Hamis istenképeink

Alapige: 2Móz 20:4-6

Lekció: Jn 4:19-26

 Letöltés, meghallgatás!

„Ki a te Istened?” – a múlt héten ez volt a visszatérő kérdésünk a Tíz Ige első igéje kapcsán. Ebben a parancsolatban a szabadító Isten arra hívja azokat, akiket megszabadított és megváltott, hogy miután elnyerték tőle a szabadságot, hogy többé ne legyen más istenük, csak a világot teremtő egyetlen, élő és igaz Isten.

A parancsolat arra is rávilágít, hogy az ember nem tud ateista lenni – egyszerűen annyira mélyen belénk van ivódva, hogy szükségünk van egy istenre, amit imádhatunk, mint amennyire szükségünk van vízre és levegőre. Legfeljebb az istenünk nem az igaz Isten, hanem valamilyen néma bálvány – ami a mi kultúránkban nem is feltétlenül direkt valamilyen istenként jelenik meg; megjelenhet a pénzben, megjelenhet valamilyen ideológiában; és végeredményben valamilyen ember istenítésében, ami lehet az embernek akár a gyereke, akár egy politikus bálványa, de még önmaga is. Ezek a hamis istenek, azaz bálványok – mindenképpen szolgaságban tartják az embert; de még a megszabadítottak számára is a szolgaságba való visszatérés veszélyét hordozzák magukban.

Ezért soha nem fölösleges azzal a kérdéssel szembesülni, akár időről-időre önvizsgálatot is tartani. Ki a te Istened?

Valóban az egyetlen élő és igaz Isten? Nos erre mi alapján tudunk biztonsággal válaszolni? Ha azt mondom, hogy a valóban élő és igaz Isten az én Istenem és nem más, valamilyen hamis Isten – azt honnan tudhatom?

Abból, ahogyan tisztelem! A Tíz Ige három következő parancsolata az Isten helyes tiszteletére és imádatára vezet el. Ma a második igét fogjuk a Szentlélek fényében megérteni, amelyen keresztül ma a hamis isteképeinkről szeretnék beszélni. Alapigénk: 2Móz 20:4-6

Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. 5Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. 6De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.

1. A Tíz Ige formája

Mielőtt magára a parancsolatra rátérnénk érdemes egy kicsit áttekinteni a Tíz Igének a formáját és a szerkezetét – eddig erre még nem kerítettem sort.

Azt tudjuk a Szentírásból, hogy a Tíz Igét a Sínai-hegyen Mózes kapta meg Istentől két kőtáblára vésve. Szimmetriára hajló gondolkodásunk egyből úgy képzeli el, hogy az egyik táblán is van öt parancs, meg a másik táblán is van öt parancs, tartalmilag azonban a Tíz Ige nem mutat ilyen szimmetriát. Tartalmilag sokkal inkább úgy áll a helyzet, hogy az első táblán található négy parancs; ennek a négy parancsnak az összefoglalása a nagy parancsolatban így szól:

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.”1

A második kőtáblán pedig hat ige található, aminek pedig ez az összefoglalása a nagy parancsolatban:

Szeresd felebarátodat (embertársadat), mint magadat.2

Az első táblán azonban az első, valamint a következő három parancsolat között van egy logikai alárendelés.

Az első Ige így szól:

Ne legyen más istened rajtam kívül!

Aminek világos az üzenete: egyedül a Teremtő és Megváltó Isten méltó arra, hogy Istenként tiszteljük, imádjuk, dicsérjük és hódoljunk előtte. Minden imádat, aminek más a tárgya egyszerűen lázadás Istennel szemben?

A következő három Ige pedig megmutatja azt, hogy ha valóban Isten az én Istenem, akkor ezt az imádatot hogyan tudom Isten akarata szerint és nem a saját elképzeléseim vagy éppen kényelmem szerint gyakorolni.

Ezt röviden úgy foglalhatjuk össze:

a) nem hasonlítom Istent semmilyen teremtményhez és nem ábrázolom őt semmilyen formában

b) az Úr nevét nem használom tiszteletlenül és fölöslegesen

c) megszentelem az Úr napját és ezzel ünneplem Isten szabadítását

Így tudom Istent helyesen imádni, őt valóban Istenként tisztelni; és ez nem emberi okoskodáson nyugszik, hanem Isten ezt így jelentette ki.

Tehát azok után, hogy szembesültem azzal a kérdéssel, hogy ki az én Istenem, máris itt van előttünk a következő kérdés: akarom-e őt úgy tisztelni, ahogy az hozzá méltó? Ahogy ő mondja, hogy mi méltó hozzá?

Ha igen, akkor a második igében Isten megmutatja az ő tiszteletének az első és fontos elemét:

Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!

2. A második Ige jelentősége

Istennek ez a kijelentése egyedülálló és forradalmi volt akkor, amikor Mózesnek belevéste a kőtáblába. Az ókori népek vallásában az istenek ábrázolása döntő volt. Teljesen mindegy, hogy Egyiptomban, Mezopotámiában, Palesztinában, Görögországban vagyunk az emberek az isteneiket – mivel több is volt belőlük – megjelenítették valamilyen formában – és ezeken a képmásokon keresztül hódoltak az általuk választott és tisztelt istennek, akár többnek is egyszerre.

Izráelnek azonban az az Isten jelenti ki magát, és Izráelt az az Isten választotta ki magának, aki egyetlenként és mindenek teremtőjeként mutatkozik meg.

És miután tisztázta azt, hogy ő az egyetlen Istent, most azt tisztázza, hogy a többi néphez hasonlóan ne akarják őt bármihez is hasonlítani és azon a képen keresztül imádni őt.

A második Igében ugyanis Jahve azt mondja, hogy ha én vagyok a te Istened, akkor engem ne akarják semmivel sem kiábrázolni, amit a földön látsz, vagy az égben látsz. Miért?

Azért, mert ha bármihez próbálsz hasonlítani engem, akkor csak egy teremtmény képét tudod felhasználni. De az a világ, amit látsz magad körül az maga is teremtmény és minden ami benne van, teremtmény. A szavam által állt elő. A nap, amit magad fölött látsz csak egy teremtmény. Igen, érzékeled, hogy szükség van a nap éltető fényére, de a nap akkor sem én vagyok. Mint ahogy nem vagyok főnixmadár, és oroszlán sem; de farkas és bika sem. Istent nem lehet megragadni ennek a világnak a képeiben, hiszen mindent Isten alkotott.

Semmilyen képmás, amely azt hivatott szolgálni, hogy azon keresztül, az az előtt való hódoláson keresztül Istenhez közelítsünk, nem segít, hanem éppen ellenkezőleg. Utálatos Isten számára, hiszen szembefordul Isten lényegével. Bármilyen képen keresztül is akarjuk őt imádni, az nem imádat lesz, hanem gyalázat, még ha a legnagyobb jó szándékkal is tesszük; a tudatlanság nem ment meg senkit.

Jézus világosan beszél, amikor a samárai asszonnyal beszélget a kútnál:

Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.3

A láthatatlan Isten, a Lélek-Isten kiábrázolásának igénye nem múlt el az ókorral. Tovább élt a hamis istentisztelet a gyakorlatban, ahol a pogány isteneket felváltották a szentek képei és szobrai, valamint az ő közbenjárásukért bemutatott áldozatok és imák.

Nemcsak idegen istenek imádata lehet hamis istentisztelet, hanem az egyetlen, igaz Istennek szánt istentisztelet is lehet végtelenül hamis és utálatos Isten számára.

Amikor Izráel népe kiöntötte aranyból a bikaszobrot Áron közreműködésével és vezetésével, nem azt mondta, hogy Jahve helyett egy másik istent, egy bikaistent imádunk, hanem azt mondta:

Ez a te istened, Izráel, aki kihozott Egyiptom földjéről.4

Miután elkészül a szobor építettek neki egy oltárt és azt mondta Áron:

Holnap Jahve ünnepe lesz.5

Ez igazán nem lehet olyan baj. Jahve Isten marad, áldozatot mutatnak be előtte; akkor miért olyan nagy baj, ha ehhez segítségül hívnak egy szobrot, egy képet, vagy egy szentet? Hogy miért?

Mert a teremtményt összekeveri a Teremtővel és a teremtmény képének adja meg azt a tiszteletet, amely egyedül a Teremtőt illeti. Egyszerűen nincs semmilyen ok, amivel magyarázni kellene és lehetne a képek és szobrok vallásos imádatának a gyakorlását, az nem az az istentisztelet, amiben az Úr gyönyörködik, nem az az istentisztelet, amely Istent megilleti, amelyben gyönyörködne. Sőt egyenesen megveti és utálja.

A második igének a jelentősége tehát az, hogy megvédi az embert attól a hamis istentisztelettől, amely nem közelebb viszi őt Istenhez, hanem még távolabb tőle.

3. A második Ige és a reformátusok

És itt kell önmagunkba is néznünk. Megtehetjük-e mi reformátusok, hogy büszkén hátradőlünk és azt mondjuk. Bizony ha ezt a második Igét, második parancslatot megnézzük, büszkén állíthatjuk, hogy a reformációval helyreállt az igazi istentisztelet, mi reformátusok száműztük a templomainkból és az istentiszteleteinkből a képek és szobrok előtti hódolatot és imádatot, mi olyan istentiszteletet ünneplünk, amiben gyönyörködik az Úr, és gyönyörködhetünk mi is, mert mi aztán tényleg Lélekben és igazságban imádjuk az Atyát. Mi vagyunk Isten igazi imádói lélekben és igazságban.

Itt egyetlen kérdésre kell választ találnunk: vajon csak kőből és fából vagy festékkel vászonra lehet hamis képet alkotni Istenről? Ahol nem anyagiasul az Istenről alkotott kép, ott már minden rendben van? Nevezzük meg: büszkélkedhetünk-e a római katolikusokkal vagy a görög-keletiekkel szemben a mi igaz istentiszteletünkkel?

Természetesen nagyon nagy dolog, hogy a reformáció az Igét újra az istentisztelet középpontjába állította és minden vallásos képi ábrázolást az istentisztelet helyén megszüntetett. Bizonyos vagyok abban, hogy ez egyezik Isten szándékával – különösen is második Ige fényében. De a szívünkben és az elménkben mi magunk is nem vagyunk képesek arra, hogy hamis képet alkossunk Istenről és azt imádjuk?

Mit is értsünk alatta? Ez nagyon sokszor igen kifinomultan és rafináltan működik az életünkben. Hogyan? Úgy, hogy kiemeljük Istennek egy tulajdonságát – ami tényleg igaz rá és egyoldalúan azt kezdjük el hangsúlyozni. Ennyi elég egy hamis képhez, ami azután hamis imádathoz vezet.

Nézzük meg ezt néhány példán keresztül!

3.1. A „jóisten”

Istenről a Biblia határozottan azt állítja, hogy ő egy jó Isten. Jézus is ezt mondja a gazdag ifjúnak, amikor őt jó mesternek szólítja:

Senki sem jó az egy Istenen kívül.6

De mi történik akkor, amikor ebből a „jóisten” lesz? Rosszabb esetben – már ezt is hallottam – „jóistenke”. Amikor teljesen háttérbe szorul és kiszorul, hogy Isten hatalmas, szent és igazságos Isten. Ez a bizonyos „jóisten” igazából nem más, mint az emberi igényeket kiszolgálni hivatott hamis istenkép, aki nem szól bele az életünkbe, aki jól elfér az életünknek valamilyen mellékes kamrájában, ahol nem sok vizet zavar, aki nem nagyon törődik az életünkkel, de akit mégis előkaphatunk, ha valami baj van, ezzel a felkiáltással: „a jóisten majd megsegít”. Ez a „jóisten” nem kíván semmiféle elkötelezettséget és hűséget, nem vár el megtisztulást a bűnből (egyébként sem vagyunk bűnösök ugyebár), és egyáltalán nem jelent zavaró tényezőt az emberi életben. A „jóisten” egy nagyon kényelmes isten, teljesen olyan, amilyennek mi akarjuk és ugyanolyan bárgyú is, amilyennek mi szeretnénk. Ez hamis kép semmivel sem kevésbé botrányos, mint bármilyen faragott vagy festett istenszobor vagy -kép.

Látjuk, hogy az emberi szív Istennek azt a tulajdonságát, hogy ő jó, hogyan tudja a „jóistenné” torzítani?

3.2. A haragvó Isten

A Biblia azt is állítja Istenről, hogy haragszik a bűn miatt. Világosan mondja és sok példán be is mutatja. A római levélben azt olvassuk:

Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot.7

Isten haragjának kinyilatkoztatását mutatja be a Jelenések könyvében sok-sok csapása is; amikor feltörnek a pecsétek, kiömlenek a harag poharai. És valóban félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni – ahogy a Zsidókhoz írt levél is írja8. De ahogy Isten jóságával kapcsolatban is képesek vagyunk egyoldalúan torzítani, úgy Isten haragjával kapcsolatban is könnyedén eshetünk a hamis képalkotás bűnébe.

Például úgy, hogy azt várjuk el Istentől, hogy ő haragudjon az ellenségeinkre és mutassa meg, milyen rettenetes is az ő haragja; de természetesen minket a haragja kerüljön el. Amikor Isten haragja könyörtelen és nélkülöz minden irgalmat. Amikor valami rossz ér az életben valakit, akkor méltán sújtott le rá Isten haragja.

Ez nagyon világosan kidomborodik Jóbnak és a barátainak a beszédein keresztül. Jób barátai azzal igyekeztek Jóbot jobb belátásra térni, hogy azok a csapások, amelyek őt érték, bizonyára teljesen megérdemeltek voltak, mert Isten nem téved, és ha Isten ilyen haraggal sújtott le, akkor az bizony teljesen megérdemelt volt. Jób azonban végig azt mondja nekik: nem érti, hogy miért történt vele mindez, mert semmit sem tud az életéből említeni, ami miatt ő ezt jobban megérdemelte volna mint mások. Sem ő, sem a barátai nem tudhatták és nem láthatták mindazt, ami az isteni színfalak mögött zajlott. De a barátok Istent az ő igazságosságában és haragjában olyan kegyetlennek és könyörtelennek írták le, ami már egyáltalán nem igaz Istenre. Az egyik barátnak, Elifáznak, el is mondja Isten:

Haragra gerjedtem ellened és két barátod ellen, mert nem beszéltetek rólam olyan helyesen, mint szolgám, Jób.9

Megint csak azt látjuk, hogy egy Istenről igaz állítást, ha egyoldalúan kezdünk el hangsúlyozni, akkor hamis képet alkotunk Istenről.

Istennek sok tulajdonságát el lehet torzítani ilyen egyoldalúan.

Azt is, hogy ő szent.

Azt is, hogy ő irgalmas és kegyelmes.

Azt is, hogy ő imádságot meghallgató Isten – és csinálunk belőle egy imaautomatát; és ha egy imádságot nem úgy hallgat meg, ahogy mi szeretnénk, akkor azt gondoljuk, hogy elromlott az automata.

Azt is eltorzíthatjuk, hogy ő gyógyító Isten; és ha nem gyógyul meg valaki, akkor őt Isten nem is szereti; vagy éppen bünteti, mert nem hisz a gyógyulásban.

Csak felvillantom ezeket, hogy értsük milyen sokféleképpen torzulhat el bennünk is Isten képe, hogy megértsük nem csak azok alkothatnak hamis képet Istenről, akik megpróbálják őt valamilyen anyagból ábrázolni. Nem kevésbé torz és nem kevésbé sértő az sem, ha az elménkben gyártunk hamis istenképeket. És ahol ez elkezdődik ott már nem az igaz Istent imádjuk.

Bertold Brecht egyik írásában megkérdezték K. urat: „Mit tesz ön, ha szeret egy embert?” „Festek róla egy képet és törekszem, hogy hasonlítson rá” - felelte K. úr. „Már micsoda, a kép?” „Nem – mondta K. úr – az ember a képre.”

Ez az istenről alkotott képalkotás igazi veszélye. Ha istenről mi alkotunk egy képet, akkor azt szeretnénk, ha a kép hasonlítana rá. De akkor már nem Isten lesz az, akit imádunk, hanem a magunk gyártotta hamis képmás.

Minden ilyen helyzetben jusson eszünkbe az, amit a régiek ebben a gondolatban foglaltak össze: „Deus semper maior” - „Isten mindig nagyobb”

És akkor teljesen el van zárva előlünk egy igaz istenkép? Nem. És itt érezzük, hogy a második ige magyarázatának ma nem értünk a végére, hanem folytatnunk kell a jövő héten az igaz és hiteles istenképpel. Az Úr azt mondja:

Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. 5Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. 6De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.

1Mt 22:37

2Mt 22:39

3Jn 4:24

42Móz 32:4

52Móz 32:3

6Mk 10:18

7Rm 1:18

8Zsid 10:31

9Jób 42:7

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok