Lekció: Lk 5:1-11

Alapige: ApCsel 4:12

A múlt héten valaki miután elmondta, hogy milyen sokat jelentett neki a Pál apostol Istenéről szóló igehirdetés, megkérdezte, hogy Péterről is lesz szó? Mert ő nagyon szereti Pált, de valahogy Péter közelebb áll a szívéhez. Megnyugtattam, hogy ezen a héten pont róla szeretném elkérni az üzenetet, és lassacskán a sorozat végére is érek. Tehát ma Péter apostol Istenéről lesz szó. Ehhez a kiindulópontunk a zsidó Nagytanács előtt elmondott bizonyságtételének utolsó mondata az Apcsel 4:12-ből, ami így szól:

„és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”

1. Péter bizonyságtétele

Először röviden összefoglalom azt, hogy milyen helyzetben és környezetben hangzott el ez a mondat, ill. kiről beszél Péter, amikor azt mondja, hogy egyetlen név van, aki által üdvözülni lehet – azaz megszabadulni a bűntől és örök életre jutni.

Péter apostol a názáreti Jézus elhívott tanítványa és apostola volt. Három évig követte őt, hallgatta a tanításait, amelyeket városról városra, és faluról falura haladva elmondott. Közben szemtanúja, sőt átélője volt mindannak a sok csodának, amelyeket a názáreti Jézus cselekedett: amikor talpra állította a bénát, amikor megtisztította a leprást, amikor a távollévő beteget meggyógyította szavának erejével, amikor megszabadított embereket démoni megkötözöttségektől. Részese volt annak, amikor megsokasította a kenyeret ötezer és négyezer embernek, amikor lecsendesítette a vihart, amelyben már majdnem elsüllyedt a hajójuk, sőt ő volt az, aki amikor Jézus a tengeren járt, azt kérte tőle, hogy ha valóban Jézus az és nem valamiféle szellem, akkor hadd menjen oda hozzá a vízen járva. Mindezeket átélve pedig eljutott arra a felismerésre, hogy Jézus az Isten Fia, maga a testet öltött Isten, a Megváltó Krisztus. Amikor olyan keresztyéneket igyekezett erősíteni a hit útján, akik ezeket nem tapasztalhatták meg személyesen, akkor határozottan leírta nekik a második levelében:

„Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének.”[1]

Ezután Péter részt vett az utolsó vacsorán, ott volt Jézus Gecsemáné kertbeli elfogásán, próbálta követni az eseményeket a főpap udvarában, amíg háromszor is meg nem tagadta Jézust. A kereszthez már nem mert odamenni, Jézus halálát ugyan nem látta szemtanúként, de szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy Jézus meghalt a kereszten. A feltámadásnak közvetlenül ugyan nem volt a tanúja, de a Feltámadott Krisztussal találkozott többször is. Afelől sem volt semmi kétsége, hogy ő nem egy tetszhalott vagy ájult állapotból eszméletre tért embert lát maga előtt, hanem valakit, aki feltámadt a halálból. A feltámadás után 40 nappal pedig saját szemével követte a többi apostollal együtt, hogy Jézus felemeltetik a mennybe. Ismét idézem, amit az egyháznak írt levelében:

„Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének.”

De még itt sem ért véget Péter tapasztalata, hiszen ő maga is átélte az első százhúsz emberrel, amit kiárad a Szentlélek, és a Szentlélek erejével úgy tett bizonyságot a pünkösdre összegyülekezett jeruzsálemi zsidók előtt, hogy egyből Krisztus követője lett háromezer ember. A Szentlélek erejével pedig nemcsak meggyőző erővel tudták hirdetni az evangéliumot, hanem Jézus Krisztus megerősítette az apostolokat jelekkel és csodákkal is, leginkább olyan csodákkal, amelyek az ő szolgálatát is jellemezték: betegeket gyógyítottak. Egy ilyen beteggyógyítás után tartóztatták le Pétert és Jánost, és a kihallgatásuk során azt akarták elérni, hogy egyáltalán ne beszéljenek és tanítsanak többet Jézus nevében. Ezt Péter és János egyértelműen megtagadta azzal az egyértelmű költői kérdéssel és a rá adott válasszal:

„Igaz dolog-e az Isten szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre: ítéljétek meg magatok; ²⁰mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk.”[2]

Ezt pedig teszi azért, mert egy nagyon fontos meggyőződésre jutott: az, hogy ha valaki üdvözülni akar – azaz bocsánatot akar kapni a bűneire és ezáltal örök életre akar jutni, akkor egyetlen névben bízhat csak. Ez pedig a názáreti Jézus Krisztus neve által lehetséges. Nincs más lehetősége egyetlen embernek sem az örök életre. Rögtön leszűrhetjük Péter apostol Istenével kapcsolatban az első következtetést. Péter apostol Istene annyira Jézus Krisztushoz kötődik, hogy számára az Istennel való találkozás egyet jelent a Krisztussal való találkozással. Az Istenben való hit egyet jelent a Krisztusban való hittel, az Isten útjának követése egyet jelent Jézus Krisztus követésével. Péter apostol Istene az a Jézus Krisztus, aki egy – azaz egylényegű – az Atyával. Jézus Krisztuson kívül Péter számára nincs értelme Istenről beszélni, mert ő az Isten.[3]

Ezek után szeretnék Péter és Jézus közös történetéből három nagyon jellemző történetet kiemelni, ami elvezette Pétert idáig: Krisztus az egyetlen Isten, aki üdvözíteni tud bennünket.

2. A nagy halfogás: jósága szembesítette a bűnnel

Az első történet a már felolvasott halfogás története. Sok szempontból érdekes ez a történet. A következő történt Kapernaumban. Jézust nagyon sok ember szerette volna hallgatni, ezért megkérte Pétert, hogy a hajójából beszélhessen az emberekhez, így használva ki a víz hangot felerősítő erejét. Péter végighallgatta a tanítást. Ezek után fordult oda hozzá Jézus és mondta neki, hogy evezzen a mélyre és vesse ki a hálókat fogásra. Péter elmondta neki, hogy egész éjjel nem fogtak semmit – amiben rejtetten benne van, hogy nappal még annyi esély sincs – de mégis kiveti a hálót. Nem is bánta meg, hiszen olyan csodát tapasztalt meg mint még soha: nappal annyi halat fogtak a hálóval, hogy egy másik hajó segítségét is kérni kellett ahhoz, hogy ki tudják szedni a rengeteg halat és még így is majdnem elsüllyedt mind a két hajó. Az igazán érdekes fordulat azonban ezután következett be. Péter leborult Jézus lába elé és azt mondta neki:

„Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!”

Lukács pedig rögtön utána meg is magyarázza, hogy azért történt ez, mert félelem fogta el őt is, de azokat is, akik segítettek a halászatban. Miért ez a különös reakció? Nem inkább azt kellett volna megköszönnie, hogy milyen bőkezű bérleti díjat kapott a hajó használatáért? Vagy esetlegesen mérlegelve az üzleti lehetőségeket, felajánlani a hajóját állandó szószékként Jézusnak ilyen hatalmas bérleti díjért. Péter azonban arra jut, hogy menjen el Jézus a közeléből, mert ő bűnös.

Nem tudjuk pontosan, hogy Jézusnak milyen tanításait hallgatta. Személy szerint legvalószínűbbnek tartom, hogy a Hegyi Beszéd gondolatait, az Isten országáról mondott példázatokból néhányat vagy az összeset. Leginkább Jézus fő üzeneteit. De nem tudjuk pontosan. Egyet tudunk: a hallott tanítás, majd az átélt csoda ezt a hatást váltotta ki Péterből. De még mindig nem értjük, hogy miért.

Szeretnék most visszautalni, egy nem sokkal korábbi részhez ebből a sorozatból. A próféták Istenével kapcsolatban beszéltünk arról, hogy a próféták Istene szent. Akik hallották talán emlékeznek arra, hogy amikor Ézsaiás ezzel szembesült ezzel a szentséggel, akkor hasonló volt a reakciója mit Péter: „Jaj nekem elvesztem, mert bűnös … vagyok!”[4] Mégis van különbség. Mert Ézsaiás elsősorban Istennek a szentségből fakadó fenségességével és bűnnel szembeni haragjával találkozott és ez nagy félelemmel töltötte el, Péter pedig Jézuson keresztül Isten szentségből fakadó jóságával szembesült. Ez mégis a bűnei miatti félelembe váltott. Mit élt át Péter? Azt nem tudjuk, hogy ő korábban mit gondolt magáról, Istenről, de hogy ebben a pillanatban mit él át, azt látjuk. Azt éli át, hogy olyan nagy a szentségedből fakadó jóságod, amit nem érdemlek meg, hogy azt el sem tudom viselni, mert úgy érzem abba belepusztulok.

Furcsa ellentmondás ez, de nem éljük át ezt sokszor? Hogy valakiből árad valami olyan jóság és tisztaság Krisztusból, hogy egyszerre vonzó, de egyszerre félelmetes is: mert azt látom meg benne, hogy milyennek kellene lennem, de nem vagyok olyan. Ebbe a tükörbe pedig nem jó belenézni. Inkább menjen el, inkább ne legyen a közelemben, mert az nem emlékeztet arra, hogy ki vagyok valójában.

Krisztus jósága Pétert egyértelműen szembesítette a bűnnel, a saját bűnével. Nem tudjuk, hogy Péter emberi megítélés szerint mennyire volt bűnös. Nem tudjuk, hogy tisztességesen vezette-e a vállalkozását vagy sem. Nem tudjuk, hogy hogyan bánt a családjával. Azt sem tudjuk, hogy mennyire vett részt a helyi vallásos közösség életében. Lehet, hogy a zsinagóga oszlopos tagja volt, de az is lehet, hogy a kötelezőt letudva hidegen hagyta a vallás. Semmit nem tudunk Péter előéletéről. Lehetett egy helyi szinten veszélyes keménylegény, az ún. helyi vagány csávó, de lehetett egy általános értelemben vett jóravaló munkásember. Valaki olyan, aki nem is gondol magára úgy, hogy bűnös lenne. Én inkább ez utóbbira tippelek, de hangsúlyozom ez egy tipp. Sem az evangéliumok, sem Péter bizonyságtételei, sem a levelei nem tartalmaznak konkrétumokat. De Jézus jóságával így szembesült: bűnös vagyok és nem bírom ennek a jóságnak a közelségét, ami belőled árad. Éreztük már át ennyire mélyen Isten jóságát az életünkben? Hogy ő mennyire nem úgy bánik velünk, ahogy érdemeljük? Tudott-e szembesíteni Krisztusnak ez a jósága bűnösségünk és eredendő gonoszságunk valódi arcával? Valódi mélységeivel?

3. A nagy halfogás: az élet kezdete

Jézus azonban nem hagyja annyiban a dolgot. Elmondja neki a teljes életváltoztató mondatot:

„Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!”

Péter élete innen kezdődött el. Ahogy említettem Péter korábbi életéről semmit sem tudunk azt leszámítva, hogy halász volt Kapernaumban. Ez azt is jelenti, hogy Péter addigi élete az élet szempontjából semmit nem számít, mert akkor kezdett el élni, amikor Krisztus elhívta és beállt az ő követésébe.

Sokszor sokan halogatják azt, hogy elfogadják ezt a meghívást. Különösen fiatalabb korban lehet hallani azt a kifogást: hogy még nem térnék meg, mert még szeretnék élni egy kicsit. Azt is jelenti ez, hogy tisztában vannak azzal, hogy a Krisztusban való élet elkötelezettséget kíván; és ebben az elkötelezettségbe vannak dolgok, amelyek nem férnek bele. Ha már Péter apostol Istenéről beszélünk, akkor idézzünk tőle néhány intő jó szót:

„többé ne emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralevő idejét.”[5]

Mindenki életén nagy teher, Krisztustól elválasztó teher, amikor a vágyai szerint akarja élni testi életének hátralevő idejét. Péter azután itt elég tisztátalan vágyakra utal, de vannak olyan emberi vágyak, amelyek önmagukban nem gonoszak, de mégis olyan erősek, hogy eltávolítanak attól, hogy az ember Isten akarata szerint éljen. Mire gondolok: például a társ utáni emberi vágy. Vagy a tisztességes úton, de gyarapodási vágy. Ez nem jelenti azt, hogy ez nem Isten akarata. De lehet, hogy mégis olyan erős, hogy közben nem akarjuk meghallani azt, hogy Isten egy egészen új, egy egészen más életre akar elvezetni.

Mint például Pétert kivette a halászatból, abból, hogy szépen fejlessze a vállalkozását, családját igazgassa – azt tudjuk, hogy volt anyósa, de például a feleségéről és a gyermekeiről semmit nem tudunk; erre például az egyik lehetséges magyarázat, hogy nem született gyermeke; Pál apostol is utal arra, hogy Péternek volt felesége, akit az útjaira magával vitt, de ez egy olyan megjegyzés, ami semmit nem árul el pl. a feleségről. Szóval kivette Pétert a halászatból és elhívta egy olyan útra, amelyben emberhalász lesz, amely a nélkülözés útja, a szenvedések és a mártírhalál útja. Mégis ez az élet. Ekkor kezdődött el Péter élete.

Ha valójában megértjük, hogy a mi életünk is Krisztussal kezdődött és onnantól kezdve van valójában életünk, lehet, hogy kevésbé ragaszkodnánk ahhoz, hogy „éljünk.” Nemcsak a fiatalabbaknak probléma ez. Manapság kevesebbszer találkozom ezzel, de régebben többször mondták nekem emberek: majd ha nyugdíjba megyek, akkor ráérek majd foglalkozni a templombajárással, a bibliaolvasással. Addig nem fér bele az életembe.

Ebből csak az derül ki, hogy valaki mennyire nem érti a lényeget az életről. Ha az élet Krisztussal kezdődik, akkor Krisztus az élet. Péternek is Krisztussal kezdődött – és innentől egy szót sem vesztegetett a régire: hátrahagyta, ahogy hátrahagyta azt Pál is. Péter számára Krisztus az élet kezdete, mert ő Péter Istene.

4. Péter Istenének beszéde: az örök élet beszéde

Egy másik történet Péter apostol életéből, amikor Jézus népszerűsége nagyot esett a nép szemében. Miután jóllakatta az ötezer embert, János evangéliuma szerint Jézust egyből királlyá akarták tenni, de ezt ő nem hagyta. Sőt egy nagyon kemény beszédet mondott a kenyérszaporítás kapcsán, amelyben elmondta, hogy ő az élet kenyere. Ha pedig valaki eszi az ő testét és issza a vérét, annak van örök élete; aki viszont nem eszi az Emberfia testét és nem issza a vérét, abban nincs élet[6]. Nem értették, nem akarták érteni, sőt nagyon megbotránkoztak benne. Annyira, hogy gyakorlatilag minden tanítványa elhagyta a tizenkettő kivételével. Jézus ebben a helyzetben kérdezte meg a tizenkét tanítványt:

„Vajon ti is el akartok menni?”[7]

Világos kérdéssel világos választás elé állítja őket. Végül megint Péter vállalta a szóvivői szerepet és azt válaszolta Jézusnak:

„Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.”

Hatalmas jelentőségű mondat ez, ami mutatja, hogy Péter Istene Jézus Krisztus, akinek a beszéde, örök élet beszéde. Rímel ez a szakasz Péter másik nagy hitvallására, amikor Jézus megkérdezte a tanítványokat, hogy kinek mondják őt az emberek, és kiderült, hogy mondják mindenfélének, elsősorban valamilyen nagy prófétának; ezután szegezte nekik a kérdést, hogy ti kinek mondotok engem, amire megint csak Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus”.

Jézus Krisztus beszéde az örök élet beszéde. Ennek hihetetlen jelentősége van. A világ tele van bölcs tanácsokkal. Hogyan tudod jól befektetni a pénzedet, hogy jobban fialjon, hogyan tudsz sikeres lenni az életben; hogyan tanulhatsz hatékonyabban, hogyan élhetsz egészségesebben, hogyan diétázz, ha fogyni akarsz, mennyit és hogyan mozogj, hogy fitt légy. Hogyan tudod karbantartani a kapcsolataidat, hogyan neveld a gyerekedet, hogyan kezeld a munkahelyi konfliktusokat, csak pár terület, ami eszembe jutott. Vannak ezek között nagyon is hasznos és eligazító tanácsok – persze vannak okostojások akik úgy osztják az észt, hogy közben csak sületlenséggel traktálnak. De nem ezt akarom most elemezni. Lehet, hogy ha tényleg jól akarod befektetni a pénzedet, kihasználni az idődet, takarékosabban és egészségesebben akarsz élni, akkor ezekre érdemes hallgatni. De minden hasznosságuk ellenére ezeknek a bölcsességeknek, jó tanácsoknak van egy nagy korlátja. Nagyjából addig terjed a hatásuk, hogy hogyan élhetsz ötven év helyett hetven vagy nyolcvan évig; hogyan tudsz nyugodtan élni nyugdíjas korodban, hogy előtte ne öljön meg a stressz, az egészségtelen életmód és hasonlók. Higgyük el, ez fontos és jó, csak tudni kell kiszűrni a valóban hasznos és életszerű tanácsokat a hirtelen divatos sarlatánságoktól. De nem tudnak a 80-100 évnyi korláton túlmutatni. Egyszerűen ezek nem az örök élet beszédei. Ezért rossz megközelítés – még ha feltételesen elfogadjuk azt, hogy akár igaz is lehet – például a miniszter állítása, hogy a betegségek 70-80 %-a elkerülhető lenne, ha betartjuk a Tízparancsolatot. Mondom, akár még igaz is lehet, de a Tízparancsolatnak ez esetlegesen egy jótékony következménye – de nem célja. Akik hallották a sorozatot a két kőtábláról, azok emlékezhetnek, hogy maga a Biblia nem is parancsolatoknak, hanem igéknek nevezi a kőtáblákon található kijelentéseket. Azaz bár egyszerűnek tűnő követelményeket fogalmaznak meg az Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkra nézve, jelentőségük túlnyúlik azon, hogy megbetegszünk-e és mennyire testi életünk hátralevő idejében: része annak, amit Péter így mondott „Örök élet beszéde van nálad.”[8]

Péter Istenének beszéde az örök élet beszéde. Boldogok, azok, akik hallgatják, befogadják és engedelmeskednek annak, mert Krisztus a beszédei által szül újjá. Péter ezt a hitét és tapasztalatát is továbbadta a gyülekezetnek, amikor azt írta:

nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. ²⁴”Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, ²⁵de az Úr beszéde megmarad örökké”. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek.[9]

5. A második halfogás: nem hagyja magára a bűnbánó bukottat

Az utolsó történetünk pedig a János evangéliuma végén olvasható, a második nagy halfogás története. Péter és tanítványtársai visszatétek Galileába a húsvéti események után. Bár feltámadt Krisztus, nem tudták hogyan folytassák tovább az életüket. Ez különösen is igaz lehetett Péterre, akinek egy súlyos teher nyomta a vállát. Nyilvánosan, esküvel és átokkal tagadta meg azt, hogy Krisztushoz tartozik. Ott munkálhatott benne Krisztusnak az a kijelentése is, hogy

„Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”[10]

Ő pedig elég hangosan és elég határozottan tagadta meg Krisztust az emberek előtt. Joggal számíthat arra, hogy Jézus Krisztus is megtagadja mennyei Atyja előtt. Nem mondhatja, hogy nem olyan nagy ügy az. De nagy ügy, mert a Krisztus-hitében vallott kudarcot és ezt a kudarcot a bűn okozta.

Jézus pedig utánuk megy Galileába. Kint vannak a vízen, halásznak és ahogy az elhíváskor történt, egész éjszaka nem fogtak semmit. Jézus a partról beszél velük, ennivalót kér, ők elmondják, hogy nincs semmijük, amit enni adhatnának. Jézus azt kiabálja, hogy vessék ki a hálót a hajó jobb oldalán. Kivetették a hálót és annyira megtelt nagy halakkal, hogy már nem is tudták kihúzni. Ekkor döbbentek rá, hogy Jézus áll a parton. Sietnek is ki hozzá. Együtt ettek, majd Jézus egy külön beszélgetést kezdeményezett Péterrel. Ez az a híres beszélgetés, amelyben háromszor kérdezi meg Jézus Pétert, hogy szereti-e őt? És háromszor bízza meg újra a feladattal: „Legeltesd az én juhamiat”.[11]

Érzékelteti vele, hogy megbocsátotta mindazt, amit Péter elkövetett. Bocsánatával leveszi Péter válláról azt a súlyos terhet, ami nyomja. A tagadás terhét.

Ilyen Isten, a mi Istenünk. Ilyen Isten a mi Krisztusunk. Nem hagy magunkra a bűneinkkel, a bűntudatunkkal, a bűnbánatunkkal; nem hagy magunkra a bukásainkkal, hiszen magára vállalta azt is a kereszten.

Péter apostol Istene – ahogy az apostolok Istene – Krisztus. Ő a mi Istenünk, akinek a jósága szembesít a bűnnel és megtérésre ösztönöz[12], akivel kezdődik az életünk, akinek a beszéde örök élet beszéde, és aki nem hagy magunkra bukásainkban sem.

Ámen.

---

[1] 2Pt 1:16

[2] ApCsel 4:19-20

[3] Vö. Jn 10:30 és 2Pt 1:3

[4] Vö. Ézs 6:5

[5] 1Pt 4:2

[6] Vö. Jn 6:62-60

[7] Jn 6:67

[8] Nem szabad elfelejteni, hogy Jézus is magyarázta a Tíz Igét.

[9] 1Pt 1:23-25

[10] Mt 10:32-33

[11] Jn 21:17

[12] vö. Rm 2:4