Igehirdető: Gyimóthy Zsolt
Lekció: 1Pt 2:9-12
Ének: MonGYÁLdást
Emlékszel még, ígértél valamit
Isten élő lelke jöjj
Uram, tehozzád futok
Újszövetséged elfogadom
Hús-vér templom
Szoros az a kapu, ami életre vezet
A múlt héten említést tettünk arról, hogy mi is a hitetlenek rendeltetése. Egyszerűen annyi, hogy ha nem engedelmeskednek az Igének, akkor megütközzenek Krisztusban mint az üdvösségnek a Sionban letett sarokkövében és végleg elessenek.
Nem lehet máshogy. Hamarosan befejezzük a református bibliaolvasó kalauz szerint a Királyok könyveinek az olvasását. Ahogy követtük a történelmet, azt láttuk, hogy a kettészakadt ország északi felében csak olyan királyok uralkodtak, akik bálványimádásba vitték Izráelt. Emiatt Kr. e. 722-ben az asszír invázió következtében az az országrész elesett, de a Júda törzséről nevezett déli országrész megmaradhatott. A királyok azonban Júdában is egyre vegyesebb képet mutattak. Voltak az egyetlen igaz Istent félő és tisztelő királyok, és voltak a népet durván a bálványimádásba belevezető királyok, akik a környező pogány tengerhez igazodtak. Az istenfélő királyok nevéhez általában olyan reformok és megújulások köthető, amelyek egy időre visszavezették a népet az élő Isten tiszteletére, de rendszerint őket olyan király váltotta – a fiaik – akik újra a bálványimádást helyezték előtérbe.
Az utolsó olyan király Jósiás volt, akiről azt írja a Szentírás, hogy
Azt tette, amit helyesnek tart az Úr. Mindenben ősatyjának, Dávidnak az útján járt, és nem tért el arról sem jobbra, sem balra.[1]
Az ő idejében renoválták a templomot és megtalálták a rég elfelejtett mózesi törvényt. Amikor felolvasták azt a királynak, akkor a király nagyon megrendült és azt az utasítást adta a főpapnak, hogy kérdezzék meg az Urat, hogy mit is jelentenek a törvény igéi rá és a népre nézve. Az eredmény lesújtó:
Én veszedelmet hozok erre a helyre és lakóira, annak a könyvnek minden igéje szerint, amelyet Júda királya elolvasott. Mert elhagytak engem, és más isteneknek tömjéneztek, hogy bosszantsanak engem kezük mindenféle csinálmányával. Ezért gyulladt fel lángoló haragom ez ellen a hely ellen, és nem alszik ki! De mondjátok meg Júda királyának, aki azért küldött benneteket, hogy megkérdezzétek az Urat: Ezt mondja az Úr azokról az igékről, amelyeket hallottál: Mivel meglágyult a szíved, és megaláztad magad az Úr előtt, amikor meghallottad, hogy mit jelentettem ki erről a helyről és lakóiról, hogy milyen pusztulás és átok vár rájuk, megszaggattad ruhádat, és sírtál előttem, ezért én is meghallgatlak! – így szól az Úr. Ezért őseid mellé foglak tétetni, békességgel kerülsz sírodba, és nem látod meg azt a nagy veszedelmet, amelyet erre a helyre hozok![2]
Jósiás királyt még nem éri el az a veszedelem, amit az Úr elhatározott. Afelől pedig ne legyen semmi kétség, hogy az Úr igazságos. Jósiással reformjai is nagyrészt semmibe vesztek, mert az utána uralkodó fiainak eszük ágában sem volt folytatni apjuk gyakorlatát és ismét a korszak bálványimádó szokásait követték. Nem engedelmeskedtek az igének és ezért arra rendeltettek, hogy az Úr engedetlenséget megtorló igéi végül beteljesedjenek rajtuk.
Péter azt írta, hogy Krisztus
a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek.[3]
Na de mire rendeltettek a hívők? Mi az élő kövek rendeltetése? Ezt állítja szembe Péter a hitetlenek rendeltetésével. Péter levelét folytatva, ma az 1Pt 2:9-12 alapján hirdetem Isten üzenetét.
Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.
Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.
1. Izráel rendeltetése
Péter itt nagyon határozottan egy olyan igét és üzenetet ad át a keresztyén gyülekezetnek, amellyel eredetileg Isten az Egyiptomból megszabadított, választott népet, Ábrahám utódait, Izráelt szólította meg.
Az Egyiptomból való szabadítás és a Vörös-tengeren való csodálatos átkelés után megérkezett a nép Mózes vezetésével a Sínai-félszigeten található Sínai-hegyhez, ahol Mózest elhívta az Úr a csipkebokor lángjából. Isten itt adta a népnek a törvényt a kőtáblákon és a törvényadás előtt kiválasztásuknak és elhívásuknak az értelmét így mondta el a népnek:
Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket. Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld. Papok királysága és szent nép lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izráel fiainak.[4]
Péter nem véletlenül használta ezeket a kifejezéseket, amikor a keresztyén hívők rendeltetését írja le. Jézusnak abból a példázatából indul ki, amiről a múlt héten is beszéltünk. A gonosz szőlőművesek példázatának a végén Jézus így összegzi a példázat üzenetét:
Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elveszíti a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt.[5]
Az Újszövetség egyértelműen bizonyságot tesz arról, hogy Izráeltől Isten elvette és a minden törzsből, népből és nyelvből elhívott Egyháznak adta ezt az elhívást és rendeltetést.
Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe …
Mielőtt továbbmennénk, muszáj néhány rövid megjegyzést fűzni ehhez a bibliai tényhez:
- Izráelnek mint népnek ugyan ez a rendeltetése megszűnt a világban, de nem szűnt meg az Isten szívében elfoglalt különleges helyük, amellyel Isten megtartja a nekik adott ígéreteket. Erre Izráel különleges történelme, a történelemben való egészen egyedülálló megmaradása az ékes példa.
- Az Egyháznak vannak történelmi bűnei Izráellel szemben, amelyre Isten soha nem adott felhatalmazást az Egyháznak, és amelyre közös bűnbánattal kellene tekintenünk.
- Az Egyháznak nem Izráellel kell – kellene – harcolnia, hanem betöltenie azt a rendeltetést és elhívást, amelyet Izráel nem töltött be, és amiért Isten elvette tőlük ezt a rendeltetést és az Egyháznak adta.
Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe,
Nézzük meg akkor az élő kövek rendeltetését:
Igénkben a következőt olvassuk:
- Lelki áldozatok bemutatása Istennek Jézus Krisztus által.
- Isten nagy tetteinek a hirdetése.
- Tartózkodás a testi vágyaktól.
- Tisztességes élet a pogányok között.
Igazából az első a lényeg, a következő három ennek a kifejtése Péter részéről.
2. Az Egyház rendeltetése
2.1. A lelki áldozatok bemutatása
A hívők, az Egyház rendeltetése tehát a lelki áldozatok bemutatása. Fontos ez a „lelki” jelző. Az áldozatok bemutatása visszautal Izráel istentiszteletére, amely a templomban bemutatott áldozati ajándékok rendszerére épült fel. Nyilván ott sem a szertartásokon volt a hangsúly, hanem az őszinte hiten, ahogy azt Hóseás próféta is hirdette:
Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat.[6]
Mégis nagyon erősen uralkodott az a nézet, hogy ha a szertartások a mózesi törvény szerint rendben mennek, akkor minden rendben van. Jézus azonban világossá tette azt is, hogy Isten lélekben és igazságban imádható, ezért lelki áldozatok nem az áldozati szertartásokban jelentkeznek.
A keresztyénségnek nincsenek is szertartásai, két nagyon egyszerű – a hétköznapiságig egyszerű szertartását a keresztséget és az úrvacsorát leszámítva, amelyek önmagában nem is szertartások, hanem egy emlékeztetés arra a szertartásra, az egyetlen tökéletes engesztelő áldozatra, amit Krisztus hozott értünk a kereszten, így tisztítva meg minket a bűneinktől és minden gonoszságtól.
A lelki áldozatok éppen ezért nem is szertartások, hanem a Szentlélek vezetésében megvalósuló engedelmesség. Ugyanakkor az, hogy „lelki áldozatok” nem azt jelenti, hogy megfoghatatlan és láthatatlan: nagyon is van ezeknek a lelki áldozatoknak „megtestesülése” a világban – csak éppen nem szertartásokban testesül meg. Péter apostol ebben a szakaszban a lelki áldozatok három ilyen megtestesülését mutatja fel. Ezen kívül is beszélhetünk még különféle lelki áldozatokról, áldozati ajándékokról vagy éppen áldozathozatalról, de most koncentráljunk röviden erre a háromra.
2.2. Isten nagy tetteinek hirdetése
Az Ige azt mondja, hogy azért és arra lettetek kiválasztottak, Isten királyi papsága és szent nemzete, hogy
hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;
A „lelki áldozatok” felajánlása tehát Isten nagy tetteinek a hirdetése. Milyen nagy tetteiről beszélhetünk?
Érdekes, hogy Péter itt nem azokat a csodákat említi, amelyekről beszámol az Ószövetség, nem is azokról a csodákról, amelyeknek szemtanúja volt Jézus tanítványaként, és még csak azokról a csodákról sem, amelyeket általa vitt véghez a Szentlélek. Miért nem ezekről beszél? Miért nem azt mondja, hogy hirdessétek: Isten átvitte népét a tengeren, annak kettéválasztásával? Miért nem azt mondja, hogy Jézus talpra állította a bénát, lecsendesítette a tengert, megszaporította a kenyeret; hogy ők maguk is a Szentlélek ereje által talpra állították a bénát, és sok csoda és jel történt az apostolok által? Kétségtelenül fontosak ezek a bibliai bizonyságtételek – de a lényeg mégsem ez; ezek csak jelek, amelyek vagy adatnak, vagy nem adatnak, de a hit lényegét, és az evangélium üzenetét semmiben sem befolyásolják.
Isten nagy tettei azok, amelyekkel elhívott a sötétségből a világosságra. Amellyel kimentett a halálból, amellyel megszólított engem süketet és hallóvá tett az evangéliumra, Krisztus üzenetére. Az, hogy Krisztus szeretetből vállalta értem az emberré lételt, a szenvedésekkel teli életet, hogy élete végén az emberi bűntől megalázva, összetörve és keresztre feszítve meghaljon értem; a Zsidókhoz írt levél írója is erre a Krisztusra irányítja a figyelmünket:
Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült.[7]
Vállalta a keresztet: hogy teljes bűnbocsánatod legyen. Vállalta a keresztet, hogy megtisztulj a bűntől és a gonoszságtól. Vállalta a keresztet, hogy örök életed legyen; Vállalta a keresztet, mert enélkül nem juthatsz örök életre a bűneidből. Azt pedig, hogy a kereszten valóban megtörte a Sátánnak és a bűnnek a hatalmát az életed felett azzal igazolja az Atya, hogy feltámadt Krisztus a halálból. Feltámadásával pedig végképp felragyogott a világosság a világban, amelyet nem nyelhetett el a bűn sötétsége.
Hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket,akik nem az ő népe voltatok, most pedig isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.
Isten nagy tetteinek hirdetése a „lelki áldozatok” első megtestesülése igeszakaszunkban.
2.3. Tartózkodás a testi vágyaktól
Tartózkodás a testi vágyaktól. Ez is egy nagy titok, hiszen a Lélek általi újjászületéssel nem szűnünk meg testben élni. Ez a test pedig jelzi a szükségleteit: jelzi az éhséget, a szexuális vágyat, de testi vágy alatt nem csak ezeket kell érteni, hanem azokat a szükségleteket és vágyakat, amelyek a biztonság és védettség után vágyban, a szeretet és valahová tartozás után vágyban, az elismerés és megbecsülés utáni vágyban jelentkeznek. Emberlétünknek ezek is a szükségletei. Amikor Péter azt mondja, hogy
tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak.
Azzal nem azt mondja, hogy ezek megszűnnek. Hanem azt, hogy nem mindegy, hogy hol és hogyan töltjük be ezeket az egyébként valós szükségleteinket. Ezt nagyon jól érzékelteti Pál apostol, amikor kétféle emberről beszél a korinthusiaknak:
Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Ha van érzéki test, van lelki test is.[8]
Itt azonban olyan szavakat használ az apostol, amelyet úgy írhatunk körül
- Az érzéki test[9] az, amit az ember tulajdon és bűntől megromlott lelke irányít.
- A lelki test[10] az, amit az újjászületett ember Szentlélektől átjárt lelke irányít – amit már itt a földön is megtapasztalhatunk, de tökéletesen és hiánytalanul a feltámadás után fogunk így élni.
A lényeg az, hogy Isten gyermekét nem a testi vágyak irányítják, hanem a Szentlélek vezetése. Legyenek azok a vágyak fiziológiai, biológiai szükségletek vagy más emberi igények és vágyak, pl. hatalomvágy (hogy még csak egyet említsek).
Vannak eszközök, amelyek segítenek bennünket, hogy féket vessünk ezeknek a vágyaknak, de leginkább az a hit, hogy átengedjük Istennek, hogy ő töltse be a valódi szükségeinket gondviselő szeretetével. Ez a második megtestesülése „lelki áldozat”-nak.
2.4. Tisztességes élet a pogányok között
A „lelki áldozat” harmadik megtestesülése pedig egyenesen erre épül. Ha nem az érzéki test uralkodik, hanem a Szentlélek, akkor egyszerű a képlet:
Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.
A „lelki áldozatok” harmadik megtestesülése a tisztességes élet a pogányok között. Pogányok alatt Péter itt a Krisztuson kívül élő embereket érti. Azt mondja nagyon határozottan, hogy az életetek legyen szemmel láthatóan és megfigyelhetően más. A „tisztességes” élet kifejezést Péter egy olyan szóval adja vissza, aminek a jelentése úgy adható vissza, hogy nemes, vonzó, kellemes. Tehát nem egyszerűen tisztességes, hanem úgy tisztességes, hogy az bevonz Krisztus erőterébe mindenkit, aki azt megfigyeli.
Péter itt a mindenkori keresztyéneket arra tanítja, hogy az életük minősége mindenképpen és mindig legyen más, mint a környező pogány világé – még akkor is ha az a pogány világ furcsa önellentmondással keresztyénnek hisz vagy hazudja magát. Egy egyszerű példával hadd világítsam meg, talán a történet világosan érzékeltetni fogja. Ezt a történetet David G. Dethmers, az Amerikai Református Egyház Missziói Szolgálatának vezető munkatársa osztotta meg.
Egy alkalommal vendégül látták a mexikói Chiapas tagállambanban található Presbiteriánus Egyház néhány vezető presbiterét, Chiapasban 75 évvel korábban az őslakosok között kezdték el a missziói munkát. A misszió olyan sikeres volt, hogy az ottani reformátusok lélekszáma meghaladja az anyaegyház lélekszámát. A három hetes vendégeskedés után megkérdezték a küldöttséget, hogy mondják el véleményüket az egyházról. A válasz olyan megdöbbentő volt, hogy a lelkész azt mondta, hogy ha tudták volna a választ, lehet hogy fel sem tették volna a kérdést. Az udvarias válasz így hangzott, miután megköszönték a vendéglátást és azt, hogy elvitték hozzájuk az evangéliumot:
„Együtt éltünk, együtt ettünk, együtt imádkoztunk, és együtt töltöttük szabadidőnket veletek. Mégis messze voltatok tőlünk. Bár tartottatok istentiszteletet, azok mesterkéltnek és rutinszerűnek tűntek. Sosem lehetett érezni, hogy Isten Szentlelke jelen lett volna. Az evés előtt mindig asztali imádságot mondtatok, de sosem szántatok időt mélyebb imádságra, mikor Isten jelenléte és hatalma megmutatkozhatott volna. Az istentiszteletek során Isten igéjét olvastátok, de sosem kutattatok az evangéliumban Isten útmutatása és tanácsai után. Együttlétünk során egyetlenegyszer láttunk benneteket izgatottnak. Akkor, mikor arról beszéltetek, hogy milyen új autót, házat, hajót vettetek, vagy egy nagyobb és jobb számítógépet. Ezek tűntek az életetek legfontosabb részének. Őszintén szólva össze vagyunk zavarodva. Azt tudtuk, hogy az amerikaiak ilyenek, de arra nem számítottunk, hogy az amerikai keresztyének is ilyenek lesznek. Igazából nem tudjuk, hogy mit jelent Amerikában keresztyénnek lenni.”
A mexikói testvérek nem látták az amerikai pogányok között az amerikai keresztyéneket. Vajon meglátnák-e a magyar pogányok között a magyar keresztyéneket? Akiknek az élete Krisztus nemességéből táplálkozik, ahhoz igazodik, abban újul meg napról napra.
Vannak korszakokon átívelő nagy önámító mondataink, amelyek kiirthatatlannak bizonyulnak. Amikor a „lelki áldozatok” krisztusi etikájáról beszélünk, akkor az egyik ilyen kiirthatatlan önfelmentő és önámító mondat így hangzik: „A mai világban ezt nem lehet, nem olyan világot élünk.” Ugyanez a mondat hangzott el a krisztusi etikával szemben a kommunizmusban is, de valahogy fennmaradt a rendszerváltás után is. „Nem olyan világot élünk, amelyben tisztességesnek lehet lenni.” Legyen szó a munkaerkölcsről, az istentiszteletről, a közösségről, a házastársi hűségről és a szexuális tisztaságról. Vajon Krisztus mindenkori követőit nem pogány világ veszi körbe folyamatosan? A rómaiak világa olyan volt, ahol könnyű volt követni Krisztust? Luther világa olyan volt? A XX. századi diktatúrák világa, a féktelen libertinizmus világa, vagy a pénzimádó kapitalizmus világa? Mutassatok már egy olyan világot, ahol a krisztusi etika valóban otthon volt, és ahol a krisztusi etika szabadságban megélése valóban mérce volt! Akkor viszont testvéreim ne csapjuk be magunkat azzal, hogy „nem olyan világban élünk”.
Mert Péter valóban azt mondja, hogy a világ nem olyan – de ti mégis a Krisztus nélküli emberek számára bemutathatjátok „lelki áldozatként” Krisztus nemes életét, a Krisztusból táplálkozó nemes és tisztességes életet – a nagy parancsolat alatti életet:
Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. … Szeresd felebarátodat, mint magadat.[11]
Ez az élő kövek rendeltetése, hogy mint Isten választott népe, királyi papsága Krisztus által lelki áldozatokat vigyen Isten elé Krisztus azzal, hogy
- Hirdetitek Isten nagy tetteit
- Tartózkodtok a testi vágyaktól, amelyek a Lélek ellen harcolnak.
- Tisztességesen éltek a pogányok között.
Egyszer mondjuk ki legalább hangosan:
Az Egyház élő köveként Isten szent papja vagyok és az a rendeltetésem, hogy hirdetem elhívó Istenem nagy tetteit, tartózkodok a testi vágyaktól, amelyek a Lélek ellen harcolnak és tisztességes életemmel Krisztus nemes életét élem a világ felé.
Ámen.
[1] 2Kir 22:2
[2] 2Kir 22:16-20
[3] 1Pt 2:7-8
[4] 2Móz 19:4-6
[5] Mk 12:9
[6] Hós 6:6
[7] Zsid 12:2
[8] 1Kor 15:44
[9] σῶμα ψυχικόν
[10] σῶμα πνευματικόν
[11] Mk 12:30-31