Lekció: Ézs 25:6-9
Alapige: Mt 22:1-14
Egy lelkipásztor kollégám mesélte, hogy egyszer adventi időszakban egy karácsonyi partira szóló meghívót talált a postaládájában. A kártyán volt egy szép ünnepi köszöntés, a parti ideje és egy kézzel írt meghívás: „Bulit tartunk, remélem el tudtok jönni.” Nagyon örültek, de volt egy kis gond: se helyszín, se aláírás nem volt a meghívón. Fogalmuk sem volt arról, hogy ki hívta meg őket a karácsonyi bulijába. Miközben azon gondolkodtak, hogy mit egyenek, bevillant nekik, hogy hogy mi van, ha a szervezők ugyanazt a hibát követték el az összes meghívón. Elképzelték azt a szegény párt, aki hosszasan készül a vendégek fogadására, feldíszítik a házat, sütnek-főznek, készítik a finomságokat és amikor eljön az idő, alig várják, hogy a vendégek elárasszák az otthonukat és megteljen a házuk ünneplőkkel. Várnak és várnak. Senki sem jön. Az idő telik, és még már azon is túl vannak, hogy a mindig késők sem futottak be.
Emlékszem volt hasonló élményünk, amikor az egyik gyerekünket meghívták egy szülinapra, és senki más meghívott nem ment el, csak a mi gyerekünk. Képzeld el, hogy egy bulit szervezel, amin együtt szeretnél ünnepelni másokkal … és senki sem jön el. Elég vacak érzés.
Jézus elmondta, hogy a mennyek országa hasonlít egy olyan nagy menyegzőhöz, amire nem mentek el a meghívottak – ez a példázat lesz a mai alapigénk. Mt 22:1-14
1Jézus ismét példázatokban beszélt hozzájuk: 2Hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. 3Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. 4Ekkor újabb szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, elkészítettem az ünnepi lakomát, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van, jöjjetek a menyegzőre! 5De némelyek, ezzel mit sem törődve, elmentek: egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. 6A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. 7A király haragra gerjedt, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette. 8Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. 9Menjetek ki tehát az országutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre! 10A szolgák ki is mentek az utakra, összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel. 11Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve, 12és így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád! Az pedig hallgatott. 13Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. 14Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.
Ézsaiás próféta évszázadokkal korábban egy prófétai kijelentésben azzal vigasztalta népét, hogy a Felséges Isten, aki kiválasztotta őket magának, a Sion hegyen egy gazdag lakomát készít nekik, ahova meghívja őket és minden népet. Jézus ezt a próféciát is feleleveníti népe számára ebben a példázatban. Viszont nagyon súlyos figyelmeztetésekkel egészíti ki a próféciát ez a példázat.
A példázat három jól elkülöníthető részre tagolódik:
- A király meghívása és annak fogadtatása
- A méltatlanok sorsa
- A menyegzői ruha hiánya egy vendégen
A király meghívása
Jézus azzal kezdi, hogy képzeljünk el egy királyt, aki a fiának egy esküvői lakodalmat szervez. A királyi esküvők mindig is a legpazarabbak, a legelőkelőbbek és leglátványosabbak. Egy igazi királyi esküvőt nem lehet felülmúlni. Vajon ki kaphat helyet a meghívottak listáján? Oda csak a leggazdagabb, legnemesebb előkelőségek kaphatnak meghívót, valamint a nemzetközi tekintélyek.
Elképzelhetetlen, hogy egy átlagos polgárt meghívjanak – az meg végképp, hogy mondjuk meghívjanak rá egy elítéltet.
Egyszer mégis megtörtént, hogy a Republikános Párt tévedésből meghívta a 3 éves börtönbüntetését töltő Robert Kirkpatrickot egy Bush elnök kampányát támogató adománygyűjtő vacsorára, ahol egyetlen menü ára 2500$ volt. Kirkpatrickot 3 évre ítélték kábítószerbirtoklásért és szökésért. Amikor azonban megkapta Cheney alelnök levelét azt mondta, hogy nagyon szívesen elmegy … persze nem lett a dologból semmi. Még ha nem is vagy ilyen helyzetben, ha meghívnának egy elnöki vacsorára vagy egy királyi esküvőre, valószínűleg az lenne az első gondolatod – itt valami tévedés történt.
De a történet szereplői nem ezért utasították vissza a meghívást. Nem csodálkoztak azon, hogy meghívást kaptak, nem volt itt semmi tévedés – egyszerűen csak nem akartak menni. Jézus példázatai – többször észrevesszük – tele vannak furcsaságokkal. Az egyik ilyen furcsaság éppen ez: a király meghív a királyi menyegzőre és van, aki nem akar elmenni? Időnként előfordulhat ilyen különc, de hogy egytől egyig senki sem akar elmenni? Mi van itt?
Érdekes, hogy Jézusnak ez a példázata nem teljesen előzmény nélküli. Jézus ugyanis egy régi, sok hallgatója számára valószínűleg ismert történetet dolgozott át. Bar Majan a gazdag vámszedő történetét, aki fényes temetést kapott. Ez a történet a palesztinai Talmudban olvasható. Az egész városban letették a munkát, mert mindenki el akarta kísérni az utolsó útjára Bar Majant a vámszedőt. Mi hozott ennek a vámszedőnek ilyen tiszteletet a Talmud szerint, aki távol állt attól, hogy istenfélő életet folytasson?
Egyetlenegyszer véghezvitt egy jó cselekedetet és közben hirtelen meghalt. Mivel a halál órája döntő, már nem tudja jótettét gonosz tettekkel érvényteleníteni, kellett, hogy Isten megjutalmazza és ez a nagyszerű temetés útján történt. Mi is volt Bar Majan jótette? Lakomát rendezett a tanácsosok számára, de nem jöttek el. Ekkor úgy rendelkezett, hogy jöjjenek el a szegények és egyenek, hogy az étel meg ne romoljon. Bar Majan vámszedő volt, akinek sikerült összeharácsolnia sok pénzt és azért rendezte a lakomát, hogy elfogadják a magasabb társadalmi körök – de azok összezártak és megvetették a tisztességtelen és bűnös vámszedőt.
Jézus ezt a történetet formálja át, hogy a megvetés a mennyek királyával szemben nyilvánul meg. Ezzel mutat rá Jézus, hogy sokszor bizony milyen is a viszonyunk a mennyek országához. Mert itt a meghívó nem egy kétes ügyletekben meggazdagodott vámszedő, hanem maga a mennyek királya, aki kegyesen hívja örömébe az övéit. Az övéi viszont megvetik őt – még csak kifogásokról sem olvasunk: nem akartak elmenni.
Lukácsnál is olvassuk ezt a példázatot, ahol a meghívottak elmondják a maguk béna kifogásait – Máté nem bíbelődik ezekkel: a lényegre mutat rá. Nem akartak elmenni. Amikor pedig a kész asztalhoz érkezik a végső meghívás, volt aki egyszerűen nem törődött vele és ment a saját dolga után; másokat viszont még bosszantott is a hívás és a meghívást átadó szolgákat bántalmazták és megölték.
Nyilván érezzük, hogy Jézus mennyire túlfeszíti a példázat képét elszakítva az élet realitásától, hogy megértesse velünk, hogy bizony hogy is vagyunk a mennyek országával.
Hiszen miért ne akarna bárki részt venni egy királyi esküvőn, ha meghívják? Ki az, aki ilyen megvetően bánna a királlyal, aki egy ilyen kiváltságos eseményre hívja? És ha a mennyei meghívás szólal meg? Ki az, aki ne akarna a mennyei örömbe menni? Ki az, aki ilyen megvetően bánik Istennel? Mégis valahogy dermesztően érezzük, hogy ez a példázat valahogy rólunk is szól. Azokról akik annyira elmerülnek a világ gondjaiban, hogy nincs idejük Istenhez menni. De erről a „nincs idejükről” rántja le a leplet Jézus: „nem akartak elmenni”. Ehhez mindenki legyártja a maga béna kifogásait – vagy még azt sem. Pedig a meghívás nem egyszer szólít meg minket. A menny királya újra és újra hív, egészen addig, amíg utoljára nem hív.
Jézus megerősíti, hogy a meghívás elfogadásának halogatása – akár keresünk kifogást, akár egyszerűen csak nem törődünk vele, nem akarjuk elfogadni – egyszer beletorkollik a visszavonhatatlanul későbe. Ez az, ami most is olyan sürgetővé teszi Jézus hívását. Mintha egyetlen meghívás lenne. Mint ahogy egyetlen meghívás van, ami a királyságba szól.
A mennyek királya hív. Falvainkban városainkban ott állnak a templomok, imaházak, emlékeztetnek arra, hogy Jézus hív, el ne késs a válaszoddal. Ne tévesszen meg senkit az a tény, hogy azok a templomok ott állnak évtizedek vagy évszázadok óta, s egyébként is évente ötvenkét vasárnap van, ha az egyiknek nem is, majd eljutok oda máskor, amikor alkalmasabb az idő. Vajon mi az istentisztelet funkciója? Ezt a meghívást egyáltalán azonosíthatjuk az istentisztelettel?
Van egy könyvjelző, amit a készítői a Bibliába szántak. Ezen a következő felirat olvasható:
„Úgy olvasd, mintha először és utoljára olvasnád.”
Pontosan ez a funkciója mind az igeolvasásnak, mind az istentiszteletnek – a király újra és újra megerősíti a meghívását: ő meghívott téged Fiának királyi menyegzői vacsorájára. Vajon van-e kapcsolat az istentisztelethez és a nagy vacsorához való viszonyunk között? Vajon az istentisztelethez való viszonyunk nem éppen a meghíváshoz való viszonyunk megerősítő vagy éppen kellemetlen tükre?
Fontos és jó ezt újra hallani: ott a helyed. Milyen könnyű engedni a megtévesztésnek, azután halogatni, a dolgainkat a meghívás elé helyezni, amiből nem egyszer végül a menny királyának képmutató megvetése származik.
A méltatlanok sorsa
A példázat második jól elkülöníthető szakasza a méltatlanok büntetése.
Ekkor a király haragra gerjedt, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók.
A következmény logikus, radikális és pusztító. Vajon mit érzékeltet ezzel Jézus? Azt, hogy nincs alternatíva. Tisztában kell lenned az elutasítás következményeivel. Mondhatod azt, hogy nem érdekel a meghívás. Elmímelheted, hogy tulajdonképpen téged érdekelne a dolog, de nem tudod elfogadni a meghívást, mert annyi minden után kell menni, annyi minden terhel, egyszerűen ez már nem fér bele az életedbe; talán majd egyszer.
Nincs kétség a meghívottak méltatlanokká lettek. Ez egyetlen dolgon múlt. Azon, hogy nem fogadták el a meghívást. Ők tették méltatlanná magukat, nem a király tekintette őket méltatlannak. A király csak megállapította azt, amivé ők saját magukat tették. A végkimenet pedig nem semleges. Vagy a mennyei királyi vacsora, vagy a végső pusztulás.
Rengeteg dolog van az életben, amiben azt mondjuk, hogy nem lehet fekete vagy fehér. Mérlegelni, vizsgálni kell a dolgokat. Vannak árnyalatok a fekete és a fehér között. a szürkéből is legalább 256 található (vagy még több is) a fekete és a fehér között. Itt azonban Jézus világossá teszi: vagy fehér, vagy fekete. Vagy mennyei ünneplés, vagy örök pusztulás, a kettő között nincs átmenet.
Egyetlen dolog tesz méltóvá vagy méltatlanná: a meghívás elfogadása vagy elutasítása. Az okok és indokok nem árnyalják a képet. Jézus szerint biztosan nem.
Sőt Jézus szerint annyira a saját döntésünkön múlik az, hogy méltók vagy méltatlanok vagyunk-e a királyi menyegzői vacsorára, hogy a folytatásban világossá teszi az életének előzménye senkit sem zár ki a mennyekből.
Menjetek tehát a keresztutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre. Kimentek a szolgák az utakra, összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel.
Bárki jöhet. Akit méltatlannak gondolnánk az is. Jöhetnek a gonoszok és a jók is. A méltatlanokat, akik magukat tették méltatlanná szégyenítik meg azok, akik ha meg is lepődnek a meghíváson, mégis elfogadják azt, mint az egyetlen esélyüket.
Bizony vannak a „méltók”, akik méltatlanná válnak, és vannak a méltatlanok, akik mégis részesei Isten királyi vendégségének.
A menyegzői ruha és annak hiánya
Van azonban egy érdekes közjáték, miután megkezdődött a királyi menyegző. A király körbejár a vendégek között és észrevesz egy embert, aki nem volt beöltözve ünneplő ruhába. Nyilván adódik a kérdés, hogy miért lett volna ez elvárás, ha egyszer a keresztutakról lettek behívva az emberek, akiket nyilván váratlanul ért ez a hirtelen jött invitálás és nem készülhettek fel.
Nem volt idegen a kor szokásaitól az, ha egy nagyon előkelő menyegzőt szervezett valaki – mondjuk egy király, akkor a nagyon messziről jött azzal is fogadta, hogy ruhát készített nekik a menyegzőre. A király úgy hívta meg a keresztutakról is a vendégeit, hogy tiszta ünneplő ruhát is adott nekik. Egészen világos a mennyek országával való egybevetése.
János a mennyei jelenésekben lát egy jelenetet.
Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, és hatalmas hangon kiáltottak: „Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!”[1]
Na jó, de kik ezek? Kik állnak ott a Bárány előtt fehér ruhába öltözve, kezükben az ünneplés és a győzelem jelképével a pálmaágakkal? Van ennek bármi köze a példázatunkhoz?
A mennyei vének közül az egyik megkérdezi Jánost: tudod, kik ezek? János bizonytalan a látomásban, ezért a mennyei vén felvilágosítja:
Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében.
Tiszta, fehér ünneplő ruha, amit a Bárány vére mosott tisztára. Tudom, hogy furcsa ez a kép, de nem hiszem, hogy bárki is ne érezné, hogy ez az egész egy nagyon fontos üzenetet hordozó jelkép.
Krisztus az, aki halálának bűnből megtisztító erejével tesz bennünket alkalmassá az ő mennyei vacsorájára. Enélkül semmiképpen nem lehetünk részesei annak.
Jézus ezzel a jelenettel – ami nem fog megtörténni, mert el sem jut odáig – azzal érzékelteti, hogy csak azok juthatnak be a mennyei város, a mennyei Jeruzsálem ünnepségére, akiket Jézus Krisztus vére tisztára mosott a bűneikből. A mennyei város leírásánál félreérthetetlenné teszi mindezt János látomása:
Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány: a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket. Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig nem lesz. A népek odaviszik dicsőségüket és tiszteletüket, tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek: hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.[2]
Jézus a mennyek országát egy nagy királyi menyegzőhöz hasonlította. Erre meghívott téged is. Ez nem tévedés, meghívottja vagy ennek a nagy örök ünneplésnek. Ezt a meghívást erősítette meg most is a számodra – és fogja a jövő héten is, majd azután. Méltónak bizonyulsz-e arra, hogy be is juss az ünnepre?
[1] Jel 7:9-10
[2] Jel 21:23-27