Igehirdető: Gyimóthy Zsolt
Lekció: Zsolt 34
Alapige: Jn 6:48-49.54
Van-e dallama az ételnek? Persze, ha kicsit költőien közelítjük meg a kérdést akkor mondhatjuk – vagy akár egy zeneszerző komponálhat egy zeneművet is, amivel ki akar fejezni valami ilyet – de az ételnek elsősorban mégis íze, illata és színe van; de talán legfontosabb az íze.
Van-e íze egy festménynek? A festményt sem kóstolgatjuk, hallgatjuk vagy szagolgatjuk, hanem a szemünkkel gyönyörködünk benne.
Van-e íze az örök életnek? Van-e íze a hallhatatlanságnak? Dávid a 34. zsoltárban úgy fogalmazott: „érezzétek és lássátok, hogy jó az ÚR”.[1] Dávid bizonyára nem arra gondolt, hogy kóstolják meg az Úr jóságát, hanem azt – ahogy írja is éljék át Isten szabadításában ezt a jóságot. Lássák meg Isten cselekedeteiben és éljék át a lelkükben is.
De mi van, ha a halhatatlanságba az érzékszerveinkkel is belekóstolhatunk? Mi van, ha a halhatatlanságnak van íze? Mai böjtkezdő vasárnapunkon a halhatatlanság ízéről szeretnék beszélni, aminek a végén arra is szeretnék kitérni, hogy a böjtben milyen segítségünk lehet, hogy rátaláljunk erre az ízre. Mert szeretjük a jó ízeket! Alapigénk tulajdonképpen a János evangéliuma 6. fejezet, de két verset mégis kiemelnék: Jn 6:48.54
Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak. … Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.
Jézus ebben az igében mondja el nekünk a halhatatlanság ízét. Meg lehet kóstolni. Megterítettük az Úr asztalát is ezen a vasárnapon, hogy emlékeztessen bennünket arra, hogy beléptünk abba az időszakba, aminek a csúcspontján megünnepeljük a Krisztus-titkot, megemlékezve Jézus haláláról és feltámadásáról. Jézus az élet kenyere – ő a halhatatlanság kenyere; bár János az utolsó vacsorán szerzett mindkét sákramentumi elemre utal, de az egész beszédben Jézus elsősorban a kenyeret állítja a középpontba.
Az előzmény
Az alapigénk megértéséhez szeretnék elmondani néhány dolgot az előzményről, mivel Jézusnak ez a kijelentése egy csodával indult, majd egy hosszabb tanításba ágyazódott bele.
Ha a János evangéliumát összevetjük a többi evangéliummal, akkor azt látjuk, hogy János sokkal kevesebb csodát oszt meg az olvasóval, mint a másik három evangélista, viszont több csodának is lényegesen hosszabban mutatja be a jelentőségét és a lelki üzenetét. Jánosnak az ezzel a céllal, hogy ezeknek a csodáknak a valódi jelentését lássuk meg: a benne rejlő igazi csodát, amit a látható jel csak jelez.
Így történt ez a 38 éve beteg ember meggyógyításának esetében, ahol egy egyszerű szombati gyógyítás – bár maga a gyógyítás természetfeletti csoda volt – oda vezetett, hogy Jézusnak az Atyával való egyenlőségét és egységét lássuk meg.
Mai alapigénknek is van egy ilyen csodaelőzménye. Jézus a Tibériás tavának Kapernaummal átellenes partján egy hegyen, miután tanította az őt követő sokaságot öt árpakenyeret és két halat úgy megsokasított, hogy jóllakott belőle ötezer ember.
A csodára adott emberi reakciók várhatóak és teljesen természetesek: legyen király. Ez elől azonban Jézus kitért. Azért tért ki, amit azután Pilátusnak mondott el a kihallgatásán
„Az én országom [királyságom] nem e világból való[2]
A nép azonban nem nyugszik bele abba, hogy Jézus kitért az elől, hogy királlyá tegyék. Keresik és kutatják, amire Jézus azt mondta: pusztán csak azért keresik, mert jóllaktak a kenyerekkel és azt várják tőle, hogy újra és újra tegye meg ezt velük. Ezután kezdi el őket tanítani, hogy az ő ajánlata ennél sokkal több. Ad ő kenyeret, de az a kenyér mennyei kenyér lesz. Tanítja őket annak a szellemében, amivel megkísértésekor visszautasította a Sátán ajánlátát arra, hogy bizonyítsa be azzal, hogy ő Isten Fia, úgy hogy a köveket kenyerekké változtatja.
Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik.[3]
Míg a római cézárok a „panem et circenses” (kenyeret és cirkuszt) populista elvét követték, Jézus ezt a hatalomtechnikai eszközt semmilyen formában nem kívánja alkalmazni.
Jézus ajánlata: a mennyei kenyér
Jézus tehát visszautasítja a nép ajánlatát arra, hogy király legyen itt a földön. Ő ennél jobb ajánlatot tesz a népnek – egy olyan ajánlatot, amely ajánlat mind a mai napig érvényes ajánlat és mi számunkra – a ti számotokra – is érvényes ajánlat.
Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten.[4]
Jézus ajánlatában kétféle ételről beszél: egy ételről, ami veszendő, bár van ennek mélyebb értelme is, mert a kifejezés, amit az evangélium használ azt is jelenti, romlásba visz. Vagyis az az étel nem pusztán veszendő abban az értelemben, hogy megromlik, vagy újra megéhezünk miután ettünk, ahogy azt a biológiai létünkben naponta többször is átéljük, hanem egyenesen pusztító hatással van az életünkre. Azokra a hatásokra utal Jézus, amelyek a romlás felé visznek.
Ezzel szemben beszél egy olyan ételről, ami megmarad. Ezt az ételt pedig egyedül ő tudja nekünk kínálni.
Mivel a hatása megmaradó és mennyei, ezért a forrása is mennyei.
A manna
Erről az égi kenyérről a zsidóknak történelmük egyik meghatározó emléke merült fel: a manna. A mannát égi kenyérnek tartottak, hiszen Isten minden nap a mannával táplálta őket a pusztában negyven éven át úgy, hogy csak össze kellett szedniük azt. Nem kellett vetni, aratni, csépelni, őrölni – csak egyszerűen összeszedni és elkészíteni az ételt.
Ez mennyei kenyér volt – emlékeztetik a zsidók Jézust – akkor te tudsz ilyet? – teszik fel a kérdést. „Milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked?” Akkor elő a mannával, ha te vagy az Emberfia.
Ha nem kenyeret, hanem égi kenyeret adsz, akkor add azt. Nagyon szívesen adom – feleli erre Jézus. Én vagyok az és magamat adom.
Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik és aki ébennem hisz nem szomjazik soha többé.[5]
Én vagyok az ajánlat. Merthogy az én testem az a kenyér, amely mennyből szállt le azért, hogy életet adjon a világnak azáltal, hogy aki eszi a testemet az örökké élhessen azáltal, hogy őt feltámasztom a halálból.
Ez pedig nem olyan mint a manna. A manna nem adott örök életet. Istentől adott táplálék volt, de örök életet nem tud nyújtani.
Azt mondja Jézus:
Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak.
Egy csoda volt a manna, de hatásában korlátozott. Egyrészt a manna nem adott örök életet. De érdemes valami másra is figyelnünk, hogy meglássuk a manna és a Krisztus közötti különbséget.
Amikor Izráel fiai zúgolódtak Mózes és az Úr ellen, akkor Isten meg akarta őket semmisíteni hitetlenségükért és lázadásukért. Mózes könyörgött a népért, hogy ezt ne tegye meg. Isten megkönyörült rajtuk, de azt is megmondta, hogy azok akik lázadtak nem érhetik el a Kánaánt. Táplálni fogja őket, de nem érhetik el az ígéret földjét. Fenntartotta ugyan az életüket, de az Isten által adott nyugalomba már nem léphetnek be.[6]
Ezzel szemben Krisztus teste, ami az élet kenyere az örök életre vezet, a feltámadás és a halhatatlanság felé vezet abba a nyugalomba, amelyet Krisztus készített el.
A manna is égi kenyér volt abban az értelemben, hogy Isten csodálatosan biztosította a vándorló nép számára. De nem lehetett az az igazi mennyei kenyér, amely örök életet ad, mert az a testet öltött Krisztus.
Krisztus áldozata
A hallgatóság számára azonban érthetetlen ez az ajánlat. Meg vagyok győződve arról, hogy még a tanítványok számára is teljességgel érthetetlen. Pont ezért hagyja el ezek után a nagy tanítványi körből a többség. Csak a tizenkettő tart ki mellette, bár szerintem még ők sem értik, de mégis hittel tartanak ki Krisztus mellett. Felteszik a hallgatók a kérdést:
Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül?[7]
Valóban hogyan? Mindez az utolsó vacsora után nyer értelmet, amikor Jézus a tanítványaitól búcsúzik és tudja, hogy eljött az ő órája és a vacsora közben vette a kenyeret és azt mondta:
Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.[8]
Krisztus testének össze kell törnie ahhoz, hogy az élet kenyerévé legyen. Jézusnak ártatlan áldozattá kell válnia a bűneinkért a kereszten, oda kell adnia a testét kínhalálra a világ életéért – benne a mi életünkért, hogy miénk lehessen a mennyei Atya irgalma. És adja Jézus a testét a világ életéért, adja Jézus a testét a kenyérben, hogy ha hiszünk benne, akkor örök életünk legyen és újra és újra érezhessük a halhatatlanság ízért. Most is az úrvacsorában és minden úrvacsorában.
Egy böjti ajánlat
Most az ünnep előtti böjt kezdetén szeretnék egy gyakorlati böjti ajánlatot tenni mindazoknak, akik böjttel is akarnak készülni, és esetleg nincs kialakult böjti gyakorlatuk, vagy valami olyan gyakorlatot szeretnének kipróbálni, ami segít megérezni a halhatatlanságnak ezt az ízét.
Mindennap válasszatok ki egy étkezést, amelyen semmi mást nem esztek csak kenyeret. Csak a megszokott hétköznapi kenyereteket, de mindezt mindenféle kencék, sajtok, lekvárok, felvágottak és szalámik nélkül. Talán sokan azt gondolják, hogy a halhatatlanság íze egy különleges íz. Pedig tulajdonképpen egy nagyon is hétköznapi íz, amit viszont már szerintem sokan elfelejtettek, mert ezt a hétköznapi ízt mindig meg kell pakolni valamivel és emiatt talán már nem is érezzük a halhatatlanság ízét.
Általában ha valaki egy érzékszervét elveszti, különösen olyan fontosat, mint a látás vagy a hallás, akkor sokkal jobban kénytelen támaszkodni a többi érzékszervére. Ha valaki nem lát, arról azt gondoljuk, hogy elkezd sokkal jobban hallani. De nem a füle lesz jobb, hanem csak jobban meghallja azokat a hangokat, amelyeket észre sem, amikor lát. Egyszerűen jobban kezdi el érzékelni a hangokat és a szagokat, mert jobban kell rájuk figyelnie.
Amikor csak a kenyeret eszitek, akkor idézzétek fel, hogy mit mondott Jézus. Ő az élet kenyere. És aki eszi az ő testét és issza az ő vérét, annak örök élete van, és feltámasztja az utolsó napon. Csak napi egy étkezésen. Lehet, hogy eleinte olyan szegényesnek fog tűnni – de ha Jézusra gondolsz, aki a testét odaadta a világ életéért, abban a pár falat kenyérben egyre jobban fogod érezni a halhatatlanság ízét és annak a csodáját, hogy nemcsak kenyérrel földi kenyérrel él az ember, hanem a mennyei kenyérrel is – sőt a mennyei kenyérből az örök életre, a feltámadásra, a halhatatlanságra.
A pusztában vándorló nép mannát kapott, de hitetlenségük és lázadásuk miatt már nem léphettek be az Ígéret Földjére, a nyugalom helyére. Jézus Krisztusban azonban, ha hittel esszük az ő testét, megnyílik a menny, amikor feltámaszt minket az utolsó napon. Ez a halhatatlanság íze.
Ámen.
[1] Zsolt 34:9
[2] Jn 18:36
[3] Mt 4:4
[4] Jn 6:27
[5] Jn 6:35
[6] Vö. Zsolt 95:11
[7] Jn 6:52
[8] Lk 22:19