Nyomtatás

Gyakorlati útmutatás a testvéri kapcsolatokhoz

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Alapige: Gal 5:26-6:5

Ha gyorsan áttekintjük a Pálnak a Galatákhoz írt levelét, akkor három nagy egységet figyelhetünk meg. (Ez általában igaz Pál leveleire).

1. Az első nagy egység egy tanítás az evangéliumról, Krisztus áldozatáról, figyelembe véve egy adott gyülekezet lelki helyzetét. Ez a Galata levélben így összegezhető: a törvény cselekvés által nem leszünk kedvesek Istennek, csak és kizárólag a kegyelem által, amit Krisztus biztosít a számunkra.

2. A második nagy egységaz ebből következő általános etikai iránymutatás. Milyen az a keresztyén élet, amely Krisztus által a kegyelem erőterében él, akiben a test cselekedetei helyett a Lélek gyümölcse jelenik meg.

3. A harmadik fő egységpedig a gyakorlati útmutatás a keresztyén élethez. Ehhez a harmadik fő egységhez érkeztünk el, aminek ma az első eleméről szeretnék beszélni. Pál ebben a keresztyén testvéri kapcsolatokhoz ad gyakorlati útmutatást. Gal 5:26-6:5

 

Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.

Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél. Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. Mert mindenki a maga terhét hordozza.

Megismerkedtünk az elmúlt két alkalommal a bennünk és értünk dúló harccal, amelyet a testi természetünk vív a Lélekkel. A győzedelmes keresztyén életünk múlik azon, hogy melyik oldal mellett döntünk. A testi természetünk kívánságai mellett döntünk, vagy a Lélek mellett döntünk a Lélek szerinti élet mellett döntünk.

Mai alapigénk ennek a gyakorlati következményét mutatja be. Ez a szakasz a személyes kapcsolatinkról szól, elsősorban a gyülekezet többi tagja iránt – teszem hozzá személyválogatás nélkül.

Ez két figyelmeztetéséből:

Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint.[1]

Erről beszéltem a múlt héten. A másikról pedig szándékosan nem szóltam, a mai napra hagytam ezt:

Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.

Látjuk, hogy ez a Lélek szerinti járásnak egy nagyon is kézzelfogható eredményét mutatja be. Vagyis azt, hogy a Lélek bennünk lakozásának, a Lélekben járásnak a legfőbb legfőbb bizonyítéka nem valami egyéni misztikus élmény, hanem a másokkal való szeretetteljes kapcsolat. Nem is lehet másként, hiszen a Lélek első gyümölcse a szeretet.

Könnyű általánosságban beszélni a szeretetről, mint elvont fogalomról. Sokkal nehezebb azonban konkrét és valóságos helyzetekben szeretetet tanúsítani egymás iránt. Ilyen gyakorlati helyzetekre tér ki Pál a következőkben, s bemutatja, hogy ha a Lélek szerint járunk, hogyan kell, illetve hogyan nem szabad egymással szemben viselkednünk.

1. Hogyan ne bánjanak egymással a keresztények?

Ne legyünk becsvágyók

ami az eredeti szöveg nyers fordításában valahogy így hangzik: „ne legyünk üres dicsőségre sóvárgók …és ebből következően se „egymást ingerlők” se „egymás iránt irigyek.”

Ez az igevers rávilágít arra, hogy a mások iránti magatartásunkat az önmagunkról alkotott képünk határozza meg. Akkor ingerlünk másokat és akkor irigykedünk, ha „becsvágyók” vagyunk, azaz „üres dicsőségre” vágyunk.

Ez a kifejezés olyan emberre vonatkozik, akinek az önmagáról alkotott véleménye üres, hiú vagy hazug, mert vagy illúziókat táplál önmagával kapcsolatban vagy egyszerűen csak beképzelt. Az önhittség megmételyezi a kapcsolatainkat, sőt valahányszor elromlik egy kapcsolatunk, a háttérben szinte mindig a hiúság, vagy a becsvágy áll. Pál szerint a becsvágy kétféleképpen mutatkozik meg: vagy „ingereljük” egymást, vagy „irigykedünk” egymásra.

Az „egymást ingerlő” Azokra utal, akik „versengésre hívnak” másokat, mikor saját felsőbbségük biztos tudatában szinte kiprovokálják azokat a helyzeteket, mikor bizonyíthatnak. Ennek egyik legismertebb bemutatása a „Vissza a jövőbe” c. filmtrilógia egy visszatérő fordulata, amikor a főhős állandó ellensége azzal tudja a főhőst belehergelni abba, hogy valami meggondolatlanságot csináljon, hogy utána szól: „Mi van, nyuszi vagy?”

Az irigység pedig azt jelenti, hogy féltékenyek vagyunk egymás tehetségére vagy elért eredményeire.

Pál meglátása a mi életünkre nézve is igaz. Általában az előbbiekben bemutatott két magatartás egyike jellemzi a másokkal való kapcsolatunkat. Viselkedésünket a kisebbrendűség, illetve a felsőbbség érzése határozza meg. Ha magunkat többre tartjuk másoknál, akkor folytonosan provokáljuk őket, hogy fensőbbségünket bizonyíthassuk. Ha viszont másokat tartunk felsőbbrendűnek, akkor irigyeljük őket. Mindkét esetben a „hiú dicsőség” vágya irányít, és az önmagunkról alkotott téves elképzeléseink miatt nem tudunk egyenrangú kapcsolatokat teremteni.

Ha visszatérünk a filmes példához, akkor mind Marty McFly-ban, mind Biff Tannen bemutatja a becsvégy két oldalát – Biff Tannenben folyamatosan a felsőbbrendűség, ami folyamatosan ingerlővé teszi, míg Marty McFly-ban a kisebbrendűség, amiből fakadóan az irigység és bizonyítási kényszer motiválja.

Nagyon különbözik ettől az a szeretet, ami a Lélek gyümölcse, s ami a Lélek szerint járó keresztényeket jellemzi. Az ilyen emberekben nincs önhittség, sőt a Lélek által szüntelenül küzdenek ellene. Nem tartják magukat többnek a kelleténél, és józanul gondolkoznak[2]. A Szentlélek megnyitotta a szemüket, hogy lássák egyrészt a saját bűnüket és gyarlóságukat, másrészt pedig a másik ember fontosságát és értékét Isten szemében. Akikben ilyen szeretet van, azok másokat „különbnek tartanak” maguknál, és minden alkalmat megragadnak arra, hogy szolgálhassanak.[3]

Mindezeket látva megállapíthatjuk, hogy a keresztény kapcsolatokat nem a vetélkedés, hanem a szolgálat jellemzi. A mások iránti helyes hozzáállás nem az, hogy „én jobb vagyok, mint te és ezt be is fogom bizonyítani”, de nem is az, hogy „te jobb vagy nálam, ezért neheztelek rád”, hanem így hangzik: „Fontos személy vagy, mert Isten az Ő képére alkotott téged és Krisztus meghalt érted; ezért öröm és kiváltság a számomra, hogy szolgálhatlak.”

2. Hogyan bánjanak egymással a keresztények?

Az irányelv a Galata 6,2-ben található:

Egymás terhét hordozzátok; és így töltsétek be a Krisztus törvényét.

Figyeljük meg a parancs mögött húzódó feltételezést: mindannyiunknak vannak terhei, de Isten nem akarja, hogy egyedül hordozzuk azokat.

Vannak, akik mégis megpróbálják. A lelkierő jelének tekintik, hogy nem terhelnek másokat a problémáikkal. Ők az 55. zsoltár 23. versére hivatkoznak, ami így szól:

„Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád”,

illetve az Úr Jézus felhívására, aki megnyugvást ígér a hozzátérő, megterhelt embereknek[4]. Azzal érvelnek, hogy az Isteni segítség teljesen elegendő terheink hordozásához, s a hitbeli gyengeség jele, ha emellett emberi segítséghez is folyamodunk.

Itt azonban nem erről van szó. Igaz ugyan, hogy egyedül Jézus Krisztus képes elhordozni bűneink és bűntudatunk terhét: Ő mindezt átvállalta, mikor meghalt a kereszten. Ez azonban nem vonatkozik az egyéb terheinkre: aggodalmainkra, kísértéseinkre, kétségeinkre és fájdalmainkra. Természetesen ezeket a terheket is rábízhatjuk az Úrra. Minden gondunkat Őreá vethetjük, mert neki gondja van ránk[5]. De ne feledjük, Ő emberi kapcsolatainkat is felhasználja a teherhordozás megkönnyítésében!

Az egyik legjobb példa erre Pál apostol története, akire életének egy szakaszában súlyos teher nehezedett. Aggodalom nyomasztotta a korinthusi gyülekezet miatt, különösen is egy korábban küldött, szigorú hangvételű levelének fogadtatása nyugtalanította.

„Mindenféleképpen gyötrődtünk: kívül harcok, belül félelmek”,

írja, majd így folytatja:

„De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz megérkezésével.”[6]

Isten nem az egyéni imádságon vagy csendességen keresztül vigasztalta meg Pált, hanem egy barát társaságát, és az általa vitt kedvező híreket használta fel Pál megnyugtatására.

Az egymás terhét hordozó emberi barátság Isten tervének része, melyet népe számára hozott. Nem kell egyedül cipelnünk terheinket; osszuk meg egy keresztény baráttal, aki segít elhordozásukban!

Azzal töltjük be a Krisztus törvényét, hogy egymás terhét hordozzuk. A „teher” és a „törvény” meglepő összekapcsolásával Pál talán ismét a judaistákra utal. Kétségtelen, hogy az Újszövetség tehernek nevezi a törvény bizonyos előírásait[7], a judaisták pedig a törvény megtartásának terhét az Isten általi elfogadás feltételeként akarták a galatákra erőltetni. Korábban a farizeusokat úgy leplezte le Jézus:

Súlyos és elhordozhatatlan terheket kötnek össze, és az emberek vállára rakják, de maguk az ujjukkal sem akarják azokat megmozdítani.[8]

Talán ezért inti Pál a galatákat, hogy ahelyett, hogy megterhelnék egymást a törvénnyel, hordozzák inkább egymás terhét, s így töltsék be Krisztus törvényét.

„Krisztus törvénye”az, hogy úgy szeressük az embereket, ahogyan Ő szeret minket. Ez az új parancsolat, amit Ő adott nekünk[9]. Pál már korábban[10]leszögezte, hogy a felebarát iránti szeretet a törvény betöltése. Figyelemreméltó, hogy a „szeresd felebarátodat”, a „hordozzátok egymás terhét” illetve a „töltsétek be Krisztus törvényét” három rokon értelmű parancsolat. Azt fejezi ki, hogy a krisztusi szeretet nem feltétlenül valami hősies és látványos önfeláldozó tettben ölt testet, hanem a teherhordozás szolgálatának sokkal hétköznapibb és kevésbé felemelő cselekedeteiben. Amikor nehéz táskát cipelő asszonyt, gyermeket vagy öregembert látunk, felajánljuk-e a segítségünket? Vagy amikor észrevesszük, hogy valakit súlyos gondok nyomasztanak, ne habozzunk mellé állni és átvenni a terhét. S ugyanígy elég alázatosnak kell lennünk ahhoz is, hogy saját terheinket megosszuk másokkal.

Egymás terhének hordozása csodálatos szolgálat. Minden kereszténynek gyakorolnia kellene, hiszen mindenki képes rá. Ez a Lélek szerint való járás természetes következménye.

Pál így folytatja gondolatmenetét a 3. versben:

Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát.

Az apostol arra utal, hogy aki nem hordozza mások terheit, az bizonyára többnek képzeli magát náluk, s méltóságán alulinak tartja, hogy idáig lealacsonyodjon!

De ha így gondolkozunk, akkor becsapjuk magunkat. Ahogy azt korábban láttuk, a gőg nem más, mint „hiú dicsőségvágy”, az önmagunkról alkotott hamis kép dédelgetése. Az igazság az, hogy nem vagyunk „valamik”, sőt „semmik” vagyunk. Nem túlzás ez? Nem; ha a Szentlélek megnyitja a szemünket, felismerjük igazi valónkat: Isten képmását hordozzuk, mégis fellázadtunk ellene, ezért semmi mást nem érdemlünk tőle, mint pusztulást. Amikor ezt végre megértjük, nem helyezzük többé magunkat mások fölé, és nem vonakodunk egymás szolgálatától vagy a teherhordozástól.

A Krisztus által megváltott keresztények nem méregethetik magunkat másokhoz. Ezek a hasonlítgatások tévesek és veszélyesek.

Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. Mert mindenki a maga terhét hordozza.

Ahelyett, hogy a felebarátunkat méregetnénk és összehasonlítanánk vele magunkat, inkább vizsgáljuk meg a „tetteinket”, mert „a magunk terhét” kell hordoznunk. Más szóval, felelősek vagyunk a tetteinkért Isten előtt, és egy nap majd számot kell adnunk róluk.

3. A teherviselés példája

Az 1. versben Pál apostol bemutatja a teherviselés egy példáját:

Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél.

Nem ritka esemény, hogy valakit „tetten érnek” a bűnben. Az Újszövetség legismertebb példája a házasságtörő asszony esete, akit a farizeusok Jézus elé hurcoltak, mondván, hogy „házasságtörés közben tetten érték”[11]. Bizonyára mindannyian számos példát tudnánk sorolni arra, mikor valakit rajtakaptak egy bűnös cselekedeten. Az apostol az ilyen helyzetekre nézve ad útmutatást, mikor elmondja, mit tegyünk a vétkes helyreigazítása érdekében, s ki és hogyan tegye ezt.

3.1. Mit tegyünk?

Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben ... Igazítsátok helyre... Az ige azt jelenti, hogy „helyretesz”, azaz „visszaállít korábbi állapotába”. A köznapi görög nyelv orvosi kifejezésként használta, ezzel fejezték ki, ha egy törött vagy kificamított csontot visszahelyeztek eredeti állapotába.

Figyeljük meg, milyen pozitív útmutatást ad Pál! Ha „tetten érünk valakit”, ne nézzük közömbösen azzal a kifogással, hogy nem ránk tartozik, és nem akarunk más dolgába avatkozni! Ne ijesszen meg minket, hogy az ilyen helyreigazítás néha bizony nagyon fájdalmas is tud lenni, mert a kificamodott tag sokszor eleinte ellenáll az eligazításnak. A héten sikerült ismét kificamítani a vállamat – és miután nem sikerült saját magamnak helyretennem, orvosi segítséget kellett kérnem. És bizony, amikor az orvos nekiáll helyretenni, az piszkosul fáj. De ha sikerül – az olyan felszabadultsággal és örömmel tölti el az embert, hogy egy darabig a fájdalomról is megfeledkezik. Aztán persze még fáj, még gyógyulnia kell, de már helyrekerült.

De ne is vessük meg, és ne ítéljük el őt a szívünkben! Ha megfizet a ballépéséért, ne mondjuk, hogy „megérdemelte” vagy „egye meg, amit főzött”! Inkább „igazítsuk helyre”, azaz segítsük vissza a helyes útra.

Pál nem részletezi, hogyan igazítsuk helyre elbukott testvérünket, de a Máté 18:15-17-ben Jézus részletekbe menő útmutatását olvashatjuk ezzel kapcsolatban. Először szemtől szemben és négyszemközt intsük meg a vétkes testvért. Jézus is arra tanít, hogy pozitív és építő szándékkal közeledjünk hozzá. Igyekezzünk „megnyerni” őt, mondta Jézus, vagy ahogy Pál fogalmaz, „igazítsuk helyre”.

3.2. Ki tegye?

Ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre.

Pál arra apellál, hogy a keresztyének lelki emberek. Érdekes, hogy nem azt mondja, hogy vannak köztetek lelki emberek, hanem az egész gyülekezetet szólítja meg. Minden gyülekezetben olyan emberek vannak, akik különböző lelki érettséggel rendelkeznek. Nem kezdi el őket Pál osztályozni, hanem együtt nevezi őket lelki embereknek - azaz rendelkeznek egy sajátos, felülről adatott belső képességgel. Lélek szerint élnek és a Lélek gyümölcse megjelenik az életükben. Ez pedig egy különleges felhatalmazást is ad: az eltévelyedett testvére helyreigazításának szerető szolgálatára.

3.3. Hogyan tegyük?

Ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél.

A „szelídség” ott van a Lélek gyümölcsének a felsorolásában is. Éppen ezért a „A szelídség az igaz lelkiség egyik jellemzője.”[12]Csak a lelki ember képes a szelídségre, ezért hangsúlyozza Pál, hogy a lelki keresztények végezzék a helyreigazítás szolgálatát. Láthatjuk tehát, hogy amikor egy hívő testvér vétkezik, helyre kell őt igazítanunk. A lelki emberek feladata, hogy szelíden és alázatosan végezzék ezt az érzékeny szolgálatot.

Szomorú, hogy a mai egyházban inkább megszegik, mint megtartják Pál apostol világos és egyértelmű felszólítását. Ha a Lélek szerint járnánk, akkor jobban szeretnénk egymást, és hordoznánk egymás terheit, s nem riadnánk vissza attól sem, hogy helyreigazítsuk eltévelyedett testvérünket. S ha valóban engedelmeskednénk az apostol szavának, elkerülhetnénk sok tapintatlan szóbeszédet, megelőzhetnénk több komoly kisiklást, többet használnánk az egyház ügyének, és megdicsőítenénk Krisztus nevét.

4. Tanulságok

1. Mind a felsőbbrendűségből való ingerlés, mind az alsóbbrendűségből következő irigység gyökerében üres dicsőségvágy fedezhető fel.

2. A keresztyén testvéri kapcsolatokban helye van annak, hogy észrevegyük a másik terhét, és vele hordozzuk, ill. merjünk testvéri segítséget kérni a teherhordozáshoz.

3. Egy bűnben tetten ért testvért lelki emberként szelíd lélekkel igyekezzünk helyreigazítani.



[1]Gal 5:25

[2]Vö. Rm 12:3 „A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.”

[3]Filippi 2:3: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál.” Itt semmiképpen sem arról van szó, hogy minden egyes embert, még a legelvetemültebb bűnözőt is erkölcsileg , jobbnak” kell tekintenünk magunknál, hiszen az alázat nem azonos a vaksággal vagy a naivitással. A „különb” szó arra utal, hogy „fontosabbnak” kell tekintetnünk másokat, úgy mint akik érdemesek a szolgálatunkra.

[4]Mt 11:28 „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.

[5]1Pt 5,7

[6]2Kor 7:5-6

[7]pl. Lk 11,46; ApCsel 15,10. 28

[8]Mt 23:4

[9]János 13,34; 15,12

[10]Gal 5:14

[11]Jn 8:4

[12]Lightfoot, 216. o.