Gal

Nyomtatás

Ábrahám áldása

Olvasóink értékelése:  / 0

Lekció: 1Móz 15:1-6
Alapige: Gal 3:6-9

A Szentírás a nagy ősatyát Ábrahámot minden hívő atyjának nevezi1. Ábrahám ezért az egyik legfontosabb személyiség az Ószövetség és az Újszövetség hívői között. Bár már Ábrahám előtt is éltek áldott hívő emberek – Ábelt, Énokot és Noét említi meg Mózes első könyve, akik ugyanúgy a hit példaképei, mint a későbbi hívők, Mózes, Gedeon, Dávid, Sámuel vagy Dániel, és hosszasan lehetne sorolni a neveket, Ábrahám mégis valamennyi közül valami különös módon kiemelkedik. Ezek a hitpéldák mindannyiunk számára fontosak, de Ábrahám több mint hitpélda a számunkra. Kálvin úgy fogalmaz Ábrahámmal kapcsolatban, hogy „ő nemcsak példa, hanem szabály is.”

Ábrahám hitét úgy állítja elénk az Írás, hogy csak az tekinthető bibliai értelemben hívőnek, akinek hite olyan, mint Ábrahámé.

Remélem, akik a múlt heti igehirdetést befogadták, azok emlékeznek arra, hogy miben is ragadtuk meg Ábrahám hitének különlegességét. Abban, hogy Ábrahám hite több volt mint egy általános hit Istenben – Isten létezésében, Isten hatalmában, Isten jóságában, Isten szeretetében; miben volt ennél több Ábrahám hite? Abban, hogy hitt Istennek. Ma azt szeretném átadni nektek, hogy milyen következménye van annak, ha a hited olyan mint Ábrahám – azaz hited több mint egy bizonyos hit Istenben – a hited olyan hogy Istennek hiszel. Mai alapigénk a Gal 3:6-9

Így van megírva: „Ábrahám hitt az Istennek, és Isten őt azért igaznak fogadta el.” 7Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai. 8Mivel pedig előre látta az Írás, hogy az Isten a pogányokat hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: „Általad nyer áldást a föld minden népe.” 9Eszerint a hitből élők nyernek áldást a hívő Ábrahámmal.

1. Hit Istennek

Azzal a kérdéssel fejeztük be, hogy hiszünk-e Istennek, amikor szól hozzánk? Hiszünk-e Istennek, amikor megszólít a Szentírás szavain keresztül akár személyes bibliaolvasáson, akár a nyilvános és közösségi bibliamagyarázaton, az igehirdetésen keresztül?

Hiszünk-e egyáltalán abban, hogy érdemes kinyitni naponta a Bibliát, hogy Isten azon keresztül megszólítson? Hiszünk-e abban, hogy a bibliaolvasás nem annyira saját lelkünk simogatására való, hanem arra, hogy Isten kinyilváníthassa felénk az akaratát és vezetést adjon – akár általános vezetést, akár különleges helyzetekben különleges vezetést. Vagy úgy vagyunk ezzel is, ahogy Jakab jellemez sok hívőt

22Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. 23Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. 24Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt.2

Vagy hiszünk-e abban, hogy igenis érdemes minden alkalmat megragadni, ahol az igét magyarázzák? Nemcsak akkor, amikor azt XY mondja, hanem személyválogatás nélkül minden alkalmat – mert Krisztus ígérete minden alkalomra szól, hogy ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevében. A személyválogatás ugyanis nagyon könnyen és hamar eljut oda, hogy magát az Igét veti meg a személyválogató, amivel kapcsolatban Pál apostol azt írja, hogy eljönnek azok az idők, amikor az emberek a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük.

Hiszünk-e abban, hogy Isten igenis megszólal esendő, néha esetlen szolgáján keresztül, aki még akár tévedhet is? Ezek nagyon komoly kérdések. Szóval nagyon is komoly kérdéssel szembesít bennünket ez a kérdés – hiszünk-e Istennek, amikor megszólal, akaratát nyilvánítja ki és vezetését nyújtja?

Ábrahám hitt Istennek. Nézzük meg, hogy ennek milyen következménye lett az életében.

2. Ábrahám hitének következményei

2.1. Isten igaznak fogad el

Ábrahámot Isten igaznak fogadta el, mert hitt benne. Pál apostol itt az Ószövetséget idézi az 1Móz 15:6-ból.

Érdemes felidézni bővebben is azt a helyzetet, amire az idézet visszamutat.

Akik ismerik Ábrahám életét, azok emlékezhetnek arra, hogy Ábrahámot Isten hetvenöt éves korában szólította meg. Ekkor Ábrahám egy jómódú városlakó. Isten úgy hívta el, hogy hagyja ott a régi életét és induljon el, maga mögött hagyva addigi életét, egy olyan földre, amelyet Isten majd mutatni fog neki. Ábrahám elindult úgy, hogy nem tudta hova megy3. Ebben Istennek az az ígérete vezette, hogy ad majd neki utódot, akin keresztül meg fogja áldani a föld minden nemzetét4.

Miután Isten elvezette őt a megígért földre évek teltek el. A föld már megvolt, csak éppen nem volt a megígért utód. Az ígéret egyik fele beteljesedett, de a másik fele nem, és emberileg már semmi remény nem volt rá. Értsük jól: Ábrahámnak és feleségének Sárának semmi esélye nem volt arra, hogy gyermekük fog születni. Ábrahám valahol hetvenöt és száz között, Sára valahol hatvanöt és kilencven között volt. Ez a lehetetlen kategória. És amikor Isten újra megszólítja Ábrahámot és áldását ígéri neki, Ábrahám megosztja vele a kétségeit:

Ó, Uram, URam! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Eliézer örökli. 3Nem adtál nekem utódot – mondta Abrám –, ezért a házamnál született szolga lesz az örökösöm.

Mit mond el Ábrahám – elmondja Istennek, hogy ő már nem hisz abban, hogy lesz gyermeke, úgy látom alázatosan, de mégis csak azt mondja el Istennek, hogy nem teljesült be az ígéret számára fontosabb része. Erre pedig Isten azt válaszolja:

Nem ő lesz az örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki tőled fog származni. … Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Azt mondta neki: Ennyi utódod lesz!

És Ábrahám ezt elhitte. Elhitte az elképzelhetetlent. Nevezhetjük lehetetlennek is, de Ábrahám éppen azt hitte el, hogy lehetséges az, amit ő már nem tud elképzelni. Ezért fogadta el őt Isten igaznak.

De sokszor nem ér el idáig a hitünk. Mi a hitben egyszerűen megelégszünk az elképzelhetővel. A bár nagyszerű, de mégis elképzelhetővel. Mi már azt nagy hitnek tartjuk, amikor hiszünk az elképzelhetőben. Nem, Isten nem ilyennek mutatja Ábrahám hitét. Ábrahám az elképzelhetetlent hitte és úgy hitt, úgy ment, hogy nem tudta hova megy. Később Ábrahámnak és Sárának lesz egy közös bukása, amikor az elképzelhetetlen helyére maguk is az elképzelhetőt állítják – így lesz Ábrahámnak utódja Hágártól; de még ez sem fogja megakadályozni Istent abban, hogy az elképzelhetetlenre vonatkozó ígéretét beteljesítse.

Nézzük meg azt, hogy a Galata levél gondolatmenetébe ez hogyan illeszkedik be.

Elképzelhető-e, hogy a szent, bűnt gyűlölő Isten anélkül elfogadja a bűnös embert, hogy neki ezért bármit is tenni kellene? Sokan persze lehet, hogy könnyen rábólintanak erre, hiszen olyan sokszor halljuk ezt a kegyelem evangéliuma alapján. Azután pedig az egész életük valami másról szól: azt keresik, hogyan lehet érdemeket, jó pontokat szerezni Istennél, hogy biztosak lehessenek a szeretetében. Szeretném újra és újra, ezért most is megerősíteni és hangsúlyozni: ha Istent valóban szent és bűnt gyűlölő Istennek látod, amilyennek ő magát kijelenti, annak alapján elképzhelhetetlen, hogy elfogadja a bűnös embert. Elképzhelhetetlen, hogy elfogadjon téged.

Isten mindent kiránt a lábaid alól, ami alapján elképzelhetőnek tartod azt, hogy téged igaznak fogadjon el.

Galáciában éppen az volt a probléma, hogy a galaták miután elfogadták a Krisztus evangéliumát, elkezdtek hinni egy másik evangéliumban: hogy nem elég Krisztusban hinni ahhoz, hogy Istenhez közeledjenek – nekik a törvény cselekedeteit is meg kell tartani, ahogy az a Mózes könyvében van leírva.

Szeretném, ha most meg tudnánk nézni egy kisfilmet, ami ezt egy másik nézőpontból mutatja, de miután megnéztük a galáciabeli helyzetre fogjuk alkalmazni.

„A szőnyeg”

Maga a kisfilm azt igyekszik bemutatni, hogy az emberek mire akarják építeni az életüket, és ugyanakkor azt, hogy ezek milyen bizonytalanok. A film elsősorban missziói célú és azt akarja elérni, hogy az emberek Istenre építsék fel az életüket. De meg lehetne csinálni ennek a vallásos változatát is; vagy bele lehetne venni.

A kérdés: a vallásos emberek mire akarják felépíteni az Istennel való kapcsolatukat, illetve mibe vetik a reménységüket az üdvösségüket illetően? És akkor lehetne egy olyan szőnyeg is, amire az van írva, hogy a „törvény cselekedetei”. De Isten ezt a szőnyeget is kirántja – nem építhetjük fel erre az Istennel való kapcsolatunkat – csak egyetlen dologra: Isten hit által fogadja el igaznak az istentelent.

Ábrahámot miért fogadta el Isten igaznak? Azért, mert körül volt metélkedve? Azért, mert betartotta a Tízparancsolatot? Azért, mert helyesen mutatta be Mózes törvénye szerint az áldozatokat? Nem, hiszen ezek Ábrahám idején nem is léteztek: azért fogadta el igaznak, azért tekintette őt igaznak, mert hitt neki.

Ezt az utat ajánlja fel nekünk Isten is, minden feltétel nélkül. Ha hiszel Istennek, hiszed az elképzelhetetlent, vagyis, hogy a szent Isten téged Krisztusért igaznak tekint, akkor igaz ember vagy, nem számít milyen bűnös voltál.

2.2. Elnyered Ábrahám áldását

A másik nagyon fontos következménye, ha hiszel Istennek, hogy elnyered Ábrahám áldását. Pontosabban fogalmazok: azt az áldást nyered el, amit a hívő Ábrahám is elnyert. Ebben te magad is Ábrahám fiává válsz. Így olvassuk:

Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai. … a hitből élők nyernek áldást a hívő Ábrahámmal.

Ez miért fontos? Azért, mert akik összezavarták a galatákat azzal dicsekedtek, hogy ők Ábrahám leszármazottai és csak Ábrahám utódai nyerhetik el Isten áldását. Ezt pedig úgy lehet kiérdemelni, hogy pontról pontra megtartják Mózes törvényét. Hogy ezzel milyen átkot vonnak magukra, arról majd legközelebb lesz szó.

Pál azt mondja Ábrahám áldását nem lehet a törvény cselekedeteivel elérni, csak azzal a hittel, amivel Ábrahám rendelkezett. Márpedig Ábrahámot Isten sokkal előbb igaznak fogadta el, minthogy bármit is megtartott volna Isten törvényéből.

És kiknek szól Ábrahám áldásának ígérete? Az ígéret így szól:

„Általad nyer áldást a föld minden népe.”

Vagyis az áldás ígérete nem azoknak szól, akik Ábrahámtól a testi leszármazásukkal dicsekednek, hanem minden népből azoknak, akik Ábrahám hitével rendelkeznek: vagyis elhiszik Istennek az elképzelhetetlent.

De mi ez az áldás? Azért olyan fontos ez, mert az áldást nemegyszer nagyon is testi és nem lelki értelemben akarjuk megnyerni. Mi volt Ábrahám számára az áldás? Az, hogy tekintélyes, hatalmas és gazdag volt? Ha megnézzük Ábrahám életét, elmondhatjuk Ábrahámról azt, hogy valóban tekintélyes, hatalmas és gazdag volt. De ugyanakkor Ábrahám erre nem igazán tekintett áldásként. Miután Isten elhívta és ígéretet adott neki, úgy tűnik Ábrahámot annyira már nem érdekelte.

Ábrahám számára egyetlen áldás volt fontos: az, hogy megnyerte Istent a barátjának. Minden más teljesen mellékessé vált. Éppen ez az, amit nekünk is jól kell értenünk – a számunkra egyetlen áldása van Istennek: ez pedig az, hogy Krisztusban megnyertük Istent Atyánknak, aki megnyitotta számunkra az ő országát, aki kinyitotta számunkra mennyei kincseinek gazdagságát – akiknek a rendelkezésére áll Isten öröksége, üdvössége és Krisztus igazsága.

Szeretnék egy asszonyt elétek állítani, akinek az élete nem volt földi értelemben sem gazdag, sem hatalmas sem tekintélyes mégis a láttán egy másik asszony így kiált fel:

„Áldott vagy …”

Ez a kiáltás pedig a Szentlélektől jött. A teljes történetet így olvassuk:

„Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába. 40Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Megtelt Erzsébet Szentlélekkel, 42és hangos szóval kiáltotta: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!”

Miért volt áldott Mária? Mert Krisztust hordozta. Ha hiszel Istennek, hogy Krisztusban elfogadott igaz gyermekének, akkor Krisztust hordozod és én magam csak ezt hirdethetem a számodra:

Áldott vagy

mert ahogy az ígéret szól neked is:

a hitből élők nyernek áldást a hívő Ábrahámmal.

Ámen.

1vö. Rm 4:11

2Jak 1:22-24

3vö. Zsid 11:8

4vö. 1Móz 12:3

Nyomtatás

Ábrahám hitt ...

Olvasóink értékelése:  / 0

Lekció: Mk 10:17-27
Alapige: Gal 3:6

Minden keresztyénségét vállaló és megvalló testvér valamilyen formában találkozott már a világ fiai részéről azzal az önigazoló ellenvetéssel, hogy „Hiszek én Istenben. Nem kell ahhoz templomba járni, hogy Istenben hihessek.” A kérdés a következő: igaznak fogadhatjuk-e el ezt az állítást? … Hát persze, hogy igaznak fogadhatjuk el. Miért ne hihetne bárki Istenben, aki nem követ semmilyen vallást és nem jár semmilyen vallásos közösségbe. Természetesen hihet Istenben.

A tapasztalatom azonban az, hogy ha ezzel kapcsolatban komolyabb kérdésekre kerül sor, például – kicsoda az az Isten, akiben hisz és honnan tudja, hogy Isten olyan, amilyennek ő hiszi, erre már valamilyen zavart válasz érkezik; de olyan is volt már, hogy valaki azt mondta: „Nem tudom.” Tehát az emberek hisznek valamiféle istenben – de sokszor bizony fogalmuk sincs arról, hogy ki ez az isten, akiben hisznek, milyen ez az isten, akiben hisznek; és legtöbbször valójában azt sem tudják megmondani, hogy mi alapján hisznek benne. Hogy a mi keresztyén kultúrkörünkben ez a kitalált isten nagyon hasonlít a Biblia Istenére, az nem véletlen, hiszen az európai kultúrában az általános istenfelfogásra mégiscsak a bibliai keresztyénség istenképe nyomta rá a bélyegét.

Ezeken az embereken vajon segít-e a hitük akkor, amikor az örökkévalóság kérdésével kell szembenézniük; amiben benne van a halállal való szembenézés is. Ott minden elhomályosodik, bizonytalanná, kétségessé válik. Mit tudnak kezdeni a bűneik kérdésével – a bűnbocsánat kérdésével; oda tudnak fordulni egy ilyen bizonytalan istenhez? Csak kérdéseket teszek fel – senki helyett nem akarok én válaszolni.

Válaszoljon azonban a Biblia. Az a Biblia, amelyik azt állítja, hogy Isten előtt – az egyetlen, élő és igaz Isten szemében egyetlen módon lehetünk igaz emberek: a Jézus Krisztusba vetett hit által. És ahogy a Biblia ezt a hitet leírja azt Pál apostol a Galatákhoz írt levelében Ábrahám példáján szemlélteti. A Gal 3:6-ban a következőt olvassuk:

Így van megírva: „Ábrahám hitt az Istennek, és Isten őt azért igaznak fogadta el.”

1. Ábrahám hitt

Ez az ige mit állít Ábrahám hitéről? Aprónak látszik a különbség, de nem azt írja, hogy Ábrahám hitt Istenben, hanem azt, hogy hitt Istennek. Korának emberei között ez tette egyedülállóvá Ábrahám hitét. Ha hinni lehet az ókor kutatóinak Ábrahám világában nem volt kétség az emberekben azzal kapcsolatban, hogy valamiféle istenség, istenek léteznek és hogy ezek az istenek irányítják a világot. Valamiféle istenhittel rendelkeztek az emberek. Ábrahám eredeti szülőhelyén a főistent Enlilnek nevezték, aki a „levegő ura” volt. Enlilt mint a levegő és a szél urát a föld királyának is tekintették, így többek között neki tulajdonították a jó vagy rossz termést. Az emberiség boldogulására ő teremtette a világot és a növényeket, ő találta fel az ásót és az ekét. Minden év elején ő hagyta jóvá az évi teendőket, meghatározta Sumer népének jólétét. Ugyanakkor haragos isten volt, akinek az emberek bűnössége gyakran kiváltotta a haragját. Természetesen nemcsak a suméroknak volt ilyen hitvilága, hanem minden ókori népnek. Valószínűleg Ábrahám is kezdetben ebben az istenben ill. ezekben az istenekben hitt.

Egyszer azonban történt valami Ábrahám életében. Megszólította valaki. Hogy személyesen miért éppen őt, ez titok marad az idők végéig – ill. ha hiszünk a feltétel nélküli örök kiválasztásban, akkor tudjuk, hogy Isten már az idők kezdete előtt döntött arról, hogy egyszer Ábrahámot megszólítja és elhívja, anélkül, hogy előtte bármilyen hitbeli vagy emberi kiválóság jellemezte volna.

Istennek ezt az első megszólítását így olvassuk:

Az ÚR ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! 2Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. 3Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. 4Abrám elment, ahogyan azt az ÚR mondta neki, és Lót is vele ment. Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból.

Mi is történt itt valójában? Isten megszólított egy hetvenöt éves gyermektelen városlakót és azt kérte tőle – vagy ha valakinek úgy jobban tetszik – azt parancsolta neki, hogy csomagoljon össze, adja fel a kialakított életét, és induljon vándorútra egy olyan földre, ahol mások laknak, de amely földet majd a tőle született utódjának fog Isten odaadni.

Én nem tudom, hogy Isten ezt hogyan mondta Ábrahámnak. Bibliája biztosan nem volt, amin keresztül üzent volna neki – és ahogyan ma Isten beszél velünk. Milyen érzés lehetett Ábrahám számára az, hogy megszólalt a fejében egy hang és olyan dolgokat mondott neki, ami túlmegy minden józan ész határán? Nem tudom ezt Ábrahám hogy élte meg, de én vsz. azt gondoltam volna, hogy ennyi idősen kezdek megbolondulni. Az is lehet, hogy álomban történt mindez – persze ettől még nem könnyebb. És Ábrahám elindult úgy, hogy nem tudta hova megy.1

Nézzük még egyszer:

- Ábrahámot megszólítja Isten valahogy.

- Ábrahám ezt a megszólítást meghallja. (Már ez is döntés, hogy hajlandó vagy-e meghallani az engem szólító Istent.)

- Isten azt mondja a hetvenöt éves városlakó Ábrahámnak, hogy hagyja hátra az életét az ő kedvéért és legyen nomád.

- Isten azt mondja a gyermektelen Ábrahámnak, hogy földet fog adni az utódjának, sőt utódján keresztül a föld minden népét megáldja.

- Ábrahám pedig elindult úgy, hogy azt sem tudta hova megy.

Értjük már a különbséget a „hisz Istenben” és a „hisz Istennek” között?

Aki hisz Istenben, elfogadja Isten létezését, de soha nem meri rábízni igazán az életét. Aki hisz Istennek az egész életét Isten kezébe teszi le.

2. A kétféle ateizmus

Ábrahám hitéből rögtön levonhatunk egy következtetést. Valójában kétféle ateizmus létezik.

2.1. Elvi ateizmus

Az egyik az elvi ateizmus. Ez elméletben is tagadj Isten létezését, lényegében minden természetfeletti létezését. Az elvi ateizmus számára a világ pusztán anyag és energia, a szellem és a lényeg sem több, mint az anyag és az energia kölcsönhatása, ahogy az anyag energiává vagy az energia anyaggá alakul. Az elvi ateizmus számára ezért a természetfeletti dolgok – amiket csodáknak is nevezünk – valójában csak az energia és anyag kölcsönhatásában jelentkező ismeretlen tényezők. Az elvi ateizmus úgy gondolja, hogy ha megfejti az ismeretlent, akkor megfejtette a csodát – és ezzel meg is szünteti a csoda csoda jellegét. Nyilván sok csodának tartott dolognak a titka így is megfejthető, de vajon minden titok megfejthető így – vagy mégis maradnak olyan titkok, amely mögött felsejlik a természetfeletti – az igaz és élő Isten.

2.2. Gyakorlati ateizmus

A másik ateizmus a gyakorlati ateizmus. Ez sokkal izgalmasabb kérdés. Mert a gyakorlati ateisták éppen hogy nem gondolják magukat ateistának. Hiszen ők hisznek Istenben. De a gyakorlati ateizmus nem elvi istentagadás, hanem az élő és igaz Isten kizárása az életből. A gyakorlati ateizmusban Isten létét bár elismerik, de semmilyen meghatározó szereppel nem bír az ember életében – neki nem osztanak lapot az életben, neki nem terítenek az asztalnál, ő csak akkor kerül terítékre, ha valami baj van és azt gyorsan meg kellene oldani. A gyakorlati ateizmusban úgy hisznek Istenben, hogy valójában fogalmuk sincs arról, hogy kicsoda ez az Isten, mit nyújt embernek és mit vár az embertől.

A gyakorlati ateizmus egyik különös megnyilvánulása az ismeretlen istennek szentelt oltár Athénban, amit Pál apostol látva azt mondta az athénieknek:

22Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, 23mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. … 26Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, 27hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; 28mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. … 30A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. 31Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.”

Pál világossá teszi az athéniek számára: bár van sok isten, akit tisztelnek, az az egyetlen és igazi Isten, akit nem ismernek. És ez az egyetlen és igazi Isten megtérésre hívja őket is Jézus nevében, akit feltámasztott a halálból és aki által az egész földkerekség fölött igazságos ítéletet fog mondani.

És a kérdés: hisznek-e az athéniek ennek az Istennek – aki az egész világot teremtette, aki azért teremtette őket, hogy életük fő célját elérjék és megtalálják ezt az egyetlen Istent, akinek megtérve átadják az életüket.

Enélkül hihetnek bármilyen istenben, az igaz Isten ismeretlen marad a számukra és gyakorlati ateistaként élik az életüket.

Mert Ábrahámról is elsősorban azt láttatja meg velünk az Írás, hogy nem pusztán hitt Istenben, hanem hitt Istennek.

3. Hiszünk-e Istennek?

Egy kérdés marad hátra a számunkra: hiszünk-e mi Istennek? Azt gondolom, hogy a keresztyén istentiszteleteken nem sok elvi ateista üldögél. De vajon közöttetek van-e gyakorlati ateista? Aki eljutott odáig hogy hisz Istenben, de még mindig nem tudta vagy nem akarta átlépni azt a határt, amit Isten Igéje Ábrahám hitében húzott meg?

Így van megírva: „Ábrahám hitt az Istennek, és Isten őt azért igaznak fogadta el.”

Hiszünk-e Istennek, amikor megszólít minket és arra hív, hogy higgyünk a Fiában Jézus Krisztusban, azért, hogy örök életünk legyen?

Hiszünk-e Istennek, amikor elmondja, hogy soha nem leszünk képesek megfelelni a törvényének és azáltal a mennybe jutni; csak akkor juthatunk a mennybe, ha elfogadjuk azt, hogy Jézus azért halt meg, hogy Isten az ő halála árán megtisztítson minket a bűneinkből és igazzá tegyen Isten előtt.

Hiszünk-e Istennek, akkor amikor Jézus az ő Fia azt mondja: engedjük el halálra ítélt életünket, hogy új életet kapjunk tőle.

A gazdag ifjú története pontosan ezt mutatja be nekünk. A gazdag ifjú azt gondolta, hogy ő mindent megtett az örök életéért, amikor betartotta a parancsolatokat. Sőt azt is kifejezte Jézus számára, hogy ha valamit még nem tett meg, akkor azt is hajlandó megtenni. És Jézus egy olyan lécet állított elé, amit képtelen volt átugrani. Azt mondta neki, hogy mondjon le a teljes addigi életéről, adja el a vagyonát, ossza szét a szegények között – és őt kezdje el követni. Hagyjon hátra mindent – és Ábrahámhoz hasonlóan a gazdag ifjú is kapott egy különleges ígéretet:

akkor kincsed lesz a mennyben2

Amit Ábrahám elhitt Istennek – azt a gazdag ifjú nem hitte el Jézusnak. Ahogy Ábrahám átadta az irányítást Istennek, úgy tagadta meg a gazdag ifjú az élete irányításának átadását Jézusnak. Inkább a mennyei örök kincseiről mondott le, mint földi kincseiről, vágyairól, álmairól, Jézusért. Mit gondolunk? A mennybe jutott ez az egyébként rendes, jóravaló fiatalember? Nem, mert Jézus végül úgy összegzi az ő példáját, hogy olyan úton akart a mennybe menni, amin nem lehet.

Mert Isten azt mondja: egyetlen úton juthatunk a mennybe – a Jézus Krisztusban való hit által. Ábrahám hitt neki … Ámen.

1vö. Zsid 11:8

2Mk 10:21

Nyomtatás

Hogyan kaptál Szentlelket?

Olvasóink értékelése:  / 0

Lekció: ApCsel 13:44-48
Alapige: Gal 3:1-5

Mikor és hogyan kezdődik el a keresztyén élet? Vagy hadd kérdezzem személyesebben: neked hol és mikor kezdődött el a keresztyén életed? Akkor, amikor keresztyén családba születtél? Akkor, amikor megkereszteltek? Akkor amikor elkezdtél templomba járni? Vagy akkor kezdődött el a keresztyén életed, amikor konfirmáltál a gyülekezet előtt? Hogyan válasznál erre a kérdésre? A felsoroltak közül melyiket választanád?

Ha valaki ezek közül gondolatban bármelyiket választotta, akkor rossz nyomon jár. A keresztyén életnek ezek a külső megnyilvánulásai, de nem ezekkel kezdődik a keresztyén élet. A keresztyén élet akkor kezdődik, amikor hittel megragadod és átéled azt, hogy

Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.1

Múlt héten a végszavunk az volt: Keresztyénségem Krisztus élete bennem, vagy csak a felszíni szöveg? – A keresztyén életnek az előbb felsorolt külső megnyilvánulásai nagyon könnyen válnak felszíni szöveggé.

Éppen ezzel a felszíni szöveggel harcol Pál apostol a Galatákhoz írt levelében – de ha lehet ilyet mondani, náluk bizonyos értelemben súlyosabb a helyzet, mint sok mai keresztyén életében, akik még soha nem lépték át ennek a titoknak a küszöbét, hogy többé már nem én élek, hanem Krisztus él bennem. Isten szemszögéből nézve szánalmas és nyomorult az az élet, amely pusztán a külsőségeivel: keresztelés, konfirmálás, hittan, templombajárás, adakozás – esetleg közösségi szolgálat tudják leírni a keresztyénségüket. De még szánalmasabb és nyomorultabb Isten szemszögéből az az élet, amely már ismerte a keresztyénségnek ezt az életmegújító, friss, éltető oldalát, majd visszaredukálja az egészet a törvény cselekedeteinek és vallásos külsőségek szintjére. Valós-e ez a veszély? Elveszítheti-e a keresztyénségünk ezt a benne lüktető életet, hogy valami szánalmas utánzattá torzuljon? A bibliai, apostoli tanítás számol ennek reális lehetőségével. Idézzük fel egy kicsit azt, ahogy a Galata levél kezdődött:

Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok; … egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.2

Talán emlékszünk arra, hogy mi is ez a torzítás: az embernek nem elég Krisztusban hinnie ahhoz, hogy Isten igaz – vagyis nem bűnös – emberként tekintsen rá, hanem magára kell vennie Mózes törvényének a kötöttségeit. Ez az eltorzított gondolkodás az évszázadok során mindig újabb és újabb formákat öltött a különböző egyházi szertartásokban és gyakorlatokban, amelyek némelyikénél fel lehetett fedezni bibliai gyökereket, de olyan is volt, ahol már erre sem voltak tekintettel.

Ezért fontos a kérdés, hogy mikor kezdődik a keresztyén élet, mitől lesz valaki keresztyénné – hogy azután abban a meggyőződésben meg is maradjon és ne lehessen összezavarni egy más, egy eltorzított evangéliummal. Miután Pál nagyon határozottan tisztázta azt, hogy az ember nem a törvény cselekedetei, hanem a Krisztusba vetett hit által válik igazzá Isten előtt, felidézi a galaták számára azt, hogy hogyan is lettek keresztyénné, hogy visszavezesse őket oda, ahonnan a közöttük munkálkodó tévtanítók elcsábították őket. Gal 3:1-5

Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg! 2Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy az ige meghallásából származó hit alapján? 3Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni? 4Hiába tapasztaltatok ilyen nagy dolgokat? Ha így volna, valóban hiába. 5Tehát az, aki a Lelket adja nektek, és hatalmas erőkkel munkálkodik közöttetek, vajon a törvény cselekedetei, vagy a hit igéjének hallása által teszi-e ezt?

1. A kezdet

Hogyan is kezdődött el a galaták keresztyénsége? Szakaszunkban Pál újra emlékezteti őket arra, hogy ő hirdette közöttük az evangéliumot, Jézus Krisztust.

A galáciabeliek pogányok voltak és nem zsidók. Nem hittek Izráel Istenében, nem hittek abban, hogy Izráel Istene adta a Sínai-hegyi törvényt Mózes által. Ők az antik istenekben hittek a görög-római panteonban; már ha hittek ezekben egyáltalán, és már nem váltak teljesen kiábrándulttá. Pál apostol és munkatársai szolgálata nyomán világosság vált életüknek és hitüknek ez a hiábavalósága, hiszen akár a görög-római panteon istenei, akár e világ istenei nem egyebek mint néma bálványok3, amelyek az égvilágon semmilyen segítséget nem nyújtanak az örökkévaló élethez, sőt inkább eltakarják az élő Istent a szemeik elől. De az is világossá vált az igehirdetésből a galaták számára, hogy Isten elküldte egyetlen Fiát a világba, hogy megkeresse és megmentse hiábavaló és elveszett életüket, hogy megmentse őket az ördögtől, a bűntől és a haláltól Isten számára az életre. Ezt pedig abból értették meg világosan, ahogy Pál számukra a megfeszített és a halálból feltámadt Krisztusról hirdette az evangéliumot.

Pál így mondja ezt nekik:

szemetek előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg!

Az igehirdetés erejének igazsága és tisztasága meggyőzővé vált a galaták számára. Természetesen Pál nem azt érti ez alatt a kifejezés alatt, hogy ők a szó szoros értelmében látták Krisztus megfeszítését vagy valamilyen szellemi látomásban kapták azt. Még csak azt sem érti, hogy Pál olyan drámai szónokiassággal mutatta be Jézus halálát, vagy levetítette volna nekik a Passió c. filmet. Pálra egyébként sem az volt a jellemző, hogy kizárólag az érzelmekre ható szónokias fordulatokkal ejtette volna rabul hallgatóit. Nem. Azt jelenti ez, hogy Krisztus halálának az igazságát, kereszthalálának és Krisztus értünk végzett munkájának az értemét és üzenetét olyan világosan fektette le, hogy teljesen tisztán láthatták azt.

Végig lehetett nézni Jézus halálát ténylegesen úgy is, hogy az egy csomó szemtanú számára nem ért semmit. Ott voltak a kereszt körül több száz – az is lehet, hogy több ezer ember, hiszen Jeruzsálembe a páskára zarándokok tömegei érkeztek. Ott voltak a „manipulálható tömegemberek”, akik a vallási vezetőkkel együtt gúnyolták Jézust; ott voltak a római katonák, akik a kereszt tövében játszották a maguk játékait. Hányan és hányan nézték végig Jézus halálát úgy, hogy az égvilágon semmilyen életformáló hatást nem váltott ki belőlük. Hazamentek – az is lehet, hogy utána megünnepelték a páskát és Jézus halála az életükben nem volt több, mint egy akkoriban bekövetkezett szórakoztató esemény, amiről lehetett még beszélgetni pár napig, aztán folytatni az életet ott, ahol abbahagyták az ünnep előtt.

Pál apostol amikor azt mondja:

„akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg!”

Az alatt nem azt érti, hogy kitette a festett képet vagy a feszületet a galaták elé, hanem azt, hogy úgy mondta el nekik az evangéliumot, hogy megértették ennek lényegét. Kálvin ebből azt a következtetést vonja le:

„Ezért akik az evangélium szolgálatát helyesen akarják végezni, tanulják meg, hogy ne csak beszéljenek és szónokoljanak, hanem hassák át az emberek lelkiismeretét annak átérzésével, hogyKrisztus értük feszíttetett keresztre, és értük hullott a vére. Ahol az egyháznak ilyen festői vannak, ott nincs szükség holt fa- vagy kőszobrokra, egyáltalán semmiféle képre.”

A galaták pedig ezt hallva értették meg Krisztus halálának az értelmét: Isten őket is öröktől fogva kiválasztotta az üdvösségre és ez az evangélium hit általi elfogadására vezette őket4. Hallották az evangéliumot hittel befogadták – semmi mást nem kellett tenniük. Egyszerűen megérteni és hinni abban, hogy Isten elfogadja őket és nem várja el, hogy a holt bálványoktól holt cselekedetekhez forduljanak, hanem csak azt, hogy térjenek az élő Istenhez5.

Erre a tapasztalatukra emlékezteti őket az apostol, amikor őket esztelen galatáknak nevezi.

2. Az igézet

Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket,

Úgy is mondhatnánk: ki babonázott meg titeket? Ki tudott rátok olyan hatással lenni, hogy amit elfogadtatok, attól elforduljatok?

Amikor Pál itt a galatákat esztelennek nevezi, akkor nem arra utal, hogy gyengeelméjűek vagy erkölcsileg gyengék lennének. Olyan kifejezést használ, ami inkább azt jelenti: nem használják az eszüket. Van eszük, ismerik az igazságot is Jézussal kapcsolatban, mégsem alkalmazzák azt az életükre. Sőt, valami ezzel ellentéteset kezdenek el alkalmazni.

Pál apostol kérdése költői, hiszen ő tudja, hogy ki babonázta meg őket. Azok, akik azt állították, hogy a megfeszített Krisztus kereszten elvégzett munkája nem elég az üdvösséghez, azt nekik a mózesi törvény cselekedeteivel, annak kötöttségeivel és formáival ki kell egészíteni. Hogy Isten nem kizárólag Krisztusban és Krisztusért igazítja meg őket, hanem szükségesek hozzá a törvény cselekedetei. Nem elég csak Krisztusban hinni.

Bizonyos értelemben rejtélyes, hogy miért választották ezt az utat, és miért nem utasították vissza tévtanításokat. Valóban rejtélyes, ha valaki eldobja a gyémántokat homokért, rejtélyes, ha valaki kiüríti a zsebeiből az aranyat, hogy megtöltse azokat kaviccsal. Rejtélyes ha a szomjas ember otthagyja a tiszta friss forrást, hogy azután valami poshadt ciszternából igyon – ahogy ezt Jeremiás is megfogalmazza:

Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a folyóvíz forrását, elhagytak, hogy víztartókat vájjanak, repedezett falú víztartókat, amelyek nem tartják a vizet.6

Azt mondjuk, hogy mindezek mekkora bolondságok – és észre sem vesszük, hogy ezek a bolondságok fel sem mérhetők ahhoz a bolondsághoz, amely már megtapasztalta Jézus Krisztus váltságának erejét, hogy azután elforduljon attól ennek a világnak a káprázatáért és saját magában keresse a megváltást. Valóban miféle igézet képes erre?

Pál lényegében arra akarja rávenni őket, hogy ismét gondolkodjanak, hogy vissza tudjanak fordulni az egyetlen igazsághoz: Krisztushoz.

3. Átgondolandó

Egy kérdést tesz fel nekik azzal kapcsolatban, hogy gondolják át mit kaptak és most mit akarnak feladni.

A kérdés:

Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy az ige meghallásából származó hit alapján?

Gondoljátok át újra és így válaszoljatok nekem: mi alapján kaptatok Szentlelket?

Figyeljük meg: Pál nem kérdőjelezi meg azt, hogy kaptak-e Szentlelket. Hanem emlékezteti őket, hogy hogyan tapasztalták meg életükben az élő Jézus Krisztust. Hogyan tapasztaltátok meg az életetekben Isten kegyelmét, ajándékait és áldásait?

Azért kaptatok-e Szentlelket, mert körül lettetek metélve? Egészen biztosan nem, mert pogányként nem voltatok és én sem ezt hirdettem nektek. Akkor most miért hiszitek azt, hogy Isten áldásai és ajándékai csak akkor áradhatnak be az életetekbe, ha ezt megteszitek.

Péter apostol is Kornéliusz esetében ezt látta meg: Kornélius pogány volt, aki amikor hallotta az evangéliumot kiáradt rá a Szentlélek! Az evangélium és a Szentlélek kiáradása között nem volt ott, hogy ő még a törvény cselekedeteit tette volna.

Testévereim! Ti is ezt gondoljátok végig! Azért kaptatok Szentlelket, mert meg lettetek keresztelve? Azért kaptatok Szentlelket, mert konfirmáltatok? Azért kaptatok Szentlelket, mert templomba jártok és veszitek az úrvacsorát? Egészen biztosan nem. Azért mondom ezeket, mert vannak olyan irányzatok az egyházban is, amelyek azt mondják: a szent cselekedetek közvetítik a Szentlelket a hívek számára. Ha betartod a szabályokat, akkor kapod a Szentlelket.

A keresztség közvetíti a Szentlelket, vagy bármilyen más szertartás? Nem sokkal inkább az evangélium hit általi hallgatása nyomán áradt be az életetekbe a Szentlélek? Ha Lélek vezetett titeket Krisztushoz, most miért akartok testileg megfelelni neki, ha már elfogadott titeket a hit által?

Az Ige a számunkra világos különbséget tesz. Nem azt mondja számunkra az evangélium, hogy „az ige meghallásából származó hit” és a „törvény cselekvése” kiegészítik egymást. Éppen ellenkezőleg: a kettő kizárja egymást.

Miért? Azért mert a törvény cselekvése azt mondja: „Tedd meg és Isten elfogad!” Az evangélium azt mondja: „Krisztus megtette ezért Isten elfogad!” A törvény az emberi teljesítménytől várja az eredményt, míg az evangélium a Krisztus teljesítményébe vetett hitet kéri. A törvény követel és engedelmességre szólít; Krisztus ígér és hitre hív.

Szóval: azért van jelen az életetekben a Szentlélek, mert engedelmeskedtetek a törvény követelésének vagy azért van jelen életekben a Szentlélek, mert hittel megragadtátok az evangéliumot? A galaták számára ez nem lehet kérdés, ha használni kezdik az eszüket és újra végiggondolják!

Mert, amit végül is meg kell értenünk: Isten minden ajándéka hittel ragadható meg és hittel érthető meg, nem a törvény cselekvéséből származik.

Isten azért árasztja ránk ajándékait, mert Krisztus váltságában hiszünk és nem azért, mert a törvény követelésének engedelmeskedünk, miközben szüntelenül lázadunk és sóhajtozunk ellene. Isten bűntől való szabadításának ajándéka, igazságának ajándéka, az üdvösség ajándéka csak és kizárólag azzal a hittel érhető el, amely Krisztus váltáságán nyugszik – minden más út tőle szakít el.

Hogyan kaptál Szentlelket? Ugye úgy, hogy hallottad a hit igéjét és befogadtad az életedbe azt amit hirdet: Krisztust? Akkor ne keress más utakat, mert nincs más út. Ne keress kiegészítéseket, mert nincs kiegészítés. Ne hagyd, hogy bárki is megbabonázzon: akár a világ, akár valamilyen tévtanítás. Ámen.

1Gal 2:20

2Gal 1:6-7

3vö. 1Kor 1Kor 12:2

4vö. ApCsel 13:48 Pizidiai Antiókhia Galácia tartomány városa

5vö. ApCsel 14:15 Lisztra szintén Galácia egy városa; l. még 1Thessz 1:9

6Jer 2:13

Nyomtatás

Ki vagyok én?

Olvasóink értékelése:  / 0

Lekció: Mt 16:24-26
Alapige: Gal 2:19-21

Nemrég egy beszélgetésben kérdésként felmerült azzal kapcsolatban, hogy egészen közel került az orvostudomány ahhoz, hogy emberi fejátültetést hajtson végre, hogy ez etikai oldalról nem vet-e fel kérdéseket? Utánanéztem a kérdésnek és a következőket tudtam meg.

Előreláthatólag még ebben az évben sor kerül az első ilyen műtétre, amelyre konkrétan két éven át készültek. Egy fiatal orosz férfi Valerij Szpiridonov önként vállalta, hogy aláveti magát ennek a műtétnek. Ő gyakorlatilag a születése óta gerincvelői izomsorvadásban szenved, és azt reméli, hogy nem kell többé mozgásképtelen testben élnie.

Ahogy gondolkoztam ezen a problémán a figyelmem az etikai kérdés felől, egyre inkább a lélektani kérdésre terelődött. Tegyük fel, hogy a műtét sikeres lesz, és nemcsak a műtét, hanem az azt követő gyógyulás is, és ez a férfi egy olyan testben élhet tovább, ami képes mozgásra – vajon fel tudja-e majd dolgozni azt a kérdést, hogy kicsoda ő valójában? Hiszen a feje egy teljesen másik testre lesz átültetve, valaki másnak a testére. Harminc évig egy testben élt, amivel azonosult – ha fájdalmasan és sok szenvedéssel telten is, de ő volt az – az új testtel kicsoda ő valójában? Nincsenek erre válaszok, kérdés, hogy lesznek-e; de vajon nekünk, akik keresztyéneknek valljuk magunkat nem kell megküzdenünk hasonlóval?

Miért mondom ezt? Azért mert a megigazulás kérdésénél a múltkor ott hagytuk abba, hogy miután Isten bennünket nem a törvény megtartása által tekint igaznak, hiszen a törvény megtartása által senki sem lehet igaz Isten előtt, hanem Krisztusban találtatunk igaznak, ez nemcsak az Isten előtti helyzetünkben hoz változást, hanem egy változást bennünk is végbevisz.

Úgy fogalmaztam: „amikor Krisztussal találkoztál és felismerted bűnöd igazi mélységét és átadtad magadat Krisztusnak, valaki meghalt benned. Ez a valaki te voltál. És egy kérdésünk is maradt a múlt héten: „ha egész bűnös valóm meghalt a törvény által a törvénynek és egész bűnös valómat vitte fel Jézus a keresztre, akkor ki él bennem?” És akkor ki vagyok én? Erről szól ma Isten üzenete a Gal 2:19-21 alapján.

Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek. 20Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. 21Én nem vetem el az Isten kegyelmét: mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg.

1. Pál meghalt

Pál azt mondja:

Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek … Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek …

Az első kérdésünk: Mit jelent az, hogy Pál meghalt? Természetesen amikor Pál bizonyságot tesz, akkor ezzel felmutatja előttünk a minden keresztyén életében végbement változást. Mit jelent, hogy Pál meghalt?

Azt olvassuk, hogy Pál itt tesz egy bátor nyilatkozatot – meghaltam a törvény által a törvénynek. Ez azok után történt, hogy felismerte, hogy korábbi életében bármennyire is meg akart felelni Istennek azzal, hogy igyekezett betartani a Törvényt, csak azzal szembesülhetett, hogy nem tud megfelelni annak, mert egyszerűen bűnös az egész létében. Azzal szembesült, hogy minél inkább a törvényhez kezdi el kötni az életét, a törvény annál keményebben kéri számon rajta minden cselekedetét. Annál keményebben vádolja őt. Rádöbbent arra, hogy miközben az életet a törvény cselekedetei útján keresi, a törvény csak halálra ítélheti őt; sőt már halálra is ítélte.

Azt is megértette az apostol, hogy amíg a törvény útján keresi Istennél az elfogadást, addig nem juthat Isten közelébe, mert soha nem lesz képes a törvénynek megfelelően élni úgy, hogy annak szent mértékét maradéktalanul teljesítse. Amíg a törvény cselekedeteinek útján akar járni, addig Isten számára halott. Ahhoz, hogy Isten számára élhessen, a törvény számára kell meghalnia.

Amikor Pál azt mondja, hogy meghalt, akkor ezzel természetesen csak a belsőjében végbement változást írt le. Hogy ezt jobban megértsük, nézzük meg azt, hogy ő hogyan beszél erről még más helyen. Ugyanazt a folyamatot háromféleképpen is bemutatja Pál:

1. Meghalt a törvény számára: ami azt jelenti, hogy többé már nem a törvény uralma alatt és a törvény megtartása útján keresi az elfogadást Istennél.

2. A rómaiakhoz írott levelében azt mondja, hogy meghalt a bűn számára. Ha pedig meghalt a bűn számára, akkor többé nem szolgál a bűnnek. Azt is elmondja, hogy a bűnös emberi természete a törvénytől csak ösztönzést kap. Mármost, ha meghalt a törvénynek, meghalt a bűn számára, akkor a törvény már nem ösztönzi őt Isten elleni lázadásra.1

3. Harmadszor pedig elmondja, hogy Krisztusban számára meghalt a világ és ő is meghalt a világ számára.2 Vagyis azzal, hogy meghalt a törvénynek és meghalt a bűnnek, egyben meghalt a világnak. Őt többé már nem azok a törekvések mozgatják, amelyek mozgatták mielőtt Krisztusé lett az élete. Addig a világ szerint gondolkodott, a világ volt az, ami meghatározta a gondolkodását, az érzéseit, a törekvéseit, a szándékait. Nem tudott Isten szerint gondolkodni, csak emberek szerint.

Mindennek meg kellett halnia benne, mindezeket el kellett engednie, át kellett adnia a halálra, ha valóban élni akart.

Pálnak törekvései, önnön igazságába vetett hite, ami már önmagában bűn volt, minden vágya, minden bűnös gondolata, érzése és cselekedete oda lett szögezve Krisztussal együtt a keresztre.

Tudjuk jól, hogy erkölcsi értelemben Pál nem volt gonosztevő. Nem volt egy bűnöző alkat. Jó családból származott, a kiválasztott néphez tartozott, szenvedélye volt a törvény megtartása. Őszintén leírja a filippiekhez írott levelében, hogy ha volna esélye bárkinek is arra, hogy saját maga erejéből igaz és kedves legyen Isten szemében, ő mindenkinél nagyobb eséllyel indulna. De még így is teljesen esélytelen.

Jézus pedig saját maga is azt mondja: lehetetlen őt követni anélkül, hogy az ember teljesen megtagadja önmagát és felvegye a keresztjét. Nem véletlenül használja Jézus a kereszt felvételét. A keresztet oda kell vinni a kivégzőhelyre, ahová azután az elítéltet felfeszítik. Jézus követéséhez meg kell halnunk a bűnnek, a világnak és a törvénynek – azaz annak, hogy mi a törvény útján akarjunk Istenhez menni.

2. Krisztus él

Azzal folytatja Pál:

Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.

Pál meghalt a törvénynek, a bűnnek és a világnak. Pál régi élete meghalt és új élete van. Ez az élet egy olyan új élet, amelyet az őt szerető, az őérte önmagát odaadó Krisztus él benne.

Amit erről mindenképpen tudnunk kell, hogy Krisztus élete Pálban a valóságos és élő Krisztus élete. Pál itt nemcsak jelképesen beszél; nem arra utal, hogy Krisztus a tanításaiban él tovább a keresztyénekben, hanem szó szerint arra, hogy Krisztus – aki valóságosan meghalt, valóságosan feltámadt, valóságosan felment a mennybe, hit által valóságosan Pálban él, mert a Szentlélek mint élő személy valóságosan beáradt az életébe. Jézus még a halála előtt azt az ígéretet mondta tanítványainak:

„Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála.”3

Jézus világosan megígéri, hogy ő a mennybemenetele után elküldi a Szentlelket, és így már nem egyszerűen a tanítványaival, hanem egyenesen a tanítványaiban fog élni. Erre nézve a Jelenések könyvében van egy csodálatos meghívás és ígéret:

Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.4

Ez azért lehetséges, mert Jézus nemcsak meghalt, hanem Jézus feltámadt a halálból; Jézus legyőzte a bűnt és legyőzte a halált. Ezért amikor hittel Jézushoz mész, egyedül tőle várod Isten bocsánatát, akkor Ő hit által beköltözik az életedbe és Ő fogja élni az életét benned.

Szelíd szeretetével megváltoztatja a gondolkozásodat – elkezded megtanulni az emberek szerinti gondolkodás helyett az Isten szerinti gondolkodást.

Megváltoztatja a törekvéseidet, a régi törekvéseidet, amelyet így ír le Pál: „test törekvése halál”5a Lelkével átformálja az Ő törekvéseire, amely „élet és békesség”.

Arégi indulataidat, aminek egyedül és kizárólag csak te lehettél a középpontjában átformálja az ő indulataira, aminek ő van a középpontjában.

Ha Krisztus él benned hit által, akkor te az ő életét éled, de nem mint szolga, hanem mint fiú. Amíg nélküle éltél, ami te éltél, addig a törvénynek, a bűnnek és a halálnak alávetett szolgaságban éltél; amióta Krisztusban élsz, amióta ő indít, amióta a Megváltó a szívedben lakik hit által az Atyával, azóta mennyei örökösként és fiúként élsz itt a földön; a régi testben de új életben.

3. Krisztus (újra) megtestesülése

A nem keresztyén emberekkel való beszélgetésben és a gyerekekkel a hittanórán újra és újra találkozunk a lélekvándorlás, a reinkarnáció kérdésével. Újra és újra el kell mondani az embereknek, hogy az a reinkarnáció, amiben hisznek, tudniillik hogy a haláluk után a lelkük egy másik életben újra megtestesül egy hazugság; egy olyan hamis hit, amellyel a saját maguk nyugtalan lelkiismeretét próbálják megnyugtatni.

Ezzel szemben a Biblia azt állítja, hogy minden egyes ember élete egyszeri és megismételhetetlen, ezért kimondhatatlan érték. Isten számára sokkal értékesebb, mint ahogy mi sokszor az emberi életet, nem egyszer a sajátunkat kezeljük. Annyira értékes, hogy a saját Fiát adta halálra azért, hogy minket megmentsen.

Azonban egy reinkarnáció mégis létezik. Ez Krisztus újra megtestesülése minden egyes tanítványában, aki hit által befogadja őt az életébe. Mi soha nem fogunk reinkarnálódni, de Krisztus benned is és bennem is reinkarnálódik. És ahogy átveszi az uralmat az életünk felett az ő élete teljesen felülírja a mi régi életünk felett.

A kérdés, hogy tényleg megteheti ezt Krisztus? Tényleg átadod neki az uralmat az életedben, hogy ő élje az életét?

Egy dél-afrikai, egy botswanai, egy amerikai és egy magyar teológus beszélget. Ez pont úgy kezdődik mint egy vicc, most nem viccet mondok. Egy doktori dolgozatára készülő barátom osztott meg egy számára tanulságos és érdekes beszélgetést. Ebben a beszélgetésben szóba került az 1994-es ruandai népirtás is, amikor előbb a hutu lakosság őrjöngve mészárolta le a tuszi lakosságot, majd ezt követte a tuszik bosszúja. Százezrek bestiális meggyilkolásáról szól. Van egy megbékélési és megbocsátási program, amely a vidéki falvakban elég komoly sikert arat. Ez a program arra épít, hogy ezeknek is a megbocsátás Krisztusban vált lehetségessé, hogy ne a gyűlölettől megkötözötten éljenek, állandó félelemben.

És akkor elhangzott egy megjegyzés: „Az igazán megrázó az, hogy a ruandai mészárlást keresztények követték el. Ruanda lakosságának 98%-a keresztény volt a népirtás idején.”

Egy darabig csend, majd azt mondta egy másik beszélgetőpartner: „Ezen sokat töprengtünk mi is. Úgy tűnik, hogy két szöveg létezik. Az egyik a felszíni szöveg, a másik a mélyen lévő szöveg. A felszínen lévő szöveg a kereszténység. A mélyen lévő szöveg a törzsi identitás.”

„De hát a kereszténység pont két dolgot parancsol: szeresd Istent és szeresd a felebarátodat!”

„A népirtás idején a mélyen lévő szöveg felülírta a felszíni szöveget.”

„Az igazán nagy kérdés az, hogy vajon a ruandaiak esetében az evangélium miért nem vált mélyen lévő szöveggé, miért nem írta felül a törzsi identitást.”

És ezen most mi is gondolkozzunk el. Tegyen minket óvatossá az őcsényi példa. Vajon nálunk ez hogy van? Az evangélium, Krisztus élete bennünk felül tudja-e írni ténylegesen mindazt, ami a szívünk mélyén van? Keresztyénségünk ténylegesen Krisztus megtestesülés-e bennünk, vagy csak a felszíni szöveg?

Miből tudjuk ezt lemérni? Abból, hogy mi vált ki bennünk haragot, lelkesedést, vagy éppen félelmet és aggódást. Olyan szépen ábrázolja ezt is a megvető példázata: a sziklás talajra hullott mag olyan, mint amikor valaki lelkesen fogadja az igét, de az ige nem hatol mélyre, ezért amint megpróbáltatás támad elbukik. A tövisek közé hullott mag pedig olyan, mint amikor valaki hallja az igét, de a gazdagság csábítása vagy éppen az élet gondjai miatti aggodalom megfojtja azt.

1. Ha valóban el akarsz csendesedni azon, hogy a keresztyénséged Krisztus élete-e benned vagy csak felszíni szöveg, akkor azt érdemes megnézned: miért lelkesedsz? Vannak keresztyének, akik könnyebben lelkesednek egy focicsapatért, egy politikai irányzatért – megélve egyfajta törzsi identitást – mint Krisztus evangéliumáért, a krisztusi közösségért, és Isten országa ügyéért. Jézus mindig Atyjáért lelkesedett, annyira, hogy ebben a lelkesedésben még az éhségről is megfeledkezett:

Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját.6

Ez volt Jézus lelkesedése. Ez volt Pál lelkesedése is, mert Krisztus élt benne.

2. Mi vált ki benned haragot? És a harag mit vált ki belőled? Haragjaink zöme nem mérhető Jézus szent haragjához, nem is érdemes ezzel mentegetni magunkat. Haragjaink többnyire saját személyes sérelmeinkből fakadnak – ennek megfelelően is beszélünk vagy cselekszünk. Egyáltalán nem emlékszem arra, hogy Krisztus bármikor is haragudott volna az őt ért személyes sérelem miatt. Sőt még azt is mondta, hogy

Még ha valaki az Emberfia ellen szól, annak is megbocsáttatik …7

Pál maga is megtanulta és tanította, hogy ha hirtelen meg is jelenik benne a harag ne vétkezzen. Krisztus élt benne és haragját felülírta benne Krisztus szeretete.

3. Mi az, amitől félsz, és ami miatt annyit aggódsz? Jézus rávilágít, hogy aggódásaink döntő többsége a megélhetéshez kapcsolódik. És éppen a félelemeink és aggodalmaink azok, amelyek elválasztanak Istentől. Elválasztanak attól, hogy Istennel töltsünk elég időt, hogy Isten országát támogassuk az anyagi erőnkből. Olyan sokszor csak időtöredékeket szánunk Istenre, akkor is csak annyit hogy időnként részt vegyünk egy istentiszteleten; olyan sokszor csak filléreket kap tőlünk az, aki olyan különösen és gazdagon gondot visel rólunk. Emögött mindig ott húzódnak az aggodalmaink és a félelmeink is. Jézus nemcsak tanította azt, hogy

„Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? … Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? … „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.8

Jézusról soha nem látjuk, hogy aggódott volna. És ő ezt a tanítását nem úgy mondta el, hogy luxusvillában élt és luxuslimuzinon járt. Nem volt hova lehajtania a fejét és teljesen rábízta magát mennyei Atyja gondoskodására. Pálban ez a Krisztus él.

többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.

Ezt az igét vigyük ma haza ezzel a kérdéssel: Ki vagyok én? Keresztyénségem Krisztus élete bennem, vagy csak a felszíni szöveg? Ámen.

1vö. Rm 6-7

2Gal 6:14

3Jn 14:23

4Jn 3:20

5Rm 8:6

6Jn 4:34

7Mt 12:32

8Mt 6:25-32

Nyomtatás

Vajon Krisztus a bűn szolgája?

Olvasóink értékelése:  / 0

Alapige: Gal 2:17-21

„Gyermekem! Várlak! Minden meg van bocsátva!”

Ez a mondat fejezi ki legjobban a hit általi megigazulás üzenetét, amelyet az evangélium hirdet a számunkra és amely az apostoli tanításban ér el hozzánk.

De vajon véget ér-e itt az evangélium? Mert az nem kérdés, hogy ez az evangélium alfája, de itt van az ómegája is?

A keresztyénség gondolkodástörténetében ez újra és újra felszínre merülő kérdés, amely sok feszültséget és meghasonlást is okozott az egyházban. Mi történik az életünkben azok után, hogy elfogadtuk Isten meghívását a bűnbocsánatra, a megigazulásra és egyben az örök életre?

Ezt igyekszünk megérteni ma a Galata-levél alapján: Gal 2:17-21

Ha pedig Krisztusban keresve megigazulást, magunk is bűnösnek bizonyulunk, akkor talán Krisztus a bűn szolgája? Semmiképpen sem! 18Mert ha valamit leromboltam, és ismét felépítem, magam nyilvánítom magamat törvényszegőnek. 19Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek. 20Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. 21Én nem vetem el az Isten kegyelmét: mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg.

1. A megigazulás összefoglalása

Egy kicsit foglaljuk össze a megigazulás lényegét.

1. A megigazulás alapvetően egy olyan jogi fogalom, amelyben a vádlottat ártatlannak, azaz „nem bűnösnek” nyilvánítják.

2. Míg azonban a bíróságon vagy azért nyilvánítanak valaki „nem bűnösnek”, mert bebizonyosodik az ártatlansága – vagyis nem vétkes abban a bűnben, amellyel megvádolták; vagy nem bizonyítható a bűnössége, ezért ártatlannak kell nyilvánítani, addig az Isten előtti igaznak nyilvánításunknak nem az ártatlanságunk az alapja, hanem Istennek az a bocsánata, amelyet Krisztusban, az ő helyettes áldozatáért kínál fel nekünk.

3. Tehát: Isten előtti igazságunk nem annak köszönhető, hogy ártatlanok vagyunk, hanem annak, hogy Krisztus magára vállalta a bűneink büntetését és ezzel levette rólunk a bűneink terhét, ennek következtében minden bűnünk meg van bocsátva.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy az evangélium eddig tart. Az evangélium lényegében itt kezdődik. Félreértjük az evangéliumot, ha azt gondoljuk, hogy csak ennyi az evangélium. Ezért is nem hagyja abba Pál apostol ott:

tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit, és nem a törvény cselekvése által

Elsőre kicsit nehéz is megérteni azt, amit Pál apostol leír:

2. Krisztus vajon a bűn szolgája?

Ha pedig Krisztusban keresve megigazulást, magunk is bűnösnek bizonyulunk, akkor talán Krisztus a bűn szolgája? Semmiképpen sem! Mert ha valamit leromboltam, és ismét felépítem, magam nyilvánítom magamat törvényszegőnek.

Azért nehéz ezt megérteni, mert Pál apostol itt a kizárólag Krisztus általi megigazulással szembeni ellenvetésekre válaszol. De mi lehetett az ellenvetés?

2.1. Krisztus tesz bűnössé?

Pál azzal vezeti be: Ha pedig Krisztusban keresve megigazulást, magunk is bűnösnek bizonyulunk …”

Amikor Krisztussal találkozunk, akkor a következő nagyon fontos dolgot érthetjük meg: Isten annak ellenére szeret, hogy bűnös vagyok. Egészen addig, amíg Krisztussal nem találkozunk nem is érthetjük meg igazán bűnösségünk igazi mélységét.

Van, aki egyáltalán nem gondolja magát bűnösnek, másokat furdal a lelkiismeret bizonyos bűneik miatt, de bűnösségünk igazi mélysége egyáltalán nem világos előttünk, ezt igazán csak Krisztusban láthatjuk meg.

Milyen mély is ez a mélység? Annyira mély, hogy létemben már akkor bűnös voltam, amikor még semmi rosszat nem tettem. Még egyszer elmondom, mert nagyon nehéz és súlyos mindaz, amit mondok: létemben már akkor bűnös voltam, amikor még semmi rosszat nem tettem. És mivel létemben vagyok bűnös ezért ebből a létemből fakadóan csak a rosszat tudom cselekedni. Ez pedig azt jelenti, hogy még a legjobb szándékom és a legjobb cselekedetem is bűnnel fertőzött. Mit mond erről a Biblia?

Nézzük meg Isten diagnózisát az emberről, ami kiváltotta az özönvíz ítéletét:

látta az Úr, hogy … az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz1.

Ez pedig nem változott meg az özönvizet követően sem, hiszen az Ószövetség egyik legnagyszerűbb bűnbánati imájában Dávid így imádkozik:

Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem.2

Mielőtt valaki félreérti: Dávid itt nem az anyját kárhoztatja, hanem saját magát, ezzel is példát állítva elénk.

Pál apostol pedig az efézusiaknak írva így ad képet az evangélium elfogadása előtti állapotukról:

Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. 3Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppenúgy, mint a többiek.3

Láthatjuk ebből is, hogy az Ó- és Újszövetség egységes bizonyságtétele: már akkor bűnösek voltunk létünkben, amikor még semmi rosszat nem tettünk; ebből következett azután, hogy

És itt van az egyik nagy bökkenő: sokszor éri az a vád a keresztyénséget, a keresztyén igehirdetést, hogy bűnössé teszi az embereket. Ettől sok keresztyén bizonyságtevő és igehirdető megijed, és úgy akar, hogy Isten szeretetéről és Isten elfogadó szeretetéről bizonyságot tenni, hogy figyelmen kívül hagyja a bűn realitását és figyelmen kívül hagyja azt, hogy Krisztus magáról azt mondta elsősorban, hogy a bűnösöket megmenteni jött:

„Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”4

De tegyük fel újra a kérdést: akkor most Krisztus tesz bűnössé? Ez főleg olyan emberek számára lehet kérdés, mint pl. a törvényt megtartó zsidóknak, az egész életükben vallásukat követő embereknek, akik igyekeztek erkölcsös és jó életet élni; és az olyan embereknek, akik emberségükből mindig a jóra és a tisztességre törekedtek. Ha eddig nem voltam bűnös, és most találkozva Krisztussal, hirtelen bűnösnek kell éreznem magam, akkor Krisztus az, aki bűnössé tesz? „Szó sincs róla.” - mondja az apostol. Krisztus nem a bűn szolgája és előidézője, hanem csak a leleplezője a valódi állapotunknak; és ő nem elveszi tőlünk a megigazulást, hanem csak letépi rólunk hamis megigazulásunk álarcát, hogy a hit általi igazságra vezessen el.

Krisztus senkit sem tesz bűnössé – de lényének tisztaságában és világosságában látjuk meg igazán, hogy kik vagyunk valójában. Isten ítéletére méltó bűnösök.

2.2. Krisztus jóváhagyja a bűnt?

A hit általi megigazulással szembeni másik ellenvetés súlyosabb. Azért súlyosabb, mert könnyű vele félrevezetni még azokat is, akiknek megújult az élete Krisztusban. Erre a vakvágányra még Péter apostol is ráfutott.

Nézzünk egy kicsit vissza az előzményekre.

Amikor pedig Kéfás Antiókhiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mivel okot adott arra, hogy megfeddjem. Mielőtt ugyanis odajöttek néhányan Jakabtól, együtt evett a pogányokkal. Amikor pedig azok megérkeztek, visszahúzódott és elkülönült, mert félt a zsidó származású testvérektől. Képmutató módon viselkedett vele együtt a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba még Barnabás is belesodródott.5

Jöttek tehát „némelyek”, bizonyos emberek Jeruzsálemből. Ők zsidó származású keresztyének voltak, akik Isten választott népéhez tartoztak, és a Krisztus való megtérésük után sem szakítottak a mózesi törvénnyel: körül voltak metélve, csak kóser ételeket ettek, és úgy akarták megőrizni Isten előtti tisztaságukat, hogy nem érintkeztek a pogányokkal, akiket bűnösebbnek tartottak maguknál. Ők ugyanis a Krisztushoz tért pogányokon az látták, hogy még mindig nincsenek körülmetélve és még mindig nem esznek kóser ételeket – amiből azt a következtetést vonták le, hogy bár Krisztushoz tértek, de mégis bűnösök maradtak. Úgy gondolták, hogy az lehetetlen, hogy a Krisztusban való hit általi megigazulás szükségtelenné tegye a Törvényt, és ezzel a bűnös életre bátorít. Tehát, ha Krisztusban hisznek, akkor a mózesi törvény szerint is kell élniük.

Azt képviselték, hogy bár Krisztus halála szükséges, a megigazuláshoz, de nem elég – szükség van a Törvényre is, mert ha a megigazuláshoz a csak a Krisztusban való hit elég lenne, akkor azzal a hívőket kifejezetten a bűnös életre bátorítja. Ők úgy gondolták, hogy Krisztusnak a törvényhez kell vezetnie. Később látni fogjuk, hogy az evangéliumban ez pont fordítva van.

Sajnos ennek a vádnak néha van létjogosultsága – vannak keresztyének, akik úgy gondolják, hogy ha elfogadták Krisztus váltságát és igazságát, akkor az szükségtelenné teszi az életük megváltozását és éppen a bűnbocsánatra hivatkozva ugyanúgy folytathatják az életüket mint korábban – hiszen ha Isten kizárólag azért fogad el, amit Krisztus tett értünk a kereszten, akkor nem számít többé, hogy mennyit vétkezek – megmaradhatok ugyanabban az életben, amit addig éltem, azzal a hamis biztonsággal nyugtatva magamat, hogy mennyei Atyám mindent megbocsátott: élhetek a saját akaratom és vágyaim szerint.

De kérdés, hogy tényleg így van ez? Krisztus a váltságával és bocsánatával tényleg pártolná és jóváhagyná a bűnt? Pál erre is csak az mondja: erről szó sincs.

Ezért mond egy nagyon súlyos mondatot:

Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve:

Szó sincs arról, hogy Krisztus a bűnbocsánat után bármilyen bűnt jóváhagyna, pártolna, arról meg végképp nem, hogy egyetértene vele.

Mert amikor Krisztussal találkoztál és felismerted bűnöd igazi mélységét és átadtad magadat Krisztusnak, valaki meghalt benned. Ez a valaki te voltál. A törvény ugyanis halálra ítélt; és mivel Krisztus nem pusztán a vétkeidet vittel fel a keresztre, hanem egész bűnös valódat, a törvény már nem követelhet rajtad semmit többé és ez nagy vigasztalást ad, amikor kísértések között járunk, és tapasztaljuk a minket megkörnyékező bűn csábítását és erejét. Luther a megigazult keresztyénekről így ad egy tömör és rövid meghatározást:

„A keresztyén nem olyan valaki, akinek nincs vétke, hanem olyan valaki, akinek Isten rója többé a bűnét, mert hitét Krisztusba vetette. Ez a tantétel vigasztalást nyújt a lelkiismeretnek a komoly bajban.”

És valóban ezt mondja számunkra az ige:

Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.6

Marad viszont egy kérdésünk: Ezzel folytatjuk a jövő héten.

Összefoglalásul ennyit mindenképpen vigyünk magunkkal:

Krisztus nem a bűn szolgája – mert nem ő tesz bűnössé, hanem csak felfedi bűnünk igazi mélységét.

Krisztus nem a bűn szolgája – mert ő soha nem pártolja és hagyja jóvá a bűnünket, hanem minden bűnünk és egész bűnös valónk meghalt vele a kereszten. Erre mondjuk együtt azt, hogy ámen. Ámen.

 

11Móz 6:5

2Zsolt 51:7

3Ef 2:2-3

4Mk 2:17

5Gal 2:11-13

6Zsid 4:16

Nyomtatás

Megigazulás a hit útján

Olvasóink értékelése:  / 0

Alapige: Gal 2:16-18

Lekció: Zak 3

 Letöltés, meghallgatás!

 

Ernest Hemingway az „Álmok városa” c. novellájának elején említ egy madridi viccet, amely szerint egy spanyol apa felutazott Madridba és a feladott egy hirdetést az El Liberal c. újságban: „Paco, kedden délben várlak a Montana szállóban, minden meg van bocsátva, apád” – s erre egy egész rendőrosztagot kellett kivezényelni, hogy szétszórja azt a nyolcszáz fiatalembert, akik mind a hirdetésre jelentkeztek.

„Minden meg van bocsátva, apád” - Ha a Biblia c. könyvnek egy alcímet keresnénk, akkor ez a mondat jó eséllyel pályázhatna erre a pozícióra. „Minden meg van bocsátva, apád”. Vajon miért jelentkezett ilyen sok fiatal férfi erre a hirdetésre?

Két héttel ezelőtt a Galata levél fő üzenetéhez kapcsolódó két nagyon fontos fogalommal is megismerkedtünk.

1. A törvény cselekedetei – amelyek Isten törvényével összhangban álló igaz cselekedetek

2. Megigazulás – ami az ember igazzá válására utal; ez lényegében egy olyan folyamat, amikor a vádlottat a bíróságon felmentik a bűn és a vád alól, szabadon távozhat.

Azt értettük meg, hogy bár a törvény cselekedetei jó és igaz cselekedetek, ennek ellenére a törvény cselekedeteinek útján az ember nem lehet igaz Isten előtt. Ezzel szemben a Biblia a Krisztusban való hit útját ajánlja. Alapigénk a mai napon a Gal 2:16-18

tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit, és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem. 17Ha pedig Krisztusban keresve megigazulást, magunk is bűnösnek bizonyulunk, akkor talán Krisztus a bűn szolgája? Semmiképpen sem! 18Mert ha valamit leromboltam, és ismét felépítem, magam nyilvánítom magamat törvényszegőnek.

Bővebben: Megigazulás a hit útján

Nyomtatás

Jövőt látó hit

Olvasóink értékelése:  / 0

Alapige: Gal 3:11

Lekció: Mk 4:26-29

 Letöltés, meghallgatás!

 

Mai ünnepünkben három évforduló kapcsolódik egybe. Reformátusként az egyetemes egyház nagy fordulópontját, ill. nagy történelmi mozgalmának kezdetére is emlékezünk, a reformáció 500. évfordulójára, gyáli reformátusként pedig közösségünk szórványlétből önálló gyülekezetté alakulásának 70., valamint templomunk felszentelésének 25. évfordulójára. Az a kis ajándék, amivel mindenki számára igyekeztünk kedveskedni, ezt a hármas évfordulót igyekszik a számunkra megjeleníteni. Engedjétek meg, hogy ezt a képet röviden magyarázzam.

A kehely mint szimbólum, a reformáció egyik szimbólumává lett, azáltal, hogy az úrvacsorába visszahozta a hívek számára is a Jézus által elrendelt úrvacsora másik elemét, amely valahogy elkopott az évszázadokon át; a kenyér mellé, amely Jézus megtört testének jele az úrvacsorában, a bort, amely Jézus kiontott vérét és annak bűntörlő erejét ajándékozza nekünk, és teszi hit által valóságossá az életünkben. A kehely nyakán a mi hármas évfordulóra emlékeztető számaink vannak, a színvilág pedig igyekezett visszaadni azokat a színeket, amelyek a templomunk jellemző, a tégla és a padok.

És a kehely testén a felirat a reformáció alapgondolata, amiből ez évi jelmondatunk is származik: „Megtanulni hitből élni.” Mai alapigénk is erről szóljon a Gal 3:11 alapján.

„az igaz ember hitből fog élni”.

Bővebben: Jövőt látó hit

Nyomtatás

A törvény cselekedetei és a megigazulás

Olvasóink értékelése:  / 0

Alapige: Gal 2:14-21

Lekció: Zsolt 24

 Letöltés, meghallgatás!

 

Már régen beszéltünk a Galatákhoz írt levélről ezért próbáljuk meg felvenni a fonalat.

Pál apostol azért ragadott tollat és írt levelet a galáciabeli gyülekezeteknek, mert egy olyan irányzat ütötte fel a fejét a gyülekezetek körében, amely elferdítette a Krisztus tiszta evangéliumát. Az apostoli üzenet – nemcsak Pálé, hanem ez volt az apostolok tanítása –, úgy szólt, hogy Isten teljesen ingyen, egyedül a Krisztus áldozatára tekintve fogadja magához a bűnös embert és ajándékozza meg az örök élettel. Ezt a hívő ember egyedül és kizárólag hittel tudja megragadni, más úton nem érhet oda Istenhez.

Jézus is nagyon világosan kinyilvánította ezt, amikor hirdette:

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.1

Bővebben: A törvény cselekedetei és a megigazulás

Nyomtatás

Reformáció 500 – Megtanulni hitből élni

Olvasóink értékelése:  / 0

Alapige: Gal 3:11

 Letöltés, meghallgatás!

1517. neves évszám az egyház történetében. Természetesen nekünk református hitű embereknek ez az évszám kedves évszám is, hiszen ekkor történt az a fordulat az egyház történetében, amely visszafordította az embereket és az egyház egy részét Isten kijelentett igéjéhez. Természetesen a protestáns egyházak – és gyülekezetek – nem akarnak elmenni szótlanul ez évforduló mellett. Mégiscsak kerek évszám: 500 éve történt.

1517-ben a német szerzetes és teológiaprofesszor Luther Márton október 31-n kiszögezte híre 95 pontos vitatételeit a wittenbergi vártemplom kapujára arról, lényegében arról, hogyan juthat valaki üdvösségre, hogyan találhat bűnbocsánatot és igazságot az irgalmas Istennél.

Mi vezette ide Luthert? Egy felismerés, amelyre bibliaolvasása nyomán jutott. Egy ige, amelyet most a Gal 3:11-ből olvasok.

az igaz ember hitből fog élni”.

Bővebben: Reformáció 500 – Megtanulni hitből élni

Nyomtatás

Kisztus törvényének betöltése

Olvasóink értékelése:  / 0

Alapige: Gal 6:1-10

Lekció: Mt 11:28-30

 Letöltés, meghallgatás!

Jézus arra hív bennünket, hogyha megfáradtak és megterheltek vagyunk, akkor menjünk őhozzá és vegyünk magunkra további terheket tőle. És azt mondja, hogy az ő terhe könnyű. Általában amikor emberekkel beszélgetek és szóba kerül az életük, akkor kevesen mondják azt, hogy kevés rajtuk a teher. A legtöbb ember azt mondja, hogy rajta sok a teher, sőt kifejezetten túlterhelt. Akkor menjünk még további igákért és terhekért Jézushoz?

Ugyanis, ha következetesen megfigyeljük Jézus mondását, ő nem azt mondja, hogy leveszi rólunk ezeket a terheket. Ő annyit mond, hogy megnyugvást ad. És ezután azt mondja: „Vegyétek magatokra az én igámat … Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.”1

Jézus ezt nem terheletlen, hanem nagyon is terhelt embereknek mondja. Elég abszurdan hangzik nem? Hogy ha valaki terhet hordoz, boldogabb lesz, ha további terheket vesz magára? Nem elég már az, ami úgyis van? Vegye fel még Jézusét is? Miért is jó ez?

A Biblia szinte minden sora azt mutatja, hogy mennyire máshogy működnek az Isten országának törvényei, mint a hiábavalóságnak alávetett világ törvényei. Ez is Isten országának egyik törvényszerűsége – vagy mondjuk így a Krisztus törvénye. Ma a Krisztus törvényéről, mint a teherhordozás törvényéről szeretnék nektek beszélni a Gal 6:1-10 alapján.

Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél. Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. Mert mindenki a maga terhét hordozza. Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját. Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.

Bővebben: Kisztus törvényének betöltése

Ami jön

Bejelentkezés

Üzenőfal

Latest Message: 3 héttel, 4 nappal Ezelőtt

Csak a regisztrált felhasználók számára engedélyezett a hozzászólás