Megmaradni az Úrban

Alapige: Fil 4:1

Lekció: Fil 4:1-9

 Letöltés, meghallgatás!

 

Nagyon sokszor követjük el azt a hibát, hogy idealizáljuk a keresztyénséget – elvárjuk azt, hogy a keresztyén élet problémamentes legyen. Az Újszövetségben található bibliai iratok döntő többsége – a levelek – azonban egészen másfajta keresztyénséget mutatnak be. Egy olyan keresztyénséget, amelyben gondok és problémák sokasága jelentkezik. Külső és belső támadások – akár fizikális, akár szellemi szinten. Ezeknek a támadásoknak az a célja, hogy eltántorítsák és megtévesszék, ha lehet még a választottakat is. Hogyan vegyük fel ezekkel szemben a harcot? Milyen biztosítékunk van arra, hogy ezen problémák és támadások közepette bennünket nem érhet az eltántorodás? A biztosítékunk az, ha engedünk az igének, amely a mai alapigénk a Fil 4:1-ből.

1Ezért tehát, testvéreim, akiket szeretek, és akik után vágyódom, örömöm és koronám, így maradjatok meg az Úrban, szeretteim!

A mai szakaszunk ezzel a felszólítással kezdődik: „maradjatok meg az Úrban!” Ma az Úrban való megmaradásról lesz szó.

Ha nézzük az Isten népének életét, akkor azt látjuk, hogy – Bunyan hasonlatával élve – sokan vannak, akik egy darabig az Úr népével együtt járnak; azután elmaradnak. Ok és indok számtalan sok van, de mindig ugyanoda vezethető vissza – az őszinte mély elkötelezettség vagyis az igazi megtérés hiányára. Oda, hogy Krisztus természete helyett még mindig az emberi természet ül a trónon.

Már az őskeresztyénségnek is fájdalmas tapasztalata volt ez, hogy nemcsak a világot, hanem a szentek közösségét is megrontja a bűn, és olyan életek fordulnak vissza az engedetlenség és kárhozat útjára, akik újjászületetteknek látszódtak. Hát ennyit ért volna a megtérésük, az Úr melletti döntésük – és végül egy nagyon súlyos megállapításra jutnak, ahogy János írja a levelében

1Jn 2:19

Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, megmaradtak volna közöttünk. De nyilvánvalóvá kellett lennie, hogy nem mind közülünk valók.

Igen, vannak, akik egy ideig ott vannak az Isten népe szoros közösségében, aztán más irányt vesz az életük. Néha üstökösként feltűnnek, majd újra el; néha laza szatellit pályára állnak a gyülekezet körül: vannak is meg nincsenek is, néha hallani róluk, de nem hallani és látni őket;

Ettől akar óvni az apostol, amikor az mondja:

Testvéreim, akiket szeretek, és akik után vágyódom, örömöm és koronám, így maradjatok meg az Úrban szeretteim!”

Az ő számára is világos, hogy függetlenül az ő szeretetétől elveszhetnek. Félti őket, buzdítja őket, de tudja, hogy nem azon múlik a megmaradásuk, hogy ő szereti e őket. Néha elkövetjük azt a hibát, hogy ha szeretünk valakit, ha valakinek sokat köszönhetünk a hívő nép köréből, akkor kevésbé látjuk meg azt, ha eltér a Krisztus útjától; akkor hajlamosabbak vagyunk „üdvözíteni” őt; néha az eltávolodásáért másokat hibáztatunk. Pedig ilyesmiről nem olvashattok az Írásokban. Hogy akárkinek az üdvössége vagy kárhozata bármi máson múlna, mint Krisztuson, és a Krisztusba vetett hiten.

Ez nem jelenti azt, hogy felelőtlenek lehetnénk, hiszen a botránkoztatás az Ige szerint rettenetes bűn; Jézus azt mondja:

Szükséges, hogy botránkozások történjenek, de jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat!1

A botránkoztatásért valóban felelősek vagyunk, akkor különösen is, ha valaki ezen bukik el – de mindenki a maga bűneiért felel Isten előtt. Vagy rajta kérik számon, vagy elhordozta Krisztus.

Maradjatok meg az Úrban!” – mondja Pál és ez alatt nem pusztán a hitet, hanem az Úr testét is érti. Az Úrban való megmaradás az Úr testében való megmaradást is jelenti. Ha valaki tag, akkor szerves rész. Pálnál, az Igében egyet jelent az Úrban lenni, és az Úr testében lenni. Nem olvasható ki a Szentírásból az a manapság divatos, individualista és liberális nézet, hogy a hitem és a vallásom az az én magánügyem, annyira nem tartozik senkire, hogy nem is tartozom sehová. De én az Úrban vagyok. Ez mindig annyira igaz, amennyire valaki az Úr testében is benne van hit által.

Mit jelent tehát megmaradni az Úrban? Megmaradni az Úr testében hit által. És itt minden gondolat hangsúlyos. Mert nem arról van szó pusztán, hogy valaki egyháztag. A világ által is érzékelhető egyháztagság fontos része az Úr testéhez való tartozásnak, de van egy világ által nem érzékelhető egyháztagság, egy világ által nem érzékelhető része az egyháztagságunknak. Ez nem más, mint az üdvözítő hit. Az a része az életemnek, amit csak az én Uram és az én testvéreim nemcsak érzékelnek, hanem tudják is, hogy mi ez. Hogy kiengedtem a kezemből kárhozatra ítélt életemet, hogy átadjam azt annak az Úrnak, aki újjászül egy elmúlhatatlan örök életre. Ahogy átadtam, megbántam bűneimet és kértem bocsánatát. Ez érthetetlen a maga mélységében a világ számára, de az Úrban való megmaradás, az Úr testében való lelki megmaradás fontos feltétele. Tehát megmaradni az Úrban ezt jelenti: megmaradni az Úr testében hit által.

Ez testvéreim, rettenetesen nehéz dolog. Mindjárt fogunk nézni három olyan gyakorlati tanácsát az apostolnak, amelyek az Úrban való megmaradás jelei; amelyek az Úrban való élet gyümölcsei. De előtte muszáj beszélnünk arról, hogy miért annyira nehéz megmaradni az Úrban. Mert nem tudom testvéreim ki vitatja közületek, hogy nehéz. Nem egyszerűen a gyülekezetben, hanem az Úrban. Mert a gyülekezeten belül is el lehet veszni. Ha pedig a gyülekezeten belül is el lehet veszni, megmaradhat-e bárki is a gyülekezeten kívül? Az én bibliai meggyőződésem az, hogy nem. Sőt Pál apostol a gyülekezetből való kizárás bibliai aktusát egyenesen a Sátánnak való átadásnak nevezi;2

Mi okozza az Úrban (az Úr testében) való megmaradás nagy nehézségét? Legfőképpen az, hogy a szentek közössége nem olyan idealizáltan vegytiszta, ahogy sokszor elképzeljük.

Van, aki csak formálisan tagja a gyülekezetnek, de az életén igazából a bűn és a testi természet uralkodik. Mivel még nincs lelki látásuk ezért lelki módon gondolkozni sem képesek.

Azután vannak olyanok a gyülekezetben, akik a kegyelemben való növekedés útján még nagyon az elején járnak. Már van új életük, de még nagyon sok mindent kell begyakorolniuk. Sőt lehet, hogy évek óta hívő ember, de mégis valahol még nagyon az elején tart.

Vannak olyanok is a gyülekezetben, akik az életük nagyon sok területén növekednek, de van valami, egy olyan terület, amit nem tudnak elengedni. Egy idő után éppen ez a terület fogja okozni nemcsak neki, hanem másoknak is a legtöbb gondot és fájdalmat. És ahogy egy lánc erejét mindig a leggyengébb láncszeme határozza meg, a hívő életünk erejét is a leggyengébb pontunk fogja meghatározni.

És tudom, és hiszem, hogy vannak, akik nagyon egészségesen fejlődnek lelkileg, szépen növekednek a kegyelemben.

De éppen ez a belső sokféleség mutatja, hogy Jézus Krisztus egyháza missziói befogadó közösség. Be tudja fogadni és el tudja fogadni azokat, akik még csak az út kezdetén járnak.

Szóval nagyon sokfélék vagyunk és ez még a belső nehézségek ellenére is inkább jó, mint rossz – mert ez is jele annak, hogy küldetésben járunk.

És ezzel együtt ahhoz, hogy a gyülekezet közössége felett mindezek ellenére úgy lássuk a szentséget, ahogy Pál apostol is látta, és így tekintsük a szentek közösségének, ahogy az ige is, bizony élő hitre, nagy élő hitre van szükség. Sokszor könnyebb kimondani azt, hogy az egyház a bűnösök közössége – de a Biblia üzenet és a mi keresztyén hitvallásunk ennek az ellenkezőjét állítja: az a szentek közössége.

De sok hívő keseredik meg látva az egyház bűneit. Nemcsak a múltbelieket, hanem a jelenbelieket is. De testvérem, hadd állítsalak meg egy pillanatra akkor, ha annyira jól látod az egyház bűneit. Mindig könnyebb látni a másét, mint a magunkét. Mindig könnyebb megítélni a másét, mint a magunkét; az egyház bűnében pedig mindannyian részesek vagyunk. Az egyház életét mindannyiunkon ítélik meg. A mi bizonyságtételünkön – milyen a te bizonyságtételed a te egyházadról? Olyan, ami közelebb visz Krisztushoz?

De nemcsak azért nehéz megmaradni az Úrban, a Krisztus testében. Hanem azért is, mert sokszor akarjuk az egyházat a magunk képére és hasonlatosságára formálni. Számtalan hívő ember van, aki mindenki másnál jobban tudja, hogy hogyan kell építeni az egyházat… csak éppen nem építi. Mert építeni elsősorban az Úrnak való örömteli szolgálattal lehet, és nem mással. Építeni csak úgy lehet, ha mint élő kő épülök be én magam és építem be szolgálatomat az egészbe. Nem azt bírálgatom, fitymálgatom és ítélgetem, hogy a másik mit és hogyan épít, hanem én magam is építek aktívan. Így épül a Krisztus teste.

Tehát összegezve: mi szükséges, hogy valaki megmaradjon az Úrban mindezen nehézségek ellenére is? Csakis a hit nagy alázatára: látom az egyház bűneit, de megmaradok az Úrban, építve a Krisztus testet.

Nézzük, hogy milyen gyakorlati útmutatást ad erre nézve Pál apostol.

Először is egyetértés; másodszor öröm; harmadszor szent élet.

  1. Először is az egyetértésről beszél. Egy komoly intést ad a gyülekezet két tagjának, Evódiának és Szünthükének. „Evódiát intem, és Szüntükhét is intem, hogy legyen közöttük egyetértés az Úrban.” Az Úrban való megmaradás egyik fontos eleme az Úrban való egyet értés. Érezzük már, hogy ez milyen nehéz? Hiszen ránk magyarokra különösen igaz az, hogy ahol van két magyar, ott biztosan lesz három párt. Látjuk azt, hogy mennyire meg kell tagadnunk magunkat ahhoz, hogy keresztyének legyünk? Pál apostol azonban itt nem álbékességet hirdet. Nem azt mondja, hogy na fogjatok kezet, aztán rendben van minden. Nagyon jól tudja azt, hogy ami megromlott, ami elszakadt azt emberileg lehetetlen helyre hozni. De nem is emberileg kell.

    Nem tudjuk, hogy egyébként ki ez a két hölgy. Egyvalamit azonban biztosan tudunk: két hívő asszonyról van szó, akik nagyon sok áldozatot hoztak már az evangélium szolgálatáért. Pál azt mondja róluk, hogy vele együtt küzdöttek az evangéliumért. Pálnak fáj látni, hogy azok, akikkel együtt szolgált, egymás ellen fordultak.

    Azt sem tudjuk, hogy mi volt az egyet nem értésük oka. Szinte biztos, hogy nem a hit alapvető kérdéseiben, mert abban nincs helye komprimisszumos egyetértésenk. Azt tartom valószínűnek, hogy valamilyen gyülekezeti ügyről van szó. Valamilyen szolgálati kérdésről. Olyanról, amiben lehetséges egyetértésre jutni. Mondok néhány példát: mennyi cukrot tegyünk a teába; hogyan rendezzük el az asztalokat, ki hogyan takarít és ehhez hasonlók. Testvérek! Ilyen dolgok már Filippiben is tudtak gondot, egyet nem értést és sértődést okozni. De ebben az esetben van remény arra, hogy az egyetértés helyreálljon. Hogyan? Az Úrban. Testvéreim! Az Úr testében csak ez az egyetlen út van. Így igazi békesség lesz, minden más módon álbékesség, aminek következtében újra és újra felüti fejét a békétlenség.

    Ehhez azt látjuk, hogy szükség van még közvetítőre is. Pál egy hűséges munkatársát kéri meg arra, hogy segítsen nekik egyetértésre jutni. Nagyon nehéz, de csodálatos evangéliumi feladatra kéri meg Pál ezt az ismeretlen munkatársat; hiszen lehet, hogy az egyiknek igazat kell adnia a másikkal szemben. Lehet, hogy mindkettőt meg kell feddenie. Semmiképpen sem könnyű ez a feladat – de nem reménytelen, hiszen nevük be van írva az élet könyvébe. Az Úrban való megmaradás egyik feltétele és gyümölcse is: egyetertés az Úrban.

    És miért annyira fontos ez? Azért, mert két tag vitája vitája és viszálya nem marad a saját ügyük, az bomlasztó hatással lesz a gyülekezetre is. Megmaradni az Úrban – erre van szükség az egész gyülekezet számára.

  2. A második jellemvonás az öröm. Erről a sokat idézet Igéről, most csak annyit beszélünk, ami a mai üzenet szempontjából fontos. Ami nagyon érdekes: az öröm itt a szelídséggel áll párban. Mi jellemzi az Úrban megmaradó örvendező életű keresztyén embert.

    Először is Jézus Krisztus szelídsége. Az a szelídség, amely az erőé. Hiszen az Úr közel. És itt nemcsak Jézus Krisztus vissza jövetelének a közelségéről van szó, hanem arról a közelségről, amelyről Habakuk próféta azt mondja: „Az ÚR azonban ott van szent templomában…” (Hab 2,20) Az Újszövetség hívő népének szíve ez a szent templom. Az üdvösség öröme ez az öröm. Az az öröm és az a szelídség, amely örökli a földet, az Isten örökkévaló országát. (Mt 5,5)

    Semmilyen haragos indulat nem fér bele ebbe az örömbe. Legyen intés minden indulatos embernek ez. Az Úrban a heveskedésnek és az indulatosságnak semmi keresnivalója. Sokan Igével akarják alátámasztani heveskedésüket és indulatukat. Jobb lenne elcsendesedni és megkérdezni magunktól: ez Jézus Krisztus hangja volt? És rájövünk, hogy bizony nem. Van, amikor prófétai lánglélekkel kell hirdetni az Isten igazságát, de az már nem az én indulatom – csak össze ne keverjük a kettőt.

    A másik jellemzője az Úrban való örömnek, hogy elkerüli az aggodalmaskodás. Ha van valami, amiben profik vagyunk, mi hívő emberek az az aggodalmaskodás. Van egy fegyvere a hívő embernek az aggodalmaskodással szemben: ez pedig a hálatelt könyörgés. Isten azt mondja: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt…” Amit itt a Bibliánk kérésnek fordít, az az eredeti szövegben vágyat jelent. Mondd el a vágyaidat Istennek. Mindent, amit úgy érzel vágyként megfogalmazódik Isten felé. Minél őszintébben tudod elmondani, annál nagyobb a bizalmad mennyei Atyád felé. És miért hálával? Azért, mert minél többet kérünk Istentől, a hálaadásban annál jobban látjuk, hogy mennyivel több, amit kaptunk. Mindig többet kapunk, mint amit kérünk. Azt látjuk, hogy még akkor is, ha nem kértünk el vagyunk borítva Istenünktől kéretlenül kapott ajándékokkal. Hát nem lehet ennek örülni?

    Egyszer valaki elmondta, hogy misszionáriusokról olvasta azt, hogy keresték mindenben azt, hogy minek lehet örülni. Kaptak egyszer egy mankót. Azon tanakodtak magukban, hogy miért lehet örülni egy mankónak. Aztán arra jutottak, hogy most azért lehet neki örülni, mert nem kell használni. Én ehhez hozzáteszem még azt is, hogy lehet örülni neki akkor is, ha esetleg szüksége lesz rá valamikor valakinek, akinek kell, de nincs.

    És a harmadik jellemzője ennek az örömnek az Isten békessége. Amit Jézus Krisztus ígért, amelyet Jézus Krisztus ad. Testvéreim! Ez az öröm és ez a békesség akkor valódi, ha nem tudja elvenni tőlünk senki. (Kálvin)

  3. Az Úrban való megmaradás utolsó jellemzője a szent élet. A megszentelődés. Ez legelőször is nagyon hétköznapi dolgokban jelentkezik. Amikor Pál azt írja: „Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” – akkor először is arra gondol, hogy először azokban a dolgokban álljunk helyt, amelyet még a világ is becsül. Mert a világ szemében is becsülendő, még ha nem is követik: az igazmondás, a becsületesség, a szorgalom, a hűség, a megbízhatóság, a szeretetre, tiszteletre való készség. Jaj a keresztyéneknek és a keresztyénségnek, ha a világ mutathat ebben nekünk példát. Amíg ezt hit általi életünk fel nem tudja mutatni elrejtjük a hitnek és a hívő életnek a többletét: az Istennek való engedelmesség, az Isten akaratának keresése, a krisztusi kegyelemben való életnek a többletét. Többet csak az tud nyújtani, aki a kevésen is hű. A megszentelődés alaplépése az, hogy abban se találtassunk híján, amit még a világ is jóként becsül. Mert még aki hazudik is elvárja, hogy neki igazat mondjanak, aki lop elvárja, hogy tőle ne lopjanak, aki bánt elvárja, hogy őt ne bántsák, aki hűtlen elvárja, hogy őhozzá hűségesek maradjanak. Ez még nem a több – de aki hittel él ezekben az alapdolgokban is adja a többet: Jézus Krisztus szeretetét, kegyelmének jóhírét, üdvösségének erejét, örömét, szelídségét.

Testvéreim! Térjünk vissza oda, ahonnan elindultunk, és amiről ma szó volt: „Maradjatok meg az Úrban!” Ámen.

1Mt 18:7

21Kor 5:5

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok