Nyomtatás

Ábrahám - a zarándok-hívő példaképe

Olvasóink értékelése:  / 1
ElégtelenKitűnő 

Lekció: 1Móz 12:1-9

Alapige: Zsid 11:8-10.13-14

 Letöltés, meghallgatás!

Alig van olyan ember, aki az életében egyszer-kétszer már ne költözött volna. Tudjuk, hogy mivel jár egy költözés. Óriási hercehurca. Olyankor bizony kizökken az élet a rendes kerékvágásból. Mindent bedobozolni, összecsomagolni – ilyenkor az ember kezébe kerül egy csomó olyan dolog is, amire rájön, hogy igazából nem is kell neki és megy a kukába. Aztán nekiindulni és berendezkedni az új helyen, sokáig azt sem tudni mi hol van, mindennek megtalálni a helyét és belakni az új otthont. Nem emlékszem, hogy ismernék olyan embert, aki szeretne költözni. Vagy inkább csak magát a költözést – mert nyilván az új hely várása nagy várakozással tölti el az embert, de költözéssel járó macera az általában nem hiányzik.

Na, de mi van akkor, ha úgy kell összepakolni és költözni, hogy az embernek fogalma sincs arról, hogy hova fog megérkezni? Elindul, de nem tudja hova fog megérkezni? Azt hiszem nincs ember, aki így vágna bele egy költözésbe, hacsak nem nagyon (nagyon-nagyon) muszáj.

Ismerünk egy embert a Bibliában, aki így indult el – ráadásul nem valamiféle külső kényszer hatására, üldözöttként és menekültként, hanem önként, engedelmeskedve egy hívásnak, amit felülről, az Istentől kapott. Ábrahám pátriárka az, a hitből való engedelmesség példája, aki a bibliai hívők, az Isten baráti társaságának egyik oszlopos tagja. Annak a társaságnak a tagja, amelybe Isten bennünket is hív. Ma tehát Ábrahámról és feleségéről Sáráról beszélünk, akik hittel és önként vágtak bele egy költözésbe úgy, hogy nem tudták hova fognak megérkezni. Alapigénk: Zsid 11:8-12

Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. … Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek.

1. Ábrahám

Ki is volt ez az Ábrahám, aki hit által engedelmeskedett a hívó szónak, és ezért hit által költözött át egy földre, amit ígéretként kapott, de fogalma sem volt arról, hogy az hol található és milyen lesz.

Ábrahám egy ősi, ókori család sarja. Az Ádám utáni huszadik és a Noé utáni tizedik nemzedék tagja. A család eredetileg Mezopotámiában lakott, és apjával Táréval, valamint testvérével Náhórral és unokaöccsével Lóttal indult el a mezopotámiai Úr-Kaszdimból és elérkeztek Háránba, ami kb. félút Kánaán felé. És itt letelepedtek. És talán úgy is gondolták, hogy ezzel a költözéssel révbe értek. Ez a költözés még nem az Úr kijelentésére történt, hanem Táré akaratából, bár nyilván Istennek már ez is benne volt a tervében. Azután Táré meghalt kétszázöt éves korában, Ábrahámra hárult, mint elsőszülött fiúra az atyai örökség és a családfői felelősség.

Ebben a helyzetben Isten úgy döntött, hogy megszólítja ezt az embert. És ez a megszólítás fenekestül forgatta fel Ábrahám életét. Azt mondta Isten Ábrahámnak:

Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.1

Ha megfigyeljük Isten elhívását, akkor azt látjuk, hogy Isten úgy hívja el, hogy nem mondja meg, hogy pontosan hova küldi. Csak ennyit: amelyet majd mutatok neked. És így indult el Ábrahám – nem tudva hova megy.

Ezt a Biblia hit általi engedelmességnek nevezi.

2. Engedelmesség hit által

Ábrahám életén látjuk a hit általi engedelmesség egyik nagyon fontos jelét. A hit általi engedelmesség akkor is Isten akarata szerint cselekszik, ha ennek nem látja előre a következményeit. Vagy ha emberileg csak a negatív következményeit látja.

Isten azt mondja: indulj! És Ábrahám elindul. Azt nem tudom, hogy Ábrahám számára személyesen nehéz volt-e vagy könnyű meghozni ezt a döntést. Ábrahám vívódásáról nem beszél a Biblia, mint ahogy az ellenkezőjéről sem. De ha végiggondoljuk a helyzetét, és belehelyezzük a saját életünket, akkor érezzük, hogy annyira nem volt könnyű meghozni ezt a döntést.

Ábrahám ekkor már hetvenöt éves. Igaz, hogy a régi világban még mindig jóval hosszabb ideig éltek az emberek mint manapság, bár már nem annyira hosszú ideig, mint az özönvíz előtt, de egy hetvenöt éves ember már akkor sem fiatal ember. Ekkor az ember már nem vágyik új kalandokra és legtöbbször nem tesz meggondolatlanul dolgokat. Egy hetvenöt éves ember nem szívesen költözködik. Itt viszont össze kell csomagolni mindent és el kell indulni.

Persze ez a kell nem kényszer – ez a kell egy olyan belső indíttatássá vált, amit az elhívás váltott ki Ábrahám életében. Ez a kell egy olyan vágyból fakadt, amit az Isten ígéretei váltottak ki. Ábrahám mondhatott volna nemet Isten elhívására. Figyelmen kívül hagyhatta volna. Összeszedhette volna a kifogásait – a korára hivatkozva, az elért státuszára hivatkozva, hiszen ekkorra már tekintélyes és megbecsült, vagyonos emberré vált. Ő már kialakította és kézben tartotta az életét, berendezte Háránban a házát, elérte amit akart és amit lehetett. Hetvenöt évesen az ember már nem kezd új kalandba. Minek újrakezdeni valami bizonytalannal?

És minden elért eredmény ellenére, minden ellenérv ellenére Ábrahám életének van egy nagy hiánya, amiben Isten elhívása megszólítja őt. Van egy nagy fájdalma, amire gyógyító erővel hat az ígéret.

Nagy néppé teszlek és megáldalak. Naggyá teszem nevedet, és áldás leszel.”

Ott a hiány Ábrahám életében. Mindazt, amit elért kinek fogja továbbadni? Sára a szeretett, szép feleség meddő, nincsen gyermekük. Vége szakad a család életének a halálukkal. Mindaz, amit elértek, amit felépítettek végül odalesz, nincs kinek továbbadni. És Ábrahámot életének ebben a hiányában szólítja meg Isten. De mintha későn érkezne a megszólítás és az ígéret. Hiszen Ábrahám hetvenöt éves, a meddő Sára hatvanöt. Ha lett is volna valami remény a változásra, annak korábban kellett volna megtörténnie.

Szóval Ábrahámnak önmagában ezeket a belső ellenállásokat kellett leküzdenie, hogy elinduljon. Hogy felszámolja a kényelmes városi életét, minden ingatlan vagyonát ingó vagyonná tegye, és elinduljon délre, amiről semmit sem tudott és amivel kapcsolatban nem voltak előre megadva a koordináták, hogy meddig menjen, hol álljon meg. „Amit majd mutatok neked.”

Ábrahám a hívásnak engedelmeskedik és ez csak hit által lehetséges. Mert nem látja előre a következményeket. Ha valamit láthat, azok inkább a nehézségek. De ígéretekkel rendelkezik. Így működik a hit általi engedelmesség.

Isten szavának engedelmeskedik annak ellenére is, hogy ez mindenféle nehézségbe ütközik. Hogy szinte csak ellenérvek vannak az engedelmességgel szemben. De ami segít túllátni hitben a nehézségeken azok az ígéretek.

„Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel.”

3. A nem látható felé ment

Ábrahám és Sára együtt indultak el a hívásra. Együtt, egységben indultak el erre a lehetetlen és sok ismeretlent tartalmazó útra. És ami kiderül az, hogy ők akár már az induláskor, de azt hiszem sokkal inkább menet közben megértették, hogy a nekik és az utódaiknak szóló ígéret elsősorban mégsem Kánaánról szól. Valami sokkal többről. Mert Ábrahám Kánaánba megérkezve, megismerve és megértve, hogy az az ígéret földje, nem kezdett város alapításába.

Ha megnézzük az ókori történeteket, azt látjuk, hogy egy ember azzal igyekezett fenntartani és naggyá tenni a nevét, hogy várost alapított és magáról nevezte el. Tele van a világ olyan városokkal, amelyekkel történelmi személyek a maguk dicsőnek gondolt nevét akarták fenntartani. Ilyen város volt például Alexandria, ilyen város volt Konstantinápoly – és aztán az ókor belenyúlik a XX. századba is a Leningrád és Sztálingrád nevekkel is.

Ábrahám valami érthetetlen módon mást tesz. Megérkezik az ígéret földjére és ahelyett, hogy megalapítaná „Ábrámot”, továbbra is sátorozik. Ő, aki a városi jólétet otthagyta, nem kezdi el újabb város alapításával újra kialakítani ezt a jólétet. Miért? Mert megértette, hogy az ígéret nagyobbik része túl van ezen a látható világon.

Ő is vágyhatott a biztonságot és kényelmet nyújtó városi létre. De mégis inkább egy másik városra várt. Olyat, amit nem ő alapít és nem ő épít, hanem Isten.

… sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten.

Vajon megértjük-e Ábrahám hitének a lényegét a magunk számára?

Isten a Krisztusban önmagának hív el minket. Elhív egy olyan életből, amelynek a középpontjában mi álltunk – a saját vágyaink, a saját céljaink. Elhív egy olyan életből amely rólunk szólt, benne az összes önzésükkel – és mindazzal, ami ebből az önzésből fakad. Isten hívása a Krisztusban úgy szól hozzánk:

„Kövess engem!”

Jó, de hova? Hova kövessem Krisztust? Ehhez azt kell a szívünkbe zárni, hogy hova ment Krisztus, ahova követhetjük őt? Jézus Krisztus a mennyből jött és a mennybe tért vissza. És csak azért jött el erre a földre, hogy Istenhez vezessen minket2. Istenhez – már itt a földön, de ez csak a kisebbik része az életünknek. Van egy ígéretünk egy olyan világról, amelyben van egy csodálatos város is, amelynek szilárd alapja van és amelynek tervezője és az alkotója Isten. Ennek a csodálatos városnak a leírása, amely a mennyből száll alá a Jelenések könyve 21. fejezetében van leírva.

Mi az ami közös bennünk és Ábrahámban?

1. Először is az, hogy van egy ígéretünk, de Ábrahámhoz hasonlóan még nem tudjuk hova megyünk. Ábrahámhoz hasonlóan várjuk azt a várost, amit még nem láttunk. De hogy itt a földön ehhez a városhoz milyen úton jutunk el, azt egyszerűen nem tudhatjuk. Nekünk nem a bizonyosságokon, hanem az ígéreteken kell végigmennünk. Ugyanakkor bár van kijelentésünk erről a városról, igazából nem tudjuk hova megyünk, hiszen Ábrahámhoz hasonlóan mi is hitben járunk és nem látásban. Ezért Isten nem is akarja, hogy ezt a mennyei várost lássuk. Éppen ezért minden olyan kísérlet, bestseller, ami többet akar megmutatni a Bibliánál ebből a városból és a mennyből egyszerűen szemfényvesztés. Akkor hasonlítunk Ábrahámra, ha hittel az ígéretek mentén haladunk úgy, hogy még nem tudjuk hova érkezünk meg, de hűnek tartjuk azt, aki az ígéretet adta.

Azt viszont tudjuk, hogy ezt a várost Isten tervezte, alapozta meg és építi fel a Krisztusban. Ennek a városnak az alapja Krisztus áldozata, amellyel eltörölte a bűneinket és feltámadása, amellyel megmutatja, hogyan fog feltámasztani bennünket és bevezetni a mennyei városba.

2. Ahhoz, hogy az ígéretek mentén tudjunk haladni engedelmeskednünk kell Jézus elhívásának. Ábrahámnál is ezzel kezdődött. Jézus azt mondja:

„Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.”

Az engedelmesség az elhívásnak való engedelmességgel kezdődik. És látszik, hogy ez nem egyszerűen valaminek az otthagyását jelenti, hanem önmagunk elhagyását, megtagadását és halálba adását. Amikor nemet mondunk a korábbi életünkre. Nemet mondunk önmagunkra, hogy Jézus Krisztus megkezdhesse bennünk a saját életét. Ez Ábrahámmal is így volt. Ábrahám nem egyszerűen Hárán városát és a városi életet hagyta ott. Sokkal többet hagyott ott Háránban. A régi életét hagyta ott. A régi embert, akinek nem is Ábrahám volt a neve, hanem Abrám. A fül számára alig hallható a különbség. De Abrám azt jelenti: magasztos Atya, vagy felmagasztalt Atya. Az Ábrahám pedig azt, hogy sok nép atyja. Ábrahám a régi (talán) önmaga által, vagy mások által felmagasztalt életét is elhagyja, hogy Isten ígérete szerint sok nép atyjává legyen. Teszi ezt úgy, hogy nincs gyermeke és ezek után is az ígéretre nézve egyetlen gyermeke születik. És ő már nem láthatta meg, hogy valóban sok nép atyjává lett – annak a sok népnek az atyjává, akik Ábrahám hitét követve várják azt a várost, amelynek szilárd alapja van, tervezője és alkotója maga az Isten.

Amikor azt olvassuk, hogy Ábrahám engedelmeskedett a hívásnak – tegyük fel a kérdést magunknak: mi már engedelmeskedtünk-e ennek a hívásnak?

Amikor azt olvassuk, Ábrahám hit által költözött át idegenenként az ígéret földjére – tegyük fel a kérdést magunknak: vállaljuk-e, hogy Krisztusban már idegenként élünk ebben a világban, úgy hogy csak egy ígéretünk van a szilárd alapú városra? Hogy bár van földi hazánk és otthonunk, ez mégis inkább csak átmeneti

Amikor azt olvassuk, hogy Sára hit által erőt kapott arra, hogy Isten ígéretei megvalósuljanak az életében – tegyük fel magunknak a kérdést – hitünk Isten ígéreteinek megvalósulására irányul-e vagy csak a saját vágyainkra?

Három rövid mondat, amit érdemes megjegyezni és alkalmazni, hogy része legyünk Isten barátai és a földi zarándokok jó társaságának:

Hit által engedelmeskedett … amikor elhívatott … és elindult

Hit által költözött át az ígéret földjére

Hit által kapott erőt … minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette.

11Móz 12:1-3

21Pt 3:18