Írta: Gyimóthy Dóra
Dátum: 2016. november 20.
– A gyógyszerlobbiról és a kuruzslásról –
Csak egészség legyen! – biztatjuk egymást, és kincsnek tartva az egészséget, nem is csodálkozunk rajta, mekkora teret kap társadalmunkban a gyógyszeripar és az orvoslás mindenfajta ága. Felmérések szerint az USA-ban a lakosság ¾ része szenved valamilyen gyógyszerfüggőségben, és mielőtt rosszallóan csóválni kezdenénk a fejünket, tegyük hozzá, hogy itt Európában mi magyarok különösen fegyelmezetleneknek számítunk a gyógyszerhasználat terén. (Elsősorban az antibiotikumok, a vérnyomáscsökkentők és az altatók, nyugtatók azok, amelyekkel helytelenül élünk).
Itt lenne a helye egy, a gyógyszerlobbit leleplező cikknek, de ilyet olvashatunk másutt. Mint ahogy hallhatunk figyelmeztetést arról is, hogy az üzleti ággá formálódott hivatalos egészségüggyel szemben kifejlődött (vagy megmaradt) egy nem kevésbé üzleti érdekeltségű gyógyászati ág, amelyben igen nehéz elválasztani a jótékony természetgyógyászatot a sarlatánságtól. Csak példaként említjük, hogy sok-sok rákos beteg itta reménykedve a Preventa nevű, és nehéz vízként címkézett terméket, mire a gyártó céget megbüntették.
Félelmekkel, tévhitekkel és kényszerképzetekkel élünk együtt. Mert vannak dolgok, amelyekben könnyedén tulajdonítunk hozzáértést a magunk számára – ilyen az, hogy, hogyan tanítson a tanár, hogyan prédikáljon a lelkész –, de az egészségünket misztériumnak tartjuk (az is), és nagy tisztelettel adózunk a szakembereknek.
Ezek után igazán zavarba ejtő, amikor a szakemberek egymásnak ellentmondó gyógymódokat ajánlanak. Édesanyaként többen átéltük, hogy az egyik orvos leszidott minket, amiért a másik orvos utasítása szerint jártunk el. És nem is a megalázás fájt igazán, hanem a tanácstalanság és az aggodalom, mert a gyerek még mindig nem volt jól.
Mi segíthet minket, hogy ne érezzük magunkat oly árvának ebben a fehér köpenyekkel, idegen szavakkal és színes tablettákkal teli világban? Az, hogy észben tartjuk, a misztériumnak nincsenek szakemberei. Természetesen el kell ismernünk, sőt hálásnak lennünk minden felfedezésért, amit az orvosok, kutatók az emberi szervezettel, annak működésével és gyógyulásával kapcsolatban tettek!
De a felfedezéseken és eredményeken túl számolnunk kell a határokkal: nincs orvos, aki átláthatná a szervezet egészét, és aki számolhatna minden szervezet egyediségével. Az egészség megmaradt misztériumnak. Egyetlen szakértője van: az, aki nemcsak megalkotta, de szüntelenül figyeli is. Akárhány lélegzetvételünk bizonyítja figyelmét és kegyelmét.
Istent éltetőnknek és gyógyítónknak is nevezi a Biblia.
Miként segíthet minket, ha ezt elfogadjuk?
- Először is nagyobb bizalmat szavazhatunk a testünknek. Bár a bűneset miatt sok hibával dolgozik, és az évek alatt egyre romlik, mégis többre képes, mint hinnénk. Isten úgy alkotta meg, hogy bizonyos fokig képes legyen megújulni a minket ért hatások között. Egyre több orvos vallja azt az elméletet, hogy a megbetegedés nem más, mint a minket érő testi vagy érzelmi(!) konfliktusokra kialakuló szervi elváltozások, vagyis értelmes biológiai válaszreakciók. Ha ez így van, megkérdőjeleződik, hogy minden elváltozást kezelnünk kell-e? Hiszen ha a minket érő konfliktusra reagálva a testünk elkezd egy munkát, amellyel legyőzni kívánja a konfliktust, akkor ezt a munkát nem megakadályozni, hanem támogatni kellene. Ilyen munkája a testnek például a láz, amelyet néhány évtizede még a hivatalos irányzat szerint mindenképpen csillapítani kellett, de ma már egyre több orvos tekint rá türelemmel – persze bizonyos korlátokig. Ide tartozhat a hányás, hasmenés is, amellyel a szervezet méregteleníti önmagát. (És itt is megjegyezzük, hogy figyelni kell a veszélyekre.)
Több bizalmat érdemel tehát a testünk, és nem kell minden esetben az ügyeletre rohanni. Megfigyelhető, hogy az aggódásra hajlamos édesanyáknak mennyivel gyakrabban köt ki a rendelőben, kórházban a gyermeke, míg „lazább” szülőtársaik jóformán csak a védőoltásoknál kell, hogy bemutassák csemetéiket. (Természetesen itt sem gondatlanságra kívánunk buzdítani ezzel – kétséges esetben inkább forduljunk orvoshoz, minthogy otthon maradjunk!)
- Másrészt, ha a szervezetünk a betegséggel egy konfliktusra reagál, akkor nem elég a tünetekkel foglalkoznunk! Legfontosabb dolgunk a feltárás: mi az a konfliktus, ami a mélyben dolgozik? (A fizikai és kémiai hatások mellett ez lehet egy veszteség, túlhajszoltság, bűn…) Rálelhetünk-e, tehetünk-e ellene valamit – és ez a kérdés nem a könnyen bekapható bogyókhoz vezet, hanem a Legnagyobb Diagnosztához, azután akár komoly életmódváltáshoz.
- És itt jön az a fogalom, amellyel a legtöbb bajunk van, amelyet magunkhoz méltatlannak tartunk, amelyet kedvünk, szabadságunk tolvajának vélünk: a fegyelem. Az egészséges életmód csodálatosan megalkotott testünk rendeltetésszerű használata. Alapjait (a helyes táplálkozás, a sok mozgás, a munka és pihenés megfelelő ritmusa – sőt, ide sorolnám az erkölcsös életet is) már kisiskoláskorban tanítják, és bőségesen kapunk róla később is információt, hiszen az egészséges életmódról divat beszélni. Ám kialakult az a vélemény is, hogy az egészséges életmód kellemetlen életmód. Nem kétséges, hogy jár lemondásokkal, amik – különösen kezdetben – nehezünkre eshetnek, de érdemes meghallgatni azok beszámolóit, akik nekivágtak: mennyivel jobban érzik magukat a szabályok betartása mellett! Ám ők kevesen vannak, a legtöbben diétára, mozgástervre fittyet hánynak. Hogy jobban kifejezzük a véleményünk: tespedtek vagyunk! (E tekintetben az orvosok egy kissé tényleg osztoznak az isteni mivoltban: csodákat vár tőlük a nép, de engedelmeskedni, és az utasításokat fegyelmezetten követni nem akarja.)
Kimondhatjuk-e mindezek után, hogy az Istenben bízó ember egészségesebb ember? Talán így lenne, ha Isten is az egészséget tartaná legfőbb kincsünknek. De ő nem azt tartja annak. Bár figyelme komplex, egészségünknél drágább neki a jellemünk és örökké tartó jólétünk. Ezért nem hárít el minden balesetet, fertőzést, ezért kérhet minket akár a testünk beáldozására is egy nemes szolgálatban. Ezért vannak betegségek, amelyből nem gyógyítja meg a hozzá imádkozót.
De egyet mindenképpen kimondhatunk: az Istenben bízó ember békességgel bír. Akár egészséges, akár beteg, akár a halállal néz szembe. Ezért bír annyi józansággal, hogy ne érezze magát a gyógyszerlobbi markában, és ne kapkodjon a csodadoktorok, szenzációs és eddig titkolt kezelések után.
Az Úr a te gyógyítód – mondja a Szentírás. Betegségeink sem az ő kompetenciáját sem az ő jóindulatát nem tudják megcáfolni. Ideje imádkozni.