Nyomtatás

Megmaradni a szabadságban

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Alapige: Gal 5:1-6

Lekció: Jn 8:30-36

 Letöltés, meghallgatás!

George Orwell Állatfarm c. könyve egy olyan allegorikus tanmese, amelyben az állatok egy farmon, elűzve a zsarnok farmert, kivívják a szabadságukat. Eleinte úgy tűnik, hogy békében és közösen tudják irányítani a farmot, de az események úgy alakulnak, hogy szépen visszakúszik egy még sötétebb diktatúra az állatfarmra, ahogy a disznók és az emberek szövetséget kötnek. Újra elnyomják az állatokat – és a könyv zárójelenete így fogalmaz, ahogy az állatok benéztek a ház ablakán azt látták:

„Tizenkét hang üvöltözött dühösen, és a hangok mind teljesen egyformák voltak. Most már nem volt kérdéses, hogy mi történt a disznók arcával. Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó.”

A kivívott szabadság nagy érték. De vajon tud-e élni a szabadsággal az, aki előtte rabságban élt – vajon nem egy újabb rabság követi a kivívott vagy megkapott szabadságot? A rabság fondorlatos módon visszakúszhat az ember életébe. A Szentírás tanítása annak a veszélyére figyelmeztet bennünket, hogy a szabadság, amelyet Krisztustól kaptunk, ne váljon ismét rabsággá, egymásfajta, de mégis ugyanolyan rabsággá. A mai tanításunk alapigéje a Gal 5:1-6

Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni. Íme, én, Pál, mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek: Krisztus semmit sem használ nektek. De ismét bizonyságot teszek minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani. Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek. Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét. Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.

Miután a Hágár és Sára allegóriájában elmondta azt, hogy akik a sínai-hegyi szövetségnek szolgálnak a törvény alá rendelt szolgák, ellenben, akik az ígéret által születtek a szabad asszonytól a mennyei Jeruzsálemtől azok maguk is szabadon, szinte érezzük, hogy felkiált:

Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.

Krisztus halála és feltámadása tehát szabadságot ajándékoz – „szabadságra szabadít” meg.

1. Ki mit ért „szabadság” alatt?

Milyen jó ezt így kimondani, de ha feltesszük a kérdést, hogy mit értsünk az alatt a szabadság alatt, amire Krisztus megszabadított, vajon nem jövünk-e zavarba? Biztos, hogy mindenkinek ugyanazt jelenti a szabadság?

– Valakinek a szabadság azt jelenti, hogy nincsenek korlátok az életében, ő független lehet mindentől és bármi korlátozni is akarná őt, az ellen fellázad, az ellen küzd; igazából számára az a lényeg, hogy soha, sehol ne ütközzön korlátokba – vajon ez a szabadság az, amire Krisztus megszabadított?

– Valakinek azt jelenti a szabadság, hogy szabadon jöhet mehet a világba, belevetheti magát kalandokba, megmászhatja a Mount Everestet, átkelhet a Szaharán egy terepjáróval, szembenézhet bármilyen kihívással és legyűrheti azt.

– Valakinek azt jelenti a szabadság, hogy békében is biztonságban élhet, kiszámíthatóan telik az élet – reggel elkezdődik egy nap és különösebb izgalmak nélkül véget érhet este és nyugodtan hajthatja álomra a fejét.

– Valakinek azt jelenti a szabadság, hogy mindig, mindenhol félelem nélkül elmondhatja a véleményét.

– Valakinek azt jelenti a szabadság, hogy egy megnyugtató kapcsolatban tartozhat valakihez, akinek odaadja az életét, akiért felelősséget vállal.

– Valakinek azt jelenti a szabadság, hogy semmi sem változik az életében, ami 20 éve volt, az legyen most is változatlanul, minden változást gyanakvással és ellenségesen tekint.

És ha megkérdeznénk még más embereket, lehet, hogy sokféle válasszal találkozhatnánk. Jézus Krisztus milyen szabadságra szabadított meg?

2. Jézus szabadsága

A lelki igazságokat ismerő keresztyének már lehet, hogy tűkön ülve várták, hogy végre mondjam már ki, hogy mire. Hogy a bűntől szabadított meg. És igen a Biblia egyértelmű és világos üzenete: Krisztus a bűn szolgaságából szabadított meg. Jézus nem hagy efelőlkétséget, amikor ezt mondja:

Jézus így válaszolt nekik: "Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája. A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre. (Erről eszünkbe juthat Izmáel és Izsák allegóriája is) Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.[1]

Jézus tehát a bűntől szabadít meg – ráadásul ezt pont olyan embereknek mondja, akik egyáltalán nem tartották magukat bűnösnek – arra hivatkozva, hogy ők Ábrahám testi leszármazottai, akik megtartják a törvényt.

Egy kicsit összesűrítve azt, amit Jézus mondott így ilyen megállapítást tehetünk:

Akit Jézus nem szabadított meg bűneiből, az még mindig a bűn szolgája. (akárhogy is dicsekszik a származásával vagy a törvénnyel)

Viszont, ha újra magunk elé idézzük az alapigénket, akkor Pál apostol egy szót sem szól a bűnről. Ő itt nem emleget semmiféle bűnt. Ellenben azt mondja: ha már egyszer megszabadultatok – tegyük hozzá: a bűnből – akkor ne akarjatok újra rabszolgává lenni. De minek is a rabszolgájává? Pál pedig azt mondja: ne akarjatok most meg a törvény rabszolgájává lenni.

3. A törvény szolgasága

Sokat beszéltünk erről, de újra mondom – milyen törvényről van szó? A mózesi szertartási törvényről. Az egész abból a vitából fakadt, amihez a zsidó hátterű misszionáriusok egy része nagyon komolyan ragaszkodott:

„Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek.”[2]

És amire az apostoli tanácskozás végül kimondta – nem, a pogányok számára sem feltétel az üdvösséghez a körülmetélkedés. Péter ezt azzal összegezte:

… abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.[3]

Alapigénkben Pál maga is mondja:

Íme, én, Pál, mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek: Krisztus semmit sem használ nektek.

Mire utal a körülmetélkedés kifejezéssel Pál. A körülmetélkedés annak volt a szimbóluma, hogy valaki belépett a törvény szövetségébe. Ha egy pogányt sikerült zsidó hitre téríteni, akkor ő azzal pecsételte meg, hogy betért, hogy maga is körülmetélkedett. A törvény fiává lett. Pál azt mondja: ha valaki erre az útra lép, annak Krisztus semmit sem fog használni.

4. Mi köze van a bűn szolgaságának a törvény szolgaságához?

De itt jön a képbe a kérdés: mi köze van a szolgaságának a törvény szolgaságához? Hogy tehet Pál egyenlőségjelet a kettő közé? Hát nem éppen a törvény óv meg a bűntől és a tisztátalanságtól?

Erre mondja Pál: én Pál mondom nektek …miért hangsúlyozza ezt? Azért, hogy érzékeltesse, tudja mit beszél. Ő igazán a törvény fia volt. Senki nem tudott volna hibát találni abban, ahogy ő a törvény megtartotta. A bűnmégis uralkodott rajta.

Hogyan is beszél ő erről?

Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én méginkább: nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért.[4]

Miért ítélte kárnak azt, ami a számára úgymond nyereség volt? Mert nem nyert vele semmit. Hiába volt ő a törvény fia, mégis bűnös volt, amiről így beszélt:

Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak.[5]

Érezzük, hogy mekkora belső feszültség húzódik a két bizonyság között? Azt mondja ki ezzel Pál: akármennyire is megtartotta a törvényt, bűnös maradt, Krisztus semmit nem használt neki, sőt a törvény csak rontott a helyzetén.

Miért van ez így? Két okból.

Az egyik: a törvény cselekvése hamis biztonságba ringat.

A másik pedig, hogy a törvény miközben tilt, a bennem lakó bűnt kihívja maga ellen, és a törvény megszegésére ösztönzi.[6]A bűn számára a törvény sokszor olyan, mint a benzin a tűznek.

Az Egészséges erotika c. film vége felé van egy jelenet, hogy a ládagyár két simlis vezetője egy kis helyi tűzzel akarják elterelni a figyelmet a piszkosságaikról; de ahogy kezdett lángrakapni a tűz megijedtek, és előkapták  a tűzoltókészüléket, hogy eloltsák a tüzet. Csakhogy a tűzoltókészülékben benzin volt, mert a tűzoltóparancsnok abban lopta az üzemanyagot, és leégett az egész gyár. Amiről azt gondolták, hogy eloltja a tüzet, éppen attól kapott még nagyobb lángra.

Ha megvan a bűntől való szabadság – ha megvan Krisztus kegyelme az életünkben, akkor nincs többé szükségünk a szertartási törvényre.

5. A keresztyén istentisztelet és közösség

Így viszont jogosan és logikusan felmerül a kérdés: akkor hogyan tekintsük a keresztyén istentiszteletet, hogyan tekintsük a keresztséget és az úrvacsorát. Ezek végül is a keresztyén egyház szertartásai – nem? Igyekeztem nagyon egyszerűen megfogalmazni mindezt – a törvény útján, a szertartási törvény cselekvése útján az ember akarja elérni Istent a saját igazságával. A keresztyén istentisztelet, a keresztség és az úrvacsora útján Isten közelít hozzánk, hogy kegyelmével megigazítson. Látszólag hasonló, lényegileg mégis más.

Számunkra az imádság nem kötelesség és nem szereplés, hanem lélegzetvétel; az igeolvasás és hallgatás nem szertartási kötelezettség, hanem lelki táplálkozás; az istentisztelet és a közösség és a szolgálat, nem kötelesség és teher, hanem a Krisztus-test vérkeringésébe szervesült élet. A test nélkül nem élhet a tag.

Tegnap az ificsoportban két veszélyről is beszélgettünk az ige alapján – az egyik veszély az, amikor valaki úgy gondolja, hogy hihet gyülekezet nélkül. A másik veszély az, amikor valaki úgy gondolja, hogy jár a gyülekezetbe hit nélkül. Nézzük most az utóbbi veszélyt. Mi a veszély?

A veszély az, hogy azt gondolja a gyülekezetbe járás kedvessé teszi Isten előtt. Az Írás azonban mást mond:

Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van;[7]

Kedvessé tesz a gyülekezetbe járás Isten előtt? Nem. Mi tesz kedvessé Isten előtt? A Krisztusba, mint megváltóba vetett hit. Persze ez után ne gondoljuk, hogy attól leszünk kedvesek Istennek, ha fütyülünk a gyülekezetre. Mert ha a gyülekezet Krisztus teste, akkor Krisztusra fütyülünk.

De térjünk vissza ide – kedvessé tesz a gyülekezetbe járás Isten előtt? Mert engedjük el végre a körülmetélkedésé kérdését – az egy szimbólum is egyben: az önmagát a törvény cselekedetei útján megigazítani akaró ember szimbóluma.

Az önigazság iránti vágyunk kísértése mindent képes törvényeskedéssé formálni. A legszentebb evangéliumot is. A gyülekezethez tartozást is. A keresztséget mint a kegyelem szövetségének jelét is. Bármit. Ezzel etették a tévtanítók a galatákat, és sokszor a keresztyén egyházak is így próbálják meg kézben tartani tagjaikat – a saját belső szabályaikat az üdvösség szabályivá teszik.

Ha mi keresztyének így teszünk, akkor úgy csinálunk, mint a tisztességtelen kereskedő, aki átcímkézi a lejárt szavatosságú élelmiszert. Az élelmiszer ugyanaz, csak a címke más. De éppen Krisztust tagadjuk meg, ha így teszünk – és akkor „Krisztus nem fog használni semmit.”

Pál azt mondja, ha valaki a törvényhez fordul segítségért, akkor nem válogathat – köteles az egész törvényt megtartani. A zsidó tanítók összesen 613 parancsot számoltak össze Mózes törvényében, amit be kellett tartani – a tiltásokról nem is beszélve. Ezeket még észben tartani is teher, megtartani pedig egyenesen lehetetlenség. Pál így mutat rá, hogy ezek rabszolgaságba vezetnek és ezért a kiáltásszerű felszólítás:

Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.

6. A rabság fondorlatos visszakúszása

A rabság fondorlatos módon visszakúszik az életünkbe, ahogy Orwell Állatfarmjában is történt az állatokkal. Ha engedjük, hogy ismét azt gondoljuk, amit hit nélkül gondoltunk – hogy a cselekedeteink majd igazzá és kedvessé tesznek Isten előtt, akkor azt mondja Isten Igéje: „Krisztus nem fog használni semmit.”

Micsoda szörnyű tragédia! Jézus meghalt a kereszten, odaadta a testét, a vérét, a lelkét, kiöntötte áldozatul a szívét és a szeretetét értünk – és végül mindez nem fog használni semmit? Igen. Lesz, akinek nem használ.

Két ember halt meg Jézussal együtt. Egyik a jobb keze felől, a másik a bal kezel felől. Az egyiknek örök élete lett, mert Jézusba vetette a bizalmát és tőle kért kegyelmet. A másiknak nem lett örök élete, mert elutasította Krisztust! Hogy miben bízott még az utolsó óráiban? Azt nem tudjuk, de milyen sokan bíznak magukban, cselekedeteikben, jóságukban – és Krisztus nem fog használni semmit.

Pál a folytatásban beszél a kegyelemből való kiesésről – legközelebb azt a kérdést fogjuk körbejárni, hogy ki lehet-e egyáltalán esni a kegyelemből?

Tanulságok

1. Krisztus a bűnből szabadít meg. Ha Krisztus a bűntől megszabadít, az valódi szabadságot jelent.

2. A törvény igája nem tud megmenteni minket a bűnös szívünktől, csak egyre mélyebbre sodródunk azon keresztül a bűnbe.

3. A keresztyén élet nem törvények és szertartások betartása, hanem lélegzetvétel, táplálkozás és a Krisztus-test vérkeringésében való élet.

4. A keresztyén törvényeskedés olyan, mint a romlott, de átcímkézett étel.

5. Ha valaki a saját jóságából akar üdvözülni, annak Krisztus nem fog neki használni semmit.



[1]Jn 8:34-36

[2]ApCsel 15:1

[3]ApCsel 15:10

[4]Fil 4:4-7

[5]1Tim 1:15-16

[6]vö. Rm 7:8

[7]Zsid 11:6