Nyomtatás

Ki vagyok én?

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Lekció: Mt 16:24-26
Alapige: Gal 2:19-21

Nemrég egy beszélgetésben kérdésként felmerült azzal kapcsolatban, hogy egészen közel került az orvostudomány ahhoz, hogy emberi fejátültetést hajtson végre, hogy ez etikai oldalról nem vet-e fel kérdéseket? Utánanéztem a kérdésnek és a következőket tudtam meg.

Előreláthatólag még ebben az évben sor kerül az első ilyen műtétre, amelyre konkrétan két éven át készültek. Egy fiatal orosz férfi Valerij Szpiridonov önként vállalta, hogy aláveti magát ennek a műtétnek. Ő gyakorlatilag a születése óta gerincvelői izomsorvadásban szenved, és azt reméli, hogy nem kell többé mozgásképtelen testben élnie.

Ahogy gondolkoztam ezen a problémán a figyelmem az etikai kérdés felől, egyre inkább a lélektani kérdésre terelődött. Tegyük fel, hogy a műtét sikeres lesz, és nemcsak a műtét, hanem az azt követő gyógyulás is, és ez a férfi egy olyan testben élhet tovább, ami képes mozgásra – vajon fel tudja-e majd dolgozni azt a kérdést, hogy kicsoda ő valójában? Hiszen a feje egy teljesen másik testre lesz átültetve, valaki másnak a testére. Harminc évig egy testben élt, amivel azonosult – ha fájdalmasan és sok szenvedéssel telten is, de ő volt az – az új testtel kicsoda ő valójában? Nincsenek erre válaszok, kérdés, hogy lesznek-e; de vajon nekünk, akik keresztyéneknek valljuk magunkat nem kell megküzdenünk hasonlóval?

Miért mondom ezt? Azért mert a megigazulás kérdésénél a múltkor ott hagytuk abba, hogy miután Isten bennünket nem a törvény megtartása által tekint igaznak, hiszen a törvény megtartása által senki sem lehet igaz Isten előtt, hanem Krisztusban találtatunk igaznak, ez nemcsak az Isten előtti helyzetünkben hoz változást, hanem egy változást bennünk is végbevisz.

Úgy fogalmaztam: „amikor Krisztussal találkoztál és felismerted bűnöd igazi mélységét és átadtad magadat Krisztusnak, valaki meghalt benned. Ez a valaki te voltál. És egy kérdésünk is maradt a múlt héten: „ha egész bűnös valóm meghalt a törvény által a törvénynek és egész bűnös valómat vitte fel Jézus a keresztre, akkor ki él bennem?” És akkor ki vagyok én? Erről szól ma Isten üzenete a Gal 2:19-21 alapján.

Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek. 20Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. 21Én nem vetem el az Isten kegyelmét: mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg.

1. Pál meghalt

Pál azt mondja:

Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek … Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek …

Az első kérdésünk: Mit jelent az, hogy Pál meghalt? Természetesen amikor Pál bizonyságot tesz, akkor ezzel felmutatja előttünk a minden keresztyén életében végbement változást. Mit jelent, hogy Pál meghalt?

Azt olvassuk, hogy Pál itt tesz egy bátor nyilatkozatot – meghaltam a törvény által a törvénynek. Ez azok után történt, hogy felismerte, hogy korábbi életében bármennyire is meg akart felelni Istennek azzal, hogy igyekezett betartani a Törvényt, csak azzal szembesülhetett, hogy nem tud megfelelni annak, mert egyszerűen bűnös az egész létében. Azzal szembesült, hogy minél inkább a törvényhez kezdi el kötni az életét, a törvény annál keményebben kéri számon rajta minden cselekedetét. Annál keményebben vádolja őt. Rádöbbent arra, hogy miközben az életet a törvény cselekedetei útján keresi, a törvény csak halálra ítélheti őt; sőt már halálra is ítélte.

Azt is megértette az apostol, hogy amíg a törvény útján keresi Istennél az elfogadást, addig nem juthat Isten közelébe, mert soha nem lesz képes a törvénynek megfelelően élni úgy, hogy annak szent mértékét maradéktalanul teljesítse. Amíg a törvény cselekedeteinek útján akar járni, addig Isten számára halott. Ahhoz, hogy Isten számára élhessen, a törvény számára kell meghalnia.

Amikor Pál azt mondja, hogy meghalt, akkor ezzel természetesen csak a belsőjében végbement változást írt le. Hogy ezt jobban megértsük, nézzük meg azt, hogy ő hogyan beszél erről még más helyen. Ugyanazt a folyamatot háromféleképpen is bemutatja Pál:

1. Meghalt a törvény számára: ami azt jelenti, hogy többé már nem a törvény uralma alatt és a törvény megtartása útján keresi az elfogadást Istennél.

2. A rómaiakhoz írott levelében azt mondja, hogy meghalt a bűn számára. Ha pedig meghalt a bűn számára, akkor többé nem szolgál a bűnnek. Azt is elmondja, hogy a bűnös emberi természete a törvénytől csak ösztönzést kap. Mármost, ha meghalt a törvénynek, meghalt a bűn számára, akkor a törvény már nem ösztönzi őt Isten elleni lázadásra.1

3. Harmadszor pedig elmondja, hogy Krisztusban számára meghalt a világ és ő is meghalt a világ számára.2 Vagyis azzal, hogy meghalt a törvénynek és meghalt a bűnnek, egyben meghalt a világnak. Őt többé már nem azok a törekvések mozgatják, amelyek mozgatták mielőtt Krisztusé lett az élete. Addig a világ szerint gondolkodott, a világ volt az, ami meghatározta a gondolkodását, az érzéseit, a törekvéseit, a szándékait. Nem tudott Isten szerint gondolkodni, csak emberek szerint.

Mindennek meg kellett halnia benne, mindezeket el kellett engednie, át kellett adnia a halálra, ha valóban élni akart.

Pálnak törekvései, önnön igazságába vetett hite, ami már önmagában bűn volt, minden vágya, minden bűnös gondolata, érzése és cselekedete oda lett szögezve Krisztussal együtt a keresztre.

Tudjuk jól, hogy erkölcsi értelemben Pál nem volt gonosztevő. Nem volt egy bűnöző alkat. Jó családból származott, a kiválasztott néphez tartozott, szenvedélye volt a törvény megtartása. Őszintén leírja a filippiekhez írott levelében, hogy ha volna esélye bárkinek is arra, hogy saját maga erejéből igaz és kedves legyen Isten szemében, ő mindenkinél nagyobb eséllyel indulna. De még így is teljesen esélytelen.

Jézus pedig saját maga is azt mondja: lehetetlen őt követni anélkül, hogy az ember teljesen megtagadja önmagát és felvegye a keresztjét. Nem véletlenül használja Jézus a kereszt felvételét. A keresztet oda kell vinni a kivégzőhelyre, ahová azután az elítéltet felfeszítik. Jézus követéséhez meg kell halnunk a bűnnek, a világnak és a törvénynek – azaz annak, hogy mi a törvény útján akarjunk Istenhez menni.

2. Krisztus él

Azzal folytatja Pál:

Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.

Pál meghalt a törvénynek, a bűnnek és a világnak. Pál régi élete meghalt és új élete van. Ez az élet egy olyan új élet, amelyet az őt szerető, az őérte önmagát odaadó Krisztus él benne.

Amit erről mindenképpen tudnunk kell, hogy Krisztus élete Pálban a valóságos és élő Krisztus élete. Pál itt nemcsak jelképesen beszél; nem arra utal, hogy Krisztus a tanításaiban él tovább a keresztyénekben, hanem szó szerint arra, hogy Krisztus – aki valóságosan meghalt, valóságosan feltámadt, valóságosan felment a mennybe, hit által valóságosan Pálban él, mert a Szentlélek mint élő személy valóságosan beáradt az életébe. Jézus még a halála előtt azt az ígéretet mondta tanítványainak:

„Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála.”3

Jézus világosan megígéri, hogy ő a mennybemenetele után elküldi a Szentlelket, és így már nem egyszerűen a tanítványaival, hanem egyenesen a tanítványaiban fog élni. Erre nézve a Jelenések könyvében van egy csodálatos meghívás és ígéret:

Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.4

Ez azért lehetséges, mert Jézus nemcsak meghalt, hanem Jézus feltámadt a halálból; Jézus legyőzte a bűnt és legyőzte a halált. Ezért amikor hittel Jézushoz mész, egyedül tőle várod Isten bocsánatát, akkor Ő hit által beköltözik az életedbe és Ő fogja élni az életét benned.

Szelíd szeretetével megváltoztatja a gondolkozásodat – elkezded megtanulni az emberek szerinti gondolkodás helyett az Isten szerinti gondolkodást.

Megváltoztatja a törekvéseidet, a régi törekvéseidet, amelyet így ír le Pál: „test törekvése halál”5a Lelkével átformálja az Ő törekvéseire, amely „élet és békesség”.

Arégi indulataidat, aminek egyedül és kizárólag csak te lehettél a középpontjában átformálja az ő indulataira, aminek ő van a középpontjában.

Ha Krisztus él benned hit által, akkor te az ő életét éled, de nem mint szolga, hanem mint fiú. Amíg nélküle éltél, ami te éltél, addig a törvénynek, a bűnnek és a halálnak alávetett szolgaságban éltél; amióta Krisztusban élsz, amióta ő indít, amióta a Megváltó a szívedben lakik hit által az Atyával, azóta mennyei örökösként és fiúként élsz itt a földön; a régi testben de új életben.

3. Krisztus (újra) megtestesülése

A nem keresztyén emberekkel való beszélgetésben és a gyerekekkel a hittanórán újra és újra találkozunk a lélekvándorlás, a reinkarnáció kérdésével. Újra és újra el kell mondani az embereknek, hogy az a reinkarnáció, amiben hisznek, tudniillik hogy a haláluk után a lelkük egy másik életben újra megtestesül egy hazugság; egy olyan hamis hit, amellyel a saját maguk nyugtalan lelkiismeretét próbálják megnyugtatni.

Ezzel szemben a Biblia azt állítja, hogy minden egyes ember élete egyszeri és megismételhetetlen, ezért kimondhatatlan érték. Isten számára sokkal értékesebb, mint ahogy mi sokszor az emberi életet, nem egyszer a sajátunkat kezeljük. Annyira értékes, hogy a saját Fiát adta halálra azért, hogy minket megmentsen.

Azonban egy reinkarnáció mégis létezik. Ez Krisztus újra megtestesülése minden egyes tanítványában, aki hit által befogadja őt az életébe. Mi soha nem fogunk reinkarnálódni, de Krisztus benned is és bennem is reinkarnálódik. És ahogy átveszi az uralmat az életünk felett az ő élete teljesen felülírja a mi régi életünk felett.

A kérdés, hogy tényleg megteheti ezt Krisztus? Tényleg átadod neki az uralmat az életedben, hogy ő élje az életét?

Egy dél-afrikai, egy botswanai, egy amerikai és egy magyar teológus beszélget. Ez pont úgy kezdődik mint egy vicc, most nem viccet mondok. Egy doktori dolgozatára készülő barátom osztott meg egy számára tanulságos és érdekes beszélgetést. Ebben a beszélgetésben szóba került az 1994-es ruandai népirtás is, amikor előbb a hutu lakosság őrjöngve mészárolta le a tuszi lakosságot, majd ezt követte a tuszik bosszúja. Százezrek bestiális meggyilkolásáról szól. Van egy megbékélési és megbocsátási program, amely a vidéki falvakban elég komoly sikert arat. Ez a program arra épít, hogy ezeknek is a megbocsátás Krisztusban vált lehetségessé, hogy ne a gyűlölettől megkötözötten éljenek, állandó félelemben.

És akkor elhangzott egy megjegyzés: „Az igazán megrázó az, hogy a ruandai mészárlást keresztények követték el. Ruanda lakosságának 98%-a keresztény volt a népirtás idején.”

Egy darabig csend, majd azt mondta egy másik beszélgetőpartner: „Ezen sokat töprengtünk mi is. Úgy tűnik, hogy két szöveg létezik. Az egyik a felszíni szöveg, a másik a mélyen lévő szöveg. A felszínen lévő szöveg a kereszténység. A mélyen lévő szöveg a törzsi identitás.”

„De hát a kereszténység pont két dolgot parancsol: szeresd Istent és szeresd a felebarátodat!”

„A népirtás idején a mélyen lévő szöveg felülírta a felszíni szöveget.”

„Az igazán nagy kérdés az, hogy vajon a ruandaiak esetében az evangélium miért nem vált mélyen lévő szöveggé, miért nem írta felül a törzsi identitást.”

És ezen most mi is gondolkozzunk el. Tegyen minket óvatossá az őcsényi példa. Vajon nálunk ez hogy van? Az evangélium, Krisztus élete bennünk felül tudja-e írni ténylegesen mindazt, ami a szívünk mélyén van? Keresztyénségünk ténylegesen Krisztus megtestesülés-e bennünk, vagy csak a felszíni szöveg?

Miből tudjuk ezt lemérni? Abból, hogy mi vált ki bennünk haragot, lelkesedést, vagy éppen félelmet és aggódást. Olyan szépen ábrázolja ezt is a megvető példázata: a sziklás talajra hullott mag olyan, mint amikor valaki lelkesen fogadja az igét, de az ige nem hatol mélyre, ezért amint megpróbáltatás támad elbukik. A tövisek közé hullott mag pedig olyan, mint amikor valaki hallja az igét, de a gazdagság csábítása vagy éppen az élet gondjai miatti aggodalom megfojtja azt.

1. Ha valóban el akarsz csendesedni azon, hogy a keresztyénséged Krisztus élete-e benned vagy csak felszíni szöveg, akkor azt érdemes megnézned: miért lelkesedsz? Vannak keresztyének, akik könnyebben lelkesednek egy focicsapatért, egy politikai irányzatért – megélve egyfajta törzsi identitást – mint Krisztus evangéliumáért, a krisztusi közösségért, és Isten országa ügyéért. Jézus mindig Atyjáért lelkesedett, annyira, hogy ebben a lelkesedésben még az éhségről is megfeledkezett:

Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját.6

Ez volt Jézus lelkesedése. Ez volt Pál lelkesedése is, mert Krisztus élt benne.

2. Mi vált ki benned haragot? És a harag mit vált ki belőled? Haragjaink zöme nem mérhető Jézus szent haragjához, nem is érdemes ezzel mentegetni magunkat. Haragjaink többnyire saját személyes sérelmeinkből fakadnak – ennek megfelelően is beszélünk vagy cselekszünk. Egyáltalán nem emlékszem arra, hogy Krisztus bármikor is haragudott volna az őt ért személyes sérelem miatt. Sőt még azt is mondta, hogy

Még ha valaki az Emberfia ellen szól, annak is megbocsáttatik …7

Pál maga is megtanulta és tanította, hogy ha hirtelen meg is jelenik benne a harag ne vétkezzen. Krisztus élt benne és haragját felülírta benne Krisztus szeretete.

3. Mi az, amitől félsz, és ami miatt annyit aggódsz? Jézus rávilágít, hogy aggódásaink döntő többsége a megélhetéshez kapcsolódik. És éppen a félelemeink és aggodalmaink azok, amelyek elválasztanak Istentől. Elválasztanak attól, hogy Istennel töltsünk elég időt, hogy Isten országát támogassuk az anyagi erőnkből. Olyan sokszor csak időtöredékeket szánunk Istenre, akkor is csak annyit hogy időnként részt vegyünk egy istentiszteleten; olyan sokszor csak filléreket kap tőlünk az, aki olyan különösen és gazdagon gondot visel rólunk. Emögött mindig ott húzódnak az aggodalmaink és a félelmeink is. Jézus nemcsak tanította azt, hogy

„Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? … Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? … „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.8

Jézusról soha nem látjuk, hogy aggódott volna. És ő ezt a tanítását nem úgy mondta el, hogy luxusvillában élt és luxuslimuzinon járt. Nem volt hova lehajtania a fejét és teljesen rábízta magát mennyei Atyja gondoskodására. Pálban ez a Krisztus él.

többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.

Ezt az igét vigyük ma haza ezzel a kérdéssel: Ki vagyok én? Keresztyénségem Krisztus élete bennem, vagy csak a felszíni szöveg? Ámen.

1vö. Rm 6-7

2Gal 6:14

3Jn 14:23

4Jn 3:20

5Rm 8:6

6Jn 4:34

7Mt 12:32

8Mt 6:25-32

Ami jön

Bejelentkezés

Üzenőfal

Latest Message: 1 hónap, 2 héttel Ezelőtt

Csak a regisztrált felhasználók számára engedélyezett a hozzászólás