Gal

Nyomtatás

Hol van a boldogságod?

Olvasóink értékelése:  / 1

Lekció: Jób 1:1-12
Alapige: Gal 4:15-17

Tegnap az ifjúsági órán Jézus megtérésre hívó szaváról is beszélgettünk és az egyik kérdésünk az volt, hogy volt-e már olyan az életükben, amikor eljutottak oda, hogy megtérésre hívjanak valakit.

Egy nagyon tipikus esetet mesélt el az egyikük. Egy ismerőse nagyon maga alatt volt, ez úgy látszott rajta; elkezdett vele beszélgetni és eljutottak oda, hogy elmondja neki, hogy megtérésre van szüksége – szinte azonnal ott termett valaki más, és elkezdte magyarázni ennek az embernek, hogy mennyire fontos, hogy bízzon magában, hogy megerősítse a saját belső értékeit, meg különböző new age-es filozófiákat. Meg is állapítottuk azt, hogy ez mennyire tipikus. Ahol Isten elkezd munkálkodni, az ördög azonnal odalép és folytatja a maga aknamunkáját. Ezzel kapcsolatban nagyon tanulságos olvasmány C. S. Lewis Csűrcsavar levelei c. munkája.

Ezt láttuk Jób esetében is. Jób istenfélő és áldott ember volt. Az ördög gyűlölettel nézi az istenfélő emberek boldogságát és áldását és mindent megtesz, hogy ezt elvegye. A mai üzenetünk egy kérdésből indul ki: hol van a boldogságod? Ezt a kérdést Pál apostol is nekiszegezi a galatáknak. Alapigénk a Gal 4:15-17

Hova lett a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek rólatok, hogy ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok, és nekem adtátok volna. Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek? Nem jó szándékkal buzgólkodnak értetek, hanem el akarnak titeket tőlem szakítani, hogy aztán értük buzgólkodjatok.

A múlt héten az evangélium hiteles marketingje c. üzenet alapján azt láttuk, hogy hitelesen akkor tudjuk az evangéliumot továbbadni, ha van bátorságunk arra, hogy az üzenet továbbadását ne a külsőségekre építsük fel, hanem az igazságra és Krisztus megbocsátó szeretetére.

Pál visszaemlékezett arra, hogy a galaták milyen nagy örömmel és szeretettel fogadták őt, amiben Pálnak a közelebbről meg nem határozott testi erőtlensége sem akadályozta meg őket. Pál utalt arra, hogy olyan testi erőtlensége volt, ami miatt akár megvetéssel el is fordulhattak volna tőle, de a galaták nem ezt tették, sőt az evangélium hatására olyan szeretet támadt bennük Pál iránt, hogy még több éves, évtizedes távlatból is úgy emlékszik vissza erre, hogy

bizonyságot teszek rólatok, hogy ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok, és nekem adtátok volna.

De jelenleg nem ez a helyzet Pál és a gyülekezetek között. Két kérdésből is kiderül, hogy nagy a baj.

Hova lett a ti boldogságotok? … Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?

1. A baj

De mi ez a nagy baj? A két kérdés egy irányba mutat. Ezt egyetlen mondatban így fogalmazhatjuk meg:

Ha valaki elfordul az evangéliumtól – Krisztustól – elveszti a boldogságát.

Fogalmazzuk meg a másik oldalról is ezt: az ember számára boldogságot csak Krisztus evangéliuma adhat. Tudom, hogy ez a mondat nagyon kizárólagos, sőt kifejezetten provokatív, de attól még olyan igazság, amire az életünket építjük.

A baj az, hogy a galaták már megismerték ezt az igazságot – és ez eltűnt az életükből. Ők már ismerték a boldogságot, amit Krisztus ad, és Pál azt látja, hogy ez sehol sincs. „Hol van hát a ti boldogságotok?kérdezi tőlük?

1.1. Mi ez a boldogság?

De mi is ez a boldogság, ami eltűnt? Lehet, hogy maguk a galaták is megdöbbentek azon, hogy Pál azt állítja róluk, hogy az ő boldogságuk eltűnt. Lehet, hogy ők nagyon is boldognak érezték magukat. És itt látjuk meg a boldogságnak az egyik különleges titkát – a boldogságunk nem attól függ, hogy boldognak érezzük-e magunkat, hanem attól, hogy Isten boldognak mond e bennünket. Lényegében boldogságunk forrása és centruma nem bennünk, hanem rajtunk kívül van. A nagy baj az, hogy ez nagyon is sérti a büszkeségünket.

Pál nem azt kérdezi a galatáktól, hogy miért érzik magukat boldogtalannak, holott boldogok is lehetnének, hanem azt, hogy hol van a boldogságuk, amivel korábban rendelkeztek?

Jézus prédikációjának éppen az az egyik hangsúlyos és központi eleme, hogy a boldogság az érzéseinktől független állapot. Sajnos az ember képes arra, hogy boldognak érezze magát – miközben nem boldog – Isten nem tudja boldognak nyilvánítani. Nézzük meg Jézus prédikációját és utána térjünk vissza erre a gondolatra.

3Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. 4Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. 5Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. 6Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. 7Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. 8Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. 9Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. 10Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. 11Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. 12Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.

Jézus itt világosan beszél a boldogságról és minden olyan dolgot elmond, amit mi nem mondanánk annak. És ezzel egy nagyon fontos dologra mutat rá. Nem az a boldog ember, aki magát nyilvánítja boldognak, hanem az, akit Isten nyilvánít boldognak.

Ezért mondtam azt, hogy a galaták akár érezhették is magukat boldognak (de még ez sem biztos) – mert ők nem látták azt, amit Pál látott: nem azok. Ez persze hatalmas feszültséget kelt közte és a gyülekezetek között.

A baj tehát: a galaták nem boldogok. Vajon hogyan fogadják ennek az üzenetét? Ellenségesen. De miért? Mi a baj forrása?

2. A baj forrása

A baj forrása az álevangélium terjesztői, az álapostolok, akiknek hittek. Álevangélium sokféle lehet, de mindegyik megegyezik abban, hogy az ember saját erőből elérheti életének a megváltását. Galáciában és az első századi misszióban ez sokszor úgy jelentkezett: nem elég Krisztus, a zsidó vallás előírásait is be kell tartani.

És ahol elhangzott az evangélium, ahol az emberek megtértek, ahol Krisztusra bízták az életüket, azonnal megjelentek és elkezdték hirdetni a „más evangéliumot”, az álevangéliumot valakik. Itt most nem azokra az kell gondolni, akik az evangéliumot elutasították, akik felbujtották a misszionáriusok ellen a városi csőcselékeket, akik elüldözték, megverték és megkövezték a misszionáriusokat. Ilyenek is voltak, de Pál nem róluk ír itt. Azokról ír, akik báránybőrbe bújt farkasokként jöttek a gyülekezetekhez, hogy elmondják azt: mennyire fontos, hogy Krisztus meghalt a kereszten; mennyire fontos hinni Krisztusban – DE – önmagában a Krisztusban való hit nem elég, nem ad üdvösséget. Ahhoz még kell követni bizonyos vallásos szabályokat, meg kell felelni bizonyos vallásos kötelmeknek. Be kell tartani a külsőséges vallás törvényeit. Az üdvösség nagy része ugyan Krisztuson múlik, de egy kisebb részben másra is szükség van.

A kérdés: mi ebben a vonzó? Hát nem pont ezektől akarunk megszabadulni? Mégis miért tud olyan vonzó lenni ez az álevangélium? Miért tud annyira vonzó lenni, hogy Pál még azt is leírja nekik:

Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni?

De mégis mi teszi vonzóvá ezeket még azok után is, hogy az ember megismerte Krisztust? Néha azt gondolnánk, hogy az ilyesmi lehetetlen – hogy Krisztusból akkora áldás, akkora boldogság, olyan mélységes kegyelem árad, hogy lehetetlen, hogy az ember elkezdenek szolgálni az erőtlen elemeknek – és magára venné a vallási törvények igáját, állandóan azt figyelve, hogy mit szabad és mit nem, és ha valamit nem jól tesz, akkor helyre kell tenni valamiféle vezekléssel. Mi ebben a vonzó?

Ti értitek? … Pedig nem érthetetlen. Az a vonzó, hogy nekem is van szerepem és érdemem az üdvösségemben és a boldogságomban. Igen, elismerem, hogy az üdvösségemért és a boldogságomért Krisztus megtette a legnagyobb részt, nélküle nem lehetne üdvösségem és nem lehetnék boldog, de nekem magamnak is hozzá kell tennem a saját részemet: a vallási szabályokkal, a hittel, a jó cselekedetekkel. DE NEM.

Krisztus nem a legnagyobb részt tette meg az üdvösségedért és a boldogságodért: ő tett meg mindent az üdvösségedért és a boldogságodért. Krisztus váltsága kiegészíthetetlen.

A végeredmény az, hogy az álevangélium azt mondja, hogy az ember saját erejéből éri el üdvösségét és boldogságát. Más önmegváltó tanokkal ellentétben viszont nem állítja azt, hogy az ember teljesen a saját erejére van utalva, hanem azt mondja: a legnagyobbat Krisztus megtette, neked csak a magad kicsijét kell hozzátenned.

De a Krisztus evangéliuma nem ezt mondja: a Krisztus evangéliuma azt mondja: csak és kizárólag Krisztuson múlik minden – még csak a hitemen sem, mert még az is ajándék a Szentlélektől.

Értjük már, hogy miért olyan nagyszerű a kegyelemből való örök kiválasztás tana? Mert megmutatja, hogy kizárólag Krisztusra épül az üdvösségünk és Krisztusban van a boldogságunk. És értjük már, hogy miért olyan botrányos még sok keresztyén számára is? Azért, mert semmit nem enged ehhez hozzátenni a boldogsághoz és az üdvösséghez. Mert akkor már nem kizárólag Krisztuson múlna az üdvösségünk és a boldogságunk. De az ember mindenáron valahogy kiérdemelni akarja ezt – ha nem lehet cselekedetekkel, akkor legalább érdemeljük ki hittel. De ez az, amit nagyon jegyezzetek meg:

a hitben sincs érdemszerző erő.

Mivel a Biblia szerint a hit is ajándék, amit maga a Szentlélek ébreszt bennünk. És a boldogság elvesztésének – figyeljünk Pál nem az üdvösség elvesztéséről beszél, de erről majd máskor lesz szó –, tehát a boldogság elvesztésének ez a forrása. Nem csak és kizárólag Krisztusra akarom építeni az üdvösségemet és a boldogságomat, hanem bele akarok keverni valami saját érdemet is. Legyen az bármilyen kicsi, tűnjön bármilyen alázatosnak is – mégis saját érdem, aminek nincs helye abban a boldogságban, amikor Isten nyilvánít boldognak, és abban az üdvösségben, amelyben Krisztus üdvözít.

3. Pál az „ellenség”

És Pál – akinek valaha még a szemüket is kivájták volna – az ellenségük lett. Miért? Mert az igazságot mondja.

Az álapostolok sikerrel építettek az emberi büszkeségre. És valószínűleg ügyes hízelgéssel és buzgólkodással sikerült is elérni, hogy a galaták lemondjanak életük legnagyobb ajándékáról: az ajándékba kapott kegyelemről, hogy Krisztus mellett elkezdjenek építeni a saját érdemükre. De ez nem lehetséges. Vagy Krisztus, vagy saját érdem. És Pál ezt világosan megírja nekik – amiből sértődés, vádaskodás lett, Pálnak még az apostolságát is megkérdőjelezték. Ezért teszi fel Pál a kérdést:

Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?

Az igazságtól való eltérés nagyon gyakran vonja maga után azt, hogy aki az igazságot mondja, ellenséggé válik.

Talán ti magatok is átéltetek hasonlót, amikor valakinek, aki eltért az igazság útjától – már persze, ha vettétek erre a bátorságot – megmondtátok, hogy eltértél az igazságtól, eltértél a Krisztus útjától. Nagyon ritka az olyan eset, amikor valaki ezt nem haraggal, vádaskodással és ellenségesen fogadja. És megvannak azok a közhelypanelek, amelyekkel azután el is utasítják a figyelmeztetést: „Ne szólj bele, az én életem!” „Ki vagy te, hogy ítélkezzél fölöttem!” „Te nem értheted, sose voltál ilyen helyzetben!” és bizonyára lehetne még mondani, de talán ezek a legtipikusabbak. És természetesen ezeket mindig kíséri a sértődés és a harag.

De jogos-e a harag? Ha megnézzük Pál kommunikációját, azt kell mondjam, hogy természetesen nem. Pál kommunikációja ugyanis mindig az igazságra és a szeretetre épül.

Pál látja, hogy a galaták boldogsága eltűnt. Az a boldogság, amikor Isten nyilvánítja őket boldognak. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy más evangéliumhoz pártoltak, hanem abban is, hogy Pállal szemben ellenségessé váltak, amikor ő az igazságot mondta nekik.

Tanulságok

1. Az ember akkor boldog, amikor Isten boldognak nyilvánítja, és nem akkor amikor magát boldognak érzi, vagy annak nyilvánítja.

2. Ha Krisztus váltságát bármivel is ki akarjuk egészíteni, lemondunk a boldogságról.

3. Akinek eltűnt az evangéliumból fakadó boldogsága ellenségesen viszonyul az evangéliumhoz és az evangéliumot képviselőkhöz.

Egy kérdéssel szeretném most befejezni – az imádság csendjében szánj rá, hogy személyesen Isten elé viszed ezt:

Hol van a boldogságod? Krisztusban, vagy valami másban?

Nyomtatás

Az evangélium marketingje

Olvasóink értékelése:  / 0

Az evangélium marketingje

Lekció: Ézs 53
Alapige: Gal 4:12b-20

Talán néhányan még ismerik a szólást, hogy „a jó bornak nem kell cégér”. Azt hiszem, elmondható, hogy ma már nem olyan közismert ez a szólás, mert megtanultuk, hogy ma már a legjobb bort sem lehet eladni a megfelelő marketing nélkül. Igen, a jó bornak is kell cégér – vagy inkább ahogy manapság ezt mondjuk reklám – divatosabban marketing (ami meg még több is mint puszta reklám.)

Szeretnék néhány reklámfotót mutatni bevezetésnek – nem azért, hogy bármit is reklámozzak, nem fizet ezért nekem senki, más a cél.

A három hete szülői értekezleten voltam és az egyik premium autómárkának egy off-road új modelljét lehetett megtekinteni az egyik bevásárlóközpontban. Természetesen nem egy élettől meggyötört munkatárs állt a kocsi mellett, hanem egy ehhez hasonló látvány fogadta az arra járót. Az autómárka nem ugyanaz. Vajon miért így reklámozzák az autókat, mért nem a valós műszaki tartalommal vagy tudással? Talán azért, mert az autóhoz a nő is jár extra ajándékként? Nyilván nem, de azért mégis sugall valamit a tudatalattinak. Esetleg azt, hogy ha ilyen autód van, akkor ilyen nőd is lesz hozzá?

Vagy nézzünk egy másik terméket. Itt egy egész fogápolási kollekciót látunk Shakirával a híres kolumbiai énekesnővel. Miért? Ha valaki ezt a fogkrémet használja, akkor attól olyan szép lesz mint Shakira? Nem. De mégis könnyebb eladni egy fogkrémet így, mint pl. így.

És ez csak két kiragadott példa – mobiltelefonokat sikeres és mosolygós emberek használnak, a fehérneműket úgy reklámozzák az óriásplakáton, hogy éppen csak a fehérneműt nem látod, de nem is sorolom tovább, mert a végtelenségig lehet folytatni.

Miről szól ez a fajta marketing? Ez a marketing bizony rólunk szól. Mi mindig azt nézzük, ami a szemünk előtt van, és ha még erre rá is erősítenek talmi csillogással, már nem is érdekel, hogy mi van a szemnek láthatatlan világban. És a fiatalabb nemzedékek egyre kiszolgáltatottabbak – mert az én generációm még olyan reklámokon nőtt fel, hogy „Cascot akarok kötni, Cascot akarok kötni” és hasonlók, ami után nem rohantunk megkötni a legmenőbb Cascot. Ezért fontos megtanítani akár a gyermekeinknek, akár másoknak egy olyan szemléletet, ami nem azt nézi, ami a szeme előtt van, hanem azt, ami a szívben, a láthatatlan világban. Mert ott lehet látni az igazit.

Ma egy nagyon érdekes dolgot fogunk látni – az evangélium marketingjét. Milyen az evangélium marketingje? Nem egyszer a keresztyének is eltévesztik a házszámot. Hallgassuk meg mit tanít erről nekünk Pál a galatákhoz írt levelében. Gal 2:12b-15

12Semmivel sem bántottatok meg. 13Hiszen tudjátok, hogy az első alkalommal testi erőtlenségemben hirdettem nektek az evangéliumot, 14és ti mégsem estetek abba a kísértésbe, hogy engem testi erőtlenségem miatt megvessetek vagy megutáljatok, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust. 15Hova lett a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek rólatok, hogy ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok, és nekem adtátok volna.

Ahogy az előbb említettem, nem egyszer a keresztyének is eltévesztik az evangélium marketingjében a házszámot – vagyis az üzenet lényegét. Ezért először is igénk alapján szeretném megfogalmazni a mai legfontosabb üzenetünket:

Az evangélium marketingje nem a külsőségekre épít, hanem az az evangélium igazságára és Krisztus megbocsátó szeretetére.

1. A külsőségekre építés hiábavalósága

Nagyon sokszor a keresztyének ott tévesztik el a házszámot, hogy az evangélium marketingjében a hangsúly átkerül a külsőségekre. És ebben mind az ultrakonzervatív irány, mind az ultramodern irány vétkes.

Mit értek ultrakonzervatív irányon? Azt, amikor annyira mereven ragaszkodnak évszázadosnak vélt hagyományos formákhoz – liturgiához, szóhasználathoz, mozdulatokhoz, énekekhez és énekstílusokhoz, öltözékhez, épületekhez, ülésrendhez mintha az hordozná a keresztyénség lényegét és maga a hagyomány lenne az igazság hordozója, mintha pusztán attól, hogy valami régi, már automatikusan meg is szentelődött. Bár ezen az úton egyre kevesebb embert lehet elérni, de ez a nézőpont makacsul kitart.

Ezzel szemben áll, amit jobb híján ultramodern iránynak nevezek. Azért nevezem így, mert sokan ezt liberálisnak neveznék, de az ultramodern irány és a keresztyén liberális irány egészen más. Az ultramodern azt mondja: minden olyan dolgot, jelképet, szokást, hagyományt mellőzni kell az egyházi gyakorlatból, ami bármilyen módon is emlékeztet a hagyományos formákra, hogy ne idegenítsük el az embereket Krisztustól és az egyháztól. És nyilván az a szándék nyilvánul meg ebben, hogy ha lehet, könnyítsük meg az evangélium útját az emberi szívekhez, de szintén eltolódik a hangsúly abba az irányba, hogy a külsőségeken kell változtatni ahhoz, hogy az emberek Krisztushoz térjenek.

Nos ezeknek a nézőpontoknak mond gyökeresen ellen Pál apostol, és mutatja be a galatákhoz írt levélen az evangélium igazi marketingjét.

Félreértés ne essék: nincs szellemi valóság külsőség nélkül. Minden lelki és szellemi dolog valamilyen alakot ölt ebben a világban. Még az az Isten is, akiről Jézus azt mondja, hogy Lélek1, úgy jön el hozzánk, úgy jön közénk, úgy teszi elérhetővé számunkra önmagát és szeretetét, hogy testet ölt, magára veszi a bűneinket és meghal értünk a létező legtestibb értelemben.

És Jézus ma is alakot és testet ölt egyházában, Jézus ma is látható módon jelen van a világban és ez feltételezi, hogy igen, az evangélium, az evangéliumi hit is testet ölt az egyházban, testet ölt a gyakorlataiban, az énekeiben, az istentiszteletében és a hagyományaiban is. De az evangélium marketingje nem ezekre a külsőségekre épül.

Pontosan ezt látjuk meg abban, ahogy Pál képviselte az evangéliumot. Ha megnézzük mit írt le Pál saját magáról, akkor azt gondolom egyetérthetünk abban, hogy Pált eltanácsolnák a mai marketingesek attól, hogy ő hirdesse az evangéliumot. Valószínűleg azt mondanák neki, hogy ő inkább csak húzódjon meg a háttérben és a nyilvános hirdetést bízza jó kiállású fiatal férfiakra, akik meggyőzőbben tudják marketingelni az üzenetet.

Ezzel szemben mit csinál Pál – úgy ahogy van, megy és hirdeti az evangéliumot. De mit jelent az, hogy úgy ahogy van.

1.1. Pál külseje

Azt látjuk, hogy Pál külseje nem valami vonzó. Azt írja a galatákkal való első találkozásról:

és ti mégsem estetek abba a kísértésbe, hogy engem testi erőtlenségem miatt megvessetek vagy megutáljatok, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust.

Pál valamilyen testi erőtlenségről beszél. Nem lehet tudni, hogy pontosan mi ez a testi erőtlenség, csak közvetett utalásokkal vagy bizonyítékokkal rendelkezünk erre nézve. Több lehetséges megközelítés van erre nézve.

1.1.1. Megkövezés nyomai?

Azt bizonyosan tudjuk, hogy amikor Pál és Barnabás a galáciai missziót végezték, egy Lisztra nevű városban Pált megkövezték. Túlélte ugyan és a szöveg nagyon szűkszavúan fogalmaz ezzel kapcsolatban, amikor azt mondja:

megkövezték Pált, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték. 20De amikor körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt elment Derbébe.2

Ha felületesen olvassuk, azt gondolhatjuk, hogy kutya baja történt – de ha belegondolunk abba, hogy mit jelent egy ilyen megkövezés, akkor elképzelhetjük, hogy milyen súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azok mennyire eltorzították a külsejét, mennyire legyengítették az erejét és esetleg milyen maradandó károsodásokat szenvedett, amelyek azután visszatérő gyengeségeket, fájdalmakat és gyötrelmeket okozott.

1.1.2. Szembetegség?

Vannak kutatók, akik a bejárt missziói útvonalból kiindulva arra gondolnak, hogy Pamfília tengerparti vidéke, ahol Pál galáciai misszióját kezdte, egy mocsaras, maláriával súlyosan fertőzött terület volt, amit Pál el is kapott, ami olyan lázzal és gyengeséggel járt együtt, aminek a tünetei a testi állapotát is visszataszítóvá tette – hogy pontosan hogyan nem tudjuk.

Emellett további közvetett bibliai utalások vannak arra, hogy Pálnak valamilyen komoly szembetegsége lehetett, talán éppen ez van a hátterében annak, ahogy a galatáknak azt mondja:

… ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok, és nekem adtátok volna.

És ugyancsak egy ilyen szembetegségre utal az, hogy Pál általában diktálta a leveleit, és a Galata levél végén van egy ilyen megjegyzése:

Nézzétek, mekkora betűkkel írok nektek a saját kezemmel!3

És ha valóban egy ilyen betegséggel küzdött, akkor ez lehet az a bizonyos „tövis”, ami a testébe adatott, a sátán angyalaként, hogy gyötörje és amiből az Úr nem gyógyította ki őt.4 Hogy azután ezt a szembetegséget sérülésből, fertőzésből vagy más körülmény miatt szerezte, azt nem tudjuk – mindenesetre ez egy olyan testi gyengeség, ami valószínűleg egy marketinges szerint Pált alkalmatlanná teszi arra, hogy emberek elé kiállva az evangéliumot hatékonyan célba juttassa az emberek számára.

1.2. Pál fogadtatása a galaták között

De miért is probléma ez? Erre ad választ, ahogy Pál beszél arról, hogy ennek ellenére a galaták mégis elfogadták őt és pozitívan fogadták az üzenetét.

Pál is tisztában volt azzal, hogy egy csomó embernél igenis hátráltathatja az evangélium elfogadását a testi gyengesége – mégsem törődött vele, ő ment rendületlenül és hirdette Jézus Krisztus evangéliumát. De miért nem törődik vele? Őt nem érdekli, hogy hatékonyan adják tovább az evangéliumot? Nem lenne jobb, ha Pál hátrébb állna és olyan emberek állnának ki, akik a külsejükkel is vonzóbban tudnák képviselni Krisztust?

Nos Pálnak több oka is volt arra, hogy ne törődjön ezzel. Az egyik ilyen ok az, hogy bár tudja, hogy milyen az ember; tudja, hogy a külsőségeket nézi és az alapján hozza meg az értékítéletét; de Pál azt is tudja, hogy az evangélium mire képes. Az evangélium hatalmáról így tesz bizonyságot:

„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”5

Vagyis Isten még a testi erőtlenségünket is képes felhasználni arra, és fel is használja arra, hogy Szentlelkével áttörjön kemény szívpáncélokat és kegyelemre vezessen embereket.

Szeretnék most veletek megosztani egy idézetet – és ha van valakinek kedve tippelhet, hogy ki mondta:

Az életemet a hitemre és a Szentírás tanításaira építettem fel. Ezek magabiztosságom, határozottságom és kitartásom forrásai. A hitem irányítja a tetteimet, egyensúlyt találok az elmémben, a testemben, a szívemben és a lelkemben. … Istent ismerni, Istenben hinni: ez a lehető legjobb dolog, ami történhet az életedben, mert Ő képes arra, hogy még azt is jóra fordítsa, ami első pillantásra a legrosszabbnak tűnik. Így válhat a kínlódás értékes leckévé, a szenvedés erővé, a hibák sorozata sikerré.

Ezt Nick Vujicic evangélista mondta, akinek nincs se karja, se lába. Hát ha valakinek vannak testi hiányosságai, neki vannak. És szereti az Urat, ugyanakkor nem nőtt ki sem a keze, sem a lába. És hirdeti az evangéliumot.

Szóval a galaták elkerülték annak a kísértését, hogy Pált a külseje és gyengesége miatt „megvetéssel és utálattal” fogadják. Két nagyon fontos utalást tesz ezzel a két kifejezéssel.

1.2.1. Megvet = lenéz, semmibe vesz, levegőnek néz

Pál azt emeli ki a galatákkal kapcsolatban, hogy nem nézték le és nem tekintették levegőnek, amikor közéjük jött az evangéliumot hirdetni. Gondoljunk bele. Van egy ember, akit testi gyengeségek gyötörnek és arról a hatalmas Istenről szól, aki teremtette a világot, akié minden hatalom a mennyen és a földön, aki emberré lett fiában Krisztusban, és aki betegeket gyógyított, vakoknak látást adott, leprásokat megtisztított – akkor hogyan lehetséges az, hogy téged nem gyógyít meg? Egy ilyen Istent miért egy ilyen szánalmas figura képvisel. Ezt nem lehet komolyan venni. Egy ilyen szánalmas embernek az életében nem lehet jelen Istent, hiszen Isten erőssé és sikeressé tesz vagy tenne. Ennek pedig semmi nyomát nem látni Pálon. Ezt az üzenetet Krisztusról nem lehet komolyan venni. Ez volt az egyik kísértés, amit elkerültek.

1.2.2. Megutál = kiköp

Még érdekesebb a másik kifejezés, amit úgy fordítanak, hogy „megutáljatok”. Egyetlen egyszer szerepel ez az Újszövetségben: a jelentése kiköp. De mire utalhat ez? Az ókori ember – különösen a pogányok – minden betegséget úgy tekintettek, mint aki démoni befolyás alá került. Ez kifejezetten pogány babonás megközelítés. A zsidók inkább Isten átkának tekintették a betegséget. A pogányok gondoltak minden betegség mögé démonokat. A démonok ellen pedig úgy védekeztek, hogy kiköptek annak az embernek az irányába, akiről azt gondolták, hogy démoni befolyás alá került. És Pál itt azt hangsúlyozza, hogy elkerülték azt a kísértést is, hogy testi gyengesége miatt őt úgy tekintsék mint aki démoni befolyás alá került.

Óriási dolog. Hiszen az akkor kor gondolkodása szerint – és sajnos ma is vannak így gondolkozó emberek – ha valaki olyan testi gyengeséggel – betegséggel küszködött mint Pál, az nem lehetett Isten követe, sőt sokkal inkább démonoktól gyötört, valamilyen rossz szellem befolyása alá került ember. A Szentlélek azonban áttört a külsőségeken és foglyul ejtve ezeket a hamis gondolatokat, megtérésre vezette a galáciabeli keresztyéneket, ezt írja róluk Lukács:

Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek.6

Ezért hiábavaló az evangéliumot a külsőségekre építve marketingelni. Felületes módon, felületes embereknél átmeneti sikereket el lehet érni, felületes megtéréseket, felületes hitet, felületes vallásosságot igen.

2. Az evangélium hiteles marketingje

Ezért nézzük meg az evangélium hiteles marketingjét. Hiszen Pál ezt képviselte és ennek következtében egy különleges dolgot ír le a galáciabeli hívőkről:

úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust.

A galaták tehát meglátták Pálnak Isten követét és meghallották üzenetében magát Jézus Krisztust. Hogyan volt ez lehetséges? A Szentlélek milyen utat használt, hogy meggyőzze a galatákat Pál által Krisztus evangéliuma felől.

Két dologra épül fel mindig az evangélium hiteles marketingje:

1. az evangélium igazságára

2. Krisztus megbocsátó szeretetére

Bár kettőt mondok, ez a kettő mégis egy. De röviden mégis nézzük akkor először az egyik oldalt, azután a másik oldalt.

2.1. Az evangélium igazsága

Az evangélium igazsága, amit a galaták elfogadtak az, hogy Isten az egyetlen hatalmas és teremtő Isten. Ez az Isten szent Isten, aki gyűlöli a bűnt és haragszik a bűn miatt. Istennel szemben az ember eredendően nem szent és nem jó. Isten nélkül az ember bűnös és elveszett, így a bűne miatt az utolsó ítéletkor csak Isten haragjával szembesülhet. Isten nem nézi el a bűnt, annak mindenképpen büntetés a következménye – ha tetszik, ha nem. Ha elismerjük, ha nem. ha elfogadjuk, ha nem. Egyszerűen nem vagyunk olyan helyzetben Istennel szemben, hogy őt bírálhatnánk, vagy felülbírálhatnánk.

2.2. Krisztus megbocsátó szeretete

De az igazság mellett, az igazság részeként megtapasztaljuk Isten megbocsátó szeretetét, ahogy az megtestesült Krisztusban. Mert Isten már az Ószövetségben is többször elmondja, hogy neki nem az szerez örömöt, ha valakit ítélnie kell, hanem az, ha kegyelmezhet. Ezékiel próféta például azt mondja:

Életemre mondom - így szól az én Uram, az ÚR -, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról!7

Ézsaiás ezt erősíti meg, amikor ezt mondja:

Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az ÚRhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.8

Pontosan ez a szándék végezte el az Atya szívében, hogy Fiában testet öltsön, emberré legyen, hogy saját testének feláldozásával váltson meg minket és az örök életbe vezessen a megtérés által.

Ez volt Pál apostol evangéliumi marketingje, ami kedvessé tudta tenni őt és Krisztus evangéliumát a galaták előtt visszataszító testi gyengesége ellenére is.

Ez az evangélium marketingje, ami nem a külsőségekre épít, hanem az evangélium igazságára és Krisztus megbocsátó szeretetére. És ha arra gondolunk, hogy pontosan ez Isten marketingje is, ahogy Fia megjelent a világban. Egyszerű hétköznapi emberként, semmilyen különleges szépséggel nem bírt, ahogy Ézsaiás mondja:

Mint vesszőszál, sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna.9

Ez arra utal, hogy nem olyan volt mint egy férfimodell, ahogy néha szeretik ábrázolni Jézust. És ahogy a mi fájdalmainkat hordozta és ahogy a mi betegségeinket viselte a kereszten, annyira eltorzították őt, hogy sokak szemében visszataszítóvá vált.

Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.10

Amikor a próféta szaván keresztül megértjük az egész jelentőségét, minden más megvilágításba kerül és minden megváltozik:

Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. 5Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. 6Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.11

Ez tehát az evangélium marketingje – ami nem a külsőségekre épít, hanem az evangélium igazságára és krisztus megbocsátó szeretetére.

3. Tanulságok

Foglaljuk össze akkor mindennek az üzenetét néhány alapelvben vagy tanulságban.

1. Aki az evangélium hallgatójaként képes és hajlandó túllátni az ige szolgáinak testi gyengeségein (ez nem keverendő össze az erkölcsi gyengeséggel!), az meg fogja hallani Krisztus szavát és meglátja magát Krisztust is az evangélium szolgájában.

2. Aki az evangélium szolgáit megveti vagy elutasítja, az magát Jézust utasítja el. Erről Jézus elég világosan beszélt, amikor azt mondja: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem.”12

3. Aki az evangélium hatására befogadja és megszereti Krisztust ugyanezzel a befogadással és szeretettel fordult az evangélium szolgái felé.

4. Testi gyengeség, betegség, erőtlenség senkit sem tesz alkalmatlanná arra, hogy az evangélium bizonyságtevője legyen. Ezért senkinek sem kell félnie attól, hogy ő ne oszthatná meg az örömhírt, mert beteg, mert nem tud olyan evilági sikerekkel dicsekedni mint mások. Az evangélium hitelessége ugyanis nem ezeken a külsőségeken áll vagy bukik, hanem az evangélium igazságán és Krisztus megbocsátó szeretetén. Ezt pedig meghirdetni és megláttatni hit és engedelmesség kérdése. Ámen.

1vö. Jn 4:24 „Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk."

2ApCsel 14:19-20

3Gal 6:11

4vö. 2Kor 12:7-9

52Kor 12:9

6ApCsel 13:48

7Ez 33:11

8Ézs 55:7

9Ézs 53:2

10Ézs 53:3

11Ézs 54:4-6

12Lk 10:16

Nyomtatás

Van-e bátorságod példává lenni?

Olvasóink értékelése:  / 0

Lekció: Mt 10:16-28

Alapige: Gal 4:11-12

Vajon miért olyan nehéz sokszor bizonyságot tenni? Nem arra gondolok, hogy könnyen el tudunk-e beszélgetni Istenről, vagy a vallás, a keresztyénség dolgairól? Hanem úgy beszélni Krisztusról, aki nekünk személyes Megváltónk és Urunk. Miért tapasztalja azt a legtöbb keresztyén, hogy ha Jézus Krisztusról, az bűnből megmentő váltáságáról kellene beszélnie, és hogy ehhez neki mi köze, szinte lefagy. Miért veszítik el sokan a bátorságukat akkor, amikor ez szóba kerül? Hova lesz a máskor oly nagy bátorságuk?

Jézus maga is beszélt arról, hogy a róla szóló bizonyságtételhez bátorság kell. Csak egyet hadd emeljek ki Jézus erről szóló tanításai közül

Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.1

És bár Jézus nem teszi mindehhez hozzá, hogy legyetek bátrak mint az oroszlánok, azért a folytatásban olyan képet fest, hogy látjuk, hogy az okosság és a szelídség mellé bizony oroszlánbátorságra is szükség van, hiszen azt is mondja:

mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.2

A Jelenések könyvében pedig megerősíti:

De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak meglesz az osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban: ez a második halál”.3

Vajon itt kikre gondol a gyávák alatt – vajon nem azokat-e, akik nem mertek bizonyságot tenni Jézus Krisztusról?

Bátorságot a bizonyságtételre két dolog adhat nekünk. Egyrészt a Szentlélek jelenléte tesz minket bátorrá. Másrészt a bátorság példái. A Galata levélből ma csak egyetlen gondolatot szeretnék kifejteni a 4:12 alapján: Van-e bátorságod példának lenni? Gal 4:12

Testvéreim, kérlek titeket: legyetek olyanok, mint én, mert én is olyan vagyok, mint ti.

1. Az üzenet és a galaták

Ahogy eddig olvastuk a Galata levelet, azt tapasztaltuk, hogy egy erős, személyes felütéssel kezdett Pál:

Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;4

Ezt követően azzal a személyes bizonyságtétellel folytatja a levelet, hogy ő Krisztus által elhívott és a többi apostol által is elismert apostol. Majd miután mindezt kifejtette nekiállt tanítani a gyülekezetet annak a titkára, hogy a törvény által nem lehet az ember igaz Isten szemében, csak és kizárólag a Krisztusban való hit által. A Szentlelket sem a törvény cselekvésének az útján kapják, hanem a hit igéjének hallása alapján, és Isten gyermekeivé sem a törvény, hanem a Lélek által válunk. Erre pedig a legelső példa, minden hívők pátriárkája Ábrahám, akiben adja Isten az áldását mindenkinek, aki Ábrahám utódjának Krisztusban hisz. Ezáltal válunk Isten örököseivé.

Eredetileg tulajdonképpen ezt fogadták el a galaták, és ettől az eredeti iránytól térnek el egyre jobban. és ahogy Pál kifejti a kegyelem általi megigazulás titkát, Pállal mint nagyszerű tanítóval találkozunk, aki tömör világossággal beszél az üdvösség útjáról úgy, ahogy éppen a galatáknak arra szüksége van eltévelyedésükben.

De vajon eljut-e hozzájuk az üzenet? Vajon megértik-e? Nem lesz-e mindez túl elméleti, túl akadémikus a számukra, emiatt nem lesz-e pusztába kiáltott szó, hiába igaz, hiába fontos igazság, amit Pál leír, nem kapcsol-e ki a figyelmük ezeket a gondolatokat hallva, amikor felolvassák nekik? És akkor hirtelen megmutatkozik Pál, aki nemcsak bölcs tanító, hanem a gyülekezetet szerető, sőt a gyülekezetért aggódó pásztor:

Féltelek titeket, nehogy értetek való fáradozásom felesleges legyen.5

Pál félti a gyülekezetet; attól félti őket, hogy az a sok munka, amit beléjük fektetett egyszerűen semmivé válik, mert jöttek a tévtanítók és elferdítve és kicsavarva a Krisztus evangéliumát megzavarták őket.

Senki sem szeret fölöslegesen dolgozni. Senki sem szereti, ha az, ami be időt és energiát fektetett végül nem hoz eredményt. Nagyon lélekromboló úgy dolgozni, hogy az ember munkájának semmi eredménye. De ebben az esetben még többről van szó, hiszen itt nem pusztán munkadarabokról van szó, hanem emberi életekről és emberi sorsokról, aminek külön súlyt ad még az, hogy itt ezeknek az embereknek az egész örökkévaló sorsa a tét. Pál az örökkévaló sorsukat félti, hogy egy elferdített evangélium mentén végül az örökéletüket vesztik el. Később is utal erre, amikor azt mondja:

Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek.6

Ha van emberi sorstragédia az az, amikor valaki a Krisztusban megtapasztalt kegyelem királyi öltözetét visszacseréli az emberi cselekedetek koldusgúnyájára.

És ezért Pál húz egy merészet és azt mondja:

Testvéreim, kérlek titeket: legyetek olyanok, mint én, mert én is olyan vagyok, mint ti.

És ebben a rövid, személyes felszólításban összesűrűsödik mindaz, amit eddig tanított, és amit át akar adni. Ebben az egy rövid felszólításban kilép a tanítás keretei közül, túllép a személyes bizonyságtétel határain, odalép a galaták mellé és azt mondja nekik:

Legyetek olyanok mint én, ahogy én is olyan vagyok mint ti, testvéreim. Erre kérlek titeket.

Pál már tett személyes bizonyságot, nagyon komolyat, amikor azt mondja:

Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.7

De most már azt mondja: szeretném, ha ti is ilyenek lennétek.

Nézzük most meg bővebben ennek a mondatnak a két elemét és tanuljuk meg ebből nemcsak a bizonyságtétel szükségét, hanem a bizonyságtétel lelkületét és célját.

2. A bizonyságtétel lelkülete

Kiderül ebből, hogy a bizonyságtételhez nagy bátorság kell. És most nem arról beszélek, hogy a keresztyén bizonyságtételért üldözik a keresztyéneket. Van sok olyan hely a világon, ahol tényleg üldöztetést kell szenvedni a Krisztus nevéért. Magyarország ma nem ilyen hely. Persze szóbeli gyalázást kap a keresztyénség – így általában a keresztyénség –, esetleg lenéznek valakit ha éppen keresztyénnek vallja magát, egy társaságban nem feltétlenül lesz népszerű, de igazi, valós üldözéssel nem kell szembenézni. És mégis kell bátorság a bizonyságtételhez.

Miért? Az egyik ilyen ok, hogy nem lehet bizonyságot tenni anélkül, hogy ne engednél belátást az életedbe. Emlékszem, amikor Csépe Andrea mesélte, hogy abban az országban és kultúrában, ahol ő szolgál misszionáriusként rendkívül fura volt megszoknia, hogy az emberek egyszerűen odaálltak a lakásának az ablakához és bámultak befelé, hogy ő mit csinál. Egyszerűen odaálltak és nézték. Beleláttak az életébe – és erre újdonsült misszionáriusként nem volt felkészülve.

Amikor Pál apostol azt mondja, hogy „Testvéreim, legyetek olyanok mint én, ahogy én is olyan vagyok mint ti”, ezt nem teheti anélkül, hogy ne engedne belátást az életébe. Ő nem lehet olyan tanító, aki miután lejött a katedráról, hazamegy és magára zárja az ajtót. Minden keresztyén, akinek szívében ott van Krisztus és az ő küldetése a tanúságtételre, pontosan ezt vállalja – és ehhez is kell bátorság. Nézzük meg, hogy miért is.

3. „Én is olyan vagyok, mint ti”

mert én is olyan vagyok, mint ti.

mondja Pál, és ezzel a lendülettel testvéreinek is nevezi őket. Nézzük, hogy mi bomlik ki nekünk Pál életéből a számunkra.

3.1. Pál alázata

Kitetszik ebből Pál egészséges alázata, amellyel nem tekinti magát különbnek a galatáknál. Minden ember hajlamos olyan helyzetbe pozicionálni magát, ahonnan lenézheti a másikat.

A gazdag lenézi a szegényt, mert csak annyit ér, amije van.

A műveltebb lenézi a kevésbé képzettet.

Az idős lenézi a fiatalt, mert nincs élettapasztalata – vagy éppen ellenkezőleg, a fiatal lenézi az időst, mert nem érti felgyorsult világunk vívmányait.

A keresztyén lenézi a zsidót és a muszlimot. A muszlim lenézi a keresztyént és a zsidót, a zsidó lenézi az összes pogányt.

Itt ez utóbbi nem történik meg Pál és a galaták viszonyában. Ő nem úgy érkezett hozzájuk, mint zsidó, aki lenézi őket pogányságuk miatt (ahogy úgy tűnik később tévtanítók tették), hanem úgy jött hozzájuk, mint aki egy közülük. Lelki módszeréről és látásáról így vall az apostol:

Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többeket megnyerjek. A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő - pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt –, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket. A törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lettem – pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye szerint élek –, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket. Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket. Mindezt pedig az evangéliumért teszem, hogy én is részestárs legyek abban.8

Pál apostolnak meg kellett tanulnia azt, hogy mindenkivel szemben, feladja felsőbbrendűségi érzését. Ez nagy lecke volt neki, aki szinte mindenben a kiváltságosok közé tartozott. Római polgárként eleve előkelőnek és kivételezettnek számított a birodalomban. Zsidóként eleve kiváltságosnak gondolhatta magát Istennel való kapcsolatában. Ráadásul a legjobb iskolákat végezte, művelt volt nemcsak a Tórában, hanem a klasszikus műveltségben is. Ilyen háttérrel gyanítom, hogy családja révén eredetileg nem is lehetett szegény. És ő nem úgy közelített az emberekhez, mint felsőbbrendű római polgár, mint felsőbbrendű zsidó, mint felsőbbrendű értelmiségi vagy felsőbbrendű gazdag. És később sem úgy, mint aki saját cselekedetei alapján, a törvényhez való viszonya alapján lenne kedves Isten előtt. Olyan vagyok mint ti testvéreim. Ez másnál lehet, hogy szónoki fordulat lenne – Pálnál nem az; a keresztyén bizonyságtétel csak így adható tovább. Igen, nagy bátorság kell felismerni, hogy senkivel szemben sem vagyunk felsőbbrendűek és erről a hamis trónról le kell szállni.

3.2. Pál bűnössége

Éppen ezért Pál be meri vallani Isten előtti esendő és bűnös állapotát. Zsidó létére így fogalmaz:

Mi, akik természet szerint zsidók, és nem pogányok közül való bűnösök vagyunk,9

Mi ennek a jelentősége? Az, hogy a vallásos zsidók világképe rendkívül egyszerű volt. A zsidók nem bűnösök, a pogányok bűnösök.

Általában nagyon is hajlunk az ilyen teljesen leegyszerűsített világképre: fehérek és feketék; őslakosok és migránsok.

Pál nagy felismerése a megtérésekor: ő is bűnös. Zsidók közül való bűnös – és eredeti természete, valamint a galaták eredeti természete között semmiféle különbség nincs. Miközben rajongott a Törvényért, és szolgált a Törvénynek semmilyen valódi kapcsolata nem volt Istennel. A galaták bálványisteneket szolgáltak, és nekik is semmilyen kapcsolatuk nem volt Istennel. Akármennyire is különbözőek voltak a származásukat és a kultúrájukat illetően, egyvalamiben tökéletesen egyformák voltak: semmilyen kapcsolatuk nem volt Istennel.

3.3. Pál kegyelemre utaltsága

És éppen ezért Pál abban is olyan, mint a galaták, hogy teljes mértékben rá van utalva Krisztusra abban, hogy Isten őt elfogadja gyermekének. Semmi olyan nincs benne, amiért őt Istennek különlegesebben kellene kezelnie, mint a galatákat. Amije van, azt mindent Krisztusnak köszönhet és semmit sem köszönhet önmagának. A bűnei bocsánatát, az örök élete és az, hogy Isten gyermeke lehet, ezt mind-mind egyedül és kizárólag Jézus Krisztusnak köszönheti, aki annyira szerette őt is és a galatákat is, hogy önmagát adta értük a kereszten.

A bizonyságtételhez egyrészt nagy bátorságra van szükség, hogy elmondhassuk: nem vagyunk különbek azoknál, akiknek bizonyságot teszünk, akiknek a bizonyságtételünkkel szolgálunk.

4. „Legyetek olyanok mint én”

Ezzel együtt Pál ki mer mondani egy mondatot, át tud adni egy felszólítást, amihez szintén nagy bátorság kell:

legyetek olyanok, mint én,

Ebben utal arra a nagy változásra, ami végbement benne a kegyelem hatására. Minden bizonyságtétel ebben a felszólításban nyer értelmet: „legyél te is olyan, mint én”. Ezt nagyon szeretjük elszemérmeskedni. Azt mondjuk: „Nem én vagyok a fontos.” És amennyire igaz ez a mondás, lehet annyira álszent is. Félünk attól, hogy életpéldánk is bizonyságot tegyen a kegyelemről. Félünk azért, mert tudjuk azt, hogy vannak gyengeségeink. Lehetnek erkölcsi gyengeségeink, vagy egyéb gyengeségeink is, amelyek miatt úgy érezzük, nem lehetünk hiteles bizonyságtevők és példák. De tényleg így van-e? Nézzük meg, hogy Pál miben szólítja fel a galatákat, hogy legyenek olyanok mint ő. Pál önmagával kapcsolatos bizonyságtételeiből a következő kép tárul elénk:

1. Amikor Pál megtért, elhagyta a zsidó törvénynek való szolgálatát, amely teherként nehezedett rá az Isten előtti megigazulás tekintetében. Pál ezt azért tartotta fontosnak kiemelni, mert a galaták miután Krisztus kegyelmét elnyerték olyan vallási igát akartak magukra venni, amitől Pál szabad lett. Pál tudja, hogy miről beszélt. Óvja őket attól, hogy a cselekedeteik alapján akarjanak Isten előtt igazak lenni.

2. Amikor megtért Krisztus szolgája lett és onnantól kezdve nem emberek tetszését kereste, hanem Istenét. Szolgálatában és bizonyságtételében mindig Isten akarata és Krisztus kegyelmének üzenete adott eligazítást és útmutatást, nem az emberek elvárásai. Most úgy tűnik, hogy a galaták új tanítóik (és egymás) tetszését kezdték el keresni, ezért akarnak egy olyan vallási rendszert magukra venni, ami nem tud rajtuk segíteni. Még mindig elég lenne a számukra, hogy Krisztusban higgyenek – Pál azt mondja: ebben legyenek olyanok, mint ő.

3. Amikor megtért, megkapta a Szentlelket és a Törvény fiából Isten gyermekévé lett. A galaták is ugyanazt a Lelket kapták, és ugyanabban az örökségben részesültek hit által, ne térjenek el ettől.

De mi az, amit a bizonyságtételünkre nézve ebből megérthetünk. Egyszerűen nem mondhatjuk el úgy a bizonyságtételünket, hogy nem akarjuk azt, hogy az emberek életébe az változást hozzon. Nemcsak az evangéliumunknak, hanem az életünknek is olyannak kell lennie, hogy az Isten utáni vágyakozást váltson ki az emberekből. Pál vágya ez volt és az élete is ilyen volt.

Pálnak erről a vágyáról szépen beszél egy példa. Fogolyként áll Agrippa király előtt és úgy tesz bizonyságot előtte az evangéliumról, hogy a király végül azt mondja:

Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénnyé legyek!”

Mit felel erre Pál?

„Kérem az Istentől, hogy előbb vagy utóbb nem csak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül.”10

Akik hallgatnak engem, előbb vagy utóbb olyanná legyenek amilyen én is vagyok.

Pontosan ezt tanulhatjuk meg Páltól – tanítson titeket az Ige erre is – hogy így tudjunk érezni a nem hívők iránt. Amikor az az Ige szól hozzánk:

az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.

Akkor az megmutatja, hogy még szentségünk sem értünk való cél, hanem olyan bizonyság, amellyel Isten hívja azokat, akik még nem adták az életüket neki. Hogy ebben a szentségben olyan mélyen meg vagyunk elégedve Krisztussal, a benne nyert szabadsággal, örömmel és megváltással, hogy egyszerűen nem félünk azt megosztani másokkal. Nincs nagyobb kontraszt, mint a keserű, örömtelen, ítélkező keresztyén, akinek a közeléből menekül, aki csak bír.

Nem tudom, hogy volt-e már olyan élményetek, amikor valaki azt mondta nektek: jó neked, keresztyén vagy, jó lenne, ha nekem is lehetne olyan hitem, mint neked. El tudod-e neki mondani, hogy Isten ezt az életet, ezt a hitet Krisztusban feltárta előtted is. Mert valóban így van. Az életünk meghívólevél arra az életre, amire Krisztus bennünket is meghívott.

Ne félj elmondani a Krisztusról szóló bizonyságtételedet ezzel az apostoli lelkülettel:

Testvéreim, kérlek titeket: legyetek olyanok, mint én, mert én is olyan vagyok, mint ti.

Erre hatalmaz fel és bátorít benneteket Krisztus Szentlelke. Ámen.

1Mt 10:16

2Mt 10:22

3Jel 21:8

4Gal 1:6

5Gal 4:11

6Gal 5:4

7Gal 2:19-20

81Kor 9:19-23

9Gal 2:15

10ApCsel 26:28-29

Nyomtatás

Rabszolgaságból rabszolgaságba?

Olvasóink értékelése:  / 1

Lekció: Apcsel 17:22-31
Alapige: Gal 4:8-11

Mi magyarok a történelmünkből fakadóan talán könnyebben megérthetjük, amiről ma szeretnék beszélni. Arra gondolok, amikor az elnyomás alól nem felszabadulunk, hanem az egyik elnyomó a másik kezéből veszi ki a kilincset.

Amikor a török megszállás alól nem felszabadultunk, hanem a Habsburg Birodalom tudta kiterjeszteni Magyarországra az uralmát, ez nekünk magyarok számára elnyomást jelentett, és a Rákóczi-féle szabadságharchoz vezetett.

A második világháború után pedig a német megszállást a szovjet megszállás váltotta fel, amit ugyan neveztek felszabadulásnak, de éppen az nem volt. Egyik elnyomót követte a másik. Ezt azért ne keverjük össze azzal, amikor egy ország egy szövetségi rendszer tagjaként hajlandó bizonyos fokig lemondani totális és teljes függetlenségéről; hajlandó egy nagyobb rendszer részévé válni egy közös érdek mentén.

Hasonló ez a házassághoz, amikor az ember a házasságban egy másik emberrel szövetséget köt. A házassági szövetségben az ember igenis feladja totális függetlenségét, amikor egy életre elkötelezi magát a másik ember mellett. A házasságban élő ember feladja ugyan totálisnak tekintett függetlenségét, mégsem lesz ettől rab. (Természetesen léteznek elnyomó kapcsolatok, most nem ezekről beszélek.)

Miért mondom ezt? Azért mert Pál apostol, amikor a Galatáknak ír levelet, akkor elér oda, hogy felhívja a figyelmet arra: az evangélium megismerése és elfogadása után egy olyan útra léptek, amely visszaveszi elnyert szabadságukat Krisztusban és újabb lelki rabszolgaságot eredményez. A visszaeséstől akarja megóvni őket. Mai alapigénk a Gal 4:8-11

Amikor pedig még nem ismertétek az Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok. 9Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni? 10Aggódva figyeltek a napokra, hónapokra, az évszakokra és az esztendőkre. 11Attól féltelek titeket, hogy talán hiába fáradoztam értetek.

1. Emlékeztetés a fiúságra

Utoljára advent 4. vasárnapján szóltam a Galata-levélről. Akkor az üzenetet hozzákötöttük a karácsony ünnepléséhez annak a gondolatnak a mentén, hogy a karácsony a fiúságunk ünnepe. Isten azért küldte el a fiát a világba, hogy bennünket a törvény alól megváltva mennyei Atyánk legyen és mi az ő gyermekei legyünk. Mivel pedig gyermekek vagyunk – mondja az Írás – Isten elküldte Jézus lelkét a szívünkbe, aki ezt kiáltja: Atyám! Isten az én Apám! Ezért nem szolgák vagyunk, hanem gyermekek, akik ebből fakadóan Isten akaratából örökösök is.

Ezt az állapotot az Írás úgy nevezi: Isten gyermekeinek dicsőséges szabadsága1.

2. Emlékeztetés a megváltás előtti állapotukra

Mai igénkben azonban arra is emlékezteti őket, hogy milyen állapotból jutottak el idáig.

Amikor pedig még nem ismertétek az Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok.

A galaták eredendően olyan pogányok voltak, amelyek az akkori kor görög isteneinek hittek, szolgáltak és áldoztak.

Olvasunk egy esetet, amikor Lisztrában Pál meggyógyított egy sánta embert Lisztrában és a lisztrai emberek áldozatokat akartak bemutatni Barnabásnak és Pálnak, mert azt gondolták, hogy az istenek jöttek le hozzájuk emberi alakban, mert Barnabást Zeusznak, Pált pedig Hermész istennek gondolták. Pál és Barnabás ezt a leghatározottabban visszautasították és megtérésre hívták az embereket az élő Istenhez. Külön érdekessége a történetnek, hogy ezt követően az apostolokkal ellenséges júdaisták érkeztek a városba és a város pogány tömegeit sikerült annyira felhergelni, hogy Pál apostolt megkövezték; abban a városban, ahol picivel korábban még istenként akarták imádni.2

Figyeljétek csak meg, ez ma is így van. Ha bárki valamilyen, pogány, ezoterikus, misztikus vagy keleti babonás maszlaggal jön, arra milyen könnyen és lelkesen rácsodálkoznak az emberek, egyenesen lelkesednek érte. De ha valaki azt mondja: az élő Isten megtalált, megmentett és meggyógyított Jézus nevében, rögtön elutasítanak és megkérdőjelezik az épelméjűségünket, és felszólítanak, hogy hagyjuk őket békén ezzel a vallásos izével.

Pál apostol azt írja a galatáknak – többek között éppen a lisztraiaknak is – hogy pontosan ilyenek voltatok, amikor még nem ismertétek az élő Istent. Különböző isteneknek, misztikus, ezoterikus babonáknak voltatok a rabszolgái.

Nézzük meg, hogy mit mond el ezekről az istenekről, és a hozzájuk való viszonyáról:

olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok.

2.1. A régi istenek nem istenek

Az Írás világossá teszi: a bálvány nem isten, bármennyire is annak gondolja az ember. Zeusz nem isten, Hermész nem isten. De nem isten buddha, sem és az sem, akit a muszlimok allahként tisztelnek. Nem mások ezek, mint képzelt istenek.

Vannak azonban ennek a világnak is olyan istenei, amelyeket az ember isteni rangra emel. De attól még nem isten a pénz, akármennyire is hajszolja az ember és vágyik utána, hogy biztonságban és békében tudja az életét. Nem isten a hírnév, nem isten a teljesítmény. De még a család és a gyermek sem isten, ami sokak életében bálványozott istenként jelenik meg. Ráadásul nem egyszer ezek az istenek amelyeknek az ember rabszolgaként szolgál nem is egyedül uralkodnak az emberek életén. Néha egészen sokan vannak. Miről ismerhetők fel? Onnan, hogy az ember ezeknek rendeli alá magát.

olyan isteneknek szolgáltatok

Az ember vételen mennyiségű istennek rendelheti alá magát. A bálvánnyal szemben az ember mindig alárendelt viszonyban van – néha észre sem veszi. Azért nem veszi észre, mert vak. Ez a helyzet. Eközben Pál apostol azt mondja: ezeket isteneknek tartottátok, pedig a lényegüket tekintve nem azok. Nem bírnak isteni természettel, ezáltal nincs isteni erejük. Csak megkötöző erejük lehet – Isten ereje azonban ezekkel szemben felszabadító.

2.2. A bálványok szolgálata nem szabadon választható

A másik, amit mindenképpen megtudunk az az, hogy a bálványok szolgálata nem szabadon választható az ember számára. Bár ezek az úgynevezett istenek – amelyekkel szemben az ember alárendelt és függő viszonyba kerül nem rendelkeznek isteni természettel, azért megkötöző erejük van. És az embernek nincs szabadsága arra, hogy ne szolgáljon a bálványoknak. Valakinek fog szolgálni – legyen az vallás, eszme, ideológia vagy éppen a kendőzetlen testiség és anyagiasság; valaminek mindenképpen rabszolgájává lesz. Lehet, hogy cifra rabszolga lesz milliárdos vagyonnal, e világ fiai között irigyelt státusszal, de rabszolga, mert olyan dolgoknak szolgál, amelyek megkötözik és nem tudnak neki örök életet adni.

Az ember nem rendelkezik szabad akarattal és elég akarattal ahhoz, hogy ne legyen bálványimádó. A bálvány pedig mindig olyan zsarnok, ami egyre többet és többet követel magának, sőt hozza a többi bálványt is; végül azonban az embernek nem marad semmije, amikor szembe kell néznie a halállal és a mindenható Istennel.

3. Isten megismerése

Ebbe hozott változást Isten megismerése az evangélium által. Pál azonban valami fontosat elmond Isten megismerésével kapcsolatban. Az ember annyira vak és olyan erővel kötözik meg bálványai, hogy képtelen még arra is, hogy Isten megismerje. Egyszerűen nem rendelkezik elég erővel és szabad akarattal ehhez a megismeréshez.

Ezért mondja így Pál:

Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket,

Isten megismerése a kijelentéssel kezdődik. Azzal, hogy Isten jön közel hozzánk az evangéliumban és ismerteti meg magát velünk. Az ember számára Isten ismerete előtt legfeljebb annak a lehetősége áll, hogy gyanítsa: van egy ismeretlen Isten. Valahogy úgy, ahogy az athéniak építettek egy oltárt az ismeretlen Istennek.

Nem tudom ez hogy nézhetett ki, csak elképzelem. Minden istennek ott volt a szobra, ami előtt állt az oltára, amin be lehetett mutatni az áldozatot. Volt szobra és oltára Zeusznak – Hermésznek – Pallasz Athénének és így tovább. És volt egy oltár, ahol nem volt istenszobor, csak egy felirat: „AZ ISMERETLEN ISTENNEK”

És Pál azt mondja róla akarok beszélni, mert pont az ismeretlen Isten az, akit érdemes megismerni. És elmondja Pál az athénieknek a következőket – amit a galatáknak is elmondott, amikor köztük hirdette az evangéliumot:

Ez az ismeretlen Isten az,

– aki teremtette a világot és mindent, ami benne van. A világ nem az istenek különféle harcaiból és machináció során jött létre.

– aki a menny és a föld Ura. Egyetlen úr a mennyben, a láthatatlan világot nem népesítik be különböző istenek.

– aki nem lakik emberkéz alkotta templomokban. Őt nem lehet bezárni templomokba és vallásokba.

– aki nem nem szorul rá emberi kéz szolgálatára. Neki nincs szüksége arra, hogy ez emberek áldozatokkal szolgáljanak nekik jó sorsuk érdekében vagy balsorsuk elkerülése miatt.

– aki az emberi nemzetséget egy vérből teremtette. Minden ember egyformán és egyenlően ennek az egyetlen Istennek az alkotása.

– aki nem hasonlítható semmihez és nem ábrázolható ki semmivel. Éppen ezért őt nem lehet és nem is szabad láthatóvá tenni, mert minden kiábrázolás megszegényíti dicsőségét és megrabolja szentségét.

– aki megtérésre hívja az embereket. Ő arra hív, hogy tagadjuk meg bálványainkat és egyedül csak őt imádjuk és neki rendeljük alá magunkat.

– aki egy napon igazságos ítéletet hirdet az egész földkerekség fölött Jézus által, akit feltámasztott a halálból. Ő örök életet ad Jézus áldozata és neve által. Azért ad örök életet, mert legyőzte feltámadásával a halált. Igazságos ítéletet mond az emberek felett és aki ismeri őt, és Jézust vallja megváltójának, annak örök élete van.

Azt mondja Pál: ti már megismertétek ezt az Istent, mert Isten megismertette magát veletek Jézus által. Tisztában vagytok vele, hogy kicsoda ő. Amíg nem ismertétek, nem tudtátok, nem is tudhattátok ezt – ezért szolgáltatok a bálványoknak.

A bálványok nem adnak örök életet, Krisztus azonban igen, mert őbenne ismerjük meg az egyetlen és igaz istent, ahogy Jézus imádkozza is utolsó nagy imájában:

Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.3

4. A nagy kérdés

És mindezek után Pál felteszi nekik a nagy kérdést:

hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, akiknek ismét szolgálni akartok?

Pál álláspontja világos: ha Istent megismertük Krisztusban, ez elég. Elég a földi élethez és elég az örök élethez is. De akkor hova akarnak visszatérni? Talán régi bálványaikhoz? A veszélyes éppen az, hogy nem a régi bálványaikhoz, hanem új bálványokhoz – de az pont olyan, mintha a régiekhez térnének vissza.

Mi az új bálvány? Az új bálvány a vallás rendszere.

A levél elején a felütésben azt olvastuk:

Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok; 7pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.

Mi volt az a más evangélium? Csak egy rövid emlékeztető: egy olyan üzenet, ami hasonlított az igazira, mégis hamisítvány. Ami azt mondta: Krisztus váltsága kell ugyan az üdvösséghez, de nem elég. A mózesi törvény rendelkezéseit is be kell tartani. A megkeresztelkedés sem számít semmit, ha valaki nem metélkedik körül, és nem tartja meg azokat a napokat, és ünnepeket, amelyeket Mózes törvénye elrendelt.

Pál itt megint döbbenetesen radikális és forradalmi. Ő, aki rajongott a Törvényért, mint farizeus a vallási törvényhez való ragaszkodást egy új bálványimádásnak nevezi és a Mózes törvényében elrendelt vallási előírásokat erőtlen és szegény elemeknek nevezi. Miért?

Egyrészt azért, mert a törvény rendelkezései nem adnak üdvösséget és kedvességet Isten előtt. Egyszerűen nem tudnak megmenteni, és megkötözik az emberi lelkiismeretet. Csak az evangélium tud szabadságot adni. Másrészt azért, mert a vallási törvény rendelkezései „csak árnyékai Krisztusnak, aki a valóság” – olvashatjuk az Írásban. Krisztus azonban áldozatával érvényre juttatta a Törvényt – ő kiengesztelte az igazságos Istent, ezért semmilyen pozitív hatása nincs az üdvösségünkre annak, hogy betartjuk-e a vallási törvény rendelkezéseit; vagyis mit eszünk és iszunk, vagy megtartjuk-e a zsidó vallás által előírt ünnepeket vagy sem. Mert ha így teszünk, akkor egyik rabszolgaságból a másikba jutunk.

De vajon feltehetné-e közülünk Pál apostol bárkinek ezt a kérdést:

hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni?

Talán segít megérteni ezt John Wesley-nek a nagy angliai ébredés egyik vezéralakjának a vallomása, aki lelkészi családból származott, maga is lelkész lett. Ortodox hívő volt, vallását buzgón gyakorolta, tisztességesen élt és sok jót cselekedett. Barátaival gyakran meglátogatták a helyi börtönök és menhelyek lakóit, valamint étellel, ruhával látták el az utcagyerekeket, és tanították is őket. Megtartották a bibliai Sabbatot, és megszentelték a vasárnapot is. Jártak templomba, és rendszeresen úrvacsoráztak. Adakoztak, tanulmányozták a Szentírást, böjtöltek és imádkoztak. Ugyanakkor azonban vallásuk béklyóként nehezedett rájuk, mert ahelyett, hogy a megfeszített Jézus Krisztusba helyezték volna bizalmukat, önmagukban és a saját igazságukban bíztak. Néhány évvel később, ahogy Wesley írja „Krisztusba, egyedül Krisztus megváltásába” helyezte bizalmát, s ekkor élte át azt a belső megnyugvást, hogy bűnei elvétettek. Amikor visszatekintett megtérése előtti életére, így fogalmazott: „Akkor is hittem, de a szolga hitével, nem a fiúéval.” A kereszténység a fiak vallása, nem szolgáké.

Hogyan tudjuk elkerülni az új rabszolgaságot? Úgy, hogy szem előtt tartjuk, azt, hogy kik vagyunk és mik vagyunk. Ezt csak Krisztuson keresztül tudjuk megtenni: Krisztusban Isten az Atyánk és mi fiak vagyunk. Erre állandóan emlékeztetnünk kell magunkat. A napi rendszeres bibliaolvasás, az imádság, a bibliaórák és istentiszteletek fő célja éppen az, hogy megőrizzük tisztánlátásunkat, s ne feledjük, kik és mik vagyunk. Figyelmeztessük magunkat újra és újra: „Valaha szolga voltam, de Isten a gyermekévé tett, és Fiának Lelkét helyezte a szívembe. Hogyan is térhetnék vissza a régi szolgaságba?” Vagy így: „Valaha nem ismertem Istent, de most már ismerem, és Ő is ismer engem. Hogyan fordulhatnék vissza régi tudatlanságomhoz?”

John Newton, aki egykor rabszolgakereskedő-hajó-kapitány volt, életének mélységeiből tért meg Istenhez egy hatalmas vihar után. Ezek után mindig emlékeztette magát arra, hogy ő a rabszolgakereskedő, milyen mélységeiben volt a bűn szolgaságának. Emlékeztette magát arra, hogy mit tett érte Isten. És hogy jobban emlékezzen erre nagybetűkkel a dolgozószobája kandallója fölé helyezte az 5Móz 15:15 szavait:

Emlékezz arra, hogy rabszolga voltál Egyiptomban, de kiváltott téged Istened, az ÚR.

Ha valóban megismertük Isten, aki megismert bennünket, akkor már többé nem szolgákként, hanem fiakként éljük az életünket – és nem lesz hiábavalóvá az evangélium és nem hiába fáradoznak értetek az evangélium hirdetői. Ámen.

1Rm 8:21

2ApCsel 14:8-20

3Jn 17:3

Nyomtatás

Továbbtanulás

Olvasóink értékelése:  / 0

Lekció: Mt 4:1-11
Alapige: Gal 3:11

Végére értünk egy olyan évnek, ami nekünk reformátusoknak komoly, hálára indító év. A reformáció 500. évének. Ennek az évnek azt a címet adtuk: Megtanulni hitből élni. Az éves igénk, amelyet minden egyes istentiszteletünk elején felidéztünk, és amelytől ebben a formában elbúcsúzunk így szól

Az pedig, hogy törvény által senki sem igazul meg az Isten előtt, világos, mert „az igaz ember hitből fog élni”.

Az igaz ember hitből fog élni. Nagy kérdés: meg lehet tanulni hitből élni? A válasz igen, de jöjjön egy másik kérdés, éppen abból kiindulva, hogy a mai napon istentiszteleteinkből kikerül az ige: az igaz ember hitből fog élni.”Abba lehet-e hagyni ezt a tanulást? Erre pedig természetesen a válasz nem. Az életünk, és a világ újra és újra kihívások elé állít bennünket és minden új kihívás egy új tanulás.

A hitből való élet titkába enged betekintést Jézus megkísértésének a története is. Jézus, aki Isten Fiaként Isten teljhatalmával és dicsőségével rendelkezett, földi életének idejében magának is hitből kellett megtanulnia az engedelmességet1. Így kellett visszavernie mindig az ördög támadásait akkor, amikor éhesen kísértette meg, amikor messiási küldetését kérdőjelezte meg, amikor szenvedései között kísértette őt. A hitből való életre is a legfőbb példánk és mesterünk a hit Mestere Jézus Krisztus.

Szeretném összefoglalni, hogy mi az, amit eddig megértettünk.

1. Alapigénk egyéb helyei

Az első, amit szeretnék újra felidézni, hogy ez az igevers négyszer is megtalálható a Szentírásban, egyszer az Ószövetségben és háromszor az Újszövetségben, kifejezetten az Ószövetséget idézve.

1.1. Habakuk

Az ősforrás Habakuk próféta, aki így fogalmaz:

Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.2

Habakuk az igaz emberrel az elbizakodott ember állítja szembe. Ha a hit kérdését az elbizakodottság fényében vizsgáljuk, akkor a következőt látjuk.

Izráel népe meg volt győződve isteni kiválasztottságáról. Ez teljesen rendben volt, hiszen valóban az élő és igaz Isten választotta ki őket magának:

Téged választott ki Istened, az ÚR, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak.3

Ebből a kiválasztásból származik a feléjük áradó áldás, a különleges védelem, Isten különleges gondviselése. És ennek valódi elkötelezettségre és életszentségre kellene vezetnie Izráelt. Hogy mindig Istenre tekintsen hittel. Ehelyett felfuvalkodtak, elfordultak az Úrtól, nem vették komolyan Isten rendelkezéseit, gyakorlatilag minden erkölcstelenséget megengedtek maguknak: mértéktelenséget, drogfogyasztást, korrupciót és erőszakot – miközben azzal áltatták magukat, hogy ők Isten szövetségesei és a templom árnyékában büntetlenül élhetnek Isten rendelkezéseinek semmibe vételével.

A kiválasztottságuk tudata nem nagyobb alázatra és hitre, hanem ellenkezőleg: felfuvalkodottságra, elbizakodottságra és mindenféle engedetlenségre vezette őket. Kiválasztottnak lenni csodálatos dolog, szent erőforrás ez a hívőknek – de ez nem engedély arra, hogy az ember bármit megengedjen magának – sőt, igazi életszentségre hív.

Az igaz, aki hite által él, ezt a hitét engedelmességben éli meg, Isten szövetségében, amelynek nagy összefoglalása a Tíz Ige. Előző évünk második és 2017. évünk első felében ezt a Tíz Igét tanultuk, ezen keresztül tanított minket Isten. Egységes szerkezetben elérhető és letölthető a honlapunkról.

1.2. Pál a rómaiaknak

Ez a gondolat Habakuk prófétánál olyan meghatározóvá vált Pál számára is, mint Luther számára. Két levelében is idézi a prófétát. Először a rómaiakhoz írott levelében:

16Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, 17mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.”

Pál itt az evangélium erejére teszi a hangsúlyt. Azt mondja el, hogy Isten az igazságot az evangéliumban mutatja meg. Ez pedig úgy szól, hogy bár Isten haragszik a bűn miatt - Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot.”- mégis felkínálja megtartó kegyelmét a bűnösöknek.

Habakuk még annyit mond: „jaj azoknak, akik” - ő még nem hív nyíltan megtérésre. Az evangélium pedig pont ezt kínálja fel. A bűn miatt haragszik Isten. De éppen ez a harag – tudva, hogy milyen rettenetes – indítja a szerető Isten szívét, hogy kinyilatkoztassa evangéliumát, amelyben megtérésre hív.

Ezt az evangéliumot csak hittel lehet megragadni. Az evangélium azt üzeni: Jézus Krisztus áldozatáért Isten tényleg teljesen eltörli minden bűnödet, azért, mert Krisztus átvállalta minden bűnöd büntetését; ezt pedig csak nagyon nagy alázattal lehet hittel megragadni. Itt már nincs helye semmilyen önfelmentésnek, önigazságnak, csak a legőszintébb vallomásnak: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek.”4

Pál azt sem szégyelli, hogy ez rá is igaz. Ő is rászorult erre. Pál nem szégyelli, hogy az evangélium őt is megmentette. Nincs mit felmutatnia semmi mást, csak Jézus Krisztus áldozatát.

1.3. A Zsidókhoz írt levél

A Zsidókhoz írt levél bemutatja a hitből élő igaz ember bátor magatartását ebben a világban. Ahogy Pál nem szégyelli az evangéliumot úgy a Zsidókhoz írt levél írója is bemutatja, hogy az az ember, aki igaz emberként hitből él, nem hátrál meg.

Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.5

Hitből élni nem egyszerű ebben a világban. Hiszen hitből élni azt jelenti, hogy a láthatatlan Istent valóságnak tartom. A láthatatlan Isten munkáját nem véletlennek és nem a szerencsének, vagy a természeti törvények automatizmusának tulajdonítom. Hitből élni azt jelenti, hogy Isten láthatatlan világát tartom igazi otthonomnak és életem célja az, hogy ebbe eljussak.Ami pedig ebben akadályoz – e világi célok, az anyagi javak mértéktelen hajszolása, a földi élet önző habzsolása – azt félrevetem; ami pedig segít: az Istennel töltött idő, Isten szavának tanulmányozása és komolyanvétele a testvéri közösség védő ereje, Jézus Krisztus életszentségének és szolgálatának megélése: azt erősítem. És kitartok benne. Akik így tesznek nem hátrálnak meg és bátor emberek. Mert az a világ, amelyet e világ istene az ördög elvakított el akarja tántorítani a hívőket – a látható csábításokkal és a látható fenyegetésekkel.

Éppen ezért Isten igaz gyermeke ha megtanul hitből élni, bátran néz a láthatatlanokra a láthatókkal szemben, mert tudja, hogy a láthatók ideigvalók, láthatatlanok örökkévalók6.

2. Pál a galatáknak

És legutoljára hagytam azt, ami egész évben megszólított minket. És nemcsak ez az igevers, hanem miután a Tíz Ige üzenetének a végére értünk, belekezdtünk a Galata levél tanulmányozásába, amely szinte teljesen ekörül az Ige körül forog.

Két embertípust mutat be Pál a Galatákhoz írt levelében:

1. Aki a cselekedeteiben akar igaz lenni Isten szemében

2. Aki hit által lesz igaz Isten szemében

A Biblia szerint nincs harmadik embertípus. Ilyen értelemben a Biblia az emberről mindig nagyon egyszerűen tanít. Vagy fekete vagy fehér. Vagy igaz, vagy nem. Vagy hisz az élő Istenben vagy bálványimádó. Vagy Krisztusnak szolgál vagy a mammonnak. Vagy okos aki sziklára épít vagy bolond, aki homokra. Vagy engedelmes hitből, vagy engedetlen. Vagy Krisztus váltságába veti a reménységét, vagy saját cselekedeteiből.

A Galata levélből idáig elég részletesen ezeket a kérdéseket vettük.

Pál elmondja: egyetlen evangélium van. Ez pedig a Krisztus kegyelméből való elhívás evangéliuma. Minden, ami nem a kegyelemre épít, hanem az ember cselekedeteire Pál szerint másik evangélium, egy hamis örömhír.

Az egyetlen igaz evangélium azt mondja: Isten a bűneid ellenére szeret, és azért áldozta fel a Fiát Jézust, hogy megbocsássa bűneidet, megtisztítson és Fiáért igaz embernek fogad el. A hamis evangélium azt mondja, hogy Isten akkor szeret, ha elég jó vagy, ha megfelelsz a rendelkezéseinek és betartod a törvényeit.

Az igaz evangélium azt mondja: Isten kegyelme elvezet egy engedelmes és szent életre, amelynek vége örök élet7. A hamis evangélium azt mondja: Az engedelmes és szent élet elvezet a kegyelem jutalmához és így az örök életre.

De örök életre csak az igaz evangélium vezet. A hamis evangéliumban bízók átok alá helyezik magukat.

Alig látszik a különbség. Pedig a különbség igen nagy. A különbség áldás és átok, hiszen az Írás azt mondja:

Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak,8

Éppen azért olyan nehéz, mert alig látszik a különbség. De akik hitből élnek, azok tudják a különbséget.

Ha így tanultunk meg hitből élni, akkor ünnepeltük a legméltóbban a reformáció 500. évfordulóját. Sok szép ünnepünk volt az idén. Megemlékeztünk róla a gyülekezeti napon, gyülekezetünk fennállásának 70. és templomunk felszentelésének 25. évfordulójával együtt. Többek részvételével együtt készítettük ezt a szép faliképet. Emléket is állítottunk az 500. évfordulónak a templomunk mellé. De mindez csak akkor méltó, ha megtanultunk hitből élni és nem felejtünk el továbbtanulni sem.

Hálás lehet a szívünk Isten örök evangéliumáért, a reformáció nagy ajándékáért és hogy gyülekezetünket Isten kegyelemből hordozza immár 70 éve itt Gyálon. És legyen a szívünkben mindig ennek igazsága:

„az igaz ember hitből fog élni”.

 

1vö. Zsid 5:8

2Hab 2:4

35Móz 7:6

4Lk 15:21

5Zsid 10:38

6vö. 2Kor 4:18

7Rm 6:22

8Gal 3:10

Nyomtatás

Az ideiglenes nevelő

Olvasóink értékelése:  / 0

Alapige: Gal 3:23-25

Lekció: Jer 31:31-34

 

 

Egy ismerősömnek az édesapja mindhárom gyermekének kötelezővé tette azt, hogy valamilyen hangszeren tanuljon; ezzel szemben nem tűrt vitát, muszáj volt egy hangszeren zenét tanulniuk. Volt azonban kitűzve eléjük egy cél. Ha elérnek egy bizonyos szintig, és leteszik az ahhoz tartozó vizsgát, eljátszák a vizsgadarabot, dönthetnek arról, hogy tanulnak-e továbbra is zenét, vagy inkább abbahagyják. Addig azonban muszáj volt zenélni tanulni. Mi volt az apa szándéka? Elsősorban nem az, hogy megszeressék a zenét; az emberek általában szeretik a zenét – ki ilyet, ki olyat, de szeretik. A célja az volt, hogy értsék a zenét, márpedig a zenét érteni igazán csak úgy lehet, ha az ember tanulja azt, néha nehezen, néha kínzóan, de tanulja. Az apa mondhatta volna azt is: tanuljanak, ha akarnak. De nem ezt mondta, hanem azt, hogy tanulniuk kell, hogy valami többet és mélyebbet lássanak meg a zenéből. Ha pedig egy bizonyos szintet elérnek, abbahagyhatják ha akarják, vagy folytathatják. Ez nyűggel jár? Ez konfliktusokkal jár? Igen. De ha többet akart elérni a gyermekeinél, akkor ezt a konfliktust vállalnia kellett. A háromból kettő, amikor elérte a kitűzött célt, abbahagyta, egy folytatta. De akkor már az apa is elengedte a másik kettőt, mert a kitűzött cél teljesült – a többi már az ő döntésük volt.

A múlt héten arról kezdtünk el beszélgetni, hogy hogyan tekintsünk a törvényre, amit Isten adott. Az egyik amit megértettünk …

A helyes diagnoszta; vagyis tisztán és helyesen világít rá a születésünktől hordozott természetünkre, ami miatt nem vagyunk igazak isten előtt, hanem bűnösök. Így értettük meg:

Bővebben: Az ideiglenes nevelő

Nyomtatás

Fiúságunk ünnepe

Olvasóink értékelése:  / 0

Alapige: Gal 3:26-29

Lekció: Jn 27:1-11

 Letöltés, meghallgatás!

A gyermekeknek két nagy kedvenc ünnepe van: az egyik a születésnapjuk. A másik a karácsony. Ez jelenti számukra azt az ünnepet, amiben semmilyen kötelezettség nem terheli őket, és ami ezért annyira közel tud kerülni a szívükhöz, amit a leggyermekibb módon a legnagyobb örömmel tudnak megélni. Abból is látszik ez, hogy ezt a két ünnepet várják a legjobban.

Amikor Jézus megkezdte földi szolgálatát azt hirdette:

„Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”1

Eljött az idő, ami benne volt Isten tervében és közel jött az Isten országa. Még nincs itt az örökkévaló Krisztus-király uralmának a teljessége, de már egészen közel van, hiszen eljött a Messiás, és ahhoz, hogy a hozzánk közel jött Isten országának erejét megtapasztaljuk, átéljük, arra van szükségünk, hogy megtérjünk Jézus nevében az élő Istenhez úgy, hogy hiszünk benne az evangélium alapján. Ez Jézus hozzánk szóló meghívása.

Bővebben: Fiúságunk ünnepe

Nyomtatás

Az istengyermekség három ajándéka

Olvasóink értékelése:  / 0

Alapige: Gal 3:26-29

Lekció: Jn 27:1-11

 Letöltés, meghallgatás!

Az utóbbi időben egy kicsit elcsendesedett a híradásokban Katalónia elszakadása Spanyolországtól. Néhány hónapja elég sokat foglalkozott ezzel a sajtó – a katalánok egy része Spanyolországtól független és szuverén államot akar létrehozni. Van azonban egy másik történet is, ami rendszerint nem kap sajtónyilvánosságot. Ez a másik történet az, ami a régi emlékeimben is megjelenik.

Amikor Barcelonában jártam most már több mint tíz évvel ezelőtt két egymást követő évben, mindkét alkalommal elmentem egy ottani evangéliumi gyülekezet istentiszteletére. Nem tudok spanyolul, de igenis azt gondoltam, hogy akárhol járok, a keresztyén testvéreimmel együtt kell ünnepelnem az Úr napját. És valódi istentisztelet és valódi ünnep volt.

Valami egészen feltűnő volt abban a gyülekezetben: voltak őshonos katalán tagjai, voltak beköltözött vagy ott született spanyolok; voltak dél-amerikaiak, voltak benne feketék, beszélgettem ott egy román emberrel, mint Krisztusban testvéremmel; és nagyszerű volt átélni azt a befogadó szeretetet, ahogy engem a magyar vendéget teljesen ismeretlenül befogadtak és köszöntöttek. Tényleg különleges titkát láttam meg Krisztusnak. Alapvetően mi egészem máshoz vagyunk szokva – részben a környezetünkből fakadóan is -; mi egy kulturálisan és nemzetileg egységes gyülekezethez vagyunk szokva. De amit ott láttam, az a kulturális és nemzeti különbségek ellenére is a Krisztusban egy keresztyének gyülekezete volt.

Az egyik elöljáró elmondta például azt, hogy tudatosan azért tartják pl. spanyolul az istentiszteletet és nem katalánul, hogy senki számára ne legyen akadály az evangélium megértésében az, hogy nem érti a katalánt, hiszen katalánul nem beszél mindenki, de spanyolul igen. Nekik ez fontos volt.

Bővebben: Az istengyermekség három ajándéka

Nyomtatás

Hogyan tekintsünk a Törvényre?

Olvasóink értékelése:  / 0

Alapige: Gal 3:19-23

Lekció: Zsolt 1

 Letöltés, meghallgatás!

 

Ha feltesszük magunknak a kérdést, hogy van-e szükség törvényekre és szabályokra, akkor elméletben azt mondjuk, hogy természetesen. Törvények nélkül és szabályok nélkül nem tudjuk, hogyan igazodjunk el az életben.

Amikor emberek összegyűlnek játszani, legyen az sport vagy társasjáték, mindenképpen tisztázzák a szabályokat, mert szabályok nélkül képtelenség megfelelően lejátszani egy foci- vagy kosármeccset, vagy egy társasjátékot. Ha pedig valaki megszegi a szabályokat, akkor azzal magát a játékot teszi tönkre.

Szóval igen, szükség van törvényekre és szabályokra, mert a törvények igazgatják a világot és az életet.

Szeretném most a törvényeket megkülönböztetni és három csoportba osztani.

1. Az első csoport a természeti törvényeké. A természeti törvények olyan szabályok, amelyeket nem mi alakítottunk ki, hanem a teremtett világ alapvető részei; mi hívők azt valljuk, hogy ezeket a törvényeket Isten alkotta, hogy a nem hívők pedig azt vallják, hogy a természeti törvényeket nem alkotta senki, azok mindig voltak. A természeti törvényekre egyetemesen igaz, hogy azokat sem alakítani, sem befolyásolni nem tudjuk. Legfeljebb megfigyelhetjük, rendszerezhetjük és tudásunk bővülésével ezeket a törvényeket fel tudjuk használni a magunk javára. Vagy éppen figyelmen kívül is hagyhatjuk, de az mindenképpen a kárunkra lesz. A természeti törvényeket nem lehet büntetlenül figyelmen kívül hagyni vagy áthágni.

2. A második csoport az ember által létrehozott törvények, amelyekkel az ember önmaga életét szabályozza. Ezek részben erkölcsi törvények, de lehetnek vallási törvények is – bár az erkölcsi és vallási törvények egymást kölcsönösen szabályozzák is. A vallás hat az erkölcsre és az erkölcs is hat a vallásra. Az ember által alkotott törvények nemcsak áthághatók, néha még bizonyos értelemben büntetlenül is, de alakíthatók és változtathatók is. Volt olyan időszak, amikor a házasságtörés bűnnek számított és voltak következményei, ma nem számít bűnnek. Volt olyan időszak, amikor az engedetlen gyermek elfenekelése a nevelés természetes részét képezhette, ma gyermekbántalmazásnak minősül még a legenyhébb formája is és bűncselekménynek számít.

3. A törvények harmadik csoportja pedig Isten kijelentett törvénye. Ez annyiban hasonlít az emberi törvényekre, hogy főleg erkölcsi és vallási kérdésekben szabályozza az ember életét. Annyiban viszont különbözik tőlük, hogy Isten kijelentett törvényei örök és változhatatlan törvények. A 119. zsoltár így magasztalja Istent:

Bővebben: Hogyan tekintsünk a Törvényre?

Nyomtatás

A megváltozhatatlan ígéret

Olvasóink értékelése:  / 0

Alapige: Gal 3:15-18

Lekció: 2Pt 1:3-4

 Letöltés, meghallgatás!

 

Mielőtt a mai üzenetünkre rátérek szeretnék egy kicsit beszélni a végrendeletekről. Ha valaki a hagyatékáról nem végrendelkezik, akkor a törvény szabályozza azt, hogy a hagyatékot hogyan kell megosztani az örökösök között. Amikor azonban végrendelkezik, akkor bizonyos törvényi keretek között maga határozhatja meg azt, hogy az örökösei hogyan osztozzanak az örökségen. Ha élete során úgy érzi, hogy a végrendelete nem megfelelő, akkor a végrendeleten változtathat, kiegészítheti, törölhet belőle – szóval átírhatja. Annyiszor teheti, amennyiszer úgy látja, hogy ez szükséges. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ha az örökös a végrendelettel nem elégedett, akkor ha van rá jogi lehetősége, a végrendeletet megtámadhatja a bíróság előtt és a bíróság módosíthatja a végrendeletet az örökhagyó halála után, ha ezt indokoltnak látja.

A régi görög jogban ez egészen máshogy volt. Ha valaki elkészítette a végrendeletét, azon már senki sem változtathatott, sőt ki sem egészíthette; ezt még az örökhagyó sem tehette meg. Nem változtathatta meg kénye-kedve szerint. Amit egyszer kimondott és leíratott, annak úgy kellett maradnia.

Pál apostol ezt a jogi intézményt igyekszik bemutatni arra, hogy bemutassa miért nem lehetséges, hogy az ember a törvény cselekedetei által üdvözüljön. Mai alapigénk a Gal 3:15-18 és a megváltozhatatlan ígéretről szól.

Testvéreim, emberi módon szólok: a megerősített végrendeletet, még ha emberé is, senki sem teheti érvénytelenné, vagy nem toldhatja meg. 16Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak, és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. 17Ezt pedig így értem: azt a szövetséget, amelyet korábban megerősített az Isten, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, vagyis ez nem törli el az ígéretet. 18Mert ha a törvény alapján van az örökség, akkor már nem az ígéret alapján volna; Ábrahámnak viszont ígéret által ajándékozta azt az Isten.

Bővebben: A megváltozhatatlan ígéret