Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok

Lekció: Ézs 6:1-3

Alapige: 1Kor 3:17

Ahogy visszatekintek az elmúlt évre, egy kicsit vegyes érzéseim vannak. Az évi igénk Isten és a gyülekezet szentségére világítottak rá, a fohász a megszentelődésre szóló elhívásunkról, az áldás pedig Isten megszentelő áldásáról szólt. Nem is ezek okozzák bennem a vegyes érzéseket, hanem elsősorban az, hogy úgy terveztem, hogy ebben az évben Isten szentségéről mint alapról és a gyülekezet szentségéről mint ennek következményéről is tanulni fogunk. De az előző évről erre az évre átnyúló Galata-levél sorozat jobban elhúzódott, mint ahogy arra számítottam, így Isten szentségéről csak az ifjúsági táborban volt szó – és ezzel adósa maradtam a gyülekezetnek. Mindenképpen szándékom, hogy ezt az adósságomat a későbbiek során törlesszem, most azonban röviden szeretném újra felidézni évi igénket és ennek alapján szeretném, ha el tudnánk csendesedni, a Szentlélek világosságával a szívünkbe tudnánk nézni.

Alapigénk, 1Kor 3:17, de most a teljes igeverset felolvasom:

Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.

Ma röviden három dologról szeretnék beszélni, mintegy az év nyitányaként úgy, hogy az évben bővebben el tudjunk mélyülni a szentségról szóló üzenetekben.

1. Isten szentsége

2. Az ember szentsége

3. A gyülekezet szentsége

1. Isten szentsége

Amikor a szentségről gondolkodunk mindenképpen Isten szentségéből kell kiindulnunk. Isten egyik legtöbbet kinyilatkoztatott és legalapvetőbb tulajdonsága a szentsége.

1.1. Ézsaiás látomása

Ennek a szentségnek talán legdrámaibb kinyilatkoztatása történt Ézsiás látomásában, amikor a templomban látta az Urat magasra emelt trónon ülve és szeráfok - ezek a különleges hatszárnyú mennyei lények - vették körbe az Úr trónját azt kiáltották:

Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet![1]

Két dolog történt ennek hatására. Az egész kiáltásba beleremegett a templom, a templom megtelt a szentség füstjével. Ezzel párhuzamosan Ézsaiás halálosan megrémült – éppen az Úr szentségétől, mivel az Úr szentségének jelenlétében átélte elveszett bűnösségét.

1.2. János látomása

Nagyon hasonló volt ehhez János látomása Patmosz szigetén, ahol a megdicsőült Krisztust látta teljes szentségében:

A gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót: hosszú palástba volt öltözve, mellén aranyövvel körülövezve; 14feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tűz lángja; 15lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez; hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása; 16jobb kezében hét csillagot tartott, szájából kétélű éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével fénylik.[2]

A szentségnek ez a látomása rá is olyan hatást tett, hogy fizikailag rosszul lett és összeesett:

Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott[3]

Bűnös emberként így találkozni Isten szentségével valóban félelmetes dolog, még olyan emberek számára is, mint Ézsaiás próféta vagy János apostol. De ez tette üzenetükben őket annyira komollyá, mint ahogy Pál apostolét is, vagy a többiekét.

1.3. Igéjének kinyilatkoztatása

De amikor Isten kinyilatkoztatja Igéjét, azt is szentségének nevében teszi. Mózes törvényében nagyon sokszor nyilatkoztatja ki az Úr az akaratát, hogy szentségét nyilatkoztatja ki hozzá. Csak egy példát szeretnék kiemelni ehhez:

Szenteljétek oda magatokat, és legyetek szentek, mert én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. 8Tartsátok meg rendelkezéseimet, és teljesítsétek azokat! Én, az ÚR, szentellek meg titeket.

Mi az, amit Isten szentségéből leszűrhetünk? Isten a maga szentségét azért nyilatkoztatja ki, hogy így érzékeltesse a számunkra, hogy ő teljesen tiszta, bűntelen. Őrá a bűnnek még az  árnyéka sem vetülhet, sőt nem lehet semminek és senkinek köze hozzá, ami és aki bűnös és tisztátalan.

Nagyon világosan elmondja ezt Isten, amikor a Jelenések könyvében bemutatja a szent várost, a mennyből alászálló új Jeruzsálemet:

De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak meglesz az osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban: ez a második halál”.[4]

Ezt teszi világossá Pál apostol is, amikor ezt mondja:

Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.[5]

Isten szent, erről nem mond le soha és ő nagyon komolyan veszi saját szentségét. Isten a kegyelméért sem mond le szentségéről. Kegyelmének éppen az az ereje, hogy szentségtelen életünket megszenteli.

2. Az ember szentsége

Ezért kell beszélnünk az ember szentségéről. Pál az előző gondolatot a korinthusiaknak így folytatja:

Pedig ilyenek voltak közületek némelyek: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.[6]

Ha az élő Isten szent és semminek nem lehet hozzá köze, ami bűnös és szentségtelen, hogyan lehetne hozzá közünk nekünk embereknek. Péter ezt nagyon világosan érzékelte a nagy halfogás után, amikor a csodán keresztül érzékelte a názáreti Jézus szentségét. Leborult előtte és azt mondta.

Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram![7]

Mert nagy félelem fogta el. Jézusnak azonban egészen más volt a terve azzal, hogy Isten Fiaként emberré lett itt a földön. Azt mondja Jézus Nikodémusnak:

Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.[8]

Ahhoz, hogy a világot elítélje, Istennek nem kellett volna tennie semmit, egyszerűen csak hagynia kellett volna a világot hagyni, hogy a maga útját járja. Isten azonban úgy döntött, hogy irgalmasan beavatkozik, egészen különleges módon. Emberré lett, hogy azután emberként magára vállalja életünk minden szennyét és felvigye áldozatként a keresztre így engesztelve ki tulajdon haragját és szerezve elégtételt igazságának. Ezért mondja Jézusról az Írás.

egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.

Egész egyszerűen meg kell szenteltetnünk, hogy közünk lehessen Istenhez. Máskülönben nem lehet közünk hozzá. Szentség nélkül nem közeledhetünk Istenhez és nem juthatunk be szent jelenlétébe itt a földön és nem lehet örök életünk.

Az ember szentsége alapvetően két dolgot jelent. Egyrészt Isten megszentelő kegyelmét, amelyben kiválasztott magának már a világ teremtése előtt, hogy az övéi legyünk. Másrészt az életünkben bekövetkező fordulatot, amely gyakorlati életszentségre, megszentelt életre vezet minket. Az apostol ezt így foglalja össze a rómaiaknak:

Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és az Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a szent életet, amelynek vége az örök élet.[9]

Szentségünk tehát Jézus áldozatának bűnt eltörlő erejére épül fel, és ennek gyümölcse a szent életvitel, jutalma az örök élet.

Sokak számára a szentség mégis ijesztő és kellemetlen érzéseket kelt. Igen, tudjuk, hogy ez kell az örök élethez, de mégis valami szükséges rossznak gondolják, egy olyan veszteségnek, ami megfosztja az embert az örömtől és a szabadságtól. Sokan úgy vannak vele, hogy a szentség jutalma csodálatos és ezért megéri szentnek lenni, de ez a szent életvitel annyi lemondást és kellemetlenséget jelent. A szent életvitel egy hatalmas áldozat, de hát nézzünk a jutalomra. Ezért megéri. De ha így gondolkodunk erről az csak képmutatáshoz vezethet. A képmutató érzi így, és jeleníti meg így a szentséget, ahogy Jézus rávilágít a böjtölésről szóló tanításában:

Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat.[10]

A képmutató úgy böjtöl, úgy imádkozik, úgy adakozik, úgy megy templomba, úgy végez szolgálatot, úgy mond le a bűnös dolgokról, hogy abból az látszódjon, hogy ő mekkora áldozatot hoz azért, hogy Istennek szentelt életet éljen. Csakhogy ez nem a boldog és hálás bizonyságtétel, hanem magamutogatás és dicsekedés. Ez messze van a valódi szentségtől és nemhogy vonzóvá, hanem ellenszenvessé mindazt, amit a szentség jelent. Egy nagyon hamis képet sugall a szentségről, és ezért gondolkodnak tévesen az emberek – nemcsak hitetlenek, hanem hívők is – a szentségről.

Pedig a szentség nem egyszerűen az örök élettel ajándékoz meg, hanem az életünket is széppé teszi. A bűn ugyanis nem pusztán az ember személyiségét torzítja el, hanem ahogy egyre jobban kiteljesíti uralmát az életünk felett a születésünk pillanatától kezdve úgy fogja eltorzítani az arcvonásainkat és csúfítani az életünket. Pontosan az ellenkezője történik velünk amikor Isten szentsége elkezd munkálkodni az életünkben.

A szentség, a Jézusból áradó szentség széppé teszi az életet. Mert ez a szépség Jézusból árad. János látomása nemcsak félelmetes Patmosz szigetén, hanem egyben fenségesen szépséges az a látomás, ahogy Jézust ő akkor látta. Három dolog különösen is megragadja a figyelmünket a leírásban a fehér, a tiszta arany és a tűz hármassága. Az ékesség és tisztaság jelképei. Kevés olyan szép dolog létezik, mint a legtisztább fehér, az arany és a tűz fényének kombinációja. Ilyen gyönyörú Kristztus szentsége.

3. A gyülekezet szentsége

Alapigénk – az 1Kor 3:17 – a gyülekezet szentségét emeli ki. Isten elhívott szentjei automatkusan is egy közösséget alkotnak. úgy fogalmaz az Ige, hogy a gyülekezet Isten szent temploma.

Az Újszövetség gondolatvilágában a templom nem egy ház, hanem az egyház, ami az elhívott szentek közössége. Az Újszövetségben nincsenek templomnak nevezett szent épületek, de minden gyülekezet Isten szent temploma. Pál minden írásában a gyülekezetet elhívott szenteknek nevezi. A gyülekezet Isten szent temploma, ami a szentség és a közösség erejével tesz bizonyságot Isten kiválasztó szeretetéről. Ez a szent templom az, ahol ünnepeljük Istent szeretetéért, dicsőítjük őt szentségéért, betöltekezünk kegyelmének erejével, hogy a tőle kapott szentség szépségével szolgáljunk a világban.

Isten számára rendkívül fontos templomának szentsége, gyülekezetének szentsége. Azt mondja:

Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.

Isten számára annyira fontos ez, hogy egy komoly intést is fűz hozzá:

Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten.

Hogy Isten mennyire komolyan veszi választott népének szentségét, sok példát találhatunk a Szentírásban, most kettőt szeretnék kiemelni, egyet az Ó-, egyet az Újszövetségből.

3.1. Jerikó után

Jerikó csodálatos elfoglalásához Isten azt a parancsot adta, hogy szigorúan tilos zsákmányolni. A honfoglalók közül senki nem tarthat meg magának semmit, mindent el kell pusztítani. Ennek okait most nem részletezem, de a lényege az volt, hogy isten ezzel akarta hangsúlyozni a honfoglalás szentségét. Egy Ákán nevű férfi azonban titokban félretett magának a zsákmányból, aminek következtében a következő, könnyűnek ígérkező csatát elvesztették. És amikor a vereség okát kutatták, Isten világosan rámutatott Ákánra és családjára, akiket ezek után ki kellett pusztítani Izráelből, mert semmibe vették Isten szentségét és népének szentségét. A szentség semmilyen lehetőséget nem ad a nyerészkedésre Isten választottainak.[11]

3.2. Anániás és Szafira

Az Újszövetségből pedig Anániás és Szafira története mutatja, hogy Isten milyen komolyan veszi választottai szentségét. Anániás és Szafira eladták a földjüket és egyetértésben félretettek maguknak a föld árából, majd a többit úgy vitték adományként a gyülekezetbe, hogy az a föld teljes vételára. Senki nem kényszerítette és várta el tőlük, hogy adják el a földjüket. Senki nem kényszerítette őket és várta el tőlük, hogy a teljes vételárat adományként odaadják. Ők mégis azt hazudták, hogy az a föld teljes vételára és ők ezt a gyülekezetnek adják. A Szentlélek azonban leleplezte a hazugságot. Péter apostol ezt mondta Anániásnak:

Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából? 4Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.”[12]

Ennek a leleplezésnek az erejétől, a szentségnek ettől az erejétől Anániás ott helyben meghalt, és később a felesége is meghalt az apostolok színe előtt.

Szeretett testvéreim! A gyülekezet szentségének alapja és forrása Isten, és a gyülekezet szentségének erejét és szépségét az elhívott szentek szentsége, gyakorlati életszentsége adja.

Az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.

Isten azt mondja az ő temploma szent és ez a templom ti vagytok. Ebbe a szentségbe nyerünk betekintést és beavatást, hogy az Úrban egyre inkább növekedjünk szent templommá. És hogy ez milyen gyakorlati úton mehet végbe, arról holnap a jövő évi Igénk fényében vesszük az üzenetet.

Ámen.

 

[1]Ézs 6:3

[2]Jel 1:13-16

[3]Jel 1:17

[4]Jel 21:7

[5]1Kor 6:9-10

[6]1Kor 6:11

[7]Lk 5:8

[8]Jn 3:17

[9]Rm 6:22

[10]Mt 6:16

[11]Józs 7

[12]Apcsel 5:3-4

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok