A próféták adventje
Igehirdető: Gyimóthy Zsolt
Lekció: Jer 29:1-15
Alapige: Jer 29:11
Énekek: MonGYÁLdást
Csak Istenben nyugoszik meg Szívem
Jézus, hű Megváltó
Mi ez a szeretet
Jézus, leborulok
Szeretném a mai adventi üzenetünk fonalát ott felvenni, ahol a múlt héten abbahagytam. Miután az ős-advent üzenetével találkoztunk, az ős-advent ígéretéből eljutottunk a reményteljes jövő ígéretéig. Ez a reményteljes jövő a mi adventünk. A Jer 19:11. versét idéztem – és a mai alapigénk is ez. Ma a próféták adventjéről szeretnék beszélni és a reményteljes jövő Uráról. Ez a mai alapigénk
Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.
Jeremiás és a fogságba hurcoltak
Izráel népének egy része babiloni fogságban van, egy másik része pedig még mindig az ősi földön. Ez az állapot mindenkit megviselt, a fogságba hurcoltakat is, az otthon maradottakat is. Korábban az asszírok igázták le az ország nagy részét, majd az asszírok uralmának megdöntése után a babiloniak, akik nem voltak különösebben jobbak az asszíroknál – ugyanolyan elnyomó és bálványimádó birodalom, akiktől már Jeruzsálemet és a templomot sem védte meg az Úr. Már ez is nagy pofon volt, hiszen abban bíztak, hogy Jeruzsálemben ott van a Sion templomba, az Úr dicsőségének a helye, azt mindenképpen meg fogja védeni az élő Isten. De nem tette, amire Jeremiás egészen világos próféciái utaltak, még a 7. fejezetben:
Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok! 4Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma van itt! 5 Mert csak ha igazán megjobbítjátok útjaitokat és tetteiteket, ha igazságosan ítéltek ember és embertársa között, 6ha a jövevényt, árvát és özvegyet nem nyomjátok el, és ártatlan vért sem ontotok ezen a helyen, nem követtek más isteneket a magatok romlására: 7akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok, azon a földön, amelyet őseiteknek adtam, öröktől fogva mindörökké. 8Ti hazug szavakban bíztok, amelyek semmit sem érnek.[1]
Egyszerűen abban bíztak – mondhatni babonásan – hogy Isten nem fogja veszni hagyni a templomát. A prófétai szó pedig egészen határozottan azt mondja, ha megtérés nélkül bíznak abban, hogy nem történhet baj, akkor ugyanúgy fogja tekinteni a házát, mint ahogy a nép: rablók barlangjának.
Ezután jött a jól megérdemelt ítélet és fogságba vitték őket Babilonba. Ott kaptak egy területet, amit művelhettek, berendezhettek, rendelkezhettek valamennyi önkormányzattal: de ez nem az Ígéret földje volt, nem az Ábrahámnak megígért föld, amelyet az Úr nekik jelölt ki a népek között; távol kerültek az Úrtól.
Ott a fogságban azonban előálltak próféták, akik azt kezdték el hirdetni, hogy bár az Úr megengedte, hogy a babiloniak elhurcolják őket, de az Úr hamarosan megszabadítja őket és haza is térhetnek, ezért nem érdemes hosszú távra berendezkedni ott a távoli pogány vidéken. Nemcsak ilyen próféták voltak a foglyok között, hiszen ott volt Ezékiel is, de Jeremiás leveléből, amit felolvastam nagyon úgy tűnik, hogy ezek a rövid fogságot ígérő és jósolgató próféták voltak a hangadók, ők voltak többen és az ő próféciáikat szívesebben hallgatták.
Amikor Jeremásnak az Úr kijelentette, hogy ezek a próféták félrevezetik, hamis reményekbe ringatják a népet, az Úr lelke arra indította őt, hogy levelet írjon a fogságban élőknek, aminek röviden összefoglalva az volt a lényege:
- Ne hallgassanak a gyors hazatérést hirdető hamis prófétákra.
- Rendezkedjenek be a fogságban hosszú időre, így építsenek házakat, ültessenek kerteket, házasítsák ki fiaikat és lányaikat, és igyekezzenek úgy beilleszkedni, hogy keresik hogyan lehetnének javára a környezetüknek.
- Ez a fogság hetven évig fog tartani.
- Viszont az a figyelmeztetés is elhangzott, hogy úgy illeszkedjenek be, hogy közben nem olvadnak be, nem asszimilálódnak a pogány népek közé; ne feledkezzenek meg az Úrról, Istenükről, az egyetlen és igaz Istenről.
Nem mehetünk haza? Itt kell meghalnunk idegen földön, még akkor is, ha egyébként többé-kevésbé elviselhető az élet. Ez így elég lehangoló. Nyilván nem is szívesen hallgatják, nyilván szívesebben hallgatják azokat, akik a fülüknek kedvesebb dallamokat pengetnek. De valami nem lesz attól igaz, hogy tetszik; mint ahogy hamis sem attól lesz valami, hogy nem tetszik.
Jeremiás ugyanakkor nem veszi el tőlük a reményt – sőt igazi reménnyel ruházza fel őket. Igaz, egyik oldalról arra figyelmezteti őket, hogy a hamis próféták és jósolgatókra hallgatva ne áltassák magukat hiú ábrándokkal, nem lesz gyors hazatérés, a fogság hetven évig fog tartani; a másik oldalról pedig Isten reményteljes és jó terve szerinti jövőjével bátorítja őket: gondja lesz rájuk, és gondja lesz arra, hogy beteljesítse ígéretét és visszavigye őket – számukra nyilvánvalóan az utódaikban az ígéret földjére.
Van ebben a prófétai szóban valami hihetetlen feszültség. Egymásnak feszül az a lehangoló kijelentés és útmutatás, hogy nem térhetnek haza, idegenben kell berendezkedniük az életre hetven évig, és az a kijelentés, hogy Isten folyamatosan munkálkodik azon, hogy megáldja őket, és a tervei szerint visszajuttassa őket az isteni ígéret szerint nekik adott földre. Ebben a feszültségben van az evangélium – a prófétai advent evangéliuma.
Rövid párhuzam
Vonjunk egy rövid párhuzamot az akkori és a mostani korszakunk között.
A népnek a különféle próféták, jósok, megmondóemberek, rém- és álhírterjesztők mindenféle üzenetétnek kakofóniájában, zűrzavarában kellett volna, hogy meghallják és megértsék a prófétai szót. Ebben a zűrzavarban könnyű volt elcsábulni az éppen legkedvesebb dallam után. Az ő legkedvesebb dallamuk az volt, hogy nem kell sokat várni, hamar megbukik Babilon és ők gyorsan hazatérhetnek. Az igaz prófétai szó azonban világosan megmondta, hogy nem ez fog bekövetkezni. Az ő jövőképüket ez a kérdés foglalkoztatta: mikor lesz a hazatérés?
Korunk emberiségének a jövőképét két nagy téma uralja jelenleg. Az egyik a bolygó környezeti pusztítása, ezen belül kiemelkedően a klímaválság, a másik pedig a most már két éve tartó járvány kérdése. Ez a két kérdés az ami uralja most a jövőről való gondolkodásunkat. És látjuk, hogy mekkora a zűrzavar ebben. Annyira kakofón és zűrzavaros állításokkal találkozunk, hogy nem csoda, ha az emberek már nem is tudnak és nem is akarnak alaposan utánajárni – belemenekülnek valamelyik véleménybuborékba – megkeresik a számukra legkedvesebb dallamot. De jó-e az a dallam?
Hiszen beszélnek a tudósok, maguk is nem egyszer ellentmondó állításokat megfogalmazva; beszélnek a tudósnak látszó vagy tűnő okostojások. Maguk pedig nem is tudjuk eldönteni, hogy melyik a tudós és melyik az áltudós. Mint ahogy annak idején sem volt mindig tiszta és világos, hogy melyik az igaz és melyik a hamis próféta. Persze, ha az ember Lélek által figyelt, akkor előbb- utóbb eldőlt ez a kérdés is. De beszélnek a politikusok is a tudósok mellett, nem egyszer tudósabbnak mutatva magukat még a tudósnál is. Beszélnek a jólinformáltak, a mindenhol összeesküvést látók.
Általában két nagy csoportba lehet sorolni ezeket a hangokat: az optimista és a pesszimista hangokra. Az optimista hangok leegyszerűsítve és tömören azt állítják, hogy az emberiség észhez fog térni és a tudósok meg fogják oldani az összes problémát és ezeken a válságokon is át fogunk jutni és utána minden jobb lesz. A pesszimista hangok pedig azt mondják, hogy gőzerővel és egyre gyorsuló ütemben számolja fel az emberiség önmagát és hajszolja a végső katasztrófába és kihalásba, magával rántva a bolygó élővilágát.
Jeremiás korában mintha az optimista hangok lettek volna az erősebbek. A babiloni zsidókban úgy tűnik inkább valamiféle optimizmus uralkodott. Ma – legalábbis ahogy én érzékelem, mintha a pesszimista hangok lennének valamivel erősebbek.
Egy hibába ne essünk bele: a pesszimizmust ne azonosítsuk a hitetlenséggel úgy, hogy közben az optimizmust meg a hittel azonosítjuk. Az optimizmus nem a hit jele a pesszimizmussal szemben. Az optimizmus sem a hitre épít.
A reményteljes jövő
Az, amit a próféta mond sem pesszimizmusként, sem optimizmusként nem írható le. De még csak nem is realizmusként. A világunkban senki sem lehet realista: egész egyszerűen emberlétünkből fakadóan nem tudhatunk annyit a világról, annak jövőjéről hogy realisták lehetnénk. De nem is a realizmus az ideillő kifejezés, hanem a prófétai szóból eredően ezt így kell neveznünk: reményteljes jövő.
Mi az a reményteljes jövő, amiről a próféta beszél – már nem a korabeli zsidóknak, hanem amit az Úr az egész világ elé tár.
A reményteljes jövő Ura
Először is az, hogy a reményteljes jövőnek van egy Ura. A reményteljes jövő elérhetetlen az Úr nélkül. Mert ő az egyetlen, aki ismeri a világ jövőjét, az emberiség jövőjét és benne a személyes jövőnket.
Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr.
A reményteljes jövő csak az Úrban érthető meg, mert egyedül ő van tisztában a jövővel, mert ő tartja kezében a világ sorsát és a jövő alakulását.
Reményteljes jövőnk csak abban az Úrban lehet, aki Krisztusban készítette el ezt a jövőt az Őt szeretők számára.
A reményteljes jövő képe
De mit is tekintsünk ennek a reményteljes jövőnek.
Jézus határozott kijelentése a világ jövőjéről, hogy az válságról válságra halad a törtélem végpontja felé, amelynek a végén a következő események történnek.
- Az ég és a föld elmúlik. Ez azt jelenti, hogy a világ a válságokból nem megújulva és megerősödve kerül ki, hanem ezek a válságok Isten terve szerint a világot a végső megsemmisülés felé lökik előre.
- A történelem azonban nem a világ megsemmisülésével ér véget, hanem Krisztus visszajövetelével, aki angyalai dicsőségével jön el az ég felhőin és elragadja azokat, akik hisznek benne, mint megváltóban.
- A történelem vége után pedig egy új, örökkétartó világkorszak veszi kezdetét, amelyben Krisztus uralkodik.
Ami viszont határozottan biztosnak tekinthető: ez a reményteljes jövő nem mindenkinek jár automatikusan, hanem azoknak, akik erre a jövőre Krisztusban elfogadták Istentől a meghívást. Aki visszautasítja a meghívást, annak nincs más jövője, mint az
hanem az ítéletnek valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket.[2]
Ezt a tervet azonban csak Isten ismeri, és azok, akiknek Isten kijelenti a Lélek által. Enélkül csak marad a pesszimizmus vagy az optimizmus. Mert csak annak van reményteljes jövője, akinek Jézus Krisztus a reményteljes jövő ura.
A reményteljes jövő etikája
Jeremiás azonban beszél ennek a reményteljes jövőnek az etikájáról is, ahogy azután Jézus is kibontja ezt a tanítványai számára.
Jeremiás azt mondja:
- Éljétek az életeteket a lehető legtermészetesebb módon, ahogy arra lehetőségetek van.
Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét! Házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok! Házasítsátok meg fiaitokat, és adjátok férjhez leányaitokat! Szüljenek azok fiúkat és lányokat! Szaporodjatok, és ne fogyjatok![3]
- Munkálkodjatok azon, ami mindenkinek jó. Tegyetek jót még azokkal is, akik között éltek, akik az ellenségeitek, akik elutasítják sőt gyűlölik az élő Istent, mert a bálványaikat szeretik. Ettől nagyban függ a jólétetek addig, amíg ott kell laknotok.
Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is![4]
- Óvakodjatok a hamis reménységeket és álhíreket hirdetőktől. ne figyeljetek rájuk, mert rá fognak szedni benneteket.
Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Ne engedjétek, hogy rászedjenek benneteket a próféták és a jósok, akik köztetek vannak, és ne hallgassatok az álmodók álmaira! Mert hazugságot prófétálnak nektek az én nevemben; nem küldtem őket – így szól az Úr.[5]
Jézus tanításából ezzel összhangban két nagyon fontos üzenetet emelnék ki:
Az egyiket a Hegyi Beszédben mondja el, mint a jelenlegi világ keresztyén magatartásának alapját:
„Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”[6]
Egész magatartásotok olyan legyen, amelyen keresztül Istennek az a jósága tükröződik vissza, amire megváltott benneteket a bűneitekből. Ez a magatartás nem más, mint meghívó a reménytelenek számára a Krisztus reményteljes jövőjére.
Ebben pedig benne foglaltatik a közjóért való munkálkodás mellett a közjóért mondott imádság. Pál tanítja Timóteust és így az Egyházat erre.
Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben.[7]
A nyugodt és csendes élet – ami alatt a nyugodt munka és megélhetés lehetőségét, a békés és háborúságmentes életet érthetjük – ahogy Jeremiásnál is. Ha a közjó megvalósul, ha a társadalom békés, akkor az életünk is nagyobb békességben telhet, amelyen keresztül a reményteljes jövő embereiként hirdethetjük Istennek a Krisztusban nyújtott igazságát – és a reményteljes jövő lehetőségét, amelyben Isten nem romlást és pusztulást, hanem az örök üdvösség ajándékát kínálja fel minden embernek.
Talán érzünk ebben valami feszültséget. Van is. Hiszen a világ nem fog meggyógyulni. Minden betegség nem fog meggyógyulni. Ebben a világban nekünk keresztyéneknek is szembe kell nézni nehézségekkel, sőt betegséggekkel, amelyekből nem biztos, hogy meggyógyulunk – de mégis reményteljesen nézhetünk a jövőbe, mert a reményteljes jövő Ura a mi megváltó Istenünk – és a mi jövőnk túl van a földi jövő horizontján.
Ez a próféták adventje, aminek Ura a reményteljes jövőt és nem pusztulást és romlást készített az őt szeretőknek.
Ámen.
[1] Jer 7:3-8
[2] Zsid 10:27
[3] Jer 29:5-6
[4] Jer 29:7
[5] Jer 29:8-9
[6] Mt 5:13-16
[7] 1Tim 2:1-2