Nyomtatás

Rabszolgaságból rabszolgaságba?

Olvasóink értékelése:  / 1
ElégtelenKitűnő 

Lekció: Apcsel 17:22-31
Alapige: Gal 4:8-11

Mi magyarok a történelmünkből fakadóan talán könnyebben megérthetjük, amiről ma szeretnék beszélni. Arra gondolok, amikor az elnyomás alól nem felszabadulunk, hanem az egyik elnyomó a másik kezéből veszi ki a kilincset.

Amikor a török megszállás alól nem felszabadultunk, hanem a Habsburg Birodalom tudta kiterjeszteni Magyarországra az uralmát, ez nekünk magyarok számára elnyomást jelentett, és a Rákóczi-féle szabadságharchoz vezetett.

A második világháború után pedig a német megszállást a szovjet megszállás váltotta fel, amit ugyan neveztek felszabadulásnak, de éppen az nem volt. Egyik elnyomót követte a másik. Ezt azért ne keverjük össze azzal, amikor egy ország egy szövetségi rendszer tagjaként hajlandó bizonyos fokig lemondani totális és teljes függetlenségéről; hajlandó egy nagyobb rendszer részévé válni egy közös érdek mentén.

Hasonló ez a házassághoz, amikor az ember a házasságban egy másik emberrel szövetséget köt. A házassági szövetségben az ember igenis feladja totális függetlenségét, amikor egy életre elkötelezi magát a másik ember mellett. A házasságban élő ember feladja ugyan totálisnak tekintett függetlenségét, mégsem lesz ettől rab. (Természetesen léteznek elnyomó kapcsolatok, most nem ezekről beszélek.)

Miért mondom ezt? Azért mert Pál apostol, amikor a Galatáknak ír levelet, akkor elér oda, hogy felhívja a figyelmet arra: az evangélium megismerése és elfogadása után egy olyan útra léptek, amely visszaveszi elnyert szabadságukat Krisztusban és újabb lelki rabszolgaságot eredményez. A visszaeséstől akarja megóvni őket. Mai alapigénk a Gal 4:8-11

Amikor pedig még nem ismertétek az Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok. 9Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni? 10Aggódva figyeltek a napokra, hónapokra, az évszakokra és az esztendőkre. 11Attól féltelek titeket, hogy talán hiába fáradoztam értetek.

1. Emlékeztetés a fiúságra

Utoljára advent 4. vasárnapján szóltam a Galata-levélről. Akkor az üzenetet hozzákötöttük a karácsony ünnepléséhez annak a gondolatnak a mentén, hogy a karácsony a fiúságunk ünnepe. Isten azért küldte el a fiát a világba, hogy bennünket a törvény alól megváltva mennyei Atyánk legyen és mi az ő gyermekei legyünk. Mivel pedig gyermekek vagyunk – mondja az Írás – Isten elküldte Jézus lelkét a szívünkbe, aki ezt kiáltja: Atyám! Isten az én Apám! Ezért nem szolgák vagyunk, hanem gyermekek, akik ebből fakadóan Isten akaratából örökösök is.

Ezt az állapotot az Írás úgy nevezi: Isten gyermekeinek dicsőséges szabadsága1.

2. Emlékeztetés a megváltás előtti állapotukra

Mai igénkben azonban arra is emlékezteti őket, hogy milyen állapotból jutottak el idáig.

Amikor pedig még nem ismertétek az Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok.

A galaták eredendően olyan pogányok voltak, amelyek az akkori kor görög isteneinek hittek, szolgáltak és áldoztak.

Olvasunk egy esetet, amikor Lisztrában Pál meggyógyított egy sánta embert Lisztrában és a lisztrai emberek áldozatokat akartak bemutatni Barnabásnak és Pálnak, mert azt gondolták, hogy az istenek jöttek le hozzájuk emberi alakban, mert Barnabást Zeusznak, Pált pedig Hermész istennek gondolták. Pál és Barnabás ezt a leghatározottabban visszautasították és megtérésre hívták az embereket az élő Istenhez. Külön érdekessége a történetnek, hogy ezt követően az apostolokkal ellenséges júdaisták érkeztek a városba és a város pogány tömegeit sikerült annyira felhergelni, hogy Pál apostolt megkövezték; abban a városban, ahol picivel korábban még istenként akarták imádni.2

Figyeljétek csak meg, ez ma is így van. Ha bárki valamilyen, pogány, ezoterikus, misztikus vagy keleti babonás maszlaggal jön, arra milyen könnyen és lelkesen rácsodálkoznak az emberek, egyenesen lelkesednek érte. De ha valaki azt mondja: az élő Isten megtalált, megmentett és meggyógyított Jézus nevében, rögtön elutasítanak és megkérdőjelezik az épelméjűségünket, és felszólítanak, hogy hagyjuk őket békén ezzel a vallásos izével.

Pál apostol azt írja a galatáknak – többek között éppen a lisztraiaknak is – hogy pontosan ilyenek voltatok, amikor még nem ismertétek az élő Istent. Különböző isteneknek, misztikus, ezoterikus babonáknak voltatok a rabszolgái.

Nézzük meg, hogy mit mond el ezekről az istenekről, és a hozzájuk való viszonyáról:

olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok.

2.1. A régi istenek nem istenek

Az Írás világossá teszi: a bálvány nem isten, bármennyire is annak gondolja az ember. Zeusz nem isten, Hermész nem isten. De nem isten buddha, sem és az sem, akit a muszlimok allahként tisztelnek. Nem mások ezek, mint képzelt istenek.

Vannak azonban ennek a világnak is olyan istenei, amelyeket az ember isteni rangra emel. De attól még nem isten a pénz, akármennyire is hajszolja az ember és vágyik utána, hogy biztonságban és békében tudja az életét. Nem isten a hírnév, nem isten a teljesítmény. De még a család és a gyermek sem isten, ami sokak életében bálványozott istenként jelenik meg. Ráadásul nem egyszer ezek az istenek amelyeknek az ember rabszolgaként szolgál nem is egyedül uralkodnak az emberek életén. Néha egészen sokan vannak. Miről ismerhetők fel? Onnan, hogy az ember ezeknek rendeli alá magát.

olyan isteneknek szolgáltatok

Az ember vételen mennyiségű istennek rendelheti alá magát. A bálvánnyal szemben az ember mindig alárendelt viszonyban van – néha észre sem veszi. Azért nem veszi észre, mert vak. Ez a helyzet. Eközben Pál apostol azt mondja: ezeket isteneknek tartottátok, pedig a lényegüket tekintve nem azok. Nem bírnak isteni természettel, ezáltal nincs isteni erejük. Csak megkötöző erejük lehet – Isten ereje azonban ezekkel szemben felszabadító.

2.2. A bálványok szolgálata nem szabadon választható

A másik, amit mindenképpen megtudunk az az, hogy a bálványok szolgálata nem szabadon választható az ember számára. Bár ezek az úgynevezett istenek – amelyekkel szemben az ember alárendelt és függő viszonyba kerül nem rendelkeznek isteni természettel, azért megkötöző erejük van. És az embernek nincs szabadsága arra, hogy ne szolgáljon a bálványoknak. Valakinek fog szolgálni – legyen az vallás, eszme, ideológia vagy éppen a kendőzetlen testiség és anyagiasság; valaminek mindenképpen rabszolgájává lesz. Lehet, hogy cifra rabszolga lesz milliárdos vagyonnal, e világ fiai között irigyelt státusszal, de rabszolga, mert olyan dolgoknak szolgál, amelyek megkötözik és nem tudnak neki örök életet adni.

Az ember nem rendelkezik szabad akarattal és elég akarattal ahhoz, hogy ne legyen bálványimádó. A bálvány pedig mindig olyan zsarnok, ami egyre többet és többet követel magának, sőt hozza a többi bálványt is; végül azonban az embernek nem marad semmije, amikor szembe kell néznie a halállal és a mindenható Istennel.

3. Isten megismerése

Ebbe hozott változást Isten megismerése az evangélium által. Pál azonban valami fontosat elmond Isten megismerésével kapcsolatban. Az ember annyira vak és olyan erővel kötözik meg bálványai, hogy képtelen még arra is, hogy Isten megismerje. Egyszerűen nem rendelkezik elég erővel és szabad akarattal ehhez a megismeréshez.

Ezért mondja így Pál:

Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket,

Isten megismerése a kijelentéssel kezdődik. Azzal, hogy Isten jön közel hozzánk az evangéliumban és ismerteti meg magát velünk. Az ember számára Isten ismerete előtt legfeljebb annak a lehetősége áll, hogy gyanítsa: van egy ismeretlen Isten. Valahogy úgy, ahogy az athéniak építettek egy oltárt az ismeretlen Istennek.

Nem tudom ez hogy nézhetett ki, csak elképzelem. Minden istennek ott volt a szobra, ami előtt állt az oltára, amin be lehetett mutatni az áldozatot. Volt szobra és oltára Zeusznak – Hermésznek – Pallasz Athénének és így tovább. És volt egy oltár, ahol nem volt istenszobor, csak egy felirat: „AZ ISMERETLEN ISTENNEK”

És Pál azt mondja róla akarok beszélni, mert pont az ismeretlen Isten az, akit érdemes megismerni. És elmondja Pál az athénieknek a következőket – amit a galatáknak is elmondott, amikor köztük hirdette az evangéliumot:

Ez az ismeretlen Isten az,

– aki teremtette a világot és mindent, ami benne van. A világ nem az istenek különféle harcaiból és machináció során jött létre.

– aki a menny és a föld Ura. Egyetlen úr a mennyben, a láthatatlan világot nem népesítik be különböző istenek.

– aki nem lakik emberkéz alkotta templomokban. Őt nem lehet bezárni templomokba és vallásokba.

– aki nem nem szorul rá emberi kéz szolgálatára. Neki nincs szüksége arra, hogy ez emberek áldozatokkal szolgáljanak nekik jó sorsuk érdekében vagy balsorsuk elkerülése miatt.

– aki az emberi nemzetséget egy vérből teremtette. Minden ember egyformán és egyenlően ennek az egyetlen Istennek az alkotása.

– aki nem hasonlítható semmihez és nem ábrázolható ki semmivel. Éppen ezért őt nem lehet és nem is szabad láthatóvá tenni, mert minden kiábrázolás megszegényíti dicsőségét és megrabolja szentségét.

– aki megtérésre hívja az embereket. Ő arra hív, hogy tagadjuk meg bálványainkat és egyedül csak őt imádjuk és neki rendeljük alá magunkat.

– aki egy napon igazságos ítéletet hirdet az egész földkerekség fölött Jézus által, akit feltámasztott a halálból. Ő örök életet ad Jézus áldozata és neve által. Azért ad örök életet, mert legyőzte feltámadásával a halált. Igazságos ítéletet mond az emberek felett és aki ismeri őt, és Jézust vallja megváltójának, annak örök élete van.

Azt mondja Pál: ti már megismertétek ezt az Istent, mert Isten megismertette magát veletek Jézus által. Tisztában vagytok vele, hogy kicsoda ő. Amíg nem ismertétek, nem tudtátok, nem is tudhattátok ezt – ezért szolgáltatok a bálványoknak.

A bálványok nem adnak örök életet, Krisztus azonban igen, mert őbenne ismerjük meg az egyetlen és igaz istent, ahogy Jézus imádkozza is utolsó nagy imájában:

Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.3

4. A nagy kérdés

És mindezek után Pál felteszi nekik a nagy kérdést:

hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, akiknek ismét szolgálni akartok?

Pál álláspontja világos: ha Istent megismertük Krisztusban, ez elég. Elég a földi élethez és elég az örök élethez is. De akkor hova akarnak visszatérni? Talán régi bálványaikhoz? A veszélyes éppen az, hogy nem a régi bálványaikhoz, hanem új bálványokhoz – de az pont olyan, mintha a régiekhez térnének vissza.

Mi az új bálvány? Az új bálvány a vallás rendszere.

A levél elején a felütésben azt olvastuk:

Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok; 7pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.

Mi volt az a más evangélium? Csak egy rövid emlékeztető: egy olyan üzenet, ami hasonlított az igazira, mégis hamisítvány. Ami azt mondta: Krisztus váltsága kell ugyan az üdvösséghez, de nem elég. A mózesi törvény rendelkezéseit is be kell tartani. A megkeresztelkedés sem számít semmit, ha valaki nem metélkedik körül, és nem tartja meg azokat a napokat, és ünnepeket, amelyeket Mózes törvénye elrendelt.

Pál itt megint döbbenetesen radikális és forradalmi. Ő, aki rajongott a Törvényért, mint farizeus a vallási törvényhez való ragaszkodást egy új bálványimádásnak nevezi és a Mózes törvényében elrendelt vallási előírásokat erőtlen és szegény elemeknek nevezi. Miért?

Egyrészt azért, mert a törvény rendelkezései nem adnak üdvösséget és kedvességet Isten előtt. Egyszerűen nem tudnak megmenteni, és megkötözik az emberi lelkiismeretet. Csak az evangélium tud szabadságot adni. Másrészt azért, mert a vallási törvény rendelkezései „csak árnyékai Krisztusnak, aki a valóság” – olvashatjuk az Írásban. Krisztus azonban áldozatával érvényre juttatta a Törvényt – ő kiengesztelte az igazságos Istent, ezért semmilyen pozitív hatása nincs az üdvösségünkre annak, hogy betartjuk-e a vallási törvény rendelkezéseit; vagyis mit eszünk és iszunk, vagy megtartjuk-e a zsidó vallás által előírt ünnepeket vagy sem. Mert ha így teszünk, akkor egyik rabszolgaságból a másikba jutunk.

De vajon feltehetné-e közülünk Pál apostol bárkinek ezt a kérdést:

hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni?

Talán segít megérteni ezt John Wesley-nek a nagy angliai ébredés egyik vezéralakjának a vallomása, aki lelkészi családból származott, maga is lelkész lett. Ortodox hívő volt, vallását buzgón gyakorolta, tisztességesen élt és sok jót cselekedett. Barátaival gyakran meglátogatták a helyi börtönök és menhelyek lakóit, valamint étellel, ruhával látták el az utcagyerekeket, és tanították is őket. Megtartották a bibliai Sabbatot, és megszentelték a vasárnapot is. Jártak templomba, és rendszeresen úrvacsoráztak. Adakoztak, tanulmányozták a Szentírást, böjtöltek és imádkoztak. Ugyanakkor azonban vallásuk béklyóként nehezedett rájuk, mert ahelyett, hogy a megfeszített Jézus Krisztusba helyezték volna bizalmukat, önmagukban és a saját igazságukban bíztak. Néhány évvel később, ahogy Wesley írja „Krisztusba, egyedül Krisztus megváltásába” helyezte bizalmát, s ekkor élte át azt a belső megnyugvást, hogy bűnei elvétettek. Amikor visszatekintett megtérése előtti életére, így fogalmazott: „Akkor is hittem, de a szolga hitével, nem a fiúéval.” A kereszténység a fiak vallása, nem szolgáké.

Hogyan tudjuk elkerülni az új rabszolgaságot? Úgy, hogy szem előtt tartjuk, azt, hogy kik vagyunk és mik vagyunk. Ezt csak Krisztuson keresztül tudjuk megtenni: Krisztusban Isten az Atyánk és mi fiak vagyunk. Erre állandóan emlékeztetnünk kell magunkat. A napi rendszeres bibliaolvasás, az imádság, a bibliaórák és istentiszteletek fő célja éppen az, hogy megőrizzük tisztánlátásunkat, s ne feledjük, kik és mik vagyunk. Figyelmeztessük magunkat újra és újra: „Valaha szolga voltam, de Isten a gyermekévé tett, és Fiának Lelkét helyezte a szívembe. Hogyan is térhetnék vissza a régi szolgaságba?” Vagy így: „Valaha nem ismertem Istent, de most már ismerem, és Ő is ismer engem. Hogyan fordulhatnék vissza régi tudatlanságomhoz?”

John Newton, aki egykor rabszolgakereskedő-hajó-kapitány volt, életének mélységeiből tért meg Istenhez egy hatalmas vihar után. Ezek után mindig emlékeztette magát arra, hogy ő a rabszolgakereskedő, milyen mélységeiben volt a bűn szolgaságának. Emlékeztette magát arra, hogy mit tett érte Isten. És hogy jobban emlékezzen erre nagybetűkkel a dolgozószobája kandallója fölé helyezte az 5Móz 15:15 szavait:

Emlékezz arra, hogy rabszolga voltál Egyiptomban, de kiváltott téged Istened, az ÚR.

Ha valóban megismertük Isten, aki megismert bennünket, akkor már többé nem szolgákként, hanem fiakként éljük az életünket – és nem lesz hiábavalóvá az evangélium és nem hiába fáradoznak értetek az evangélium hirdetői. Ámen.

1Rm 8:21

2ApCsel 14:8-20

3Jn 17:3