Lekció: Ef 2:1-10
Alapige: 2Krón 33:1-20
Ma egy olyan emberről és Istenéről szeretnék nektek beszélni, akit Isten valamiért különösen is kedvessé tett a számomra. Erről még soha nem beszéltem, de az is el kell mondanom, hogy a feleségem nem is igazán érti, hogy ez az ember miért annyira kedves nekem? Amikor beszélni fogok róla biztosan fogjátok érteni, hogy a feleségem miért nem érti; de remélem azt is sikerül megértenetek, hogy miért lett nekem mégis kedvessé ez az ember. Nem is magam miatt, mert az életét tekintve nem az én életemet tükrözi vissza; nem is valamilyen hozzátartozóm miatt, mert egyetlen hozzátartozómmal kapcsolatban sem kellett még csak megközelítőleg sem hasonlóval küzdenem. Viszont ismerek olyanokat, akik közel járnak hozzá.
Ez az ember Manassé király. Két dolgot szeretnék röviden előrebocsátani:
1. A zsidó nép leggonoszabb királya volt. Júdában és Jeruzsálemben uralkodott, de romlottsága és gonoszsága felülmúlta az északi Izráel királyainak is a gonoszságát és romlottságát.
2. A zsidó nép leghosszabban uralkodó királya volt. Ötvenöt évig uralkodott Jeruzsálemben. Ez elképesztően hosszú uralkodási idő, ókori viszonyok között pedig különösen is. Ilyen hosszú időn át tartó uralomra általában úgy tekintenek, hogy az mekkora áldás. Nos Manassé uralmára nem ez volt a jellemző. A leggonoszabb király uralkodhatott legtovább.
De az ő személye nem ezért fontos a számomra, hanem valami egészen másért. Alapigénket a 2Krón 33. részéből az 1-20-ból olvasom.
Tizenkét éves volt Manassé, amikor uralkodni kezdett, és ötvenöt évig uralkodott Jeruzsálemben. 2Azt tette, amit rossznak lát az Úr, olyan utálatos dolgokat, mint azok a népek, amelyeket kiűzött az Úr Izráel fiai elől. 3Újra megépíttette az áldozóhalmokat, amelyeket apja, Ezékiás lerombolt. Oltárokat állított a Baaloknak, bálványoszlopokat készíttetett. Leborult az ég minden serege előtt, és tisztelte azokat. 4Építtetett ilyen oltárokat a Úr házában is, amelyről pedig ezt mondta az Úr: Jeruzsálemben lesz a nevem örökké. 5Oltárokat építtetett az ég minden seregének, az Úr háza mindkét udvarában. 6A fiait is elégette áldozatul a Ben-Hinnóm-völgyben. Varázslást, jelmagyarázást és igézést űzött, halottidézőket és jövendőmondókat tartott. Sok olyan dolgot vitt véghez, amit rossznak lát az Úr, bosszantva őt. 7Azt a bálványszobrot, amit készíttetett, az Isten házában helyezte el, pedig erről azt mondta Isten Dávidnak és a fiának, Salamonnak: Ebbe a templomba, Jeruzsálembe helyezem nevemet örökre, mert ezt választottam ki Izráel valamennyi törzse közül. 8És nem kell többé kivándorolnia Izráelnek arról a földről, amelyet őseiteknek rendeltem, de csak akkor, ha megtartják és megteszik mindazt, amit Mózes által parancsoltam nekik az egész törvényben, a rendelkezésekben és végzésekben. 9De Manassé tévelygésbe vitte Júdát és Jeruzsálem lakóit, és még gonoszabb dolgokat követtek el, mint azok a népek, amelyeket kipusztított az Úr Izráel fiai elől. 10Szólt ugyan az Úr Manasséhoz és népéhez, de nem figyeltek rá.
11Ezért az Úr ellenük hozta az asszír király seregének a vezéreit, akik horgot akasztottak Manasséba, bilincsbe verték, és elvitték Babilonba. 12Nyomorúságában azonban kérlelte Istenét, az Urat, és igen megalázta magát ősei Istene előtt. 13És miután imádkozott hozzá, megkönyörült rajta, meghallgatta könyörgését, és visszavitte országába, Jeruzsálembe. Így tudta meg Manassé, hogy az Úr az Isten. 14Ezek után külső várfalat épített Dávid városához: a Gíhóntól nyugatra a völgyben a Hal-kapu felé; a Várhegyet is körülvette vele, és igen magasra emelte. Júdában pedig minden megerősített városba csapatparancsnokokat helyezett. 15Eltávolította az Úr házából az idegen isteneket és a bálványokat; továbbá minden oltárt, amelyet az Úr házának a hegyén és Jeruzsálemben építtetett, kidobatott a városon kívülre. 16Az Úr oltárát pedig helyreállította, békeáldozatokat és hálaáldozatokat mutatott be rajta, és megparancsolta Júdának, hogy Izráel Istenét, az Urat tisztelje. 17A nép ugyan még tovább is áldozott az áldozóhalmokon, de csak Istenének, az Úrnak.
18Manassé egyéb dolgai, Istenéhez mondott imádsága és a látnokok beszédei, akik Izráel Istenének, az Úrnak a nevében szóltak hozzá, megtalálhatók Izráel királyainak a történetében. 19Imádsága és annak a meghallgatása, minden vétke és hűtlensége, meg azok a helyek, ahol áldozóhalmokat épített, bálványoszlopokat és szobrokat állított fel megalázkodása előtt, meg vannak írva a látnokok beszédeiben. 20És pihenni tért Manassé őseihez, és eltemették palotája kertjében. Fia, Ámón lett utána a király.
1. Manassé és uralma
Váltsunk pár szót Manasséról és uralmáról. Hogyan jutunk el Manasséig? Manassé a jeruzsálemi királyok sorában a királyság korszakának vége felé uralkodott.
Salamon uralkodása után fia Roboám már nem tudta egységben tartani a királyságot, így az két részre szakadt, északon Jeroboám vezetésével új királyság alakult az északi tíz törzsből Izráel néven. A déli országrész Roboám uralma alatt maradt Jeruzsálem központtal és Júda néven. Az északi országrész lényegében teljesen elszakadt az egyetlen igaz Isten tiszteletétől, hitetlenségből is, politikai okokból is teljesen a bálványimádás útjára lépett. Voltak ugyan az Úrnak prófétái, akiket folyamatosan küldött, hogy megtérésre hívja a népet és a vezetőket, de azok nem akartak megtérni. És bár voltak politikai értelemben sikeres királyok Izráelben is, de lelkileg ők teljesen elszakadtak az Úrtól. Jeroboám színre lépésével a dávidi dinasztia uralma is megszűnt, a dinasztiák is sokszor nagyon véresen és keményen váltották egymást. összesen 9. királyi dinasztiát tartanak nyilván az északi országrész kb. 200 éves fennállása alatt.
A déli országrészben azonban megmaradta dávidi vérvonal a trónon. Ez azonban nem jelentette automatikusan azt, hogy ezek a királyok istenfélő királyok voltak. Nagyon sok királyra volt jellemző az, „azt tette, amit rossznak lát az Úr …” és csak Dávidért engedte őket uralkodni. Ugyanakkor voltak istenfélő királyok is, akik pedig „azt tették, amit helyesnek lát az Úr.” Így a déli királyság tovább fennállhatott mint az északi, de sajnos az istentelen királyok olyan rombolást végeztek a nép lelki életében, amit az istenfélő királyok sem tudtak helyrehozni.
Így érkezünk el Manasséhoz, aki tizenkét évesen lett uralkodó. Apja Ezékiás király volt, egy istenfélő király, aki nagy jelentőségű lelki reformokat hajtott végre az országban, megtisztította a templomi istentiszteletet a bálványoktól és Istenre néző szívvel uralkodott. Még egy óriási csodás szabadítást is átélt Jeruzsálem Ezékiás uralma alatt, amikor Szanhérib asszír király ostrom alá vonta Jeruzsálemet. Az Úr angyala egyetlen éjszaka alatt végzett az ostromló asszír hadsereg 185.000 harcosával. Miért fontos ez? Azért, mert Manassé nem egyszerűen belecsöppent az uralkodásba, hanem 11 évig apjának Ezékiásnak az alkormányzója volt, tehát belelátott apja életébe is, aki kiképezte az uralkodásra és maga mellé vette a hatalomba, hogy begyakorolja magát.
Ehhez képest Manassé úgy döntött, hogy semmiben nem kíván apja nyomdokaiba lépni. Fogalmunk sincs, hogy mi vezette erre a döntésre. Ezt a Szentírás nem magyarázza meg. Egy viszont biztos: ott volt istenfélő apja mellett, sőt láthatta Isten keze munkáját is Ezékiás életében. Mégis úgy döntött, hogy szakít Dávidnak és apjának Ezékiásnak az útjával. Annyira, hogy nemcsak eltávolodott ettől az úttól. Nemcsak közömbös lett iránta, hanem módszeresen és határozottan mindenben az ellenkezőjét tette annak, amit istenfélő királyként tennie kellett volna.
Lehet, hogy egy pszichológus néhány beszélgetés után meg tudná magyarázni, hogy miféle traumák érték Manassét, amiért így döntött. Lehet, hogy valamiért csalódott az apjában; csalódott Istenben vagy mindkettőben. Csalódott az egyházban? Nem tudjuk. Egy ilyen gonosz út választása mögött lehetnek súlyos gyerekkori traumák – gondoljunk bele, tizenkét évesen már a hatalomban volt. De amit mondani akarok: lehet, hogy fontos megérteni valakinek az okait, amiért szakít Istennel és az istentelenség útját választja: de semmilyen megértett ok nem szolgál mentségül.
A Biblia egyszerűen leszögezi a tényt: „azt tette, amit rossznak lát az Úr.” Azzal pedig, hogy nem beszél az okokról a Biblia, az nem azt jelenti, hogy korszerűtlen könyv, vagy lélektanilag semmilyen kompetenciával nem bír, hanem azt jelenti, hogy semmilyen ok, ami az istentelenségre vezet, ami szembefordít Istennel nem mentség. Ha pedig annyira büszkék vagyunk arra, hogy mi döntünk és mi választunk, akkor viszont ne berzenkedjünk, ha választásunk következményei visszahullanak ránk
Sztálin, aki maga is tanult teológiát, sőt kiemelkedően intelligens és jól teljesítő diáknak számított miért választotta az istentelenségnek azt az útját, amely a történelem legádázabb és leggonoszabb uralkodójává tette – legalábbis a legtöbb ember halála az ő lelkén szárad; pedig választhatta volna az evangélium útját is. Ismerte – valamennyire ismernie kellett abban az ortodox papi szemináriumban.
Vagy egy hívő, jól képzett és emberileg is kiváló lelkész fia, miért hirdeti fennhangon azt, hogy ő ateista? Ha megértjük az okokat, akkor … akkor mi van? Attól még istentelen lesz, és istentelensége ki fog virágozni.
1.1. Manassé bűnlajtsroma
Kapunk Manasséról egy nagyon komoly bűnlajtsromot, amiből látszik, hogy ő nagyon tudatosan, szándékosan és határozottan szembehelyezkedett Istennel. Sőt kifejezetten Isten bosszantására tett mindent. (Az ő istentelensége még nem az Úr létének kétségbevonását jelentette, de a mai ateisták is
1.1.1. Kánaáni kultuszok visszatelepítése
Elkezdte újra kiépíteni a pogány istentiszteleti kultuszhelyek hálózatát, az Aséra és Baal imádatát, ennek a két utálatos kánaáni istennek az imádatát.
1.1.2. Egyiptomi és asszír kultuszok importálása
Leborult az ég minden serege előtt és tisztelte azokat – egyiptomi és asszír kultuszokat is behozott az országba és azok szerint is vallásoskodott.
1.1.3. Az Úr templomának beszennyezése
Nem elég, hogy elkezdte aktívan terjeszteni ezeket a kultuszokat, de ezeket mind bevitte az Úr templomába, ott mindenféle oltárokat épített az ég seregeinek valamint egy Asérá bálványszobrot is elhelyezett.
1.1.4. Okkultizmus
A nagyon divatos – és ma is új formában nagyon divatos – okkult tudományokba is belevetette magát, varázslást és igézést űzött, horoszkóppal kutatta a jövőt, halottaktól kérdezte a válaszokat – és ezeknek az okkult áltudományoknak a képviselőit az udvarában tartotta.
Ha csak ezeknek a finomított változatait nézzük, akkor bárkit megkísértene a gondolat, hogy kérem szépen, Manassé egy felvilágosult uralkodó, aki biztosítja minden nézet egyenlőségét, biztosítja a lelkiismereti és vallásszabadságot; nem begyöpösödött mint az Úr meg a papjai, akik nem tűrnek meg maguk mellett más nézeteket. De hogy Manassé mennyire nem felvilágosult – és mai követői sem azok – ellenben mennyire sötét azt meglátjuk bűnlajstromát folytatva.
1.1.5. Gyermekáldozat
A fiait feláldozta égőáldozattal a Ben-Hinnóm völgyben. Itt olvasva úgy tűnik, hogy ez csak egy egyszerű helymegjelölés, de a Hinnóm völgynek a Bibliában szimbolikus jelentősége van, Jézus is szimbolikus jelentőséget tulajdonít neki. Lehet, hogy a Gyehenna szó ismerős – mint a szörnyű végső ítélet helyének elnevezése, mint a pokol, az örök kárhozat szinonimája. A Gyehenna az a Hinnóm-völgy. Ez volt az a hely, ahol egy különösen ocsmány istenségnek a Moloknak gyerekeket áldoztak fel – Isten hívő népe életében ezért is azonosult a Gyehenna a pokol rettenetével. Manassé több gyerekét is feláldozta itt. És máris látjuk, hogy Manassé mennyire nem felvilágosult király.
Nem akarok messzire menni, csak utalni szeretnék rá – hátha elgondolkodtok rajta: ma vajon a korszellemnek engedve hányan áldozzák fel gyerekeik életét, gyermekkorát saját vagy gyerekeik bálványainak oltárán. Lehet, hogy kifinomultabb formában – emiatt észre sem vesszük – de Manassé rettenetes bűne nincs is olyan messze tőlünk?
1.1.6. Az istenfélők üldözése
A Krónikák könyve nem, de a Királyok könyve azt is megemlíti, hogy Manassénak nagyon sok vér tapad egyébként is a kezéhez – úgy fogalmaz a Biblia, hogy Jeruzsálemet megtöltötte egyik végétől a másikig megtöltötte az ártatlanok vérével. Ez azokra az emberekre utal, akik meg akartak maradni az egy igaz Isten tisztelete mellett, azokra, akik prófétaként szóltak és intették Manassét. A Biblia nem említi, de a Biblián kívüli hagyomány úgy tudja, hogy Ézsaiás prófétát is ő ölette meg úgy, hogy kettéfűrészeltette.
Isten pedig még szólt is Manassé királyhoz, de ő egyszerűen fittyet hányt rá.
Ezek után mire számíthat Manassé? Mit érdemel Manassé? Lehet, hogy van olyan bűne, ami miatt mentegetnénk, lehet hogy még az istenfélők üldözését és a próféták megölését is megbocsátaná valaki, de a gyerekek feláldozása már biztos olyan súlyú bűn, amire nincs bocsánat. Darabolják fel milliméterenként. Hogyan tűrhette Isten, hogy ez a gyalázatos 55 évig uralkodjon?
2. Manassé Istene
Innentől már elsősorban nem Manasséről, hanem Manassé Istenéről beszélgetünk.
2.1. … hosszan tűrő
Manassé király életén kiválóan látszik Isten egyik jól ismert, néha elvárt, néha érthetetlen, sőt botránkoztató vonása. A hosszú türelme. Isten hosszan tűrő Isten. A zsidók leggonoszabb királyát hagyta a legtovább uralkodni. Voltak istentelen és gonosz királyok, akik rövid ideig uralkodtak; volt aki csak egy évig, Izráelben volt egy, aki csak hat napig. De mégis egy ennyire istentelen – kifejezetten és szándékosan Istent bosszantó király ülhetett Dávid trónján ez mindenképpen annak az Istennek a hosszan tűrő jellemét emeli ki, aki önmagáról így beszél:
Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy![1]
Vagy a 103. zsoltárban így magasztaljuk az Urat:
Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy. 9Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké. 10Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.[2]
Dávid király maga is átélte, hogy Isten vele szemben is hosszan tűrő és ezért magasztalja Istent a szentek közösségében. Mégis amikor a gonoszság olyan borzasztóan csordul túl, mint Manassé esetében, és lehetne említeni még a történelem más véreskezű, kegyetlen uralkodóit, akik ártatlanok ezreit, százezreit vagy millióit küldték a halálba. Ilyenkor miért türelmes Isten?
Ezt még a Jelenések könyvében az oltár alatt levő vértanúk sem értették, amikor így kiáltottak Istenhez:
Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?[3]
Kifejeződik ebben az üldözött és szenvedő egyház kérdése is. Meddig kell elviselni, eltűrni az üldöztetést, a szenvedést, a vértanúságot? Isten szentjeinek és gyermekeinek is lehet kérdése, hogy Isten miért és meddig tűri a gonoszság áradását, amiben az övéi és ártatlanok szenvednek.
Nos ugyanazért türelmes a legnagyobb gonosztevővel, amiért velünk is. Azért, hogy türelmén keresztül mindenképpen igazolást nyerjen az ő szentsége és igazsága mellett mindenek felett álló jósága. Pál ezért is szólítja meg így olvasóit:
Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?[4]
Később Pál a kegyelmi kiválasztás igazságának fejtegetése közben is visszatér Isten türelmének a kérdéséhez, amelyben megint csak Isten jóságát emeli ki.
Az Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek? 23Vajon nem azért is, hogy megláttassa dicsőségének gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségre készített,[5]
Isten hosszan tűr és ennek a türelemnek a célja:
1. megmutassa hatalmát, hogy még a harag eszközeihez is türelmes
2. megmutassa dicsőségének gazdagságát
3. és mindez megtérésre ösztönözzön.
Az a türelem, amit Isten gyakorol velünk szemben – még akkor is ha mi tudatosan szegülünk ellen és bosszantjuk őt megtérésre hív. Isten irántad való jósága (ami először is türelmében jelentkezik) megtérésre ösztönöz.
2.2. … megtérésre ösztönöz
Ez a második, amit Manassé Istenéről megjegyeznék. Megtérésre ösztönöz. Manassé király nem a bűnei, hanem a megtérése miatt kedves a szívemnek. Hogy Isten kegyelme még ebből a mélységből is vissza tud fordítani. Emberi szemeink előtt nem tárulhat fel olyan mélysége és undoksága a bűnnek, amire Krisztus kegyelme ne lenne elég. Ez engem hálával tölt el. Tudom, hogy a bűn engem is képessé tett volna arra, hogy a gonoszság akár ilyen mértékéig jussak – hálás vagyok hogy még csak a közelébe sem kellett kerülnöm. De mégis csodálattal tölt el a kegyelem. Pál egyetemes diagnózist állít fel akkor, amikor az efézusiaknak ezt írta
halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, 2amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. 3Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek.[6]
Ebből kelt életre Isten. Ebből keltett életre bennünket is, és ebből keltette életre Manassét is.
Manassé szándékosan bosszantotta Istent. Mindent úgy tett, hogy fél szemmel odalesett Istenre – na ehhez mit szól? És ha szóltak hozzá az istenfélők és a próféták – nemhogy fittyet hányt minderre; még bele is húzott.
Isten jósága először is prófétai intéssel és figyelmeztetéssel ösztönözte őt megtérésre. De azután már az asszír horgokkal:
Szólt ugyan az Úr Manasséhoz és népéhez, de nem figyeltek rá. Ezért az Úr ellenük hozta az asszír király seregének a vezéreit, akik horgot akasztottak Manasséba, bilincsbe verték, és elvitték Babilonba.[7]
A magyar fordításban ez a szakasz azt a címet kapta, hogy „Manassé büntetése és megtérése”. A cím úgy gondolom egy kicsit félrevezető. Mert a cím – ami nem bibliai szöveg – büntetést említ. De akármilyen kemény is ebben az esetben Isten keze Manasséval mégis inkább egy olyan fenyítést kell látnunk ebben, aminek a célja a megtérés. Ami végül eléri a célját.
Manassé megérdemelte volna a büntetést is. De a büntetés már egy végleges megtorlás, ahonnan nincs megtérés. A fenyítés nyitva hagyja a megtérésre és az út megjobbítására az utat. Ebben a fenyítésben – amellyel még mindig megtérésre ösztönzi az Úr Manassét valami nagyon fontosat még megmutat nekünk az Írás. Azt, hogy Isten mennyire nem mondott le Manasséről még szándékos bosszantásai és súlyos gonoszsága ellenére sem.
Jézus Krisztus is így jött el a világba. Hogy megkeresse és megtartsa az elveszetteket – a bűnösöket, a gonosztevőket, a paráznákat és gyilkosokat. Akár az Igével szól, akár kemény eszközökhöz nyúl pontosan az ő jósága mindez, ami megtérésre ösztönöz.
Amikor Istennek ezt a jóságát látjuk, akkor merül fel a kérdés a keresztyén magatartással kapcsolatban is. Ha Isten ennyire nem mond le még egy gonoszságnak ilyen mélységeiben élő emberről sem, akkor – érvelnek ezzel sokan – mi sem mondhatunk le senkiről. Ez viszont csak részben igaz.
Egy édesanyával való beszélgetésem gondolkodtatott el, akinek a fia teljesen romba dönti és pokollá teszi az életüket. Azt mondta nekem: „Eljutottam oda, hogy már nem akarom megmenteni, most már magunkat akarom menteni.” Mondja ezt úgy, hogy teljesen kimerültek az eszközeik és a lelki tartalékaik. Vajon kutya kötelessége, hogy ne engedje el a fia kezét – arra hivatkozva, hogy Isten nem mond le a legnagyobb gonosztevőről sem – mint pl. Manassé? El kell égniük a mártíromságnak ezen az oltárán?
Pál apostol a korinthusiaknak ír egy emberről, aki a gyülekezetben megátalkodott egy bűnben, aki megmakacsolta magát és nem a megtérés útját választotta, akárhogy is intették. Azt írja róla:
átadjuk az ilyet a Sátánnak, teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján.[8]
Pál apostol kemény szavait értsük jól. Pál azt mondja, hogy ha egy ember ennyire megátalkodik a bűnben, hogy minden szeretettel visszaél, minden intést leráz, akkor az a jobb, ha elengedjük a kezét. Ha átengedjük annak az útnak, amit ő választott, de akkor zárjuk ki az életközösségből, mielőtt mindenkit tönkretesz maga körül. Amikor kimerültek az intési, figyelmeztetési, fenyítési lehetőségeink; amikor úgy tűnik az imádságaink sem hatásosak: engedjük át a maga választotta útnak. Lemondhatunk róla úgy, hogy közben még mindig bízhatunk abban, hogy az irgalmas Isten nem mond le róla. A mi lemondásunk – elengedésünk nem egyenlő azzal, hogy Isten lemond róla.
Manassé végül megtért miután az asszírok kemény kézzel bántak vele. Kérlelte az Urat, megalázta magát bűnei miatt Istene előtt. Amikor pedig hazatérhetett elkezdte helyreállítani mindazt, amit tönkretett. Mert Istene könyörült rajta.
Manassé Istenéről két dolgot értettünk meg:
1. Hosszan tűri a gonoszságainkat és az emberi gonoszságot.
2. Ez a türelem megtérésre ösztönöz.
Manassé életében Isten türelme célhoz ért. Vajon az életedben célhoz ért-e már?
Ámen.
[1]2Móz 34:6
[2]Zsolt 103:8
[3]Jel 6:9
[4]Rm 2:4
[5]Rm 9:22-23
[6]Ef 2:1-3
[7]2Krón 33:10-11
[8]1Kor 5:5