Igehirdető: Gyimóthy Zsolt
Lekció: Lk 18:9-14
Alapige: 1Pt 5:5-6
Énekek: MonGYÁLdást
251 – Úr lesz a Jézus mindenütt
Ha mástól már segítség nem jő
715 – Lelki próbáimban, Jézus, légy velem
Uram, tehozzád futok
Nem nyugszik másban reményem
2. Három ígéret[1]
Ugyanúgy, ti ifjabbak: engedelmeskedjetek az idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.
Legutóbb Péter leveléből ott hagytam félbe az igehirdetést, hogy megfigyeltünk három olyan felszólítást is, ami az alázatra irányítja a figyelmünket, arra irányítja az életünket, hogy vállaljuk az alázatos életet ebben a világban – egyrészt a gyülekezetben egymás iránt, de Isten hatalmas keze alatt úgy alázzuk meg magunkat, hogy tűrjük el még azt is, hogy ha a világ részéről megaláztatást kell elszenvedni. Nem meghunyászkodva, hanem tisztelettudóan és szelíden.
Sok keresztyén jellemvonás van, amivel kapcsolatban esetleg érezzük azt, hogy többre lenne szükség belőle:
- Állhatatosság – de jó lenne állhatatosabbnak, kitartóbbnak lenni a hitben, vagy olyan egyszerű dolgokban, mint a napi igeolvasás és imádság.
- Bölcsesség – de jó lenne, minden élethelyzetben az éppen odavaló igével továbblépni vagy éppen segíteni másokat az eligazodásban. Ha mindenkinek a bölcsesség lelkével meg tudnánk felelni.
- Türelem – de jó lenne sokkal béketűrőbbnek lenni az élet apró-cseprőbb bosszantásai közepette, és a türelemmel mennyire megfontoltabbnak; nem kéne újra és újra szégyenkeznem, sem magam, sem mások, sem Isten előtt a hirtelen indulataim, felfortyanásaim, meggondolatlan – néha ostoba szavaim miatt.
- Na de az alázat – na azt nem igazán. Persze az egyházban előbb-utóbb átszivárog a gondolkodásunkba, hogy kéne, de a vágyainkban nincs benne: hadd legyek alázatosabb; hadd legyek alárendeltebb. Ilyenre nem vágyunk és nem is akarunk gondolni.
Kálvin is írja
„Semmi sem ellenkezik jobban az emberi természettel, mint az alárendeltség. Csakugyan jól mondták a régiek, hogy mindenki szívében egy király lakozik.[2]
Értette ezt Péter, akkor is amikor a Lélek által elmondta a három felszólítást, hogy alakítsuk ki magunkban az alázat jellemvonását:
- Engedelmeskedjünk az előttünk járóknak és az elöljáróknak az egyházban.
- Öltözzünk fel alázatot mindannyian egymás iránt.
- Isten hatalmas keze alatt alázzuk meg magunkat.
Mi az, ami rávesz bennünket, hogy ne csak hajlandóak legyünk alázatosak lenni, hanem úgy legyünk az alázattal is mint a türelemmel, a bölcsességgel, hitbeli bátorsággal és állhatatossággal: hadd legyen belőle több, hadd legyek belőle jobb.
Természetesen nem hagyható ebben figyelmen kívül Jézusnak, a Mesternek a példája, sem aki annyira alázta meg magát, hogy értünk mindhalálig engedelmessé lett. Ennyinek már elégnek kellene lennie, de Péter azért ehhez a három felszólításhoz hozzáfűzött három ígéretet is; és ha ezt a három ígéretet komolyan vesszük, akkor azt gondolom, hogy hajlandóak leszünk, sőt vágyni fogunk az alázatra is a keresztyén jellemvonások közül.
2.1. Isten a gőgösöknek ellenáll
Az első ígéret az 5. versben így szól:
az Isten a gőgösöknek ellenáll
Ha ezt a két egymással ellentétes jellemvonást – az alázatosságot és a gőgöt -, akkor azt mondhatjuk, hogy miközben alázatosak nem akarunk lenni, azért azt sem igazán szeretnénk, ha gőgösöknek tartanának minket. A gőgös szó számos rokonértelmű szava is inkább negatív töltésű, pl.
- Felfuvalkodott
- Pöffeszkedő
- Kevély
- Fennhéjázó
- Dölyfös
- Pökhendi
- Büszke (amikor valaki magára, meg az elért dolgaira büszke)
- Öntelt
- Rátarti
- Beképzelt
És valószínűleg nem soroltam fel az összeset. Ha bármelyiknek is neveznek bennünket akár szemtől-szemben, akár visszahalljuk, az nagyon sért bennünket. Mert ha mások annak tartanak akkor érezzük, hogy elítélnek bennünket. De nem gőgösek – vagy dölyfösek vagy akármik – nem akarunk lenni, csak azt akarjuk, hogy ne nevezzenek annak.
Vajon az a farizeus, akit a vámszedővel együtt imádkozás közben mutat meg nekünk Jézus, valóban „elbizakodott”-nak gondolta magát? Szerintem ő még azt is gondolta magáról, hogy milyen alázatos, hiszen hálát ad Istennek. De Jézus másnak látta. Olyan gőgösnek, önteltnek, akinek Isten ellenállt és ezért nem mehetett haza megigazulva.
2.1.1. Miért áll ellen Isten a gőgösöknek?
Bizony ezt a kérdést jó feltenni. Azért, mert a kevély ember, a rátarti lényegében minden magának tulajdonít. Mindent ő ért el az életben. Ő erős ember, aki megáll a lábán, aki nem szorul rá senkire. Itt jön az újabb kérdés: Nem éppen azokat kellene jutalmaznia még inkább, akik hajlandók tenni a boldogulásukért? Azt gondolom itt keverednek kicsit össze a dolgok.
Az Isten iránti alázat, a bizalom és a ráhagyatkozás nem azt jelenti, hogy az ember elhagyja magát, hanem azt hogy tudja, elismeri és tanúsítja is, hogy bármi, amit akármilyen munkával is elér, csak azért lehetséges, mert Isten adja a tehetséget, Isten adja a lehetőséget, Isten irányítja a külső körülményeket. Akár jót, akár rosszat – és ha a jóból jó jön ki, vagy a rosszból is jó jön ki – mint József ősatya esetében – Isten kezéből jön.
Ezzel szemben a felfuvalkodott pontosan úgy gondolkozik, mint amitől Mózes törvényében Isten intette a honfoglalás előtt álló Izráelt. Arról beszél nekik a Mózes ötödik könyvében, hogy majd ha Isten bevezeti őket a jó földre és szép házakat épít Izráel, jóllakásig eszik és meggazdagszik, akkor
akkor föl ne fuvalkodjék a szíved, és el ne feledkezz Istenedről, az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! … Ne gondolkodj tehát így: az én erőm és hatalmas kezem szerezte nekem ezt a gazdagságot! Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. … De ha mégis elfeledkezel Istenedről, az Úrról, és más isteneket követsz, azokat tiszteled, és azok előtt borulsz le, kijelentem ma nektek, hogy akkor menthetetlenül elvesztek![3]
Izráel nem tanult az intésből – a bírák korszakában újra és újra elfordultak az Úrtól, mert kemény szívvel ők úgy gondolták jobban tudják, hogy ki előtt kell leborulni, és jöttek a pogány hódítók, amíg vissza nem fordultak az Úrhoz. De a királyság kora sem volt sikeresebb, aminek az lett a vége, hogy nagyhatalmak igázták le őket, rombolták le a templomukat és vitték fogságba a vezetőket és a népet.
Isten kegyelmes Isten, de ha valaki keményen felfuvalkodva szembe száll vele, azzal igenis keményen fog bánni. Ez mindenképpen el kell, hogy gondolkoztasson bennünket az alázattal kapcsolatban.
2.2. Az alázatosaknak kegyelmet ad
Viszont, ha megfigyeljük, hogy Isten beszél a gőgösökkel szembeni ellenállásáról, de a három ígéretből mégis kettő nem fenyegető éllel fogalmazódik meg, hanem Isten kedvességét mutatja be nekünk. Ez a kedvesség, ami az alázatosak felé a kegyelemben nyilvánul meg.
De mi a kegyelem jelentősége? Miért fontos, hogy Isten kegyelmet ad? A Szentírás a kegyelem kifejezést egészen különleges módon egyetlen dologra tartja fenn, az üdvösség, a mennyei örök életre való eljutás ajándékaképpen. A kegyelmet nyert, örök életet nyert; és örök élet csak kegyelemből lehetséges.
Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;[4]
Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb dolog, amire szükségünk van, és amit semmilyen erővel nem tudunk megszerezni magunknak – az örök élet ajándéka Isten mennyei országában – csak és kizárólag ajándékba kapható. Amilyen egyszerűen hangzik, a lelkünk annyira nehezen tudja ezt befogni. Mert újra és újra ott lappang a kérdés: no de mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?[5] De éppen ez a lényeg, akármilyen jót tudsz, vagy akarsz tenni, nem elég. Az örök élet elnyeréséhez nem elég. De ha megérted, hogy ez is ajándék, mint minden jó és tökéletes ajándék, ami Istentől jön, akkor tiéd a kegyelem, mert ráéreztél az alázat mikéntjére.
Azt mondja az evangélium:
Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.[6]
Hogyan tudunk bizalommal a kegyelem trónjához menni? Nyitott szívvel és üres kézzel. Büszkeséggel nem tudjuk betörni a mennyei kegyelem ajtaját – az ellenáll minden büszkeségnek, de az alázatos előtt magától kinyílik.
2.3. Isten magasztal fel a maga idejében
A harmadik ígéret, pedig arról szól, hogy az alázatosak, akik alázattal járnak a földön, a maga idejében felmagasztaltatnak.
Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.
Határozott az ígéret – az alázatosakra felmagasztaltatás, felemeltetés jár.
Jézus ezzel kapcsolatban példázatos tanítást, amikor egy vendégségben azt látta, hogy a meghívottak, hogyan tülekednek azért, hogy biztosítsák a vélt tekintélyük szerinti főhelyeket maguknak. Azt mondta Jézus, ne tegyétek – mert milyen szégyen az, ha a vendéglátód végül felállít a magad által téged megilletőnek vélt helyről és hátrébb sorol; ellenben milyen megtiszteltetés az, ha leülsz hátul, és úgy mennek oda hozzád, hogy barátom ülj feljebb. Mennyivel jobb neked, ha kevesebbnek gondolod magad, és mégis feljebb emelnek, mint fordítva. (Persze ismerve Jézusnak ezt a tanítását az ördög simán megkísért azzal, hogy ülj csak le hátul, aztán majd hogy megdicsőülsz, ha feljebb hívnak; és ha mégsem történne meg az a legnagyobb sértés.) De Jézus ezt nem erre mondta – ez csak egy egyszerű példázat. Hiszen Jézus leghétköznapibb példája és tanácsa is valamilyen módon a mennyek országának titkaiba enged bepillantást.
Két dolgot azonban világosan leszögez:
- A felmagasztaltatás egyedül Istentől jöhet, és csak azok számára, akik Isten hatalmas keze alatt megalázzák magukat.
- A felmagasztaltatás nem ebben a földi életben, hanem Krisztus visszajövetelekor – a maga idejében következik be.
Az alázatot ez teszi nehézzé – de csak addig, amíg nem hisszük el, hogy Isten ígérete valóság, ezért nekünk nem kell küzdenünk a felmagasztalásunkért, azért meg különösen nem, hogy mindezt emberektől nyerjük el. Olvastam egy kedves történetet a virágvasárnapi szamárról, az ő hétfőjéről:
Miután életének legizgalmasabb napjának utóízével ébredt, ami büszkeséggel töltötte el, besétált a városba és látott egy csoport embert a kútnál állni. „Megmutatom magam nekik” – gondolta, de nem vették észre. Tovább húzták a vizet, beszélgettek és nem figyeltek rá. „Dobjátok elém a felsőruhátokat! – mondta nekik mérgesen, de azok csak csodálkozva néztek rá, míg aztán az egyikük rácsapott egy nagyot a farára: „Na húzz innen!”.
„Nyomorult pogányok!” – morgott sértődötten. – „Elmegyek a piacra, ott vannak a jó emberek. Ők emlékezni fognak rám.” De ott is ugyanaz történt, senki sem figyelt a csacsira, aki ahogy baktatott a piac főutcáján. „A pálmaágak! Hol vannak a pálmaágak?” – kiáltotta – „Hiszen tegnap pálmaágakat lengettetek!” De semmi nem történt. Nagyon csalódottan és megbántva ment haza a csacsi az anyjához. „Ostoba gyermek.” – mondta az anyukája szelíden – „Hát nem veszed észre, hogy Nélküle te csak egy ostoba szamár vagy?”[7]
Ha odaadjuk magunkat alázattal a Krisztusnak való szolgálatra, akkor előfordulhat, hogy részesei leszünk annak, hogy az emberek Krisztust dicsőítik. De az nem nekünk szól, hanem Neki. Ezért ne is gondoljuk, hogy azt mi elvárhatjuk emberektől, de ne is várjuk, mert nekünk nagyobb ígéreteink vannak, amit mennyei Atyánk a megfelelő időre tett félre nekünk, amikor majd halljuk:
Jöjjetek, Atyám áldottjai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.[8]
Három ígéret segít abban, hogy minden ellenkező késztetésünkkel együtt mégis tudjuk választani és vágyni az alázat jellemvonását Krisztus félelmében:
- Isten ellenáll a gőgösöknek, felfuvalkodottaknak, akik számára így nem nyílik meg a kegyelem világa.
- Isten kegyelmet ad az alázatosaknak, akik ezért bizalommal tudnak járulni a kegyelem trónja elé.
- A kegyelmet nyerteket, akik az ő hatalmas keze alatt megalázzák magukat, a maga idejében felmagasztalja – trónokra ülteti őket[9], megkoronázva az élet koronájával[10], hogy azután vele együtt uralkodjanak örökkön örökké[11].
Ámen.
[1] Folytatás/Lekció: Lk 18:9-14
[2] Kálvin János: Péter első levele; A katolikus levelek magyarázata, Református Egyházi Könyvtár, Kálvin Kiadó, Budapest, 2013.
[3] 5Móz 8:14.17-19
[4] Ef 2:8
[5] Vö. pl. Mt 19:16
[6] Zsid 4:16
[7] Wayne Rice: Fején a szöget 2.
[8] Mt 25:34
[9] Vö. Jel 20:4
[10] Vö. Jel 2:10
[11] Vö. Jel 22:5