Lekció: Mt 4:18-22

Alapige: Mt 13:47-50

Az ember különböző módszerekkel igyekezett a történelem folyamán halat fogni. Az egyik ilyen, talán legkevésbé hatékony módszer, amikor fogott egy hegyes tárgyat, – nevezzük szigonynak és az úszó halat próbálta megszigonyozni.

Ennél lényegesen hatékonyabb és kényelmesebb a csalihorgászat – itt már célzottan bizonyos halfajtákat próbál kifogni az ember, amit a csali kiválasztásával befolyásol. Ha jól harapnak a halak, akkor lehet hogy nem is kell sokat várni, az ember megfogja a harapnivalót attól függően, hogy milyen halfajtát akar kifogni.

A leghatékonyabb azonban mégis csak a hálós halászat – akkor viszont a háló mindent bekerít és begyűjt.

Jézus felnőttkorában már egy halászfaluban – Kapernaumban – lakott, és ha reggel kiment a Genezáreti-tó partjára, láthatta a halászokat, ahogy osztályozzák a zsákmányt és válogatják külön egymástól az ehető és eladható halakat, és dobálják ki a használhatatlan, hitvány fogást. Rendkívül egyszerű hétköznapi jelenet egy halászfalu életéből, mégis alkalmas arra, hogy tanítson a mennyek országának természetére. Ezt az egyszerű példázatot fogjuk ma meghallgatni a Mt 13:47-50 alapján.

„Hasonló a mennyek országa a tengerbe kivetett kerítőhálóhoz is, amely mindenféle halfajtát összegyűjt. Amikor megtelik, kivonják a partra, és leülve a jókat edényekbe gyűjtik, a hitványakat pedig kidobják. Így lesz a világ végén is: eljönnek az angyalok, és kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, és a tüzes kemencébe dobják őket, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.”

A mindent összegyűjtő háló

A háló valóban a leghatékonyabb halfogó eszköz – azonban van egy hátránya is. Nemcsak azt gyűjti össze, amit az ember szeretne. Fordításunk úgy fogalmaz, hogy a háló „mindenféle halfajtát” összegyűjt, de a szövegünk inkább azt mondja, hogy „mindenféle dolgot” összegyűjt.

Halból is mindenfélét, amiből a mózesi törvények szerint nem mindegyik számított étkezési szempontból tisztának. Mózes étkezési tisztaságról szóló törvényei így tanítják Izráelt:

Mindabból, ami a vízben él, ezeket ehetitek meg: megehetitek a vízben, a tengerekben és a folyókban élők közül mindazt, aminek uszonya és pikkelye van. De legyen utálatos a tengerekben és folyókban mindaz, aminek nincs uszonya és pikkelye, akármilyen vízben nyüzsgő és akármilyen vízben élő lény is az.[1]

Tehát a vízben élő uszonyos és pikkelyes halakat lehetett fogyasztani – minden mást, mint pl. angolnát, rákokat és kagylókat nem. Ha ilyet fogott ki a háló, azt nem volt szabad megenni – mózesi értelemben hitvány volt. De aki ilyen típusú halászatra adja a fejét, az tudja, hogy még mi mindent ki lehet fogni a hálóval, annyi szeméttel lettek teleszemetelve a vizek. A háló mindenfélét összegyűjt – azt is, amit nem akarunk.

De éppen ebben ragadja meg Jézus a mennyek országának természetét. Ehhez azonban értenünk kell, hogy pontosan mit is értsünk azon a hálón és azon a folyamaton, amihez a mennyek országát hasonlítja.

A mennyek országának földi reprezentánsa

Ehhez azt is értenünk kell, hogy mi a mennyek országának a földi reprezentánsa a jelenlegi korszakban.

A bibliamagyarázók elég egységesen értelmezik a háló képét, Kálvin például azt írja:

Amíg Isten egyháza a földön forgolódik, addig egybekeverve vannak benne a jók és a rosszak, és nem tisztul meg soha a szennytől és a piszoktól. … Az evangélium prédikálását hasonlítja a vízbe vetett hálóhoz, hogy megértsük: az egyház jelen állapota zavaros.

A mennyek országának földi reprezentánsa vagyis megjelenítője az egyház. Míg a mennyek országába, amikor Krisztus felállítja a királyságát valóban nem juthat be semmi, ami bűntől fertőzött – ahogy pl. a Jelenések könyve is írja:

De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak meglesz az osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban: ez a második halál.[2]

Ezzel szemben a mennyek országának földi reprezententánsáról, az egyházról ezt nem lehet elmondani – és ennek a valóságát maga Jézus is megfogalmazta a háló példázatában.

Ha valaki figyelt, van párhuzam a búza és a konkoly példázatával, de jelentős különbségek is vannak.

A különbség, hogy a búza és a konkoly példázatában, a szántóföld, amelyben összekeveredik a búza a konkollyal a világ. Akkor beszéltünk erről. Itt azonban Jézus az egyházról, választottai és elhívottai közösségéről beszél. Ez kiderül a második különbségből. Az pedig nem más, hogy a szántóföld „passzív”, egy adottság, mint a világ, addig a háló egyfajta aktivitást jelenít meg, amely összegyűjt mindenféle dolgot. Mi következik ezekből?

Az egyház nem ideális intézmény

Maga Jézus tanítja az övéit arra, hogy az egyház nem egy ideális intézmény. Az egyház földi valóságához hozzátartozik az is, hogy nem vegytisztán a szentek közössége, amit megvallunk, hanem egy olyan földi közösség, amely nyitottságánál és természeténél fogva begyűjti a szemetet és a hitványat is. Félreértés ne essék: nem azért, mert hitványat és szemetet akar gyűjteni, hanem azért, mert ahhoz, hogy az Úr összegyűjtse a választottait merít az egész világból, azért hogy csak egy is el ne vesszen az övéi közül.

Éppen ezt jelenti az evangéliumhirdetés egyetemessége, amely megszólít gazdagot és szegényt, okosat és butát, jót és gonoszt, egészségest és beteget, fehéret és feketét, zsidót és pogányt – és nem tudnék mondani olyan embert, aki kimaradna belőle. Ezért nyilvánosak például az istentiszteleteink – azaz nemcsak az egyháztagok jöhetnek az istentiszteletre és hallgathatják az evangéliumot, hanem bárki bejöhet ide – és nem nézzük ki innen, és nem sutyorgunk, vagy morgolódunk magunkban, hogy mit képzel azzal, hogy ide jön. Mert a legjobb helyre jön, ha bűnbocsánatot, megváltást, isteni kegyelmet keres; még akkor sem sutyorgunk, ha tudjuk kicsoda ő valójában; mint ahogy nem baj, ha azt is tudjuk, hogy mi kik vagyunk valójában – milyen bűnöket, engedetlenségeket rejteget a múltunk vagy az életünk.

Jézus tegnapi példázatát hadd idézzem fel a két testvérről: az egyik azt mondta az apjának, amikor megkérte, hogy dolgozzon a szőlőben, hogy nem megy el, de végül mégis elment. A másik pedig azt mondta, hogy „Megyek Uram”. De aztán mégsem ment el. És mi a példázat konklúziója?

Bizony, mondom néktek: a vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában.[3]

Milyen botrányosan sértő kijelentés ez? De ott van a kulcsszó még az első fiú esetében: „később azonban meggondolta magát”. Vagyis olyan vámszedőkről és parázna nőkről beszél is, akik az evangélium fényében újragondolták az életüket, akik nem ragadtak bele, hanem kiszabadultak abból az életből, ami Istennel szembefordította őket. Kiderül, hogy nem is ők a hitványak, akiket a háló begyűjtött, hanem azok, akik nem hajlandók „meggondolni” magukat, nem hajlandók hagyni, hogy Jézus Krisztus bűnbocsánata tisztítsa meg őket a bűneikből.

Térjünk vissza oda: az egyház nem ideális intézmény. Ezt azonban realitásként kell látni és soha nem lehet álszent mentegetőzés eszköze. Jézus tanítása, de az Apostolok Cselekedetei, és az apostoli tanítások is világossá teszik, hogy az Egyháznak újra és újra az Igéhez és Isten szentségéhez kell mérnie magát, és folyamatosan felvenni a harcot a benne munkálkodó bűnnel szemben, éppen azok érdekében, akik benne vannak; de ez nem szünteti meg a realitást: a háló – az egyház evangéliumhirdetése mindenféle dolgot összegyűjt: jót és hitványat egyaránt.

„Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat”

Miért olyan fontos a hitvallásunkban az Atya, a Fiú és a Szentlélek megvallása után, hogy hiszem az egyetemes anyaszentegyházat? Azért, mert két alapvető hibát követünk el az egyházzal kapcsolatban.

1. hiba: idealizáljuk – eszményítjük

Az eszményítés alatt most azt értem, hogy nem veszünk tudomást az evangéliumi realitásról, amiről Jézus beszélt, és azt gondoljuk, hogy az egyháznak itt a földön meg kell valósítania a mennyei eszményképet, a minden bűntől és hiányosságtól mentes szentek közösségét, és ha ez nem sikerül, akkor csalódunk és hátat fordítunk. Nyilván a mennyei eszménykép és a realitás közötti folyamatos feszültségben élünk.

Ezért nagyon fontos, hogy az egyházról alkotott képünkben kapjon helyet ugyan a mennyei eszménykép, de nem formálhatja kizárólagosan az egyházról alkotott képünket. Mert az egyház valóságához hozzátartozik, hogy az idők folyamán kerül bele hitványság is, amitől sokszor kompromittálódhat és korrumpálódhat az egyház. Nyilván mindez roncsolja a mennyei eszményképet is, az egyház hitelét is.

Mert igen vannak, akik nem az üdvösséget látják meg az evangélium hívásában, hanem ambícióik megvalósításának lehetőségét – a harácsolás, a hatalomhoz dörgölőzés lehetőségét; mert volt, van és lesz is az Egyháznak ilyen korszaka – de ha az egyházképünket nem az idealizált, azaz eszményített képre, hanem az evangéliumra építjük, akkor nem félünk továbbra sem attól, amit a hitvallásban vallunk – „hiszem az egyetemes anyaszentegyházat”; és mindezzel együtt nemet kell mondani minden bűnre, legyen az bálványimádás, képmutatás, önzés, kapzsiság vagy szexuális kicsapongás, hirdetve az evangélium igazságát.

Ne felejtsétek – a háló mindenféle dolgot összegyűjt: jót is hitványat is, mert az evangéliumi szeretetből fakadó nyitottságából nyitva áll a bűnösök előtt, akiknek  megtérése vagy szív szerinti lesz vagy látszat szerinti.

2. hiba: tagadjuk szentségét

A másik hiba, amit elkövetünk az egyházzal kapcsolatban az a szentségének a tagadása. Tesszük ezt az egyház néha valós, néha vélt bűneire hivatkozva – és mondjuk azt, hogy az egyház is csak egy emberi szervezet, amelyik kisajátítja Istent, uralni akarja az emberek hitét, visszaél a lelkek feletti hatalmával; sokan vannak úgy: ha esetleg Krisztus el is fogadnák, de az egyházat egyértelműen elutasítják. Igen, az egyház emberekből áll. Mert embereket gyűjt magának Isten az örökkévalóság számára. Ezeket az embereket a bűnből hívja el. Az elhívás után valakinek a megtérése szívből történik, másnak valamiért színből. Néha látszik a különbség, sokszor azonban nagyon nem.

De egyvalami a Szentírás alapján állva egyértelműen és száz százalékig kijelenthető: az egyház szent, mert a Szentlélek hívja életre és élteti. Aki Krisztust választja, az Krisztus népét is választja. Aki Krisztus mellett dönt, az Krisztus népe, az Egyház mellett is dönt. És dönt amellett, hogy elfogadja: a mennyek országa – amelynek földi megjelenítője az egyház – természete szerint mindenféle dolgot összegyűjt – hogy azután majd az idők végén az angyalok megkülönböztessék a jót a hitványtól. Ezzel az Isten iránti bizalommal vállalhatjuk az egyházat – szentségét vallva és sosem tagadva, de ugyanakkor tudva a jelenkorszak realitását: van benne jó és van benne hitvány.

Részvétel a halászatban

Ugyanakkor ahogy korábban már említettem a búza és konkoly példázatától abban is különbözik a halászháló példázata, hogy míg a szántóföld passzív, addig a háló példázatában aktivitást is láthatunk. van aktivitás. A lekcióban ezért is hoztam ide azt a történetet, amikor Jézus halászokat hívott el tanítványának ezekkel a szavakkal:

Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.[4]

Ez Jézus elhívott tanítványaira – ránk – komoly felelősséget helyez. Annak a felelősségét, hogy

1. Nekünk a mennyek országának meghívóját újra és újra meg kell fogalmaznunk a világ, az elveszettek felé.
2. Ezt teljesen válogatás nélkül kell tennünk, ebben nem vezethet bennünket semmilyen pozitív vagy negatív előítélet. Mert nem a mi dolgunk eldönteni, hogy melyik hálóba akadt dolog lesz jó hal és melyik hitvány szemét; egyszerűen ezt képtelenek vagyunk megítélni, nem véletlen, hogy az idők végén a szétválogatás egyértelműen az angyalok dolga lesz.

Nem is véletlenül fejezi be Jézus azzal a példázatot:

Így lesz a világ végén is: eljönnek az angyalok, és kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, és a tüzes kemencébe dobják őket, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.

Összefoglalás

Pár szóban összefoglalnám, hogy mit tanultunk meg a mennyek országáról a halászháló példázatán keresztül:

1. A mennyek országa mindent összegyűjt, ami beleakad, mint egy halászháló.
2. A mennyek országának reprezentánsa a jelenlegi korszakban az egyház.
3. Az egyház eszményképe a menny, de az evangélium realitását figyelembe véve az egyházképünket nem az eszményképre kell hogy építsük, hanem az evangélium a teljes evangéliumra.
4. Ugyanakkor az egyház szentségét nem vonhatjuk kétségbe éppen az evangélium alapján. Mert ezt a szentséget nem az emberek adják az egyháznak, hanem a Szentlélek Isten, ezért el sem vehetik tőle.
5. Az egyháznak – és minden tagjának – a Krisztustól kapott elhívása és felelőssége, hogy embereket halásszon: azaz válogatás nélkül hívjon megtérésre az evangélium alapján.

Ámen.

---

[1] 3Móz 11:9-10

[2] Jel 21:8

[3] Mt 21:31

[4] Mt 4:19