Visszaélések a Névvel

Alapige: 2Móz 20:7

Lekció: Ézs 9:1-6

 Letöltés, meghallgatás!

 

A Tíz Ige kapcsán két héttel ezelőtt a 3. igéről kezdtünk el beszélgetni és azt értettük meg, hogy Isten tiszteletének fontos része, hogy tekintélye legyen előttünk a nevének; Isten azért jelentette ki számunkra a nevét, az Ószövetség idején a választott népének úgy, hogy Jahve, amelyben egyetlen örökkévalóságát tisztázza; majd az Újszövetségben az egyetlen élő és igaz Isten emberi formát öltve Jézus Krisztusként adta a nevét, amiben leszögezi, hogy az, aki a zsidó népnek Örökkévaló Istenként jelentette ki magát, az minden nép számára Örök és Egyetlen megváltóként mutatkozik meg.

Isten neve megegyezik Jézus nevével, hiszen már Ézsaiás próféta úgy prófétált a Messiásról, hogy ő erős Isten. Figyeljünk a testet öltés próféciájának kijelentésére az Ézs 9:5-ből:

Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!

Tehát a megszületendő – számunkra már megszületett gyermek:

Csodálatos Tanácsos

Erős Isten

Örökkévaló Atya

Békesség Fejedelme

Jézus nevének ilyen tekintélyt ad az evangélium, mert Jézus a Csodálatos Tanácsos, Jézus az Erős Isten, Jézus az Örökkévaló Atya és Jézus a Békesség fejedelme.

Azt ígértem két hete, hogy a 3. ige kapcsán mindenképpen kell beszélnünk arról, hogy hogyan lehet könnyelműen bánni Isten nevével, azaz hogyan lehet megszentségteleníteni Isten nevét annyira, hogy ezzel az ember kifejezetten kihívja maga ellen Isten átkát és büntetését. Mindezt ismét a 3. ige kapcsán tesszük, ami mai alapigénk is a 2Móz 20:7-ből

Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét, mert nem hagyja az ÚR büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!

1. Visszaélés a Névvel

Mivel Isten nevével többféleképpen lehet könnyelműen visszaélni, ezért elég röviden tudok csak beszélni ezekről egy igehirdetés keretében, de ez mindenki számára elég lehet, hogy a szívébe nézzen és felismerje azt, amelyből kérnek kell a Szentlélektől a gyógyulást az életében. Vegyük ezeket akkor sorra.

1.1. Istenkáromlás és gyalázkodó beszéd

A 3. ige kapcsán a legelső ami azt hiszem minden ember számára egyből eszébe jut, az az istenkáromlás és a gyalázkodó, ocsmány beszéd. Azt gondolom, hogy egy keresztyén gyülekezetben erről nem kell túl sokat beszélni, hiszen azt gondolom gyakorló keresztyének között nem kifejezetten jellemző az, hogy Isten nevét szándékosan és tudatosan gyalázná. Persze a világ megteszi ezt a legváltozatosabb formában. Azt hiszem ez az a pont, ahol nem illusztrálnám kifejezésekkel, hogy miről van szó.

De az istenkáromlásnak és a gyalázkodó beszédnek vannak olyan formái is, amelyek nem közvetlenül, de mégis Isten ellen irányulnak.

1.1.1. Az Egyház gyalázása

Ezek közül az egyik az egyház gyalázása. Először is egy mondatban tisztázzuk azt, hogy mi az egyház. Ezt csak és kizárólag a bibliai kijelentés alapján tehetjük meg, ami az egyház lényegét így fogalmazza meg:

Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.1

A Biblia szerint az Egyház nem kevesebb, mint magának Jézus Krisztusnak a teste a földön. Ezért minden egyházellenes gyalázkodó beszéd a Krisztus teste elleni támadás, istenkáromlás.

És akkor itt álljunk meg egy pillanatra.

Mert azért meg kell különböztetni a kritikát és a gyalázást. Amikor azt mondom, hogy az egyházellenes gyalázkodó beszéd Krisztus elleni támadás és ezért istenkáromlás fontos megemlíteni azt, hogy a jogos egyházkritika még nem egyházellenes beszéd. Azonban érteni a kell a jogos kritika szabályait is.

Mivel az Egyház Krisztus testeként él a földön, ezért folyamatos szellemi támadásnak van kitéve. Ez a szellemi támadás az ördögtől van és elsődleges terepe a hívők élete. Nem tagadhatjuk azt, hogy az egyház tagjainak is vannak bűnei. Vagy azért, mert az ördög hatékonyan kísérti őket, de azért is, mert lehetnek és vannak az egyháznak olyan tagjai is, akik még soha nem születtek újjá, ezért még mindig a bűnös életüket élik. Ezekre a bűnökre rá kell mutatni – ez prófétai feladat. De a prófétasághoz a megtérésre hívás is hozzátartozik, Isten kegyelmes szeretetének a hívó szava is hozzátartozik. Enélkül nem mássá lesz, mint istenkáromló gyalázkodássá; vannak akik az egyház egyes embereinek bűneit felnagyítva, nem egyszer teljesen eltorzítva az egész egyházat kezdik el gyalázni; ez nem kritika ez Krisztus nevének meggyalázása, hiszen az egyház a bűnei ellenére is Jézus Krisztus megváltott szövetségestársa, és a napról napra megújuló kegyelem közössége.

1.1.2. Emberek szidalmazása

Vannak, akik embereket akár durva, akár finomkodó szavakkal nagyon könnyen elkezdnek szidalmazni, akár szemtől szemben, akár szemtől szemben szóval bántalmazni. Erről már Jézus is beszélt a „Ne ölj!” parancsolattal összefüggésben. De emberek szidalmazása nemcsak a 6. igével áll összefüggésben, hanem a 3. igével is. Aki embereket gyaláz és szidalmaz, Isten ellen emeli fel a szavát.

Jakab apostol a levelének 3. fejezetében a nyelv bűneiről beszélve a következőt mondja:

a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel. Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket2

Természetesen a Szentlélek megújítja az ember beszédét is, de most ne erre figyeljünk. Hanem arra a furcsa kettősségre, hogy lehet úgy is Isten nevének tekintélyét bemocskolni, amikor látszólag Istent áldjuk – de ugyanakkor embereket átkozunk: akik Isten hasonlatosságára lettek teremtve. És ez még nem is az új teremtés. Legyen az ember bármilyen bűnös, büdös, kulturálatlan vagy bármilyen szempontból elfogadhatatlan – az emberen mégis Isten képe van és ezt soha nem felejtsük el, mert könnyen abba a gyalázatba esünk, hogy Isten szentségét és fenségét káromoljuk.

1.2. Isten nevének könnyelmű emlegetése

Egy másik eset, amikor visszaélhetünk Isten nevével, amikor szinte amolyan szófordulatként, töltelékszóként jelenik meg a beszédünkben. Olyanokra gondolok, mint az önkéntelen számolatlanul elhangzó „Úristen”, „Istenem” felkiáltások, amikor az ember nem arra használja Isten nevét, amire ő adta. (Hogy mire adta, az igehirdetés végén még rátérek). De ide tartozik minden olyan könnyelmű esküdözés is, mint az „Isten bizony” és hasonlók. Amikor a saját hitelem igazolására Istent rángatom elő, nem egyszer azért hogy nagyobb nyomatékot adjak akár még a hamis szándékomnak is.

Ilyenkor éppen azért könnyelmű Isten nevének a használata, mert az ember valójában nem is gondol Istenre, csak emleget valamit, ami helyett bármi mást is mondhatna. Ez pontosan az a könnyelműség, amire a szöveg azt mondja: ezt ne! Mert miközben könnyelműen emlegeted Istent, nem áldást, hanem büntetést hívsz ki magad ellen. Az istentisztelet végén az imádságban mindig elimádkozzuk: „szenteltessék meg a te neved”. Csak egyszerűen végiggondolva: tényleg megszenteltetik Isten neve, amikor hétköznapi szófordulatainkba belerángatjuk őt, úgy hogy egyébként nem is gondolunk bele abba, hogy mit mondunk? Figyeljünk csak oda a beszédünkre és határozzuk el, hogy valóban meg akarjuk szentelni Isten nevét és nem emlegetjük ilyen könnyelműen; aki így tesz, észre fogja venni, hogy annyira mélyen belénk ivódik, hogy komoly imaharc lesz az, hogy az ember erről leszokjon.

1.3. Isten nevének fenyegetőzésre és átkozódásra való felhasználása

Sajnos vallásos embereknél ez nagyon könnyen előfordulhat. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ha ők hisznek Istenben, akkor ez fegyver lehet a kezükben ellenségeik ellen. Csakhogy az Úr Jézus Krisztus semmi ilyenhez nem adja az ő nevét.

Ami tény: a meg nem térő bűnösök ténylegesen Isten haragjának és átkának teszik ki az életüket. Erről Isten világosan beszél. De ezt az az Isten mondja, aki a szeretetét és a bűnbocsánatát ajánlotta fel minden ember számára. Az az Isten mondja, aki azt is mondja, hogy ő nem gyönyörködik a bűnös ember halálában, sőt azt akarja, hogy a bűnös megtérjen a bűnös útjáról és éljen.

Éppen ezért az a Krisztus, aki azt tanítja tanítványainak, hogy

„Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai ...”3

és amikor a tanítványai megkérdezik, hogy kérjenek-e mennyei tüzet egy olyan samáriai – ellenséges – falura, ahol nem fogadták be Jézust, azt mondja nekik:

„Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.”4

hogy saját, személyes gyűlöletünk eszközévé tegyük őt. Mert nem hagyja büntetés nélkül.

1.4. Isten számonkérése, vádaskodás Istennel szemben

Vannak olyan időszakok az életünkben, amelyeket nagyon nehezen élünk meg és komolyan megviselnek minket. Betegség, fájdalmas veszteség, gyász, a megélhetési nehézségek. soha nem mondhatjuk, hogy ezek könnyűek lennének. De sokan nem értik ezt. És valóban nem lehet mindig és azonnal érteni. Sőt, néha még akkor is komoly lelki gondokat okoz, ha úgy érezzük értjük.

Az egyik legjellemzőbb és egyben a legrosszabb, amikor Istent a vádlottak padjára ültetjük és mi akarunk ítélkezni fölötte, hogy miért engedte ezt meg, miért hagyta ezt, hogy megtörténjen velünk?

Ez annyira tipikus, hogy Izráel pusztai vándorlása idején minden egyes nehéz időszakban visszatér az ilyen vádaskodás.

Nincs élelem: mi az első?

Bárcsak haltunk volna meg az ÚR kezétől Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ehettünk kenyeret. Hát azért hoztatok ki bennünket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész gyülekezetet éhhalálra juttassátok?5

Nincs víz. Mi az első?

A nép ismét perbe szállt Mózessel, és azt mondta: Adj nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes pedig így felelt nekik: Miért szálltok perbe velem? Miért kísértitek az URat?6

Nehéznek tűnik Kánaán elfoglalása. Mi az első?

Bárcsak meghaltunk volna Egyiptomban, vagy halnánk meg itt a pusztában! Miért akar bevinni minket az ÚR arra a földre? Azért, hogy fegyvertől hulljunk el, asszonyaink és gyermekeink pedig prédára jussanak? Nem volna jobb visszatérnünk Egyiptomba?7

Nem feltétlenül a miért kérdéssel van baj. Hiszen az alázatos hívő is megkérdezheti az Urat, hogy miért? De amikor ez a miért csak álcázott vádaskodás és ítélkezés Isten fölött, akkor Isten erre azzal válaszol:

Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel?8

És ez a kemény válasz jó, ha lecsendesít, mert aki vádaskodva fogja kérdőre Istent az már süket arra, hogy a valódi, isteni válaszokat meghallja és mindez magában hordozza a büntetését is. Nem hagyja az Úr büntetés nélkül.

1.5. Isten nevének manipulatív használata önző célokra

Van a keresztyének között egy nagyon utálatos használata Isten nevének. Amikor valaki a saját önző céljai érdekében Isten nevét arra használja, hogy kihasználjon másokat, manipuláljon és a saját érdekei szerint befolyásoljon embereket. Amikor azt mondja, hogy az Úr azt mondta nekem, hogy tegyek meg valamit, vagy ne tegyek meg valamit – amit az Úr valójában nem mondott. De nagyon jól tudja, hogy ha a másik megkérdőjelezi, hogy valóban az Úrtól van, akkor arra lehet azt mondani, hogy te ellenállsz a Szentléleknek és megfélemlíteni ezzel. Ocsmány és csúnya visszaélés ez az Úr nevével.

Természetesen van olyan, amikor az Úr egészen konkrétan rávilágít valamire az életünkben és egyértelmű vezetést ad. De ezzel nagyon alázatosan kell bánni.

Howard Hendricks ír egye esetről az életében, amikor megkérte az egyik diákját, hogy vigye el autóval egy evangélizációs estre. A diák azt válaszolta: „Professzor úr megkérdezem erről az Urat.” A professzor erre azt válaszolta: „Köszönöm fiatalember, akkor inkább ne vigyen el, mert ha az Úr magának most azt mondja vigyen el, ott meg azt mondja, hogy ne hozzon haza akkor nem tudok hazajönni.” Nagyon világosan belelátott ez a hívő professzor a fiatalember szívébe, aki sokkal becsületesebben is mondhatta volna azt, hogy professzor úr, nem érek rá, nem tudom elvinni, mint hogy belekeverje az Urat abba, amiben nincs benne.

De ugyancsak önző célokra akarja felhasználni Jézus nevét Simon mágus, aki pénzt ajánlott az apostoloknak azért, hogy kézrátétellel adhassa ő is a Szentlelket ezzel manipulálva az embereket és jó pénzt keresni9, és ugyancsak önző célokra akarták használni Jézus nevét vándorló zsidó ördögűzők, akik azt látva, hogy Pál Jézus nevében nem mindennapi jeleket és csodákat tesz, úgy gondolták ez az új „varázsszó” nekik is pénzt és hatalmat adhat, megpróbálták Jézus nevét felhasználni, úgy hogy nem ismerték Jézust. Nagy verés lett a dologból, az ördögtől megszállott ember, jól megverte őket.10

A saját személyes érdekeinkhez semmiképpen ne használjuk fel az Úr nevét, ezzel manipulálva másokat, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül.

1.6. Isten lefokozása üres ünnepi díszletté

És hatodszor egy olyan egy olyan könnyelműségről és visszaélésről szeretnék beszélni, ami a közelgő ünneppel kapcsolatban nagyon komoly figyelmeztetést ad. Amikor az Úr az ünnepeinkhez nem más, mint egy üres díszlet.

Sajnos nagyon könnyen tudjuk az Urat ilyen üres díszletként felhasználni. A karácsonnyal kapcsolatban különösen visszataszítóvá vált. Vannak persze olyanok, akik a karácsonyból már teljesen száműznék Istent. Olyan is előfordult már a mi városunkban is, - de ez is általános jelenség – hogy az iskolai karácsonyi műsorban miután evangéliumi tartalmú volt, néhány tekintélyesnek mondott személy azt kérdezte mit kell ennyit Jézusozni?

De valójában nem is tudom melyik a rosszabb. Azt mondani, hogy karácsonykor ne bosszantsanak ezzel a Jézussal, vagy valami teljesen üres díszletet keríteni magunknak a karácsonyhoz a betlehemmel, a kis Jézussal, a csillogó fényekkel, a babonás-pogány gyökerű karácsonyfa-állítással együtt – az Úr Jézus nevének megszentelése nélkül. A héten az egyik fórumon azon vitatkoztak néhányan, hogy milyen buta az az ember, aki nem tudja, hogy nálunk karácsonykor nem a Mikulás, hanem a Jézuska hozza az ajándékot. Ilyenkor úgy érzem magam mint Pál apostol az Areopágoszon, amikor látta a görögök pogány isteneknek emelt oltárait és háborgott a lelke a bálványok miatt.

Csendesedjünk el most ezen is – és készüljünk úgy is az ünnepre: szenteltessék meg Megváltó Atyánk és Fia, Jézus Krisztus neve; és ne a mi ünneplésünk díszleteként akarjuk őt használni.

Hat különböző formáját is megláttuk annak, hogyan is élhetünk vissza az Úr nevével. Az biztos, hogy az Úr nem erre adta a nevét.

2. Isten nevének helyes „használata”

No de azért Isten mégis nekünk adta a nevét. Ha nem hiába, nem könnyelműen mondjuk ki az ő nevét, akkor azt hogyan tehetjük?

Hitvallásunk, a Heidelbergi Káté ezt röviden így fogalmazza meg:

„... Isten szent nevét mindig félelemmel és tisztelettel említsük, hogy róla igazán tehessünk vallást, őt segítségül hívhassuk, szóval és cselekedettel magasztalhassuk.”11

Három dolgot szeretnék most kiemelni.

2.1. Megszólítsuk őt

Isten azért adta a nevét, hogy megszólítsuk őt. Hogy tudjuk hogyan szólíthatjuk őt. Biztos voltunk már olyan szituációban, amikor valakit meg akartunk szólítani, de vagy nem ismertük a nevét, vagy elfelejtettük és azon tipródtunk hogyan szólíthatnánk. Azt mégsem mondhatjuk, hogy „hé”.

Isten pontosan azért adta a nevét, hogy bizalommal meg tudjuk őt szólítani, ha valamit meg akarunk köszönni, valamit meg akarunk vallani és le akarunk tenni elé, vagy éppen segítségül akarjuk őt hívni. Hogy tudjuk odamehetünk hozzá a nap minden órájában és percében beszélni vele és azt tudjuk mondani, hogy Édesapánk, vagy Jézusunk. Ha valaki így él Isten nevével bizonyosan nem él vele hiába, hiszen azt ígéri, hogy aki ilyen bizalommal fordul hozzá, azt meghallgatja és válaszol.

2.2. Igaz bizonyságot tegyünk róla

Jézus azért is adta nekünk a nevét, az Atya, Fiú és Szentlélek Isten nevét, hogy az idők végezetéig az egész világon tanítványai tegyék tanítvánnyá az embereket az evangélium bizonyságtételével. Amikor nem elhallgatjuk az ő nevét a világ előtt, hanem megvalljuk. Azt ígéri Jézus, hogy ebben mindig az ő egyházával lesz a világ végezetéig.

Aki Jézus Krisztus nevét megvallja a világ előtt, szóval és cselekedettel magasztalja, semmiképpen nem hiába és könnyelműen veszi szájára az ő nevét.

2.3. Kiálljunk nevének tisztessége mellett a világban

És végül – akkor sem vesszük hiába szánkra az ő nevét, ha kiállunk nevének tisztelete mellett a világban. Hitvallásunk ezt úgy foglalja össze:

„ ...sem átkozódással, sem hamis esküvel, de még szükségtelen esküdözéssel se káromoljuk Isten nevét, se tiszteletlenül ne említsük, sőt ezekben a rettenetes bűnökben még elhallgatással vagy eltűréssel se vegyünk részt.”

Szelíd és szeretetteljes bölcsességgel szóvá tudjuk-e tenni, ha valaki Istent gyalázza, hogy tudja-e, hogy mit csinál? Ki tudunk-e állni ilyenkor is Isten nevének szentsége mellett? Kálvin erre nagyon érdekes és radikális képet használ. Azt mondja: „még a kutya is megugatja azt, aki bántani meri a gazdáját”. Jaj nekünk, ha még egy gazdája iránt hűséges kutya különbnek mutatkozik nálunk.

Isten neve szent név – imádkozzuk is, hogy bennünk és általunk is szenteltessék meg ez a név. Bátran használjuk arra, az Úr nevét, amire adta: imádságra, bizonyságtételre, nevének megvallására, ahelyett, hogy visszaélünk az ő csodálatos nevével.


 


 

11Kor 12:27

2Jak 3:8-9

3Mt 5:44-45

4Lk 9:55-56

52Móz 16:4

62Móz 17:2

74Móz 14:2-3

8Rm 9:20

9vö. ApCsel 8:9-25

10vö. ApCsel 19:14-17

11Hk. 99.

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok