Egység a szeretetben

Lekció: Jn 13:34-35
Alapige: Ef 4:1-2

 Letöltés, meghallgatás!

Találkoztunk-e már olyan emberrel, akit bosszantott a szivárvány sokszínűsége? Éppen ellenkezőleg: ha szivárványt látunk, akkor rögtön lenyűgöz bennünket. Ismerjük a jelenség magyarázatát, hogy az eső- vagy páracseppek fénytörést okoznak és spektrumára bontják fényt, de ez csak egy fizikai leírás – a szivárvány maga, mégis egy csoda. És senkit sem zavar, hogy annyi szín van benne.

Tudjuk, hogy a szivárvány ősi bibliai kép, Istennek arra a szövetségére emlékezteti a bibliai kijelentésben hívőket, hogy Isten nem fogja többé özönvízzel elpusztítani a világot, de egyben annyira univerzális kép is, hogy sok és sokféle mozgalom választotta már a jelképévé.

A keresztyénség maga is nagyon sokszínű és nemcsak felekezeteiben, hanem felekezeten belül is megjelenik ez a sokszínűség. De nem is sokszínűség a zavaró, hanem az egység hiánya a keresztyénség botránya. Hiszen Jézus elhívottainak és megváltottainak egységéért imádkozott, és a bibliai kijelentésben több más helyen is megfogalmazódik Istennek a felszólítása az egységre. Az egység hiánya valóban a keresztyénség egyik botránya, és sokszor erre a botrányra saját magunk is ráerősítünk. ugyanakkor ténylegesen probléma (ezt ne hallgassuk el), hogy néha magunk sem tudjuk, hogy hol a határ a sokszínűség és az egység hiánya között.

Január elején mindig úgy kezdjük az évet, hogy hívunk benneteket közös imaalkalmakra, amelyeken nemcsak a gyülekezet közösségében, hanem helyi evangéliumi közösségek – amelyekből nincs sok – tagjaival egy héten át minden este találkozunk és imádkozunk az egységért. Így várunk benneteket ezen a héten is esténként annak a kérdésnek a körbejárásához, hogy sokféleségünk ellenére mégis hogyan vagyunk egységben. Hogyan növekedhetünk hit által ebben az egységben? Mai alkalmunk címe: Egység a szeretetben, és alapigénk az Ef 4:1-2

Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel,

Két nagy olyan szövegegység van a Bibliában, ahol hosszabban jelenik meg Jézus Krisztus tanítványai egységének a kérdése. Az egyik a Jézus főpapi imájaként ismert szakasz a Jn 17-ben, a másik az Efezusi levél 4. fejezete. Ez utóbbi lesz ennek a hétnek a központi szakasza, hogy azután megérkezzünk Jézus egységünkért mondott imádságához jövő vasárnapra.

Az apostol az efézusi levél 4. fejezetétől kezd bele abba, hogy mit jelent a Krisztushoz méltó élet. A levélnek ez a három fejezete komoly és megszívlelendő etikai, erkölcsi tanítást ad a keresztyén életről. Ezt pedig azzal vezeti be:

éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok

1. Az elhívatás

Mindenképpen beszélnünk kell az elhívatásról. Nemcsak lelki életünket, hanem az életünk erkölcsi alapjait is megváltoztatja ez az elhívatás. Nemcsak hogy nincs értelme keresztyén erkölcsről beszélni az elhívatás nélkül, hanem még kifejezetten káros is, hiszen az elhívatás nélküli etikai tanítás és erkölcsi útmutatás kihagyja azt a szellemi alapot, amelyre egész életünk és erkölcsiségünk épül.

Az Írás arra int, létezik egy elhívatás és ha mi ezt a hívást elfogadtuk, akkor eszerint kell élni. Nem is annyira a „méltó” szó fejezi ki legjobban, amire Pál apostol buzdít, hanem inkább az illik, illeszkedik, ahogy azt Károli fordítja. „Éljetek az elhívásotok szerint, amellyel elhívattatok, mondja Pál.

1.1. A megszólítás

A bibliai történetekből azt látjuk, hogy az elhívás az mindig egy megszólítással kezdődik.

Jézus odamegy Lévihez és azt mondja neki: „Kövess engem.1

Odamegy Péterhez és azt mondja neki: „Evezz a mélyre és vessétek ki a hálóitokat fogásra.”2

Péter apostol pünkösdkor a hallgatóságnak azt mondja: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, a bűneitek bocsánatára …3

Az ifjú Saul a damaszkuszi úton földre esve és nagy fény kíséretében hallja a hangot: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”4

Pál apostol azzal bátorítja Timóteust, hogy ne szégyellje megvallani a Jézussal való kapcsolatát és a belé vetett hitét, mert „Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással …”5

A hívás egy megszólítás is. Rendesen nem mennyei szózat formájában – ilyenről az Újszövetségben is csak egyet ismerünk; hanem úgy, hogy hangzik az igehirdetés, benne a megszólítás és a meghívás és egyszer csak elkezd élni a szívedben az a hang. Nem akartad, nem kényszerítetted, nem tettél semmit, bár lehet, hogy kerested. De megszólal, visszhangzik, felkavar, megmozgat. Mert hallottad, hogy hív, téged szólít: Kövess engem.”

A keresztyénség amennyire erősen közösségi, ugyanolyan erősen személyes is. Krisztushoz két nagyon fontos szál köt hozzá. Az egyik a megszólíttatás és az elhívatás. Ahogy személyesen szólított meg az életedben. A másik a közösséghez, a Krisztus testhez kapcsolódás. Ami segít abban, hogy a megszólításod, az elhívásod több legyen, mint megélt illúzió; valósággá legyen éppen azáltal, hogy megszólított és elhívott emberekhez kapcsolódsz és tartozol.

Szól hozzád egy hívás: meghallottad-e már?

1.2. Meghívás

Legtöbbször az elhívás kifejezést használjuk, de ha ezt kicseréljük a meghívás szóval, az nagyon sokat segít megértenünk az elhívásunkat. Mert valójában egy meghívás történik. Meghívás az Isten országának örömébe. Meghívás Isten kegyelmi trónusának színe elé. Meghívás, hogy olyan jogot fogadjunk el, amiből a bűneink kizártak: hogy Isten gyermekévé legyünk. Ez a meghívás Jézus Krisztus.

Egyszer valaki felkiáltott

Boldog az, aki Isten országának vendége.6

Jézus pedig erre válaszul és megerősítésként elmondja a nagy vacsora példázatát. Igen, boldog az, aki Isten országának a vendége. De a példázat egy nagy kérdőjelet is tesz hozzá: elfogadod-e a meghívást az Isten országának a vendégségébe? Vagy úgy vagy vele mint a példázat szereplői: most éppen nem érek rá, majd máskor?

Jézus Krisztus személyesen megszólít és meghív országának vendégségébe. Egyedül a meghallott megszólítás és az elfogadott meghívás tesz bennünket képessé és alkalmassá arra, hogy elhívatásunkhoz méltón, vagy elhívatásunk szerint tudjunk élni.

1.3. Közös elhívatás

De amennyire személyes, annyira közös elhívatás is mindez. Elhívatásunkban ugyanis nem pusztán Krisztushoz kapcsolódunk, hanem Őbenne egymáshoz kis kapcsolódunk. Hit által ez teremti meg a keresztyének egységét. Pál amikor az elhíváshoz méltó életre buzdítja az efezusi keresztyéneket, akkor az egységről szóló tanítással kezdi. Mivel több szempontból lesz szó még erről a héten, csak annyit szeretnék ma ebből felmutatni, ami a mai üzenetünkhöz feltétlenül lényeges. Úgy írja le a megszabadított és szent hívással hívott hívőket:

Az egész test pedig az ő [Krisztus ]hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.7

Tehát az egyház Krisztus teste, a gyülekezet Krisztus teste. Ez a test pedig úgy gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy Krisztusban egybeilleszkedve és összefogva miden egyes rész vagy tag saját adottságának megfelelően vesz részt ebben a növekedésben. A cél pedig az, hogy a test szeretetben épüljön.

Pál még egy nagyon fontos dologra rámutat. A keresztyén egység nem pusztán lelki egység. Az meglátható egység is. Az egységnek ezt a láthatóságát azonban Pál nem az egyházi struktúrában látja elsősorban a keresztyénség meglátható egységét. Noha ő sem vetette el az egyházi struktúrát, hiszen éppen Pál az egyik legfontosabb megalapozója az egyházi struktúrának. De a keresztyének meglátható egységét mégsem az egyházi struktúrában látta, hanem a szeretetben. Abban a szeretetben, amit Krisztustól kapott, és amit Jézus hagyott hátra a tanítványoknak ismertetőjelül:

Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.8

2. Realitás a szeretetben

Pál apostol azonban nem egy vak idealista. Nagyon is reálisan látja a dolgokat, amikor a keresztyén egységről szóló tanítását, a az elhívatás szerinti életre buzdítás szeretettel kezdi, de a szeretettel is így:

viseljétek el egymást szeretettel

2.1. Szeretni vagy elviselni?

Pál itt két olyan fogalmat kapcsol össze, amely a gondolkodásunkban egymást kizárják. Szeretni vagy elviselni – tesszük fel a kérdést? Mert szeretni olyan embereket szoktunk, akik jó érzéssel töltenek el bennünket. Ha valakit elviselek, azt nem szeretem. Már nem szeretem, vagy még nem szeretem.

2.1.1. A keresztyén közösséget a szeretet tartja össze

Pál azonban két dolgot is állít. Az első, hogy a keresztyén közösséget csak a szeretet tarthatja össze. Mivel ez egy hitben vállalt önkéntes közösség, nincs más út. A gyülekezetet nem képes igazán összetartani semmi más, csak Krisztus szeretete, amely alázatot, szelídséget és türelmet munkál, ahogy a korinthusi gyülekezetnek is írja:

a szeretet türelmes

2.1.2. A keresztyén közösségben is vannak nehéz emberek

Pál másik rejtett állítása az, hogy a keresztyén közösségben is vannak nehéz emberek. Sőt, hadd fokozzam egy kicsit. A keresztyén közösségben csak nehéz emberek vannak. Az egyiket ezért, a másikat azért nehéz elviselni.

Valakit nehéz elviselni az állandó locsogása miatt, valakit nehéz elviselni a kákán is csomót kereső kijelentései miatt. Valakit a szaga miatt nehéz elviselni, valakit az erőszakossága miatt. Valakit nehéz elviselni az értetlenkedései miatt, valakit a rögeszméi miatt, megint mást a lelkesedése miatt vagy éppen azért, mert soha semminek nem tud örülni és semmiért nem tud lelkesedni. Valakit nehéz elviselni a kételkedései miatt, mást az állandó önmarcangolásai miatt, valakit pedig a megbízhatatlansága miatt. Igen, a keresztyén közösségben is vannak nehéz emberek, mert megváltott és megszabadított emberként is van még harcunk a bűneinkkel és a bűnös természetünkkel. Ezek mind azt munkálják, hogy szétfeszítsék a Krisztus test egységét.

2.2. Jézus példája

Jézus azt mondja a tanítványainak, hogy nézzék az ő példáját. Ahogy ő szerette őket, ő is úgy szeressék egymást. Jézusnak volt tizenkét tanítványa. Ha megnézzük az evangéliumokat, akkor azt látjuk, hogy Jézus tizenkét nagyon nehéz embert szeretett. Azt olvassuk, hogy mennyit hitetlenkedtek, értetlenkedtek; mennyit engedetlenkedtek és mennyit torzsalkodtak egymással. Soha nem maradtak volna egy közösség, ha Jézus szeretete nem tartja össze őket. Jézus azonban úgy döntött, hogy szereti őket és ennek a szeretnek az erejével elviseli. És őbennük Jézus az egész egyházat szerette.

2.3. Mit jelent az elviselni?

Ezért érdemes látni, hogy mit is jelent az elviselni kifejezés. Az eredeti görög szó elsődleges jelentése az, hogy valamit fölemel, szilárdan tart. Egy másik jelentés az, hogy bátran vállal, egy harmadik pedig az, hogy türelmesen végighallgat. Ezek együtt adják meg az egymás elviselésének teljes jelentését.

Azt jelenti ez, hogy emeljük és szilárdan tartjuk a másikat, bátran vállaljuk őt és türelmesen végighallgatjuk. Erre a szilárdságra pedig valóban az tesz képessé, hogy úgy döntesz a másikkal szemben, ahogy Jézus döntött a tanítványaival szemben, és veled szemben. Jézus úgy döntött, hogy szeret, mint a sajátját. Ez a döntése pedig egészen a keresztig, az áldozathozatalig vitte őt. Jézus annyira szerette a nehéz embereket, hogy meghalt értük, ezzel hozva létre az egyházat, az ő földi testét, amit az idők végéig nem szűnik meg szeretni.

Kálvin erről a szeretetben való elviselésről a következőket írja:

„A testvéreink elhordozásával megőrizzük azt az egységet, amely egyébként százszor is megbomlana. … Ahol a szeretet uralkodik és virul, ott kölcsönösen elhordozzuk egymás sokféle dolgát. Számtalan apró súrlódás adódik naponta és ezek meghasonlást szülhetnek közöttünk, amiatt is, hogy micsoda akaratosságban szenved az emberi természet.”

Ezzel megmutatja azt is, hogy a szeretetben az ember lemond önnön akaratosságáról, azért, hogy a Krisztus test épüljön szeretetben.9

Ez teremti meg a gyülekezet, az egyház látható egységét – a sokszínűségben is.

3. További megjegyzések

Itt be is fejezhetném, de kérlek engedjetek meg néhány további megjegyzést. Pál apostol erkölcsi tanítása az efezusi levélben a 4-6. fejezetekben van leírva. Az egész három fejezetet vezeti be tehát mai alapigénk, amikor azt mondja, hogy elhívatásunk szerint éljünk és alázattal, szelídséggel, türelemmel viseljük el egymást szeretettel.

A gyülekezet egységével kezdi ezt az etikai tanítást, de utána tovább folytatja. A szeretet hiánya ugyanis nemcsak a gyülekezet egységét bontja meg, hanem megbontja a család egységét is, de más emberi közösségek egységét is, amiben a keresztyéneknek felelősséget kell vállalniuk.

Az ötödik fejezetben Pál kitér a házastársak kapcsolatára, a hatodik fejezetben a gyermekek és szülők kapcsolatára, sőt a szolgák és uraik – főnökök és beosztottak kapcsolatára is. Hadd bátorítsalak arra, hogy ha az életedben úgy érzed, hogy van egy nehéz házastárs, nehéz gyermek vagy szülő, nehéz főnök vagy beosztott, akkor olvasd el azt a részt is, de előtte olvasd el az Ef 4:1-2-t is.

Mert lehet nehéz egy házastárs is: az apostol világosan tanít – élj elhívatásod szerint és szeretettel viseld el. Lehet nehéz egy gyermek is: élj elhívatásodnak megfelelően és viseld el szeretettel, türelemben, szelídségben és alázatban hordozva. Lehet nehéz egy szülő is. De az apostol még tovább megy, kilép a gyülekezeti és családi körből is, a nehéz főnökök és a nehéz beosztottak körébe is – a hétköznapok és a munka világába.

Minden megoldás ezzel kezdődik el: viseljétek el egymást szeretettel”.Ez az elhívatáshoz illő élet útja, a hit útja és az engedelmesség útja. Ámen.

1Mt 9:9

2Lk 5:4

3ApCsel 2:38

4ApCsel 9:4

52Tim 1:9

6Lk 14:15

7Ef 4:16

8Jn 13:35

9vö. Ef 4:16

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok