A fiak szabadsága

Igehirdető: Gyimóthy Zsolt

Lekció: Ézs 45:18-25

Alapige: Jn 8:30-36

Énekek: 118. 467.

Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne. 31Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; 32megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” 33Ők ezt kérdezték tőle: „Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek: hogyan mondhatod hát, hogy szabadokká lesztek?” 34Jézus így válaszolt nekik: „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája. 35A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre. 36Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.”

Ebben a szakaszban Jézus az igazság és a szabadság ügyében konfrontálódik hallgatóival. Lássuk, mit mond a szolgaságról, mit tanít az igazi szabadságról, valamint hogyan lehet a miénk, és hogyan növekedhet ez a szabadság az életünkben.

Mi a szolgaság?

Jézus azokhoz szól, akik „hittek benne.” Ahhoz, hogy megértsük, kik ők, valamint világos legyen számunkra a felolvasott párbeszéd értelme, szeretném röviden bemutatni, hogy milyen összefüggésben hangzik el mindez.

Jézus Jeruzsálemben tartózkodik az ún. lombsátorünnepen. Izrael egyik legnagyobb zarándokünnepe ez, amelyben nemcsak egyetlen dologról emlékeznek meg, nemcsak egyetlen dolgot ünnepelnek, hanem több mindent együtt.

Egyrészt megemlékeznek a pusztai vándorlásról és az Úr csodálatos gondviseléséről. Emlékeznek, hogy Isten jelen volt népe között a pusztában, vezette és megtartotta őket.

Ekkor ünnepelték a salamoni templom felszentelését is, amiben az fejeződik ki, hogy hogy Isten nemcsak a pusztában volt népe között, hanem már az Ígéret Földjén letelepedett népnek is ő az Ura. És ehhez a lombsátor ünnephez kapcsolódott az Antiokhosz Epiphanész által megszentségtelenített templom újraszentelésének emléke is.

Ugyanakkor a lombsátorünnep aratási hálaünnep is, amikor megköszönték az úrnak a betakarított termést. Az ünnep azonban túlmutat a múlton (emlékezés), a jelenen (hálaadás), mert jelen volt benne az utolsó idők ígérete is. A várakozás Isten uralmának teljességére, a végítélet nagy összegyűjtésére, Isten dicsőségének jelenlétére a nép között át- meg átjárta e különleges napokat.

A lombsátorok ünnepe igen sokrétű, amelynek minden dimenziója az örömhöz, a hálaadáshoz kapcsolódik. Az igazi ünnep, a hálaadással és örömmel megélt napok pedig a szabadság napjai! Az ünnep mindegyik elemében az Istentől nyert szabadulás, a tőle kapott szabadság ünnepe.

Jézus két eseményhez kötődően is rámutat arra, hogy az ünnep önmagában nem elég az embernek.

Az első a víz ünnepélyes kitöltésének a szertartása. A víznek ez a kiöntése a templomban az asszonyok udvarán történt. Ezt hét napon át ismételték. Minden reggel a papok és az éneklő léviták vezetésével indult a tömeg menete a Siloám tavához, ahonnan vizet merítettek arany merítőedénybe. Innen sófárkürtöket fújva a Víz-kapun keresztül mentek a városba a templom területére. Ott vidáman körüljárták az oltárt, énekelték a Hallél zsoltárokat (Úgy kezdődnek, hogy „Hallelujah! „Dicsérjétek az Urat), és amikor odaértek a 118. zsoltárban, hogy „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó …”, akkor a szolgálatot végző pap a Siloám vizét az oltáron levő edényekbe öntötte és hagyta, hogy a víz lefolyjon az oltárról. Ez a víz a pusztai vándorlásban fakadt ivóvízre emlékeztetett, de benne volt a végidők várakozása is, hogy a Messiás az új élet vizét fakasztja fel a nép számára. Jézus ennek az ünnepnek az utolsó napján kiáltja bele az ünnepi forgatagba:

„Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! 38Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek![1]

Mindaz, amit a szimbolikus esemény hordoz, bennem elérhető én hoztam el, amire vártok – hirdeti Jézus.

Az ünnep másik események a fény szertartása volt. Négy hétágú mécstartót (menórát) állítottak fel a templomkörzetben, az asszonyok udvarán. Ezek lángja arra a tűzoszlopra emlékeztetett, amely vezette Izráelt a pusztában. A világító mécstartók körül a férfiak körtáncot jártak, míg a léviták a zsoltárokat énekelték. Ezt az ünnep hét napján minden este megünnepelték. Ehhez a szertartáshoz is kapcsolódott egy várakozás, mégpedig az, hogy a végidőkben a tűzoszlop visszatér, és újra vezeti a népet. És Jézus azt hirdeti magáról, szintén ezen az ünnepen:

„Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Én vagyok az a tűzoszlop, akit követhettek, ha engem követtek nem a sötétségben jártok, hanem az élet világosságában.

És sok ember az ünnepen ezeket hallva elindul Jézus felé. Amikor ezeket – meg még egyebeket is – mondta „sokan hittek benne”. Így kezdődött a mai szakaszunk.

Igen, itt van ez a csodálatos ünnep, évről évre, de valami mégis hiányzik, valami többre szomjazunk. Igen, gyönyörűséges arra emlékezni az óriási mécstartó fényénél, hogy Isten tűzoszlopban vezette őseinket a pusztában, de ez mégsem ad elégséges eligazodást, nem oszlatta el szívünk, lelkünk homályát és sötétségét.

Jézus őket vezeti tovább a szabadság felé, a teljes tanítványság irányába. Mert nem elég, hogy szomjasak, és nem elég, hogy felismerték azt, hogy sötétben botorkálnak.

Ahhoz, hogy hiányaik gyökeréig jusson, Jézus egy új témát nyit, a szolgaság-szabadság témáját:

„ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot és az igazság megszabadít titeket.”

Azaz a lelki szomjúság érzete és lelki eltévedtség tapasztalata mögött valami mélyebb, valami még sötétebb húzódik meg, valami rabság, amiből egyedül Jézus (igéje) szabadíthat meg.

Amikor Jézus erre rámutat, akkor a válasz méltatlankodás, a sértettség és a felháborodás hangján szólal meg:

„Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek: hogyan mondhatod hát, hogy szabadokká lesztek?”

Pedig nyilvánvaló, hogy Ábrahám utódaiként (is) számos alkalommal voltak szolgaságban:

Egyiptomban, Babilonban, és akkor sem szabadok politikailag, amikor mindez elhangzik, hiszen a gyűlölt rómaiak uralkodnak felettük. De lehetséges, hogy egy belső, lelki szabadságra és kiváltságra hivatkoznak. Ők Ábrahám utóda Izsák leszármazottai. A szabad fiúé, szemben a szolga fiával Izmáellel. Ők annak a leszármazottjai, akivel Isten szövetséget kötött, akinek ígéreteket tett, és amely ígéretek beteljesedése ők maguk, mint nemzet, akik az Isten által adott földön élnek. Hogyan lennének szolgák?!

Jézus azonban néven nevezi azt a szolgaságot, amelyet nem old fel a fent említett örökség:

„Aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája.”

Ez az alapvető, a legmélyebb szint, az igazi oka minden szomjúságnak és minden eltévedésnek.

Ennek a szolgaságnak azonban több arca is van. Figyeljük meg ennek a szolgaságnak két arcát: a vallásos hátterű és az elvilágiasodott ember életében. A bűn szolgasága pontosan az nagy kő, amit sem átugrani, sem megkerülni nem tud az ember. Beleütközik a vallásos ember is, beleütközik nem vallásos ember is. Nem tudnak szembenézni a bűnnel, nem akarnak szembenézni a bűn szolgaságával – de ha ezt nem teszik meg, nem jutnak el a szabadságra sem.

A vallásos ember szolgasága

A vallásos ember – Jézus hallgatóihoz hasonlóan – tiltakozik: én szolga? Lehet, hogy ha valaha voltam is, de már nem vagyok az. Erkölcsösnek tudja magát, és ezért úgy véli, ő már szabad a bűntől.

Nem lopsz? Nem követsz el házasságtörést? Megszenteled az Úr napját? Nem gyűlölsz, ahogy gyűlöltél? Nincsenek hiábavaló kívánságaid, amint egykor voltak? Igen, ahogy Jézushoz fordultál, mindezek megváltoztak. De ha szabadnak tartod magad minden bűntől, ha már úgy gondolod, mindent „letettél”, nem találod-e magadban a mások lenézésének, az ítélkezésnek és a büszkeségnek a lelkületét? Az erkölcsi értelemben vett bűntől való szabadságod közepette nem kerültél egy másik szolgaságba, önmagad „jóságának” a szolgaságába? Nem azt bizonygatod szavaiddal és tetteiddel, hogy különb vagy, mint mások? Ez a bűn szolgaságának egy formája.

A nem vallásos ember szolgasága

A nem vallásos ember is tiltakozik: számára értelmezhetetlen a bűn szolgasága, hiszen értelmezhetetlen a bűn fogalma. Nincs jó és nincs rossz, hiszen nincs mindenkire vonatkozó mérce. Opciók, alternatívák és életstílusok vannak, mindenkinek a maga választása szerint.

Abban hiszel, hogy éppen ezért teljesen a magad ura vagy, hiszen bármikor azt teszel, amit jólesik. Semmit sem tagadtál meg magadtól, mindent kipróbáltál és mindenben megmerültél. Szabad vagy? Talán ezt mondod, igen, hiszen semmi sem korlátoz. Ugyanakkor érdemes feltenni egy másik kérdést: elégedett vagy, hálás és örömteli vagy? Lehetsz-e szabad úgy, hogy nem vagy elégedett és hálás? Lehetséges, hogy miközben úgymond teljesen szabad lettél, és minden korábbi kötöttséget magad mögött hagytál, olyan kötelékekkel és láncokkal szembesültél magadban, amit soha nem is gondoltál volna…

A bűn szolgasága mindannyiunké – amint a Fiú szabadsága is. Lássuk, mi a szabadság!

Mi a szabadság?

A következőkben Jézus a szolga-szabad képét tovább viszi:

„A szolga nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre.”

A szolga ellentéte a szabad, a szabad azonban nem más, mint a fiú. Az igazi szabadság tehát nem más, mint a fiúság, az istengyermekség szabadsága. Ez pedig radikális kijelentés mind Jézus, mind a mi korunkban, hiszen a gyermekre nem úgy tekintünk, mint aki szabad. Milyen szava volt egy gyermeknek a Jézus korabeli családban? Milyen szabadságot élvezhetett? Nagyon pontosan körülhatárolt helye volt a társadalomban, és ezt az alárendelt helyzetet semmiképpen sem azonosítanánk a szabadsággal.

Tekintsünk azonban a gyermek helyzetére a családban egy másik oldalról. Képzeljünk el egy ideális, tökéletes családot, ahol a gyermek tökéletes biztonságban és szeretetben éli a mindennapjait. A jövője a reá váró gazdag örökség által biztosított. A gyermeki státuszát nem fenyegeti semmi. Mindaz, ami a családban van, az övé, miközben az atya szeretete mindvégig jelen van. Erről beszél Jézus, és mondanivalóját így foglalhatjuk össze: vagy otthon vagy, gyermekként az Atya házában – és ez a valódi szabadság! −, vagy az Atya házán kívül élsz, és ez a szolgaság. Vagy az istengyermekség szabadsága, vagy a bűn szolgasága a miénk.

Mit jelent hát a fiú szabadsága? Először is a szabadság, amiről Jézus beszél, a fiú szabadsága, mert kizárólag az istengyermekség odaadásában, kiszolgáltatottságában adatik. Mondtuk, hogy a vallásos ember az rossztól való távolságtartásban látja a szabadságot, a szekuláris ember pedig a teljes autonómiában, mindketten szemben állnak a Jézus által meghirdetett szabadsággal, hiszen mindketten önmagukban vélik felfedezni, elérni, megélni a szabadságot. Jézus radikális szabadságfogalma azonban a fiú szabadsága, a szerető Atya iránti feltétlen bizalomban és odaadásban születik. Ugyanakkor ez a szabadság az Egyszülött Fiú Jézus szabadsága, mert egyedül Jézus, a Fiú által adatik nekünk:

„Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.”

Hogyan tesz szabaddá a Fiú, hogyan részesít az ő fiúságában? A bűn megkötöző, leláncoló, pusztító erejét leveszi rólunk – oly módon, hogy azt önmagára veszi. Ő a szolga: a keresztre feszítve, kiszolgáltatva, rabszolgák halálát halva. A harmadik napon azonban feltámad, és ezzel szétfeszíttetik a bűn és halál szolgaságba döntő ereje. A Fiú az, aki részesít a fiúságban, az istengyermekség kiváltságában. Ez a Fiú szabadsága – számunkra, akik visszatekintünk az előző évre, akik újat kívánunk kezdeni a következő évben.

Hogyan bontakozik ki ez a szabadság bennünk?

A Fiú szabadságába való belépés azáltal történik, hogy hittel magunkhoz öleljük mindazt, amit Jézus megszerzett számunkra halála és feltámadása által. Ugyanakkor az istengyermekség szabadságának kibontakozásáról, mindennapi életünkben való növekedéséről, életünket átformáló titkáról ezt mondja Jézus:

„ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot és az igazság megszabadít titeket.”

A „megtartjátok” kifejezés értelme nagyon gazdag ebben az összefüggésben: megmaradni, benne maradni, benne lakozni, kitartani benne. A Jézus igéjében, Jézus tanításában való megmaradás a Jézussal való valóságos közösségnek a megélése. Ennek a megmaradásnak, benne maradásnak három oldalára szeretném még felhívni a figyelmet.

A Jézussal igéje által történő megmaradásunk elsősorban közösségi vonatkozású. A gyülekezet közössége az a hely, ahol folyamatosan hallgatjuk Jézus tanítását, ahol közösen reflektálunk az életünkre az ige fényében, és az igére a mindennapi tapasztalataink fényében. A közösség az, ahol meghívjuk Jézust újra és újra, hogy Szentlelke által közöttünk legyen. A Jézusban maradás eleme a közös imádság is, amelyben együtt magasztaljuk a Fiút, együtt adunk hálát áldásaiért, és hordozzuk egymás és mások szükségeit.

Az igében való megmaradás egy másik jellemzője a folyamatosság, a kitartás. Nem elég elindulni a hit útján, nem elég fellelkesedni, amikor először szólít meg, amikor először találkozunk vele, hiszen a kezdeti lelkesedés mindannyiunk életében alábbhagy. Különféle nehézségek, próbák idején sokan feladják Jézus igéje megtartását, a benne maradást. Igazi szabadságra az vezet, amikor a küzdelmek idején is megmaradunk benne, és megtapasztaljuk, hogyan vezet át a próbákon. Legyen ez számunkra bátorítássá az előttünk álló évre!

Végül az igében való megmaradás, a fentiekkel együtt, Jézus követőinek tudatos felelőssége kell legyen. Más nem teheti meg helyetted. És ez a helye az egyéni imádság és igeolvasás gyakorlásának, amely által Jézus Krisztus jelenlétét hívattunk gyakorolni. Mindezek által megéljük a Jézussal való valóságos közösséget, ezért növekedünk az istengyermekség szabadságában. Most, amikor olyan sokan olyan sokféleképpen keresik a szabadságot, mi jöjjünk ahhoz, aki halála és feltámadása által szerezte meg nekünk a fiú szabadságát!

Ámen.


[1] Jn 7:37-38

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük