Igehirdető: Gyimóthy Zsolt
Lekció: Jn 19:16b-30
Alapige: Jn 19:31-37
Énekek: 6. 166. 183. 342. 392.
Elvégeztetett – ez volt Jézus utolsó kiáltása, ezután fejét lehajtva kilehelte a lelkét.
De mi végeztetett el? Mit hordoz a számunkra ez a szó? Mielőtt Jézus meghalt, azt olvassuk, hogy ő már tudta, hogy minden elvégeztetett azért, hogy beteljesedjék az Írás, ezt mondta: „Szomjazom”. Valóban beteljesedett az Írás – ott volt egy ecettel teli edény – ebbe szivacsot mártottak majd ezt adták neki. Mennyi apró részlet áll össze azért, hogy lássuk Isten milyen mélyen hajol alá azért, hogy megajándékozzon bennünket a kegyelmével. Mert még ebben is beteljesedett az Írás. Azt olvassuk:
Ételembe mérget tettek, szomjúságomban ecettel itattak.[1]
Valóban nagy csoda az, ahogy szinte apró részletekig menően az ószövetségi kijelentésben már előkészítette Isten azt, hogy ha valaki őszintén vizsgálja meg ezeket a kijelentéseket, akkor kétség nélkül felismerhesse Isten Fiát, akit elküldött a világba azért, hogy megváltásunkat a bűntől és a halálból véghezvigye.
Fontos ez a kétség nélkül. De valaki mondhatná azt, hogy Jézus irányította a próféciák beteljesedését – azért kért inni, hogy azután ecettel itassák. Azért vonult be Jeruzsálembe szamárháton, hogy ezzel is egy messiási próféciát teljesítsen be; szóval ha valaki azt is feltételezné, hogy Jézus manipulálta az eseményeket; vannak-e olyan próféciák, amelyek úgy mutatnak Krisztusra, hogy azt ő semmiképpen nem manipulálhatta.
Ezért János Jézus halála után olyan eseményeket is bemutat, amelyeket Jézus semmiképpen nem befolyásolhatott. Az ember Jézusnak, miután meghalt nem volt hatalma befolyásolni az eseményeket, de Istennek igen. Ezeken keresztül János lényegében azt érzékelteti, hogy Isten nemcsak Jézus életében, hanem még a halálában is felismerhetővé tette nekünk az ő Fiát, hogy valóban az ő terve valósult meg, valamint Krisztusban viszi végbe terveit és juttatja célba ígéreteit, ahogy azt Pál apostol is hirdette:
Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is…[2]
Nézzük meg akkor mai alapigénket, amelyben azt láthatjuk meg, hogy Jézus halála az igen és az ámen Isten valamennyi ígéretére. Alapigénk a Jn 19:31-37
31Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy nap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket. 32Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját. 33Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, 34hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. 35Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. 36Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontja ne töressék meg.” 37Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.”
A keresztrefeszítetteket általában hagyták hosszan – akár napokig is – szenvedni, hiszen pont ez volt ennek a kivégzési formának a lényege: minél tovább tartson az elítélt kínszenvedése, hogy annál nagyobb elrettentéssel szolgáljon mondjuk egy rabszolga számára, hogy mit is kockáztat, ha lázadni merészel. Miután azonban a vezetőknek sikerült Jézust elfogniuk még az ünnep előtti estén, nagyon gyorsan pontot akartak tenni az egész Jézus-ügy végére, nem az ünnepen, nehogy abból valami zavargás, netán népfelkelés támadjon. Az ünnep viszont egy hétig tartott, tehát minél előbb végre kellett hajtani a tervet.
Így jutott el oda a történet, hogy rettenetesen gyorsan kellett kivégeztetni Jézust. Pilátus meg úgy volt vele, hogy ha már kivégzés, akkor vele együtt két másik elítéltet is végezzenek ki. Csakhogy ezután jött a bökkenő a zsidó vezetők számára. Ezek nem fognak meghalni az ünnep beállta előtt. Fel kell gyorsítani a kivégzést, hogy amikor a páska és a szombat megkezdődik, akkor ne legyen, ami beszennyezi vagy elhomályosítja az ünnepet.
Ó, de fontos lett hirtelen a törvény betartása. Hirtelen mennyire zavarja őket az ünnep beszennyezése. Persze csak a külsőségekre ügyelve – az zavarja őket, hogy a halottak beszennyeznék, méltatlanná tennék a nagy ünnepet; az bűntett már egyáltalán nem zavarja őket, hogy egy minden tekintetben ártatlan embert fosztottak meg az életétől. Az ünnepnek ez a beszennyezése nem számít.
De van ennek egy nagy titka. A képmutatásuk és a törvény előírásai mégis csak azt szolgálták, hogy Krisztus testét csodálatos módon ne törjék össze, és oldalából vér és víz folyjon.
1. Csontja ne töressék meg
Szóval gyorsan a végére kéne érni ennek a kivégzésnek. Ezért megkérik Pilátust, hogy gyorsítsa meg a kivégzést azzal, hogy eltörik a keresztre feszítettek lábszárcsontját. Ilyen esetben néhány perc alatt bekövetkezett a halál. A két lator lábszárcsontját el is törték, de amikor Jézushoz értek, akkor azt látták, hogy már meghalt. Ezért neki nem kellett eltörni a lábszárcsontját.
Miért kellett ennek így történnie? János megmutatja, hogy a páskaáldozat rendelkezései között található egy olyan rész, amely egyben Jézusra mutató próféciának is bizonyult. Mire utal János?
Mózes második könyvének 12. fejezetében a kiszabadítás előtti utolsó éjszakára rendelte el Isten a páskabárány elkészítését, ami azután a páska megünneplésének rendjévé is vált. Ebben a báránnyal kapcsolatban a következőt rendeli el: Amikor megsütötték, akkor helyben meg kellett enni, a házból kivinni nem volt szabad, el kellett fogyasztani az egészet, nem volt szabad másnapra hagyni és a csontot nem volt szabad eltörni.
Amikor Keresztelő János felismerte Jézusban a Krisztust, akkor azt hirdette róla:
Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét![3]
Ez ott a kereszten bizonyosodott be – valóban ő az Isten Báránya, és valóban elhordozta a bűneinket. Így igazolta Isten Ézsaiás próféciájának is az igazságát:
mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. … a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.[4]
Isten megígérte, hogy megbocsátja a bűneinket. Lényegében már Ádám és Éva őstörténetében megszólalt ez az ígéret. Azzal pedig, hogy Jézus csontja nem töretett meg egészen világossá lehet az életünkben:
Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is…
2. A vér és a víz
Amikor a katonák látták, hogy Jézus halott, a lábszárcsontját bár nem törték el, de hogy biztosan halott legyen – nyilván ez volt a bevett eljárás –, egyikőjük oldalba szúrta. Azonnal vér és víz jött ki Jézus oldalából.
Az evangélium két okból is közli velünk ezt az eseményt.
2.1. Jézus valóban meghalt
Az egyik ok az, hogy egyértelműen tanúságot tegyen arról, hogy Jézus emberként valóban meghalt. Nem kell hozzá orvosi diploma csak egy kis olvasottság, hogy az ember ezzel tisztában legyen. Kálvin – aki maga jogász és teológus volt – a középkor és újkor átmeneti időszakában már világosan leírja: Nem kell itt semmiféle csodát képzelegni – lényegében kerüljük el a babonás képzelgéseket, mert:
„Természetes jelenség, hogy az alvadó vér elveszti piros színét és vízszerűvé válik. Az is ismeretes, hogy a mellhártya vizenyőt tartalmaz.”[5]
Tehát a közlés egyik oka, hogy János – aki maga szemtanú is volt, az egyetlen a tanítványok közül – tanúskodjon arról, hogy Jézus valóban meghalt. Nyilván azért volt ez fontos, mert ő már tudta azt is, hogy Jézus feltámadt, és a feltámadásról is tanúskodni akart. Ehhez az kell, hogy tanúságtételének ott legyen az a pillére, hogy Jézus valóban meghalt.
2.2. Jézus halála kiengeszteli az Atyát
Ugyanakkor nemcsak amiatt mondja el, hogy csak Jézus halálának a tényéről tanúskodjon. Mert a vér és a víz nem kevesebb, mint Isten tulajdon bizonyságtétele arról, hogy Jézus halála nem közönséges halál volt. Még akkor is, ha egyébként egy természetes biológiai bizonyíték Jézus haláláról. Ezért írja János a levelében a gyülekezetnek:
Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által: nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által; … Elfogadjuk ugyan az emberek bizonyságtételét, de Isten bizonyságtétele nagyobb; mert Isten bizonyságtétele az, amellyel Fiáról tesz bizonyságot.[6]
Fontos az emberi bizonyságtétel. Ő is éppen ezt teszi. De ő pontosan arról számol be, hogy Isten a bizonyságtételével igazolta a Fiát.
Miről is beszél a víz és a vér?
Arról, hogy Jézus halála elhozta a Krisztusban hívőknek – mert ezt az igazságot csak hittel lehet megragadni – az igaz kiengesztelést és az igaz megmosakodást.
Mert a bűnbocsánatot és a lélek igaz megtisztulását ez a két jelkép fejezte ki az ószövetségi törvényben: az áldozatok és a mosakodások.
Az áldozatokban a vér a bűnöket engesztelte ki – bár tudjuk, hogy lehetetlen az, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el[7], így azok valójában Krisztus egyetlen és tökéletes áldozatára mutattak és készítettek elő –, a mosakodás pedig az igaz tisztaságot jelképezte, a szenny eltávolításának eszközéül szolgált, a testhez tapadó mocskot törölte.
János pedig az evangéliumban az eseményt közli – hogy Jézus oldalából vér és víz jött ki – a levelében pedig kifejti, hogy mind a kiengesztelés, mind a megtisztulás kegyelme beteljesült Krisztusban.
Lényegében a két szentség, ami Krisztus az egyházára hagyományozott, a keresztség és az úrvacsora erre vonatkozik.
A keresztségben a megtisztulás, a lélek tisztasága mutatkozik meg, ami az élet megújulásához vezet[8], az úrvacsora pedig újra és újra emlékeztet minket arra, hogy Isten teljesen kiengesztelődött irántunk Krisztusban. Nincs szükség újabb kiengesztelésre, mert Krisztusért Isten már nem tulajdonítja nekünk többé a vétkeinket.[9]
Jézus halála éppen ezért Isten igene. Igene a bűnös ember számára. Igen, még bűnös emberként is szeretlek téged. Igen szerettelek annyira, hogy a Fiamat adtam érted, hogy megváltsalak a bűntől és megmentselek a haláltól.
Jézus halála ugyanakkor az Isten ámene is. Hidd el – kiengesztelődtem irántad. Bűneidről többé nem emlékezem meg, a tenger mélységének mélységébe vetettem azokat, olyan messzire, amilyen messze van a napkelet a napnyugattól.
Az ámen szó a teljes bizonyosság szava. Nincs annál nagyobb bizonyosság, mint hogy Jézus halálával Isten mondta ki ezt az áment ígéreteire.
Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk.
Ámen.
[1] Zsolt 69:21
[2] 2Kor 1:20
[3] Jn 1:29
[4] Ézs 53:4-5
[5] János evangéliuma magyarázata
[6] Jn 15:6.9
[7] Zsid 10:4
[8] vö. Rm 6:4
[9] vö. 2Kor 5:19