvassuk, hogy a tanítványok gyűlésének közepébe belép Jézus Krisztus. Az a Jézus Krisztus, akit halottnak és holtában eltűntnek hittek. Ettől a gyűlés egyből istentiszteletté válik. Jézus nélkül csak egy gyűlés – Jézussal istentisztelet. Miért is?

Jézus köszönti őket:

Békesség nektek!

A tanítványok pedig „megörültek, hogy látják az Urat.”

Mi a jelentősége ennek a köszönésnek a tanítványok közösségére nézve? Egyértelműen az, hogy a békesség szeretetet munkál és a szeretet békességet. Fordítva is igaz: ahol szeretetlenség van, ott békétlenség is; ahol békétlenség van, ott szeretetlenség is.

Jézus nagy-nagy szeretettel lép tanítványai közé. Nem kéri számon értetlenségüket és hitetlenségüket, csak megmutatja magát nekik – és hozza az ő békességét.

Ez minden istentisztelet csodája. A húsvét alkalmából összegyűlt kételyekkel, bizonytalankodással, félelmekkel és hitetlenséggel küzdő tanítványokat ez fogja a világ által is felismerhető jézusi közösségé formálni és erős kötelékkel egymáshoz kötni, hogy Jézus ott áll közöttük, és ahogy végül egy héttel később Tamásnak mondja:

Boldogok, akik nem látnak és hisznek.

A mai tanítványok nem azért hisznek, mert nem látnak, hanem annak ellenére hisznek élő és valóságos hittel, hogy nem látnak. De hallják Jézus szavát a szívükben, hallják az igazságot nemcsak a fülükkel, hanem a szívükkel is.

Egy érdekes rövid cikket olvastam tegnap egy olyan újságban, amely nem a keresztyén üzenet szószólója. A cikkíró abból a kérdésből indult ki, hogy valóban történeti személy volt-e Jézus.

Végül oda jutott, hogy Jézus valóságos történetisége, és az hogy keresztre feszítették az evangéliumok leírása alapján teljesen hitelesnek tekinthető. A feltámadás pedig hitkérdés – amit még soha senkinek sem sikerült hitelt érdemlően megcáfolni. Egy komolyan gondolkodó nem hívő eljutott idáig. Jézus valós történeti személy, akit keresztre feszítettek. Feltámadása pedig bár hitkérdés, mindenesetre nem cáfolható. Innen pedig már csak egy lépés a hit. Vajon meg mered-e tenni ezt a lépést?

Mert legyen bármilyen köteléked a keresztyén hagyomány közösségéhez, erős és élő kötelék ebből csak akkor lesz, ha maga a Feltámadott tud meggyőzni arról, hogy ő él, aki ezt mondja: „Békesség nektek!”

És csak ezáltal lesz végül a tanítványok gyűlése Krisztus tanújává. Minden tanúságtétel hitelességét a tanítványok szeretetközössége adja meg. Nem pusztán a hit bizonyságtétele, hanem mindig a mögötte álló szeretetközösség. És az mondja ezt, aki feltámadt a halálból:

Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.

És egyedül ez lesz képes legyőzni életünkben a halál erejét és elvezetni az Isten gyermekeinek bűntől való szabadságára és az örök életre.

Ámen.

 

[1]Jn 13:35

[2]Mt 16:22

[3]Jn 20:9

[4]Ef 5:14

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok