Nyomtatás

Hol van a boldogságod?

Olvasóink értékelése:  / 1
ElégtelenKitűnő 

Lekció: Jób 1:1-12
Alapige: Gal 4:15-17

Tegnap az ifjúsági órán Jézus megtérésre hívó szaváról is beszélgettünk és az egyik kérdésünk az volt, hogy volt-e már olyan az életükben, amikor eljutottak oda, hogy megtérésre hívjanak valakit.

Egy nagyon tipikus esetet mesélt el az egyikük. Egy ismerőse nagyon maga alatt volt, ez úgy látszott rajta; elkezdett vele beszélgetni és eljutottak oda, hogy elmondja neki, hogy megtérésre van szüksége – szinte azonnal ott termett valaki más, és elkezdte magyarázni ennek az embernek, hogy mennyire fontos, hogy bízzon magában, hogy megerősítse a saját belső értékeit, meg különböző new age-es filozófiákat. Meg is állapítottuk azt, hogy ez mennyire tipikus. Ahol Isten elkezd munkálkodni, az ördög azonnal odalép és folytatja a maga aknamunkáját. Ezzel kapcsolatban nagyon tanulságos olvasmány C. S. Lewis Csűrcsavar levelei c. munkája.

Ezt láttuk Jób esetében is. Jób istenfélő és áldott ember volt. Az ördög gyűlölettel nézi az istenfélő emberek boldogságát és áldását és mindent megtesz, hogy ezt elvegye. A mai üzenetünk egy kérdésből indul ki: hol van a boldogságod? Ezt a kérdést Pál apostol is nekiszegezi a galatáknak. Alapigénk a Gal 4:15-17

Hova lett a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek rólatok, hogy ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok, és nekem adtátok volna. Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek? Nem jó szándékkal buzgólkodnak értetek, hanem el akarnak titeket tőlem szakítani, hogy aztán értük buzgólkodjatok.

A múlt héten az evangélium hiteles marketingje c. üzenet alapján azt láttuk, hogy hitelesen akkor tudjuk az evangéliumot továbbadni, ha van bátorságunk arra, hogy az üzenet továbbadását ne a külsőségekre építsük fel, hanem az igazságra és Krisztus megbocsátó szeretetére.

Pál visszaemlékezett arra, hogy a galaták milyen nagy örömmel és szeretettel fogadták őt, amiben Pálnak a közelebbről meg nem határozott testi erőtlensége sem akadályozta meg őket. Pál utalt arra, hogy olyan testi erőtlensége volt, ami miatt akár megvetéssel el is fordulhattak volna tőle, de a galaták nem ezt tették, sőt az evangélium hatására olyan szeretet támadt bennük Pál iránt, hogy még több éves, évtizedes távlatból is úgy emlékszik vissza erre, hogy

bizonyságot teszek rólatok, hogy ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok, és nekem adtátok volna.

De jelenleg nem ez a helyzet Pál és a gyülekezetek között. Két kérdésből is kiderül, hogy nagy a baj.

Hova lett a ti boldogságotok? … Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?

1. A baj

De mi ez a nagy baj? A két kérdés egy irányba mutat. Ezt egyetlen mondatban így fogalmazhatjuk meg:

Ha valaki elfordul az evangéliumtól – Krisztustól – elveszti a boldogságát.

Fogalmazzuk meg a másik oldalról is ezt: az ember számára boldogságot csak Krisztus evangéliuma adhat. Tudom, hogy ez a mondat nagyon kizárólagos, sőt kifejezetten provokatív, de attól még olyan igazság, amire az életünket építjük.

A baj az, hogy a galaták már megismerték ezt az igazságot – és ez eltűnt az életükből. Ők már ismerték a boldogságot, amit Krisztus ad, és Pál azt látja, hogy ez sehol sincs. „Hol van hát a ti boldogságotok?kérdezi tőlük?

1.1. Mi ez a boldogság?

De mi is ez a boldogság, ami eltűnt? Lehet, hogy maguk a galaták is megdöbbentek azon, hogy Pál azt állítja róluk, hogy az ő boldogságuk eltűnt. Lehet, hogy ők nagyon is boldognak érezték magukat. És itt látjuk meg a boldogságnak az egyik különleges titkát – a boldogságunk nem attól függ, hogy boldognak érezzük-e magunkat, hanem attól, hogy Isten boldognak mond e bennünket. Lényegében boldogságunk forrása és centruma nem bennünk, hanem rajtunk kívül van. A nagy baj az, hogy ez nagyon is sérti a büszkeségünket.

Pál nem azt kérdezi a galatáktól, hogy miért érzik magukat boldogtalannak, holott boldogok is lehetnének, hanem azt, hogy hol van a boldogságuk, amivel korábban rendelkeztek?

Jézus prédikációjának éppen az az egyik hangsúlyos és központi eleme, hogy a boldogság az érzéseinktől független állapot. Sajnos az ember képes arra, hogy boldognak érezze magát – miközben nem boldog – Isten nem tudja boldognak nyilvánítani. Nézzük meg Jézus prédikációját és utána térjünk vissza erre a gondolatra.

3Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. 4Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. 5Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. 6Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. 7Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. 8Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. 9Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. 10Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. 11Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. 12Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.

Jézus itt világosan beszél a boldogságról és minden olyan dolgot elmond, amit mi nem mondanánk annak. És ezzel egy nagyon fontos dologra mutat rá. Nem az a boldog ember, aki magát nyilvánítja boldognak, hanem az, akit Isten nyilvánít boldognak.

Ezért mondtam azt, hogy a galaták akár érezhették is magukat boldognak (de még ez sem biztos) – mert ők nem látták azt, amit Pál látott: nem azok. Ez persze hatalmas feszültséget kelt közte és a gyülekezetek között.

A baj tehát: a galaták nem boldogok. Vajon hogyan fogadják ennek az üzenetét? Ellenségesen. De miért? Mi a baj forrása?

2. A baj forrása

A baj forrása az álevangélium terjesztői, az álapostolok, akiknek hittek. Álevangélium sokféle lehet, de mindegyik megegyezik abban, hogy az ember saját erőből elérheti életének a megváltását. Galáciában és az első századi misszióban ez sokszor úgy jelentkezett: nem elég Krisztus, a zsidó vallás előírásait is be kell tartani.

És ahol elhangzott az evangélium, ahol az emberek megtértek, ahol Krisztusra bízták az életüket, azonnal megjelentek és elkezdték hirdetni a „más evangéliumot”, az álevangéliumot valakik. Itt most nem azokra az kell gondolni, akik az evangéliumot elutasították, akik felbujtották a misszionáriusok ellen a városi csőcselékeket, akik elüldözték, megverték és megkövezték a misszionáriusokat. Ilyenek is voltak, de Pál nem róluk ír itt. Azokról ír, akik báránybőrbe bújt farkasokként jöttek a gyülekezetekhez, hogy elmondják azt: mennyire fontos, hogy Krisztus meghalt a kereszten; mennyire fontos hinni Krisztusban – DE – önmagában a Krisztusban való hit nem elég, nem ad üdvösséget. Ahhoz még kell követni bizonyos vallásos szabályokat, meg kell felelni bizonyos vallásos kötelmeknek. Be kell tartani a külsőséges vallás törvényeit. Az üdvösség nagy része ugyan Krisztuson múlik, de egy kisebb részben másra is szükség van.

A kérdés: mi ebben a vonzó? Hát nem pont ezektől akarunk megszabadulni? Mégis miért tud olyan vonzó lenni ez az álevangélium? Miért tud annyira vonzó lenni, hogy Pál még azt is leírja nekik:

Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni?

De mégis mi teszi vonzóvá ezeket még azok után is, hogy az ember megismerte Krisztust? Néha azt gondolnánk, hogy az ilyesmi lehetetlen – hogy Krisztusból akkora áldás, akkora boldogság, olyan mélységes kegyelem árad, hogy lehetetlen, hogy az ember elkezdenek szolgálni az erőtlen elemeknek – és magára venné a vallási törvények igáját, állandóan azt figyelve, hogy mit szabad és mit nem, és ha valamit nem jól tesz, akkor helyre kell tenni valamiféle vezekléssel. Mi ebben a vonzó?

Ti értitek? … Pedig nem érthetetlen. Az a vonzó, hogy nekem is van szerepem és érdemem az üdvösségemben és a boldogságomban. Igen, elismerem, hogy az üdvösségemért és a boldogságomért Krisztus megtette a legnagyobb részt, nélküle nem lehetne üdvösségem és nem lehetnék boldog, de nekem magamnak is hozzá kell tennem a saját részemet: a vallási szabályokkal, a hittel, a jó cselekedetekkel. DE NEM.

Krisztus nem a legnagyobb részt tette meg az üdvösségedért és a boldogságodért: ő tett meg mindent az üdvösségedért és a boldogságodért. Krisztus váltsága kiegészíthetetlen.

A végeredmény az, hogy az álevangélium azt mondja, hogy az ember saját erejéből éri el üdvösségét és boldogságát. Más önmegváltó tanokkal ellentétben viszont nem állítja azt, hogy az ember teljesen a saját erejére van utalva, hanem azt mondja: a legnagyobbat Krisztus megtette, neked csak a magad kicsijét kell hozzátenned.

De a Krisztus evangéliuma nem ezt mondja: a Krisztus evangéliuma azt mondja: csak és kizárólag Krisztuson múlik minden – még csak a hitemen sem, mert még az is ajándék a Szentlélektől.

Értjük már, hogy miért olyan nagyszerű a kegyelemből való örök kiválasztás tana? Mert megmutatja, hogy kizárólag Krisztusra épül az üdvösségünk és Krisztusban van a boldogságunk. És értjük már, hogy miért olyan botrányos még sok keresztyén számára is? Azért, mert semmit nem enged ehhez hozzátenni a boldogsághoz és az üdvösséghez. Mert akkor már nem kizárólag Krisztuson múlna az üdvösségünk és a boldogságunk. De az ember mindenáron valahogy kiérdemelni akarja ezt – ha nem lehet cselekedetekkel, akkor legalább érdemeljük ki hittel. De ez az, amit nagyon jegyezzetek meg:

a hitben sincs érdemszerző erő.

Mivel a Biblia szerint a hit is ajándék, amit maga a Szentlélek ébreszt bennünk. És a boldogság elvesztésének – figyeljünk Pál nem az üdvösség elvesztéséről beszél, de erről majd máskor lesz szó –, tehát a boldogság elvesztésének ez a forrása. Nem csak és kizárólag Krisztusra akarom építeni az üdvösségemet és a boldogságomat, hanem bele akarok keverni valami saját érdemet is. Legyen az bármilyen kicsi, tűnjön bármilyen alázatosnak is – mégis saját érdem, aminek nincs helye abban a boldogságban, amikor Isten nyilvánít boldognak, és abban az üdvösségben, amelyben Krisztus üdvözít.

3. Pál az „ellenség”

És Pál – akinek valaha még a szemüket is kivájták volna – az ellenségük lett. Miért? Mert az igazságot mondja.

Az álapostolok sikerrel építettek az emberi büszkeségre. És valószínűleg ügyes hízelgéssel és buzgólkodással sikerült is elérni, hogy a galaták lemondjanak életük legnagyobb ajándékáról: az ajándékba kapott kegyelemről, hogy Krisztus mellett elkezdjenek építeni a saját érdemükre. De ez nem lehetséges. Vagy Krisztus, vagy saját érdem. És Pál ezt világosan megírja nekik – amiből sértődés, vádaskodás lett, Pálnak még az apostolságát is megkérdőjelezték. Ezért teszi fel Pál a kérdést:

Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?

Az igazságtól való eltérés nagyon gyakran vonja maga után azt, hogy aki az igazságot mondja, ellenséggé válik.

Talán ti magatok is átéltetek hasonlót, amikor valakinek, aki eltért az igazság útjától – már persze, ha vettétek erre a bátorságot – megmondtátok, hogy eltértél az igazságtól, eltértél a Krisztus útjától. Nagyon ritka az olyan eset, amikor valaki ezt nem haraggal, vádaskodással és ellenségesen fogadja. És megvannak azok a közhelypanelek, amelyekkel azután el is utasítják a figyelmeztetést: „Ne szólj bele, az én életem!” „Ki vagy te, hogy ítélkezzél fölöttem!” „Te nem értheted, sose voltál ilyen helyzetben!” és bizonyára lehetne még mondani, de talán ezek a legtipikusabbak. És természetesen ezeket mindig kíséri a sértődés és a harag.

De jogos-e a harag? Ha megnézzük Pál kommunikációját, azt kell mondjam, hogy természetesen nem. Pál kommunikációja ugyanis mindig az igazságra és a szeretetre épül.

Pál látja, hogy a galaták boldogsága eltűnt. Az a boldogság, amikor Isten nyilvánítja őket boldognak. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy más evangéliumhoz pártoltak, hanem abban is, hogy Pállal szemben ellenségessé váltak, amikor ő az igazságot mondta nekik.

Tanulságok

1. Az ember akkor boldog, amikor Isten boldognak nyilvánítja, és nem akkor amikor magát boldognak érzi, vagy annak nyilvánítja.

2. Ha Krisztus váltságát bármivel is ki akarjuk egészíteni, lemondunk a boldogságról.

3. Akinek eltűnt az evangéliumból fakadó boldogsága ellenségesen viszonyul az evangéliumhoz és az evangéliumot képviselőkhöz.

Egy kérdéssel szeretném most befejezni – az imádság csendjében szánj rá, hogy személyesen Isten elé viszed ezt:

Hol van a boldogságod? Krisztusban, vagy valami másban?