Nyomtatás

Önmagunk elkötelezése

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Alapige: Józs 5:2-12

Lekció: Józs 24:1-24

 Letöltés, meghallgatás!

 

Mindig különleges esemény Isten országa történetében, amikor egy ember teljesen odaszánja magát arra, hogy Isten szolgálja és dicsőítse az élete. De mi vezet egy embert vagy egy közösséget, sőt akár egy népet is arra, hogy Istennek szánja oda magát? Van-e még ennek bármi jelentősége a mai világban, amikor azt látjuk, hogy egyre erőteljesebb a hittől való elhajlás, vagy amikor a hitvilágot a parttalan pluralizmus, a kiigazodhatatlan kuszaság jellemzi. Van-e lehetősége az Isten után vágyakozó embernek egyáltalán arra, hogy bizonyossággal tudja magát elkötelezni?

Végezzünk el magunkban most egy egyszerű gyakorlatot - próbáljuk meg felsorolni mindazokat a személyeket, csoportokat vagy ügyeket, amelyekre bizonyossággal ki mondhatjuk: 100 %-ig elkötelezett vagyok az irányában? Benne van-e az Úr - nemcsak általánosságban, hanem érzed-e, hogy mindez kimutatható az életed folyásában, egyéb elkötelezettségeidben?

Most az új kenyérért is hálaadó ünnepünkön egy történetet szeretnék veletek megosztani. Egy olyan történetet, amiből Isten megmutatja a neki való elkötelezés nagy titkát. Alapigénk a Józs 24:1-24

Józsué összegyűjtötte Izráel minden törzsét Sikembe, egybehívta véneit, családfőit, bíróit és elöljáróit. Odaálltak Isten színe elé. 2Ekkor azt mondta Józsué az egész népnek: Így szól az ÚR, Izráel Istene: A folyamon túl laktak régen atyáitok, Ábrahámnak és Náhórnak az apja, Táré, és más isteneket tiszteltek. 3De kivettem atyátokat, Ábrahámot a folyamon túlról, és végigvezettem Kánaán egész földjén. Megszaporítottam utódait, Izsákot adtam neki, 4Izsáknak pedig Jákóbot és Ézsaut adtam; Ézsaunak a Széír-hegységet adtam birtokul, Jákób és fiai pedig lementek Egyiptomba. 5Majd elküldtem Mózest és Áront, és megvertem Egyiptomot; ezt vittem véghez közöttük Azután kihoztalak benneteket. 6Kihoztam atyáitokat Egyiptomból, és eljutottatok a tengerig. De üldözték atyáitokat az egyiptomiak harci kocsikkal és lovasokkal a Vörös-tengerig. 7Akkor az Úrhoz kiáltottak segítségért, és ő sötétséget bocsátott közétek és az egyiptomiak közé. Rájuk eresztette a tengert, és az elborította őket. Szemetekkel láttátok, hogy mit tettem Egyiptommal. Azután a pusztában laktatok hosszú ideig. 8Majd bevittelek benneteket az emóriak földjére, akik a Jordánon túl laktak, és azok harcoltak ellenetek De a kezetekbe adtam őket, és birtokba vettétek a földjüket. Őket pedig kipusztítottam előletek

9Azután fölkelt Bálák, Cippór fia, Móáb királya, és harcolt Izráel ellen. Elküldött, és hívatta Bálámot, Beór fiát, hogy átkozzon meg benneteket. 10Én azonban nem akartam meghallgatni Bálámot, hanem meg kellett áldania benneteket, és így kimentettelek benneteket a kezéből. nAzután átkeltetek a Jordánon, és elérkeztetek Jerikóhoz. Hadakoztak ellenetek Jerikó polgárai, az emóriak, a perizziék, a kánaániak, a hettiták, a girgásiak, a hivviek és a jebúsziak, de a kezetekbe adtam őket. 12Rettenetes félelmet bocsátottam rájuk, és az futamította meg az emóriak két királyát, nem a te kardod és nem a te íjad. 13Földet adtam nektek, amelyen nem ti dolgoztatok, városokat, amelyeket nem ti építettetek, mégis letelepedtetek bennük; szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ti ültettetek, mégis ti esztek róluk.

Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, meg Egyiptomban, és az URat szolgáljátok! 15De ha nem tetszik nektek, hogy az URat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. De én és az én házam népe az URat szolgáljuk!

16Erre válaszolt a nép, és ezt mondta: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az URat, és más isteneket szolgáljunk! 17A mi Istenünk az ÚR! Ő hozott ki bennünket és atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és azokat a nagy jeleket tette szemünk láttára. Megőrzött bennünket minden úton, amelyen jártunk, és minden nép között, ahol átvonultunk. 18Kiűzött előlünk az ÚR minden népet, az országban lakó emóriakat is. Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk!

19Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni az URat, mert szent Isten ő, féltőn szerető Isten ő, nem tűri el hitszegéseiteket és vétkeiteket! 20Ha majd elhagyjátok az URat, és idegen isteneket szolgáltok, akkor ő újra meg újra csapást hoz rátok, és megsemmisít, ha addig jót tett is veletek. 21A nép azonban ezt felelte Józsuénak.: Nem.! Mi az URat akarjuk szolgálni! 22Ekkor így szólt Józsué a néphez: Magatok vagytok a tanúi annak, hogy ti választottátok az URat, hogy őt szolgáljátok. Ők azt mondták: Tanúi vagyunk. 23Most azért távo- lítsátok el az idegen isteneket, amelyek köztetek vannak, és adjátok oda szíveteket az ÜRnak, Izráel Istenének! 24A nép így felelt Józsuénak: Az URat, a mi Istenünket fogjuk szolgálni, és az ő szavára hallgatunk.

Az igeszakasz a kánaáni honfoglalás fő részének lezárása, a sikemi országgyűlés. Ezen a nép vezetője Józsué mondott egy nagyon fontos beszédet, amelyben megállapította, hogy Isten megtartotta az ígéreteit. Adott erről egy történelmi áttekintést, majd kijelentette, hogy házanépével együtt meg akar maradni Isten szolgálatában. Az izraeli nép pedig úgy döntött, hogy ők maguk is 100 %-ig odaszánják az életüket Istennek.

Miért kellett ennek megtörténnie - hiszen ha valaki hisz Istenben, akkor nem ez a természetes? Azt gondolom, hogy még az, hogy valaki hisz Istenben, még nem feltétlenül természetes ez. Ezért fontos, hogy az elkötelezettséget ne csak érezzük magunkban, ne beszéljünk úgy róla, mint valami magától értetődő dologról, hanem ha kell, újra és újra ki is mondjuk.

1. Az elkötelezettség megerősítése

Az az elkötelezés és odaszánás, amit itt olvasunk Izrael életében nem az első. Nem arról van szó, hogy most találkoztak először Istennel, hanem arról, hogy eléjük állt egy új élethelyzet és ismételten megújították magukat abban, hogy odaszánják az életüket Istennek. Ez itt azonban mégis egy kicsit több, mint amelyek korábban történtek. Persze közben történtek nemzedékváltások is, de a nép életében folyamatosan jelen volt az Úr.

Először elhitték Istennek, hogy meg fogja őket szabadítani és elkötelezték magukat az útra, amikor levágták a páskabárányt és a vérével meghintették az ajtófélfát és a szemöldökfát.

Másodszor elkötelezték magukat, amikor Isten s sinainál szövetséget kötött velük és adta nekik a törvényt. (Megszentelték magukat 2Móz 19)

Harmadszor elkötelezték magukat, amikor Kánaán földje elfoglalása előtt a pusztában elmaradt körülmetélkedéssel újra beléptek Isten szövetségi rendjébe, és amikor megtartották az első páska- ünnepet a szabadítás után.

Mindezek után azonban a leghatározottabb és legerősebb elkötelezés - „Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk!”- itt a sikemi országggyűlésen történik. Kellett ez a korábbiak után? Igen, szükség volt rá.

2. Az élethelyzetek változásai

Azért volt rá szükség, mert megváltozott az élethelyzetük. Azt látjuk, hogy minden fordulat új elkötelezettséget kíván.

Legelőször rabszolgák voltak és szabadulni akartak a szolgaságból - ezért kiáltottak az Úrhoz, aki küldte Mózes szabadítóul. És úgy cselekedtek, ahogyan Mózesen keresztül parancsolta nekik Isten. Nem ment könnyen, sok kételkedés, visszakozás és morgás jellemezte ezeket az időket, de végül kivonulhattak Egyiptomból.

Másodszor már mint a pusztában Isten vezetése nyomán vándorló népet látjuk őket. Egy egészen más élethelyzet. Megkapták a szabadságot, mihez kezdenek vele? Ekkor adja Isten a törvényt, a szabadság törvényét, a vele való szövetség törvényét a Tízparancsolatot. A pusztai vándorlás alatt Isten végig vezeti őket és csodálatosan gondoskodik róluk azzal, hogy mannát ad kenyérként és fürjeket húsként. Ha támadás éri őket, akkor Isten segítségével és erejével győznek támadóik felett. Ennek az időszaknak is megvannak a maga hitetlenségei, bűnei és engedetlenségei - de a nép vállalkozik a szövetség megtartására.

Negyven évvel később ott állnak Kánaán határán és birtokba kell venni, amit Isten megígért. Hatalmas mérföldkő, nagy állomás. Sok minden megváltozik - eddig csak védekeztek, most támadni kell. Tele vannak szorongással és félelmekkel. És a szövetség megújításával újfent elkötelezik magukat Istennek. Körülmetélkednek és az első páskaünneppel megemlékeznek az egyitpomi szabadításról és így indulnak Kánaán elfoglalására. Engedetlenségek és bűnök miatt ez sem megy simán, de elkötelezéssel indulnak.

És végül egy új élethelyzet áll elő, amikor Kánaán nagy részét elfoglalták. Le kell telepedni, városokban és falvakban kell lakni, meg kell tanulni termelni. Egy egészen új élethelyzet új kihívásokkal és kísértésekkel.

Mi volt a változás? Ez a változás nagyon nagy volt - hiszen korábban nap mint nap bizalommal rá kellett hagyatkozniuk Istenre a kenyér kérdésében. Isten mindennap adta a mennyei kenyeret, a mannát.1 Ez azonban addig tartott, amíg Kánaán földjére nem értek. Ezután is Istenre kellett hagyatkozniuk, csak másképp. Ezután meg kellett tanulni bizalommal vetni, bizalommal várni az érést és bizalommal aratni. És itt volt a kísértés, amitől Isten mindig is óvta Izraelt. A kánaáni vallások alapvetően termékenységkultuszok voltak. Vagyis a kánaáni istenektől ezek a pogányok azt várták, hogy ők adják a termést. És hát Jahve nagyszerűen ért a manna adásához, de ha már nem adja, ő vajon ért-e a földműveléshez? Nem lenne-e jobb eltanulni a helyi istenek tiszteletét is, biztos, ami biztos, hátha megharagszanak és nem lesz termés? Tiszteljük mi Jahvét, az Urat, de miért ne tisztelhetnénk a kánaániak isteneit is? És ekkor mondja Józsué: az az Úr, aki eddig vezetett hatalmasabb mindenkinél, ezért én nem is gondolkodom, hogy másnak szolgáljak, vagy másnak is szolgáljak,egyedül csak neki - és erre fogom vezetni a házam népét is.

Négy nagyon fontos fordulópont, ahol azt látjuk, hogy tudatos odaszánás és elkötelezés történik Isten népe részéről. Beszélhettünk volna többről is - az összes engedetlenség és bűn után is megtörténtek ezek; mindezek mind a szövetségmegújítás alkalmai.

3. Életünk fordulópontjai

Azt hiszem azonban, hogy ennyi is elég arra, hogy lássuk: életünk minden fordulőpontján tudatosan kimondjuk, igenis elkötelezzük magunkat arra, hogy mi az Úrnak akarunk szolgálni.

Ezek a fordulópontok lehetnek teljesen természetesek. Amikor egy szakasza az életünknek véget ér: megkapjuk a bizonyítványt és tovább kell lépni. Sikerült a felvételi - új környezet, új emberek, új kihívások és új kísértések. Igen, én ott is az én Uramé vagyok.

Egy másik munkalehetőség kínálkozik és élsz vele. Jobb lehetőségek, jobb fizetés. Új munkatársak, másik környezet. Örömödbe se felejtsd el, hogy te az Úré vagy és az Úrnak szolgálsz.

Öregedés, nyugdíj. Vajon az élet utolsó évei mivel telnek? Talán sokan úgy gondolják, hogy akkor majd lesz idejük Istent szolgálni, aztán valahogy mégsem.

Az élet természetes nagy fordulópontjai között ott van az egyik legjelentősebb a házasságkötés. Nagyon nagy fordulópont, mert az ember elhagyja a régi családot, ahol már megszokott helye volt, hogy egy új családot alapítson. Vajon ott volt, ott van tudatosan az, hogy azt akarom, hogy a házasságom Isten kegyelmét, szeretetét ábrázolja ki? A házasságommal is az Urat szolgálom. De sok pár megy el innen az Úr asztala elől áldással, hogy azután soha ne térjen vissza - kapnak egy áldást, amit azután itt hagynak.

Hatalmas fordulópont a gyermek születése. Minden egyes új gyermek magában hordoz egy új reményt. Vajon ott van-e a szívünkben, hogy csak az Úré legyen az élete? El tudjuk-e engedni azt, hogy nem számít mennyire lesz sikeres a földi életben, nem számít, hogy mire viszi, milyen oklevelet szerez - de szeresse Jézust. Néha úgy érzem ez a terület az, ahol a legkomolyabb keresztyén szülők is elvétik a hangsúlyt. Ott van ez a tudat: „De én és az én házam népe az URat szolgáljuk!”?A többi meg tényleg másodlagos e mögött? Tudva azt, hogy akkor lesz igazán boldog a gyerekem is, ha Jézust szereti.

Vannak másfajta fordulatok is. Váratlanok és kegyetlenek. Olyanok, mint egy mélyütés. Olyanok, amilyenekre nem számítottunk. Amelyek megingatnak bennünket - a hitünkben és az elkötelezettségünkben is.

32 éves asszony két gyerekkel. A férj eltűnik. Nem tudni hol van. Két hét múlva megtalálják az ország másik végében egy erdőben - igazából nem őt, hanem csak azt, ami megmaradt belőle, amit nem faltak fel a vadállatok. Hogy került oda, miért ment oda nem tudni. Hogy halt meg, nem tudni - de itt maradtak hárman 12 milliós adóssággal a nyakukban. Az asszony szívét elönti a tehetetlen harag. Vajon megtalálja-e életének ezen a fordulópontján Istent? Megértheti-e ebben a mélységesen súlyos helyzetben azt, hogy Isten akar lenni a támasza, és nagyon szereti őt?

És ha hívő valaki egy ilyen helyzetben? A helyzet semmivel sem könnyebb. Ki tudod-e mondani, hogy én akkor is az Úré vagyok és az Úrnak szolgálok? Lehet, hogy először még fogcsikorgatva - de azután erővel, megértve azt, hogy Isten szeretete még ennek ellenére sem fogyott el.

4. Az elkötelezettség szüksége

Vannak, akik félnek az ilyen elkötelezettség kimondásától. Kell-e egyáltalán? Nem alázatosabb azt mondani, hogy majd az Úr megtart? Én nem jelentek ki semmit, mert akkor ott fog támadni az ördög.

Van egy jóhírem. Tényleg fog ott támadni. De mi ebben a jó hír? Az, hogy amiben elkötelezted magad, abban felkészültél az ellene való védekezésre - ellenben amiben nem kötelezted el magad, ott nyitott kapuval várod az ördögöt, aki be fog sétálni azon a kapun és erőt fog venni életednek azon a területén.

Elgondolkoztam egy dolgon, igazából csak egy ötletet forgatok magamban. A házasság előtti tisztasággal kapcsolatban - ami még a keresztyének között sem olyan egyértelmű kérdés. A házassági eskühöz hasonlóan amikor valaki eljegyzi magának a párját, vagy elkezd egy komoly kapcsolatot vajon nem lenne-e érdemes az Úr előtt jegyességi hűséget fogadni. Pl. egy ilyen ígérettel: Istennek és neked is ígérem, hogy őrizni fogom a tisztaságodat és kapcsolatunk tisztaságát. Mert bizony elég nagy fordulópont egy kapcsolat kezdete is.

Tényleg szükség van ezekre? Nem fölösleges kötöttségegy-egy ilyen elkötelezés, nem jobb nyitottnak maradni? Azt hiszem különösen fontos kérdés ez akkor, amikor a mai ember mindenben nyitva akarja hagyni a maga számára az ajtókat - legyen szó hivatásról, házasságról - vagy éppen az Úr szolgálatáról. Amiben nem kötelezem el magamat azt nem kérhetik rajtam számon, attól szabad a lelkiismeretem - végül is nem ígértem semmit. Nagyon kényelmes ez az álláspont - főleg a kísértőnek, aki tárva-nyitva találja így az életünket az ő céljai számára, míg Isten céljai nem valósulhatnak meg.

Valaki egyszer így fogalmazott: „Aki dönt, az dönthetetlen.” Aki életének minden fordulópontján dönt az Úr mellett, azon a pokol erő nem vehetnek hatalmat.

5. Az elkötelezettség forrása

De miből tud fakadni ilyen mély elkötelezettség és odaszánás? Józsué erre is példát ad. Isten tettei, amelyek az ő megvalósult ígéretei. Ábrahámtól kezdve Isten megígérte a választott népnek, hogy nekik adja azt az országot. És amikor megvalósult, akkor Józsuét elönti a hála és a szeretet a szavatartó Isten iránt. Aki úgy ajándékoz, hogy azt nem érdemeljük meg.

Józs 24:13

Földet adtam nektek, amelyen nem ti dolgoztatok, városokat, amelyeket nem ti építettetek, mégis letelepedtetek bennük; szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ti ültettetek, mégis ti esztek róluk.

Ami nagyon világos. Az igazi elkötelezettség mögött mindig Isten tettei állnak. Ő az, aki előbb cselekedett. Ezt ismerjük fel az életünkben, indít bennünket hálára és kötelezzük el magunkat Istennek.

Ez a mi odaszánásunknak is a kulcsa. Isten készített egy csodálatos tervet arra, hogy megmentsen bennünket. Ezt a tervet a Fiában készítette el. Ez egy győzelmi terv volt, hogy Isten hogyan győzze le a bennünk uralkodó bűnt és hogyan mentsen meg az örök kárhozattól. Isten ezt a tervét valósította meg akkor, amikor a bűneinkért váltságdíjul felajánlotta a Fiát, hogy meghaljon helyettünk. Semmiképpen nem érdemeltük ezt meg. Sem azt, hogy Isten nekünk egy olyan országot készített, ahol nincs sírás, nincs gyász és nincs halál. Sem éhség, sem az időjárás viszontagságaitól nem kell szenvedni. Az ár nagyon drága volt, de éppen ebben látszik meg irántunk Isten szeretetének a nagysága.

Az új kenyér ünnepében egyszerre lehetünk hálásak Isten rendes gondviseléséért és kegyelméért. Hogy nekünk lehet kenyerünk az elkövetkező évben is, holott nem érdemeljük meg. Hiszen menynyifelé teszi tönkre az életet földrengés, pusztító áradás vagy éppen vihar, amelyeket azután éhínség követ. Csak azt mondhatjuk mi magyarok: ha vannak is nehézségek, meg úgy tűnik folyamatosan romló körülményekkel kell szembenéznünk, mégis a tenyerén hordozza ezt a népet Isten. Teljesen érdemtelenül. De vajon meddig?

De az úrvacsora alkalma arra is felhívja a figyelmet Isten népének bárhol is legyen a világon: Isten kegyelme még mindig nem fogyott el. Jézus még mindig szereti a bűnösöket. És még mindig vár bennünket a kegyelem asztalához. És arra vár, hogy odaszánjuk magunkat a szent életre.

Legyen ezen a mai úrvacsorán mindannyiunk szívében - és mondjuk ki: „De én és az én házam népe az URat szolgáljuk!”- Sőt azt mondom úgy jöjjünk, és az jöjjön, aki mint Izrael egész közössége, velünk egy közösségben akarja ezt megélni ezt az elkötlezettséget - nem egymástól függetlenül, hanem együtt - „De én és az én házam népe az URat szolgáljuk!”

És újra elkötelezzük magunkat - hogy neki szolgáljon a szívünk, neki szolgáljon az értelmünk, neki szolgáljanak az anyagi javaink, neki szolgáljon az időnk, neki szolgáljon a szánk beszéde és az énekeink. És nem másnak, mint annak, aki a tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta és az igazi mennyei kenyérrel táplál az örök életre. Ámen.

1Zsolt 105:40 „Kérésükre fürjeket hozott, és mennyei kenyérrel tartotta jól őket.” Jn 6:31 „Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: Mennyei kenyeret adott nekik enni.”

Ami jön

Bejelentkezés

Üzenőfal

Latest Message: 3 héttel, 4 nappal Ezelőtt

Csak a regisztrált felhasználók számára engedélyezett a hozzászólás