Igehirdető: Gyimóthy Zsolt
Lekció: Jn 8:34-36
Alapige: Gal 5:1-6
1956 októberében, amikor eleinte úgy tűnt, hogy a forradalom győzött és a szovjet hadsereg is kivonul az országból a szabadság és függetlenség érzetének öröme töltötte el azokat, akik valóban szabadságra vágytak. De ez az öröm nem tartott sokáig. A szovjeteknek eszük ágában sem volt, „szabadon engedni” Magyarországot és a magyarokat, így november 4-én országszerte megindították a támadásokat. Az elnyomás után, egy rövid fellélegzést követően újra elnyomás következett. Hiába volt a szabadságvágy, nem tudtuk megvédeni a szabadságunkat, újra igába kellett hajtani a fejünket.
Szabadságról sokféleképpen beszélhetünk vagy gondolkozhatunk. Beszélhetünk politikai szabadságról és függetlenségről; beszélhetünk személyes szabadságról, szellemi vagy alkotói szabadságról. Valószínűleg mást ért szabadság alatt az élet küszöbén álló tinédzser, mást a bezárt fogoly, megint mást az adós – és még sorolhatnám.
De a Biblia egészen különleges módon beszél a szabadságról. Én ma, amikor a reformációért hálát adunk, erről a szabadságról szeretnék beszélni, ami egyben a reformáció nagy újrafelfedezése is volt. A Krisztusban ajándékba kapott és elnyert szabadságról. Alapigénk a Gal 5:1-6
Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni. Íme, én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek: Krisztus semmit sem használ nektek. De ismét bizonyságot teszek minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani. Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek. Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét. Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.
Ebben a szakaszban Pál a mondanivalóját egy nagy kijelentéssel kezdi:
Krisztus szabadságra szabadított meg minket …
Vagyis az a szabadítás, amit Krisztus elvégzett egy minőségi cserét jelentett az életünkben. Nem az egyik gonosz rabszolgatartó kezéből kerültünk át egy másik rabszolgatartó kezébe, hanem egy valódi felszabadítást élhetünk át. Ok. De mitől is?
Itt kell világosan látnunk Krisztus szabadításának a természetét. Hiszen annak az elítéltnek, aki megkapja Krisztus szabadítását, még le kell töltenie a büntetését, annak az adósnak, aki Krisztusban felszabadul, még vissza kell fizetnie a tartozását, az élet küszöbén álló tinédzsernek pedig még mindig bele kell ütköznie a szülők és iskolák korlátaiba – függetlenül attól, hogy elfogadta-e már a Krisztusban adott szabadítás ajándékát vagy sem.
Akkor mi is a Krisztus szabadsága?
1. Szabadítás a bűn szolgaságából
Ez a szabadság a bűn szolgaságából történő megszabadítás. Jézus világossá teszi ezt a szolgaságot.
Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája.[1]
Egy olyan rabszolgaságról beszél Jézus, ami kivétel nélkül mindenkit érint, amitől és amiben mindenki szenved, és amiből nem tudunk megszabadulni a saját erőnkből. Nagyjából annyi esélyünk van, mint amennyi esélye lehetett a magyar népnek 1956-ban a brutális szovjet túlerővel szemben külső segítség nélkül.
Sokszor látok embereket attól szenvedni, hogy nem tudnak megváltozni. Néha már úgy tűnik, hogy nem is akarnak. Lehet. De az is lehet, hogy el sem tudják igazán hinni, hogy ez lehetséges, annyira beleégett az életükbe a bűn, csak álmodoznak a változásról. Nem tudják megváltoztatni az életüket, sőt minél inkább szeretnék, annál inkább látszik, hogy mennyire nem megy. Amikor valakivel leülök beszélgetni az életének a dolgairól, és meglátja, hogy változásra van szüksége, akkor mindig leszögezem: „Te nem tudod megváltoztatni magadat és az életedet. Arra van szükséged, hogy Jézus Krisztus változtasson meg téged.”
Jézus azt mondja, hogy a bűn az, ami szolgaságban tart minket, ami arra kényszerít, hogy lázadjunk Isten ellen. Mindenkit a saját, személyre szabott láncaival tart fogva. Kit a mohóságával kötöz, kit a falánkságon, mást a szexen keresztül. Valakit a sikerek és az elismerés utáni vágyai láncolnak meg, valaki mást az önsajnálat. Valakit a mindenáron való megfelelési kényszer, az aggodalmaskodás vagy a félelem. Valakit okkult hatások miatt démonokkal, valakit alkohollal. Némelyik igazi bűnnek látszik, némelyik pedig erénynek – a lényeg azonban nem változik. A bűn rabszolgaságban tart, hiszen a bűn az, hogy nem hiszünk Jézusban, ezért azt sem tudjuk, hogy mit jelent szabadnak lenni. Ezt maga Jézus mondta ki:
A bűn az, hogy nem hisznek énbennem;[2]
Amikor a Biblia a hívők szabadságáról, megszabadításáról beszél, akkor erről a szabadításról beszél. Krisztus helyettünk vállalta a büntetést, hogy leoldozza a bűn fogva tartó láncait, és nekünk ne kelljen a bűneinkért számot adnunk és elkárhoznunk.
Erre a szabadságra mi sehogy sem tudjuk magunkat megszabadítani. Egyedül Krisztus tud valódi szabadságot adni. Ezt nem tudják megtenni a vallásos szertartások – és ez vonatkozik nemcsak a zsidó, hanem az évszázadok során kialakult keresztyén vallásos szertartásokra is.
Nemrégen beszélgettem egy katolikus teológussal. Egy nagyon karakán és eleven gondolkodású, lelkileg nyitott embert ismertem meg az alatt a rövid idő alatt, amíg eszmét cseréltünk. A három nagyobb történelmi felekezetben végez kutatómunkát a doktori munkájához. És kifejezte a tiszteletét és elismerését a történelmi protestáns felekezetek iránt. Azt mondta: nálatok van az ige. Azt is mondta: nálunk meg a liturgia. De a bökkenő éppen ez: a keresztyén vallásos szertartások sem képesek sem megszabadítani, sem megváltoztatni bennünket. Nem vagyok liturgiaellenes – a liturgia ad egy rendet, világos lépéseket az istentiszteleten; a liturgia megóv az egyénieskedő káosztól – de ha nincs ige, akkor a liturgia csak zengő érc vagy pengő cimbalom, sőt nem a szabadságban vezet minket, hanem lekötöz. Igénk világosan fogalmaz:
Krisztus szabadságra szabadított meg …
2. Vigyázzatok a szabadságotokra
Pál azonban nemcsak arra mutat rá, hogy Krisztus az, aki megszabadított, hanem arra is felhívja a figyelmet, hogy nagyon komoly ragaszkodással kell vigyáznunk erre a szabadságunkra.
álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.
Vagyis, ha már egyszer megszabadultatok, akkor vegyétek észre, hogy mi fenyegeti ezt a szabadságot és szálljatok szembe vele.
Nézzük, hogy milyen veszélyeket kell figyelembe vennünk. Milyen dolgok veszélyeztetik a szabadságot, amivel szemben szilárdan kell megállni?
2.1. A vallásos szertartások
Amire itt a szakaszban utal az a vallásos szertartásokban való bizalom.
A galáciabeli gyülekezeteket, akik elsősorban pogányokból lett hívőkből álltak az kísértette, hogy a zsidó Törvény által előírt rendelkezésekbe vessék a bizalmukat. Ugyanis Pál misszióját módszeresen követték a júdaisták, akik Pál után érkeztek a gyülekezetekbe és azt mondták az újonnan megtérteknek, hogy fontos ugyan Krisztusban hinniük, de ez önmagában nem elég. Ahhoz, hogy igazán Istenhez tartozzanak csatlakozniuk kell az Ábrahámmal kötött testi szövetséghez is. Vagyis csak akkor üdvözülhetnek Krisztus által, ha körül is metélkednek. Ezzel rendesen össze is zavarták a hívők fejét. Pál ezért nagyon határozottan megismételte azt, hogy az igaz ember hitből él és nem a testi szertartások által. És pontosan ezt fedezte fel újra Luther Márton, amikor kereste a kegyelmes Istent, és rádöbbent arra, hogy az egyház szertartásai, és pénzen vásárolható bűnbocsátó cédulái nem képesek megmenteni az életünket. Ez is az a bizonyos más evangélium, amire Pál egyenesen átkot mond a levél elején.
ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azonkívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen![3]
Sőt, ha a körülmetélkedés számítana, akkor a törvény minden egyes betűje számít. Akkor viszont a törvény minden egyes betűje számon lesz kérve. Éppen ezért akkor már nem a Krisztus szabadságában élnek, hanem a törvény szolgaságában. Jakab apostol is világosan fogalmaz:
Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen vétkezett.[4]
Hogy ezt értsük, képzeljük el, hogy egy láncon függünk egy szakadék fölött. Ha ez a lánc elszakad, mi lezuhanunk a szakadékba és összetörve magunkat meghalunk. Vajon hány láncszemnek kell elszakadni ahhoz, hogy meghaljunk? Egyetlen láncszemnek elég. Hiába nem szakad el a többi, legyen az akár tíz vagy száz, teljesen mindegy. Ha egyetlen láncszem elszakad, akkor végünk. Ez a lánc a törvény. Nincs rá erőnk, hogy mi ezen a láncon felkapaszkodjunk, mert közben a bűn gúzsba köt minket, és előbb-utóbb elszakad a lánc. De képzeljük el, hogy Krisztus lenyújtja értünk a kezét, és azt mondja, hogy ragadd meg a kezem, hogy kihúzzalak a mélység fölül. Vajon megragadjuk-e Krisztus kezét, vagy még mindig a láncba kapaszkodunk, ami bármikor elszakadhat? Aki a törvényekbe és a szertartásokba kapaszkodik, az nem ragadja meg Krisztust és menthetetlenül vége.
És ez nemcsak a körülmetélkedésre és a zsidó törvényekre és szertartásokra vonatkozik. A keresztyénség törvényeire és szertartásaira is vonatkozik. A keresztyénségnek nem az a lényege, hogy kicserélte a zsidó törvényt és szertartásokat egy másik törvényre és hagyományrendszerre, ami Isten és az ember közé áll, hanem a keresztyénség lényege, hogy Krisztus megszabadított és ezért nem kell semmilyen szertartásnak szolgálni azért, hogy üdvösségünk, örök életünk legyen.
Így nem képes üdvözíteni bennünket sem a keresztség vagy az úrvacsora; és ugyanígy nem üdvözít bennünket a Tízparancsolat képzelt betartása (mert valójában nem vagyunk képesek betartani) vagy a templombajárás sem. Ezeknek a forrása ugyan Krisztus, de nem azért kaptuk ezeket tőle, hogy ezek által mi üdvözítsük magunkat, hanem azért, hogy a vele való kapcsolatunk megerősítő eszközei legyenek. És ez az, amit olyan nehéz megértetni emberekkel, (még az egyházi hivatalosakkal is).
Krisztus nélkül a keresztség semmi. Bocsánat, hogy ezt mondom, de Krisztus is lényegében ezt mondta, amikor kijelenti a következőt:
Aki hisz, és megkereszteltetik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.[5]
A keresztség is csak Krisztusban válhat élővé. Anélkül halott szertartás – vajon kell-e szolgálnunk egy halott szertartásnak? Az Írás azt mondja nem. Mielőtt valaki félremagyarázná, elmondom újra egy kicsit másképp: A keresztség fontos, hiszen azt Újszövetségben azt látjuk, hogy akik Krisztusban hitre jutottak megkereszteltettek, de Krisztus nélkül a keresztség semmi.
2.2. Szabadosság
A szabadságunkkal szembeni másik veszélyforrás, ami ugyanúgy kísértette mindig a keresztyéneket, mint a vallásos szertartásokba és erkölcsi törvényekbe vetett bizalom: a szabadosság. Pál nem ebben a szakaszban, de ebben a fejezetben ír róla egy kicsit később.
Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhíva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak.[6]
A szabadosság az, amikor az ember a szabadságára hivatkozva tulajdonképpen a saját önzését és a vágyait igyekszik igazolni, és megmagyarázni azt, hogy miért cselekszik Isten kijelentett akaratával ellentétesen. Vannak, akik ezt egészen egyszerűen teszik és azt mondják: „mindent szabad nekem”[7], de vannak olyanok is, akik profin elteologizálják mindezt, még másokat is megtévesztve.
Isten akarata ugyanis nem változott meg. Éppen ezt mutatta be Jézus teljesen tiszta, Istennek engedelmes és bűntelen életével. És itt lép be a képbe az az ígéret, hogy Isten az ő törvényét a hívőknek a szívébe írja be.
Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be.[8]
Ez az a nagy titok, amibe csak a Krisztusban megváltottak lépnek be. Hogy Isten akarata már a számunkra nem egy külső kényszerítés, hanem beírja az akaratát a szívünkbe a nekünk adott Szentlélekkel, amiben Krisztus természetét, szeretetét, jóságát, szeretetben való szolgálatát is megkapjuk az üdvösségünk mellé.
Mert a szabadosság útján az ember újra csak szolgaságba hatja a fejét. Vissza a bűn szolgaságába. A mammon szolgaságába. A test megkötöző vágyainak szolgaságába. Minden intésre vagy figyelmeztetésre azt mondja, hogy „de én szabad vagyok, minden szabad nekem” és közben saját vágyainak és önzésének a rabszolgája lesz, ahelyett hogy szeretetben szolgálna a testvéreinek.
Pál nagyon világosan figyelmeztet minket, hogy ha már Krisztusban eljutottunk az evangélium szabadságára, akkor ne engedjük, hogy ismét szolgák legyünk. Egyrészt ne kezdjünk el szolgálni a szertartásoknak azt gondolva, hogy azok tartanak meg bennünket, másrészt meg szabadságunk ürügyén ne is maradjunk meg a régi testi vágyaink fogságában.
3. A szolgaság veszélye – Krisztustól való elszakadás
Mert mi az igazi veszély? A veszély, amire felhívja a figyelmet nagyon komoly.
Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestetek.
Egy olyan kijelentés van itt, amely gondolat kapcsán sok vita volt a különböző felekezetű teológusok között: hogy ki lehet-e esni a kegyelemből? Maradjunk meg itt ennél a kijelentésnél, és figyeljük meg, hogy a mondat második felében, hol van a hangsúly. Az értelmi hangsúly itt azon van, hogy elszakadtatok a Krisztustól.
De ki az, aki elszakadt a Krisztustól – és ezért kiesett a kegyelemből (az eredeti szöveg múlt időt használ)? Az, aki vétkezett? Sokszor azzal marcangoljuk magunkat, hogy ha ezt a bűnt elkövettük, ha újra és újra elesünk egy bűnben, akkor vajon kieshetünk-e a kegyelemből? De a Biblia nem erről beszél. Sőt a Biblia újra és újra arról beszél, hogy a megtérő bűnösnek nyitva áll és kész van a kegyelem. Nem az szakad el Krisztustól, aki vétkezett, és tisztában van, hogy rászorul a kegyelemre. Az szakadt el a Krisztustól, aki Krisztus helyett a törvény és a vallásos szertartások által akarja megmenteni magát. Az viszont tényleg kiesett a kegyelemből, hiszen nem a kegyelemben bízva akar megmenekülni a kárhozattól, hanem a saját erejében bízva.
Vigyázzatok – ne veszítsétek el a szabadságotokat, amit Krisztus adott azzal, hogy a törvény szolgaságába hajtjátok a fejeteket, vagy azzal, hogy a szabadságot ürügyként használjátok arra, hogy keresztyén életetekbe átmentsétek a régi természeteteket. Álljatok meg szilárdan abban, hogy Krisztus valóban megszabadított benneteket a bűneitekből, a kárhozatból és ne engedjétek, hogy ezt a szabadságotokat bárki elvegye.
Ámen.
[1] Jn 8:34
[2] Jn 16:9
[3] Gal 1:9
[4] Jak 2:10
[5] Mk 16:16
[6] Gal 5:13
[7] vö. 1Kor 6:12 „Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.”
1Kor 10:23 „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít.”
[8] Jer 31:33