Nyomtatás

A keresztre feszített világ

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Alapige: Gal 6:14

Letöltés, meghallgatás! 

 

Ahogy a Galatákhoz írt levél utolsó szakaszának tanulmányozásába kezdtem, egy igénél különösen megálltam és megragadott a mélységének a szépsége és szépségének a mélysége. Elgondolkoztam azon, hogy ha összeállítanék egy olyan kis igegyűjteményt, amelybe a biblia legszebb igéit válogatnám össze, ez biztosan bekerülne.

Egy kicsit gondold át, hogy neked milyen kis igecsokrod lenne, amibe a számodra legszebb igéket vennéd bele. Minden ilyen kis válogatás természetesen egyéni lenne, az enyém is teljesen szubjektív, de gondolom, hogy sok hívő válogatásában lennénk átfedések sokszor idézett, megragadott igék. Én ma a Galata levélből mindenki számára ezt az igét is ajánlom nemcsak megtanulásra, hanem egy ilyen akár képzeletbeli, akár valódi beillesztésre a Biblia legszebb igeversei közé. Alapigénk a Gal 6:14

Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára.

Természetesen ezt a szépséget itt most nem valamiféle esztétikai értelemben gondolom, hanem úgy ahogy az kifejeződik a Krisztusban újjáteremtett életű hívőben.

Pál apostol három egyszerű dolgot vall ebben az egy mondatban:

1. Semmi mással nem akar dicsekedni, mint Krisztus keresztjével.

2. Krisztus keresztje által keresztre feszíttetett számára a világ.

3. Krisztus keresztje által Pál keresztre feszíttetett a világ számára.

1. Pál dicsekedése

Emberlétünk egyik törekvése a dicsekedés. Szeretjük, ha van mivel dicsekednünk. Szeretünk dicsekedni azzal, amit elértünk, szeretünk dicsekedni azzal, amit a gyermekeink elértek – hiszen az a mi érdemünk is – gondoljuk. Szeretjük, ha az emberek elismerően és jelentőségteljesen csettintenek a nyelvükkel, ha a nevünk szóba kerül. Jó látni a nevünket a dicsőségtáblán. És jó, ha el tudjuk érni, hogy dicsérjenek minket. Bizonyára így voltak ezzel a galatákat megzavaró és félrevezető tévtanítók is, akik azzal akartak dicsekedni, hogy hány embernél el tudták érni, hogy körülmetélkedjenek, ezzel rájuk erőltetve a mózesi törvény követelményeit.

Pál azonban azt mondja – ő nem akar dicsekedni semmivel. A filippieknek azt írta, hogy ha bárkinek is lenne dicsekednivalója testi módon, neki mindenkinél több dicsekednivalója lenne, hiszen korábban hithű zsidóként buzgóságban mindenkit felülmúlt. De ezt kárnak és szemétnek ítélte Krisztus ismeretének páratlan nagyságáért.

De valami másról is említést tett a korinthusi gyülekezetnek. Elmondja, hogy a keresztyén misszióban, ha volna mivel dicsekedni, akkor ő mindenkinél jobban dicsekedhetne azzal, hogy mennyivel többet vállalt Krisztusért a misszióban. Mennyi mindent kellett kiállnia verésben, üldöztetésben, viszontagságokban Krisztusért. (2Kor 11:23) Elmondhatná, hogy többet fáradozott mindenkinél (1Kor 15:10). De nem mondja – mert ő csak egy eszköz volt Krisztus kegyelmében.

És ezzel egy nagyon egyszerű megállapításhoz juthatunk el: minden dicsekedés a világhoz tartozik. A világhoz tartozik nemcsak a világiasnak tartott dicsekedés, hanem az egyházias dicsekedés is. Sőt az egyházias dicsekedés még kártékonyabb is, hiszen egy alapvető hazugságot hordoz – hogy az egyházban elért eredmények annak köszönhetőek, amit Istenért és Krisztusért tettem – legyen az lelki szolgálat, egyházban végzett bármilyen tevékenység. Pedig mindent Isten kegyelme végzett el. Az, hogy egy bizonyságtételre megnyílt egy szív és befogadta Krisztust – az a Szentlélek műve. Az, hogy egy szolgálat nyomán valakinek megújult az élete, az a Szentlélek titokzatos és csodálatos munkája. Az, hogy egy gyülekezet felébred, megújul megerősödik és világít, az Isten csodálatos kegyelmének a hatása.

Nagyon nehéz elengedni a dicsekedést, hiszen a dicsekedésnek nagyon erős identitásképző ereje van. Az vagyok, amit elértem – gondolja sok ember. Az vagyok, ahova eljutottam. Az vagyok, amit letettem az asztalra. Pál apostol azonban teljesen szembehelyezkedik minden ilyen gondolattal és dicsekedéssel és azt mondja: a dicsekedés a világhoz köt.

Van azonban egy olyan dicsekedése, amiről mégsem mond le – ez pedig a Krisztus keresztjével való dicsekedés – ami valójában nem más, mint Isten dicsérete és magasztalása. És ezzel egy nagyon fontos állítást tesz: az ő identitása – az, hogy ki ő valójában egyetlen dolgon áll vagy bukik: amit Krisztus tett a kereszten érte is; amit ő hittel elfogadott. Ez viszont őt már nem ehhez a világhoz, hanem egy másik világhoz köti – a Krisztus világához, a mennyei polgárjoghoz, a mennyei élethez, ahol Krisztus van Isten jobbján ülve.

Mielőtt továbbmegyünk egyszerűen szögezzük le, amit ebből megtanulunk Krisztus keresztjén kívül, minden dicsekedés a világhoz köt minket. Minden dicsekedéssel csak a világhoz való ragaszkodásunkról árulkodunk. Krisztus keresztjének dicséretével pedig Krisztus mennyei világához kötődünk.

Ebben a dicsekedéshez két másik állítást fűz hozzá.

2. Keresztre feszíttetett számomra a világ

A keresztre feszítés a meghalás szimbóluma. De nem egy egyszerű meghalásé, hanem a kínhalálé. Pál azt állítja, hogy a világ meghalt a számára és ő is meghalt a világ számára. Ez azonban fájdalmas volt a számára – és bár ez a meghalás új életet, örök életet hozott a számára Krisztusban, mégis fájdalmas és kínos meghalás volt; ahogy meghalt számára a világ és ő is meghalt a világ számára.

Érdemes felidézni, hogy milyen összefüggésekben beszélt arról más helyeken, hogy megfeszíttetett az élete Krisztussal.

Két dolgot mond el saját magával és a hívőkkel kapcsolatban.

2.1 Meghalt a bűnnek; a test szenvedélyeinek és kívánságainak

Az első dolgot, amit szeretnék megosztani veletek a római hívőknek írta bátorításul:

Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.[1]

Ezt a galaták számára így fogalmazta meg:

Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt.[2]

Miért olyan gyötrelmes meghalni a bűnnek, ha egyszer a bűn rabságban tartja az életünket? Miért olyan gyötrelmes meghalni a bűnnek, ha egyszer az evangélium szabadulást ígér a bűn fogságából? Pontosan azért, amiért amiért Mózes Isten melletti döntéséhez kapcsolódóan leírja a bűn természetét. A Zsidókhoz írt levélben így fogalmaz az Írás:

Mert inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, 26mivel nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett.[3]

Mózes két dolog közül választhatott: az Egyiptom kincseivel járó ideig-óráig tartó gyönyörűségét a bűnnek, ezzel szemben pedig az Isten népével való együtt sanyargatást.

Mózes meghozta a döntését Istent és az ő népét választotta, lemondva e világ kincseiről (és itt most nem pusztán anyagiakra gondoljunk), amit a bűn felkínál, és ideig-óráig tartó gyönyörűséget okoz. A bűn ideig-óráig tartó gyönyörűségével szemben ott áll a pusztai vándorlás az összes nélkülözésével, meg nem értésével és fájdalmával. De ennek az útnak a vége a mennyei jutalom – az Istent és az Isten népét választva.

A test szenvedélyei és kívánságai pontosan abba az irányba űznek, hogy rövidítsd le a boldogsághoz vezető utat. Elvakítanak a szenvedélyek és a kívánságok az ideig-óráig tartó gyönyörűségek irányába.

Pál is ezt választotta – és amikor valaki meghal a bűn számára, akkor ezt az utat választjua.

2.2. Meghalt a törvénynek

A második, amit jelent a keresztre feszíttetés a világ számára az, hogy meghalt a törvénynek. Ezt személyes vallomásként és életpéldaként írja Pál:

Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek. 20Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.[4]

Nemcsak a bűn ideig-óráig tartó gyönyörűségéről mond le, hanem a saját cselekedeteiben való bizalomról, önmaga megváltásának szándékáról is. A törvényben való bizakodás annak érdekében, hogy az ember örök életet nyerjen ennek a világnak a rendszeréhez tartozik. Pál számára világossá vált, hogy nem tudja megváltani magát a törvény által, a törvény útján. Egyedül Krisztus kegyelmében bízhat. És onnan tudjuk, hogy ez mennyire nehéz, ehhez mennyire meg kell feszíttetni Krisztussal, hogy vallásos emberek sokasága választja azt, hogy Krisztus helyett a saját vallásos cselekedeteiben bízik, sokszor azzal dicsekszik, azt gondolva, hogy ez Isten előtt megáll.

Ha rosszul gondolkodunk a törvényről, akkor azt gondoljuk, hogy a törvény alkalmas arra, hogy legyőzze, megzabolázza a bennünk levő bűnt. De az Írás azt mondja, hogy éppen az ellenkezőjét váltja ki belőlünk. Felszítja a bűnt és a kívánságot.

Könnyű ezt megérteni annak, aki nevelt már gyereket. Mi a legtermészetesebb reakció, ha egy gyereknek valamire azt mondjuk, hogy nem szabad. A hiszti. Vagy ha azt mondjuk, hogy tegyen meg valamit – mondjuk tegyen rendet maga után. A hiszti.

Pont ilyen gyerekesek még keresztyének is a törvénnyel szemben. Azt mondja a törvény: nem szabad; mi azt mondjuk, dehogynem, mi jobban tudjuk. Azt mondja Isten Igéje: „ne legyetek hitetlenekkel felemás igában”; hányan mondják azt: majd megoldom, én jobban tudom, rám ez nem vonatkozik, én kivétel vagyok. Jön a hiszti. Jézus nem pont erre gondolta, amikor azt mondta, hogy ha nem leszünk olyanok, mint a gyermekek, nem mehetünk be a mennyek országába.

A törvény által sem magunk, sem más számára nem tudjuk megnyitni a mennyekbe vezető utat. Azt csak Krisztus keresztje képes, aki által keresztre feszítettett számunkra a világ – a bűn, a test szenvedélyei és a kívánságai, valamint a törvény általi megigazulás

3. Keresztre feszíttetett a világ számára

De Pál mond még valamit. Ő is keresztre feszíttetett a világ számára.

A világ nem a Krisztus útján jár. Utunk ezért teljesen elválik a világ útjától. A „világ” nem a hívők közössége.Sokszor ezt nem akarja elfogadni az egyház és nem akarja elfogadni a hívő. A világ kiveti magából azokat, akik a Krisztuséi. Van ahol meg sem tűri Krisztus tanítványait a világ; van ahol megtűri ugyan, de vegyük komolyan – a világ nem a barátunk, ahogy Jakab írja is:

nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek.[5]

Ennek ellenére a keresztyének úgy érzik barátságot kell kötni a világgal, hogy ezáltal az evangélium elfogadhatóbb legyen.

Pál meghalt a világ számára. Tudja, hogy nem kell várnia semmit a világtól, nem is várhat semmit – neki egyetlen dolga van: sóvá és világossággá lenni.

Összegzés

Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára.

Azzal kezdtem, hogy ez az ige helyet kaphatna egy olyan gyűjteményben, amely a legszebb igéket tartalmazza. De valójában csak egy módon lehet igazán széppé ez az Ige – ha az életetek ezt tükrözi vissza. Ennek az igének csak egyféleképpen tud érvényesülni a szépsége: ha tényleg megfeszíttetett számodra is a világ és te is a világ számára. Egyébként bekerül az elfelejtett és soha fel nem idézett igék sorába. Mert megfeszíttetni nem kellemes és kényelmes dolog. Fájdalmas, áldozattal és lemondással jár.

Jó lenne, ha nem így lenne. Ezért jó lenne, ha úgy idéznéd fel egy csendes órában ezt a bibliaverset, hogy hagyod, hogy a Szentlélek átvilágítsa az életedet – megfeszítetett számodra a világ; megfeszíttettél a világ számára? De jó lenne erről gyónó, lelkibeszélgetéseket folytatni, hogy kiragyogjon az életedből ennek az igének a valódi szépsége.

Mert akik életében bekövetkezik, hogy megfeszíttettek a világ számára és számukra is a világ, tudják hogy mire számíthatnak Istentől a végső elszámoltatásnál: dicsőségre és örök jutalomra. Ámen.



[1]Rm 6:11

[2]Gal 5:24

[3]Zsid 11:25-26

[4]Gal 2:19-20

[5]Jak 4:4