Nyomtatás

Befektetés a keresztyén szolgálatba

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 
Készült: 2018. július 22. vasárnap, 10:00
Írta: Gyimóthy Zsolt

Lekció: 4Móz 18:21-24

Alapige: Gal 6:6-10

Letöltés, meghallgatás! 

 

Ismerjük a szólást:„Ki mint vet, úgy arat.” Valószínűleg ez az egészen ősi népi bölcsesség került be a Szentírásba a lelki valóságok megértéshez, amit aztán mind a mai napig az egyik legalapvetőbb életigazságként ismerünk.

Aki nem vet, az ne számítson aratásra. Aki vet, az arathat. Aki nem fektet be, ne várjon javakat. Aki befektet – legyen az munka, idő, pénz, bármi – az várhatja a javakat. A bűntől terhelt világban történhetnek váratlan és kedvezőtlen események – aszály, gazdasági válság vagy háború, amiben minden vetés és befektetés odavész, de az alapszabály mindig ugyanaz marad – aki befektet kereshet, aki nem fektet be, vagy nem abba fektet, amibe kellene, az ne várjon hasznot. Illetve ki mibe fektet, ki mit vet, azt fogja learatni is.

Pál apostol egyik záró erkölcsi tanácsa a megszentelt életre éppen erre a hasonlatra épül fel – ki, mint vet úgy arat. Gal 6:6-10

Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját. Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.

Pál apostol tanításának ez a szakasza (is) rendkívül tömör és gazdag anyagot ad a tanításra, ebben igyekszek ma és legközelebb egy olyan áttekintést adni, ami segít megérteni ennek a szakasznak a fő mondanivalóját. Mi az, ami köré az egész szakasz épül. Úgy tűnik eléggé világos, hogy a vetés-aratás hasonlata az, ami összeköti az egész szakasz mondanivalóját.

1. A vetés-aratás hasonlata

Nem Pál apostol az egyetlen, aki a vetés-aratás hasonlatát felhasználja amikor egy lelki igazságot akar kifejezni. Annyira magától értetődő ez a hasonlat, hogy végighúzódik a Biblián, mindig valamilyen lelki igazság kifejezésére.

1.1. Az Isten országáról szóló példázatok

Jézus is használja, amikor az Isten Országáról mond el titkokat, akár a magvető példázatában, akár a magától növekedő vetés példázatában, akár a búza és a konkoly példázatában. Mindegyikben az a közös, hogy az aratást, megelőzi a vetés. És ebben Istenre és az ő országára mond példát. Isten az idők végén le fogja aratni a vetését, a jó vetés aratáskor a mennyek országába kerül, a rossz vetés – (amit az ellenség vet, ami elhal, mert nem terem) – az pedig tűzre kerül.

1.2. Emberi sorsformálás

Az ószövetségi bölcsességirodalom is használja ezt a képet, amikor az ember a jelenbeli magatartásával a saját földi és örök jövőjét formálja. Egyszerű bölcsességek ezek, de hiába tudják sokan kívülről az életükkel mégis sokszor nem a bölcsesség útján járnak.

Aki álnokságot vet, bajt arat, és megsemmisül haragjának botja.[1]

Ez az általános bölcsesség, amit a próféták is felhasználtak üzenetük alátámasztására:

Ha szelet vetnek, vihart aratnak.[2]

Mondja ezt Hóseás arra, hogy ha nem veszik komolyan a szövetséges Istenhez való hűségüket, akkor Isten megítéli őket és veszedelmet hoz rájuk, de egyben megmutatja a kiutat is:

Vessetek magatoknak igazságot, akkor hűséget arathattok![3]

A próféta azt mondja, hogy a hazugságok és bűnök vetése helyett kezdjenek el igazságot vetni.

1.3. Az apostoli tanítás

És végül használja hasonlatot az apostoli tanítás is, ahogy alapigénkben is, amikor Pál azt mondja, hogy vegyük komolyan, ha a testnek vetünk, akkor pusztulásra számíthatunk, de ha a Léleknek vetünk, akkor miénk az örök élet ígérete. És mivel összekapcsolja ezt a képet az adakozással is, nemcsak itt, hanem a korinthusi gyülekeznek írott levelében is, erről is fogunk beszélni,hiszen éppen az adakozás összefüggésében mondja:

Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert "a jókedvű adakozót szereti az Isten”. Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.[4]

Az első és nagyon fontos tanulságunk tehát ez: az aratás mennyiségét és minőségét a vetés határozza meg. És ez egyértelműen igaz a lelki életre is. Három területét mutatja meg Pál amiben a vetés-aratás törvényszerűsége kihat a lelki életre.

1. A keresztyén szolgálat területe

2. A keresztyén szentség területe

3. A keresztyén jócselekedetek területe

2. A keresztyén szolgálat

Ma a keresztyén szolgálat területéről szeretnék a továbbiakban beszélni, és ezt így fogalmazza meg az apostol:

Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját.

Ez itt most egy kényes terület, hiszen most lelkipásztorként arról kell beszélnem, hogy mit tanít az Írás az Ige tanítóinak (akik nemcsak a lelkipásztorok) megbecsüléséről. Zavarba ejtő ez a téma és lehet, hogy lesznek, akik félreértik ezért szeretném leszögezni – ezen a területen úgy érzem, hogy kölcsönösen nem terhelt a közösséggel a kapcsolatunk. Ezért tudok az alapelvekről beszélni ezzel kapcsolatban.

Maga az apostol valószínűleg azért írja le ezt a mondatot, mert gond lehetett a galáciabeli gyülekezetben azzal, hogy nem becsülték meg az Ige szolgáit, ahogy az az Igéhez méltó.

2.1. Teljes idejű munkatársak kezdettől fogva

A keresztyén gyülekezet kezdetétől fogva Jézus Krisztus úgy állította be az evangélium munkásait a szolgálatba, hogy akik erre szánják oda az életüket, azoknak a megélhetéséről az evangélium hallgatói gondoskodjanak.

2.1.1. Az izráeli misszió Jézus életében

Amikor kiküldte tanítványait Izráel falvaiba és városaiba lényegében arra utasította őket, hogy ne a megélhetésre fordítsák az energiáikat, hanem az üzenet továbbítására, amit pedig a hallgatóiktól kapnak, azoktól azt jószívvel fogadják el. Ez a kiképzésük része volt, hogy amikor Jézus megdicsőül, hogyan fogják végezni a szolgálatukat.

2.1.2. A megbízás Jézus feltámadása után

Ezt követően az elhívott és a szolgálatba állított apostolok is nem térhettek vissza eredeti polgári foglalkozásukba. Amikor Péter visszament halászni és Jézus utánament háromszor is hangsúlyozta a számára, hogy többé már nem ez Péter útja, hanem az, hogy

Legeltesd és őrizd az én juhaimat![5]

Pál maga is magára Jézusra vezeti ezt vissza, amikor azt mondja:

 Így rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek.[6]

2.1.3. A tanító szolgálat sokrétűsége

Azok az emberek, akik nem látnak bele ennek a szolgálatnak a terheibe úgy gondolják, hogy a papi vagy lelkészi szolgálat nem munka, hanem végtelen nyaralás. Pedig a lelkészi szolgálat olyan sokrétű, hogy sokszor azt sem tudják a lelkészek, hogy éppen mit és hogyan csináljanak; ebbe nem is mennék bele részletesen. Ha valaki tényleg elkötelezetten és odaadóan csinálja, de sokszor küzd az elégtelenség érzésével – ezt sem sikerült elvégezni, oda sem sikerült odaérni – és ezt egyáltalán nem panaszként mondom – egyszerűen ilyen a feladat. De ha még emellett a megélhetésre is gondot kell vagy kellene fordítani, annak mindenképpen a szolgálat látja a kárát.

Ezt a reformátorok is felismerték, hiszen mind Luther, mind Kálvin ebben a kérdésben a következő bibliai álláspontot foglalta el:

„Lehetetlen, hogy valaki éjt nappallá téve robotoljon a megélhetéséért, s ugyanakkor olyan elmélyültséggel tanulmányozza a Szentírást, amit az igehirdetői feladat megkíván.”[7]

Kálvin pedig egyértelműen összeköti az Ige szolgáinak megbecsülését az Ige megbecsülésével, amikor azt írja:

Pál úgy látja, azért nem becsülik meg az ige szolgáit, mert magát az igét vetik meg. Ha ugyanis az igét értékesnek tartják, nem fordulhat elő, hogy a szolgáit ne támogassák tisztesen és bőkezűen.[8]

Lényegében határozottan leszögezi: ahogyan az Igéhez viszonyulunk, úgy viszonyulunk az Ige szolgáihoz, és ahogy az Ige szolgáihoz viszonyulunk, az arra mutat rá, ahogy az Igét becsüljük.

Kálvin ehhez még hozzáfűzi, hogy az Ige szolgái viszont ne legyenek követelőzőek, hanem megelégedetten éljenek a neki adott javakkal.

2.2. Visszaélések és túlkapások

Ezt hallva rögtön eszünkbe juthatnak a visszaélések és túlkapások, a mérhetetlenül meggazdagodó TV-prédikátor showmanekről, a magánrepülőgépparkot üzemeltető megachurch lelkészekről és hasonló kellemetlen és szégyenteljes figurákról. Vajon hogyan lehet gátat szabni ezeknek a visszaéléseknek? De nemcsak a lelkészi visszaélésekről beszélhetünk, mert bizony a közösségek is visszaélhetnek úgy, hogy ha már a gyülekezet biztosítja a lelkész megélhetését, akkor megpróbálja irányítása alatt tartani a vezetőjét. Egyes gyülekezetek egyenesen teljesen közömbösek a lelkészük terhei iránt, mások még messzebb mennek és zsarolják a lelkészt, hogy azt hirdesse, amit ők akarnak hallani. Egy nagyon csúnya magyar szólás jól rávilágít erre:

„A papot és kutyát a szájáért tartják”.

Hogyan lehet gátat vetni annak, hogy a lelkész visszaéljen a helyzetével, és hogyan lehet gátat vetni annak, hogy a gyülekezet visszaéljen a helyzetével? Mint a keresztyén élet területén itt is biblikusan megalapozott lelki gondolkodás állíthatja meg a visszaéléseket és a túlkapásokat.

2.3. A lelki látásmód

Ezzel kapcsolatban két dolgot szeretnék még kiemelni – az egyik az alapigében található, a másik a levitizmus rendszerében lefektetett alapelvben.

2.3.1. A közösségvállalás

Amikor Pál azt írja, hogy

Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját.

egy olyan szóval fogalmazza meg az eredeti szövegben, amely közösségvállalást jelent. Ez egy kicsit visszautal a korábban megfogalmazott „egymás terhét hordozzátok” buzdításra is. Valójában az része lelki módon a közösségnek, aki a közös teherhordozásból is kiveszi a részét a gyülekezettel együtt. A közösség nem a nagy szavakban, hanem a teherhordozásban és áldozatvállalásban mutatkozik meg.

2.3.2. A levitizmus rendszere

Ez alapvetően egy ószövetségi rendszer, de a teljes Szentírás egységében az alapelv megáll az Újszövetség rendszerében is. Miről is szól ez a rendszer? Ebből egy részletet olvastam fel a Mózes negyedik könyvéből.

Lévi törzse nem kapott megélhetést biztosító földet a honfoglaláskor a Szent Földön, kapott viszont egy nagyon fontos szolgálatot. Lévi törzsének kellett a szent sátor körül szolgálnia, biztosítani az istentisztelet rendjét és nekik kellett tanítani a törvényt Izráelben. De ha ezzel kell foglalkozniuk és törzsi területük sincs, akkor miből fognak megélni? Erre szolgált a tized rendszere.

Minden izráelitának jövedelme tizedét az Úr házába kellett vinnie, ez biztosította többek között:

– A templom fenntartását és karbantartását.

– A templomi istentisztelet folyamatosságát.

– A léviták megélhetését.

Ez az alapelv, ha Isten újszövetségi népe komolyan venné (és nemcsak egy-két hívő), tulajdonképpen a közösségvállalás lelki gondolatára épülve a következőket aggodalom nélkül biztosítja:

– a gyülekezet istentiszteleti szolgálatát és épületeinek fenntartását

– a gyülekezeti munkások megélhetését – a gyülekezet méretétől függően akár többet is

– a gyülekezeti misszió és a világmisszió támogatását

– a szegénygondozást, idősek, betegek gondozását.

És sokkal kevesebb lehetőséget adna kölcsönösen a visszaélésekre és a túlkapásokra. Egyszerűen semmi mást nem kellene tenni, mint lelki módon engedelmeskedni az igének.

3. „Minden javából”

De szeretnék még egy kicsit továbbmenni – mert a bibliai szavak, amelyek arra utalnak, „hogy minden javálból részesítse tanítóját” többet jelent, mint anyagi javakat. Ha közösségvállalást jelent, akkor az sokkal több, mint az anyagi közösségvállalás.

Szeretném veletek megosztani egy felmérés eredményét, amely elég elgondolkodtató

A lelkészek

– 97%-a élt át cserbenhagyást, lett hamisan megvádolva, vagy olyan barátok okoztak számukra mély sebeket, akikben megbíztak.

– 70%-a küzd depresszióval

– 10%-uk megy igazából csak nyugdíjba

– 80%-a érzi magát bizonytalannak és bátortalannak

– a lelkészcsaládok 94%-a érzi nagyon a szolgálattal járó nyomást

– 78%-a nem rendelkezik közeli barátokkal

– 90%-a 55-75 órát dolgozik hetente

– évente 7000 gyülekezet szűnik meg

Talán kezdjük sejteni, hogy a minden javából részesítse tanítóját – messze túlmutat az anyagiakon. Ahogy nagyon sok más területen is a vezetők egyre kevesebb őszinte kapcsolattal rendelkeznek, ez nagyon igaz a lelkészekre is. Pedig a közösségvállalás és az őszinte kapcsolatok nélkül nem beszélhetünk keresztyén közösségről. De mik azok az egyéb javak, amelyekből az Igét tanítóknak részesedniük kellene.

A lelki növekedésről adott bizonyságok mindenképpen ilyenek. A megértett ige és a megértett üzenet megosztása, továbbadása mind-mind olyan szellemi javak is, amelyek erősítik az Ige szolgáiban a szolgálat értelmét. a megvallott és megtagadott bűnök, minden életmegújulásnak a jele. Sőt a növekedni akarás is ilyen. Az Igére való elmélyült figyelés és szomjúság is ilyen. Egy közömbös lelkű gyülekezet, amelyik semmilyen módon nem fektet be az Ige szolgálatába, nem fog gazdagodni és gyümölcsöző lelni lelki javakkal.

Tehát a vetés-és aratás isteni törvényszerűsége kihat arra is, ahogy a javaidból az egyházat és a gyülekezetet támogatod. Vajon, ha valaki nem fektet be, nem vet azért, hogy Isten országa növekedjen, hogyan akar lelki javakat aratni?

4. Aki a legtöbbet fektette be az egyházba

De felmerülhet a kérdés – tényleg érdemes befektetni a keresztyén szolgálatba? Ahhoz, hogy ezt megértsük, csak röviden nézzük meg azt, hogy ki fektette be a legtöbbet a keresztyén egyházba, a keresztyén szolgálatba és miért.

Azt hiszem a lelki emberek már mind tudják, hogy megváltónkról Krisztusról van szó, akiről azt tudjuk, hogy

„nem aranyon, vagy ezüstön váltott meg atyáinktól örökölt hiábavaló életmódunkból, hanem drága véren, a saját szeplőtelen és hibátlan bárányvérén.”[9]

Pál pedig azt mondja, hogy mennyei gazdagságát otthagyta földi szegénységért, hogy mi az ő szegénysége, és ártatlan áldozata árán meggazdagodjunk.[10]Ezt pedig kizárólag szeretetből és kegyelemből tette. Ő tényleg az életét tette fel arra, hogy felépítse a keresztyén szolgálatot és az ő földi egyházát, amely a menny felé tart.

Jézusnak megérte meghalni a kereszten – hogy tulajdon vérével törölje el a bűneinket és a bűnös természetünket; hogy őbenne mi magunk is keresztre feszíttessünk[11]és többé ne önmagunknak éljünk, hanem azért, aki értünk meghalt és feltámadt; aki nemcsak a mennyben van, hanem földi testében, az egyházban itt él a földön. Ő nagyon sokat fektetett be értünk, hogy dicsőségesen arathasson.

Vegyük ezt nagyon komolyan, mert Isten is komolyan veszi – annyira, hogy a vetés-és aratás törvényére azt mondja:

Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is:

Ámen.



[1]Péld 22:8

[2]Hós 8:7

[3]Hós 10:12

[4]2Kor 9:6-8

[5]Jn 21:15-17

[6]1Kor 9:14

[7]Luther, idézi John Stott

[8]Kálvin: A galatákhoz írt levél magyarázata

[9]vö. 1Pt 1:18-19

[10]vö. 2Kor 8:9

[11]Gal 2:20