Nyomtatás

Győzelmes élet a Lélek rendjében

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Lekció: Mt 16:24-26

Alapige: Gal 5:24-25

 

Két héttel ezelőtt arra helyeztük a hangsúlyt a Galata levélből, hogy egy nagy harc dúl értünk és bennünk. Ez a harc a testi természetünk, ill. a test kívánsága és a Szentlélek között dúl. Pál apostol két nagy felsorolásban bemutatta ennek a harcnak a területeit egyrészt a test cselekedeteiben, másrészt a Lélek gyümölcsében. Mielőtt mai alapigénkre rátérnék, engedjétek meg, hogy emlékeztetőül ezt a két felsorolást visszaidézzem

Először a test cselekedeteit nézzük:

A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.

Azt mondja Pál, hogy ezek nyilvánvalók és felismerhetők egy ember életében. Nincs mindegyik jelen egy ember életében, aki a test cselekedetei és kívánságai szerint él, de az ilyen és ezekhez hasonló cselekedetek és mögöttes indulatok valamilyen módon jellemzik az életét.

Ezzel áll szemben a Lélek gyümölcse, amiről felismerhető az újjászületett élet, aki ellen nincs törvény és amely szöges ellentétben áll a test cselekedeteivel és kívánságaival:

A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.

A bennünk és értünk dúló harc miatt néha elbizonytalanodunk. Néha inkább mintha a test cselekedetei még mindig jobban jellemezné az életünkbe, mint a Lélek gyümölcse. De akkor is elbizonytalanodunk, amikor látjuk és tapasztaljuk, hogy teremjük a Lélek gyümölcsét, de valahogy mindig keverednek bele a test cselekedeteiből. Hogyan lehet végül is győzelmes az életünk. Ma erről szeretnék beszélni a Gal 5:24-25 alapján.

Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint.

A mai igehirdetésnek azt a címet adtam, hogy „Győzedelmes élet a Lélek rendjében”. Ahova a mai napon szeretnék veletek együtt eljutni, annak a meggyőződésnek a megerősödése, hogy keresztyén életet csak a Szentlélek rendjével összhangban élhetünk. De hogy jutunk el ide?

1. A test megfeszítése

Az első, amit látnunk kell ebben az a test megfeszítése. Azt mondja Pál:

Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt.

Ebben a mondatban két egymásból következő állítást találunk. Azok, akiknek az élete Jézus Krisztusé lett, megfeszítették a testet. Ezt az állítást fordítsuk most meg: azok tudják megfeszíteni a testet, akik Jézus Krisztuséi lettek.

Ebben egy fontos feltétel ábrázolódik ki: csak azok lesznek képesek megfeszíteni a testet szenvedélyeivel és kívánságaival együtt, akiknek az élete Jézus Krisztusé lett.

Ez mindenképpen előfeltételezi az életünk Krisztus váltságművét. Azt a váltságművet, ami kizárólag Krisztuson múlik.

A biblikus református tanítás szerint ugyanis az ember természete, az Ádámtól örökölt testi természet annyira megromlott, hogy arra sem képes, hogy szabad akaratából döntsön Krisztus mellett. Az, hogy megtérhettünk és újjászülethettünk egyedül és kizárólag Isten döntése az életünk felett. Ő választott ki minket már a világ teremtése előtt. A kiválasztásunk okán ő szólított meg, ő hívott el, ő árasztotta ki Lelkét az életünkre, hogy megismerjük elveszett és bűnös állapotunkat és ő szült újjá azáltal, hogy kiformálta bennünk a döntést Krisztus mellett. Így lett Krisztusé az életünk, hogy azután legvégül megdicsőítsen minket.

Azért fontos ezt tudatosítanunk, mert Pál apostol amikor azt mondja, hogy akik a Krisztusé megfeszítették a testet, már az újjászületett emberekről beszél. Lélek általi újjászületés nélkül képtelenek vagyunk arra, hogy ezt véghezvigyük.

A test megfeszítését itt ugyanis nem más viszi végbe mint az újjászületett hívő.A test megfeszítésének mi vagyunk a cselekvő alanyai. Ezért mondtam azt két hete, hogy bár a harc bennünk és értünk dúl, de nem nélkülünk. Miután újjászülettünk és Krisztusé lett az életünk nagyon is tevékenyen és tudatos döntések sorozatával veszünk részt ebben a harcban. Tapasztaljuk és tisztában vagyunk azzal, hogy egy harc dúl bennünk, amely értünk dúl a Lélek és a test kívánságai között. A kérdés, hogy melyik oldalra állunk? Ha hagyjuk, hogy a test kívánságai diadalmaskodjanak, akkor a test kívánságai mellé állunk. Ha hagyjuk, hogy a Lélek diadalmaskodjon, akkor a Lélek mellé állunk. És az az Isten csodálatos ajándéka, hogy az újjászületésünkkel együtt megajándékozott minket azzal a szabadsággal, hogy képesek vagyunk a Lélek világosságában a Lélek mellé állni ebben a harcban.

Még egyszer – mi, hívők vagyunk azok, akik a testet megfeszítjük szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Ezt már helyettünk nem teheti meg senki.

Mit jelent ez? Miért azt mondja Pál, hogy „keresztre feszítettük a testet”, és nem egyszerűen azt, hogy „megöltük a testet”? Ennek a képes beszédnek jelentősége van, ugyanis három dologra emlékeztet minket ezzel:

1.1. Krisztus áldozatára

Egyértelműen emlékeztet arra, hogy mit tett értünk Krisztus a kereszten. Jézus a kereszthalált vállalt azért, hogy bennünket kiszabadítson bűneink átka alól és kiszabadítson a jelenlegi gonosz világból. Ennél kevesebb nem lett volna elég.

1.2. Krisztus elhívására

Világosan emlékeztet bennünket Krisztus elhívására, aki ezekkel a szavakkal hív bennünket:

Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.[1]

A keresztfelvétel és a kereszthordozás annak a képi kifejezés, hogy az ember megtagadja önmagát. Nagyon radikális ez a kép, mert nemcsak az életünk egy részének a megtagadását jelenti, hanem a teljes életünk megtagadását.

A „keresztfelvétel” az ókorban egyet jelentett a kereszten való kivégzéssel. Aki felvette a keresztjét, az nem egy próbatételt vett fel, hanem azt az eszközt, amin őt kivégezték. A rómaiak kereszten a legsúlyosabb bűnöket elkövetőket, a lázadókat és rabszolgákat végezték ki. Tényleg súlyos bűnt kellett elkövetnie annak, akit kereszten való kivégzésre ítéltek. Jézust is – bár tudjuk, hogy ártatlanul – de római szempontból lázadásért ítélték el. Jézus nem kevesebbet mond erről, mint azt, hogy mindenkinek, aki őt akarja követni elítélt bűnösként kell felvennie a keresztet. És ezt az ítéletet nem más mondja ki, mint saját magunk a Szentlélekkel összhangban.

Ez nagyon komolyan tanít minket arra, hogy a hívőknek meg kell tagadniuk régi természetüket. Ha látjuk a keresztrefeszítésnek mint hasonlatnak az igazi mély üzenetét, akkor ebből azt érthetjük meg, hogy ha a Szentírás szerint a „testet meg kell feszítenünk”, akkor bizony a test a cselekedetei, szenvedélyei és kívánságai miatt olyan gonosz, elvetemült és romlott, hogy a kereszthalálnál jobb sorsot nem érdemel.

Ezt nagyon nem akarjuk megtenni. Ez ellen nagyon küzdünk. Nagyon beszédes példa erre az a jelszó, amivel bizonyos nőmozgalmak az abortusz melletti szlogent megfogalmazzák:

„Az én testem, az én döntésem!”

Azt gondolom, hogy az élet számos területén ez a rövid mondat nagyon is igaz. Sőt még az önmegtagadásra is igaz az, hogy az én testem, az én döntésem. Az én testem és dönthetek arról, hogy a testemet önmagam kívánságainak kielégítésére használom, vagy megszentelem a Szentlélek templomává. De pont az abortusz mellett ezzel kampányolni egy olyan hazugság, ami elferdít és el akar feledtetni egy egyértelmű tényt: ekkor már egy másik testről és életről  (is) szól a döntés. Egy életről, ami megfogant, amiről a zsoltáros is így beszél:

Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.[2]

1.3. A test megfeszítése fájdalmas

Ezért is emlékeztet minket a keresztfelvétel, illetve a test keresztre feszítése arra, hogy a régi természetünk megfeszítése fájdalmas dolog. A kereszten való kivégzés egy hosszú, kínos és fájdalmas halál volt. Éppen ezért komoly harcokat jelent a test megfeszítése, a fájdalom vállalását is jelenti. Itt most nem a fizikai fájdalomra kell gondolni, hanem azoknak a döntéseknek a vállalását, amelyek megtagadják a „bűn ideig-óráig való gyönyörűségét”.

A keresztyén életre szóló meghívásban sokszor egyoldalúan azt domborítjuk ki, hogy milyen csodálatos dolog, ha valakinek Isten áldásába kerül az élete. És akkor elsoroljuk azokat az előnyöket, amelyek a keresztyén életet szerintünk kísérik. Békés család, anyagi biztonság, sőt jólét, minden sikerül, amibe belekezdünk. És nem eltagadva, hogy a Szentírás ténylegesen ígér ilyen áldásokat, Jézus egyáltalán nem beszélt ilyenekről. Jézus keresztfelvételről beszélt, tanítványainak üldözéséről beszélt, a hitben való megpróbáltatásokról beszélt. És a keresztyén apostolok és tanítók Jézus nyomdokaiban is erről beszéltek elsősorban. A kettő nem zárja ki egymást, de mégis Jézus számára sokkal fontosabb az önmegtagadás és az önfeláldozás minden másnál – enélkül az áldásokhoz sem juthatunk el.

Sokszor elfelejtjük, hogy azért, amit az emberek tényleg értékesnek és fontosnak tartanak, hajlandók komoly áldozatot hozni, akár még az életük árán is. Ilyen áldozatot hozott Baradlay Jenő is Ödön bátyjáért, amikor a családos bátyja helyett, az ő nevében vállalta a halálbüntetést.

Ezért olyan fontos megértenünk, hogy amikor Jézus arra hív, hogy tagadjuk meg magunkat és vegyük fel a keresztet, akkor mi az, amiért ezt kéri tőlünk.Miért éri meghozni azt az áldozatot, hogy a testet megfeszítjük szenvedélyeivel és kívánságaival együtt, vállalva ezzel az önmegtagadás lelki gyötrelmeit harcait és fájdalmait, ezzel választva a szent, Istennek tetsző életet?

Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? Mert eljön az Emberfia Atyja dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.[3]

A „test megfeszítése” kifejezés tehát emlékeztet minket Krisztus áldozatára, amit értünk hozott; Krisztus elhívására, amellyel önmegtagadásra hív és arra, hogy ez nem megy fájdalom nélkül.

2. A Lélekhez igazodás

Mivel ez a döntés, a „test megfeszítése” ennyire komoly és nehéz döntéseket jelent, ami napi kihívások elé állít bennünket, fontos hogy figyeljünk a Szentlélekre és hozzá igazodjunk. Mert ez nem egy döntés, hanem minden reggel tudatosítanunk kell azt, hogy meg kell feszítenem a testemet szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Nagyon fontos dologgal bátorít minket az isteni kijelentés:

ha a Lélek által élünk

Az első, hogy amikor a test megfeszítéséről döntünk, akkor azt a döntést egy nagy Támogató, egy hatalmas Pártfogó erősíti meg – maga a Szentlélek. Ne felejtsük el, hogy azért élhetünk, azért lehet életünk Krisztus által, mert a Lélek életre szült és éltet. Az Ige világosan mondja:

Akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.[4]

Bennünk pedig a Krisztus Lelke van és ezért az övé vagyunk. Ha viszont így van, akkor

éljünk is a Lélek szerint.

Mit jelent a Lélek szerint élni? Itt egy olyan kifejezés található, amelyben egy olyan gondolat fejeződik ki, amiben az ember valakihez igazodik. Együtt lép vele, odafigyel a másikra és abba az irányba megy és úgy lép, ahogy a másik.

Mint amikor a katona a menetben egyszerre lép a többiekkel. Vagy mint amikor az ember elkezd autóvezetést tanulni és az oktató mellette ülve mondja, hogy hogyan tegye sebességbe, mire figyeljen, merre forduljon. Az önmegtagadás egy teljes mértékű igazodást jelent a Szentlélekhez, az ő vezetéséhez. Hiszen a Szentlélek az, aki megmutatja nekünk a célt, és aki ismeri az utat.

És ebben nagyon nagy hangsúlyt kap az új ember, az újjászületett ember új erkölcsi magatartása.

A Lélek vezetésének két területe van.Az egyik az általános, a másik a különleges.

A különleges az, amikor a Szentlélek titokzatos módon ad sugalmakat kijelentéseket és vezetést. Ilyen volt az, amikor Pétert meggyőzte arról, hogy menjen el a pogány Kornéliuszhoz, vagy amikor az antiókhiai vezetőket arra indította, hogy válasszák ki Pált és Barnabást a misszióra, vagy amikor Pálnak álomban kijelentette, hogy vigye át a missziót Európába. Ilyen az, amikor egy-egy konkrét igén keresztül valamilyen konkrét feladatot értet meg velünk, bíz ránk és hatalmaz fel arra.

De itt nem erről van szó. Itt a Lélek vezetésének általános területére helyezi a hangsúlyt az apostol. A különlegesről nem is beszél. A Lélek szerinti élet a Lélek vezetésének általános területét jelenti, ami az újjászületett ember új erkölcsét formálja ki bennünk. Amit nem a test felsorolt cselekedetei jellemeznek, hanem a Lélek gyümölcse.

Ez a bázis és ez az alap. A Szentlélek általános vezetése nélkül ne is akarjunk különleges vezetést kapni. Egyik professzorom szava járásával szeretném ezt kisarkítani, aki sokszor így akart megértetni valamit: „Szándékosan rosszul mondom, hogy jól értsék.” Most én is szándékosan rosszul mondom, hogy jól értsétek: A Szentlélek különleges vezetése nélkül lehet élni, de általános vezetése nélkül nem.

A Szentléleknek a vezetése formálja ki bennünk Krisztus tiszta életét, az újjászületés tiszta erkölcsét és szentségét. Ennek az útja pedig az, hogy a Szentlélekhez igazodunk – a Lélek szerint élünk, ami nem megy a test fájdalmas megfeszítése és önmegtagadás nélkül. De amit Isten kínál, az minden áldozatot megér – megérte neki is feláldozni Fiát a kereszten; és megéri nekünk is teljesen átadni az életünket neki.

Tanulságok

1. A „test megfeszítése” kifejezés emlékeztet bennünket Krisztus áldozatára, elhívására.

2. A „test megfeszítése” kifejezés figyelmeztet minket, hogy ez önmegtagadást jelent és ezzel együtt fájdalmakat is.

3. A hívő ember a Lélek által él, és akiben nincs Krisztus Lelke az nem az övé.

4. A test megfeszítésében tanulunk meg a Lélek szerint élni.

Ámen.



[1]Mt 16:24

[2]Zsolt 139:13-16

[3]Mt 16:25-27

[4]Rm 8:9