Lekció: Lk 23:39-43
Alapige: Mt 20:1-16
Egyszer egy családi összejövetelen az egyik családtag nekem szegezte azt a kérdést: Hogy van ez a bűnbocsánattal az evangélium szerint? Hogyha Adolf Hitler az élete utolsó pillanatában megtért, akkor vajon minden bűne megbocsáttatott? Erre nyilván csak egy elvi válasz adható – ha ténylegesen szembesült a bűneivel, ha ténylegesen megértette és elfogadta Krisztus halálának a rá nézve is érvényes engesztelését, ha kérte a bűnei bocsánatát – akkor igen, bűnbocsánatot kapott és örök életre jutott.
Természetesen ez egy nagyon elvi megközelítés – azt is érdemes figyelembe venni, hogy az ember eljuthat a bűnnek és a süketségnek, vakságnak olyan mélységeibe, ahonnan nincs megtérés – és ebben az esetben bizonyos körülményeket figyelembe véve nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy ez a megtérés nem ment végbe – de elvi alapon igen, ha az élete utolsó tudatos pillanatában megnyitotta magát Istennek, akkor örök élete van.
Jézussal megfeszítve láttunk két gonosztevőt. A többi evangélium azt mondja, hogy hogy mindkettő gyalázta őt. Lukács viszont megoszt egy olyan részletet is, ami gazdagítja a képet: az egyik kivégzett bűnöző megvallja, hogy ő megérdemli ezt a szörnyű büntetést, majd odafordul Jézushoz és azt kéri tőle, hogy irgalmazzon neki.
Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.[1]
Miféle kérés már ez? Hogy van bőr a képén? Éppen most mondta el, hogy megérdemli ezt a súlyos büntetést. Akkor milyen alapon kér ilyeneket? Nem tudunk ezekről a latrokról semmit, de egy gondolatkísérlet erejéig, akár még az is lehet, hogy a szabadon engedett Barabbás bűntársai voltak. Olyan fickók, akikkel nem szívesen találkozunk egy sötét utcán. „Hapsikám, előbb kellett volna gondolkodni, most már nincs idő ilyesmire, nem tudsz megkeresztelkedni, templomba járni, minden jóféle vallásos dologban részt venni.” Késő. Késő?
Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.[2]
Ez valóban az utolsó pillanat – nincs már sok idő, Jézus meghal és utána nincs kihez fordulnia és ő is meghal. Az utolsó pillanatok lehetőségét használta ki. Megtagadnánk tőle ezt az utolsó lehetőséget? Lehet, hogy ha ismernénk a gonosztetteit, akkor vele szemben sem lennénk annyira megengedők, mint ahogy ezt tesszük olvasva Jézus halálának történetét.
Az történik itt, amiről beszélt egy példázatban, amiben kidomborította a kegyelem botrányát. Szó szerint, mert a mai példázatunk, a következő a mennyek országáról, szó szerint botrányba fullad. A szőlőmunkások példázatát olvasom a Mt 20:1-16
1Hasonló a mennyek országa ahhoz a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. 2Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe. 3Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, 4és ezt mondta nekik: Menjetek el ti is a szőlőmbe, és ami jogos, megadom nektek. 5Azok pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett. 6Amikor pedig délután öt óra tájban is kiment, talált újabb embereket, akik ott álldogáltak, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül? 7Azok pedig így válaszoltak: Mert senki sem fogadott fel bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek el ti is a szőlőmbe! 8Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a munkások vezetőjének: Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig. 9Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. 10Amikor az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de egy-egy dénárt kaptak ők is. 11Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, 12és ezt mondták: Ezek az utolsók egyetlen órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől. 13Ő pedig egyiküknek így felelt: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul. Vajon nem egy dénárban egyeztél meg velem? 14Vedd, ami a tied, és menj! Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. 15Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok? Vagy azért vagy irigy, mert én jó vagyok hozzájuk? 16Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.
A példázat
Milyen is akkor a mennyek országa?
A példázat megint jól ismert és Izráelben megszokott képpel indul. A szőlősgazda reggel 6 órakor napszámosokat fogad fel, hogy dolgozzanak a szőlőjében. Megállapodnak a megszokott és méltányos fizetésben – a napi dénárban. Ez az egy dénár egy 12 órás munkavégzés napidíja volt. Jézus nyilván szándékosan nem részletezi hogy miért, de a gazda 3 óránként kiment a piactérre és aki olyat talált ott, akit nem fogadta fel máshová, azt elküldte a szőlőbe – de figyeljünk, megállapodás nélkül, csak egy ígérettel: ami jogos megadom nektek. Ezt lehet tisztességesnek vagy méltányosnak gondolni. A legmeglepőbb az, hogy még egy órával a nap vége előtt is talál olyanokat, akik ott lézengenek a piacon. Őket is elküldi dolgozni, és ők el is mennek.
Csak hogy tisztázzuk: vannak olyanok, akik 12 órát dolgoztak, olyanok, akik 9, 6, 3 és végül olyanok, akik egy órát. Ha mi osztanánk a jogos bért, hogyan osztanánk? A természetes gondolat, hogy a 12 órát dolgozó megkapja a dénárt, a többiek pedig 9/12, 6/12, 3/12 és 1/12 dénárt kapna. Lehet, hogy ők is így tartanák jogosnak. Ezt nem tudom.
Ekkor jön a botrány – a gazda úgy utasítja az intézőt, hogy az utolsókkal kezdje a bérfizetést. Akik egy órát dolgoztak kaptak egy egész dénárt. Nyilván a többiek is. Az első pedig úgy gondolták, hogy többet fognak kapni. És amikor ők is csak egy dénárt kaptak, akkor tört ki a botrány. Szemrehányást tesznek a gazdának, hogy az utolsókat egyenlővé tette velük, holott ők egész nap keményen dolgoztak.
A gazda válasza pedig egyértelmű és egyszerű: amiben megállapodtunk, azt fizettem ki, téged semmilyen hátrány nem ért. A többinek pedig annyit adok, amennyit jónak látom, hiszen az az enyém. Jóságom pedig arra indít, hogy annyit adjak, akinek csak egy órányi munka jutott, ami biztosítja a napi megélhetését.
Szögezzük le újra azt, amit Jézus is leszögezett: a mennyek országának a titka tárul fel előttünk ebben. Annak a mennynek a titka, ami az Istené, az Isten uralma alatt áll. Aki tökéletes és szent hatalmával egyedül dönt arról, hogy ki és milyen módon juthat be a mennyek országába.
A mennyek országába lépés feltételei
Vannak-e egyáltalán feltételei a mennyek országába való belépésnek? Igen vannak. A mennyek országának a kapuja nem egy szélesre tárt nagykapu, amin mindenki és minden belefér. Nagyon nem fér bele minden. A széles kapu az máshova nyílik, nem a mennybe. Jézus azt mondja:
Szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.[3]
Azt is mondja az Írás, hogy nem fogják örökölni az Isten országát a házasságtörők, a paráznák, a tisztátalanok, a bujálkodók, a bálványimádók, a varázslást űzők, a viszálykodók, a féltékenyek, a haragtartók, az önzők, a széthúzást szítók, a pártoskodók, az irigyek, a gyilkosok, a részegesek, a tobzódók és ezekhez hasonlók.[4]
Ellenben mindenki beléphet a mennybe, aki ha ilyeneket is cselekedett, de megnyílik a füle, ha hallja az evangéliumot, megnyílik a szíve Isten bocsánata előtt és befogadja azt: szívből megbánja bűneit és kéri Krisztus nevében bűnei bocsánatát. Beléphet a mennybe, mert Krisztus megtisztította minden elkövetett vétkétől. Az Írás azt mondja:
Egykor e világ életmódja szerint éltetek ; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek![5]
Pál itt az apostoli tanítás nyelvén fogalmazza meg, tisztázza azt, amit Jézus a példázatban elmondott. Egyetlen feltétele van a mennybe belépésnek: Isten nagylelkű meghívásának az elfogadása a bűnbocsánatra és a Krisztusban való életre. Ebben pedig az evangélium szerint nem számít az, hogy ez az elfogadás kisgyerekként, az életed derekán vagy az életed alkonyán történt-e.
A botrány
Pont ebben van a botrány. Isten nagylelkűségén. Azon, hogy Isten nem kicsinyesen, hanem nagylelkűen osztja a kegyelmet. Ez a nagylelkűség mindenkinek ugyanazt a kegyelmet, ugyanolyan mértékben és ugyanolyan szeretettel osztja. Az elsők is, a többiek is, és az utolsók is ugyanazt kapják.
Mégis mit mutat meg nekünk ez a példázatbeli zúgolódás? Érdekes, hogy csak az elsők zúgolódtak. Akik arra hivatkoztak, hogy a legtöbb terhet viselték. Ezzel természetesen nem azt mondja Jézus, hogy az utolsó napon zúgolódás lesz – hiszen nem lesz ok a zúgolódásra[6]. Nyilván a megmentetteknek és megszentelteknek eszük ágában sem lesz zúgolódni, hiszen ha belegondolunk az evangélium mélységeibe akkor értjük azt, hogy egyetlen embernek sem lesz oka panaszra, aki átveszi Istentől a mennyei élet jutalmát; csak Isten nagylelkű jószívűségét fogjuk látni, amikor a méltatlanokat erre a meg nem érdemelt jutalomra méltatja.
Arra ugyanakkor rámutat Jézus, hogy hajlamosak vagyunk ebben az életben zúgolódni és panaszkodni Isten ellen akkor, amikor Isten kegyelmébe fogad másokat és azonnal megajándékozza őket ugyanazokkal a gyermeki jogokkal, mint minket.
Egyszer egy gyülekezeti konferencián, ahova vendégelőadót hívtak, a vendéglelkész beszélt azokról a gyülekezeti feszültségekről, amelyek annak során alakultak ki, hogy bizonyos változások, reformok szükségesek voltak a gyülekezeti élet megújulása érdekében, hogy hatékonyabbak legyenek a misszióban. Azok részéről, akik ezeknek ellenálltak, az egyik visszatérő érv az volt: „Én itt alapító tag vagyok. Én már a kezdetektől itt voltam.” Mit állítottak ezek a testvérek? Mivel régebb óta itt vagyok, én többet tettem ezért a gyülekezetért (persze, ha valóban tett), ezért neki több joga van; sőt igazából újra és újra azt sugallták, hogy velük szemben másoknak nincsenek jogai.
Ha egyfajta lelki felületességgel olvassuk ezt a példázatot – vagy akár a megtérő lator történetét, elönt bennünket egyfajta kegyes érzület. De amikor valamilyen formában szembe jön velünk a mennyek országának ez a bűnösöket egyformán befogadó szeretet, nem kérjük-e mégis számon akár az egyházon, akár Istenen? Nem leszünk-e végül mi magunk botrányosakká?
Érdekes történet, akár Jézus példázat mai kivetülésének is vehetnénk Dan Price egy pénzügyi techvállalat vezérigazgatójának a történetét. Az ő történetének van keresztyén indíttatása. Az élete egy pontján úgy tűnt, hogy mindene megvan. A vállalat alapító vezérigazgatójaként 1.1 M $ volt a fizetése, otthona a Puget Soundra nézett. De nyugtalan volt. Két dolgot vett észre:
- A több pénz nem tette őt boldogabbá (mekkora közhely már – hányan gondolják én is szeretnék így boldogtalan lenni)
- A vállalatának az alkalmazottai viszont megélhetési gondokkal küszködtek az USA egyik legdrágább városában.
Dan Price ekkor tett egy váratlant. A saját fizetését lecsökkentette 70.000 $-ra. A vállalat alkalmazottainak viszont a vállalatnál kapott minimálbérét felemelte 70.000 $-ra. Ennek hatása az alkalmazottaknál látványos volt. A munkavállalóinak a 10%-a életében először tudott házat venni – mert hitelképes lett a banknál. Az adóssággal rendelkező alkalmazottak 70%-a gyorsabban tudta visszafizetni a korábban felvett hitelüket. De történtek más meglepő dolgok. Korábban a vállalat alkalmazottainál született gyermekek száma évi 0-1 volt, ez rövid idő alatt felugrott évi 6-7 születendő gyermekre. Amikor az alkalmazottakat kérdezték, hogy hogyan befolyásolta a vállalat bérpolitikája az életüket ilyen válaszokat adtak: „Nem kell választanom az üzemanyag vagy az élelmiszer között. Nem kell aggódnom egy váratlan vészhelyzet miatt.”
Persze volt olyan is, aki kilépett a vállalattól emiatt – félreértés ne essék. Nem egyenfizetés lett, hanem a tulajdonos a saját fizetését csökkentette és a vállalatnál kapható minimálbért emelte meg, a saját jövedelmének a terhére. De lehetett olyan, aki esetleg nehezményezte, hogy mondjuk mások nagy béremelést kaptak, ő meg kicsit vagy semmit, mert már eleve annyit vagy többet keresett. Valójában nem lett szegényebb mégis így érezte.
Volt olyan is, aki azért szakította meg a céggel az üzleti kapcsolatot, mert ez ilyen kommunista vagy szocialista izé.
Igen, van aki szemében botrány, ha a munkavállaló nem a kizsákmányolás tárgya, hanem esetleg jobban megbecsülik a munkáját az általa megtermelt javakból. Lehet, megint mondani persze, hogy ez is egy ilyen amerikai történet. Nagy szeretettel várom azt, hogy ilyen halljak vagy olvassak egy kelet-európai oligarháról, aki nemcsak PR jótékonykodik, hanem mondjuk saját, személyes 100 milliós osztalékjövedelmének 90 %-át dolgozói bérfejlesztésére fordítja. Dan Price egyszer így vallott:
Egyidős vagyok Mark Zuckerberggel, és vannak sötét időszakaim, amikor azt gondolom, hogy ugyanolyan gazdag akarok lenni, mint Mark Zuckerberg. Versenyezni akarok vele, hogy felkerüljek a Forbes listájára. És ott akarok lenni a Times címlapján és sok pénzt keresni. Mindezek a kapzsi dolgok nagyon csábítóak. De az életem sokkal jobb.
Az igazság jogrendje vagy a kegyelem jogrendje
De mi okozza számunkra a botrányt? Az, hogy Isten nem az igazság, hanem a kegyelem jogrendjét alkalmazza.
Mit jelent ez? Erre utal az egy dénáros fizetés. Az evangélium szövege szerint azt olvassuk, hogy az elsőkkel „megegyezett napi egy dénárban”. Jézus ennél határozottabban fogalmazott, mert a szövegünk úgy fogalmaz, hogy „megegyezett a napi dénárban”. Ez volt az a fizetség, amit ma ún. minimálbérnek hívunk. Ez kellett egy embernek ahhoz, hogy meg tudjon élni. Jézus azon keresztül mutat rá a kegyelem jogrendjére, hogy azoknak is a napi megélhetéshez szükségest adja, akik kényszerűségből kevesebbet dolgoztak.
És milyen szörnyű az, ha a kegyelem jogrendjét nem jó, hanem rossz hírként hallgatjuk. Mert hajlamosak vagyunk rá. És elkezdjük összehasonlítgatni magunkat másokkal. És panaszkodunk Istennek. Én sokkal több áldozatot hozok érted, miért én leszek beteg? Bezzeg mennyivel jobban megy annak, aki csak amolyan vallásos keresztyén. Tudjátok azt látom, hogy sokszor még mindig földire akarjuk váltani azt, ami mennyei; holott fordítva kellene tennünk: a földit kellene a mennyei szolgálatába állítani, ahogy Jézus a Hegyi Beszédben fogalmaz:
Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.[7]
Isten tehát a kegyelem jogrendjét alkalmazza. És mindannyiunknak, akik hiszünk benne az a jó ha ez a jogrend érvényesül az életünkben. Isten ugyanis látja azt, hogy a legnagyobb szükségünk, a legnagyobb hiányunk a bűnbocsánat és az örök élet hiánya. Ebben nincs különbség, ahogy az Írás mondja:
Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.[8]
Erre pedig Isten nagylelkű szeretetével úgy válaszolt:
Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.[9]
Isten az igazság jogrendjét Jézusra alkalmazta akkor, amikor ő önként átvállalta az Atya előtt a bűneink büntetését, és elhordozta azt a kereszten. Aki elfogadja Krisztusnak ezt az elégtételét, az bátran számíthat a kegyelem jogrendjére, amely azoknak szól:
- Akik tudják, hogy semmiben nem lehetnek igazak Isten előtt.
- Akik vágynak bűneik bocsánatára
- Akik szeretnének a mennyek országába belépni.
- Akik tudnak ezzel az alázattal fordulni Jézushoz: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.”
Ők onnantól kezdve élvezheti Isten jogrendjét, és nem kell kételkedniük az örök életük felől, amit Isten nagylelkű szeretete biztosít számunkra. Ezért hirdetjük ma is azt, hogy a mennyei gazda most is keresi azokat, akik még nem az ő országának kiváltságosai és hív megtérésre: gyertek az Atyához, az ő szőlőskertjébe.
Ámen.
[1] Lk 23:42
[2] Lk 23:43
[3] Mt 7:19
[4] Gal 5:19-21
[5] Ef 2:2-5
[6] Kálvin
[7] Mt 6:2
[8] Rm 3:22-23
[9] Rm 3:24