Nyomtatás

Rabságra és szabadságra született

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Alapige: Gal 4:21-31

Lekció: 1Móz 21:1-13

 Letöltés, meghallgatás!

Péter apostolnak a második levelében van egy érdekes megjegyzés Pál leveleiről:

Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére.[1]

Ma egy olyan szakaszból fogjuk hallani a Galata levélből Isten üzenetét, amely a bibliaolvasó előtt ilyen nehezen érthető dolog, és emellett kicsit még érdektelennek is tűnik. Vágjunk is bele ennek a szakasznak az üzenetébe. Alapigénk: Gal 4:21-31

 

21Mondjátok meg nekem ti, akik a törvény uralma alatt akartok lenni, nem halljátok a törvényt? 22Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolganőtől, a másik a szabadtól. 23De a rabszolganőtől való csak test szerint született, a szabadtól való viszont az ígéret által. 24Ezeket átvitt értelemben kell venni, mert ezek az asszonyok két szövetséget jelentenek. Az egyik a sínai-hegyi szövetség, amely szolgaságra szül: ez Hágár. 25Mert Hágár a Sínai-hegy Arábiában – megfelel a mostani Jeruzsálemnek –, amely szolgaságban van fiaival együtt. 26De a mennyei Jeruzsálem szabad: ez a mi anyánk. 27Mert meg van írva: "Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, vigadj és örvendj, aki nem vajúdtál, mert több a gyermeke az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak." 28Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok. 29De amint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerintit, úgy van ez most is. 30De mit mond az Írás? "Űzd el a rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával." 31Ezért tehát testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk.

Ha olvassuk Galata levelet, akkor érezzük, hogy ez a legnehezebben értelmezhető szakasza.

Nehéz, mert  feltételezi az Ószövetség ismeretét, ami manapság egyre ritkább. Utalást találhatunk itt Ábrahámra, Sárára, Hágárra, Izmaelre, Izsákra, a Sinai-hegyre és Jeruzsálemre.

Nyilván rögtön felmerül a kérdés, hogy a galaták honnan ismerték, hiszen ők nem voltak zsidók, pogányok voltak, nem tanulták az Ószövetséget. De Pál úgy beszél hozzájuk, mint akik már ismerik azt.

Két ok miatt is kellett ismerniük.

1. A keresztyén misszióban a Krisztusról szóló üzenet mögött és alapkánt az ószövetségi kijelentés állt. Az apostolok Bibliája a misszióban az Ószövetség volt, amelyen keresztül megmutatták a zsidóknak, hogy Jézus a megígért Messiása a zsidóknak; de azt is megmutatták, hogy Jézus nemcsak a zsidók hanem minden nép Messiása. Ezért nagyon komolyan tanították a pogányokat is a Bibliára, ami akkor még csak az Ószövetség volt – az újszövetségi iratok csak később álltak össze.

2. Ugyanerre hivatkozva tanították a megtért pogányokat a törvényeskedő – azaz júdaista – tévtanítók is, akik azt tanították, hogy a Krisztusban való hit nem elég kizárólagosan az üdvösséghez, ahhoz be kell tartani a Sínai-hegyen kinyilatkoztatott mózesi törvényt is.

Eddig láthattuk, hogy Pál milyen komoly szellemi harcot vív ezzel a tévtanítással. És ezzel a szakasszal foglalja össze eddigi tanításainak lényegét, hogy azután kifejtse: a keresztyén élet nem a törvény alapján, hanem az ígéret alapján áll. A keresztyének nem a törvény cselekvése által lesznek szentek, hanem megszentelődésük forrása a kegyelem ígérete.

Vajon szól-e ez a szakasz a mai embernek? Meg kell értenünk, hogy ez a szakasz is szól a mának és különösen a vallásos embereknek. Azoknak, akik ott ülnek az egyház padjaiban is. Szól nektek, szól mindannyiunknak.

Azt mondja a 21. vers:

Mondjátok meg nekem ti, akik a törvény uralma alatt akartok lenni, nem halljátok a törvényt?

Sokan vannak ma is, akiknek a vallása törvényeskedéssé torzult, s úgy gondolják, hogy az Istenhez vezető út bizonyos szabályok betartását jelenti. Még a hitvalló keresztények között is vannak, akik törvénnyé változtatják az evangéliumot. Úgy vélik, hogy az Istennel való kapcsolatuk attól függ, hogy mennyire tudnak megfelelni a különböző előírásoknak, hagyományoknak és ceremóniáknak.

A szakasz fő üzenete az, hogy azok, akik a törvény uralma alatt akarnak élni, nem szabad emberek. Miért? Azért, mert a törvény nem követelések halmaza, amelyből válogathatunk, ami nekünk tetszik, hanem maga a követelés. Egyetlen nagy követelés: tedd, vagy elvesztél.Ezért mondja Pál ezt:

a törvény szolgaságra szül.

1. A történet

Ahhoz, hogy ezt értsük Pál először is röviden utal a történetre.

Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolganőtől, a másik a szabadtól. De a rabszolganőtől való csak test szerint született, a szabadtól való viszont az ígéret által.

Ábrahámnak két fia volt. De a két fiú nagyon különbözött. Miért?

Amikor Isten elhívta Ábrahámot azt mondta neki, hogy az ő utódainak fogja adni Kánaán földjét, de még többet is mond:

Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.[2]

Az ígéret tehát sokkal nagyobb jelentőségű mint az, hogy Ábrahám utódai be fogják népesíteni Kánaán földjét. Az is nagy ígéret, hiszen Ábrahám felesége Sára meddő volt, és túl volt a szülőképes kor határán. Ennek ellenére várták az ígéret beteljesülését, de az csak nem akart bekövetkezni, ezért a két öreg megállapodott abban, hogy Sára rabszolganőjétől, ha születik egy gyermeke Ábrahámnak, akkor az lesz Sára gyermeke – és reményeik szerint az ígéret fia.

De nem így lett. Megszületett Izmael, de nem ő lett az ígéret fia, mert Istennek más terve volt. Ezért később valóban megszületett az ígéret szerinti fiú, aminek az az egyértelmű bizonyítéka, hogy természet feletti volt születése, hiszen amikor Izsák született, akkor Ábrahám száz, Sára pedig kilencven éves volt.

Mi történt később? Egyértelmű volt, hogy a rabszolganő fia nem örökölhet együtt a szabad asszonytól született fiúval.

Nézzük tehát a két fiú közötti különbséget.

Izmáel anyja rabszolga volt,természet szerint született maga is szolgaságra és nem az örökösök szabadságára.

Izsák anyja szabad asszony volt,ő ígéret által természetfeletti módon született és ezért ő élvezi az örökösök szabadságát.

Mit gondoltak erről a történetről a zsidók?

A zsidók egyik legfőbb büszkesége az volt, hogy ők Ábrahám leszármazottai, aki a zsidóság atyja és alapítója. Az ember bűnbeesését követő hosszú és zűrzavaros évszázadok után Isten végül Ábrahám előtt nyilatkoztatta ki önmagát. Ábrahámnak ígérte Kánaán földjét, s azt, hogy utódainak száma annyi lesz, mint égen a csillag, és tengerparton a homok. Az Ábrahámmal és utódaival kötött Isteni szövetség alapján a zsidók biztonságban érezték magukat – örökre és visszavonhatatlanul bebiztosítva.

Csakhogy Jézus közvetlen prófétája Keresztelő János már elkezdte megmutatni a testi leszármazással szembeni lelki valóságot, amikor azt mondta nekik:

Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt, és ne gondoljátok, hogy ezt mondhatjátok magatokban: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik.[3]

Ő már figyelmezteti őket arra, hogy a testi leszármazás önmagában nem jelent biztonságot Isten előtt – megtérésre és a megtérésből fakadó életre van szükség.

Jézus ezt később így erősíti meg:

„Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.”

Erre válaszoltak így a zsidók:

„Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek: hogyan mondhatod hát, hogy szabadokká lesztek?”…  „A mi atyánk Ábrahám.”[4]

Jézus pedig rámutat arra, hogy ők teljesen hamis biztonságba ringatják magukat, amikor ezt válaszolja nekik:

„Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek. De ti meg akartok engem ölni, olyan valakit, aki azt az igazságot hirdettem nektek, amelyet az Istentől hallottam: Ábrahám ezt nem tette volna.[5]

Vegyük még ehhez hozzá, amit Pál korábban tanított a galatáknak levélben:

Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a pogányoké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk. … Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.[6]

Ebből világosan levonhatjuk a következtetést:

Az Ábrahámtól való származás tehát kettős értelemben szerepel: a szó szerinti és fizikai értelemben vett leszármazás hamis, míg az igazi jelképes és lelki természetű. Pál Ábrahám két fiában, Izmaelben és Izsákban látja ennek a kettősségnek a megszemélyesítését. Mindketten Ábrahámtól származtak, de lényeges különbségek voltak köztük: az egyik rabszolgaságra született és természet szerint, a másik szabadságra született és ígéret által, természetfeletti módon.

Az Ábrahám fiai között fennálló különbséget Pál allegóriáként használja mondandója illusztrálására.

Természetes születésünk szerint mindnyájan rabszolgák vagyunk – a bűn szolgái vagyunk, akiket a törvény jogosan ítél el. Egészen addig vagyunk rabszolgák, amíg Isten ígérete nem teljesedik be rajtunk és nem válunk szabaddá Krisztusban.

Ez egy dolgot jelent, amin érdemes elgondolkozni vagy Izmael nyomdokain jársz vagy Izsák nyomdokain, attól függően, hogy természetes állapotodban, a bűn rabszolgájaként, vagy Isten kegyelméből szabad emberként élsz.

2. Az allegória

Pál itt kifejezetten azt mondja, hogy ez a történet a számára egy allegória. Az allegória az, amikor egy történetben ábrázolt személyek, tárgyak vagy események kapnak egy rejtett jelentést. Ilyen allegória pl. az Újszövetségben, ahogy Jézus a Magvető példázatát magyarázza. A különféle helyre hullott magok különféle emberi életeket jelképeznek, ahogy azok fogadják az igét.[7]

Pál maga mondja, hogy ő most allegóriát mond, amit így fordítottak magyarra:

Ez képes beszéd …

2.1. A két szövetség

A két szövetség ismerete nélkül lehetetlen megérteni a Bibliát, mely két részből, az Ó- és az Újszövetségből áll. A szövetség Isten ünnepélyes megállapodása az emberrel, mely által az embereket az Ő népévé teszi, és megígéri, hogy Istenük lesz. Az Ószövetséget Mózes közvetítésével kötötte meg Isten, az újszövetséget pedig Krisztus vére pecsételte meg. A régi szövetség (a mózesi) a törvényen alapult, míg az új szövetség, amit Ábrahám előre vetített, Jeremiás pedig megjövendölt, ígéreteken alapszik. A törvényben Isten az emberre helyezte a felelősséget, és megszabta neki, mit tehet és mit nem. Az ígéretben azonban Isten vállalja a felelősséget, és megmondja, hogy Ő mit fog tenni.

Nemcsak két szövetség, de két Jeruzsálem is szerepel ebben a szakaszban. Jeruzsálem volt a főváros, amit Isten választott a népének adott országban.

De kikből áll Isten népe? Az Ószövetségben ez a nép a zsidóság volt, az Újszövetségben azonban a keresztények, vagyis a hívők alkotják Isten népét. A „Jeruzsálem” megjelölés mindkét népre utal, azzal a különbséggel, hogy „a mostani Jeruzsálem”, a földi város Isten ószövetségi népét, a zsidókat jelenti, míg Isten újszövetségi népe, a keresztény egyház „a fenti v. mennyei Jeruzsálem”. Így Hágár és Sára, Ábrahám két fiának anyja a két szövetséget jelképezi, a régit és az újat, valamint a két Jeruzsálemet, a földit és a mennyeit.

2.2. Hágár

Vegyük először Hágárt. Mint anya, aki rabszolgaságra szüli gyermekét, a sinai-hegyi szövetséget, a mózesi törvényt jelképezi. Egyértelmű, hogy a törvény gyermekei, csakúgy mint Hágár gyermekei, rabszolgák. Így Hágár a törvény szövetségét jelképezi – és Pál azt mondja, hogy ez megfelel a mostani Jeruzsálemnek, amely szolgaságban van fiaival együtt. Vagyis a természet szerinti leszármazással büszkélkedők, akármennyire is Ábrahámtól származnak szolgaságban vannak, a törvény szolgaságában.

2.3. Sára

Sára azonban más.

De a mennyei Jeruzsálem szabad: ez a mi anyánk.

Ha a rabszolga Hágár, Izmael anyja a földi Jeruzsálemet jelenti, azaz a test szerinti zsidóságot, judaizmust, akkor Sára, Izsák anyja, a szabad asszony a mennyei Jeruzsálemet, vagyis a keresztény egyházat jelképezi. És, teszi hozzá Pál, ez a mi anyánk. Mi, keresztények a mennyei Jeruzsálem polgárai vagyunk. Egy új szövetség köt minket az élő Istenhez, s ez a kötelék nem szolgaságot, hanem szabadságot jelent.

Ez tehát az allegória. Ábrahámnak két fia volt: Izmael és Izsák, akik két anyától, Hágáitól és Sárától születtek. A két anya a két szövetséget és a két Jeruzsálemet jelképezi. Hágár, a rabszolga a régi szövetséget, míg fia, Izmael a földi Jeruzsálem egyházát jelenti. Sára, a szabad asszony az újszövetség, és fia, Izsák a mennyei Jeruzsálem egyházát jelképezi. Bár látszólag hasonló helyzetben vannak, hiszen mindketten egy apától származnak, a két fiú alapvetően különbözik. Ugyanígy, érvel Pál, nem elég Ábrahámot atyánknak vallani. A döntő kérdés az, hogy ki az anya. Ha Hágár, akkor olyanok vagyunk, mint Izmael, ha viszont Sára, akkor Izsák örökébe lépünk.

3. Az üzenet

Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok. De amint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerintit, úgy van ez most is. De mit mond az Írás? „Űzd el a rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával.” Ezért tehát testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk.

Mindebből az következik, hogy ha Izsákhoz hasonlítunk, akkor olyan bánásmódban fogunk részesülni, mint egykor Izsák.

Ahogy Izmael bánt Izsákkal, úgy fognak Izmael leszármazottai Izsák leszármazottaival bánni.

És ahogy atyja, Ábrahám bánt Izsákkal, olyan bánásmódra számíthatunk mi is Atyánktól, Istentől.

3.1. Ahogy Izmael bánt Izsákkal

Pál utal rá, hogy egykor a test szerint született üldözte a Lélek ill. az ígéret szerint születettet. Egy nagyon aprócska, de fontos utalás található erről Mózes első könyvében. Izsák születése és elválasztása kapcsán olvassuk a következőket:

Ezt mondta Sára: … Ki jósolta volna meg Ábrahámnak, hogy fog még Sára fiakat szoptatni? Mert fiút szültem öregkorára. Amikor a gyermek nagyobb lett, elválasztották. Ábrahám pedig nagy lakomát készített azon a napon, amelyen elválasztották Izsákot. Amikor Sára nevetni látta az egyiptomi Hágár fiát, akit Hágár Ábrahámnak szült,

Izsák elválasztásakor három éves lehetett, Izmael pedig tizenhét. Izmael kigúnyolta kis féltestvérét az elválasztás alkalmával rendezett lakomán. Nem tudjuk, pontosan mi történt; Izmael magatartására egyetlen héber ige utal, ami azt jelenti, hogy „nevetett” vagy „csúfolódott”. Annyi mindenesetre világos, hogy Izsák Izmael megvetésének és gúnyolódásának a tárgya volt.

Ugyanerre számíthatunk mi is. Az igaz egyház, a keresztény hívők, akik Ábrahámra vezetik vissza lelki származásukat nemcsak a világtól, az idegenektől szenvednek üldöztetést, hanem féltestvéreiktől, a vallásos emberektől, a névleges egyháztól. Mindig is így volt ez.

Jézus arról is mondott példázatot, hogy az Isten országa olyan, mint amikor valaki elveti a magot a földbe, de az ellensége konkolyt vet abba. Az egyház, a gyülekezet mindig egy belső feszültségben él. Együtt vannak benne azok, akik természet szerint születtek csak, ezért a bűn szolgái, és azok, akik a Lélek által újjászülettek, és ezért az ígéret örökösei.[8]

Az Úr Jézust a saját népe támadta: elvetették, kigúnyolták és elítélték. Pál apostol legádázabb ellenségei, akik lépten-nyomon gyűlöletet szítottak ellene és mindenhova követték, a hivatalos egyház, a zsidóság volt. A középkori pápaság kegyetlen hévvel és lankadatlanul üldözte a protestáns kisebbséget. S az evangéliumi hit legfőbb ellenségei ma sem a nem hívők, akik gyakran örömmel fogadják az evangéliumot, amikor hallanak róla, hanem az intézményes egyház. Izsákot mindig is gúnyolta és üldözte Izmael.

A szolgaságra született Izmáel üldözi a szabadságra született Izsákot.

3.2. Ahogy Ábrahám bánt Izsákkal

Jóllehet Izsák kénytelen volt eltűrni féltestvére gúnyolódását, végül mégis ő lett atyja, Ábrahám vagyonának örököse. Ábrahám egykor Izmaelt akarta örökösévé tenni:

„Bárcsak Izmael életét oltalmaznád!” kérte az Urat.

De Isten így válaszolt:

„Nem! ... szövetségre csak Izsákkal lépek.”

Így amikor Sára könyörgött Ábrahámnak, hogy kergesse el a szolgálót a fiával együtt, Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy hallgasson rá. Mert bár a rabszolganő fiából is nép támad – Izmael lett az arabok ősatyja –, Isten úgy rendelte, hogy

„Izsákot fogják a te utódodnak nevezni”[9].

Isten Ábrahámnak tett ígéretének valódi örökösei tehát nem a testi leszármazottak, hanem a lelki utódok, a keresztények, akár zsidó, akár pogány származásúak. És mivel a Szentírás mondja, hogy „űzd el a rabszolganőt és a fiát”, azt látjuk, hogy maga a törvény veti el a törvényt. Ezt az igét, amit a zsidók úgy értelmeztek, hogy Isten elveti a pogányokat, Pál radikálisan újraértelmezi, s annak bizonyítására idézi, hogy a hitetlen zsidók nem részesülnek az örökségből.

Ez tehát minden idők „Izsákjainak” kettős öröksége: egyrészt az üldöztetés fájdalma, másrészt az örökség kiváltsága. Az emberek megvetnek és elutasítanak, mégis mi vagyunk Isten gyermekei:

„ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak”[10]

Tanulságok

1. Természetes születésünk szerint mindnyájan rabszolgák vagyunk – a bűn szolgái vagyunk, akiket a törvény jogosan ítél el. Egészen addig vagyunk rabszolgák, amíg Isten ígérete nem teljesedik be rajtunk és nem válunk szabaddá Krisztusban. A természet szerinti születésnek rabszolgaság és elvettetés a vége, a Lélek általi születés szabadság és a mennyei Jeruzsálembe befogadás a vége.

2. Az Ószövetség ígéreteit mi örököljük, akik Krisztusban hiszünk, mert az ígéretek valódi beteljesedése lelki értelemben valósul meg.

3. Az ígéretek alapján az örök és mennyei Jeruzsálem szabad polgárai vagyunk.

4. A természet szerint született kibékíthetetlenül üldözi a Lélek szerint születettet.

Ebben az értelemben olyanná kell tehát válnunk, amilyen Izsák volt. Bizalmunkat Jézus Krisztuson keresztül Istenbe kell vetnünk, hiszen egyedül Krisztusban örökölhetjük az ígéreteket, csak rajta keresztül részesülhetünk a kegyelemben és élvezhetjük Isten szabadítását.

Szolgaságra születtél vagy szabadságra?



[1]2Pt 3:15

[2]1Móz 12:3.7

[3]Mt 3:8-10

[4]Jn 8:31-33.39

[5]Jn 8:39-40

[6]Gal 3:14.29

[7]Mt 13

[8]Mt 13:24-30

[9]1Móz 21,10-13

[10]Rm 8:17