Írta: Gyimóthy Dóra
Dátum: 2017. január 04.
– Minden, amit nem tudunk a borravalóról –
Sorozatunk minden egyes alkalma közül ez volt a legzavarbaejtőbb, és az erről szóló jegyzetünk lesz a legfrappánsabb!
Közös gondolkodásunkat azzal kezdtük, hogy megnéztük, mit mond a Biblia témánkról. Számos ide illő mondást találhatunk a Példabeszédek könyvében, s ez jelzi, hogy több ezer éves kérdést kezdtünk feszegetni. Itt most csak hármat idézünk:
A bűnös elfogadja a titokban adott vesztegetést, és elferdíti az igazság ösvényét. (Pl 17:23)
Az ajándék tág teret nyit az ember előtt, és az előkelők elé juttatja. (Pl 18:16)
Igazsággal tartja fenn országát a király, de ha ajándékot fogad el, romba dönti azt. (Pl 29:4)
Egyikünk sem lepődik meg azon, hogy a Bibliának a vesztegetésről, a titkos ajándékokról kedvezőtlen az ítélete. Bár nem ígér miatta azonnali büntetést, sőt elismeri, hogy nagy lehetőségeket nyit meg (lásd a második idézetet), de a hozományának mégis a romlást látja.
De vajon mi tartozik ide? A korrupció miatt szánjuk is, szidjuk is hazánkat. (Bár a felmérések szerint a magyar társadalom korrupciós érzete nagyobb a mért korrupciós gyakorlatnál – ami pedig megfelel az uniós tagállamok átlagának.) A korrupcióra azt mondjuk, pfuj! Ám mi a helyzet az orvos zsebébe dugott borítékokkal, a tanítónéniknek átadott ajándékokkal, a rendőrnek fizetett mérsékeltebb büntetésekkel, a postásnak visszaadott jutalékokkal? Amint ezekről kezdtünk beszélgetni, egy megdöbbentően tág térre nyílt meg a tekintetünk (ahogy megint csak a második idézet ígérte), és kiderült, olyan területeket is érint a kérdés, amiről nem is hittük volna. Egyikünk itt látta működni az „ajándékozás” gyakorlatát, a másikunk ott – és szinte nem is akad terület, ahol ne bukkanna fel. Az egyszerűség kedvéért soroljuk most ide mindazokat az utakat, amelyeken nem elszámoltatható módon ad pénzt vagy egyéb javakat az ember. És nem szeretetből.
Miért estünk zavarba ezen az alkalmon? Mert kiderült, teljes összevisszaság jellemzi a hálapénz, a borravaló, az ajándékozás szokását. Egyikünk itt gondolja, hogy adnia kell, a másikunk ott Egyikünktől itt kértek, a másikunktól ott. Meglepődve néztünk egymásra. Akadt néhány megvilágosodás is. Volt, aki elmesélte, hogy szülés után semmit nem adott az orvosnak, s ő mégis különbül törődött vele, mint a többiekkel, akik pengettek. Minden nap eljött hozzá, fél órát is elácsorgott a kórházi ágyánál. Egy másikunk történetéből derült ki: azért volt olyan kitartóan kedves, mert még mindig várta a borítékot.
Talán tájékozatlannak, ügyetlennek gondolhattok minket, hogy nem ismerjük a szokásokat, de nem így van. Komoly kutatómunkát végeztem az interneten, s bár elismerem, hogy léteznek szokások, ezek a legkevésbé sem általánosak. (Talán a pincérnek adott borravaló összege volt az egyetlen kivétel, de ez is oldódik, hiszen sokfelé már beépítik az árba. Biztosan tudod-e mikor kell adni? Tudod-e, hogy a futárnak, ha csomagot hoz, nem kell adni, de ha pizzát hoz, akkor illik?) Egyesek szerint nem lehet letenni a jogsit, ha nem adunk a vizsgáztatónak pénzt, mások szerint jelenteni kell, ha elfogadják, s főleg, ha kérik is azt. Egyesek szerint a magyar egészségügy nem maradna működőképes a paraszolvencia nélkül, mások szerint a hálapénz megrontja azt.
Mi az alkalmunkra szánt két óra alatt nem jutottunk dűlőre, s így jobb híján a magam benyomását írom le. A rendszer bizalmatlanságra, versengésre és félelemre épül. Méghozzá teljes zűrzavarban. Egyenlőtlenséget szül. Hiába szépítjük, hiába tekintjük szükségszerűnek, hiába mosdatjuk: rossz.
Létezik egy társaság, amelynek neve: 1001 orvos hálapénz nélkül (sokatmondó név). Ők ezt nyilatkozták: „A hálapénznek semmi köze a hálához, inkább egy közös korrupció, ami nem javítja az ellátás minőségét, de rombolja a kölcsönös bizalmat. Ellehetetleníti a fiatalok képzését, szégyelli magát miatta az orvos és a beteg egyaránt.”
Lehet vitatkozni. De nem érdekes, hogy a szülészeten természetes a hálapénz, ám az onkológián nem fogadták el azt? (Tessék befizetni az alapítvány számlájára!) A haldoklóinkat ápolóknak talán kevésbé tartozunk hálával?
Az onkológia kivételével a pénz tehát jön és megy, egyik kézből a másikba. Orvosnak, kalauznak, vizsgáztatónak, tanárnak, rendőrnek, pincérnek, postásnak, küldöncnek, ügyintézőnek. Akármennyi is az összege, nem éri meg az árát. Mert a szégyen maradandóbb, mint a vándorló forintosok, aggódva összeállított ajándékcsomagok értéke.
Ki lehet-e lépni a rendszerből? Sokan azt mondják, úgysem lehet. Tanúsítom, hogy vannak, akik megtették. Itt élnek közöttünk. Élnek, jól vannak.