Lekció: Mt 13:1-9
Alapige: Mt 13:18-23
A múlt héten azt ígértem, hogy néhány héten át Jézusnak a mennyek országáról szóló kijelentéseiből fog hozzánk szólni Isten üzenete.
A „mennyek országa” kifejezésnek vannak specialitásai:
- Máté az egyetlen evangélista és szentíró, aki megőrizte ezt a kifejezést Jézus tanításaiból.
- A többi szentíró evangélista mind az Isten országa kifejezést használja. Bizonyosnak tekinthetjük, hogy Jézus mindkét kifejezést használta az igehirdetéseiben és tanításaiban, és a két kifejezés bármikor felcserélhető egymással, de mégis hangsúlyosabban az Isten országa kifejezés maradt meg az újszövetségi szóhasználatban. Ez az Isten uralmát jelenti: Isten országa ott van, ahol Isten akarata megvalósul.
- A mennyek országa azért fontos, mert ahogy mondtam is a múlt héten, Jézus ezzel azt húzza alá, hogy a mennyek országa a mennyekben van. Ez kisebb részben jelöli a helyet, nagyobb részben az időt – a jelenlegi világkorszakban nem valósulhat meg a mennyek országa; ez a világkorszak múlandó, amiben az emberek gondolkodását és magatartását a bűn uralja. A mennyek országa azonban eljövendő és örök, amelyben a bűn semmilyen formában és semmilyen mértékben nem lesz jelen. Pontosan azért lesz örök, mert nem lesz benne semmi, ami romlást okozna.
Szóval Jézus példázatai erről a királyságról szólnak, de nem pusztán az eljövendő ígéreteként, hanem úgy, hogy ennek az országnak a természete és ereje megmutatkozik ezen a földön. Szóval erre fogunk figyelni – nem pusztán arra, hogy mi vár ránk, hanem arra is, hogy hogyan találkozunk, hogyan tapasztaljuk a mennyek országát velünk kapcsolatban, magunkban vagy éppen közöttünk.
A magvető példázatával kezdem, amit már hallottatok felolvasni. Jézus ezt a példázatot megmagyarázza ezzel folytatom most a Mt 13:18-23-at.
„Ti tehát halljátok meg a magvető példázatát! Amikor valaki hallja a mennyek országának igéjét, és nem érti, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívébe van vetve: ez olyan, mint akinél az útfélre hullott a mag. Akinél pedig sziklás talajra hullott, az hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de nem gyökerezik meg benne, ezért csak ideig való, s amint nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal eltántorodik. Akinél pedig tövisek közé hullott, hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és nem hoz termést. Akinél pedig jó földbe hullott, az hallja és érti az igét, és terem: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.”
Jézus magyarázata
Jézus nem sok példázatának magyarázata maradt hátra. Azt nem tudom, hogy minden példázatát megmagyarázta-e a tanítványoknak – talán igen – de a Szentírók ezeknek a példázatoknak a direkt magyarázatait nem örökítették meg, néhány kivételtől eltekintve.
Ennek a példázatnak a magyarázata fennmaradt és ebben arról beszél, hogy a magvető az az igehirdető, a mag az Isten Igéje, a különböző talajok azok az emberek, akik az igét hallgatva különbözőképpen reagálnak arra.
Röviden szedjük ujjhegyre ezeket:
- Az első talaj az útfél. Az ide hullott magokat a madarak felkapkodják. A magyarázat szerint azok az emberek, akikről ez a kép szól bár hallgatják az Igét, de nem értik – ezért nem tud bejutni az életükbe és lényegében a gonosz könnyen elragadja az ige üzenetét, az semmilyen hatást nem tud kiváltani. Lényegében a gonosz, vagyis a Sátán uralma alatt élnek továbbra is.
Ide még hadd tegyek egy megjegyzést. Amikor Jézus azt mondja, hogy „nem érti”, akkor azt nem úgy kell érteni, hogy olyan bonyolult és nehéz dolgokról lenne szó, amelyeket hogyha nem ért valaki, akkor neki annyi, hanem az a kifejezés, amit az Írás szava itt a megértésre használ az odafigyelést is jelenti. Lényegében arról beszél, hogy azért nem érti, mert nem figyel. Máshol jár az esze. Mint annak a hajóácsnak, aki egyszer elmondta még a 18. században, hogy egy prédikáció alatt felépít a fejében egy hajót.
Kinek a szerelmén jár az esze, kinek az elmaradt feladatokon, ki a pénzét számolgatja fejben, ki azon puffog, hogy mennyire zavarja annak a jelenléte a templomban, akire éppen haragszik; más meg a többiek ruházatával van elfoglalva – mennyire illő vagy nem illő. Jézus egy ilyen beállítódásról beszél akkor, amikor azt mondja: „és nem érti”. Nem egy olyan dologról, amiről nem tehet, hanem valamiről, amiről ő is tehet. - A második talaj sziklás. Van egy nagyon vékony felső termőréteg, alatta azonban kőkemény kő. Itt gyorsan növekedésnek indul a mag, de mivel nem tudja a kis növényke mélyre ereszteni a gyökereit, ezért amikor szárazabb idő jön, akkor gyorsan kiszárad.
Jézus magyarázata ezt is nagyon könnyen érthetővé teszi. A mennyek országának jó híre, az evangélium, a kegyelem üzenete, Isten szeretetének vonzása hirtelen és gyors lelkesedést vált ki, de nem alakulnak ki az igazi mély elkötelezettség gyökerei, ezért ha az Ige miatt bármilyen hátrány, nehézség – ’nyomorúság vagy üldözés’ – támad, akkor elbukik. Hátat fordít a mennyek országának. Valamilyen magyarázatot fog gyártani hozzá, ami lehet, hogy őt megnyugtatja, lehet, hogy embereket meg tud vele győzni, de Isten elég már nem állhat vele. - A harmadik talaj a gazos, tövises. Tele van gyomnövénnyel, amelyek nem engedik az elvetett magot megerősödni és teremni. Többen vannak és erősebbek. Aki kertészkedik, tudja milyen harcot kell vívni a gyomokkal.
Jézus ezen keresztül a világiasság erejét mutatja be – akár a gondok miatti aggodalmaskodás formáját ölti, akár a jólét vonzásának formáját. A szív nem tud kétfelé húzni – ahol a világiasság újra és újra táptalajt kap, ott az evangélium megfojtódik. - A negyedik pedig a jó talaj, ahol az elvetett mag terem.
Aki így fogadja az igét, aki hallja és érti annak az élete termést hoz: megtermi élete a kegyelem gyümölcsét gazdagon.
Ami elgondolkodásra késztet
Idáig mindenki érti a példázatot, nem jelent komoly kihívást. Van azonban a példázatnak néhány elgondolkodásra, továbbgondolásra késztető eleme.
A hallgatók
Az egyik ilyen továbbgondolásra késztető eleme, hogy Jézus az üzenetét a hallgatóiról fogalmazza meg a hallgatóinak. Ebben a példázatban – mint sok más beszédében is – a hallgatóinak nem másokról beszél. Róluk beszél és azt mondja:
Akinek van füle, hallja!
Ha megnézzük a négyféle embert, akiről szó van, van bennük valami dermesztően közös.
Az útfél
akik hallják a mennyek országának igéjét
A sziklás talaj
aki hallja az igét
A tövises talaj
aki hallja az igét
A jó föld
aki hallja [és érti] az igét
Ez, ha belegondolunk dermesztő. Mert bár jó lenne azt mondani, hogy nem így van, de itt és most együtt vagyunk valamennyien, akik halljuk az igét.
Jézus ebben a példázatban nem azokról beszél, akik elsétálnak a templom előtt így vasárnap délelőtt, vagy a piacon, bevásárlóközpontban vagy más helyen áldoznak a saját istenüknek. Nem róluk, hanem éppen azokról, akik elmennek az igehirdetés helyére és hallgatják az igét. Ez pedig azt jelenti a számunkra, hogy itt és most együtt van ez a négy: az útfél, a sziklás, a tövises és a jó föld. Ezt persze nem azért mondom – mert Jézus sem azért mondta –, hogy most egymást kezdjük el méregetni, hanem azért, hogy észbe kapjunk: vajon máshol jár az eszünk, és nem értjük mert nem is figyelünk oda igazán, ezért az ördög madárkái felkapkodják a szívünkből Jézus üzenetét? Vagy éppen egy kellemetlenség már arra késztet, hogy ne vállaljam a mennyek országának nevét és közösségét? Vagy a világiasság fojtogat? Vagy a mennyek országának természete és ereje gyümölcstermővé tesz? Vajon melyik vagyok a négyből? Mindenki szeretné magát jó földnek látni: de ha engeded, hogy a Szentlélek átvizsgálja a szívedet, akkor mit mond?
A pazarló magvetés
Van azonban még egy dolog, amit jó, ha végiggondolunk. Jézus példázatainak van ugyanis még egy érdekes jellegzetessége. Akármennyire hétköznapi is, van rendszerint van benne egy finom, meghökkentő csavar. Valami furcsaság. Azt hiszem emiatt a furcsaság miatt is kérdezhettek rá a tanítványok, hogy ez mit jelent?
De hol a történetben a csavar? Ott, hogy ha valaki megfigyeli a magvető magatartását, felmerülhet benne a kérdés: ez meg miféle földműves? Úgy tűnik nem ért a szakmájához? Mi az, hogy nemcsak jól előkészített földbe veti a magot? A Biblia szövege – amit a magyar fordítás nem tud igazán visszaadni – ugyanis azt sugallja, hogy ez a magvető mindenhova vetett. Ő nemcsak jól előkészített földbe vetett, és egy kevés véletlenül ide is, meg oda is. A magvető vetett a jó földbe is, a magvető vetett az útfélre is, vetett a sziklás talajra is, meg a tövisek közé is. De mégis mire számított? Hogy majd onnan is arat?
Ha egy hozzáértő földműves hallgatta ezt a példázatot, bizony összeráncolhatta a szemöldökét azt gondolva: milyen hanyag ez a magvető. Csak onnan várhat jó termést, amit felszánt, kitisztít, jól előkészít. Ez buta pazarlás, hogy mindenhova vet. De ebben a finom csavarban mutatja meg Jézus a mennyek országának természetét.
Mert ami a földművesnél hanyagság, a mennyek királyságában a minden mértéket meghaladó, pazarló szeretet felfoghatatlan nagyságára utal. És itt a pazarló szót nem negatív értelemben kell érteni. Mert tulajdonképpen mit ad át Jézus?
Egész egyszerűen azt is megmutatja nekünk, hogy ő úgy hirdeti az igét, hogy közben tudja rengeteg embernek teljesen hiába fog beszélni.
Tehát Jézus tudja, hogy nagyon sok embernek hiába beszél – mégis elmondja. Talán úgy tűnik, hogy ez erőforráspazarlás. Miért nem csak azoknak mondja, akik hajlandók megteremni a gyümölcsét? Miért nem alakít zártkörű klubokat, ahová csak különböző próbatételekkel lehet bejutni, ezzel is bizonyítva az elkötelezettséget? Egyszerűen azért, mert ilyen a mennyek királyságának természete. Hajlandó pazarolni a szeretetet, azért, hogy még csak ne is jusson eszünkbe, hogy bárki is véletlenül maradt ki. Hogy bárki is azt mondhassa: engem ebből kihagytak.
Persze ehhez az kell, hogy egyháza – azok, akiknél jó földbe hullott a mag – maga is magvetővé váljon úgy, hogy
- Nem mérlegeli azt, hogy ki méltó arra, hogy meghallja a mennyek királyságának jó hírét.
- Teszi ezt úgy, hogy tudja emberek sokaságának hiába beszél, mert oda sem figyel arra, amit mond, ha az nem tetszik neki, amit Jézus mond.
Azt gondolom, hogy amikor Päivi Räsänen finn képviselő a saját egyházát intette Isten igéjének szavával, mert az támogatott egy Pride eseményt (ami a bibliai etikai mércéjén könnyűnek találtatik), még ő sem gondolta volna, hogy a finn állam fogja őt megvádolni uszításért és akár el is ítélhetik emiatt. De azt feltételezem róla, hogy ha tudta volna, akkor is kiállt volna az ige igazsága mellett.
És igen – minden istentiszteleten szembe kell néznie minden igehirdetőnek, hogy ennyire pazarlóan szeret Isten. Ki kell ide állni azzal az örömmel, hogy Jézus örömhírét hirdetem, és azzal a szorongással: vajon hányaknak hiába? Mert viszket a füle és mást akar hallani. Mert ki tudja hol jár az esze? Mert nem tud kiszabadulni az aggodalmai és kapzsi vágyai fogságából.
És igen – minden keresztyénnek, akinél jó földbe hullott a mag, és termi a mennyek országának gyümölcsét hányszor kell süket füleknek hirdetni az evangéliumot; vagy tiszteletteljesen közönyöseknek; vagy éppen olyanoknak, akik őt is keresztrefeszítenék, ahogy tették ezt Jézussal kortársai.
De a mennyek országának ez a pazarló szeretete éppen ott összpontosul a kereszten. Mert az evangélium világosan mondja azt, hogy Jézus
engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is.[1]
És bár ő „ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.”[2] Mégis azok számára válik engesztelő áldozattá, akik az ő vérében hisznek.[3]
Jézus úgy halt meg mindenkiért, hogy tudta rengetegen fogják őt elutasítani, inkább ragaszkodva a bűneikhez, mintsem bűnbánattal elengedve azokat tudva, hogy Krisztus azok miatt, azokat is magára vállalva halt meg a kereszten.
Ilyen pazarló szeretet a mennyek királyságának természete, hogy végül azok mindenképpen örökölhessék, akik meghallják azt, értik és termik annak gyümölcsét százszorosan, hatvanszorosan vagy harmincszorosan.
[1] 1Jn 2:2
[2] Zsid 2:9
[3] Rm 3:25