Nyomtatás

A kegyelem legyen a lelketekkel

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Lekció: Mt 12:1-8

Alapige: Gal 6:18

Letöltés, meghallgatás! 

Móricz Zsigmond Erdély trilógiájábanelhangzik egy titkos éjszakai beszélgetés Péchy Simon, Bethlen Gábor kancellárja és Borsos Tamás marosvásárhelyi főbíró között. Több szóbeszédet is lehetett már hallani egy titkos szektáról, akik dolgos szerény népek, nem avatkoznak bele semmilyen háborúságba és cselszövésbe, viszont hitük miatt üldözik őket. A szombatot ünnepelték és a köznyelv az egész irányzatot úgymond zsidózásnak nevezi. Péchy Simon megkérdezi Borsos Tamást: „És mit mondasz Lutherhez és Kálvinushoz?”

Rövid hallgatás után Borsos Tamás így felelt: „Nagy próféták, nagyságos uram.”

Péchy kancellár pedig erre ennyit válaszolt: „Nem tagadom, de Mózes atya tökéletesebb Krisztusnál is.”

És ennél a mondatnál hirtelen találkozunk az egész Galata levél nagy problematikájával – ahogy a szombatosok Krisztust a törvény alá rendelték, úgy rendelték a Galata levél tévtanítói Krisztust és a kegyelmet a mózesi törvény alá. Pedig ahogy Jézus mondta:

Mert az Emberfia ura a szombatnak.

Pál apostol a galáciai híreket hallva rádöbbent, hogy a galaták életében veszélybe került a kegyelemből való élet. A mai napon befejezzük a Galata levél tanulmányozását és szeretném összefoglalni és visszafelé is áttekinteni az egész Galata levelet veletek együtt, hogy az életünk a kegyelem alapján álljon és ne más alapokon. Alapigénk a Gal 6:18

A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel testvéreim. Ámen.

A levelet a köszöntés után azzal kezdte:

Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;

Pál apostol ezzel leszögezi, hogy az evangélium a kegyelem evangéliuma. Minden más evangélium hamis evangélium, félrevezeti az embert. Így hamis evangélium a törvény evangéliuma – sőt a törvény nem evangélium. A levél végig ezt bizonyítja a számunkra. Három nagy területet ölel fel a levél, hogy ezt megértesse az olvasókkal és a hallgatókkal.

1. A tekintély kérdése

2. A megigazulás kérdése

3. A szentség kérdése

Nézzük meg röviden ezt a hármat, amelyek mindegyike azt kell mondjam, hogy a megértésük nem tejnek itala, hanem kemény eledel.

1. A tekintély kérdése

Pál apostol a levél első fejezetét és a második fejezet első felét arra szánja, hogy bizonyítsa apostoli tekintélyét.

A tekintély kérdése egy nagyon nehéz kérdés. Minden korban nehéz kérdés volt, de korunkban talán még kényesebb, hiszen korunk alapvetően megkérdőjelez minden tekintélyt. A szülői tekintélytől kezdve, az oktatói tekintélyig, és a vezetői tekintélyig.

Minden kor igyekezett megfogalmazni a tekintély forrását.

Az ókorban istenkirályok uralkodtak, akik úgy igyekeztek tekintélyüket biztosítani, hogy istenek leszármazottjának tekintették magukat.

A középkor királyai is Istentől nyert tekintéllyel uralkodtak, amihez az egyház adta meg a megerősítést. Ez annyira erős volt, hogy az egyház akár még vissza is vonhatta egy király felkenetését, ahogy ezt tette VII. Gergely pápa IV. Henrik német király és német-római császár kiátkozásával, amivel sikeresen rákényszerítette Henriket a híres Canossa járásra, böjtölve és vezeklőcsuhában.

Az újabb kori berendezkedések pedig alapvetően a nép által megkapott tekintéllyel rendelkeznek, vagy abban szeretnek tetszelegni. Még a legdurvább tekintélyelvű diktatúrák és diktátorok is a népre hivatkozva bitorolják a tekintélyt.

De egyáltalán van-e szükség tekintélyre? Van-e szükség olyan tekintélyre, akire hallgatunk, akinek a tekintélye eligazít és vezet?

Úgy tűnik Pál apostol számára ez egy nagyon is lényeges kérdés.Nem megy el szó nélkül e mellett. Kinek van tekintélye az egyházban szólni? Mikor válik ez lényeges kérdéssé? Akkor, amikor egymásnak ellentmondó állítások és tanítások zavarják össze a hívőket.

Isten kegyelme által élünk, vagy a törvény megtartása által élünk? Pál azzal az üzenettel érkezett Galácia területére, hogy a Krisztusban Isten kegyelme általi életet és az így elnyert örökéletet hirdesse. Az utána érkező tévtanítók pedig azzal az üzenettel érkeztek, hogy a mózesi törvény megtartása általi életet hirdessék. Most akkor kinek van igaza? És itt lép be mindenképpen a tekintély kérdése. Pál ezért a következőket mondja el a galatáknak:

1. Elhívása Krisztustól ered.

„Nem emberektől és nem emberek által kapta elhívását …”

[1]És bár Krisztus ellensége és üldözője volt, Isten mégis megkönyörült rajta és kinyilatkoztatta benne a Fiát.[2]Ezután nem tehetett mást, mint hogy elkezdte hirdetni Krisztust. Apostoli tekintélye tehát elsősorban Krisztus elhívásából fakad, ellentétben a tévtanítókkal.

2. Ugyanakkor tudta Pál azt, hogy egy nagyobb közösség részévé– a Krisztus test tagjává lett. És egy idő után elment egyeztetni az általa hirdetett evangéliumot az apostolokkal, Krisztus tanítványaival, akik megerősítették az elhívását, mivel világos volt, hogy ő maga sem hirdetett mást, mint az apostolok. Az elhívás nem az apostoloktól eredt, hanem Krisztustól, de az apostoli közösség megerősítette ezt az elhívást.[3]Ezt a megerősítést nem kapták meg az apostoloktól a tévtanítók.

3. A harmadik eleme Pál tekintélyéneka krisztusi evangéliummal egybecsengő megszentelődött élet, amit a Szentlélek munkál ki az életében. Ez megint csak nem volt igaz a tévtanítókra, akiket Pál úgy jellemzett, hogy akik a törvényt hirdetik

„maguk sem tartják meg a törvényt.”[4]

Pál tehát, amikor tekintélyére hivatkozik, három dologra utal: Krisztustól eredő személyes elhívására, az apostoli közösség megerősítésére, és közvetett módon saját életének a Lélek általi megszenteltetésére.

Mit jelent ez a mai gyakorlatban? Kire tekinthetünk tekintélyként az egyházban? Egyáltalán az Egyháznak honnan ered a tekintélye? Kényes és nehéz kérdés, de mégis kell róla beszélni? Miért? Egyszerűen azért, hogy feltedd és megválaszold magadnak a kérdést: kire hallgatsz? Önmagad vagy magad számára a tekintély? Egy politikai mozgalom, vagy politikus előtted a tekintély? Ki az, aki vezethet?

Nos az egyházban az első és mindenekfelett való tekintély Isten. De Isten, aki a világban láthatatlan, hogyan nyilvánítja ki tekintélyét? Az Igén keresztül, aki egyrészt maga a testté lett Krisztus, másrészt az írott Ige, harmadrészt a hirdetett Ige, ami az írott Ige hűséges és hiteles magyarázata.

És most jön a számunkra oly nehéz kérdés: A mai egyházban visszhangzó számtalan nézet hangzavarában hogyan dönthetjük el, hogy kit kövessünk? Ma is ugyanaz a tájékozódási pontunk, amit Pál önmaga tekintélyének a megerősítésére használ: a Krisztustól eredő személyes elhívás, az egyház megerősítése és felhatalmazása, valamint az apostoli tanításhoz való hűség mind a szavakban, mind a tettekben.

Az egyház és tagjai Isten igéjének a képviselői, így lesznek a megváltó Krisztus tanúi. Az egyháznak addig van tekintélye, amíg az Ige tekintélyének rendeli magát alá. Amint más utat választunk elveszítjük ezt a tekintélyt és nem az életmentő és megváltó evangélium gyermekei és szolgái vagyunk. Ezért olyan fontos Pál számára a tekintély kérdése, amiből nem enged és magunk sem engedhetünk.

2. A megigazulás kérdése

A második nagy kérdése a levélnek a megigazulás kérdése. Hogyan igazulhat meg a bűnös, azaz hogyan állhat meg Isten színe előtt? Hogyan bocsáthat meg a szent Isten a bűnös embernek, hogyan békítheti meg őt magával, s hogyan állítható helyre az ember közössége Istennel?

Pál válasza rövid és tömör. Egyedül Jézus Krisztus helyettünk elszenvedett kereszthalála által lehetséges a megigazulás. A Galata levél központi témája a kereszt. Pál úgy jellemzi igehirdetői szolgálatát, mint a megfeszített Krisztus ábrázolását az emberek szeme előtt[5], s személyes vallomásában is a kereszt áll a középpontban.

Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára.[6]

Miért volt a kereszt mind prédikálásának, mind dicsekvésének tárgya? Mit tett Krisztus a kereszten? Figyeljük meg a Galata levél három kijelentését:

„önmagát adta bűneinkért, hogy kiszabadítson minket a jelenlegi gonosz világból”[7]

az Isten Fia „szeretett engem, és önmagát adta értem”[8]

„Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk”[9].

Abban az értelemben adta önmagát értünk, hogy a bűneinkért adta önmagát, ezt pedig úgy tehette, hogy „átokká lett” értünk. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy Isten „átka” (igazságos haragja és ítélete), melyet minden törvényszegő kiérdemel, a kereszten Krisztusra szállt. Ő hordozta a minket illető átkot, hogy elnyerhessük Ábrahám áldását[10].

Mit kell tennünk megigazulásunk érdekében? Bizonyos értelemben semmit! Jézus Krisztus mindent megtett helyettünk átokhordozó halálában. A mi szerepünk egyedül az, hogy higgyünk Jézusban, bízzunk benne fenntartás nélkül, és fogadjuk el a halála árán nyert áldást.

Mert „az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által”[11]

Az a hit szerepe, hogy egyesítsen minket Krisztussal, akiben megigazulást, fiúságot és a Lélek ajándékát kapjuk.

A tévtanítók azonban megzavarták a gyülekezetét, mikor azt állították, hogy a Jézusban való hit nem elegendő, ki kell egészíteni a körülmetélkedéssel és a törvénynek való engedelmességgel. Pál határozottan szembeszáll az evangéliumnak ezzel az eltorzításával.

„Ha a törvény által van a megigazulás – érvel –, akkor Krisztus hiába halt meg.”[12]

Ha saját cselekedeteinket a megigazulás feltételévé tesszük, akkor kétségbe vonjuk Krisztus áldozatának szükségességét, és ha nagyon nyersen akarok fogalmazni, akkor bálványimádókká és istenkáromlókká válunk, hiszen olyan kijelentéseket tulajdonítunk Istennek, amit nem tett és meghazudtoljuk őt.

Ha halálában bűneinket és átkunkat magára vette, akkor a kereszt önmagában elegendő áldozat a bűnért, és semmit sem kell hozzátenni. Ebben áll „a kereszt botránya”[13], mert azt fejezi ki, hogy a megigazulás a Krisztus halála által kapott ingyenes ajándék, s mi ehhez semmit sem tehetünk hozzá.

3. A szentség kérdése

A tévtanítók káromolták és kifigurázták Pál evangéliumát, mely szerint a megigazulás egyedül kegyelemből, hit által lehetséges. Azt sugallták, hogy eszerint a jó cselekedetek nem számítanak, és mindenki tetszése szerint élhet. Pál azonban elhatárolja magát ettől a hamis felfogástól. A keresztények valóban „szabadok”, és arra bátorítja a galatákat, hogy álljanak meg szilárdan a szabadságban, melyre Krisztus felszabadította őket[14]. Ugyanakkor azonban óvja őket attól, hogy„a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek”[15]. A keresztény szabadság nem szabadosság. A keresztények abban az értelemben szabadultak fel a törvény uralma alól, hogy többé nem a törvény az üdvösséghez vezető út számukra. De ez nem jelenti azt, hogy szabadon megszeghetik a törvényt. Épp ellenkezőleg, úgy töltjük be a törvényt, ha

„szeretetben szolgálunk egymásnak”

Hogyan válhatunk szentté? Pál részletesen bemutatta azt a belső küzdelmet, ami a keresztényekben a „test” és a „Lélek” között zajlik; láttuk a győzelem útját is, mely a Lélek uralma a test felett. Akik Krisztushoz tartoznak, mondja Pál, „a testet megfeszítették”, azaz megtagadják annak gonosz „szenvedélyeit és kívánságait”[16]. Ez a bűnbánat egyik következménye, mely megtérésünkkor veszi kezdetét, de azóta is naponta meg kell újítanunk.

Isten népe arra törekszik, hogy „a Lélek vezetése” alatt és „a Lélek szerint” éljen[17], és „a Léleknek vessen”[18], azaz életvitele és gondolkodása fegyelmezett legyen, hogy „a Lélek gyümölcse” megjelenhessen és beérhessen az életében. Ez a keresztény szentség útja.

Így érkeztünk el a levél végére, ahol az utolsó vers tömören összegzi az egész levél üzenetét:

A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti telketekkel.

A keresztény hívő Krisztus kegyelméből éli az életét, s ez a kegyelem, Isten meg nem érdemelt jóindulata háromféleképpen nyilvánul meg.

1. A tekintély területén: Jézus Krisztus az apostolain keresztül adja át az evangéliumot. A tizenkettőt, majd később Pált Krisztus jelölte ki és hatalmazta fel, hogy az Ő nevében tanítsanak[19]. Megígérte nekik, hogy kiárasztja rájuk Szentlelkét, aki eszükbe juttatja tanítását, és elvezeti őket az igazságra[20]. Jézus tehát apostolain keresztül folytatta mindazt, amit „tett és tanított” földi életében, és azt akarta, hogy az emberek az Ő tekintélyeként fogadják az apostoli tekintélyt:

„Aki titeket befogad, az engem fogad be.”[21]„Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít engem utasít el.”[22]

2. A megigazulás kérdésére adott válasz: Jézus Krisztus keresztje. Jézus Krisztus nemcsak azért jött el, hogy tanítson és kinyilatkoztassa Istent, hanem azért is, hogy megmentse és megváltsa az embereket. A kereszten bűnünket és átkunkat hordozta, s ha Krisztusban vagyunk hit által, az evangélium minden áldása – megigazulás, fiúság és a Lélek ajándéka – személyes „tulajdonunkká” válik.

3. A szentség kérdésére a válasz: Jézus Krisztus a Lelke által. Krisztus nemcsak meghalt, feltámadt és visszatért a mennybe, hanem maga helyett elküldte a Szentlelket, aki Krisztus Lelke, és a hívőkben lakozik[23]. A Szent Lélek bennünk való munkálkodásának fő célja, hogy átformálódjunk Krisztus hasonlatosságára[24], azaz kiformálódjon bennünk Krisztus[25], s az Ő gyümölcsét teremje az életünk.

Krisztus tehát apostolain keresztül tanít minket, a kereszt által vált meg, és Lelke által szenteli meg életünket. A Galatákhoz írt levél záró szavai a kereszténység üzenetének lényegét sűrítik egy mondatba: A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme – apostolain, keresztjén és Lelkén keresztül – legyen a ti telketekkel, testvéreim. Ámen.



[1]Gal 1:1

[2]Gal 1:16

[3]Gal 2:7-9

[4]Gal 6:13

[5]Gal 3:1

[6]Gal 6:14

[7]Gal 1:4

[8]Gal 2:20

[9]Gal 3:13

[10]Gal 3:14

[11]Gal 2:16

[12]Gal 2:21

[13]Gal 5:11

[14]Gal 5:1

[15]Gal 5:13

[16]Gal 5:24

[17]Gal 5:18.25

[18]Gal 6:8

[19]Márk 3,14; Luk 6,13; Csel 1,15-26; 26,12-18; 1Kor 15,8-11; Gal 1,1.15-17

[20]János 14,25-26; 15,26-27; 16,12-15

[21]Máté 10,40; vö. János 13,20

[22]Lukács 10,16

[23]lásd Róma 8,9; 1Kor 6,19; Gal 3,2.14; 4,6

[24]2Kor 3:18

[25]Gal 4:19