Lekció: Ez 31:2-14
Alapige: Mt 13:31-33
Ha a történelmi tanulmányainkból fel kellene sorolnunk birodalmakat, valószínűleg nem nagyon jönnénk zavarba és sorolnánk. Talán a Római Birodalom lenne mindenkinél az első helyen, de eszünkbe jutna az Egyiptomi Birodalom, bizonyára a Babiloni Birodalom. Lehet, hogy valaki akár az Azték vagy a Maja Birodalmakat, a Mongol Birodalmat is említené. Ha valaki esetleg bedobná, hogy Harmadik Birodalom, annak azt mondanám, hogy igazi és nem vágyott birodalmakról beszéljünk – de a Szovjet Birodalom már nagyon is valóságos és kézzelfogható birodalom volt. Nem folytatom a sort, lehetne még emlegetni birodalmakat, nemcsak a múltból, hanem a jelenből is.
Mi ezeknek a birodalmaknak az egyik sajátossága? Az, hogy egyik sem örök. Minden birodalom egyszer eléri tündöklésének zenitjét, azután hanyatlani kezd – némelyik hosszú agóniában, némelyik hirtelen omlik össze, mint egy felrobbantott toronyház; némelyiket külső erők döntenek meg, némelyiket a belső gyengeség dönt porba, némelyik egyszerűen nem tud megfelelően reagálni a világ változásaira és úgy bomlik fel.
Ma egy olyan királyságról szeretnék beszélni, amely a kezdeteitől fogva, az idők végéig folyamatosan növekszik, és amikor eléri csúcspontját, akkor innentől kezdve az örökkévalóságban a népek és nemzetek megváltott gyermekeinek boldog otthona lesz. Egy olyan királyságról, amelyet nem a fegyverek ereje és a félelem hív életre és tart egyben, hanem amit a kegyelem hívott életre és az örök isteni szeretet tart egyben. Ez a királyság a mennyek országa. Jézusnak két hasonló, egymást kiegészítő és erősítő példázata mutatja be ennek a királyságnak ezt a természetét, amelyeket úgy ismerünk, hogy a mustármag és a kovász példázata. Alapigénk a Mt 13:31-33
Más példázatot is mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember, és elvet a szántóföldjébe. Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között.”
Más példázatot is mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel.”
A példázat képei
Az első példázatban Jézus előveszi a korabeli legkisebbnek ismert magot és arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen érdekes: ennek a magnak a kicsisége a veteményeskertek legnagyobbra növő növényét eredményezik, amely már fa méretű. (Kis mag, látja valaki? Körbeadom) Azt mondja ezzel, hogy a mennyek országa egészen kicsi kezdetből, egészen nagyra nő, ahol békét és biztonságot lelnek a madarak.
A másik példázatban pedig azt mondja el, hogy a tésztához képest kis mennyiségű kovász a maga hatásával az egész tésztát megváltoztatja és átalakítja, hogy abból finom kenyér lesz süthető. Nem mondom, hogy rossz lenne a kovásztalan kenyér, de azért mégiscsak kelesztve az igazi. Belülről teljesen megváltoztatja az a kevés kovász szépen fokozatosan.
Kis kezdet és nagy eredmény
Gondoljunk bele – valóban milyen kicsi kezdete volt a mennyek országának. Egyetlen emberrel kezdődött. Ezt az embert úgy hívták, hogy Ábrahám. Valahol a bálványimádó népek tengerében Isten megszólított egy embert, hogy hagyjon mindent hátra az ő kedvéért. Cserébe olyan ígéreteket adott neki, amire a korlátozott emberi értelem csak azt mondhatja: ez lehetetlen.
Az ősatya utódaiból mégis nép lett és ennek a népnek a tagjaiként, egy ács fiaként, de a Szentlélektől foganva megszületett a világ egyik eldugott és elnyomott zugában Jézus. Majd egyedül kezdte el hirdetni:
„Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa.”[1]
Ki fog rá hallgatni? De ezzel az üzenettel maga mögé tudott állítani tizenkét tanítványt, sőt egyre többen és többen hallgatták; közben az üzenetét a megígért Messiásra utaló jelekkel erősítette meg. De bármit is el tud-e érni e világ hatalmasságai ellen – legyenek azok politikai vagy vallási hatalmasságok. Úgy tűnik nem, hiszen amikor az őt követő sokaság már átlépte a vallási vezetők ingerküszöbét, majd a politika is beszállt a játékba – mert a politika sem marad érintetlen az evangéliumtól, mivel az evangélium minden bűnt leleplez – nemcsak a hétköznapi ember bűneit, hanem a politika és a politikusok bűneit is –, akkor e világ hatalmasságai egymással összefogva, egy koncepciós perben koholt vádak alapján halálra ítélték és kivégezték. Ők nem láthatták azt, amit mi tudunk és ami szívünk és hitünk kincse: ezzel is Isten kegyelmi terve valósult meg:
- Krisztus a halálával engesztelő áldozattá lett a bűneinkért
- Krisztus feltámadt a halálból, ezzel is legyőzve a halált és kivégzőit, hiszen nem tudták elpusztítani.
- Krisztus feltámadása után ötven nappal – ahogy megígérte – megsokszorozta magát úgy, hogy kitöltötte követőire Szentlelkét. Először 120 emberre, majd még háromezerre, ami rövid időn belül ötezerre növekedett.
És ez még mindig csak a kezdet. Mert ezután elhagyta Jeruzsálemet és elkezdett növekedni mindenhol, ahova csak eljutott. Pedig folyamatosan ellenségekkel kell küzdenie mind a mai napig. Hol üldözték, hol az ellenség belülről vette át hatalmat és rontotta meg az egyházat. De az egyházat megronthatja – a mennyek királyságát sohasem, az nincs a hatalmában. Néha valóban nem látjuk a növekedést, sőt teljesen eltűnhet még a szemünk elől is a mennyek királysága. De amikor az ellenség azt hiszi győzött, akkor a mennyek országának ereje áttöri a köré szőtt gonoszság falát.
Gondolta bárki, hogy egyszer szászországi kisvárosban egy jelentéktelen szerzetecske egyetlen kiáltványa alapjaiban formálja újra a keresztyénséget. Vagy egy párizsi beteges kis tanársegéd olyan hatást fejt ki, ami mind a mai napig ható szellemi és társadalmi változást eredményezett a nyugati keresztyénségre – és az én szememben minden idők legnagyobb keresztyén gondolkodója Pál apostol után; pedig sokan vannak versenyben ezért a „címért”.
A mennyek országa egészen nagyra nő. És ezt jó tudatosítani – ahogy Kálvin is mondja:
Krisztus bátorítja a tanítványait, nehogy meghátráljanak az evangélium szerény kezdetein megütközve.
Ezt egészítsük ki azzal, hogy amikor úgy tűnik a keresztyénség a nyugati társadalmakban erőteljesen visszavonulóban, sőt lassan visszaszoríttatásban van, akkor sem állt meg ez a növekedés. Most nem is arra gondolok, hogy Afrikában, Ázsiában látható is, hanem arra, hogy most ez a visszaszoríttatás bizony lehet a Szentlélek erőgyűjtése is egy következő ébredési hullám, egy következő növekedési fázis előtt. Ne bátortalanodjatok el, és ne hátráljatok meg hitetekben: Krisztus evangéliuma ma is ugyanannyira érvényes, mint bármikor máskor, a mennyek országa akkor is növekedik, ha nem látjuk – és micsoda öröm lesz, ha részesei lehetünk egy következő látható növekedési fázisnak.
Átalakító erő
A második példázat a mennyek országa növekedésének a kovász példázata. A kezdet ebben a példázatban is kicsi, az eredmény pedig valami nagy a kicsi kezdethez képest. Annyiban egészíti ki, hogy a mennyek országának a hatásmechanizmusát írja le. Hogy ott, ahol megjelenik belső változás által munkálkodik. Belülről változtatja meg azt, amibe belekerül. Ez alkalmazható az egyes emberre is, de alkalmazható az emberi társadalmakra is.
A mennyek országának evangéliuma belülről alakítja át az embert. Ahol Jézus megjelenik, ahol Jézus úrrá lesz, ott többé nem a bűn uralkodik. Ott Jézus lesz a gondolatok, a szavak, a cselekedetek mozgatórugója. Ott Jézus áldozatos szeretete lesz a minta. Mert ahol Jézus Úr lesz, ott az ember egy új identitást, egy új állampolgárságot kap, és ennek az országnak, a mennyek országának a természetére formálódik át az ő természete is. Pál azt írja:
Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.[2]
A mennyek országának evangéliuma azonban nemcsak az egyes embert alakítja át belülről, hanem az emberi közösségeket és társadalmakat is. Igen, mint a kovász a lisztet, vagy a só az ételt, vagy a világosság a sötétséget.
Ézsaiás azt ígéri:
De nem marad sötétség ott, ahol elnyomás van.[3]
Ezt pedig az evangélium világossága tudja elérni. Pál apostol, amikor a keresztyén Filemonnak megírta a levelét, hogy Onézimosznak, szökött és tolvaj, ám a börtönben megtért rabszolgájának bocsásson meg és fogadja vissza, nagy szeretettel és türelemmel utalt rá, hogy ennél még többet is tehet.
Filemonnak, miután megtért nem vált rögtön világossá, hogy a rabszolgaság mennyire sérti Isten teremtését és az ember méltóságát. Nem ebben nőtt fel, nem ez volt számára a természetes – az új természet, az új gondolkodásmód valóban új volt neki. Pál nem mondja ki nyíltan, de érthető a szándék szabadítsa fel:
Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd, most már nem úgy mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred. Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem.[4]
Milyen csodálatos: Filemon átalakult Krisztusban új emberré. Onézimosz is átalakult Krisztusban új emberré. Hatott a mennyek királyságának kovásza. Milyen forradalmi gondolat, milyen szeretetbe és türelembe csomagolva. A Szentírásból nem derül ki, hogy Filemon ezt megtette-e, de az egyházatyák írásából bizony lehet rá következtetni, mivel Onézimosz később diakónus és püspök lett, majd 95-ben Róma városában vértanú.
Most a kitört háború kapcsán hallottam valakitől, hogy imádság még nem állított meg tankot. Tény, hogy egy páncéltörő gránát hatása azonnali és látványos. Igen. Az imádság működhet így is, azonnali és látványos módon, de legtöbbször nem így működik. Mert az imádság ereje nem egy tankot állít meg, hanem tankok tömegét – és nyugodtan imádkozhatunk, sőt imádkozzunk azért, hogy ez bekövetkezzen; úgy, hogy a mennyek országának evangéliuma elkezd hatni ott, ahol a nagyra tartott emberi ész és „érdekek”, már elvesztették lábuk alól a talajt és a mértéket, gyakorlatilag csődöt mondtak.
Imádkozhatunk, sőt imádkozzunk azért, hogy mind az orosz, mind az ukrán emberek, mind a világ népei forduljanak oda Istenhez útmutatásért, bölcsességért és vezetésért minél többen: hogy ezzel megmentsék önmagukat – megmentse őket a kegyelem – és Krisztusban eljussanak az örökkévalóság útján a mennyek országának végcéljáig.
A mennyek országa – a királyság növekedik az idők végéig, és amikor eléri növekedésének csúcspontját, onnantól kezdve az örökkévalóságban a népek és nemzetek megváltott gyermekeinek boldog otthona lesz. Ámen.
[1] Mt 4:17
[2] Fil 3:20-21
[3] Ézs 8:23
[4] Filem 15-17